Pesti Napló, 1858. január (9. évfolyam, 2387-2411. szám)

1858-01-01 / 2387. szám

290-2387. 9-dik évffolyam.PESTI Szerkesztési iroda: Egyetem-utcza 2-dik szám, 1-ső emelet. Szerkesztő szállása Angol királynő Nro 53. A lati szellemi rápiát illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. IS Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó hivatal: Egyetem utcza, 2-dik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények(előfizetési pénz, kiadása körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. 18 Péntek, Előfizetési feltételek: T~ Vidékre, postán Pesten,házhoz hordva : Énegyedre . . . . . 6 frt pp. Évnegyedre . . 5 frt — V. Pélévse . . . . . 11 frt pp. | Félévre • . . . 9 frt 30 frtv 'PUi'.lntmínnokilíío • fihasáb, petitsor 3 szőri hirdetésnél 4 pkr. 1élyeg Hiraeimenyek Uljd, ■ külön 15 pkr. Magán vita 6 hasábos petit"IMRMM . ed* . iáj'IV PEST, jan. 1. Fest, dec. 31. T. Báró úr! Holnap új évre virradunk. Az ismételve válságosnak nevezett időpont végső perczeiben írom önnek jelen soraimat. Egy hónapja múlik, hogy ön, mint mondá, munkásságának nyugalmasabb köréből kilépve, ismét e politikai napilap élére állott. Indokait ismeri a közönség , de sejti-e a resignatiónak nagyságát, amely kivántatott hozzá, hogy ön a jelen körülmények közt e lépésre eltökélje magát ? A phantasia csillagokkal behintett ege lelkünknek. Szabad-e nekem, mialatt a hanyatló év utolsó szárnycsattanásait számlálom csendes magányomban, e planetaria világkertbe lopódznom, hogy a tündöklő ideálok ezen miriadnyi sokaságában felkeressem azt, mely ön lelkének egén tündökölhetett akkor, midőn a fenemlített nagy eltökélést érlelő elméje? Ön nem azon emberek sorába tartozik, kiket hii illusiók vezetnek az élet tengerén. S ha ön életkényelmei legtöbbjeinek feláldozásával sajkáját mégis szélnek ereszté, hogy egy part felé tartson, mélyen ma nem virul babér s még a buzakalász is csak gyéren mutatkozik , felteszem, hogy az örömtelen tájon mégis sejthetett valamit, miért méltó volna megkísérlem a fáradságos s kényelmetlen utat, még azon esetre is, ha életvilágainak, miket lelke ápoló, legtöbbjeit a hullámok közé kellene dobnia. Mit keresett ön, báró ux, a pályán, mely ma, úgy látszik, nem bir egyikével sem azon tulajdonoknak, mik a nagy szellemeket meghódítani képesek ? mit kivált itt, saját hazájában, melyben tört szivek sóhajait értetlen kapkodja el a szél, s a százados cserfa, mintha csak kifáradt volna a századok zivatarjaival vívott küzdelmekben, közönyösen kezdi eregetni földre csüggeteg lombjait ? Mi hirs névre tarthatott számot, mit a csendes magányban folytatott működése által tízszeresen akár jobban, akár méltóbban,akár pedig tartósabban ki nem vívott volna ? s mit épen e lépése által nem tett volna ki legalább valamennyire koczkára oly emberek szemeiben, kik a műnek becsét a nyert külső siker terjedelme után mérik? S mégis, báró úr, meg vagyok győződve, hogy ön mindenben hitt inkább, csak nem e sikerben! Szép dolog a nemzetre, s általa a korra is hatni , de számba vette-e az eszközöket, melyekkel átalán egy magyar publicista rendelkezhetik, hogy hatását a nyilvános élet alakulásaival szemközt egyébnek lehessen mondani pillanatnyi ingásnál, melyet egy elzárt tóba vetett kövecs szokott előidézni a víz felületén? Oly korban élünk, melynek szellemkirályai rendre kifáradnak. Oly férfiak, kik a század sorsát látszottak tartani kezökben, minden lángeszükkel, minden ékesszólásukkal, minden hatalmi segédeszközökkel, s egy nyelvvel, mely az egész világra szól, nem vihették oda, hogy a balirányt, melyben a társadalom kerekei mozognak, feltartóztassák! S mi magyar publicisták kecsegtessük magunkat a hiedelemmel, hogy újságlapjainkkal, melyeket a külföld nem ért, a honfi (legalább kellőleg) nem becsül, valamely hatást fogunk gyakorolni, miért méltó volt kilépni a síkra? Fájdalom! jobbról balról egyre csak azt halljuk : akarsz korodra, ha mindjárt csupán nemzeted érdekében hatni : szólj és ki oly nyelven, melyet a nagy világ megért! Igen, a nagy világ! Önnek, t.báró úr, hihetőleg nem voltak ily ambitiói , s mégis azt mondjam e, hogy nem kívánt hatni ? Hogy nemzete érdekében hathasson valaki: magának a nemzetnek kell oly existentiával bírnia, mely bármi alapnál fogva, de okvetlen érdeket keltsen. Nyomnunk kell és pedig magyarokul az egyetemes életmérlegben valamit, ha akarjuk, hogy figyelembe vegyenek. Nincs bár egy magyar publicista tollának ereje, hogy korának nagy problémái megoldásához részéről is hozzájárulhasson; de van ereje, hogy e megoldások közepette nemzetének oly irányt adjon, mely mellett nemzeti létele biztosítva legyen. A lét azon térrel, melyet a nagy mindenségben elfoglal, meghozza a többit. S kell-e mondanom, hogy nemzetünk ma kiváltkép irodalmában él? Úgy hiszem, báró úr, hogy eltökélésének titkához jutottam. Ön egy politikai napilap élére állott, mert a nemzetnek egy orgánumot kívánt megtartani, mely mivel irodalmunk, egyszersmind nemzeti létünk egyik legkiválóbb tényezője, támasza és őre ! Néhány évvel ezelőtt Tatárország fensíkjain egy franczia utas csatlakozott egy mongol karavánhoz, mely chinai árukkal megterhelt tevéivel Szibéria felé, Khiaktába tartott. Egy napon a karaván nem messze az Onan folyó forrásától, mely az Amour folyóba omló nagyobb vizeknek egyike, egy terjedelmes síkságon állapodott meg. A határtalan rétség monoton csendjét csupán a magas fűnek sziszegése szakította félbe, midőn azt a szél mint valami tengert hullámzásba hozta. A látkört minden oldalról sárgás kinézésű hegyek zárták el, melyek örök hóval fedett koronája gyémántként ragyogott a nap sugáriban. Este, midőn a karaván tagjai körben ülve ideájokat készítenek, a csapat főnöke a franczia utashoz fordula, mondván : „Testvére szép síkság, e legelők, e magas hegyek, e forrása az Onan vizének, ezen egész környék ránk nézve megannyi szent emlék. E hely a mongol nagyságnak bölcsője. A lámák emlegetni szeretik, mi kép őseink, kik egykor csak egy gyenge törzset képeztek, a világ uraivá lőnek, nemzeteket hóditva meg, kiknek ma már neveik is ismeretlenek előttünk. Az időben minden mongol katona, s sokaságuk megszámlálhatlan volt. Ma mint látod, e tájon, bármely irányban indulsz is el, nem találkozol, hanem töméntelen pusztákkal, melyeken Csingnis-kban Timpur ivadékai bolyongnak. ..“ A szóló nem tudta a franczia utasnak előadni azon óriási hadjáratokat, melyek ugyan e helyről hat századdal ezelőtt, midőn Csingbis-khán minden tatár törzsek fejedelmévé ugyanitt megválasztatott, a világ minden tája felé kiindultak. || A tatárok elfeledék őseik történetét, s megszűntek nemzetté lenni. 1664-ben e nép egyik törzse, a mantchou, Chinát foglalta el. S ma, ha az uralkodó fajt vizsgálod, bámulással fogod észrevenni, mikép a helyett, hogy Chinában nemzetiségével hódításokat tett volna, a magáét vesztette el, és pedig nem csak itt, hanem még ősei fészkében, Mantchouriában is. Erkölcseik, nyelvök, maga az ősi hon, mindez chinaivá lön, s napjainkban egész biztosággal mondhatjuk, hogy a mantchou nemzetiség visszakozhatlanul meg van semmisítve. S miért mindez ? Mert a mantchou irodalmát, melynek Khang-ki és Ken-Loung halhatatlan emlékeket emeltek, annyira elejtette, hogy ha ez emlékek kivételt nem képeznének, ■ e szép nyelvnek még csak nyoma sem maradt volna fenn! Úgy hiszem, a példa nem csak világos, hanem meggyőző is. A nemzet csak az irodalom által tarthatja fenn magát azon eszméknek színvonalán, melyek nélkül magát sorsa s ennek mikénti biztosítása iránt nem tájékozhatja. E nélkül pillanatnyi dúlásokat, felforgatásokat, hódításokat tehet ugyan, de rövid idő alatt azon meghódított nemzet prédájává válik, melynek nyelve s irodalmait az eszmék ama színvonalán leginkább fentartani képes! Érzem tehát, s nagyon is méltányolom,t, báró úr, a súlyt, melyet ön e válságos időben egy nemzeti orgánum éléreiállásának tulajdoníthatott. Sirhantok felett haladunk el; a a MÁRTH írta VALKJEY. H. gues Látszatra a Manuel élete is ép békés volt, mint a Juané vala; valósággal azonban örökös ellentéte volt az egy őrjöngő öröm és kétségbeesésnek, egy végnélküli zivatarnak. Voltak napjai, midőn lóháton bejárta a tölgyfaerdőket, a mezőt, és amaz ösvényes helyeket, melyek a kastélyt a kis várostól elválasztják; mily könnyen elhitte ilyenkor, hogy a fák csak azért terjesztik ki léte felett ágaikat, hogy őt beárnyékolják, hogy a madank az ő lépteire énekelnek, s az ibolyák egyedül az ő kedvéért terjesztik édes illatukat. E napságtól fogva Bretagne, előtte a teremtés kiváltságolt művérek, valóságos földi paradicsomnak tűnt fel. Azok a gránit szirtek örökké a tenger által locsolva, azok a vadvirágos halmok, azok abúzatermő, síkok, melyiken a szél, a kalászokat hullámokban rengeti, a szürke kősziklák koszorúja, melytől mint megannyi élő ajtok, számtalan denevérek függenek; az a határtalan néző melyben a szem elvesz, mint a gondolat a végelén szemléletében . Manuelnek a legnagyobbszerű, legmegindítóbb, legköltőibb látmány volt, melyet ráaha csodálattal nézet. Sérveit atyust is bátran zavartatta a megye összes szerencséjét mérlegelő munkájáén, ki a vidék solynai (vagy inkább káposztás ifja T hobereaux) családfájának legkétségesebb gyökerig alászállott és történetét csinálta mindazon híres sereknek, melyek harmincz év óta egész tollerővel Újnak. Nem lehetne ugyan bebizonyítani, hogy Manér mindig hallgatta őt, de annyi bizonyos, hogy gyakra unalom nélkül hallgatta, mert semmi sem lehetet előtte érdektelenabból, mi ott történt, ahol Martig lakott. S honnan és miért mindet ? ‘Mártha különöst nézett rá, vagy valami jelentéktelen szót mondok neki, de különös hangon, vagy midőn őt hallgatta alá a jelen. Ma különös helyzetben ült vagy állott; egyszóval : szretve hitte magát. Az ilyen boldog napokra következő reggelen, mel örömtől dobogó szívvel ment a kastélyba, de lévén győződve, hogy Martha, első tekintetével megerősíteni fogja reményeit, kinek csillaga az ő csillagához van nőve; de a végzet akarta-e, vagy szándékosan történt, a dolog ilyenkor, mindig valami szokatlan fordulatot von. Majd zavarhatlan figyelembel találta Márthát, a mint az apát úr tudós értekezései hallgatja s egyáltalán lehetlen volt tőle egy hangot vagy csak egy tekintetet is nyerni; majd meg olyan bohócig, gondtalan és gyermekes volt, hogy Jáig benne gyönyörködött, az apátot boszantotta; ilyenkor elküldte őt roppant messzire a sziklákhoz : keressen meg neki egy bizonyos virágot, amilyen virág pedig nincsen is. Ha Manuel, ismét Mártha közelébe jutott nem tudta többé, a dikke nagyobb benne vagy a szerelem; de ha egyedül maradt, az elégítletlenség és harag elnyomott benne minden más érzelmet. Azzá vádolta Márthát, hogy nincsen szive, hogy csak játszik vele, s esküdözött menyreföldre, hogy ha még egyszer látja, megmondja neki világosan, hogy szereti, hogy ne higyje, hogy joga van másnap elfelejteni azt, mit azelőtt való nap tett vagy mondott. Néhi arra is elhatározta magát, hogy nem megy többé kastélyba. Ebbéli határozata azonban a nap legelső sugarának sem tudott ellenállani. Összeszedte ugyan minden erejét, és meg is tartotta azt a könyvtár ajtajáig; de ha Mártha édes mosolylyal fogadta, ha szűzies ártatlansággal székét közelébe húzta, vagy rászánta magát, hogy együtt valamely könyvet olvassanak , Manuel oly boldognak érezte magát, oly boldognak, hogy elfelejtett mindent s úgy örült szerencséjének mint a gyermek, ki feltartja lélekzetét szapanbuborékja előtt, félvén hogy az a légben szétpattan. Mindaddig, míg Márthát látta, Manuel egyáltalán nem is panasz lott de csak azután kellett kemény megpróbáltatáson keresztülmennie. Megtörtént néhai , s ez pontosan, mindig akkor, midőn legközelebb hitte magát a boldogsághoz — hogy Mártha, egy, két, három napig sem, jött a könyvtárba. Ilyen napo se-ikon Manuel alig ért haza B. .. be, már ügetve lovagolt Cérnán kastélyba vissza, s egész este a kastélyy környékén bolyongott és ha a késő és beköszöntött ,g megállapodott a berek valamelyik sarkában, honnan Mártha szobájának ablakát ki lehete venni.- Állapodjunk meg itt, tartunk tőle, hogy ez a folytonos habozás, e görbe utakon való járás, nagyon hamis eszmét kelthetnek bennünk Manuel jelleméről. Ő aélénk képzeleti, regényes jellem vola; egyáltalán it nem félénk, de sokkal szenvedélyesebb mint érzeleemes, mint minden délvidéki. Maga is csodálkozott mindazon, amit érzett és tett két hónap óta, mert ha azon pár salom siker, melyet a stratégia bölcsen alkalmazott szabályai szerint kivívott, hóborttá nem a tette is, de legalább túlzott fogalmat támasztott benne erejéről, a szív vonzalmai ellen. Egy szóval ő szere-i, tett, első ízben, s szeretett s a szerelem minden jellemü és fajú emberrel sok tréfát űz és fog űzni örökké, a Mamiért a berek egyik sarkánál hagytuk. Itt állott el ő óra hosszakig, várva, mig Mártha lakosztálya kivitlágosul. E lázas várakozásban feje úgy lángolt, majd felbódult bele; époly nevetséges mint lehetlen gondoslatoknak engedte magát, s ezer meg ezer kivihetlen- tervet forralt. Márthának árnya is, melyet inkább sem tett mint észrevett az ablakredőny mögött, elegendő a volt hangulatát megváltoztatni. Nem akarjuk magyaírázattal kisérni, hogy oly egyszerű és könnyen elgondolható tény, mint Montbrun kisasszonynak saját szobájában való jelenléte, hogy bírhatott oly nagy fon■ tossággal Manuel szemeiben: annyi bizonyos, hogy férje maga sem tudta magának meglépeni, de mégis a ■ mijj,egy félpillantással látott, vagy gyakran csak látni képzelt, tüneményszerűnek, hallatlannak tetszett az előtte, s ezer nagyon természetes okát tudta annak elgondolni, anélkül, hogy ez ezer ok magyarázatát , elegendőnek találta volna. Éjjeli kémkedéseinek nem volt mindig ily bájoló a következése. Néha valamely komorna gondos kezei , soly szorosan elzárták a függönyöket, hogy a legkisebb világosság sem hatolt azokon át. Ilyenkor hal- , ‘latlan dühvel rohant szállására, hol Jüannal együtt lakott,- öyingei'üitsetibe hozván annak látása is, hogy ’ barátja mélyen a'-zik, mig őt az álmatlanság gyötri, kérlelhetlenül felverte őt álmából, hogy szegény álmos embert még unalmas beszél gyomrozza. Azon estély után, melyet leirtunk, szintén veszélyben forgott volna a szegény Juan nyi ha Manuel, szabad levegőt keresve mint egy lelős, nem hagyta volna el szobáját néhán múlva, hogy abba belépett és ki a kertbe nem volna. (Folytatjuk.) Salmi SZEGES, pglyoiratot jár,mely siető lépteink után emelkedik korán élő lény érző része val*. . mező felett állva, miként ne indulna fiünk, ha látjuk, hogy az élet ápoló kitalál, ha mindjárt ez egyéb volna is, mint a magunké? A közönség,úgy látszik, meg' e önt, s én újévi köszöntésül azon óhaj kizésével zárom be jelen soraimat: Olsunk és írjunk! Bor zsana. (Fk) „Mi zaj riad, mi nép tolong“ a tvz. csarnokaiban! Minő vig élet fejlődik nhány nap óta? Talán vége már a sokat fizetett krízisnek? Vége minden pénzügyinak s nyomornak, hogy a hitelrészvények egy hét alatt 20 fttal emelkedett ? Ezen feldés talán mesterséges ? De hiszen minde mutatkozik az, Európának minden nac tnzpiacraírói „javulást“ hirdetnek, s csakugyan kell valaminek lenni a dologban ám, meg is mondjuk, hogy mi benne ? Elébb feleljen nekünk az olvasó! miért utatkozik ezen emelkedés egyedül az úgyvezeti játékpapíroknál, s miért nem a solid , állam- és földtehermentesítési kötelezvényen is, vagy, ha ez utóbbiaknál itt-ott mutatko , miért emelkednek az iparpapírok tíz percig a kötelezvények alig egy negyed centtel bírnak magasabbra menni? A titok igen egyszerű: az ipartársasá (hitelintézetek, bankok stb.) ,dec. 31 kent fejezik évi számadásukat; az activum cs .-x állittatik szintúgy mint a passivum,s ha a.. imezt túlhaladja, a világ azt mondja : ime k vállalat jövedelmező s a részvényesek az a ctivumok többletét kamat s osztalék alakjáig teszik zsebükre. Mindezen intézetek tárczái tele van tömve mindenféle érték, többnyire iparparokkal; e papírok értéke természetesen: azctivumok rovatába jő; minél nagyobb ezek értéke, annál nagyobb az activumok össze s annál nagyobb az igazgatók tantémje, m annál nagyobb az úgynevezett „nyerést. Minthogy pedig ezen értékpapírok nem landó becsűek, hanem az árfolyam hullzásainak alá vannak vetve, bizonyos napot kell venni, melynek árkeletje sinórmérte szolgál, e nap — december 31-re. Ennek folyama szerint igtatják a papírok értéke bilanceba. Tehát minden attól függ, hogy papírok december utolsó napján jól magis álljanak, s azért látjuk rendesen .dec : 6 *] mi .oni losz t; -niftfr -ítak TUDOMÁNY IRODALOM ÉS MÜVÉseW Magyarhoni humanismus és realismus Ismét humanismus és realismus fog talán méh olvasó felkiáltani, ki e kérdés körüli vitáinka ... T. M. M. első folyamatban tán meg is sokalta, Poleman István szózatával pedig ez idei IV. füzem dísei azt uj oldalokról bár, de már csakugyan teljesen kifejtettnek tekinteni hajlandó. Azonban én azt arra derék hozzászóló után is, nemzeti miveltségkziki,i sőt anyagi jólétünkre vonatkozásában is sokkalalsabbnak tartom, mint hogy most, miután a kérdés gyakorlatilag immár más téren áll mint ezelőtt öt évvel, még egyszer, s épen gyakorlati tekitől szót kérni tartózkodjam. Nem is a tudományi ily nemű helyes vagy nem helyes felosztásáról, " e két osztály ilyetén elnevezése megengedhető)*'"'öl kivánok értekezni : elfogadom azokat mint létezőket azon értelemben, melyben nálunk közöntégyesen veszik. Tehát a humanismust nem szorítva ír philologiai v. classical nyelvtanulmányokra,a i.-;-limust nem azok ellentételéül tekintve, mint dolog, ismeretek összeségét, hanem amazt mint az általános emberi kiképzésre ezélzó tanulnf£taj°k összegét, ezt mint a közéletbeli szükségekre alkalmazott mér- és természettudományokét, mik aztán a technikai kiképzésnek szolgáltatnak tudományos alapod. *) Mutatványul az ,Uj m.iinzenin IX. füzetéből.n 31.editie onkerc- SIC a sz4V rm-Ts