Pesti Napló, 1855. március (6. évfolyam, 1491-1517. szám)
1855-03-01 / 1491. szám
1855- hatodik évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Pesten házhoz hordva . Vidékre postán küldve . Évnegyedre 5 frt. — kr. p. Félévre 10 „ — „ „ A havi előfizetés , mint a sximenkintleadás is megszűnt. A lap politikai tartalmét illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, a rgigi ügyelt tárgyszó pedig a kiadóhivatalhoz Intézendő : miutcza 8-ik szám Félévre . 8 frt — kr. p. Évnegyedre 4 frt — kr. p. 48—1491 Csütörtök, mart I jén HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések 51 hasíbos petit-sora 4 pg5 krajozírjával szímittatik. A helytatési s 10 pengő krnyi külön bélyegdíj előre lefizetendő a MagínvítSk öt hasébos sors 5 pengő krajczSr- fíval számíttatik. — A fölvételi díj szinte mindenkor előre lefizetendő a PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Szerkesztési iroda : Drintexa 8. sz. Megjelen a PESTI NAPIÓ — hétfőn és finneputáni napokat kivéve — Jelenévnyi alakjában, mindennap reggeli órákban. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Előfizetési felhívás.nk Martins—junius négy hónapos folyamára. Vidékre postán küldve 6 frt. 40 kr. Budapesten házhoz hordással, 5 forint 20 kr. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, uriutcza 8. sz. 1-ső emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könykereskedésében, úri- és kigyóutcza szegletén. — Az előfizetési levelek bérmentve küldendők. Pesti Napló kiadó-hivatala. London, febr. 22. sz. „Erős, hosszú életű leend e a földön az új kormány?: e kérdésre a jövő méhében rejlik a felelet.“ — Pár napja csak, hogy e kételyt kifejező szavak D’Israeli ajkairól ellebbentek, s már is alig szükség többé a leendők homályában keresnünk Palmerston minisztériuma sorsának előtudatát: a jelen tárt könyve a titoknak. —Palmerston kormánya, egészében véve, a híressé vált „egy kettő elleni“ kisebbségből alkotott, szerepfelosztásában nem az idő égő exigenitáshoz mért, hanem parliamenti majoritás vadászására összeállított közigazgatási hatalom; Palmerston kormánya az országos kárhozat súlya alatt összeroskadt Aberdeen-administratiónak tized naponi feltámadása halottaiból; Palmerston kormánya a hamvaiból felélesztett whig-peelita coalitio phoenixje, vagy szorosabban körülírva, a végvonaglásaiból uj életre galvanizált peelismusnak a legközelebbről fejét vesztett whiggismussal egyesülése. Palmerston kormánya az akaratnak tartós s becsületes békét kivívni, a hajlammal oly békét kialkudni, minőnek, egy angol közmondás szerint, „örülne — mindenki,“ de melyre „büszke volna — senki“ szövetsége ; Palmerston kormánya lidércz nyomása alatt fuldokló erély; Palmerston kormánya, szóval, óriási nemzeti csalódás. — De nemcsak összes személyzete, hanem egyes tagjaiban is, nemcsak philosophiája, hanem biographiáiban is nem egyéb a Palmerston-administratio — testet öltött fonákságnál. Főnökétől kezdve le utolsó hivatalnokáig mind hatalmi egyedárusokból, „örökös államférfiakéból — ad normám „örökös főispánok“ — áll; még pedig áll épen ma, midőn a nép oligarchái, a nemzet az országos kormányzat aristocratiai monopóliuma ellen sikra szállani, érdekei s szenveinek lobogóit Downing utcza torlaszaira kitűzni szándékozik. — Palmerston lord — hogy a szemlét az uj államnagyok csodás phalanxának vezérén kezdjük — lélekben elvszilárdtalanság s rendszer nélküliségig rugékony ugyan, de testben törődött, hallás s látásban meggyengült, betegeskedő, Aberdeen lordnál is korosabb egyéniség; pedig az utóbb nevezett lordról azt tartják az életek világában, hogy „vénebb a legvénebb kornál.“ Palmerston lord szeszélyekben kifogyhatlan genius, de nem administrator; márpedig Angliának ma nemcsak férfiúra, ki semmiből teremteni, hanem férfiúra, ki a már megteremtettet rendezni tudja, van szüksége. Igen , nem semmiből teremteni, mi csak lappangó s fejletlen erőkben gazdag ifjú nemzeteknél lehetséges, hanem egy nagykorú állam összilált közviszonyainak hacsából egészet alkotni, — a nagy, az óriási feladat ma. Palmerston lord természeti hivatása államczélokat titokban — jelen hivatalabeli hivatása ellenben azokat nyíltan űzni s keresni; ő, ki eddig művész-diplomata vala, ma háború-politikának legyen nagymestere; tőle, ki eddig közügyi bajok jogát megoldani szokta, ma a csomónak kettévágása váratik. Palmerston lord oly mértékben nem való kormányelnöknek ma, egy európai vagy világháború előestéjén , minőben annak való volna békeidején, apróbb nehézségek, alkuks fogásokkali eligazításának napjaiban; őt a kormányhatalom karszékében helyenlevőnek csak akkor tekinthetnék, ha az összeülendő bécsi congressus egy már bevégzett háborút jelentene, egy már kivívott békének utólagos egyezkedésekkel formába öntése s szentesítése volna feladata. Midőn a czár, Palmerston miniszterelnökségének első hírére, fegyverre szólítja észbirodalmának férfiait, ez egy toll vonásával hathatósan ellensúlyozza Palmerston lord felmagasztaltatását. Tiverton követe megállaná helyét Nesselrode ellenében, de szemben magával a „minden oroszok“ önurával meg nem üti a mértéket. „The is good for a spider, but not for an unicorn*, „jó póknak, de nem egyszarvúnak“ — jegyzék meg e napokban Palmerston lordról egy igen értelmes magánkörben; e megjegyzés országos jelmondat erejével bir. — De hagyjuk Palmerston lordot a vezért, s szóljunk röviden zászlósairól. A hadügyi fő-s al-államtitkárok, Panmure lord és Peel, tengelyét képezik az uj kormánynak. Amaz, mindjárt első programm-beszédjében, melyben igen mai apropós mint Newcastle s Aberdeen lordok ügyvéde szólott, s melyben sokat bibelődek a múlttal, de keveset foglalkozok a jelennel, s a jövő iránt csak igen sovány reményekre jogositá fel hallgatóit, — erősen megrendítő népszerűségét. Az ország, melynek ma kellemetlen dolgokat is tenni tudó hadügyminiszterre van szüksége, azt Ilivé, hogy emberére talált benne, s hogy ő nemcsak tud is, akar is tenni bizonyos körökben nem tetsző dolgokat, minő egynémely fős alparancsnokoknak Krimiából visszahivatása, a katonai rangoknak érdemi képesség előtt megnyitása stb., hanem ily dolgok tevésében kedvét lelé; hites várakozásában azonban nagyszerűen csalódott. Erre a hadügyi al—államtitkár, ki miatt — egy annak idejebeli regulatio felelevenítésével — az ez állomásra minden tekintetben legképesebb Layard egyszerűen mellőzteték, — a nagyapának kis fia — igen, Peel ma is ott áll, hol állott akkor, midőn parliamenti első kísérleteit tévé, s midőn ezen elsőknek jó kísérleteiért apja által 10 ezer font sterlinggel jutalmaztaték meg. Peelnek a kormányba, Canning főpostamesternek a kabinetbe felvétele kettővel több bizonyság arra, hogy Palmerston lord a peelismusnak capitulált. — Szólanom kellene még Gladstoneról, a hatalmas béke-, de törpe háború-budgetek nagymesteréről; az orosz rokonok s rokonszenvekben gazdag Sidney Herbert belügyminiszterről; a Napier mansion-houses ildomtalan, de terhes vádjai ellenében máig igazolatlanul álló sir James Graham admiralitási fölordról; a philosophiai dissertatiókra igen alkalmatos Molesworth közmunkák miniszteréről; Woods Grey indiai gyarmatügyek államtitkárairól, e per eminentiam „örökös államférfiakéról; a felsőházi gyapjúzsákon „dolce far niente“ kényelemmel ülni szerető Cranworth lord kanczellárról; a „szükséges rész kegyelméből“ külügyminiszter Clarendon lordról; az ötödik keréknek minden szekérbe jó Granville lord államtanács elnökéről; a csak névs korral bíró Lansdowne marquis tárcza nélküli kabinettagról, de e férfiakat, még a volt coalitio idejéből, eléggé ismeri az olvasó. — Helyén volna itt az öszszemélyzete s egyes tagjaiban megismertetett új kormánynak kétes, temporizáló, fél rendszabályait röviden taglalás alá venni, de ezt tennem idő szűke nem engedi. Különben is e rendszabályokat eddig már ismerni fogják önök, s azok fölött ítéletet fogtak ejteni. A krimiai seregnek megmentésére, a krimiai vállalat keresztül vitelére új emberek s új rendszer, nem pedig látni és semmit tenni kiküldött bizottmányok, kötött hatalmú biztosok kellenek. Ragtan lord nem túl magasnak, hanem ellenben törpének bizonyult, és mégis mit tesz a kormány? Ahelyett, hogy visszahívná az agg vezért, s érdemei s kora szerinti nyugalomba helyezné őt, bárgyú ildom és zsibbadt bátorsággal előbb leüti fejét, s helyébe a szintén öreg Seaton lordot ülteté, azután levágja mindkét karát, s az egyiket, a tüzérség kezelését, Hardinge lordnak, a másikat Panmure lordnak hónai alá bigyeszti. Mintha Angliának veszélyben forgó érdekeit kün egy kölcsönzött fejű skaratlan fővezérre, s az „aristocratia hideg árnya“ alatt küzdő sereggel,ben egy toldott kezű országos főparancsnok, s egy szinte toldott kezű hadügyminiszterrel meg lehetne menteni! -------„Az ország itél-egy Palmerston minisztériuma fölött?“ — fogja talán az elmondottak után az olvasó kérdeni. Feleletem: azt mit írtam, nem annyira saját magamból, mint inkább a clubboli és magasb értelmi magánkörökben uralgó hangulatból, a sajtóban nyilatkozó közérzületből meritem s irtam meg. A M. Post,„Chronicle-n kívül a nagy napilapok mind elégedetlenek az új minisztériummal; sőt a „Times, már két czikkében, egyenesen új minisztériumra agitál. „Izgathat, — a nemzet Palmerstonnal van!“ — fogják talán többen megjegyezni. Ne feledjük azonban, hogy a nemzet sem hódol feltétlenül a nemes lordnak; mi feledjük, hogy Anglia ma — nagy szót mondok — anarchia örvényének szélén szédéig; ne feledjük, hogy a parliamentben Palmerston kormánya nem egy szilárd pártra, hanem több — kényeséként könnyen össze is, szét is futó — pártfelekezetekre támaszkodik csak; maga Palmerston pedig magában áll, legalább személyes s politikai hívei a házban igen kevés számúak, miért is már évek előtt nevezteték el „rövid uszályú lordnak.“ Igaz ugyan, hogy egykor Chatham is magában állott, ámde Chatham,ki soha sem hajhászott parliamenti majoritást, népszerűséget, mint ezt Palmerston lord vadászsza, elmondta azt, mit az utóbb nevezett államférfin el nem mondhat: „Tudom, hogy én megmenthetem hazámat, és tudom, hogy senki más meg nem mentheti.“-------Rövid életű leend-e tehát, az elmondottak után, Palmerston kormánya? Felelet : Vagy az új minisztérium, vagy a jelen parliament leend rövid életű. Ez alternatíva természetét jövő alkalommal bővebben fogom kimagyarázni. A NŐK PARADICSOMA Franczia regény. 5 év a 1 után fordítottam elő. MÁSODIK KÖNYV Az utazás. (Folytatás. *) IV. Az „arany oroszlány“ fogadó. Chiffon és barátja Loriot esti hét óra felé érkeztek meg a maintenoni fogadónál. Külsejök nem volt épen kielégítő állapotban. Chiffon igen közel lépett volt a diszes hintóhoz : tetőtől talpig sárral volt befecskendezve, s fejkötője lefentyüi úgy fityegtek két felől arczára, mint a vizsla füle. Loriot agyagból készült s még ki nem száradt mintának látszott, kivált pedig sipkája bojtja egészen elvesztő vállalkozó szellemű, hegyke kifejezését. Ily utasok valóban nem arra valók voltak, hogy a konyhaütegeket mozgásba hozzák. S mégis egészen uj szellem szállt beléjök. Már nem ugrándoztak többé a sáros országúton, de járásuk szilárd, komoly, szinte mondhatnék büszke volt. Ha lehetséges lett volna őket szőröstül bőröstül és rongyostul (egészségek veszélyeztetése nélkül) bedobni egy mosókádba, bizonyosan jó sikere leendett a kísérletnek. Azonban szomorú külsejök daczára is látnivaló volt, hogy ők néhány óra óta öneszméletre ébredtek. Loriot magasabban emelte fejét, hanem azért még mindig igen naiv és jószívű kifejezése maradt. Chiffon urias, kihívó arczulattal nézett maga elé, mintha nem is érintené lábával a földet, s mintha a látkör sem volna elég tág, hogy a képzelmében támadt légvár környékét behatárolja. Chiffonnak zsebében volt a negyvenfrankos kettősarany. Még táplált ugyan némi kételyt az iránt, hogyan érhet e kis darab arany oly roppant összeget! Mert — ezt kimondjuk, ha megsértjük is a párisi valószínűséget — Chiffon nem tudott máskép negyven frankot képzelni, mint nehéz zsák alakjában, mely tömve van öreg, kopott és megpenészesedett rézgarasokkal. De megnyugtatta őt némileg a hajóslegény becsületes arcza, ki a köröndből azt kiáltotta volt neki, hogy azon arany pénz negyven frankot ér. Rá nézve e negyven frank magában foglalá az egész mennyet, megnyitá neki a paradicsom kapuit. Mi az, mit negyven frankért ne lehetne kapni: új czipőt és ruhát, lágy kenyeret, fris tejet, édes almabort. — Zsebében volt az arany pénz, minden perezben kétszerháromszor is megtapogatta, meggyőzendő magát, hogy *) Lásd „P. Napló“ 1490. sz. még el nem repült, mert tudott egy nótát, mely azt mondja, hogy a louisdornak szárnya van. Chiffon még nem ismeré annyira a louisdorokat, hogy bizonyos lehessen benne, váljon a nóta komolyan szól-e vagy csak tréfál. Loriot megállóit a fogadó ajtaja előtt. Az út már egészen üres és sötét volt. — Enyim lesz a fele ? kérdezé félénken. — Nem, mond Chiffon. — A fiú felsóhajtott, de belenyugvék. Chiffon a háta mögött állt, karját nyakába fonta, s hozzá téve: — Az mind a kettőnké. — Valóban, mond Loriot örvendve, igazad van, igy jobb. Kis darab ideig a tornáczban ácsorogtak, hol egy órával előbb a gyorskocsibeli utasok tolongtak volt. Most már kit sem lehete látni. Az udvarból a vendégszobának halványan kivilágított , füstös üvegajtaja látszék. Minden ember kénytelen egyszer életében az ismeret fájának almájába harapni. Mindnyájan tudjuk tapasztalásból , mennyire szégyenkezett Éva anyánk meztelensége miatt. Alkalmi ok igen gyakran a szerelem, a nagy tündér, olykor a pénz; ritkábban a rögtön felébredt értelem, a villámgyorsan fölmerülő becsvágy, vagy a magának erőszakosan utat törő műérzés. Mielőtt Correggio felkiáltott, hogy ő is festész , egy perczcel előbb még tudatlansága lágy vánkosan szendergett, mint Éva egykor mennyei ártatlansága pólyáiban, mielőtt az almát megizleté. Az óra itt, világosság lesz. Correggio Antal és Ádám neje természetes, hogy nem jöhettek a maintenoni fogadó ajtaja elé, miszerint állításunk igazságát bizonyítsák, de való, hogy Chiffon és Loriot az „arany oroszlán“ tornáczában haraptak az ismeret almájába. A két kis vándor megnézte egymást a házi lámpás borongó világa mellett. Mire nem képes egy osztatlan louisdor ! Chiffon igy szólt barátjához : — Istenem, hogy nézesz ki, Loriot! — Csak magadat látnád, viszonzá Loriot nevetve Chiffon elpirult boszuságában s minden felöl vizsgálgatá magát. — Csakugyan az én ruhám is oly sáros, mint a tied ? kérdezé. — Sőt, felesé Loriot, nekem úgy látszik, te még nálam is lucskosabb vagy. — Fordulj csak, . . . még sipkád is sárral van befecskendezve. — Fordulj te is, . . . még fejkötöd is sáros. Chiffon csüggedve leereszté karját. — Mihez fogjunk most? kérdezé. — Hát még sohasem jártunk esőben ? — Jártunk, de. . . . Chiffon gondolkodott, lesüte szemét, s nem tudott mit mondani. — A louisdoz volt oka mindennek. Természetesen Chiffon harapott először az almába, de már Loriot is kezdett héján rágcsálni. Míg Chiffon, csüggetegségében, a nedves lucskos szoknyát vizsgálgató, Loriot levette gyapjúsipkáját. Ő czigánykereket hányt volt az országúton, ujjainak nyoma meglátszott a sipkán. — Csakugyan, szólt meggyőződéssel, épen nem vagyunk tiszták. — Így kell-e az embernek ékesítve lenni, téve hozzá Chiffon, ha Párisban szerencsét akar próbálni ? Chiffon sóhajtott. — Imhol egy teknő, mond Loriot, itt nagyjából megmosakodhatunk. Chiffon a teknőhöz szaladt. A fogadó első emeletén egy ablak kinyílt, s a piszkos falazaton két díszes alak tűnt fel. Két fiatal ember volt, kik nevettek, csevegtek. Chiffon csinos arczocskája már benn volt a fris vízben. Elszégyelte magát és hátra lépett. — Ennek mind a louisdoz volt oka. — Mily bolond vagy te, mond Loriot, ki már nagyobb mértékben látott a mosdáshoz. Ott fenn világos nappal, itt lenn pedig sötét éjjel van, onnan hát nem láthatnak téged. — De hogy is van az, mond Chiffon szégyenkezve, hogy mosdótásul használunk válut, miből a lovak isznak ! — Ma reggel pedig, viszonzá Loriot, ruczapocsolya mellett öltözködtél. Ez így is történt, csakhogy reggeli öltözködéskor Chiffon még nem volt gazdag. Mondják — és pedig ez is ádámalmai történet — hogy az egyszeri szegény ujoncz jóizűn kezdte enni levesét. Épen a második kanalat vitte szájához, midőn hírül kapta, hogy tornát nyert. Az ujoncz egyszerre ötvenezer livrenyi jövedelem birtokosának érezte magát. Az ablakon dobta ki levesét, melyet előbb oly jóízűnek talált, szarvasgombával töltött fogolymadarat hozatott magának, mit nem tudott megenni. A gazdagok válogatásai lesznek. Chiffon majdnem komolyan megharagyél, midőn a ruczapocsolyáról hallott beszélni. Neki mosdótás kellett. Még egy lépés előre, s mármár a fürdőkád is múlhatlan szükséggé válik. A két uracs félhangosan beszélgetett az ablakban. — Önnek neve, mond a szőke uracs suttogó s kissé gúnyos hangon , önnek neve G a 11 e r a n ur, valóban elég uriasan hangzó név. Ön mintegy nyolcz — tizezer livrónyi jövedelmű vagyont tékozlott el. Ön jószágokról beszélhet, miket eladott . . . Nekem ellenben nincs egyebem egy szegényes keresztnévnél. — Nem született ön valahol, Fernand barátom ? kérdé Galleran. — Mindenesetre, legalább úgy hiszem. — Hát hol született ön ? — Azt nem tudom. — Az jó, így válogatni lehet. Én igen kellemetlennek tartom, ha az ember bizonyos helyen jött a világra .... „Fernand de Pezenas“ vagy „Fernand de Pontoise“ nem járja, de hiszen a postakönyv teli van csodaszép nevekkel. Itt mindjárt a környéken vannak Mereville, Monneville, Angerville, Thionville, Allainville, Orsonville, Boinville, Hauteville .... Fernand türelmetlenkedve mozgott. — Ezeket is nagyon közönségeseknek tartja ? kérdé a másik. Való ugyan, hogy sokkal eredetibb, ha Páris tervrajzán keresgélünk. Az utczáknak is igen jó, hangzatú neveik vannak: Bailleul, Beaubourg, Bouloy .... Mit szólna ön e névhez: Fernand de Bouloy Ez oly természetesen hangzik, mintha mindig össze lett volna forrasztva. — Ön bizonyosan a naptárban találta nevét? kérdé a szőke. — Rólam nincs szó; én nemes ember vagyok; azt az egész világ tudja. — Váljék egészségére .... Ha én nevet választanék magamnak, én valami híres, roppantul gazdag herczeg vagy királyfi után nevezném magamat.... Hideg van , zárja be az ablakot. A szőkének hangja lágy, de mégis parancsoló és ellenmondogató volt. — Az ablak bezáratott. — Hallottad, Loriot ? kérdé Chiffon. — Hallottam, mond a kis vándor. — Értetted is? — Azt nem. . . . Már én elkészültem, most rajtad a sor. Chiffon a gondolatokba merült. Fernand és Galleran egymással szemközt egy dűlőtérben levő kandalló elé ültek, melyben nagy tűz lobogott. A gyertyák kandalló párkányán álltak, s világuk épen a két fiatal arczára esett. Mindketten szépek voltak. Galleran Robert arcza vidor, eleven szellemdús volt. Fernand azonban első látásra csakugyan olyan volt mint egy fiú vagy leányka, de közelebbi vizsgálat után kék szemében szilárd, makacs akarat kifejezését lehete észrevenni. Homloka sima és derült vala, mint fiatal leánykáé, de két szemétől oldalvást s ajka szögletében már redők látszottak. Lapierre terve mindamellett nem vola kivihetlen. Hiszen Páris teli van öreg ifjakkal: ezek a párisbeli párisiak. Isten mentsen könnyelműen nyilatkozni felölök! Ők szelesek, de fakó bőrük alatt aczélizmok rejlenek; csak az kár, hogy a párisi sasoknak nincs szárnyuk, melyek segélyével fölemelkedhessenek. (Folytatjuk.) Bécs, febr. 27. Néhány nap óta a keleti kérdés, mely eddig, úgy szólván monopolizálta a közfigyelmet, hatalmas versenytársra akadt, t. i. más kérdésre, mely a szó teljes értelmében éset-kérdés sez a — tojáskérdés! Minthogy előre nem mondhatni, minő stádiumokon fog e kérdés még általesni s hogy úgy ne járjunk evvel is, miként a keleti kérdéssel, melyre eleinte senki sem ügyelt, utoljára pedig alig tudta valaki, hogyan kezdődött az egész história; mindennek elhárítására azonnal alaposan és tüzetesen akarunk e tárgyról szólni. Már néhány nap óta a tojáseladók és vevők közt bizonyos feszültség volt észrevehető, míg végre tegnap