Pesti Napló, 1856. január (7. évfolyam, 1743-1767. szám)

1856-01-03 / 1743. szám

100—1943. I-ik évi folyam. Szerkesztési iroda: Egyetem-oteaa 2-ik színi e­lső emelet, Szerkesztő szállásaigillai Angol királynőhöz czímzett szállód*, (­ 63-ik szám. NJ- ). A lap szellemi részit illeti minden közlemény * szerkesztőséghez Intézendő, érmeszetlen lövelek asak Ismert kezektől fogadtatnak el. _____________________ Kiadó-hivatali egyetem-utcza, 7-ikszám, 1-ső emelet. L’ Alap­ anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Előfizetés föltételei: Vidékre, postán: Évnegyedre . . . . 5 fr. p. p. Félévre...........................10 „ „ TsírdAtményok diig • . 008 Petit 801 * P­ “• Kötyegai J, kúton, in p. Br. il­raetmenyek Uljd. Magán vita 5 hasábos petit sor 5 p. kr. /1856. Csítörtök, jasi. 3. Pesten, házhoz hordva: Évnegyedre . . . . 4 fr. p. p. Félívre ...... 8 . „ ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS A PESTI NAPLÓ 1856-ik évi január—juni *|a évi és január—martius *|4 évi folya­mára. Vidékre postán küldve 1 |2 évre 1 Oftp. * 99 99 99 99 Budapesten házhordással 1|3 évre-----------8 frtp. Budapesten házhordással 114 évre-----------4 sztp. Az előfizetések elfogadtatnak minden es. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában , egyetem-utcza 2-ik szám takarékpénztár épület lső emeleten. Pesti Napló kiadó­hivatala. PEST, jan. 3. Irodalmunk és a magyar könyvészet. I. Az irodalmi tér hazánkban 1854 és 1855-ben igen élénk volt. Nálunk most évenként több könyv jelenik meg, mint a forradalom előtt. Pedig alig ment nemzet rombolóbb krízisen keresztül, mint a magyar. Mi oka tehát ez élénkségnek, mi esz­közli a könyv kelendőségét, mi ez élénkség egyik feltétele ? Két körülményben találjuk fel az okot. A rendkívüli munkásság a jelen viszonyok ter­mészetes következése. És uj elemek léptek elő és karolák fel részvétekkel szellemi termé-Világosabban szólandunk. E rendkívüli tevékenység nemcsak az uj tan­rendszer és az uj jogviszonyok által előidézett művekben és az úgynevezett egyházi irodalomban ismerhető fel,hanem az az irodalom minden ágában is mutatkozott e két év alatt.­­ Midőn tehát a jelen viszonyokat, mint az irodalom élénkítésére ható okokat említjük fel, ezáltal azon állapotot kívánjuk megjelölni, melyben az ifjú erő, a munkaképes akarat, az ambitio, a való tehetség és a hiúság, mely minden körülmény közt tért keres, leginkább az irodalom terére utasíttatik.­­ Viszonyaink, köz- és magán­életünk változtával, az erőnek, a tehet­ségnek és a többi törekvésnek az irodalom mutat­kozik oly térül, hol hatni, hol figyelmet ébreszteni lehet. Az erőknek az irodalmi térre fordulása az átmeneti időszakok természetéhez tartozik, így látjuk, hogy nálunk is a régibb nevek mellett új és új nevek merülnek fel naponkint az irodalom egén, sokan a tehetség félreismerhetlen jeleivel, de többen — kevés sikerrel. Említik, hogy új elemek léptek fel és ezek ka­rolák föl az újabb irodalom terményeit. E lapok szerkesztője már két év előtt figyelmeztető az irodalom barátait e körülményre. Felmutató azon figyelemre méltó korjelenséget, hogy a polgárzat legalsóbb osztályáig mindenütt ébredez és terjed bizonyos olvasási vágy, s pótolni törekszik azon zsibbadást, azon közönyt, mely az úgynevezett magasabb rétegekben igen érezhetőleg mutatko­zik. Az irodalmi élénkségnek tehát egyik főesz­­közlője az olvasási vágy ébredése s az olvasók számának ily népes contingensseli szaporodása. Mindamellett, hogy ez élénkség és illetőleg a nagyobb olvasási vágy örömmel töltheti el az iro­dalom barátainak kebelét, nem lehet minden ag­gály nélkül fel nem ismernünk a befolyást, melyet irodalmunk irányára azon körülmény gyakorol, hogy azon osztályokból, melyek a forradalom előtt az irodalmat pártolták, most aránylag kevesebb olvasónk van, s szellemi termékeink leginkább az úgynevezett középosztályban találnak részvétre.­­Ennek felismerése, az irat, ki művének kelen­­­dőséget óhajt, kényszeríteni fogja, hogy oly mű­vet teremtsen, mely a népiesb osztályokból kike­rülő olvasó közöség kizáró pártolása mellett is hasznothajtó lehessen, miután már reá jutottunk, hogy a megyei előbbkelő nemesség s felső aris­­tocratia részvétére támaszkodva nem sok munka tarthatná fen magá£) . E körülménynek eredménye nemcsak a számta­­lan­ népies vállalatokban, hanem azon szellemben is mutatkozik, mely íróinknál e közöny ellenében támadott. A neheztelés el nem maradhatott azon ta­pasztalás után, hogy az úgynevezett magasb osz­tályok magukat az irodalomtól elkülönítik, és nem akarnak részesei lenni azon érzületnek, mely újabb időben az országot megragadd, részvétet kelt­ve irodalom és annak képviselői iránt.­­ [E viszonyok természetes következése aztán, hogy mig szépirodalmi lapjaink, tudományos fo­lyóirataink alig bírnak annyi előfizetővel, mennyi a kiállítási költségeket fedezi, addig naponkint újabb és újabb népszerű vállalatok keletkeznek, melyek pártolást az alsóbb osztályokban keres­nek és találnak. „Falusi esté­k“-et a mindig nagyobb tért foglaló „Vasárnapi Újság“ válta fel; Kemény és Csengery a „ma­gyar nép könyvét“ alapiták meg. E néplap­pal egyidőben indult meg F­r­i­e­b­e­­­s­z „Magyar nép könyvtára“, s míg V­a­h­o­t „Magyar és Er­­délyország képekben“ czim­ü vállalata helyébe „A nagyvilág képekben“ czimü képes füzeteit léptető, Heckenast, ki Greguss és Hunfalvy János „Családkönyvében a tudománynak is tért engedett, legközelebb Hajnik Károly szerkesz­tése mellett megindított „Vasárnapi könyv­társában oly vállalatot alapit, mely egyedül a középosztály részvétére támaszkodik. Az ered­mény igazolja az irodalom ez irányát, a kiadók e törekvését, mert míg az „Új magyar múzeum,“ a „Magyar nyelvészet s a „Kritikai lapok“ a ma­gyar olvasó közönség magas­ rétegeiben nem ta­lálhatják fel azon támogatást, mire méltán számol­hatnak, az említett népszerű vállalatok részére az olvasó­közönség újabb elemeiből ezer meg ezer előfizető kerül ki, igazolva a vállalatot sk­ót és ki­adót hasonló vállalatra ösztönözve. [E viszonyok következése aztán,hhogy, míg évek óta egy díszes albumunk sem jelent meg, ez utóbbi két évben eláraztatunk a népszerű naptárak özö­nével, shogy Jókai, Tóth L., Császár, Vahot nap­tárak szerkesztésével foglalkoznak. És végre, e viszonyok következése, hogy irodalmunknak újabb időben, egy uj ága keletkezett, hogy t. i. az ado­mába könnyű olvasmányok e legkönnyűbbiké­­nek gyűjteményei egymást érik s hogy még Jó­kai neve alatt is szaporodott ily gyüjteménynyel irodalmunk — külterjileg.­ De tekintve, hogy e gyűjtemények egyike egy év alatt már második kiadásban is megjelent, kár­­hoztathatjuk-e az adomák gyűjtőit, kiadóit, midőn mellettük erős védvül szól azon tapasztalás, hogy Teleki halhatlan műve 700 példányban sem kelt el; hogy Szalaynak jeles történelmi mun­káját nem találjuk fel mindazoknál, kik az iroda­lom emelésére könnyen szentelhetnének évenkint néhány száz frtot ; hogy a magyar nagy költőjé­nek Vörösmartynak műveiből még mindig vevőre várakozik 500 példány, hogy Macau­lay remek fordítója a közönségnek e classicus munka iránt tanúsított részvétében nem talál­hatja fel az ösztönzést e munka fordításának foly­tatására? És ösztönzés-e hosszas tanulmánynyal, fárasztó munkával járó művek írására azon ta­pasztalás, hogy míg az ország úgynevezett nevel­tebb osztályához tartozók asztalán az olcsó nép­szerű vállalatokat, a képes könyveket s a naptá­rak nagyobb részét feltaláljuk, csak itt ott, el­l­vétve leljük fel „a magyar nyelv és iroda­­­lom kézi könyvét“ (Toldytól), Eötvös­iért a külföld által teljesen méltányolt s irodal­­­m­unkban időszakot teremtő művét a XIX. század uralkodó eszméinek befolyásáról az álladalomra, és hogy annyi ezer ügyvéd közöl Tóth L. „tör­vénytudom, és törvényha­tál“át alig járatja egy­két­száz? Mind e tapasztalás mellett, ép­p kevésbbé pár­­tolójeles művekben nyerjük a vigasztalást. E mű­vekben azon emelő tudatot nyerhetik nemzetisé­günk igaz barátai, hogy irodalmunk a közönség ízlésének e kevésbbé ösztönző iránya mellett is mutathat fel e két év alatt oly műveket, mik ép oly maradandó becsüek, mint a külföld első rangú talentumainak nagy hirü és közkézen forgó ter­ményei. POMPÉRY. A RÉGI JÓ TÁBLABIRÁK. Regény. Irt* JÓKAI MÓR MÁSODIK RÉSZ. Ember csapásai. (Folytatás. *) A v n­d. Brenóczi István gróf megtért az ö őseihez ! Mint ifjú, kéjvadász, kalandor, mint férfi becsvágyó és büszke, öregségére finom udvaroncz, aggkorában kegyes, pietista; most már csendes, zártszemü ember, mint a többiek, a­kik ott várnak reá készen a brenóczi sírboltban, nem vitatkozva egymással az elsőbbség felett. Egész életét távol töltötte honától, ime helyre hozza hibáját, már most mindig itthon fog maradni. A halot­tak nem költözködnek. Az egész környéken elterjedt a híre, hogy Brenc­­ezon nagy temetés leend : sokan elmennek messze földről, a végtiszteletet megadni az elhunyt főúrnak. A temetés napján egyik hintó a másikat éri a kastély ud­varán, melynek főteremében kétszáz viaszgyertya fénye között aluszik a sötét halott, a feketén bevont falak czimerekkel ékesítve. Krénfy elhagyta a kastélyt az egész gyász­szertartás idejére, Cynthia grófné rendelkezhetek kivonata sze­rint. Járhatott végig ezekben a sötét szobákban, gyász­­hibája, fehér arcza nem ijeszte vissza senkit. 41 L­ásd e lapok 1741-ik számát. A temetés napján megtelt ismerősökkel, tekintélyes urakkal, delnőkkel a kastély, eljöttek, megnézték a ha­lottat, arczába világítottak, mutogattak homlokára, aj­kaira. Az emberek oly kiváncsiak. Cynthiának oly kellemetlen volt ezt a sokaságot látni. Az ember úgy szeret egyedül lenni, mikor fájdalma van. Nem tud sírni, ha bámulják. Fáj neki, hogy mások oly hidegen tudnak arra nézni, kit ő sirat, s kényszerítik, hogy okosan, illedelmesen viselje magát, midőn sze­retne a porba omlani és fetrengeni, mint egy féreg..... Azonban lassan kint vette észre, hogy az emberek mind oly csodálatosan néznek rá. Régi jó ismerősei csak futólagosan köszöntik és félre állnak előle, ha va­lahova néz, mindenki elkapja róla tekintetét, a­mit ed­dig rá függesztve tartott, s jönnek mennek hivatalos ar­­ezű emberek, a­kik épen nem is üdvözlik őt. Midőn a koporsóhoz lép, hogy atyja jéghideg kezét megcsókolja, hogy távoznak el egyszerre mindnyájan mellőle és a ravataltól, mintha megrettentek volna. Mit jelent ez ? „Ha valakinek gyásza van, azt vigasztalni szokták, annak mindenki kedvét keresi, annak minden érző szív barátja, barátnéja, és ő neki nincs senkije, a kinek e perezben vállára boruljon, a kinek kezét megszorítsa, a kinek súgva mondhassa : „oh mi fáj itten!“ — Én oda megyek hozzá .... susogá Iréné férjé­nek, ki nagyon megszánta e szegény, szegény leányt. Fenyéry jóváhagyólag inte s maga vezette oda nejét Cynthiához. A mint Iréné odalépett hozzá , a mint megfogta a hölgy kezét, az nem állhatott tovább ellent mondhatlan fájdalmának, odaborult Iréné nyakába és zokogott ke­servesen, keservesen. Érzé, de nem tudta megmondani, miért esik oly kínos édesen neki, hogy egyedül e nő az , ki őt vigaztatni, pártolni jön, a ki épen legtöbb szenvedését neki kö­szönheti ? vá­r le. Fenyéry valamit súgott neje fülébe, mire az reszkető kézzel vonta magához Cynthiát és rebegve mondá neki : — Jöjjön e helyről grófné. Kérem, jöjjön innen. — Hiszen már temetni fogják , suttogá Cynthia. — Ne legyen itt e temetésen. Távozzék azalatt innen. Jöjjön mi hozzánk, férjem lakába, míg az elmúlik. — Köszönöm. Én itt akarok lenni. Lemegyek egész a sírboltig. Én szeretek a halottakkal lenni. Cynthia azt hitte, hogy Iréné őt gyöngének tartja, s ezt nem akarta bevallani. Most is erősnek akart látszani. Maga inte a halott­ őröknek, hogy emeljék fel a ko­porsó­fedelet s szegezzék rá a ravatalra. Csodálkozva látta, hogy azok nem teljesítik pa­rancsát. Hanem a helyett egyike azon uraknak, kik oly hiva­talos arczczal jártak keltek ottan, s kik közöl Cynthia egyet sem ismert, előlépett, hátradugva mindkét kezét s igen száraz hangon monda . — Megbocsát a grófnő ; de a temetés még nem mehet végbe. Fenyéry a felszólalóban Krénfy pesti ügyvédét ismeré fel, kivel már Kallósfalván találkozunk egyszer. Cynthia bámulva kérdezé, hogy miért nem ? Az ügyvéd felelni készült , hanem Iréné megelőzte szavát s hevesen kérte Cynthiát. — Kérem önt, az Istenre, jöjjön innen, jöjjön el ve­lem, hagyja el velem, hagyja el e kastélyt, és ne ma­radjon itt tovább. De miért? Én Istenem! Mi történhetett itt? Miért néznek rám oly csodálatosan ? Miért akarnak önök el­távolítani? — Ne kérdezzen, — ne kérdezzen semmit Cynthia, vonszolá­lt mindig szorongóbb hangon Fenyéryné, míg férje is oda lépett s az is késztető , hogy hagyja el a kastélyt mindenesetre a temetés végeztéig, mert azt is?0-WzsV j^^eleznie , a vnD^ nem jó Valóban a nők mind elhagyták már a halottas teremet. — Meg kell e hát tébolyulnom ! kiálta kétségbeeset­ten a leány. Én itt maradok. Én meg akarom tudni, mi történik itt ? Én nem fogom azt megmondani. Cynthia bámulva tekinte majd Fenyéry majd Iréné ar­czába. Ismeretlen írás volt azoknak vonásaiban, melyet nem tudott olvasni, csak elijedni tőle. A hosszú ügyvéd most még közelebb lépett s azon bölcs észrevételt bocsátá közre : — Vájjon ha Brenóczi Cynthia grófné ő méltósága innen most eltávozik, ki fog érette jót á­lt­a ni ? — Én­ sietett rá felelni Fenyéry. Cynthia meghaltá e kérdést s megdöbbenve monda : — Én értem jót á i­­­a n­i ? Hogyan ? Mi okból ? A hosszú ügyvéd felelethez készítette szemét száját. — Uram , monda Fenyéry.... Ha van önnek szive, ne szóljon itt. . . . Szép dolog volt tőle a hosszú ember szivére hivat­kozni. A szinpadi hatás kiszámított pathoszával lépett ez a ravatal elé s hosszú száraz ujjával a hulla szeder­­jés arczára mutatva, mondá el kellemetlenül rezgő hangon e szókat. — Mivel Brenóczy Cynthia grófnő Isten és emberi törvényszék előtt vádoltatik, hogy atyját Brenóczy Ist­ván grófot méreggel ölte meg ! A szerencsétlen leány egy félbeszakadt kiáltást hal­latott, kezeivel maga elé kapott a levegőbe s azzal le­zuhant a padlóra, élettelen fejét Iréné ölébe szegve, kit estében magával ránta alá s nyitott ajkai, nyitott sze­mei, hang, fény nélkül maradtak. (Folytatjuk.) ---­­SWJ&JH*--­ PESTI NAPLÓ. Pest, jan. 3. Az uj év szomorú, gyászos hírrel kö­szöntött be hozzánk! Vérző szívvel írjuk e sorokat, mert gróf Degenfeld-Schomberg Imréné , született Beck Paulina halála felől kell értesítenünk a közönséget, mely nem rég osztozott fájdalmunkban Bónis Barnabásné halála felett. Néhány nap alatt két ily jeles leányát veszté el a haza. Mi jót, szépet emberről, nőről elmondani lehet, azt mind elmondhatjuk most e nő sírjánál is, ki mintegy második Cornelia szerette gyermekeit és anyját a ha­zát. A szép családot ért veszteség az irodalmat is érte; egyik gyámolát veszíti el benne az emberiség ügye, egyik fényét azon kör, melyben mindig mint a magyar nő egyik legméltóbb példányképe jelent meg. Csak 39 évet élt. Nemcsak a gyermekek, a férj, a rokonok gyásza kiséri őt sírjához, hanem mindnyájunk tisztelete is, kik ismertük őt, kik őt ismerve többször óhajtottak, vajha minden magyar hölgy ilyen lenne. Áldás e sírra, áldás emlékére. — Minden jóra, szépre fogékony ifjaink sorából ismét egy életet szakasztott ki a halál. Tegnap temették el Ilkey Móriczot, ki élte virágjában halt meg. Barátja volt az iro­dalomnak, szívesen áldozott mindig a jó ügyre. Béké­s ál­dás sírjára. — Erdélyből I­n­c­z­e Dániel szentírást magyarázó ta­nár a nagy-enyedi ref. collegiumban és Her­epei Gergely, kolozsvári ref. első pap és esperes érdekes iro­dalmi vállalatra hívják föl a közönséget. E munka crime: Uj testamentum kérdésekben és feleletekben. Fran­­czia nyelven irta Polier, hajdan a keleti nyelvek és ka­­tekétai vallástan rendes tanára a lausannei egyetemnél. E munka kiadói úgy vélekednek, hogy annak egy nép­könyvtárból sem lehet kimaradnia. Szebb, hasznosabb, ta­nulságosabb s épen azért czélszerűbb népkönyv nem volt, nem is lehet, mint a könyvek könyve, a biblia. Csak­hogy kezébe adni a népnek e könyvet, mely kelet képes nyelvén van írva, mely nyelvet ezelőtt 18 századdal be­széltek, s mit e fölött a leírók, forditók mumiaszerü alakba öntöttek, annyi , mint kezébe adni egy drága kincset rejtő szekrényt kulcs nélkül, melylyel azt felnyithassa. Más nemzeteknél rég segítve van e bajon; a biblia szám­talan különböző alakban jegyzetekkel, magyarázatokkal ellátva, forog a nép kezein. Nálunk jelentek ugyan meg, kivált az újabb időkben nyelvünkön is átdolgozások, ki­vonatok leginkább iskolák és lelkészek számára is adalé­kokkal, magyarázatokkal (milyen épen a fentirt erdélyi ha­zánkfiai által két szakaszban kiadott: Uj testamentom ma­gyarázata), de a nép számára egy sem. Ezért határozák el a czímzett munka, kiadói, minél előbb a magyar nép kezébe is adni olyképen kidolgozva az uj testamentumot, hogy az egy népkönyv minden kellékeivel bírjon, milyen az ért­hetőség, olcsóság stb. S e végett nem választhattak jobb átdolgozást, mint Polier érintett művét. Épen száz éve , hogy e munka eredetie először megjelent Amsterdamban (Le nouveau testament mis en Catechisme par semandes et par Reponses, Amsterdam 1756.) Azóta sok munka je­lent meg, de e nemben jobb, tökéletesebb, czélszerűbb dolgozatot nem ismernek a theologiai irodalomban járatos fordítók. Mi e mű benső óeconomiáját illeti, megjegyzendő, hogy a négy evangélista iratai nem azon renddel vannak itt előadva, mint a bibliában­­,hanem korszerinti renddel, a­mint tudniillik valamely dolog történt, vagy mikor valamely beszéd tartatott, van az egész szent történet egybeállítva az evangélisták saját szavaival, úgy azonban, hogy egyet­len vers, sőt egyetlen szó sincs az evangéliumban, mely e dolgozatba fölvéve nem lenne, az egész pedig egy tö­kéletes harmóniája az isteni könyveknek, a nélkül, hogy azokból a legcsekélyebb rész is kimaradt volna. Az uj testamentom egész szövege kérdésekre és feleletekre van feltaglalva, a feleletekben a biblia eredeti tiszta szövege meg van tartva, s a nyomtatásban nagyobb betűkkel s kettős vesszővel megkülönböztetőleg kijelölve,­­ mig a közbeszőtt, dolgot vagy valamely homályos kifeje-1 jezést fölvilágosító és magyarázó jegyzetek apróbb be­tűkkel vannak nyomva. Megjegyezzük végre, hogy e be­cses dolgozat nemcsak népkönyv, de katekizátióknál lel­készek és tanítók által is igen czélszerűleg használható kézikönyv. Az előfizetés feltételeiből, melyeket a fordítók most küldöznek szét, következőket kell kiemelnünk : Az egész Új testamentom két szakaszban jelenik meg, egy-

Next