Pesti Napló, 1853. december (4. évfolyam, 1119–1143. szám)

1853-12-01 / 1119. szám

1853. negyedik évi folyam. Csütörtöki dec. 1-jén. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre postánküldve: Évnegyedre 5 ír. — kr. p. Félévre 10 „ - „ „ A havi előfizetés , mint a Bzámonkinti eladás is megszűnt. Pesten házhozhordva Félévre . 8 „ — „ Évnegyedre 4 „ — „ „ Egy hónapra 1 fr. 30 k. p' A lap politikai tártaimét Illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ anyagi ügyeit tárgyszó pedig a kiadóhivatalhoz intézendő url-utcza8-dlk szám. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések öt ha­sábos petit-sora 4 pgö kraj- szárjéval szémlttatlk. A be- lgtatési s 10 pengő kinyi külön bélyegül] előre lefize­tendő a Magénvlték öt ha­sábos sora 5 pengő krajczár- jéval számittatik. — A fölvé­teli díj szinte mindenkor elő­re lefizetendő a PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Szerkesztési Iroda: Dri-utcza 8 zz. Bérmentetlen levelek csapén rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Meg]elen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és ünnepnténl napokat kivéve — jelen Ívnyi alakjában mindennap reggeli órákban. A „PESTI NAPLÓ“ December- martinai négyhónapos, ngy szinte december—júniusi héthónapos folyamára ezennel előfizetés nyittatik; úgymint: december, január, február s martiusi folyamra Vidékre postán küldve 6 írt 40 kr. december, január—júniusi héthónapos folyamra Vidékre postán küldve 11 frt 40 kr. Az előfizetési dijak elfogadtatnak minden cs. kir. postahivatalnál — és Pesten e lapok kiadó-hivatalában uri-utcza 8. sz, a. 1-ső emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könyvkeroskedésében űri- és kigyó-utcza szeg­letén. Az előfizetési leveleket bérmentesittetni kérjük. „Pesti Napló“ kiadó hivatala. London, nor. 34. Y Mig hallgatag fegyverszünet a török-orosz tábo­rokban uralkodni látszik, addig mi az épen most itt megjelent, közkézen forgó, s mohón olvasott könyv nyomán, melynek czime „ethnographical notes“ vázol­hatjuk az angol nép csodálatos etnográfiáját, melynek ismereto különben is hasznosb a kósza hadi híreknél, vagy döntőleg nem ható eseményeknél. A száraz-földi ember, midőn, az angol nép bizarr er­kölcseit tanulmányozandó, e köddel fátyolozott szigetre lép, mind életében, mind irodalmában e népnek szembe­szökő ellcnmondásokat vesz észre, melyeket — javas­lom neki — ügyekezzék megegyeztetni, mert munkája füstbe menend. A világnak egy népe sem látszik a politikai kényszerí­tést, vagy az igazságtalan törvények demoralizáló igáját úgy félni, mint az angol nép, és még is a lealacsonyító szolgasággal vagy épen nevetségességgel határos szo­kásaihoz őrültségig ragaszkodik. A telivérü John Bull fia alig tudna tisztelni oly birói Ítéletet, melyet nem a parókás ügyvédek vitatkozá­sainak alapján parókátlan biró fogna hozni, mert ő azt hiszi, hogy bölcs eldődei nem ok nélkül diszesitet- ték föl az igazság-szolgáltató biró és jogvédő ügyvéd fejét álhajjal — s hogy ezen paróka alakította aiczot s okot tisztelni neki kötelességében áll. Ez boldogító hite! S mi ezen minden okoskodást elnémító bálvány előtt meg­hajtunk. Ha a köztörvények szentesítése alkalmával esetleg meg­feledkeznék a tüzvörös öltönybe burkolt, s á la Louis XlV-féle parókával ellátott premier, azaz miniszterelnök előszavalni, a csaknem érthetlen antediluvianns nor- mann-franczia formulákat, sok teljvérü angol nem fog­ná hinni, hogy a rendszerint e stereotyp szavakkal: „and be it enacted, avagy : whereas an act was passed“ kezdődő parliamenti akta törvénynyé emeltetett. A continensbeli ember angol barátja karján sétaut- nak indul, és meglepetésére a brit városok utczáin te­metőket lát. Ezeknek nem rózsaillatu alkalmatlansá­gáért vagy egyéb helytelenségeért csak akkor panasz­kodjék angol barátjának, ha szándoka megsérteni őt; ez esetben azonban ügyekezzék rögtön oly strategicus állást venni, minő oldalbordatöró becsületes boksziro- zóhoz illik. Én Európát keresztül kasul bebarangoltam, de szenvedélyesebb nemzetet nem láttam az angol népnél, ellenére annak, hogy külsőleg, de csak felületes vizsgáié szemében, másnak látszik; az angol csön­des tán részvétlen is, phlegmaticus ? igen is kül­sőleg az, mert ura szenvedélyének, s gentleman akarván lenni nem engedi, hogy ez baromi módra törjön ki! de ezen lepel alatt izzó vulkán, hideg enthusiasta, s kép­zelődésdús különcz lappang. Ki az angolok jelleméről a touristák magokviselete vagy a német könyvek alapján akar Ítélni, ez hatalmasan hibázik, s borzasztólag csa­lódik. Tanácslom hogy e tekintetben is az élet után in­duljon. Az angol magafejü, türelmetlen, de gondolkozó, még pedig mélyen, nagylelkűen s nemesen gondolkozó. — Annyi jól elrendezett humanisticus intézettel, mint An- golorazág, egy nemzet sem dicsekedhetik a föld kerek­ségén. A szenvedő ember életkora különböző stádiu­maihoz , ezer baja különböző nemeihez képest talál itt czélszerű menhelyet, s azért igen tévedne az, ki hinné, hogy az angol önzőbb a többi nemzetnél; nem, ez telje­sen nem áll, az angol csak jobban számit, mert jobban tud számitni a többi nemzetnél, s enn calculusának alapjára fekteti, — véleményem szerint igen helyesen — iparát, kereskedelmét, humanitását, szeretetét, tudo­mányát, s egy szóval mindenét! Ez oka, hogy jól érzi magát hon, és honán kivül hatalmas; hogy politikai­lag s nemzetgazdászatilag jobban áll minden európai nemzetnél. Látott-e ön már angol házat? ez körülbelől úgy néz ki, mint téglából épített'madár-kalit, melynek homlokzatán 3—4 függönynyel szükségkép ellátott magas ablak nyilik ; rendszerint kétemeletü, de ha több ember is van, ezeknek mindegyikében csak egy család lakik , mely éjjel nappal zárva tartja szállása névveljegyzett ajtaját. A házlépcsőzet úgy van alkal­mazva, hogy a házbelieknek nem kell szükségképen al- kalmatlankodniok egymásnak, s úgy elrendezvék a szál­lások, hogy a kiváncsi szomszédnak kellemetlen kém­kedését elcsüggesztik. Pár évnek előtte Albert herczeg egy angol háznak ál­tala javított mintáját állította ki a kristálypalotában , mely jelenleg Sydenhamban emelkedik; a kiváncsi John Bull különös figyelmére méltatta ezen tervezetet, s mi­nél több isolalt lakást, úgy szólván, szigetet vett észre benne, annál jobban dicsérte, annál tartósabban cso­dálta azt, bámulatában megfeledkezvén, hogy egy fo­reigner, azaz egy idegen — mert hiszen annak tartják a kegyes királynő magas férjét — tervezte ezen ház­mintát. Az angol, a teljvérü angol nemcsak nem szereti, de hatalmasan gyűlöli is az idegen arczot, tolakodó em­bert , furakodó szemet — s hazáját hihetőleg azért is szereti, mert sziget, mely távol tartja tőle a barbár foreigner-eket, kik hite szerint szolgák, pedig ő nem szeret a szolgákkal érintkezésbe jőni. ó nem kedveli az idegen alkalmatlankodást, habár ő nem átall ezen kér­désével alkalmatlankodni másnak. Háza küszöbén ne lépj át, ha bemutatva nem vagy, mert az ismeretlennel otthon beszélni épen nem szokása, 8 e szokásának kö­vetkeztében nyomban gombolja fölöltönyét , mihelyt megszólítod őt, mert előtte gyanús kéretlen szives meg­szólításod. Eaitiigam, novemb. 28. Városunk jelen élete hasonló egy csendes, zavartalan tóhoz, melyet csak az evezőlapát koronkinti csapásai mozgatnak kisső fel, vagy a kisebb nagyobb szelek su­sogó elemei hoznak szinte kisebb nagyobb mértékben mozgásba. A világpolitika nyugtaianitó eseményeivel városunk lakosainak nagyobb része, úgy látszik, nem sokat törődik, — az újságolvasók azonban saját sorsuk érdekében is várva várják a hírlapok megérkezését; van aztán pro et contra elég barátságos vitatkozás, de miket többnyire a békés hangulat színét viselő, könnyel­mű baráti pohárkoczczantások, vagy theafogyasztások váltanak fel. A miveltebbek is legkellemesb óráikat hol ? — gondolja ön, az olvasó termekben ? (casinónk nincs!) — de hogy!-------a veszélyes chartifolii asz­ta loknál, vagy legfölefcb a hegyekben töltik, hol a hono- ratiorok — szintúgy, mint a nagyszámú kuruczok ré­széről purpureo bibitur ore nectar; ez aztán mind, mint mondani szokták, „more patrio“ történik. Ily, könnyel­műséget eláruló minőségében a város mindeddig nélkü- lözé azon eszméket, miknek megfoganitásával mind szé- pitési, mind kényelmi tekintetben, az eddiginél legalább száz fokkal magasabb ponton állana; de reméljük, hogy azok, kiknek a város haladásának előmozdítása legin­kább érdekében és tisztében áll, a már mintegy felhaj- nalodó előzmények után Ítélve, mindent elkövetondnek, miszerint e történetileg is oly nagy jelentőségű város, ősi hírének kellőleg megfelelve, a legjobb Ízlést, és szé­pészeti érdekességü alakot öltse magára. így keletkez­hetnék a város kebelében megállapítandó szépészeti bi- zottmáuy, mely a Szent Tamás és vízivárosi hatóságok­kal egyetértőleg kis Dunánk partját szabályozná, és ugyanazt fasorokkal ellátva, legkellemesb sétatérré ala­kítaná, a királyi városi partot czélszerű, legalább gya­log hid által, a különben oly távol eső szigettel kapcso­latba hozná, és ekkint a lakosság nagy része jó, és tiszta vizet nyerne italul, a gőzös és vasúti utazóknak útja is meg röviditetnék; idővel a Tempévé varázsolható szigetet legregényesb sétákkal elláthatná , és Ízletes nyaralók- s dücsdékkel felékesithetné. Az említettem bizottmány okkal móddal létrehozhatná az annyira óhajtott utczai járdákat is, miket itt, hol a legközelebb, és a városi ha­tárban levő kőbányák legjobb- s több minőségű követ szolgáltathatnak, létrehozni már rég lehetett volna; s igy nem lenne okuk nemcsak az itt megforduló idege­neknek , de még a bennlakóknak is a legkisebb esőzés okozta nagy sár, és legkegyetlenebb kövezet ellen oly sürü panaszokat emelni, és a várost e részben is becs­mérelni. Magyarország herczeg-primása , bibornok ő eminen- tiája már hivatalos utazásairól megérkezett, s, mint hall­juk, azidén folytonosan hon maradand. — Nemrég tartá bucsuestélyét Barinyay József, vágujhelyi prépost úr, elébb a főérseki iroda nagyérdemű igazgatója; bucsu- zása a valódi megilletődés őszinte könyekre fakasztó, s mély benyomást előidéző komoly ünnepélye volt, min­denkit lebilincselő egyenes szivüsége, nya'jasság- s sze­rénysége több lelkesen szavalt thoastokban, magasztal- tatott, kik vele bármily csekély érintkezésben voltak, őt soha feledni nem fogják. Elemi tanodánk már tökéletesen elkészült, s benne az előadások is rendesen folynak; az épület fényt és díszt kölcsönöz a városnak, kár, hogy homlokzata nyil- vánosb s kitűnőbb térre nem szolgál! A csak imént érkezett vándor színész-társulat tegnap nyitá meg ez idei srini előadásait Ujfalusi Sándor igaz­gatása alatt, Hegedűs Lajos „Hazatértek“ czimü ere­deti színmüvével, a „Fürdőnél“ czimü vízivárosi fogadó nagy teremében; a terem zsúfolásig tömve volt; Ujfa- lusinéban a még mindig kedves Fehér Lilát láttuk, ki a vak szerepét igen ügyesen és sok bensőséggel játszá; kitűnt még ezúttal Feketéné is, ki a bűnbánó nő remek és szívrázó helyzetét szinte remekül személyesíté; a férfi tagok közöl moBt csak Jánosfit említjük, ki a sok ava- tottságot és gyakorlatot igénylő őrültnek hangját és mozdulatait valóban meglepőleg adá vissza. A társulat, az igazgató vallomása szerint, 18 tagból áll. Mi hisz- szük, hogy a t. közönség részvéttel leend Thalia ime papjai s papnői iránt, kik, reméljük, mindent el fognak követni, hogy magokat méltányló pártfogásunkra érde­mesítsék. — Piaczunk elég drága; nov. 26-án a heti vásáron a tisztabuza 11—11 ft 30 kr, kétszeres 9 frt 30—10 ft, rozs 8 ft—8 ft 30 kr, árpa 6 ft 15—6 ft 30, zab 4 ft—4 ft 15 , kukoricza 5 ft—5 ft s 15 kraj- czárjával kelt. Sütőmestereink még nem javultak. Du­nánk állása a régi csekély. r. 1. Sajóvölgye, nov. végén. Ha kérdi ön nyájas szerkesztő: virúl-e vidékünkön a nevelésügy szent mezeje? Tünt-o fel ezen valami fontos, említésre, kiemelésre méltó mostanában? Ol­vassa feleletül ez árva sorokat i Köztudomású, hogy a magas kormány még 1851-ben rendeletet adott ki a népiskola-tanítók dotatiója tárgyá­ban. Ez abban állott, hogy a községek mind a polgári, mind az egyházi kormány utján felhivattak a népiskola- tanítók tisztességes dotatióját önként magokra vállalni, s ezt törvényes erejű szerződések által biztosítani. — Mostanában pedig oda vannak utasítva közigazgatási szolgabiráink , hogy a falusi tanitók fizetését minden községben legalább 200 pengő forintra, vagy a hol ki- vihetőbb, 100 pengő forint készpénzt és egy fél telek földbirtokbeli illetőségre felemelni törekedjenek, — S valóban a magas kormánynak ezen eléggé nem méltá­nyolható bölcs intézkedése folytán nem is hijányzott a buzgalom úgy a polgári, mint az egyházi hivatalnokok részéről. Mennyire azonban én tudom, a lelkes felszól- lalások, buzdító felvilágosítások, intések, kérések egé­szen süker nélkül maradtak. S ha talán szűk körű fi­gyelmem határán túl volna is egy-két hely, a hol ezen agitatio hasznot szült; minden ilyen egyes példa elle­nében, fájdalom ! merem állítani, van két-három község, hol az eredeti czéllal épen ellenkező lett a következés ; felbuzdultak tudnillik több helyt — hol a tanitók régi tör­vényes fizetését a nép szeme sokallotta—azt kevesbíteni. Mi ez? kérdi ön, a nevelésügy iránti meleg rokon- szenv, s a tünemény miatti elkeseredés hangján : tehát a nép nem tudja felfogni valódi javát, s a szellemi ön­gyilkolás örvénye felé önként tántorog? valóban szo­morú 1 s annál csodálatosabb, mert kivált magyar pro­testáns népünkről azt gondolni, hogy ez az iskolaügy­nek nem barátja: igen nagy csalódás volna. Szeretjük mi gyermekeinket, s akarjuk is az iskolákat és jó taní­tókat ; de a néptanítóknak e dotatióját a község ré­széről önként elvállalni, ez — igy szóltak a nóp tolmácsai — lehetetlen. — Mit szóljunk mi ehez kedves szerkesztő ? Azt gondolom, jogunk és kö­telességünk ismételve figyelmeztetni vérünk, fajunk jobbjait ez alkalommal, hogy minden helyes és hely­telen mentségeket félretéve, tartsák szent kötelességök- nek nem lankadó buzgalommal hozni meg napjainkban is a kellő áldozatot a nevelés szent ügyének! — A nép­tanítók pedig egyes szomorú jelenetek által nagy és fontos páiyájokon magokat elkedvetleníteni ne hagyják. Igyekezzenek inkább kettőztetett buzgóság által az őket pártoló magas kormány atyáskodását, a szülék és elöl­járók helyben hagyását s háláját kiérdemelni. — És a magas kormányt tiszteljük meg hódolatteljes elismerés­sel a népnevelés melletti buzgókodásaért, kimondván esdő reményünket, hogy a nagy czél: népnevelőinknek érdemükhöz illő becsületes fizetést biztosítani, s ez által a népnevelés reformjainak egyik biztos alapját meg­vetni : nem sokára el lesz érve. — A népnevelés ügye annyira szent, hogy annak érdekében a kényszerí­tés is áldott eszköz. EGY MAGYAR NABOB Folytatás. *) XXXI. Búcsuvételek. Mindenki jókor lefeküdt a kastélyban, C3ak Rudolf maradt fenn] sokáig. A kandallóban barátságos tűz ro­bogott; éjfélen túl elült ott a tűz előtt, s múltról és jövőről gondolkozott. Elmondani ezen eszméket , árulás volna. Vannak titkok, miknek jobb a szivek fenekén maradni. Éjfélután nagy járás kelés támadt a kastélyban, cse­lédek futkostak a folyosókon fel a alá. Rudolf még fel volt öltözve s kilépett a tornáczra. Szemben találkozók az öreg Pállal. — Mi baj ? kérdezé tőle. Az öreg szolga szólni akart, de sjkai össze voltak kulcsolódva, álla görcsösen remegett, mint a ki sírni akar és nem tud. Végre kitört a szó és aj köny ajkán és szemein, zokogva monda. — Meghalt.... — Lehetetlen az I kiálta Rudolf, és sietett János hálószobájába. Ott feküdt aNábob, behunyt szemekkel, kezeit össze- téve mellén, előtte nejének arczképe, hogy utolsó pillan­tása is ö reá essék. Oly tiszteletreméltó volt ez arcz a halál után , letisztulva róla a gyarló szenvedélyek, csak az ős eredeti jelleg látszott meg minden vonásiban. Olyan csendesen halt meg, hogy még hű szolgája sem vette észre, ki vele egy szobában aludt, és éjjel, csak midőn a nagy nesztelenség által megdöbbentve, költö- getni kezdé, akkor látta, hogy halott. Csakugyan jól sejté utolsó óráit. Az a névtelen öröm, az a kimagyarázhatlan jóérzés a halál közelléte volt. Rudolf rögtön orvosáért küldött, ámbár egy tekintet ez arezra meggyőzhető, hogy itt többó orvosra nincsen szükség. Mire az megérkezett, már vége volt minden­nek , csak a ravatalra volt szükség. Minden előre el volt készítve hálószobájában a rava­talhoz. Koporsó, szemfödél, czimerek, fáklyák. Nem félt a koporsótól úgy, miként ama névünnepón. *) Lásd Pesti Napló 1117. számát. ügy történt minden, a hogy megrendelő. Ugyanazon szobába álliták fel ravatalát, a hol neje feküdt. Felöltözteték azon köntösbe, melyben vele meges­küdött, úgy tevék a koporsóba. Ugyanazon énekes ifjakat hívták meg, kik neje fölött énekeltek olyan szép , olyan megható halotti dalokat. Ugyanezen halotti énekek zendültek meg az ő koporsója fölött is. Halálának hiro benyargalá az egész vidéket S miként amaz ünnepély napján , ismét tarka néppel tölt meg a karpatfalvi udvar. De most a vig arezok helyett szo­morúak jöttek. Senki sem maradt el a régi ismerősök közöl; mindenki sietett őt még egyszer látni, és min­denki azt mondá , hogy nem lehet rá ismerni, úgy el­változott a halálban. Hát még a kik életében látták őt igy elváltozni. Koporsóját roppant nép követte a/ sirboltig; fáklyáit az ország legelőbbkelő férfiai vitték s a legtiszteletre- méltébb delnők járultak utána. A szokás úgy hozta magával, hogy az általános örö­kös , az egyetlen fiú kísérje atyja koporsóját. De az még csak íélesztendős , azt ölben kellett vinni. Szentirmayné vitte keblén. És mindenki, a ki látta, azt állitá, hogy oly gyöngéden tudja e gyermeket ölelni, takargatni , mintha valódi anyja volna.j Boldog gyermek! A legnagyobb csapásokon , apa, anya - veszteségen fájdalom nélkül esik át s új atyát, új anyát nyer helyettök. A jó öreg Nábobot elbúcsuztatá ugyanazon lelkész, kinek szavai oly vigasztalóig hangzottak neje felett, sokan sírtak, de legtöbbet sirt maga az a pap, a kinek a többit vigasztalni kellett volna, csak az térítő magá­hoz , midőn végül a megholt ismerőit kellett előszám­lálnia , mely végeszakadatlan lajstrom tökéletesen ki­vert minden érzésfoghatóságot minden lélekből. Annyi nagyságos, méltőságos , főméltóságú és excellentiás, főtisztelendő, tisztelendő és tiszteletes, tekintetes, ne­mes, nemzetes és vitézlő urak, kikről egy alázatosan porrá lett halott, — v i t ó z 1 e 11 Karpathy János ezen­nel búcsút vészén. Azután levitték őt ama csendes szobákba, mikben a halottak laknak, odatették nyugodalmas ágyát elhunyt neje mellé. Az utolsó ének oly enyészetesen hangzott a sírboltba alá, a földön keresztül: magok a sírásók is siettek onnan feljutni. A nagy vasajtó döngve csapódott be utána. Most már örökre boldog! . . . UTOLSÓ FEJEZET. XXXII. A világ nyelve. A magyarországi leggazdagabb családfők egyike kö­vette nejét a sirba, maga után egy reményteljes fiu- magzatot hagyva, a ki akkor született, midőn már senki sem várt reá, s születésével nagy zavart idézett elő so­kak számításaiban. A vélt örökös, Abellino, ki már nagybátyja rovására milliókat szedett föl, egyszerre koldussá lett ez által, i bukása mogérzett egész az Ile de Jerusalmig. A sok összevissza bonyolult esetnél neki szabadult a világ nyelve, néhány hétig elég tárgyat nyújtott a Nábob halála, s ha e sok beszédet mind összeszedjük, azt is megtudjuk, a mi nem igaz. Jerünk legelőbb is Kecskerey úrhoz. Nagy tánczestély van nála. Úgy hiszem, Szépkiesdy gróf költségén, kinek valamely szép énekesnő tetszett me?, s azzal kíván ott mulatni. Régi ismerőink közöl többeket itt fogunk találni. Itt van Livius, itt Conrad , a bohó Erdey Gergely, az ét­vágya ellen küzdő Málnay Georges, a szabadelvű Dar- vay Jenő, a szép Csendey, a különcz Báró Berky, az előtánezos Csepesy Aladár, és ki tudna emlékezni a többire, kiket tulajdon édes apjok is képes volna elfe­ledni. Tánczszünet van; a férfiak’a pipázó terembe gyűltek. Egy emancipált hölgy is odavetődött közéjök, kecsesen füstölve a fehér papirszivarral, s délezegen hintázva magát egy szánalaku va3 széken. Kecskerey barátunk három pamlag-vánkost gyűrt maga alá, azokon ül, hogy magasabb legyen, onnan mulattatja a társaságot elmés élczeivel. Kaczagnak. As öreg Karpathy temetését beszélik. Most épen a végrendeletet kíséri kommentárokkal és illő travestatiókkal Kecskerey barátunk. — Az öreg úrtól minden esetre igen szép gyöngédség volt, hogy az iriseket úgy pártul fogta , mert azok szép virágok. Mondják, hogy még a kaszásoknak is meghagyta huszonöt bot büntetés alatt, hogy a hol egy iríst talál­nak a mezőben, azt le ne kaszálják, hanem kikerüljék. Az emancipált hölgy azt jegyzi meg erre, hogy ő ki nem állhatja a virágokat, mert az mind merő szen­velgés. — A jávor fák levágatását pedig valóságos gyilkos­sággá avatta és azt semmiféle erdejében vágatni nem szabad. — De mi lelte az öreget e bohóságokkal ? kérdé valaki. — Hát lehet az tudni, hogy ő mit miért tett ? Ez is mutatja, hogy nagy bolond volt. Most Abellinonak nem marad más, mint bebizonyítani, hogy nagybátyja bo­lond volt, mikor megházasodott, és igy sem házassága, sem az abból született fiú nem érvényes. óriási kaczaj követto ezen ötletet. A liberális Darvay Jenő jónak látta erre egész ko­moly arczczal megjegyezni, miszerint ezt alig hiszi jo­gosan kivihető esetnek. — Magam sem hiszem. Szólt Kecskerey nevetve. — De hát mi lesz azon esetben Abellinóból ? __ Ezt s zerette volna ismét valaki tudni. — Nem kell miatta aggódni; az öreg úr gondolko­dott róla ; viszonza Kecskerey fejét hátravetve; —min­dennap egyre másra egy aranyat kap, in natura, melyet a Maroccaner házban lakó ügyvivőtől kell személyesen elvinnie, még pedig tökéletes koldu3 oostumeben : ron­gyos szűr a nyakában, kiszaladt csizmában, zsíros ka­lappal, posztószélből varrott tarisnyával, s nagy szeges- végű bottal; igy kell neki minden reggel beállítani, ha azt akarja, hogy aranyat kapjon, különben meghalhat éhen. Rettentő kaczagás fogadta a leleményes illustratiót. Mint látjuk, e perezben teaki sem oly nevetséges em­ber, — mint Abellino. ([Folytatjuk.)

Next

Sign up Sign up
/
Thumbnails
Contents