Pesti Napló, 1853. szeptember (4. évfolyam, 1043–1067. szám)

1853-09-01 / 1043. szám

1853. negyedik évi folyam. y ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre postánküldve: Pesten házhozhordva : Évnegyedre 5 fr. — kr. p. Félávre 10 ,, _ n A havi előfizetés , mint”a ezámonklntl eladás Is megszűnt. Félévre . 8 „ — „ „ Évnegyedre 4 „ — „ ,, Egy hőnapra 1 fr. 30 k. pÉ Csütörtök, sept. 1-jén. HIRDETÉSEK és MAGÁNV1TÁK. Hirdetések öt ha­sábos petit-sora 4 pgö kraj­cárjával számittatlk. A be- lgtatásl s 10 pengő krnyl külön bélyegéi] előre lefize­tendő a Magán viták öt ha­sábos sora 5 pengő krajczár- jával számlttatik. — A fölvé­teli díj szinte mindenkor elő­re lefizetendő a PESTI NAPLÓ kiadd hivatalában. A lap politikai tartalmát Illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ ; »nyagi ügyeit tárgyaző pedig a kiadőhivatalhoz intézendő uri-utcza 8-dik szám. Szerkesztési iroda; Dri-utoza 8 sz. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és ünnepntáni napokat kivéve — Jelen ívnyi alakjában mindennap reggeli érákban. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Előfizetési felhívás A PESTINAPLÓ négyhdnapos (septemb.-decemberi) folyamára. Vidékre postán küldve 6 fór. 40 kr. Budapesten házhozhordással 5 fór. 30 kr. Előfizethetni minden cs. kir. postahivatalnál; Pesten e lapok kiadó-hivatalában (uri-utcza 8. szám emeleten az udvarban) és Emich Gusztáv könyvkereskedésében éri- és kigyő-utcza szegletén. SZELLEMI TÉR. IV. Tankönyveink naponkint szaporodnak. E rész­ig ben irodalmunk eléggé gazdag, kivált a múlt idők- hez mérve. Csak a megjelent codexeket s kormány­rendeleteket commentálé munkák száma verse­nyezhet még, az iskolák használatára irt müvek öszvegével. A sajtőipar ezen ágaiban a kelendőség viszo­nyainknál fogva annyira biztosítva van, hogy fá­radozásra elég ösztönt nyújt. Sőt a tankönyvek, kiadóra és vevőre könnyen akadnak azon lendület miatt, mely a nevelés s közoktatás ügye körül az uj tanrendszer óta mutatkozik. De egészen másként áll a dolog oly tudományos munkákra nézve, miknek segélyével a felnőtt ember valamely specialis irányban előhaladhatna. Kétség­telen: hogy kizárólag magyar könyvekből senki szaktudós nem lehet. Kétségtelen: hogy a ki kenyér-tudományra szán­ja ja magát, és szorgalma által remélt kényelmet, vagyonosságot s független létezést, józan észszel nem csünghet azon csal-álmon, miként vágyait idegen irodalom segélye nélkül csak meg is kö­zelíthetné. Kétségtelen: hogy alig van a tudományoknak oly ága, mely nálunk európai színvonalon állana, s minden haladásaiban, minden foglalásaiban, s kifejlődésének minden ösvényein, a magyar iroda­lom által kisértetnék. Arról pedig szó sincs, mi­szerint indítványozók, úttörők lennének valahol, és volna tudomány, mely uj korszakát nekünk köszönné. Ide nem értjük hazánk történészeiét, régi jog­viszonyainknak földerítéseit, s azon statistikai, eth- nographiai, és természet-tudományi kutatásokat, kémleteket és összeállításokat, melyek Magyaror­szág földjének és népének ismertetésére vonatkoz­nak, s melyekre nézve megmaradt azon szerény ambitiónk , hogy, ha a külföldiek fáradalmának sokat köszönhetünk, ők is szintén sokat köszön­hetnek a miénknek. Irodalmi szükségünk természetesen annyira nem terjed, hogy minden gyógyforrásainknak analysi- sét, minden hegylánczainknak földirati és geológiai rajzát, minden vidékeink flóráját, minden váro­saink népszámát, minden levéltáraink históriai adatainak földerítését, jogunk történetét és philo- sophiáját, mnlt korunk szellemének, cszmeirányai- nak s törekvéseinek ismeretét, főleg idegen nyelvű munkákból kellene tanulnunk. De mily kevés ez, ha tudományos irodalomról van szó. Mily kevés, ha fajunk talentumát és fo­gékonyságát tekintjük! Akkor, midőn a charlatánok hegy kén vetik szemünkre hátramaradásunkat, mi bizo­nyos önérzettel hivatkozhatunk irodalmunknak mind régiségére , mind pedig újabb haladá­saira; s kétségtelen, hogy a tudatlan lenézők el­lenében igazunk is van. Azonban, mihelyt mér­tékül szükségeinket vesszük, mihelyt azon magos czél lebeg előttünk , melyet nyelvünk és miveltsé- günk elérhetne s reméljük elérni fog: már ez eset­ben minden alázatossággal kell megvallanunk, hogy jelenleg kevés szaktudományban állitánk annyi használható munkát elő, a mennyinek segítségével egy iskoláját végzett egyén, az idegen források föl- keresése nélkül, magát csak türhetőleg is kiképez­hesse. És, fájdalom! állításunk legdönthetlenehh a real« tudományokra nézve. E téren oskolai kéziköny­veink vannak , de több nincs. Mihelyt ifjaink az elemi ismereteket megszerezték, irodalmunk őket szárnyra bocsátja, hogy más helyütt keressék , ha vágyuk van, a szükségeseket. Nyelvünkön többé nem boldogulnak, legalább annyira nem, hogy kenyeröket a mi könyveinknek köszönhessék. S pedig minő helyzetben vagyunk a forradalom után? Mit idéztek elő a magánjog körüli refor- imok? Avagy feledhetjük-e , hogy a földcsuraknak, a gen tr.y n ek , az alföldi nagy városok polgárai­nak gyermekei, kikből a forradalom előtt földbirto­kosok , vagyonos táblabirák, jogtudósok, ügyvé­dek , szónokló honoratiorok, sedriai ülnö­kök , megyetisztek s egy csoport nobile offi­cium átvállalói, vagy legroszahb esetben pipás és helységök határából ki nem mozduló magyar emberek lettek volna, most az ipar, kereskedelem, anyagi vállalatok, és a reáltudományok általi ke­nyérkereset száz meg száz nemei felé vonatnak ? s nem bizonyos-e, miként éppen ez alakuló osztály nemzetiségünk irányában szintoly fontos, mint az aristocratia ? Eddigi irodalmunk c növendékek kezébe elég iskolai könyvet adott. Ezentuli irodalmunknak kötelessége saját méltóságáról és saját érdekeiről úgy gondoskodni, hogy majd a fölserdülteknek, a pályára indulóknak, a hivatásukat megkezdőknek sok tudományos, és kimerítő munkákat adhasson. íme! megint tisztán áll egy irány, a kor szük­ségei által kijelelve. Tehát a nőknek és az aristocratiának kellemes és hasznos olvasmányt nyújtani, s aztán a realtu- Aományokra készülő osztályt — túl a kézikönyve­ken — alapos munkákkal látni el: — e két kívá­natban öszpontosul, mi a mostani idők szerint ná­lunk legszükségesb. S remélhetünk-e eredményt? fog-e e csatornák­ban hatalmas árral ömleni litteraturánk ? mit mu­tatnak az eddigi jelek ? New-York, jul. 16. (Vége.) Mi a műtárlat ajtajánál állunk már. Itt ismét egy kis jelenet tanúi vagyunk.Ugyanis egy idős ur két nő­vel kíván bemenni, de belépti jegye csak egy nő bevitelét vagy is bevezetését engedi meg. Pedig váltani pénzért jegyet nem lehet egyesekre, mert a megnyitás jelen alkalmánál csak meghívott vendégek és bérletjegyek tulajdonosai mehetnek be A szegény yankee már két­szer utasittatott vissza. Itt segítnünk kell. Az öreg ur ajánlatomat elfogadá, és én csinos leányát bevezetém, fölösleges jegygyei bírván, mit a társulat elnökétől Sed- gwick Theodor úrtól a megnyitás előtti napon kaptam volt. Midőn beléptünk, legelőször is egy 20 lábnyi magas, 8 lábnyi széles arany rámájú tükörben láttuk izzadt homlokunkat, mely tükör a 6-ik avenue bejárás ajta­jánál áll. Innét sieténk biztositni magunknak jő helyet, az éjszaki szárny karzatára. Hogy az unalom istene meg ne szálljon bennünket, hogy a várakozást jobban tűrhessük, tehát nézzünk széjjel e művészet templomá­ban , hogy ennek bei alkotása mimódon van össze­állítva. A palota belsejét négyfelé hasitja egy aranyszálu kereszt, mely főjárdák gyanánt szolgál. E tér széles­sége 21 láb, hosszúsága pedig a bejárástői 140 láb. egészen a palota közepéig , hol a karzatrai lépcsők ve­zetnek fel. A földszinti térség magassága a karzat pad- latáig 24 láb , a karzat padlazatától fel ismét a szárny hajlásaig, mintegy 21 láb; innét pedig a négy részre szolgáié boltozatok tetejéig, mintegy 20 láb a magasság. A palota közepén a kúp alatt nagy nyolcz- szögü tér vehető ki egész fel az épület tetejéig, vagy is a kúp aljáig, melynek magassága a föld színétől 118 láb. Itten a kúp gömbölyű formába vékonyulva nyúlik felfelé, és belőlrőli magossága a föld szinétől 148 láb, földszinén szélessége adómnak 100 láb egész a kúpig. A karzatok bármelyik szögletéről és a kúp alatt minden- ' felé beláthatni az épületet. A négyrészre oszlő karzatok egyforma nagyságúak , kivéve az éjszaki és nyugoti részekhez csatlott gépek és más nemű vas készítmények tárlatát, úgy szintén a frisitő étszerek részére készített hátulső épület részét. Az egész palota 118000 négy­szög lábnyi térséget ad földszint, a karzatok pedig 62,000 lábat, s igy az egész térség, mely a kiállított tárgyaknak elhelyezési térül szolgál, tesz öszvesen 173,000 négyszög lábat, az épület benseje földszint két és fél hold , a karzat téré lj2 hold s igy azon föld­alap , melyet e nagyszerű pompás palota elfoglal , 4 holdnyi nagyságú. Földszinti része a palotának 190 darabra, vagy i3 hézagokra van felosztva, hová a ki­állítandó czikkek elhelyezése történni fog. Különös megemlítést érdemel csinossága végett azon nyolez vas­tag vas oszlop , melyek a palota közepét képezik, és a kúp kezdetéig 118 lábnyi magasságra felnyúlnak. A közép kereszttér négy végén, mindjárt az ajtóknál, kerek formájú magas szökőkutak vannak, ezek azon­ban a vizet még nem lövellik felfelé, mert készület­lenek. Mint látszik, igen nagy térséget foglalnak el a kar­zatra vezető lépcsők; nem annyira azok, melyek a be­járásnál három felől a karzatra visznek, mint imezek, melyek a palota nyolezszögü közepéről két-két ágban nyúlnak felfelé. A nép, a palota három részeiről tódul befelé s már is annyira tömvo a földszin, hogy a szorultság nagy, s valamire való helyet, honnét a szertartást nézni le­hetne , talán teljes lehetetlenség szerezni. Éjszaki és nyugoti részén az épülpt bensejének , hol a szárnyazatok egymástól oszolnak, melyek bent egy X formájú szabad tért nyitnak a nézőknek, mintegy 4 láb­nyi magasságú emelvény foglal helyet.— Imez emel­vény éjszaki részére, mely szőnyeggel valóban mond­hatni pompásan van behúzva, külön egy magos kar­széket veszünk észre, mely Pierce elnökre vár. Előtte alant egy hosszú kék asztal, e mellett néhány tintanyaló reporter üldögél; mig felettök a palota közepén Was­hington emlékszobra áll, melynek raagossága mintegy 25 láb. Ábrázol egy durvaszőrű paripát, mely előre vág­tat; rajta ül a honatya, merő szemekkel vizsgálni látszik, mint veri a yankee az angol zsoldost. E szobor érczből van öntve ; kár hogy festve van, feketés zöldre , mert sötét zöldnek a szint neveznünk nem lehet; valamint azt is kell gyanítanunk, miszerint a művésznek vagy reszelője nem volt, vagy pedig az öntéshez annyit ér­tett csak, mint Izrapl népe akkor, midőn egy szobor alkotását csak lángokra bizá. Valahára egyszer a sok várakozás után látunk a fő­ajtón mintegy 60 gránátos-forma egyént lépdelni előre, kik a nép tömeg között sort igyekszenek formálni. — S valóban alig lett ezen járás eszközölve, s im az elnök a helybeli őrség vezérjétől karon vezetve a neki kitűzött helyfelé lépdelt. A nép harsány „hurrah“ kiáltása kö­zött az emelvényen álló már említett karszéket elfog- lalá, mellette bal felől ogy derék püspök foglalt helyet, jobbján a vállalkozó társulat elnöke, és a New-York ál­lami honvédség vezérőrnagyja Charles W. Sandford, e mellett pedig C. H. Sandford egy fiatal ügyvéd, ki vá­rosunk notabilitásainak egyike; ezek mögött a hivott vendégek jelesbjei. Három karzatán az épületnek zene volt hallható; most ez megszűnt, és az orgona szavai futák be a palota minden részeit. Egy rövid ének hangzott le a karról; ezt követte a püspök ur imája, ezt ismét Sedgwich ur fogadó beszéde, ki feledni látszott az ünnepély czélját, mert Pierce elnökhöz beszélt, s nem a valódi tárgyhoz. Előbb ama hir szárnyalt, hogy Pierce beszédet tartand, de ő bizony a pororálni akarók sorából visszahúzó ma­gát. Befejezésül még egy jámbor éneket hallottunk , ■ ezzel az ünnepélyes megnyitásnak vége lön. a EGY MAGYAR NÁBOB Folytatás. *) Ac jámbor ember tigris szivet váltott; dühös volt és kérlelhetetlen, hallani sem akart elátkozott leánya felől s megparancsolá, hogy odahaza elő ne merjék annak a nevét hozni, mert a ki szólni bátorkodik felőle, utána megy I E kegyetlen mondás nagy sírásokra adott alkalmat, de Mayer uram feltette magában, hogy kemény szivü fog lenni s nem veszi észre, hogy leányai anyjostul együtt az egész ebéd alatt nem tesznek egyebet, mint egyre sóhajtoznak. Sóhajtozni szabad ; a kinek tetszik, gyakorolhatja magát benne, de ő nem fogja kérdezni, kinek mi baja? Egy egész hétig kiállotta a kegyetlenséget, nem bánta volna ugyan olykor, ha már szólnának valamit felőle, csak hogy ő visszautasíthassa a beszédet; de nem lön mit visszautasítani. Néha már a nyelvén lebegett, hogy kérdezősködjék felőle, de csak visszafojtotta a szókat és hallgatott. Végre egy napon ebédhez ülvén, a család­nak semminemű tagja sem evett egy falatot is, pedig Btercz volt. Mayer úr nem állhatta tovább. — Hát titeket mi lelt ? Mi bajotok ? Mért nem esz­tek ? Minek sirtok itt nekem ? A leányok kötényeiket emelték szemeikhez s még jobban sírtak; az asszony nagy zokogva felelt. — Meghal a leányom. — Persze! monda a férj, akkora kanál sültlisztet dugva a szájába, hogy majd megfulladt tőle. Olyan könnyen adják azt! Ha olyan könnyű volna meghalni. — Hiszen jobb is lesz szegényre nézve, ha meghal, jól jár vele, legalább nem szenved többet. __Hát mért nem hivatnak neki doktort ? — Az ö betegségét doktor nem gyógyithatja meg. __ Üm ; mordula Mayer úr s elkezdé a fogait pisz­kálni. A z asszony egy ideig hallgatott, azután siránk han­gon folytató. __Mindig csak téged emleget, csak az apját sze­retné látni, csak még egyszer óhajtaná megcsókolni ke­zeit, azután örömest meghalna. E szóra az egész család, mint egy orgona kezdte rá a sírást, Mayer uram úgy tett, mintha az orrát fúná. — Hát hol fekszik ? kérdé megerősítve hangját. — A Zuckermandelen *) egy szegényes hónapos szo­bában mindenkitől elhagyatva. Tehát szegény állapotban ! Góndolá Mayer úr; ak­kor talán hát még sem egészen igaz az, a mit Teréz beszélt felőle. Meglehet hogy szeretett valakit, s aján­dékokat fogadott ol tőle, ez még nem olyan nagy bűn, de ebből még nem az következik, hogy eladta volna magát. Mikor ezek a vén kisasszonyok, a kik soha sem élvezték a világ legfőbb örömeit, olyan irigyek a fiatal­ság mulatságaira. — Hm. Tehát rólam is beszél az a rósz leány. — Azt hiszi, hogy a te átkod fogott rajta. A mióta innen elment. . . . Itt közbeszakitá a beszédet az általánas siralom ismét. — A mióta innen elment, folytató újra Mayerné, soha fel nem kelt az ágyból, nem Is hagyja azt el már, tudom, csak mikor a koporsóban teszik. — No, vezessetek el hozzá délután. Monda Mayer úr végképen elérzékenyülve. Erre a szóra az egész család a nyakába borúit, csó­kolták, czibálták, nem volt ilyen jó ember, ilyen ke­gyes apa több a világon. Alig várták, hogy az asztalt clszedjék, felöltöztették a jámbor családfőt, pálezáját kezébe adták s valameny- nyien elmentek vele a Zuckormandlira, a hol egy sze­gény padlásszobában feküdt Matild, melyben a sző szo­ros értelmében nem volt egyéb, mint egy ágy és szám­talan orvosságos üveg. A jó apa szive eifacsarodott e látványon. Tehát Mariid­nak semmije sincs! szegény leány. Arra a gondolatra ki tudott volna jönni, hogy a csipkéit és selyem kendőit csaknem itta be mind orvosságban egy hét alatt. A leány fel akart kelni, hogy atyját meglátta, de nem birt, Mayer úr bűnbánó képpel lépett oda hozzá, mint­ha ő vétett volna ellene; a leány megragadó kezét, oda szoritá kebléhez , csókjaival halmozta, s töredezett hangon esedezék bocsánatáért. Valóban köbül kellett volna a jámbor apa szivének lenni, hogy azt megtagadhassa tőle. Megbocsátott neki. Rögtön bérkocsit rendelt s visszavitelé őt a házhoz. Beszéljen a világ a mit neki tetszik ! a vér nem válhatik vízzé, egy apa nem ölheti meg szülöttjét egy kis botlás miatt. Ezt annál bevésbbé teheti, minthogy ez úttal oka sincs rá, mert még az naj> kapott ogy levelet, melyet liberiás inas hozott neki, és azt a sokszor említett föl­desúr sajátkezüleg irta hozzá , mély fájdalmát fejezve ki a felett, hogy ártatlan , tiszta szándokú közeledése által oly félreértésekre adott okot. Ő a legnagyobb tisz­telettel viseltetik egész becses családja iránt, s a mit Matild irányában érez, az semmi som egyéb, minta művészet iránti tisztelet, arról pedig, hogy az ifjú loányzó erényei, mily ostromolhatlan sánezok közé van­nak zárva , ő adhat legérvényesebb bizonyítványokat s azokat, ha kell, keze Írásával is kész ellátni Ah hiszen ez derék becsületes ember! Mayer, Mayer! hol volt az eszed , midőn a másik fél kihallgatása nélkül ítéltél ? bizony inegérdenilcnéd, hogy te kérj bocsánatot megbántott családodtul. Más leánynál ugyan azt felelné az ember az ilyen imádónak, hogy ha oly tiszta szándokkal van iránta, hát vegyed, hanem a művésznő kivétel, azt tisztel- n i is szabad; a művészetnek szabad hódolni s az nem csábítás, az csak tisztelet, kitüntetés, méltó elismerés s abból nem következik, hogy el kell venni.« — No jól van; monda Mayer ur, kit e levél egészen megnyugtatott, ez már egészen más ; de hát legalább ne iparkod jék Matildot a sétányokon, a színfalak között fel­keresni , mert ez még is comproinittálhatja, hanem ha tisztességes czéljai vannak , járjon a házhoz. Balgatag ember! Kenyeret ad a patkányoknak, hogy éjszaka ne zörögjenek, a helyett, hogy macskát tartana. Két nap alatt Matild természetesen oly egészséges volt, mint a fáról szakasztott alma, s a földesúr már most a házhoz járt szépen. Leírásával nem vesződünk, mert úgysem soká fo­gunk vele bajlódni; néhány hónap múlva elutazik, utána jő egy bankár fiú, azután ismét egy földesúr, majd egy negyedik és egy ötödik, éa ki tudná hányadik? És ezek mind igen nagy tisztelői a művészetnek, mind igen derék, illedelmes emberek, a kiktől egy illetlen szót nem lehet hallani, kik kezet csókolnak a mamának, s bölcs dolgokat beszélnek a papával, s oly szerényen hajtják meg magokat a leányok előtt, mikor jönnek, mikor mennek , mintha gróf kisasszonyokkal társalog­nának. Akadnak közöttük vig, mulatságos fiúk, akik halálra nevettetik az embert tréfáikkal, a kik kimennek a konyhába Mayer mamával kötekedni, megkóstolják az étoleit, ellopják a palacsintát, olyan kedves bohó fiűk. Négy leány lett nagy és deli. Egyik szebb volt, mint a másik; életkorukban alig volt közöttük egy egy év különbség. A mint felnőttek, a mint hajadoni szépsé­gük kifejlett, annyival zajosabb, látogatottabb lön Mayer uram háza; a régi fényűzés, könnyelműség, pazarlás visszatért, örök jó kedv tanyázott a háznál, a legválo- gatottabb társaságok gyültekottan ös^ze, grófok, bárók, főnemesek, bankárok és más nagy urak. Vette ugyan észre Mayer uram, hogy midőn az ut- czán találkozik ezen grófokkal és bankárokkal, azok úgy tesznek, mintha nem látnák, sőt ha leányaival talál­koznak is , egyik sem néz a másikra, hanem ő az olyan dolgokon , a mik neki nem tetszettek, nem szokta törni a fejét; azt gondolta, hogy ezt mind igy szokták a nagy urak. Már a legkisebbik leány is jól megnőtt, tizenkétéves volt, s látni lehete fejlődéséből, hogy mindegyik nén- jénél szebb lesz. Még most kurta viganót és fodros nad- rágocskát viselt s tömött hosszú hajzata két tekercsbe fonva csiiggölt le hátul, s a ház tisztelői nem egyszer kérdek már tréfálva, mikor fog ő is hosszú öltönyt kap­ni , mint nénjei ? Egy napon szokatlan, meglepő látogatás érte Mayer uramat. Épen egy csoport jó kedvű fiatal enyelgett a vidám leánykákkal, jutott egy elefánt a mamának is, ki őt nevettesse. Mayer papa pedig legyeket ütögetett a falon s nagy megelégedésére szolgált, ha egyegy han­gosabb vsattanásra valamelyik leány fclsikoltott, mintha megijedt volna ; a midőn koezogás hallatszik az ajtón s minthogy senki sem felelt rá, a koezogás ismétlődik . harmadszor is rákezdi, végre egy vidám czimbora oda’ ugrik s feltárja az ajtót, gondolva, hogy ez is egy tréfás fiú lösz, ki őket meg akarja lepni. Egy vén, száraz hölgy alakja kopott fekete ruhában állt a fényes társaság előtt. Mayer papa úgy megijedt, hogy olkezdett cauklani ijedtében. Teréz volt az. . . . (Folytatása köv.) I *) Lásd Pesti Napid 1042. Mámát, *) Pozsony külvárosa,

Next

/
Thumbnails
Contents