Pesti Hírlap, 1891. március (13. évfolyam, 59-88. szám)

1891-03-15 / 73. szám

1891 március 15. PESTI HÍRLAP vált az intézettől. Lemondását mindjárt Zichy Géza gr. hivatalba léptekor benyújtotta és néhány hét előtt megújította. A belügyminisztérium a napokban dön­tött ez ügyben és Mahler G. szerződésének felbontá­sába beleegyezett. Csak a végkielégítés összegének megállapítása képezte meg alkudozások tárgyát, végre ma a föntjelzett alakban létrejött a felek közt a megegye­zés. Az igazgatói állást az operaszínháznál nem is szán­dékoznak többé betölteni, hanem mint ez Németország legtöbb operaszínházánál dívik, maga az intendáns fogja a művészeti adminisztrációt vezetni, fontosabb kérdé­sekben meghallgatva az opera főbb tisztviselőiből meg a karmesterekből és rendezőből álló igazgató­tanácsot. Különben dacára annak, hogy nálunk eddig az operánál igazgatói állás volt rendszeresítve, tényleg a korábbi intendánsok, még­pedig nemcsak Keglevich István gróf, hanem Podmaniczky Frigyes báró is a leghatályosabban befolytak a művészi ügyek elin­tézésébe. Beniczky Ferenc volt az első, ki úgy kor­mánybiztosi, mint intendánsi minőségében a legszigo­rúbban keresztülvitte azt az elvet, hogy a mű­vészi adminisztrációba egyáltalán nem avatko­zott, hanem azt egészen a teljhatalmú igazgatóra bízta. Zichy Géza gr. az intendáns állás elfoglalását határozottan ahhoz a feltételhez kötötte, hogy a mű­vészi ügyek elintézésére döntő befolyás biztosíttassék számára és e célból a Beniczky Ferenc által meg­állapított operai szabályzat módosítását, vagyis az intendáns régi jogkörének helyreállítását követelte. Ezt a belügyminisztériumtól meg is nyerte. Midőn tehát Mahler G. igazgató Beniczky Ferenccel kötött szerződésére hivatkozva, az intendánsi jogkörnek az igazgatói jogkör rovására való tágítása ellen tiltakozott, ezzel nemcsak az intendánssal, hanem magával a bel­ügyminiszterrel is összeütközésbe jött és igy nem te­hetett egyebet, mint azt, hogy a változott viszonyok következtében szerződésének felbontását kérje. Ne­künk már régóta az a meggyőződésünk, hogy ha az operaház élén olyan intendáns áll, a­ki egyéb tulajdon­ságokon kívül művészi kérdésekben is szakember, a­ki tehát a művészi adminisztráció vezetésére nemcsak kedvet mutat, hanem a kellő kualifikációval 13 bír, akkor külön operai igazgatóra nincsen szükség. És ezért mi az operai szabályzat leghelytelenebb pont­jának tartottuk azt, mely kiköti, hogy az operai igazgatónak okvetlenül első karnagy­nak is kell lennie. Mert a tapasztalat nem­csak minálunk, hanem a külföldön is azt mu­tatta, hogy minél geniálisabb zenész valaki, annál kevésbbé bír egy színház igazgatásához szükséges qualifikációval. Egy jó színigazgatónak mindenekelőtt széles látkörrel, kellő gyakorlati érzékkel s az embe­rekkel való bánásmódban rendkívüli tapintattal kell bírnia, már­pedig a hivatásszerű zenészeknél épen ezeket a tulajdonságokat találjuk a legritkább esetek­ben együtt. Rossini világhírű zenész volt és mégis, mikor a francia király kinevezte őt a párisi olasz opera igazgatójává, csakhamar belátta, hogy nem szín­igazgatónak való és beadta lemondását. Richter János európai hírnévvel bír mint zenész és mint karmester, de következetesen visszautasít minden operaigazgatói állást, a­melylyel megkínálják, mert érzi, hogy erre az állásra egészen más qualifikáció szükséges. Csak mi­nálunk uralkodik némely körökben az a tévhit, hogy a­ki jeles muzsikus és dirigens, az már eo ipso kitűnő operaigazgató. Talán a szerzett tapasztalatok valahára eloszlatják ezt a tévhitet. * A visszalépett igazgató a következő sorok köz­zétételére kérte föl a budapesti lapok szerkesztőit: Tisztelt szerkesztő úr! Mai nappal visszaléptem a magyar kir. opera művezetői igazgató állásától s visszaruháztam az eddig reám bízott tisztet föllebb­­valóim kezébe. Sajnos, nem adatott meg nekem az alkalom, hogy azon helyről, a­melyen közel három évig iparkodtam és dolgoztam, elbúcsúztam Buda­pest főváros közönségétől, mely törekvéseimet oly­annyira előzékenyen méltányolta és a kir. opera sze­mélyzetétől, mely híven és buzgón állt oldalam mel­lett. Megteszem tehát ezen az útón, egybekötve mé­lyen érzett hálámmal a fővárosi sajtó iránt azon sokoldalú támogatásért és elismerésért, melylyel mű­ködésem a sajtónál találkozott. Távozom helyemről azon tudatban, hogy híven és becsületesen tettem meg kötelességemet és azon őszinte óhajjal, hogy a magyar királyi opera virágoz­zék és gyarapodjék. énekkar. A magánszólamokat Szirovatka Károly, a m. kir. opera tagja énekli. * („A kecskebanki fürdőn“) Dreyfuss és Vá­radi bohózatának, mely jövő héten kerül szinre elő­ször a nemzeti színházban, főszerepei a következőleg vannak kiosztva : Dr. Daru — Vizváry, Tarnay — Ujházy, Dr. Vihary Kalazancius József — Náday, Daryné — Vizváryné, Ardouinné — Helvey Laura, Dorottya — Rákosy Szidónia, Lujza — Nagy Ibolya, Cecil — T. Demján Róza, Berci — Zilahy, Barna — Horváth Z. stb. van ezenkívül számos kisebb mellék­­szerep. A kacagtató bohózathoz, melynek próbái Ná­day rendezése mellett szorgalmasan folynak — az igazgatóság új díszleteket is festetett. * (A „Tékozló fiú“.) Carré némajátéka, mely­nek bemutató előadását Hegyi Aranka betegsége miatt többször elhalasztották, szombaton f. hó 21-én kerül színre a népszínházban. A próbákat újból tel­jes erővel megkezdték belőle. A személyzetnek szo­katlan feladattal kell ezúttal megküzdeni, mert a da­rabban se nem beszélnek, se nem táncolnak, hanem zenekíséret mellett arckifejezésekkel és mozdulatokkal játszszák el az egész cselekményt. A főszerep F. Hegyi Aranka kezében van. Nagyobb szerepeket ját­szanak még kívüle: Csongori Mariska, Klárné, Hor­váth Vince és Német. * (Krecsányi színtársulatának) Pozsonyban nem a legjobban megy a dolga, különösen most, mikor a színiidény mér a vége felé jár. Igen jellemző, hogy már az új operettnek sincs közönsége, nem is számítva a drámákat. Legutóbb Megyeri „Katonás kisasszony“ című operettje, amely Cserváry jutalom­játékául került színre, annyi közönséget sem vonzott a színházba, hogy a napi költségek fedezve lettek volna. Egyedül Lázár Margit az, a­ki némi házat tud csinálni a jobb szerepeivel, itt annyira szeretik a jó pozsonyiak, hogy kézzel-lábbal arra igyekeznek bírni, hogy német színésznő legyen, a­mi igen ka­rakterisztikus arra nézve, hogy milyen hódítást tesz ott a magyar múzsa. A társulat e hó 20-ikán már Nyitrán játszik. * (Folyó a színpadon.) Hiszen elég érdekes látványt nyújt a népszínházban, ha a „Szinitanoda“ növendékei igéző úszóruhátlanságban ország-világ sze­­melátára fü­rdőznek, de mi az ahhoz képest, a­mit most a bécsi Carl-színházban produkálnak. „Sötét titok“ címen Douglass John angol írónak egy drá­máját adják, miben annyi a minden országok büntető­törvénykönyveibe ütköző gaztett, hogy a publikum majd megfagy a sok hüledezéstől. Legnagyobb hatást kelt azonban, mikor egy gazdag örökösnőt a „való­ságos“ folyóba dobnak, mely a színpadot majdnem egészen elfoglaló víztartályban hullámzik. Az áldozat szerepét egy Londonból hozatott Stettith Olivia nevű hölgy adja, ki nemcsak színésznő, hanem vízkirálynő is, és nagyszerűen játszsza a fuldoklót. A történeti hűség kedvéért megemlítjük, hogy vállfűző nélkül játszik. A folyón ezenkívül hajók is járnak és regat­tát is rendeznek. Blazel igazgató pedig kiment egy gyermeket és csurom vizesen bókol az elbájolt nézők előtt. Több rendbeli mérgezések, lopások, betörések és vérmérgezések emelik a dráma hatását. * (Heine az operában) Dubsky Ede prágai író Heine életéből mentett adatokat és a nagy német lobbi századhoz lovagoltam ; ott a bakák károm­kodásából tudtam meg, hogy csak hat töltéssel lé­vén ellátva, miután ezt ellőtték, Milbeck visszavonu­lást parancsolt. Erre hozzá lovagoltam ; boszan­­kodást tettetve erősítette ő is, hogy több töl­ténynyel nem lett ellátva. Midőn aztán rendel­kezését kértem, ismét előbbi modorában nyilat­kozott, annyit meg is mondott : „No hát fog­lalja el az általunk elhagyott állást“, és ezzel a két zászlóaljjal együtt elvonult. Én gyors léptekben előre nyomultam a hegy élére. Három osztályra osztottam zászló­aljamat ; két századot Sándor testvérem, kettőt magam vezetvén, kettőt tartalékul a hegy élén hagytam. Sándor testvérem a két század élén, én pedig a lóról leszállva, szintén két század­dal a már a hegy felénél magasabbra hatolt két ellenséges zászlóaljat megtámadtuk. Csak egy sortüzet adtunk, a­mi nem tehetett valami nagy kárt bennük, mert tétovázás nélkül folytatták előnyomulásukat.De midőn mindketten szuronysze­gezve megrohantak, aránylag csekély ellentállás után hátat fordítottak és oly sebesen rohantak lefelé, hogy alig bírtunk néhányat elérni. Ekkor Sztrakonitzki is, aki eddig az ellenség ágyúival volt elfoglalva, a szaladó tömegre fordította ágyúit, ami aztán vad futássá változtatta a már amúgy is rohamos visszavonulást. Az üldözést négy századdal folytatni tanácsosnak nem tart­hatván, visszavezényeltem embereimet előbbi ál­lásomra a hegytetőn. A tüzelés az egész vonalon szűnni kezdett és déltájban meg is szűnt. Nagyhamar feljöttek hozzám Ivánka, Bárczay, Vay Lajos csapat­vezérek, gratuláltak a győzelemhez. Amint így beszélgettünk, kivált a pátkai halmok mögül egy Tisztelettel Budapest, 1891. március 14. Mahler Gusztáv. Fedtünk és noha csak is ketten voltunk, a kik az országgyűlés rendeletének foganatosítását sürgettük; mert még annak küldöttei is csak pimaszkodtak ; Batthyányi és Csányi is tétováz­tak. — kierőszakoltuk, hogy : 1- szer: A hadsereg jelen állásában útját állja Jellasich előrenyomulásának. 2- szer: A régi tisztek kijelentik, hogy ha Jellasich támad, föltétlenül küzdeni fogna ellene. Csaknem esteledett, mire elszéledtünk. Per­­czel Mór visszament dandáréhoz Dinnyésre, a többiek, úgy én is illető állásainkra/Ilyesek után meglehetős aggodalommal töltöttem az éj­szakát rögtönzött sátram előtt. Hajnal felé be­lép hozzám Csányi László egészen kikelt arccal s felkiált : — Jaj Miklós, rettenetes szerencsétlenség történt. Épen most vettem hírét, hogy Lamber­­get Pesten tegnap megölték ; ha most ezt amúgy is ingadozó régi tisztjeink megtudják, bizonyo­san megtagadják a szolgálatot és seregünk szét­mállik. Megdöbbentem én is e híren, de nem ér­tünk rá sokáig töprengeni. Alig volt nálam Csányi egy negyed óráig, vágtatva jön az elő­őrsöktől tajtékzó paripán egy huszár, röptében odakiált: — Jön az ellenség ! Riadót vert, fújt, minden csapat. A harc­vonal rendeztetvén, én parancsot kaptam zászló­aljammal a jobb szárnyra vonulni és annak pa­rancsnoka, Milbeck alezredesnél jelentkezni. Mi­dőn fölértem a pákozdi hegytetőre, ott állott Milbeck a Vázák két zászlójával, Schweidel ez­redes három osztály huszárral és Sztrakonitzki százados egy fél üteg hat fontos ágyúval. Je- * (A nemzeti színházi jövő heti műsora a következő hétfőn színre kerül „Serge Panine“, ked­den : „Erdő szépe“, szerdán: „VIII. Henrik“, csütör­tökön : „A nagymama“, pénteken: „A harag“, „A kecskebanki fürdőn“ először, szombaton ugyanaz má­sodszor, vasárnap ugyanaz harmadszor. A várszínházban csütörtökön az „Új embe­rek“, vasárnap „Don Caesar de Basan.“ Előkészületre kitűzettek : IV. László, A megboldogult, Krakkói barátok. * (A népszínház műsora.) Vasárnap: „Zsu­zsika“, hétfőn : „Szegény Jonathán“, kedden : „Dene­vér“, szerdán : „Zsuzsika“, csütörtökön : „A suhanc“, pénteken: „Zsuzsika“, szombaton: „Tékozló fiú"* 1­2 1-er, vasárnap ugyanez. * (Hangverseny.) Az orsz. zene- és színmű­vészeti akadémia zenészeti osztálya e hó 16-án, az intézet hangverseny­termében rendezendő második nyil­vános hangversenyén a következők működnek közre: Vozáry Auguszta, Galyasi Paula, Schwarz Irén, Schür­­ger Jenő, Somogyi Mór, Dekner Richárd, Tarnay Ala­jos, Szántó Dezső, Pichler Elemér és az „a capella“ lentkezvén Milbecknél, kérdeztem, hol álljak föl. Nagyon kancsal szemekkel fogadott, mert épen ő vele tűztem össze legélesebben a sukorói hadi­tanácsban. Félvállról fogadott kérdésemre ezt vá­­laszolá németül: — Álljon fel, ahol akar. Fellobbanó haragomat mérsékelve, de még­is élesen figyelmeztettem, hogy ő lévén a pa­rancsnok, az ő kötelessége az alája rendelt csa­patok harci állását kijelölni. Mire kissé magá­hoz térve, kitűzte az első vonalban álló házák mögött állásomat a második vonalban. Alig álltam föl, megkezdődött a támadás az egész vonalon. Eleintén csak ágyúval, azután apró fegyvertűzzel. A jobb szárny ellen is erő­sen tüzelt a szemben álló halmon felállított két ellenséges üteg, de fölfelé kelletvén lőniök, a golyók fejeink fölött zúgtak el anélkül, hogy csak egy is talált volna. A zászlóaljam előtt állva, lóháton vettem észre, hogy embereim, va­lahányszor egy golyó fejünk fölött elzugott, ön­­kénytelenül meghajlottak és nem egy „Jézus se­gíts“ hangzott föl, mire én, midőn ismét egy golyó zúgott el fölöttünk, levettem sapkámat és szintén meghajoltam a repülő golyó előtt. Em­bereim rám néztek, elnevették magukat és a következő golyók előtt, többé meg nem ha­joltak. E közben az ellenség ágyúi tüzének fedezete alatt a velünk szemben álló balszárnyát kifejtette és egy rendes határőr és egy nemzetőr zászlóalját elle­nünk vezényelte. A meredek hegyen fölfelé folyto­nosan tüzelve haladtak, de lassan. A hegy élén fölállított házák élénk tüzeléssel válaszoltak, de nagyhamar fölhagytak vele és kezdettek vissza­vonulni. Nem értvén ennek okát, a legköze­­ l

Next