Pesti Hírlap, 1927. augusztus (49. évfolyam, 173-196. szám)

1927-08-25 / 191. szám

6 PESTI HIRLAP 1927. augusztus 25., csütörtök'. A fogorvos vendége. Az egyik berlini ismert fogorvos várótermében, — mint rendesen — egy csomó szenvedő ül, aki mind rettegve néz a rendelő-szobát elválasztó nagy ajtóra és összerezzen, valahányszor kinyilik. A váróterem majdnem egészen tele van, de azért még mindig ujabb betegek érkezn k. Az utóbb jöttek közül különösen az egyik beteg nagyon szenvedhet, mert arca egészen be van pólyázva, ugy hogy az orra hegye is alig látszik ki. Leül, hajlong, szorongatja arcát, nyöszörög, — nagy fájdalmai lehetnek. Szom­szédjai résztvevően fordulnak feléje, kérdezik, de ő csak int. Még a beszédhez sincs kedve. Az orvos néhány beteggel már végzett, azok tá­voznak, helyettük azonban mások érkeznek. Egyszerre hárman. Két férfi és egy nő. Körülnéznek, vizsgálják a betegekeí. A nagyon szenvedő nem törődik velük, két tenyerébe hajtva fejét, fájdalmasan sóhajtozik. A három uj vendég, — általános feltűnés mellett — mindegyik várakozó beteghez odamegy, megnézik, azután az asszony ezt mondja: A'em az! ~ és tovább mennek. Mikor a nagyon szenvedőhöz érnek, az egyik férfi gyengéden a vállára üt. — Kérem, álljon föl egy pillanatra. Ez csak int, lemondóan, szenvedően. De a férfi ismételt unszolására mégis feláll. — Rendőrtiszt vagyok, — jelenti ki nagy megüt­közést keltve, — s felszólitom, hogy vegye le a kendő­ket a fejéről! Az arcát akarjuk látni. — Ne gyötörjenek! hagyjanak békét! — sirán kőzik a beteg. — Röglön megyünk, csak egy pillanatra látni akarjuk. A szenvedő nagy nehezen leoldja a kendőket Az asszony ebben a pillanatban felkiált: — ő az! Egész biztos, hogy ő az! — Kicsoda? — kérdezi a beteg panaszos hangon — Aki nálunk be akart törni! — kiált fel álta iános elszörnyedésre az asszony. — Ez az asszony őrült! — pattant fel a beteg, de most már elég erős hangon. — Majd meglátjuk. Ön beteg? Fáj a foga? Igen? — Rettenetesen szenvedek. Azért vagyok itt. — A fogorvos ur majd lesz oly szíves és megvizs gálja soron kivül. Az orvos már nyitotta is ki a rendelő-szoba ajta­ját és tessékelte be a beteget, mikor az asszony diadal masan felkiáltott: — Itt a bizonyíték, hogy nem tévedtem! Azzal lehajolt és a szék alól, ahol a szörnyen szenvedő férfi ült, egy köteg piros, kék nyomtatványt vett elő. — Akkor hát fölösleges már fárasztani az orvos urat, — szólt a rendőrtiszt. Menjünk! A kér férfi, — két rendőr — közrefogta a bete­get és vitték be egyenesen a kerületi rendőrségre. Ott hamarosan vallatóra fogták. — Mit keresett ön ennek a hölgynek a lakásán? — Egy kitűnő gyógyszert ajánlottam. Én egy gyógyszer-gyárnak az alkaalmazottja vagyok és a hirdetéseket osztom szét. Ennyi az egész. Most sem csináltam mást. — De igenis csinált. Jól megfigyeltem. Már töb­bektől hallottam panaszt, hogy betörtek náluk és sa­játságosan, mindannyiuknál akkor, mikor ezt a gyo­morfájást állítólag megszüntető orvosságot jöttek ajánlani. Azért gyanús volt előttem, mikor a kapu­ban három férfit láttam beszélgetni. Titokban meg­figyeltem őket. Az egyik egy csomó hirdetéssel be­ment a házba, a másik a kapualjában várt, a harma­dik az utcán maradt. Én i? bementem a házba. Lát­tam, hogy az, aki ajtóról-ajtóra jár, a levélszek­rénybe, az ajtónyilásba bedug egy-egy hirdetést, az­után tovább megy. Bementem a lakásom mellett lakó szomszédhoz. Ö is kapott ilyen hirdetést. Elolvastuk. A körlevélben feldicsérnek egy orvosságot és jelzik, hogy a gyár megbízottja tiszteletét fogja tenni, bemu tatja a kitűnő szert és az elismerő leveleket. Vártuk tehát, hogy mikor jön a megbízott. — Nos, még mindig tagadja, hogy tagja a be törő társaságnak. — Én csak a hirdetéseket hordtam szét, másról nem tudok, — felelte az ál-beteg. — Talán a társa majd többet fog mondani, — szólt a rendőrtiszt, intett és bevezettek egy elég jól öl­tözött férfit. — Kollegája egy és másra nem emlékszik, segít­sen rajta. És ha ketten sem boldogulnak, majd a har madik&t is beszólítom, — mondta a rendőrtisztviselő. Avasson tehát ön be, ebbe a legújabb betörő-fogásba. A remegő férfl vallott. — A betörésnek ezt a módját harmadik társunk eszelte ki. A munkafelosztás alapján dolgoztunk. En­nek a kollégámnak kötelessége volt a hirdetéseket szétosztani. Azután következtem én. Újra ajtóról­ajtóra mentem. Ahol a hirdetéseket már nem láttam, tudhattam, hogy ott vannak a lakásban. Oda be sem mentem. Ahol azonban a hirdetés még az ajtóban volt, egész jogosan gondolhattam, hogy nincsenek otthon. — Ez igaz! Láttam, hogy sok lakást elkerült, — erősítette meg az asszony. — Ahol még a nyomtatványt láttam, a biztonság kedvéért becsöngettem. Ha kijött valaki, az orvosság­ról kezdtem beszélni. IIa nem jött ki senki, biztosak lehettünk, hogy a lakó nincs otthon. — És ott álkulccsal betörtek . . . — Nem én . . . — Én sem! — tiltakozott az ál-beteg. — Hanem a harmadik. Rendben van. Mindent tudok. Majd megkerítjük a harmadik kollegát is. Az ügyesebb volt, az nem menekült egy fogorvoshoz és nem bujt el egy üzletben. De azt is megcsípjük. Hol­napra már együtt lesznek. — Hol, kérem. — A börtönben, ahova most bevonulnak. És már jött is a börtönőr. Bécsben elfogták Horváth Menyhértet, a hírhedt magyar szélhámost. Kétszázezer aranykorona értékű ékszert csalt ki egy hölgytől. Előkelő fellépésével becsapta a hiszékeny embereket. Horváth Menyhért hirliedt magyar szélhámost kedden Bécsben elfogták. Horváth, a „szélhámosok királya", akinek kalandjairól és szélhámosságairól már sokat hallott a nagyközönség, most a bécsi rend­őrség foglya. Ézuttal egy .magyar nő följelentése alapján került letartóztatásba. Még 1918-ban Hor­váth Menyhért, aki akkor gróf Festetlek és Chyka román hercegnő fiaként szerepelt, egy magasrangu államhivatalnok özvegyétől kétszázezer aranykorona értékű ékszert ki­csalt. Horváth azt Ígérte, hogy az ékszereket külföldre viszi és ott biztos helyre letétbe helyezi. A szélhá­mos az ékszerekkel eltűnt, később pedig levelet irt áz asszonynak, hogy a kárt jáváteszi, mert anyja, Chyka hercegnő meghalt s hatvanezer dollárt örö­költ töle. A megkárosított hölgy annyira bizott Hor­váth Menyhértben, hogy amikor az Garstenben töl­tötte egy más ügyből kifolyóan börtönbüntetését, maga a megkárosított asszony sietett segítségére s a börtön elhagyása után is teljesen az ő költségén élt. A kétszázezer aranykoronával megkárosított hölgy előtt állandóan nagy örökségéről beszélt, mig azután Horváth eltűnt Bécsből. Horváth Meny­hért annakidején első izben egy bécsi ügyvédet ká­rosított meg, akinél mint Esterházy Tasziló herceg fia mutatkozott be és kitűnő föllépésével, különböző manipulációkkal többezer dollárt csalt ki az ismert ügyvédtől. Az ügyvéd, aki azóta már meghalt, an­nakidején följelentést tett Horváth ellen, de Horváth Menyhértnek nyoma veszett. Néhány év múlva mint rio de janeir&i katonai attasé Jelent meg Bécsben, hamis diplomáciai útlevéllel igazolta magát, a hi­székeny embereket megint megkárosította, de a rend­őrség csakhamar elfogta és a biróság is elitélte. Ami­kor a börtönből kiszabadult, ismét folytatta szélhá­moskodásait. Horváth Menyhért a háború alatt mint ál-hu­szárfőhadnagy működött Budapesten és olyan kifo­gástalan hamis okmányokat szerzett, hogy egy bé­csi vezérkari tiszt ajánlólevele alapján Ercsibe hadtápparancsnoknak nevezték kL Horvát Menyhért, az ál-huszárfőhadnagy, akinek a Lipót-rendtől kezdve mindenféle harctéri kitüntetés diszitette a mellét, itt is szélhámoskodott. Hat va­gon benzin kiutalását kérte és mikor az ercsi ma­lom megkapta a benzint, a nagy rakományt felszál­littatta Pestre és itt értékesítette. A hat vagon ben­zin értékesítése Pesten feltűnést keltett, nyomozni kezdtek, a nyomok Horváth Menyhérthez vezettek« aki azonban megszökött. Ugy látszik, az a hölgy, aki kétszázezer arany­korona értékű ékszereinek elvesztésén tanulta meg Horváth Menyhért „szélhámoskirály" képességeit, végre is megunta az örökségről szóló mesét és följe­lentette a bécsi rendőrségen, amely kedden letartóz­tatta a kitűnő megjelenésű szélhámost. Horváth Menyhértről egy ideig nem fog hallani a világ. Rendőrotthont építtet a belügyminiszter. Háromszázötven tüdőbeteg rendőr. Mint méhkaptár zsong a Mosonyi-utcai rend­örlaklanya udvara. Centruma annak az óriási rend­örhálózatnak, mely Budapestet övezi. A reggeli rap­port elölt vagyunk, de dr. Török János rendörföpa­rancsnok szívesen fogad és informál a budapesti rendörlegénység helyzetéről: . — A rendörörszemélvzet pompás emberanyag, fegyelmezett, feltéílenül hazafias érzésű és meleg­szívű testület. A budapesti rendörlegénység igen nehéz szolgálatot teljesít. Képzelje el a közönség, mit jelent az, hogy huszonnégy órai szolgálatból, négy órai leváltással, tizenkét órát állva kell teljesí­tenie! Másnap tartalék-szolgálatba kerül s itt is hat—nyolc órai szolgálata van. Harmadnap ismét a nehéz őrszolgálat jön! Még a szabadnapján is a színházakban, mozikban s más mulatságokon inspek. ciós szolgálatot teljesít. Micsoda megerőltetését je­lenti ez a fizikumának és szellemi erőinek a világ­város óriási forgatagában! Ha esik az eső, a közön­ség tető alá menekül, de a rendőr ott marad a poszt­ján és ott áll a legforróbb napsütésben is. Védi a világvárost, a rendet, a közbiztonságot és a közva­gyont, s ha kell, az éleiét is föláldozza, mikor féket vet a bűnözök társadalmára s bilincsbe veri a világ­város mindenre elszánt szegénylegényeit. „A rend­őr az eléje kerülő ügy legelső birája." Megroskad időnap előtt a nehéz szolgálatban. E pillanatban is háromszázötven tüdőbeteg rendőrünk van, kik a szolgálat nehézségei közben betegedtek meg . . . Milyen erősen kellene táplálkoznia a szolgálatos rendőrnek, hogy szervezete ellenálló lehessen! Saj­nos, a megélhetési föltételük és életkörülményük ép oly nehéz, mint szolgálatuk. Vidéken a megélhetés jóval könnyebb, mert jutányosabban hozzá tudnak jutni szükségleteikhez, lakáshoz és más egyebekhez, mig a megélhetés a budapesti rendőrnek nagy és súlyos problémát jelent. Szerencsére a belügyminiszter ur és kiváló munkatársa, dr. Stranyavszky Sándor államtitkár ur nagy megértéssel látják és meleg szeretettel mun. kálkodnak azon, hogy olyan illetményeket ilztositsanak a rendőrlegénységnek, amely, böl megfelelő beosztás mellett, szerényen megélhet. — Első lépés gyanánt az illetmények kiegészí­tése felé — dacára az elébe tornyosuló pénzügyi akadályoknak — az étkezési pénzt, amely eddig hónapról-hónapra változott, illetőleg csökkent, ju­lius 1-től stabilizálva, egy összegben már meg is kapták rendőreink: Stranyavszky államtitkár ur, aki kemény, erélyeskezű, de igen melegszívű em­ber, nyári egyenruhával föl is szereltette már a rendőrlegéhységet, látva, hogy milyen nagy teher a rendőrön a neház egyenruha a rekkenő meleg­ben. És a lakásügy rendezésénél is végtelenül hu­mánus megértéssel van Scilovszky kegvelmes ur a rendörlegénység iránt: rendőrtelep fölállítását határozta el, mely a közeljövőben száz rendőrcsaládnak íog fó ott­hont nyújtani. Ezenkívül a tüdőbeteg rend­örök szakszerű gyógykezeléséről is gondos, kodott. És dr. Marinovich Jenő főkapitány ur is, ez a kiválóan törvény- és jogtisztelö ember, aki nemes példaadásával és a budapesti államrendőrség ne­mes hagyományainak ápolásával uj rendörgenerá­ciót teremtett, a rendörlegénység érdekeit igazán a szivén viseli. — A rendörnyugdijpótló egyesület is ereje sze­rint támogatta a nehéz helyzetben levő rendör­legénységet. Sajnos, 'elvesztette egyik segitöforrá­sát. Bizonyos • magánvállalkozások és rendőri la­pok a rendőrség nevével és prestige-vel annyira visszaéltek, hogy a belügyminiszter ur elérkezett­nek látta az idejét annak, hogy mindenféle u. n. jótékonykodást, mely a rendőrség nevére való hi­vatkozással történik, beszüntessen, és igy a rendör­legénység szokásos évi díszhangversenye is kétsé­gessé vált, pedig ennek a jövedelméből támogatta és segítette a nyugdijpótlóegyesület a nehéz hely­zetben levő rendörlegénységet, hosszúlejáratú köl­csönökkel, betegségi és temetkezési segélyekkel já­rulva terhei könnyítéséhez. A rendörlegénység helyzete súlyosbodott, de föltétlen és vak bizalommal reméli a rendőr testület, hogy a miniszter ur és nagyszerű munkatársa, a rendörlegénység megélhetésének súlyos problémáját kellő formában megoldásra viszik hamarosan. Jön a rapport! Vagy harminc rendőr szorong a szomszédteremben. Legtöbbje egy kis fizetési elő­leget kér. Ennek a felesége halt meg, annak meg a kis fia fekszik a kórházban. Rövid, katonás rap­port. Segit az aranyszívű főparancsnok. Ugy áll­nak előtte a kemény rendörök, ahogv elmondják panaszaikat, mint édesapjuk előtt a bizakodó gyer­mekek . . . Lázár István. ,

Next

/
Thumbnails
Contents