Pesti Hírlap, 1920. január (42. évfolyam, 1-27. szám)

1920-01-14 / 12. szám

Budapest, 1920. XLIL évfolyam, 12. (14,125.) szám. CUÓFIZETÉSI ARAKI Égést érni 820 K — ( Félém 110. — „ Negyedén* ..... Mm — B Egy hón 20 „ —a Egyes szám in helyben, vidéken és pályaudvaron U £ Hirdatés ét apróhirdetés dij­acabia túrnak PESTI HÍRLAP ts) •KIADÓHIVATAL: i^aios caaestor­at 7f &EFO*: ÍÍS^T^TSÍ—02 122—91 112—94 122—93. (Éjjel 122—91 122—92 hÍT»adó.) NŐKKIADÓHIVATAL: Budapest, Erzsébet­ körút . Telefon: Jószef 52—96. Sajtóhadjárat Magyarország ellen. .Amint előrelátható volt, most adja ki mérgét a szomszédos ellenségeink által in­formált külföldi sajtó, most, a tizenkettedik órában, amikor a győztes nagyhatalmak képviselői összeülnek, hogy eldöntsék sor­sunkat Lázas buzgósággal dolgozik­ Paris­ban a cseh, román és szerb delegáció sajtó­irodája és miközben isten és ember előtt az igazság meggyőző erejével tiltakozunk a viviszekció ellen, amelyet rajtunk elkövetni akarnak: sajtóhadjáratot indítanak elle­nünk, hogy hamis vádakkal megtéveszszék a külföld közvéleményét. Jól tudjuk, hogy a háttérben settenkedő ellenségeink miféle eszközökkel dolgoznak, de tudnia kell a kormánynak is, mely az orvtámadások el­len való védekezésre kellően föl nem ké­szült Ha ellenségeinknek módjukban áll, hogy különféle újságokban elhelyezzék a szemenszedett valótlanságokat, mi is meg­tehettük volna, hogy meggyőző érvekkel, kétségbevonhatatlan adatokkal informáljuk a külföldet az­­ igazságról. Régi nóta, hogy évtizedeken át némán tűrtük a nemzetiségi sajtó-propaganda üzelmeit. Iskolai példája a kárhozatos strucc-politikának, aminek most érezzük szomorú következményeit Nap-nap után hol az egyik, hol a má­sik francia újság támad most ellenünk. A Petit Párisien rájuk fogja, hogy tavaszszal új háborút akarunk kezdeni. A Journal des Débate szerint a békedelegáció hűséges tük­re a reakciós magyar kormánynak. A L'Hoimne Libre fenyegető hangon hirdeti, hogy a magyarok jelenlegi magatartása nem fogja elhárítani az igazságos bünte­tést Sokkal közelebb vagyunk az 1914. évi eseményekhez, semhogy elfelejtenék, hogy Magyarország épp­­oly bű­nös, mint Német­ország, Ausztria­­és Bulgária. Megrágal­maznak, hogy kegyetlenül elnyomtuk a nemzetiségeket, hívei voltunk a háborús po­litikának és uszályhordozói a császári ab­szolutizmusnak. És nincs senki, aki megfe­lelne a légből kapott vádakra; fölvilágosí­taná a külföldet hogy a nemzetiségek épp úgy élvezhették itt az összes szabadságjo­gokat mint jómagunk. Erő bizonyság rá a tótok magatartása. Most­hogy elszakad­hatnak tőlünk, velünk éreznék és hozzánk való ragaszkodásuk erősebb, mint valaha. A horvátok is visszasírják már a régi szép időket. A nemzetiségek képviselőiket sza­badon választhatták és azok szólásszabad­ságukban korlátozva sohasem voltak Há­nyan jutottak a legelőkelőbb tisztségekbe, a táblán és Curián bírói, tanácselnöki székek­be! Csak természetes, hogy pörbe fogták az izgatókat akik Magyarország terü­­­­leti épsége, alkotmánya és törvényei el­len agitáltak, de ügyeikben mindenkor a pártokon felül álló, független és rész­rehajlatlan bíróság ítélkezett. Különbséget kell tenni a nemzetiségek és a nemzetiségi izgatók között, akik sohasem képviselték a népakaratot sőt azzal mindig szembehe­lyezkedtek. Rágalom az is, hogy a békedelegáció reakciós volna. Hiszen a delegáció élén a függetlenségi eszmék régi harcosa, gróf Apponyi Albert áll, akit nagyon jól is­mernek Párisban. Ő elnökölt az ott meg­tartott­ interparlamentáris konferencián , a francia sajtó akkoriban a legna­­gyobb elragadtatás hangján nyilatkozott róla. Hosszú pályafutásán keresztül a legutóbbi időkig az ellenzék vezére volt és mindenkor keményen síkra szállt az osztrák zsarnokság ellen. Nagyfokú rosszhiszemü­kell hozzá, hogy egy reakció expo­nensét lássák benne, aki mindig a hala­dás embere volt De mindennél szembeöt­lőbb valótlanság, hogy a magyar kormány reakciós. A miniszterelnök mint néptanító kezdte pályafutását és a kabinet tagjai majdnem valamennyien a dolgozó elemek­ből kerültek ki. Kellően szervezett sajtó­propagandá­val meggyőzhettük volna a külföld közvé­leményét arról is, hogy nem volt, de nem is lehetett részünk a háború fölidézésében, mert nem rajtunk állt a döntés és ha mégis belesodródtunk a világháborúba, nem érez­zük a felelősség súlyát mert ha akartuk, ha nem, alkalmazkodnunk kellett minden­hez, amit a bécsi kamarilla boszorkánykony­háján kifőztek... Dehogy is gondolunk mi tavaszszal kezdődő új habomra! Békét, de igazságos békét akarunk, hogy végre vala­hára hozzáfoghassunk a független, az új Magyarország kiépítéséhez. De ha már elkövettük a hibát hogy a külföldi sajtópropagandát idejében meg nem szerveztük, hozzuk helyre a mulasz­tást mielőtt körmünkre ég a tűz. A kor­mánynak sürgősen érintkezésbe kell lépnie a békedelegációval és utasítani, hogy cá­folja meg a rólunk terjesztett híreket s a valósághoz hiven informálja az entente ta­nácsa által képviselt országok közvélemé­nyét.. Még nem kaptuk meg a békeszerző­dést. Jó ideig eltart, míg véglegesen döntet­nek sorsunkban, van tehát elég időnk rá, hogy parírozzuk az otromba támadásokat El kell követnünk mindent hogy a tudato­san megtévesztett külföldi sajtó rokonszen­vét és jóindulatát magunk felé tereljük. Nem belső propaganda céljaira kell gyűjte­nünk a pénzeket, hanem arra, hogy az elfo­gult és megtévesztett külföldi sajtót tájé­koztassuk és győzzük meg a mi igazunkról. És ha erre a célra csak a negyedrészét is rászántuk volna annak a horribilis összeg­nek, amit a közelgő nemzetgyűlési válasz­tások alkalmából az ország különböző kerü­leteiben egyedül plakátokra és egyéb nyom­­tatványokra költöttünk, könnyűszerrel el­lensúlyozhattuk volna szomszédos ellensé­geink párisi sajtóirodáinak működését Véres tüntetés Berlinben. A független szocialisták támadása a nemzetgyűlés ellen. — Gépfegyvertűz a támadókra. — Sok halott és sebesült. Berlin forrony­ó elemei, a független szoci­alisták és csendes szövetségeseik, a Spartaku­sok, már napok óta készül­ek nagyobb puccsra — mint már többizben megírtuk. — Különösen­­a­ közlekedési munk­ások között igyekeztek elé­gedetlenséget szítani és sztrájkra buzdítani. Eb­ben úgy a függetlenek, mint a spartakusok nagy gyakorlattal dicsekedhetnek, mert a múltban te mindig a közlekedési üzemekre vetették magukat, valahányszor nagyobb akcióra készültek. Sötét t­erveik keresztülvitelére a legjobb támogatást a közlekedés megbénulása nyújtaná. Ez félig-med­dig anarchiára vezetne és az anarchia az ő termé­szetes szövetségesük. Úgy látszik, a német kor­mány már jó előre értesült arról, hogy a függetle­nek a nemzetgyűlés mai ülését fogják felhasználni akciójuk végrehajtására A nagy rendőri ké­szültség a birodalmi gyűlés épülete előtt nem jó­zanította ki a rendbontó elemeket. A villamos alkalmazottait megnyerték tervüknek, mert a­b­ban a percben, amelyben a nemzetgyűlés ülését megnyitották, megszűnt a forgalom egész Berlin­ben- Érdekes különben, hogy Geyer Fritz, az ismert lipcsei túlzó, a függetlenek legradikáli­sabb szárnyának vezetője, tiltakozott az ülésen a nagy rendőrkészenlét miatt, pedig ez a nyug­hatatlan forradalmár nagyon jól tudta, hogy mire készülnek párthívei. A puccs nagyon hatalmasan lehetett meg­szervezve, mert amikor a tömegek akcióba léptek, az erős rendőrkordonokat egymásután törték át A támadók be akartak nyomulni az ülésterembe, de ekkor megszólaltak a gépfegyverek. A vége természetesen az lett, hogy a tömeg futni kezdett, halottak és sebesültek borították a birodalmi gyű­lés előtt elterülő térséget. A függetlenek most bi­zonyára ismét Nosket fogják átkozni, miután si­került nekik párthíveiket újra nekivezetni a gép­fegyvereknek. Ezek az elszánt rendbontók, akik pártjuk vérével oly pazarul bánnak, még mindig nem okultak a múltakon és szegény félrevezetett emberek ínséges helyzetét akarják felhasználni kétes céljaik megvalósítására. A véres puccsról a következő távirati jelen­tést kaptuk: Berlin, jan. 13. A nemzetgyűlés mai ülése délután 3 órára volt kitűzve. A tüntető munká­sok menete már sokkal korábban a birodalmi gyűlés épülete elé vonult a független szocialis­ták felszólítására. Az épület bejáratát erős rend­őri készenlét őrzi. Az épületbe csak a belépője­gyek szigorú ellenőrzésével lehetett bejutni. A parlament feljáróin géppuskákat állított­ak fel. Minden eshetőségre számítva, a rendőrség teljes készenlétben állt. Negyed három órakor jelentet­ték: a villamos vasúti alkalmazottak megszün­tették a munkát és így a forgalom szünetel. A parlament elé újabb erős rendőrcsapat vonult fel. A nemzetgyűlés megnyitása után napirend előtt Geyer független szocialista képviselő kifo­gást emelt, a Ház megszállása miatt, és kijelen­tette, hogy méltatlan a­ parlamenthez, hogy ilyen körülmények között tárgyaljon, mert ez a kato­nai uralom visszaállítását jelenti. Fehrenbach elnök azt válaszolta, hogy sean joga, sem oka nincs arra, hogy útjába álljon azoknak a közbiztonsági intézkedéseknek, ame­lyeket a kormány szükségesnek tart. A ház ezután áttér a napirendre, az üzemi tanácsokra vonatkozó törvényjavaslat második olvasására. Mialatt Schneider képviselő megte­szi az előadói jelentést, az óriási néptömeg, a­mely a birodalmi gyűlés épülete körül egybe­gyűlt, különösen a Königsplatzon és a Simson­strasse felöli bejáratnál, mindig közelebb nyo­mult az épületnek a rendőrség részéről elzárt bejárataihoz. A rendezők minden fáradozása, ho­gy a tömeget visszaszorítsák, hiábavalónak bizonyult. Mikor a rendőrség már mintegy ne­­gyedórája hiába igyekezett visszatartani az el­ől nyomuló tömeget az embertömeg a feljáró mindkét olda­lán átszakította az őrség láncát. Az ott levő rendőröket közrefogták és kiragad­ták kezükből a fegyvert. A fegyvere­ket összetörték és azokat a rendőröket, akik önként nem adták meg magukat, megverték. Rettenetes zajban tódult fel a tömeg a széles lépcsőzeten. A rendőrök második kordonját szintén közrefogták és ugyanúgy bán­tak velük, mint az előbbiekkel. A tömeg ezután kétfelé oszlott. Egy része a főbejáraton igyekszik behatolni a birodalmi gyűlés épületébe, a másik áradat pedig a Simonstrasse felől segítségre ér­kező rendőrcsapat­ felé vonul. Ebben a válságos pillanatban a Simonstrasse felől előbb egy-egy, később sok lövés dördül el. A főbejáratnál gép­puskatűz hangzik fel. A tömeg vad futásban igyekszik menekülni. Sok halott és súlyosan sebesült marad­t csak a helyszínen, a könnyen sebesül­teket a menekülők magukkal hurcolják. A birodalmi gyűlés épülete előtti tér, főleg pedig a simonstra­ssei bejáratnál levő füves park­részlet tele van összetört fegyverekkel,­­vörös zászlókkal, meg ruhadarabokkal. A birodalmi gyűlés épületében elhelyezett vöröskeresztes osz- A. Pesti Hirlap mai száma 8 oldal. — Ára 80 fillér.

Next