Pesti Napló, 1853. december (4. évfolyam, 1119–1143. szám)

1853-12-01 / 1119. szám

ezred, Selimginski és Takat vett részt mindenik tel­jes 4 zászlóaljlyal, következőleg az előbbi felszá­­mítás előtte csekélynek tetszik­. A török sereg Halil pasa vezénylete alatt 3 zászlóalj és 2 század gya­logságból , 150 tüzérből, néhány rendetlen lovasból, együttvéve 2700 emberből állott. Ezért a sánczok mögött harczoltak. Mi az oroszoknak fölállítását, ár­­gyúzását, és az ostromban kitüntetett elhatározottságát illeti, az angol tiszt teljes méltánylatát bevallja, csak azt tartja nevetségesnek, hogy gyalogságuk, zárt sorok­ban, majdnem a török fegyverek nyílásáig nyomult elő. Az orosz positio-ü­teg nagyon mesterségesen, minden álgyú egyenlő távolságra volt fölállítva, és mennyire a jobb partról kivenni lehetett, jelesül lőttek , s bombáik igen szépen pattantak. Háromszor sikerült nekik török lőporos kocsit légbe röpíteni, és igen hosszak valának a nyílások, miket golyóik a török sánczokba fúrtak. Azon­ban a törökök is igen vitézül álgyuztak , a sánczban 9 álgyuval, a sziget keleti végén egy üteggel, s a jobb­­partról néhány álgyuval. Az utóbbiaknak inkább er­kölcsi mint anyagi hatások volt, a­mennyiben dörgésök a megtámadtakat bátoritá. Árgyúzással kezdődött és végződött a nap. Azonban az első egyenes támadást a gyalogság 2­0 óra körül tette, a sánczhoz azonban 50 yardnyi távolságra jött, s lassan visszahúzódott egy védő erdő árnyai alatt. Jelentékenyebb volt a jobb ol­dalra tett második roham, mit az oroszok lovas tüzér­séggel lőnek , és a­mely oly nyomatékosan visszaveze­tett , hogy az oroszok „rendetlenül"* vonultak vissza. Minden rohamot orosz árgyúzás kisért, s a positio-üteg is 650 yardnyira jött elő , úgy annyira , hogy golyóik néha a jobb partra is eljutottak. De a törökök nyakas kitartása bámulandó volt. Hidegvérűleg engedték az ellenség előnyomulását , míg minden golyó emberét találhatta , akkor azonban a legborzasztóbb tüzelés­sel, mit csak gondolni lehetett, verték őket földre. Míg az orosz gyalogság a tért gyorsan otthagyta, és az orosz tüzérség nagyobb távolságból fél óráig árgyúzott, a hallottakat látni lehető tömegesen szerteszét fekürni. Levelező az elestélt kévéit távcsővel nézte. A sánczok­­ból ezerhangú diadalöröm riadt föl. Az orosz vesztesé­get nem meri pontosan föltenni, azonban igen nagynak tartja. A törökök az utóbbi ostrom után 20 halot­tat számítottak , de a sebesültek közt több halálos volt. N­­a­­­i­­ pasát Omer pasa a csata után előlép­tette . Halil pasa jobb karján könnyű sebet kapott. Prim tábornok egyik hadsegéde Defense ezredes a tűzben volt és sértetlen maradt. Ugyan­ezen levelező nov. 5-ről írja, hogy a törökök 1000 db fegyvert nyertek zsákmányul. A Journal de Constantinople az oltenitzai csatáról adott közleményét Imigy igazítja ki: először is nem 4 török ezred, hanem csak 4 zászlóalj volt tűzben, s ezek közöl is az utolsó csak az ütközet alkalmával kelt át a Dunán ; a törökök összes ereje nem állt tehát több mint 3700 emberből és 38 álgyuból, míg az oro­szok száma, mint az első tudósításban való, 25—30,000 ember­ és 32 álgyura tehető. Hogy a törököknek aránylag kevesebb halottjuk volt (17 halott, 76 sebesült), a Journal de Constan­tinople azon körülménynek tulajdonítja, miszerint a törökök igen kedvező positióval bírtak. Megjegyzi to­vább, hogy a turtukan­ árgyuk az oroszok közt borzasztó pusztításokat tettek, s az orosz fővezérnek saját embereit vágatni kellett, hogy az előmenetelre kényszerítse. A Journal de Constantinople szerint meg­sebesült . Ah­med pasa, ki a veszteglő épületnél ve­zénylete karján kapott sebet. Arab pasa, ki az ol­tenitzai üteget vezénylette, saját kezével irányzott, s egy orosz tábornokot ölt meg, kinek nevét még nem tudják. Prim tábornok, lord Wortley, Bathurst, He­bert, Wilson századosok, B­uch­­­ey testvér had­nagyok, mindnyájan az angol testőrség tisztei, a turtu­­kai közlemény szerint Omer pasánál voltak, s a csata után őt üdvözölték. (E szerint ismét kétségbevonatik azon tudósítás, hogy Omer pasa az oltenitzai csata alkalmával Kalafatnál lett volna. Egyébiránt ezen kö­rülménynek nincs semmi nagy jelentősége.) A hivatalos török jelentés pedig imigy hangzik: „Nov. 2-kán még 12,000 ember ment át a Dunán és positiót foglalt Olteniczánál, egy három nap óta elfoglalt szi­gettel szemben levő falunál, némi távolságnyira a Duna balpartjától, Bukaresttől pedig 8 órányira, s hol egy egészségi épület állott. Oltenitzát 5000 orosz­ tarta megszállva, kiknek ellenállásuk azonban nem tar­tott sokáig. Visszavonulniuk kellett Bukarestbe. „Nov. 4-kén, 24 zászlóalj gyalogság-, 3 ezred lovas­ság-, 1 ezred kozák- és 32 álgyuból álló hadtest, ösz­­szesen mintegy 30,000 ember nyomult Oltenitza ellen, hogy csatára szálljon. „A császári csapatoknál intézkedés történt, hogy il­letőleg fogadtassanak. A közép­erőt vezényletté A­h­­­­m­e­d pasa , a jobb szárnyat M­u­s­t­a­p­h­a pasa, a bal szárnyat Ismail pasa. N­e­d­j­a pasa az oltenitzai tü­zérséget , K­h­a­l­i­d pasa pedig a szigeten levőt ve­zényletté. „Az ütközet 12­ órakor kezdődött, s 7 órakor az egész orosz sereg tökéletes fölbomlásban volt. A csata­mezőn egy csomó fegyvert, lőport, podgyászt hagyott, mik Omer pasa táborába vitettek. Ott találtak még 800 halottat, nem számítva azokat, kiket a csata alatt 20 kocsival elvittek, a­nélkül, hogy a törökök emberies­ségből ezt akadályozták volna. „A török seregnek volt 13 halottja, 72 sebesültje. Tisztek és katonák kötelességeiket teljesítették , és Omer pasa megemlíti azokat, kik magukat kitüntették. Az angol és franczia — londoni tudósítások szerint — parancsot kaptak a fejedelemségek elhagyására. Ha ezen hír megvalósul, csak a viszonyok bonyolultabb álla­potára mutat. A franczia alattvalók N­or­d consulsági kanczellár , az angolok Grant ex-attaché védelme alá helyeztettek. Milosch Obrenowich, nov. 21-kén Szebenbe érkezett, s innen Bukarestbe Gorcsakoff herczeg­­hez szándékozik rándulni. Bukarestből f. hó 26-káról mai nap érkezett távirati tudósítások szerint Gorcsakoff­ág ugyanazon nap Gyurgyevoba érkezett meg , hol a csapatok fölött szem­lét tarta. A törökök legnagyobb sietséggel hagyták oda Mohan szigetetet , Ruszcsukba vonultak vissza. Kala­­fatban megtartják korábbi állásukat. A Moldva és Oláhország részére rendkívüli orosz csász, biztosul ki­nevezett Budberg báró a legújabb hírek szerint f. hó 15-kén még Sz. Pétervárott mulatott. Az itteni (orosz) főconsul Oláhországra nézve alelnökké nevez­tetett ki. Tegnap érintettük , hogy az orosz hadkészületek a keleti tenger környékén is nagyszerűen folynak. Reval­ és Rigába 12,000 ember küldetett a gránátosok közöt. Finnlandba , hol jelenleg 12,000 ember fekszik , még 16,000 küldetett, ebből 8000 Aland szigeten Bomar­­sundba, Helsingforsba 12,000 matróz érkezett, s ott 9 sorhajót állítottak föl, hogy tavaszszal korán elvitorláz­hassanak , Kronstadt késő tavaszig jégtől lévén elborítva. Angliában nagyszámú csavaros gőzösöket rendeltek meg. Mikép tegnap is megjegyeztük, a keleti tengereni készületek czélját föl nem foghatjuk, hogy ha azonban tekintjük a helyeket, melyeken e sereg­mozgalmak történnek , az ok és czél felől némi fölvilá­­gosítást nyerendünk. A Journal de C­o­n­s t­a­n t­i­no­p­­­e - nak az ázsiai csatatérrő­l írják: a törökök 5-öt verték vis­sza az oroszoknak St.Nicola­s ereség elleni támadását. Egy 1500 emberrel megrakott orosz gőzöst a törökök annyira összelőttek, hogy a hajó kilyukat és elsülyedt. A törö­kök csak 25 embert menthettek meg, kiket, mint foglyo­kat, Konstantinápolyba vittek. Konstantinápolyi tudósítások szerint, ezen expeditio vezetőjének Serobiakoff ellenadmirálnak, egyszer­smind redut-kaiéi parancsnoknak czélja volt, néhány ezer emberrel St. Nicolas erősség közelében kiszállani, hogy az erősséget a tenger felől megtámadja. Miután az első expeditio nem sikerült, azt hiszik, hogy tervével föl fog hagyni. Beben­to­ff, az akh.-.'tziki kerületben kormányzó orosz tábornok eredetére nézve örmény, va­lamint az ellenadmirál is. Egy harma­di­k örmény Ka­­ratscharaff ezredes Chevbetil környékének parancs­noka;— az ottani orosz katonaság nagyrészint örmé­nyekből van alakítva , azonban vannak muzulmánok is feöztek. A redut­kai és rendes csapatok többnyire fegy­­századok. Az orosz foglyok nagyon meg vannak elégedve a törökök bánás­módjával. Azt beszélik, hogy Woron­­z­off herczeg közelebbről az ázsiai csatatérre megy, s a hadmunkálatokat maga vezetendő. Az angol Slade, ki Muschaner pasának (az idegen pasa) neveztetik, és az admiralitásnak tagja, a fekete tengerre kirándult. Magával vitte a „Medjidieh“ sorhajót, 5 fregattal és 1 gőzössel. Czélja az orosz czir­­kálókat Anapatól elűzni; ez egyedüli réve a Kauká­zusnak. Séf fér beg, ez expeditióban részt vesz; ez forog kérdésben, hogy a kaukázusi törzseket fegyverrel és lőporral ellássák. Úgy látszik, a Porta czélja az volna, mikép az oroszokat Kaukázuson túli tartomá­nyaiktól az úgynevezett „vas­kapu“ megszállása által elzárja. Az orosz szökevények nagy számmal jöttek a török táborokba. Bem és Dembinsky hadsegédei, kik Törökországban maradtak, megbizattak, hogy azokból egy légiót alakítsanak. A szökevények, kiknek számát 2000-re teszik, többnyire lengyelek és pedig tisztek, kik mint közkatonák arra ítéltettek, hogy az itteni orosz seregben szolgáljanak. A konstantinápolyi tudósítások mit sem tudnak B­a­­riatinsky hű győzelméről; Párisban sem tudják, Bariatinsky a győző vagy pedig a legyőzött vala. (Honnan vette Lát az Oest. Corr. a nevezetes győzelmi hírt ?) Selim pasa előnyomulása tény; ő már Uzur­­giel erőség­ek­be ért. TUDOMÁNY ÉS NEVELÉS. ANGLIA TÖRTÉNETE ILdik JAKAB TRÓN­­RALÉPTE UTÁN. Angolul irta Macaulay. Magyarul kiadta Csengery Antal. I. Az angoloknak Hum­é óta — ki első történelmi mű­vét k)­épen most száz éve adta sajtó alá — mindig voltak nevezetes történészei, kiket a római és görög remekírók mellett is büszkén említhettek, s kiknek nevök nemcsak addig hatott el, meddig a Neptun szigonyát biró Anglia hajóhadait és áruseötegeit kiterjesztette; de oly orszá­gokban is közszájon forog, melyek közvetlen kereske­delmi viszonyban nem voltak a szigetkirálysággal, és átalában a polgárisodás kitűnő polctán sem állanak. Mindnyájan hallottuk még mint tanulók Gibbon láng­eszét magasztaltatni, és iskola-gyermek korunkban ol­vastuk, magyar vagy német fordításban, Robertsontól „Amerika históriáját.“ Adjuk meg mindenkinek a magáét. Anglia európai hirű történészei nem új dátumunk. Francziaországnak inkább csak kellemes emlékírói voltak, midőn Anglia nagy historicusai már a közfigyel­met foglalkoztatok. Németországban Gottsched vizenyős irálylyal állit­­gata össze pedant és üres szépműtani nézeteket: a nyelvtisztító Adelung iskolamesteri vessző alatt volt még; Lessing az egyetemi leczkéket elhanyagolva, első színművén **) törte fejét és Müller Jánosnak , ki „A schweizi szövetség története“ által európai névhez ju­tott, bölcsőjét sem ringatták; szóval: a tudós Német­országban az irodalmi újjászületés korszaka jóformán el sem kezdődött, midőn a költőkben, bölcselőkben, stá­tusférfiakban , szónokokban és státustudósokban gazdag Anglia oly derék historicusoknak szakadatlan sorát látta megnyílni, kiket a pragmaticus szellem, éles ész, mély buvárlat és művészi előadás maradandó emlé­­knekké tőn. Ezen halhatlan férfiak között volt főleg egy, ki törté­nészen munkája által az európai szépirodalomra is nagy­szerű befolyást gyakorolt. Gibbont érteni. „A római birodalom elenyészésének története,a mely irodalmunk szégyenére magyarul máig sem jelent meg Byron lordon kívül száz meg száz költőnek, s különösen regény- és drámaszerzőnek adott örökéletű vagy múlé­­kony hatásra számított művekre anyagot. S ki tudja, *) The History of England under the House of Stuart. **) Der junge Gelehrte. I medd­ig fog még a szépelmék kincsaknája lenni, melyből a készülendő darabokra majdnem részletekig kikerekitett mesét, s majdnem minden más kutatásokat feleslegessé tevő kor ismét bányászhatnak ki ? Minket, magyarokat, a hires Gibbon még csak néhány dráma s egypár novella anyagával látott el. De hánnyal nem fog ezentúl, kivált ha fiatal szerzőink az írás mel­lett olvasáshoz is szoktatják magukat, s ha belátand­­ják, hogy egyformán nemzeti és irodalmi kincs , művé­szileg írni le falusi lakodalmainkat, vagy a hortobágyi puszta sajátságos életképeit, mint azon igéző vagy nagy­szerű, regényes v. drámai történeteket, melyeknek anyaga nem épen a Tiszaparton termett? Most egy magyar Sha­­kespeare-től még sokan megkérdenék ugyan, hogy II. János, III. Richard és a Windsori vng nők mellé miért irt Othellot, Velenczei kalmárt, Rómeót és Júliát? de azért Gibbon nékünk és a nyomunkban fölserdülő fiata­labb nemzetek irodalmainak is, sokáig fog költői elbe­szélésekre és színművekre mesét és szellemet ajándé­kozni. Midőn Gibbont említem , természetesen Macaulayra akartam áttérni. Mert „A római birodalom elenyészésének története“ és „Anglia története II-dik Jakab trónralépte után­ , egy pontban hasonlítanak egymáshoz, s annyira , hogy melléjök harmadikat tenni nehezen lehet. Értem a hatást, melyet az irodalom oly nemeire gyakorolni hivatvák , mikhez magok, mint mit, nem tartoznak. Vannak hírneves historiairók, kik tökélete­sen megfelelnek a czélnak, mit áltarok elérni kívánunk. Ezek — hogy képekben szóljak — egész rendelte­téseket teljesitik a polgárisodás vezetése körül, hasonlón a nagy folyókhoz , melyek távol fekvő országokat köt­nek össze ,­­ büszke hullámaikon a kereskedők terheit, hajóit játszva hordják, és a műhelyeket az áruboltokkal, a gyárakat a vásárpiaczokkal, az iparost a fogyasztóval állandó viszonyban tartják. S ki kívánna többet a nagy folyóktól? Nemde közszerepük csak ebből áll? S e sze­rep a Missisippi, Themse és Szajna számára is elég. Egyedül a Nilus jön más szempont alá. A Nilus nagy folyó , s a kereskedelem minden árukö­­tegeit szintoly könnyen továbbszállíthatja, mint többi testvérei, de még ezenkívül a Nilus más is. Ő nemcsak nagy folyó, d ő maga a termékeny föld, ő maga Egyptom. Ilyen a történészeti pályán Gibbon és Macaulay. Mindkettőnél legelőször is az ötlik szemünkbe, s ol­vasásukkor tüstént az ragadja meg figyelmünket, hogy a remek történetiratnak mintái, egyszersmind az irodalom más szakainak megtermékenyítésére végzet­szerű tényezők. Akarsz- e fiatal művésze akármelyik nemzetnek, miután már elég közönséges arczképet festettél, hogy egy kevés pénzed és ugyanannyit érő neved legyen, — akarsz-e végtére, a dicsőséget még nem ismerő vásznodra nagy históriai tablotukat rajzolni, melyek tovább élje­nek mint te, s melyek hatásukat akkor is elevenen gya­korolják, midőn szivedre, mely egykor lelkesedni tudott, semmi sem hat többé, mint azon gázok és savak, mik szétoszlott részeivel vegytani rokonságban vannak ? Akarsz-e, mondom, a megfizetett portraitk­ozóból­ valami Rembrant-vagy Tizian-féle halhatatlan halandó­­ lenni ? Jól van. Akkor vedd kezedbe Macaulayt, olvasd el, s látni fogod, miként ő számodra egypár száz törté­neti tableaut állított elő, mely egyebet kívánni sem hagy, csupán azt, hogy te oly művészileg tedd vászonra, mint ő papírra téve. És a ballada, a dráma, a regény múzsája — s itt, nem értem azon piros, pozsgás leányasszonyt, kit né­mely népköltők kizárólag szeretnének a czitera-penge­­tésre jogositni — ugyan mennyi köszönettel nem fog adós lenni Macaulaynak, az előzékeny történésznek , ki a lángész varázsvesszőjével a kornak, melyet vizsgálat alá vett, szellemét fölidézte , hogy ti, költők, azt szem­től szembe láthassátok ; Macaulaynak , ki néktek meg­mutatta az események folyamában az egyetemit és vég­­­zetszerűt; de a ki egyszersmind csodálatos tapintattal, — hogy műveitekben használhassátok — kijelölni tudta az egyéninek, a történetesnek, a szabad akaratból ere­detinek hatását és horderejét is ? Valóban „Anglia története Jakab trónralépte után“ fel nem számítható mennyiségben nyújt kész anyagot az előadó költészet minden nemeire. A bőség szaruja az , melyből mindig lehet venni, és mindig marad. S miután egyes részletei, kivált a színpad és a re­gényirodalom számára, szünetlenül készítik a kikerekí­tett jellemeket és cselekvényeket, maga az egész törté­net I. Károly vérpadjáig, onnan a levert forradalmon át II. Károly trónralépéséig, s aztán a restauratiotól II. Jakabnak idegen földre, és orániai Vilmosnak Whi­­tehallba vonulásáig, nem más , mint egy nagy triló­gia, mihez hasonló a világ óriás színpadán ritkán szo­kott adatni, s majd sohasem akkora költői igazságtétellel. Macaulaynak még ezenkívül az a különös szerencséje, hogy a politikai tanok tisztázására még inkább hathat történelmi munkája által, mint a költői lelkesedés és alkotási erő felébresztésére. Az annyit szenvedett, és annyiszor csalódott Euró­pában nincs párt, mely ne tanulhasson belőle arról, mit elfelejteni, és a miben okulni kell. Ha a tett embere voltál, e lapokat olvasván, meg­döbbenni fogsz, s boldog vagy, hogyha az érzést, mely idegeiden átrezeg, nem kell lélekvádnak nevezned. Kemény Zsigmond: Gazdaképző tanintézetek. A német államok közöl Poroszországnak van legjobb és legtöbb mezőgazdasági és erdészeti tanin­tézete. Minden felé ismeretesek az 1842-ben alapított hat magasabb tanintézet Eldena­ és Regenwaldéban (Po­merania), az 1847-ben megnyitott intézetek Proskauban Oppeln mellett (Felsősilézia) és Poppelsdorfban Bonn mel­lett, az 1806 óta fenálló intézet Mögiinben Wrietzen mel­lett s a magasabb erdész-tanoda Neustadt-Eberswaldéban. Az újabb időkben alapíttattak az alsóbb földmivelési is­kolák, számszerint 18, melyek többnyire magánintézetek, de segéltetnek­ az állam által. A porosz tartományban van három, Posenben kettő, Pomerániában jelenleg csak egy, Brandenburgban három, Siléziában egy, Zadelben Görlitz mellett, f. évi jul. elseje óta, és Felsősiléziában több gaz­­dászati nevelde és ápolóintézet typhus következtében elár­vultak számára. A szász tartományban van három földmi­velési tanoda, Westphaliában kettő, s a Rajna mellékén hasonlag kettő. Még tetemesen emelkednek e számok, ha hozzá vesszük azon intézeteket, melyek nem szorosan gaz­­dászatiak, de mégis hozzájuk tartoznak. Ilyenek például a mezőmivelési és -őrzési tanintézetek, a patkolásra vonat­kozó kovácsműhelyek, a pásztoriskolák, a gyakorlati mé­hészetek, a gyakorlati erdőmivelési tanodák, a királyi ker­tésziskolák, a len- és fonóiskolák, a földészeti példány­gazdaságok s a központi selyemgombolyné intézetek. A hohenzollerni tartományokban eddig e­é még nem létez hasonló intézet, hanem remény van, hogy 's nemsokára életbe lépend. — Ennyi szép és hasznos intézet irányá­ban vájjon mit tudunk mi magyarok felmutatni ? Pedig Magyarország földmivelő ország, s ha valahol, úgy minden­esetre nálunk , legmúlhatlanabb életszükséget képeznének ily intézetek. FŐVÁROSI ÉS VIDÉKI DIDOHSÁGOK. Budapest. A kereskedelem, ipar és közmunkák minisztériuma f. évi nov. 27-kén kelt rendelete által a cs. kir. állami vasutakon szállítandó gabona egy mázsa és egy mérföld utáni vitelbérét 1855. dec. 1-jétől 1854. jan. vé­géig­­­orra szabályozta.1854. febr. 1-jével a gabonaszál­­litásokra nézve ismét az eddigi teljes vitel­ár fog életbe lépni.­­ Mint hiteles forrásból megtudtuk, a Budapes­ten felállítandó központi borcsarnok tárgyában folyó évi decemb. 27-kén, d. e. 10 órakor a nemzeti casino teremében előleges tanácskozás fog tartatni. A bor­­termesztés és kereskedés államgazdászatunk egyik főágát teszi. A bortermesztésre, kereskedésünk szilárdítására ösz­tönül szolgálhat a külföldi borkereskedő házak figyelmé­nek bortermő vidékeink felé fordulta ; ösztönül, például szolgálhat a horvát és slavon­országi gazdasági egylet azon törekvése, minélfogva az ottani borok nemesítése s ez­ál­tal a kivitel elősegítése útján az ország jövedelmének eme­lése felől gondoskodnak. Mindezt azért említjük fel újó­lag, hogy első tekintetre szembeszökjék e vállalat fontos­sága és azon kötelesség, mely a bortermesztőket illeti, a­kiknek hazafi és eszélyes részvétét e vállalat iránt, annak derék előidézője Havas József úrral együtt ezennel mi is felhívjuk. — Midőn azt tapasztaljuk , hogy hazánk fővárosában a P. Localblatt is fentartja magát, midőn azt látjuk, hogy az olvasók nagyobb része mindenütt oly lapot része­sít kitűnő figyelmében, mely nem hívja fel az elmélkedést, a komoly észlelést, de a­mely csak könnyű, pillanatnyi érdekű olvasmányt nyújt, akkor csodálnunk és fájlalnunk kell, hogy a Budap. Hírlap melléklapja ,a N­a­p­i Tudó­sító, a szerkesztőség áldozatai mellett sem tarthatja fen magát, s a jelen év végével meg fog szűnni. Ennek fel­jegyzése a napi sajtó történetéhez tartozik. — Horváth Zsigmond pécsi tanár a baranyai Fló­rából 500 válogatott növénypéldányt és 50 db ásványt; Farkas Imre enyingi tiszttartó a „N­emzeti könyv­tárt“ és Stankovics Károly úr 149 db könyvet aján­dékozott a sz. fehérvári gymnasiumnak. — Vállalja el bár Pest városa légszeszszeli kivilágí­tását az angol szárazföldi légszesz-társaság, vagy az e végre ajánlkozott bécsi mérnök vagy a franczia A. Devin-ház , a világítás sem egy nap, sem egy hét alatt nem létesítethe­­tik. Miután tehát a legjobb esetben is még sokáig kellene vakoskodnunk, ez idő alatt is legyen, kérjük , gondja a mostani pislogásra az illetőknek, s a ki figyelmeztetéseink­ben ártatlan kötekedést keres, sétáljon végig 11 órakor este a váczi utczán (a külvárosokról úgyis hiában szóla­nánk) s meg fog győződni a felől, miként a lámpavilágítás kezelője is azt gondolja a híres fösvény háziúrral, miként ily időben minden jó keresztény alszik már, s nincs szük­ség világításra. Vidék, Rév-Komárom, nov. 25-án. Nincs, ki örömmel ne szemlélné a Dunának jobb partjához mindin­kább közelgető mérnöki jeleket; nincs, kinek keblében egy édes érzet ne ébredezne városunk közeljövőbeni fel­virágzása, s a jelennél szerencsésb anyagi jóléte felett, lát­ván, hogy szőke Dunánkkal a Bruck-soproni vasút végre is Győrön keresztül, romjaiból még mindig oly nehezen emel­kedő városunk alatt (Új Szőnynél) összeköttetik. A mérnökség bevégezvén már iránymérését, erélyesen fognak jövő tavaszkor több helyen megkezdetni a kívánt töltés­­emelések; a rengeteg ős Bakony eleve tudván,mint fognak villa, gereblye, teknyő s talicska készítményei az ország, világot befutó vaspálya vonalán tova röpítetni : örömmel teríti le legdélibb szálait az érkező új vendég előtt, mely­nek tájékunk sem fog igen galibát okozni; s igy kétségbe alig vonható azon hir, hogy tizennégy holnap , s látni fog­juk Vulcan remek szülöttjét ! Emelkednek is Új Szőnyünk rég romban fetrengett épületei, s ezek árai: holmi keserves gunyhó- a még nyomorultabb kert tulajdonosa , oly berek­­deden elkéri csekély urbariális telkéért a 4—5 ezer forin­tot, hogy azt gondolnád, garas hiányt sem akar hallani. Épen e napokban jutott kezemhez Maár Bonifácz egyetemes világtörténeti munkájának két első füzete : az ernyedetlen szorgalmú, s tanítványitól mindenkor szeretve­­tisztelt harmincz­éves történeti tanár bár előszavában rö­vid, mégis mily sokat mond „önbúvárkodását“ említvén; vedd, s olvasd csak az egyszerű, s mégis oly kellemes nyel­vezetű munkát, bizonyára azon édes óhajtással teended félre olvasmányodat : vajha az ég adna több hozzá hasonló ta­nárt, ki miután honának negyven munkateljes éven át ifjakat nevelt, s adott jeleseket, most a tisztes öreg, annak irodalmi terményeit gazdagítva tölti érdemlett nyugaloma napjait! „Hajdani kedves tanitványinak örök emlékül, s tiszteletül ajánlja a megkezdett, s mint előszavában mondja, „bővebb tartalmú“ tudománydús munkáját. Egy egy ki- ■ lencz ívre terjedő füzetnek ára a szerzőtől csak 48 okra határoztatott; könyvárusaink mennyivel fogják ez­ért meg­toldani ? nem tudom , mert annyi bizonyos , hogy a fel­nevezett urak közöl soknak irodalmunk, s közmivelődésünk nem kevés kárára a szerzőktől nyert százalékon kívül nye­részkedő vágya szegény erszényünket igen igénybe veszi ; s talán ez is egyik oka azon fajunk irodalma iránti rész­vétlenségéről mindenfelől szárnyaló panasznak?! Hány tehetségdús elme parlagolt már el? hány szülő kénytelen bővebb ismeretek megszerzésétől elvonni gyermekét csu­pán a szellemi eszközök felcsigázott ára következtében ? „Élnünk kell“ szokott lenni a rendes felelet; azonban élni akarván mi is, mi természetesebb, mint hogy sem ők anyagi, sem mi szellemi kincsekben nem igen gyarapszunk. Közel két hónapig vizártól nyomorgatott megyénk nagy részében aggodalommal nézik a már beköszöntő telet; ezt elgondolhatni, midőn hasonló veszélytől mentes vidékek is oly sok panaszt emelnek e jelen év sovány terméséről. Borunk mennyiségre szinte reménytelüli, neszmélyi he­gyeinket kivéve, hol a tavali jégcsapás miatt csak igen középszerű szüretek estenek; de ime a jó természet eme szivderitő adományával miként él vissza saját­­ embertársa romlására a józanság korlátain csakhamar túlront a embe­riség, mutatja folyó hó 19-kén történt gyászeset szomszéd szőnyi csárdánkban, hol a megforrott új bortól túlzólag hevült vendégek egyikétől az őket (lejárván a törvényes idő) távozásra intő szerencsétlen szivén szaratott; ily szo­morú eset hány merült már, s merülend még fel ? Szelidebb erkölcsök ápoló anyja „népnevelés“ jöjjön el a te országod Ha pedig csak az elmélet, ha csak a politikai ab­­stractiók embere voltál, s tetted a gondolkozásból állott, ezen legidvesebb és legveszélyesebb tettből, melyet a hála s átok annyi könye kisér; — ha egy régi dagályos kifejezés szerint, csak a theoria asztalánál ültél, még ekkor is , tisztelt olvasóm !, azt gyanítom , hogy Ma­caulay művének nevezetesebb pontjainál bizonyos fájó érzés fog szivedre ködként borulni, mely saját kedvencz eszméidnek megingásait mutatja, s arra int, hogy doct­­rináidra is ráfér valami abból, mit bölcs Salamon v­a­­nitatum vanit­ásnak mond. S isten látja: annyira voltunk csalhatatlanok, hogy lehetünk nehányan már kétkedők is ! Kétkedjünk bízvást ! Csak egyben nem, t­­i. hogy az ember hivatása a jó után törekedni, a gondviselés ter­mészete a jót eszközölni.

Next