Pesti Hírnök, 1865. március (6. évfolyam, 49-74. szám)
1865-03-01 / 49. szám
Hatodik évfolyam 49. szám. PESTI ---------------------- ....... & Előfizetési feltételek : helyben házhozhordással vagy postán mindennapi megküldéssel: I egész évre 20 frt; félévre 10 frt; negyedévre I 5 frt. — Minden hónap 1-től elfogadunk 8 hó- 1 napos előfizetést. I I 11 -— — -4F -l®-------------------------------------------------POLITIKAI Szerda, mártius 1-én, 1865. HÍRNÖK. NAPILAP. g*r-----------1 Hirdetések öthasábos petit sorért egyszerű hirdetésnél 6kr. .bélyegdíj 30krjával számíttatnak. Szerkesztőség és kiadó-hivatal : a hímző- és kalap-utca sarkán l-ső sz. alatt, a 2-dik emeleten. Éf ................."$■ Előfizetési hirdetés Pesti Hírnök című politikai napilapra. Előfizetési feltételek: Negyedévre.........................................5 frt Félévre...............................................1®» Egész évre.........................................20 „ auszt.ért. Előfizetés minden hó 1-től elfogadtatik ICE 16 fizethetni: Vidéken minden kir. postahivatalnál 5 helyben 1 esten, csupán a „Festi Nimek“ kiadó hivatalában, a hímző- és kalap-utca szegletén el-ső szám, 2-dik emelet, 14-dik ajtósz. A „PESTI EIRNÖK« kiadóhivatala. Hazai közügyek. LAPSZEMLE. Pest, mart. 1. A „Politik“ tegnap, febr. 28. napján egy programmot közöl Horvátország és Slavoniának Magyarországhoz leendő visszacsatoltatása iránt, melyet szerinte Mazuranic J. jelenleg horvátországi főkancellár,Kukuljevic Sakcinski Iván, (a hivatalos journalistikában J. K. S. és X. hetük alatt ismeretes) Ljudevit Farkas-Yukatinovich, és Prica Max. Deák Ferenccel állapítottak meg. A programm, mint tartalmából látszik, régibb keletű. Hogy mennyire hiteles, e percben természetesen nem tudhatjuk, de midőn mint történeti érdekű okmányt mi is közöljük, megemlítendőnek tartjuk, hogy mint különben magától értetődik, sok pontját nem osztjuk, s e tekintetben a Horvátországról lapunkban ép most folyó cikksorozatban kifejtett elvekhez szigorún ragaszkodunk. A programm így hangzik : „Az 1860. October 20-diki császári diploma a magyar korona királyságait és országait tekintve, nagy s mélyenható jogi kiengesztelést vitt véghez ; ezen országok szabad alkotmányos életének 1849-ben megszakított folyamán nyugvó erőszak átkát megoldá, és ez által ezen életfolyam számára az ősi csatornákat s zsilipeket újból megnyitottta. Ezen tény a tettleges és jogtalan hatalom határozott hátrálása , visszavonulása,a jog benső hatalma, s igy a történelmi valamint a tettleges viszonyoknak megfelelő igazságosság előtt. Ezen tény, az ausztriai összbirodalom országainak s népeinek a már eltávolított hatalom által jogellenesen össze-vissza hányt és helyéből sokoldalúig kimozdított államjogi viszonyait ismét szabad medrébe terelte vissza, hogy rendezkedhessenek, elhelyezkedhessenek és egymást szabadon természet-, s jogszerűleg összekössék, de másrészt Horvátország és Slavoniára nézve is komolyan nyomult előtérbe e nagy pillanat óta oly kérdés, amely itt már azelőtt erősen kezdett a kebel bensejében erjedzeni. Értjük Horvátország és Slavoniának a magyar királysággal leendő ismétegyesítésének kérdését. Ezen nagyfontosságú kérdés megoldása ugyan a két, t. i. a horvát-slavon s a magyar országgyűléshez van utalva, és mint a két nemzet összehajtásának jogszerű közegeit csakis azokat illeti meg, azonban a megoldás tetemesen mozdíttatik elő, ha a kérdés még a két országgyűlés megnyitása előtt hozatik az ország közvéleménye elé, és vitattatik meg, s a megoldás módja a lehető legnagyobb praecisióval formuláztatik, hogy így az országnak alkalom adassék, mikép e kérdés feletti nézetét ha nem is egyakaratú , de mindenesetre többségi szavazatba öntse. Azt hisszük, hogy constatkrozhatjuk , miszerint a Magyar- és Horvátország közötti kötelék megújítása, az átalán mindkét érdeknek főleg pedig a horváth-slavon nép jogosult nemzeti érdekeinek és a történelmileg igazolt életrevalóságának megfelelő alapon, Horvátországban és Slavóniában élénken érzett szükség. Az államjogi kötelék, amely csaknem nyolc század óta szakadatlanul fennállt Magyarország és a három egységes királyság közt, valamint a két országnak ezen köteléken nyugvó és általa föltételezett éppen oly régi közös történelme, a netek, szokások, életmód stb. közösségét idézte elő közöttük, amelynek a közös érdek és végzet solidaritása is alapul szolgált; azonban ezen, a közönséges életérdekek közösségén nyugvó solidaritás alapját magasabb, túlnyomó eszme képezi, amely Magyarország és Slorvát-Slavonország történelmi kötelékét, valamint a magyar népszövetséget szentesíti; — a kettős missio eszméje, még pedig a külsőé, tisztán defensivé, és a belsőé, a mely külirányban defensiv s egyszersmind a propagativ formával is bír. Az első missiót a múlt,a másodikat a jelen s jövő missiójának nevezhetnők annyiban,amennyiben a magyar népszövetségnek azt a múltban kellett teljesítnie,ezt pedig a jelenben és jövőben. E két missio ámbár teljesítések idejét és formáját tekintve különbözők, annyiban mégis megegyeznek egymással, hogy közös céljuk van. Mi ezen célt így fogjuk felvédeni a keresztény európai szabad életelemet, a szabadság s szabad kifejlődés elvét Európa keleti felében, s azt magában kiképezni s kifejteni, valamint egyúttal mindenfelé hatályos érvényre juttatni. Míg Ázsia vajúdott, s időről időre sötét öléből vad néptörzsököket vetett Európába, a magyar népszövetség célja e tekintetben túlnyomólag külsőleges volt annyiban, hogy e népszövetségnek, mely az európai keresztény népkör legvégső délkeleti kiágazását képezte , kellett ama népözönt viszszavernie, mely Európát elboritással, s annak keresztényi életelvét elnyomással fenyegette Valamint e közösen vitt, nagy és hosszadalmas harc az európai keresztény életelvért a magyar népszövetség missióját a múltban lényegesen kimerítette, épp úgy képezte ez, valamint a közös életelvet fenyegető veszély, szóval a veszély s harc közössége, e szövetség leghathatósabb egyesítő eszközét. Zrínyi Miklós és Jurisicunk, kik magyar várakat védve hős halállal múltak ki, leghívebb jelvényei ama missio közös voltának, melyet a magyar-horvát népszövetségnek egykor teljesítenie kellett. Azon külveszélyek legyőzése után, melyek Európa keresztény életelvét közvetlenül fenyegették, most e magyar-horvát népszövetségnek belmissioja lép előtérbe, — a missio, e szabadsági elvet kiképezni és kifejteni, és azt beható győzelemre segíteni. — E nagy elv képezte mindig a magyarhorvát népegyesület benső életelvét ; ez alapja azon politikai alkotmányrendszernek, mely e népegyesület sajátja, és századok hosszú sorát túlélte. A szabadság és szabad humánus kifejlődés elve az alkotmányban inkább mint bármely másban volt megtestesítve; szóval: ez alkotmány a valódi szabadság elveinek létesítésére alkalmas tételek s termékeny elemek oly halmazát tartalmazza, mint egyetlen más sem. E szabad alkotmányunk a múltból a jelenbe gránit kúpja gyanánt emelkedik ki oly alkotmánynak, mely csak hü tüköre ama férfias szabad szellemnek, mely az említett népegyesületben lakik és hat; s mely szakadatlan folytonosságban nemzedékről nemzedékre száll. A közös szabad alkotmányélet szorosan véve azon pont, melyben Magyar- és Horvátország népei szabad családdá magasabb értelemben egyesülnek, s melyben a kölcsönös szabad élet ütér-lökései mintegy egyetlen ütér-lökésben összeolvadnak. A kölcsönös bel missio is tehát egy s ugyanaz, m oly közösség, mely megfelel a külső hivatás ugyanazonosságának, melyet a múltban kellett teljesíteni. A legutóbbi megelőző korszak eseményei kitüntették, hogy közös szabadságunkat honnan fenyegeti veszély. Minden oldal felől tehát biztosítni kell magunkat, s ennyiben a belhivatás, hogy a szabadság eszméjét a szabad alkotmány kiépítése által magában kifejlesszük s annak Európa délkeletén egyszersmind biztos helyet készítsünk — védőleges külsővé lesz. Magyarország kívülről átalában nagy veszélyeknek s viharoknak van kitéve s ezeket csak akkor győzheti le, ha sikerül neki a hivatásában való résztvételre a szláv-román dunai népeket reá bírni. E szabad népszövetség kettős tekintetben lenne nagy fontosságú a közös hivatásra nézve : először azért, mert előreláthatólag oly 'erős lenne, hogy anyagilag minden oldal felé megvédhetné magát, s másodszor, mert feltéve, hogy a szabad eszmének valósítása minden részében sikerülni, fog, azon helyzetbe jöhetne, hogy kelet felé előrehaladólag hathatna a kelettel törzsrokon népei tömege által s igy a kelet ridegségébe mélyeszthetné a szabadság és fejlődés élő elvét s éltető elemeit. Ez eredmény által Magyarország épp úgy, mint az itt értett népszövetség valamint állását általában megerősítené, úgy nevének hírét is világra szólóvá emelné s kiterjesztené. Felfogásunk szerint ebben rejlik éppen Magyarország igazi nemzeti eszméje, mert abban tartalmaztatik Magyarország tulajdonképpeni missiója is. Magyarország e nemzeti eszméjével Horvát- Tótországé, valamint a magyar koronához tartozó többi délszláv népeké átalában nincs ellenkezésben, mert azok egyrészről, mint említtetett, osztják a szabad életelvre vonatkozó missiót, más részről pedig e missiónak előhaladóvá alakulásakor elsősorban annyiban vannak érdekelve, hogy ezáltal azon kilátást nyerik, mikép a közös szövetségérdekben a törzsrokon elemeket magukhoz s igy a szövetséghez is vonhatják, s ezáltal a kifejlettebb, behatóbb nemzeti önéletre jutnak. Hogy tétessék tehát lehetővé Magyar- s Horvátországnak együtt való haladása ? E kérdés azon távolabbira oszlik fel, hogy a kölcsönös államjogi kötelék, miképp mily alakban állíttassák ismét helyre ? Mig a kölcsönös nemzeti elemek egymás mellett hatástalanul szunyadoztak s a volt latin nyelvnek semleges közlekedési közege a nemzeti ellentételeket nem hagyta kivívni, a két ország együtthaladása jóformán semmi akadálylyal sem járt. De mióta Magyarországon a magyar nyelv háttérbe szórttá a latint s ez lett hivatalos közlekedési eszközzé, a dolog másként lett. Ez fölkelté a nemzeti ellentéteket, s ezek kitörése köztudomásulag catastrophára vezetett, melyet mindkét fél érdekében mélyen kell sajnálnunk és pedig annál inkább, minthogy általa egyenlőképen bujtattunk. Nézetünk szerint téves eljárás volt, hogy itt a magyar nemzeti eszme egy nemzeti elem uralmának átalánosításában kerestetett. A mint valamely nép nemzetisége t. i. a nép eredeti természeti formáinak öszszessége, a nép nemzeti eszméjének csak alapja s igy valami materiális s a mint e népszerű természeti formák érvényesítésére s kifejlődésére vonatkozó törekvés annyiban jogosult, a mennyiben e formák az önálló létezés feltételét képezik s azok nélkül határozott nép nem is képzelhető; épp úgy hibás lépés, ha valamely nép minden erejét s erőlködését csak népszerű természeti formáinak kifejlesztésére s azok átalánosítására meríti ki a nélkül, hogy tekintetét valami magasabbra irányozza. E magasabb azonban a tulajdonképeni nemzeti eszme s ez a nemzet történeti hivatásában s annak történeti működésében rejlik. Magyarország történeti hivatása éppen a föntebb jelölt missióban van, és mivel e missió eszméje és szelleme Magyar- és a szövetséges országok minden népeit egyaránt áthatja és eltölti, — a magasabb történelmi szempontból vett szellemi egység már megvan, és ezen a történet szelleme által előkészített és teremtett egységet, kell már anyagi, formaszerű egységgé átváltoztatni, mert különben valóságos veszély volna egy még nem létező anyagi egység eszméjéért, ezen meglevő magasabb szellemi egységet feláldozni. Ha az utóbbi sajnos meghasonlás, mely 12 év előtt, nyílt véres csatára tüzelte egymás ellen Magyar- és Horvátország népeit, volt az, mely ezen nagy igazságot köztudomásra hozta, úgy mégis volt annak egy jó oldala, s valóban az isteni gondviselésnek kell tulajdonítani, hogy a horvát-magyar népesség a végpusztulástól megszabadult. Az előbocsátottakban az alapvonások és forma is implicite ben foglaltatnak már, melyek szerint Horvát- és Magyarország közt az államjogi kötelék ismét helyreállítható lenne. Horvát- és Magyarország történelmi hivatájsa, történelmi bel- és kül missiója ugyanaz ; a mis- , sió e közössége azonban egyátalában nem szünteti meg sem egyik sem másik országnak , mint egy magasabb egység orgánumának, külön tagjának, önállóságát. Hogy Horvátország és Slavonia, Magyarországgal a szövetségében egy bizonyos fokig önálló autonóm állással bírjon, ez mindkét félnek érdekében áll, részint, hogy a két országtest minden lehető meghasonlásának a jövőre eleje vétessék, részint hogy Horvát- és Tótországnak módjában legyen a közös népszövetség propagatív missióját, a horvátslavon néphez rokon Szomszédországok irányában betölteni. Azért szerintünk Horvát- és Tótország szövetsége Magyarországgal oly reáluniót képez, melyben az előbbi mint egyenjogú tag áll. Ezen reálunió magában foglalja a törvényes fejedelem személyét, az alkotmányos szerkezetet, és mindazon magasabb államfeladatokat, melyek a közös történelmi hivatásnál fogva oda tartoznak, — de aztán itt végződik határa is. Minden egyébben , ami ezen spherába nem tartozik , Horvátország és Slavonia nemzeti és országos önállósága fenntartatik. A Területi viszonyok. A háromegy királyság területe, oda értve a hozzá tartozó horvát-szlavon határőrvidéket, Fiume(?) város és kerület területét, jelen határai közt marad. Muraközét illetőleg, bizalommal elváratik (!?) Magyarország vezérfiaitól, hogy e kérdés megoldásánál, tekintetbe veszik azon körülményt, miszerint ez országrészt tisztán horvátok lakják, általában azon állambölcsességtől fogják magukat vezettetni hagyni, mely ez ügyet a háromegy királyság részére fogja eldönteni. Minthogy Dalmátia jogilag a magyar koronához tartozik, s kiegészítő része a háromegy királyságnak , annálfogva államjogi szempontból Dalmátia is idetartozik, tehát a három királyságba bekebelezendő. B. Hév, cím, címer és ország-szinek. Magyarországkázi viszonyában a háromegy királyság minden nyilvános okiratokon, diplomákon, decretumokon és törvényeken, kizárólag társország (regnum socium) nevet használ, annálfogva a kapcsolt részek (partes adnexae) cím örökre megszűnik. A háromegy királyság eddigi címerét és színeit (a fehér, vörös és égszínkéket) megtartja. Úgy a háromegy királyság területein, mint mindenütt hol ez képviseltetni fog, kizárólag e címer és színek használtatnak. C. A fejedelem és annak koronázása. Magyarország koronájának felséges viselője Dalmát-, Horvát- és Tótországnak is királya, ki a pragmatica sanctio alapján, mint Magyar- Dalmát- Horvát- és Tótország királya alkotmányszerűen megkoronáztatik, leteszi az alkotmányszerű koronázási esküt, különösen az alkotmányos szabadságra, a háromegy királyság államjogi ország-autonómiájára és területi épségére,és aláírja az alkotmányszerű koronázási oklevelet, különösen a háromegy királyság számára is, ennek nyelvén is, az 1622. 49 értelmében. Címe : Magyarország, Dalmátia, Horvát- és Tótország királya. Minden koronázáskor, a háromegy királyság egy különösen ez esetre országgyűléséből kinevezett küldöttsége által fogja magát képviseltetni, ez fogja az ország nevében a hüségi hódolatot benyújtani, s a háromegy királyság részére szóló koronázási oklevelet átvenni. D. Törvényhozás. I. Bizonyos ügyekben, melyek közé tartoznak a legmagasb államfeladatok, a háromegy királyság a magyar királysággal közös törvényhozássá egyesül, egy közös országgyűlést alkot. Ezen közös országgyűlés elé a háromegy királyságot illetőleg e következő ügyek fognak tartozni : a) minden alkotmánykérdés, azaz, az állam berendezésére, az állampolgárainak a fejedelemhez viszonyára vonatkozó s átalában minden státusjogi kérdés, a mennyiben a háromegy királyságnak Magyarországhoz itt megállapított államjogi viszonyát nem érintik b. Minden a fejedelem közösségéből eredő viszonyok, jelesen ennek illetékei. c. A külügyek, melyek t. i. a magyar korona országainak az összes monarchiához vagy a külföldkezi viszonyára vonatkoznak. d. A hadi és katonai ügyek, melyek vagy a magyar korona országainak önálló hadügyeit, vagy az egész birodalom számára való újonc megajánlás