Pesti Napló, 1856. október (7. évfolyam, 2001-2031. szám)

1856-10-01 / 2001. szám

418—2001. 7-ik évi folyam. Szerkesztési iroda : 2-ik szám, l-s6 ««Itt, Szerkesztő szállása : Angol királynőhei eilmaett aiilloda, fiS-ik síim. k lap mlUmt rtfizít 11106 mlndtn köilamíny . aaerkasitCadghta i«tá..nd8 Bdrmantstlan larelek aaak ismart kaxektol fogadtatnak al. Egyetem-utcza, 2-ik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó­ hivatalhoz intézendők. Hirdetmények dija : * hlsíb0­ p»tu *°r 4 pb, B%»gdíj kolsn to pb jíi ........J b Magán Th­a 6 hisáboa petit tor 5 pkr. Vidékre, platán ; Smegyadre . . . i frt p. p. ftflÍTra . . . . 10 firt p. p. 1850. Szerda, oet. 1. Előfizetési feltételek: Kiadó-hivatal: Pesten , kishol hordva : ívnagyadre . . . 4 frt p. n. Fit írre , . . . 8 frt p. p. A közlekedési ügyekről hazánkban. Alig van ügy, mely körül a mostani igazgatás több erélyt fejtett ki s több elismeréssel találkoz­nék, mint a közlekedések, s ezeknek egyik főága az országutak. E téren mutatkozik az eredmény is legfényesebben. Nincs elhagyott vidéke az or­szágnak, hol e tekintetben ne történt volna ne­vezetes haladás. Folyó utainkon ugyan csekélyebb eredmé­nyekkel találkozunk, azonban a Tiszára nézve, mely a magyar síkföld főcsatornája, megtétettek már a lépések a folyó megrövidítésére s az át­metszések sebes végrehajtása oly egyéneknek adatott át szerződvényileg, kik azt bizonyosan erélyesen végre is hajtandják. Ámde az uj világnak, mely a telegrafi érintke­zést kezdi megszokni s mely ma már Pestről Brassóig, vagy Debreczenig, vagy Szegedig, vagy Kassáig félóra alatt leveleket vált, nem elég már a jó országutoni vagy folyani mozgás, ennek vasút kell, melyen az országot néhány óra alatt megfussa. A mai nemzedéknek, gyorskocsi, gőzhajó, s az eddigi gyors közlekedés minden eszközei igen lassúk, ezt csak vasút elégítheti ki. Van is ez időben annyi mozgás a vasutak meg­nyeréséért; alig van vidék, hol társulatok ne ala­kulnának vasúti közlekedés kiállításáért, úgy­hogy, ha ezek valósággal létrejönnének, az ország fő­pontjai teljesen egybe volnának kötve nemcsak, de Európa legtávolabb pontjaihoz keleten s nyu­­gaton eljuthatnánk annyi óra alatt, mind­eddig nap kellett egyik hazai városból a másikat elérni. És ez eddig mind igen jól és helyesen törté­nik, sőt az is szerencse, hogy a privát szorgalom­nak s a vidékek érdekeltségének nyittatott tér vasúti közlekedést magának megszerezni, azon­ban, ha valaki a közlekedések mostani fejlődését figyelemmel kísérte, annak azonnal fel fogott tűnni elvitázhatlan tény gyanánt kettő . Egyik az, hogy az öszpontosítási elv követel­ményei, melyeknek jótékonyságát a m­últ idő de­centralizált intézményei közt is elismerték, a köz­lekedési ügyekben legkevésbé látszanak alkal­masak lenni. Másik az, hogy a közlekedési vonalak rende­zésében külön részein az országnak egészen kü­lönböző rendszerek, különböző elvek látszanak fejlődésnek indulni. Mennyi fontosság rejlik a közlekedési ügyek­ben, nem szükség ez időben mutogatni, hol min­den anyagi erő annyi értelmi törekvés, oly buzgó­­sággal e térre vonult, d­r épen, mert a közleke­dési ügyben ennyi fontosság rejlik, mélyebb fel­fogást igényel annak helyes rendezése s igen óva­kodnunk kell az elhirtelenkedés hibáitól. A közlekedési vonalak kijelölése nem függ szabad tetszéstől vagy particuláris érdekek vagy nézetektől, azok már létező viszonyok szempont­jából elutasítlatlanul ki vannak mutatva, melyeket­­ mellőzni nem szabad. Egészen más egy vidéknek, például egy kerü­letnek, más egy országnak, ismét más a világfor­galomnak közlekedési vonalakat jelölni ki. Igen gyakran áll elő a különböző szempontok összeüt­közése, s azoknak, kik a vasúti közlekedések ki­állításában s a vonalak kijelöltésében oly dicsé­retes buzgósággal fáradoznak s kiknek e tekin­tetben a haza annyival tartozik, érezniök kell, hogy más részről vállaikon súlyos felelősség terhe nyugoszik a jövendő előtt s vannak nagyfontos­­ságú hazai érdekek, melyek előtt meg kell hajolni minden más érdeknek, eltűnni minden más nézet­nek, és ezen érdekeknek diadalt szerezni az ő kezükben van. Vannak a mondottakban némelyek, miket a mostani kormány figyelmébe szeretnék juttatni, s vannak, miket vasúti vállalatainkat vezető főbir­­tokosainktól joggal követelnünk kell. Én sohasem tudtam felfogni, hogyan lehet egyes közlekedési vonalt helyesen kijelölni anél­kül, hogy az egész közlekedési rendszert minden ágaiban figyelembe ne vegyük, mi pedig most épen ez után vagyunk, és kiki belátja ez után mennyi pazarlási veszély fenyeget. Hogy példában érthetőbben szóljak, látunk a jelenben igen költséges országutakat oly vonala­kon is készülni, hol a vasúti közlekedés már munkában van s közelebbről megnyitva leend. Evvel azonban egyáltalában nem akarom azt mondani, hogy a­hol vasúti közlekedés állít­atik elő, ott az országút egészen szükségtelen, de a kiállítás sorozatában sokkal előbbvaló egy vasút­­i vonallal kötni össze a távolabbi helyeket, mint paralellákat teremteni, míg a keresztvonalakra nincs erő. Ezen rendszeretlenségből szükségkép fog kö­vetkezni az, hogy némely roppant erővel s költ­séggel kiállított ország­aink a közelebbi időben elhagyottakká válnak a vasútvonal által s nagyon fogjuk érezni a keresztvonalak hiányát. Átalában midőn valamely ország ipari forgalma azon pontot érte el, hogy vasúti közlekedés se­bességét s olcsóságát követeli, akkor már az or­szágutak csak másodrendű állást foglalhatnak el, s ezeket csak amazok szempontjából lehet helye­sen kijelölni, mert az országutak csak a kiállított vasutak segédcsatornái, melyek a megnyílt nagy forgalmi eszköznek hordják össze a roppant anya­got, melyek nélkül a vasuti forgalom is igen szenved s gátolva van. A vasúti hálózat által tehát országutaink vona­lai lényegesen változnak, minélfogva nem is lehet helyesen , nagy erőpaz­arlás nélkül az országutak vonalát addig kijelölni, míg a vasúti hálózat fek­vése iránt tisztában nem vagyunk. Ennek tekintetbe vétele annyival fontosabb nálunk, miután hazánknak nagy része t. i. a síkföld olyan, hogy egyedül s ki­válóiag vasutak kiállítására van teremtve, mert a fő országutak minden anyagátó­l távol az országutak ott szinte annyiban, lehetnek vonalok, hol többe kerülnek mint a vasutak, másfelől pedig az is tu­­datik, hogy mellékvonalak kiállítása nélkül a fő- s vonalakra sáros időben eljutni nem lehet, s így a Előfizetési felhívás .• ■■ JE S rs? A. JM J*. K“ Mj O­­ wr sa. A bekövetkező évnegyeddel alkalmat veszünk újra fölhívni a közönséget előfizetésre. Lapunk szerkesztője, báró Kemény Zsigmondi úr, ezentúl sem mulaszt el semmit, hogy irodalmunk jelesebb tehetségeit maga körül gyűjtse. Hazai érdekeinket, számos derék levelező köz­­remunkálása mellett, ezután is rég ismert publicistái tekintélyek fogják fejtegetni. Azt hiszi alulírt, nem sérti a szerkesztő szerénységét, ha e lapok egyik fő érdeme il kiemeli azt a nagy gondot, melylyel a világeseményeket a P. Napló minden részleteiben, folytonos figyelemmel kisérte, magyarázó jegyzeteivel és czikkeivel fölvilágosította.E részben folytonos haladást tanúsít lapunk.Figyelmeztetjük a közön­séget különösen az,,Uj posta“ czimű rovat tartalmára. Ez által e lap a bécsi lapoknál előbb adhatja egész terjedelemben a kevésbbé fontos külföldi tudósításokat is, míg a legfontosabb eseményekre nézve távi­r­a­ti közléseivel azokat jóval megelőzi. S a­mely mértékben csökken a külföldi tudósítások érdeke , azon arányban igyekszik a szerkesztő kimerítőbbé, érdekesebbé és változatosabbá tenni a bennünket közelebbről illető ügyek fejtegetését. Különös figyelemmel kíséri a hazánkban mutatkozó anyagi és szellemi mozgalmakat, s míg az anyagi kérdésekben a helyi érdekeket magasabb, tudományos és hazai szempontokkal igyekszik öszhangzásba hozni , az irodalom és művészet terén sem kerüli el semmi fontosabb jelenség a lap munkatársainak figyelmét. Elveket és irányokat jelölnek ki a tévedések útbaigazítására, s a­mi jelest fölmutat a hazai művészet és irodalom, igyekeznek annak élvezésére a közönség fogékonyságát előkészíteni. Valamint eddig történt, úgy ezután is kimerítő közléseket adnak e lapok tudományos és műintézeteink (az Akadémia, Természettudományi­ Társulat, Nemzeti színház és műegylet stb.) működéséről. Alkalmilag a külföldi irodalom nevezetes­ termé­keit is bemutatják. S általában mind a szerkesztő, mind a kiadó mindent elkövetnek, hogy a lap tudományos és szépirodalmi tárczáját egyiránt érdekessé tegyék. A tárczában különösen ezentúl is köz­­rem­unkálnak Arany János, Bérczy Károly, Brassay Samu, Csengery Antal, Danielik J, Erdélyi János, Fényes Elek, Galgóczi Károly, Greguss Ágost, Gyulai Pál, Hunfalvy Pál, Jókai, Panner egyetemi tanár, Pompéry János, Révész Imre, Szabó József tanár, Szalay László, Szász Károly, Szontagh Gusztáv, Tompa Mihály, Tóth Lőrincz, Fiházy György, Wenczel Gusztáv stb. Előfizetési föltételek: Vidékre postán küldve évnegyedre — — 5 frt. Budapesten házhozhordással évnegyedre —­ — 4 frt. „ „ félévre — — 10 frt. „ ,, félévre — — 8 frt. EH1ICH GUSZTÁV. Pest, septemberben 1856. a „Pesti Napló“ kiadó-tulajdonosa. PEST, oct. 1 . GYÖNGYÖS HÖLGY. IRTA IFJ. Dumas Sándor. FRANCZIÁBÓL FORDÍTOTTA I. J. (Folytatás. *) MÁSODIK KÖTET. XXIV. A bizonyos hit, hogy Annát meg fogja látni, annyira be­töltötte egész lényét, hogy attól elütve, tántorgott és csaknem összerogyott. Azonban újra gépileg megszem­lélt minden utast, és megnézte a szekereket. Bárminő erővel kidobjuk is a vizet a pohárból, mindig marad an­nak fenekén egy csep, midőn a poharat letesszük. így vagyunk a reménynyel is; bárminő sebesen elhagyjon is az minket, mindig marad néhány pillanatig nedvesség szivünkben, mely az volt, s hogy teljesen kiszáradjon, utolsó csepig fel kell azt lelkünknek emészteni. Ismét sötét fátyol borult Jakabra. Egy pillanat alatt a legteljesebb kétségbeesésbe hanyatlott a leghatártala­nabb bizalomból. Holott, ha kissé gondolkodik, átlátja, hogy még semmit sem veszett el. Anna nem irt neki, te­hát semmi változás sem történt a helyzetben. Nem érke­zett meg ezen vonattal, tehát kétségtelenül a követke­zővel fog megérkezni: nem késhetett-e el ezen vo­natról ? De Jakab nem gondolt erre. A legteljesebb levert­ségbe sülyedett. Semmi okát sem kutatta ezen esemény­nek. Nem azt mondta : „Anna talán meghalt!“ Hane­m kétségbeesetten így gondolkodott : „Sohasem fogom többé meglátni! „Még csak a fogadóba visszajönni sem volt bátorsága. Papírt kért, és ezt írta Annának : ,,Ön nem érkezett meg. Holnapig várok. Ha holnap sincs ön itt, Párisba térek, mert ez azt fogja tanúsítani, hogy ön nem szeret, sohasem szeretett engem.“ Ezen levélnek nem volt helyes értelme, de helyzeté­ben mindenesetre kellett valamit Jakabnak írnia. Vilá­gos volt, hogy a nyílt ígéret folytán egyedül a véletlen lehetett oka a történetnek. Nem volt tehát ok sem a két­ségbeesésre, sem pedig mindenek felett Anna fenyege­tésére az eltávozás által. Ha a herczegné nem volt itt, annak bizonyosan nem ő volt oka. Ő bizonyosan épen úgy szeretett volna itt lenni, mint Jakab óhajtotta azt. Igaz, de Jakab annyira le volt verve , hogy át kezdte látni, mikép az emberi törekvésnek határa van, s ily megindulás folytán egy hét alatt, vagy tönkre kell az alatt jutni, vagy meg kell attól szökni. Postára tette levélkéjét, ■ a mezőre ment káborogni. Nem sirt mint Hanoverben, nem volt szomorú mint Bo­roszlóban, nem haragudott a herczegre, azt sem tudta, ha várjon szereti-e Annát, szóval, nem birt világos öntu­dattal, el volt tompulva, mintha nagy ütést kapott volna fejére és csak ezt ismételgette magában : „Nem, itt ma­radnom lehetlen. Mindaz, mi tegnap szórakozást szer­zett nekem, és könnyítette várakozásomat, kiállhatlan volna most, miután hasztalan vártam. Nem, ha holnap sem érkezik meg, nem fogok többé itt maradni, s visz­­szaindulok Párisba. Azon emberek között, kik engem szeretnek, nyugodtabban fogok várni.*­s Jakab nem ment vissza a fogadóba, itt azt vélték,­­ hogy elutazott. Senkit sem akart látni. A fogadós meg­­­­lepetése nagyon alkalmatlan leendek­ neki visszaté­résével. S aztán az orvos meglehet kérdéseket inté­zett volna hozzá. S miért felelgetett volna mind­ezen embereknek? Mit használhattak volna ők neki ? De a vonat, mely Annát nem hozta, meglehet levelet hozott neki; ezen levél talán mindent megfejt, s ha a fogadóba nem megy, miután azt mondta , hogy Francziaországba utazik, oda intézhetik a levelet, s még visszakerítheti, egy hét fog eltelni. Alig gondolta ezt Jakab, megváltoztatta útja irányát, és nem ment, hanem futott a fogadóhoz. Izzadtságban úszva érkezett oda. A fogadós csaknem felkiáltott meg­lepetésében, midőn őt meglátta. — Nem érkezett-e nekem levelem ? kérdé Jakab homlokát megtörölve. — Nem, uram. — Bizonyos ön abban? — Bizonyos vagyok. A levélhordó volt itt. De én már messze véltem önt. — Csak holnap fogok elmenni. — Levelet vár ön elutazása előtt ? — Nem, hanem valakit vártam, mondá Jakab inkább magában szólva mint a fogadósnak. — A bécsi vonaton ? — Igen. — Azon személy talán az esti vonaton fog megér­kezni. — Igaz! kiáltott fel Jakab, ki még erre nem gondolt, két vonat van naponkint! És ismét felgerjedt benne minden józan gondolat és azon remény, hogy Anna meg fog érkezni, csaknem megcsókolta a fogadóst, kinek szavai oly jó hatással vol­­t­­ak reá. A második vonat hét órakor volt érkezendő. Jakab már fél hatkor a pályaudvarban volt, s ott ebédelt. Ha Anna ezen vonattal érkezik, Jakabra nézve még jobb, mert csak másnap menvén az tovább, a herczegné kény­telen lesz Pressben tölteni az élét. És elgondolni, hogy valószínűen meg fog ő érkezni, miután semmit sem irt! Jakab egész történelmét végig futotta elméjében ezen hölgygyel azon nap óta, midőn először látta Vladimírnál, mikor szintén úgy várta mint most, de csak oly megindulással a mostanihoz, mint az előérzet a valósághoz. Mennyi történt azon nap óta! S jelenleg ötszáz mérföldre van hazájától, barátaitól, anyjától. Meglehet egy óra múlva látni fogja a herczeg­­nét, meglehet sohasem fogja látni. Mind valóság ez ? ügy van. Szegény hölgy! minő jó, őszinte, ha volt hozzá azon egész idő alatt, mely ezen első találkozás óta lefolyt! Kimondta volna akkor, hogy mind­két rész­ről oda jutnak hol most vannak ! ? Minő szép volt akkor Anna, minő kellemes kaczér volt! És este minő kedves vala! És a kis herczeg láto­gatása ! És a kellemes beszélgetés egész éjen át ! És a gyűrűtörténet! És a rejtelmes séták ! S mindezen em­lékek hasztalanok volnának már ! ? Mindezen események után elválásnak kellene következni! ? S ő­­ly hölgynek írt ma reggel oly kemény és igaztalan levelet, mert igaztalan volt az, mivel Anna bizonyosan mindent elkö­vetett, hogy szerelmét tanúsíthassa. Mégis érdemli tehát ő Jakab, hogy Anna megbüntesse őt; de a herczegné szereti őt, belát a dologba, s meg fog neki engedni. Egy óra múlva ezen gondolatok után szintoly szo­­morúan tért Jakab a fogadóba , a minő reggel volt.A vonat csak portékákat hozott s egyetlen utazót sem. Nem szükség mondanom, minő élét töltött Jakab. A­mint azon óra közeledett, melyben megesküdt, hogy el fog indulni, ingadozni érezte határozatát. A helyhez, hol valamely előttünk kedves személyt várni kezdtünk, *) Lásd „Pesti Napló“ 1997. számát.

Next