Pesti Napló, 1860. május (11. évfolyam, 3067-3091. szám)
1860-05-01 / 3067. szám
SZÉCHENYI REQUIEME Pesten april 30-dikán 1860. Budapest ma tarta meg a legnagyobb magyarért a gyászünnepet, melyet a magyar Akadémia érte, mint alkotójáért, rendezett. Azaz nem is az Akadémia rendezte, csak alkalmat szolgáltatott, hogy megtartassák , és nem is Budapest tartá meg, de Budapesten az egész ország. Közelről és meszsziről, magából a hazából és a haza határain túlról, azon magasztos mohósággal, mely már bűnt fél elkövetni, ha nem eléggé siet, gyülekeztek össze Pesten a nemzet fiai és leányai, újólag és félre nem ismerhetőleg tanúságot teendők azon világtörténelmi tényről, hogy mindenben, ami a hon közös érdeke, minden különbség nélkül osztatlanul egyek, és akinek a hon érdeke volt minden érdeke, azt egyenlő lelkesedéssel, egyenlő hálával, egyenlő kegyelettel zárják emlékekbe. Az egész haza ünnepelt ma Pesten, Budapest pedig csak azt bizonyította, hogy méltó helye az ünnepnek. Hogy a Pest-belvárosi nagytemplom, hol az ünnepélyes gyászmisét maga Magyarország herczegprímása a legfényesb segédlet mellett végezte, de nem fogadhatta az egybesereglett népet, azt mondani sem kell, de a künn maradtak is, mintha templomban volnának, fedetlen fővel állottak. Hogy némi képet nyújtsunk a megjelent sokaságról, csak azt említjük, hogy a templom egész környéke, az előtte levő nagy piacz és a Duna partja, továbbá a városház tere s az ide nyíló utczák mind sűrű tömegtől voltak ellepve. A nép számát 80,000-re becsülik. Ezen ezrek közt maga a közönség tartotta fenn a rendet, és nem történt semmi zavar. Magában a templomban az Akadémia tagjain kívül az elhunytnak két fia, a magyar főurak, a hölgyek válogatott koszorúja s valamennyi társulat, intézet, egyesület képviselői foglaltak helyet. A hatóságok sem maradtak el s Benedek táborszernagy ur is jelen volt. A templom gyászleplekkel volt bevonva, s csak a gyertyák és fáklyák töméntelen sokaságától, meg a nyitva álló főkapuból kapott világosságot. A falakon s a ravatalon a Széchenyiek czímere diszlett: „Si Deus pro nobis, quis contra nos.“ A főoltártól lefelé, egészen ki a Duna partjához, a fáklyások kettős sora képezett utczát. Azt mondják, hogy összesen ezer fáklya lobogott. A szertartás bevégződvén, az Akadémia testületileg a plébánia épületbe vonult, élén az elnökökkel. Hódoló tiszteletét és köszönetét mutatá be az ország főpapjának, ki jelenlétével a gyászünnepély nagyszerűségét még jobban emelte. Az Akadémia első elnöke Dessewffy Emil gróf következő szavakkal tolmácsolt az Akadémia, mondhatjuk — a haza érzelmeit. „Főmagasságu bibornok úr, országunk herczeg-primása! „A magyar Akadémia igazgatótanácsa s összes tagjainak élén és annak nevében jövök eminentiádnak leróni hálaköszönetünket. Azon kellemetlen hírre, hogy eminentiád egészsége gyöngélkedik, már el valánk készülve letenni azon reményről, hogy egy nagy magyarnak a katholika egyház magyarországbeli feje fogja megadni azon végső tisztességet, melylyel az egyház fiainak kimúltát megtisztelni szokta. Azonban ezen reményünknek nem lehetett nem teljesülni. A katholika egyház az egység hármas erős talpazatán áll a hitnek, reménységnek és szeretetnek egységén. Ezen nagy és örök elveket ezen egyház magyar pásztorai régen átvitték az egyháznak a hazáhozi viszonyaira, és ezért égyek ők a hazával az ügyeink igazsága iránti erős hitben, egyek a honszeretetben, egyek a hon jövője iránti reményekben. Nem lepett meg tehát bennünket eminentiád — csak uj tapasztalással gazdagodtunk ; — gazdagodtunk azzal, hogy a kath. egyház magyar főpásztorai minden körülmények között össze tudnak olvadni a közérzülettel, hogy hinni, szeretni, reményleni s érezni tudnak a hazával — és tudnak véle sirni is, ha kell. Egy újabb indokot fűzött ezzel eminentiád azon számosakhoz, melyeknél fogva szeretjük és tiszteljük eminentiádat;—egy újat azokhoz, melyeknél fogva velünk együtt buzgón óhajtja a haza, hogy a nagy Isten kisérje eminentiádat áldásával minden útjaiban és mindnyájunk örömére sokáig boldogul éltesse.“ E beszédet a jelenlevők szívből fakadt és sokáig tartó élénk éljenzése követé, melynek lecsendesültével Magyarország főpapja meghatott hangon körülbelül ekként szólott: „Jól mondá a tisztelt szónok úr, hogy nem lephetett meg senkit megjelenésem, mert nem csak mint az Akadémia egyik tagja, hanem mint a magyar kath. egyház méltatlan főpásztora is, kötelességemnek tartom megadni a végtiszteletet a nagy halottnak, s imádságomat, az önökével egyesíteni. Igaza van a tisztelt szónok úrnak, hogy mi egyek vagyunk a hitben, egyek a szeretetben, egyek a reménységben. Tudom, hogy a haza tőlem — és méltán— sokat vár. De ha annyit nem tehetek is, mint amennyit tenni óhajtok, legyen meggyőződve akaratom őszintesége felöl. És akik ez alkalommal is biztosítanak szeretetök felöl, tartsanak meg ezentúl is szeretetökben.“ E beszéd alatt, melynek mi a legszorosabb kivonatát közöljük, sok szemben fakadt fel a könyv mindenki szívből élteté a magyar nemzet érdemes fő lelkipásztorát, ő eminentiája a jelenlevőket a legnyájasabban üdvözlé s Széchenyi Béla és Ödön grófokat atyai csókjával illeté. Ezalatt a közönség a templomból kitódulván, most a nép öszpontosulásának közepére az egyház előtti tér jön. Miután a tódulási mozgalom némileg megszűnt s a tömeg annyira mennyire megállapodott, a „Szózat“ zendült meg — hogy maga a „Szózat“ szavaival éljünk — „Százezrek ajakon.“ A „Szózat“ után kis szünet múlva a„Hymnusz“ első verseit halla el a közönség, ennek végeztével pedig a plébánia épülete felé fordulván, amennyire még előhaladhatott, közeledék s szűnni nem akaró harsány éljenekkel üdvözlé az ország herczegprimását, ki is egy ablakon megjelenék s áldást oszta a beláthatlan sokaságu népnek. Többen a közönség részéről föl is menének, s e rögtönzött küldöttség szónoka körülbelül igy szóla : „ A legmélyebb fiúi hódolattal járulunk legkegyelmesebb főpásztorunk elé, midőn — bár érezve szavaink gyengeségét — tolmácsolni kívánjuk tiszteletteljes lelkesedésünket eminentiád irányában, kiegyesítve imáit a mieinkkel, ez által nemcsak velünk közösen mutatá ki a nagy Széchenyi István emléke iránti igaz tiszteletét, de minket azon lelkesítő meggyőződésre is vezérlett, hogy a mi honfiúi érzelmeink ime főpásztorunk atyai szivében is viszhangra találnak; minél fogva fogadja kegyesen eminentiád a mi legalázatosb hódolatunkat azon biztosítással, hogy mi egyaránt a vallás rendiltetlen hívei s a nemzet hű fiai vagyunk s lenni soha meg nem szűnünk! Mely érzelmeink között kérjük eminentiád atyai kegyes áldását — azon őszinte kivánatunk mellett, hogy a mi legkegyelmesebb főpásztorunk a haza javára sokáig éljen!“ A herczeg-primás erre nyájasan így válaszolt: „Örülök a fiatalság e lelkes érzelmein, s kívánom, hogy önök valóban a vallás és nemzetiség elveit mindig összeegyeztessék, mert így sem a vallás sem a nemzet soha veszélyeztetve nem lehet.“ Erre a nép az „Angol királyné“ felé indult, hol Széchenyi Béla és Ödön grófok szállva voltak, a szálloda körül megállapodék, megint a „Szózat“ első verseit éneklé s miután néhányan fölmentek s a grófoknak a közönség érzelmeit rövid beszédben tolmácsolták, az ablakban megjelenő grófokat szűnni nem akaró éljenzéssel üdvözlé. Ezután a sokaság szétoszlék. Ekkor háromnegyed volt egyre. A reggeli 8 óra óta talpon levő nép azonban csak alig-alig birt hazavonulni, s a város utczáin estig folyvást hullámzott a sokaság. Az iskolák és boltok e nap zárva voltak. Az ablakokból, erkélyekről gyászlobogók és fekete leplek lengettek, főleg nagy számmal és kitűnő diszszel rendezve a váczi utczában. A városházán is ki volt tűzve a gyászlobogó. Délután 5 órakor a m. Akadémia rövid gyűlésben ülvén össze, az elnök, gróf Dessewffy Emil jelentést ten a hg-primásnál történt tisztelgésről; jelenté egyszersmind, hogy az igazgatótanács az Akadémia indítványát elfogadta s kész a Széchenyi-emlék ügyének élére állani; jelenté végül, hogy ő az igazgatótanács nevében már irt a nagy gróf özvegyének. Ezután a titoknak felolvasá az Akadémia részéről küldendő levelet. Az elnök azon indítványa, hogy az Akadémia ez nap (bár osztályülésnek kellett lenni) semmi egyébbel ne foglalkozzék, csak Széchenyi emlékezetével, közhelyesléssel fogadtaték. Ezután a jegyző felolvasá Szász Károly 1. tagnak e napra írt költeményét, melyet közakarattal kinyomatni határozának. Elhatározák végül az elnöknek a herczeg-primáshoz intézett beszédét s ennek válaszát jegyzőkönyvbe igtatni. PEST, MÁJUS 1. Akadémiánk föladata. Mondom előbbi czikkemben, hogy nálunk az Akadémiának kell pótolnia minden hiányt, mely a tudományos magast) törekvés támogatásában mutatkozik mindenfelől. Mondom, hogy ez az Akadémia életének lényeges feltétele. Mert az Akadémia hivatása magas rendű, semhogy a tudománynak csak elemeivel bíbelődjék, és sokkal hathatósabban kell működnie a nemzet szellemi haladására, mintsem beérje vele, hogy néhány tudósnak czímet és nyugalmat ad. Nem kell aggódnunk rajta, hogy a tudomány elemi részeiben hátramaradunk, csak felsőbb részeit növeljük sikerrel. Ez utóbbi részben maradt el nemzetünk a többiektől. És ez elmaradásunkat az újabb kornak kell tulajdonítunk ; mert régebben a századok műveltségének körülbelöl színvonalán állottunk. A reformátió előtt, sz. Istvántól Mátyásig majd minden királyunk — nem is említve Nagy Lajos Akadémiáját, tán bőkezűebb volt a katolikus szerzetek iránt, mint bármely más európai uralkodó, mert a szerzetesek azon időben nem csak a hitnek, hanem az akkori tudománynak is úgyszólván kirekesztő papjai valának. A reformáció idejében az erdélyi fejedelmek tudományos intézeteket állítnak fel, oly pazar nagylelkűséggel, mely kétszáz év múlva is jutalmazva kamatozik a magyar nemzetnek, és az akkori időkben a Bethlen és Rákóczyak intézetei a kor tudományának színvonalán állottak. Mit tettünk ez ősök e nagylelkű példáihoz foghatót a tudományok érdekében ? Meg kell vallanunk, hogy máig is nekik köszönhetjük a legtöbbet. De ez iskolák, melyek a tudomány elemeit szabályosan őrlik a fiatal nemzedéknek, ma már nem elegendők. Tanintézeteink nem fognak dicsőséget szerezni a magyar tudományosságnak. Mutatja eléggé több száz esztendei tapasztalás. Sok intézetünk daczára, nagyon de nagyon elmaradunk a többi nemzetektől. Nem hogy elegendők volnának haladásunkra, hanem tudjuk, hogy maguk is tespedésnek indultak, igen természetes okokból. Mert ne higyjük, hogy iskoláink hanyatlásának főoka a latin nyelv volt, mely kiszorította egy részben , vagy egészen a nemzeti nyelvet. Ez csak az egyik ok. A latin nálunk csaknem élő s nagy részben az élet nyelve volt. E hanyatlás fő oka abban keresendő, hogy nem miveltetett nálunk a tudomány felsőbb, magasabb része. A gyermek megtanult valamit az iskolai könyvekből, de kitől tanult és kitől vett buzdítást maga a tanító ? — Emlékszünk mindnyájan azon tanárokra, akiknek agyában a sok tudomány megmaradt, azon módon, amint azelőtt husz-harmincz évvel a külső egyetemekről behozták, és annál maradtak. Élet és lélek helyett a tespedés lehét terjesztették maguk körül, melytől senki nem iszonyodik oly teljesen, mint az eleven érzékű ifjúság. A tudománynak örökös felfrisítésre van szüksége, s még a munkássági ösztön, a lelki rugalmasság is oda lesz élő ingerek hiányában. Egészen a gyermekig, a köznépig, kiknek csak a tudomány hulladékai kellenek, megérzik hatása, ha nincs a nemzetnél magasabb tudományos élet. A tudomány meghonosítása mindig felülről kezdődik. Első a tanító, mert tanítvány lesz elég. Nálunk az Akadémia feladata, hogy megteremtse a tudományos életet, s úgyszólván a tanítók tanítója s a buzgók folytonos buzdítója legyen, hogy serkentő és termékenyítő sugárokat áraszszon felülről, s idővel a külföld is nemzetünk új dicsőségét lássa benne ragyogni. Mert maga a külföld is abból vesz többnyire mértéket szellemi termettségünkről, ami a legnagyobb magasság, melyre a tudományok eljutottak. Hiában mondjuk, hogy nemzetünk nagy tömege nem áll hátrább értelem dolgában, mint akár a harmadik szomszédé; hiában mutatunk fölvilágosodott felsőbb és középosztályunkra; hiában mutogatjuk ki statistikai adatokkal, hogy a szegényebb köznépből többen tanulnak meg olvasni Magyarországon, mint más földicsért nemzeteknél, csak azt kérdik tőlünk, hány magyar név fordul elő a tudományok világtörténetében, amire csak mentegetődzések után bírjuk kiejteni a nehezünkre eső feleletet. Mi hiányzik nálunk, hogy a nehéz felelet oly rövid s a szintoly nehéz mentség annyira hosszú ? írtam közelebbről, mik azon utak, amelyek nálunk a tudományos törekvéseknek nyitva állanak. Láttuk, hogy a nemzet nem gondoskodott még kellően egy oly útról is, mely magasra vihet. Csaknem meg van határozva a mérték, melyen túl az ismeretekben való gyarapodás és növés lehetetlen. A mit iskoláink adtak, sokan fejtették tovább vagy egyetemeken , vagy foglalkozásuktól fennmaradt üres idejök felhasználásával. De úgy tetszik, mintha hiányzott volna minden törekvés, hogy oda jussunk föl, ahol új látköröket nyit a magasabb álláspont. Pedig ez nem áll. Nem hiányzottak nálunk azon nemesebb ambitiók tán soha, melyeknek a tudományok haladása oly sokat köszönhet, s nem hiszem, hogy bármi szépben és jóban a dicsőségre vágyakozóbb nép volna Európában a magyarnál. Maguk iskoláink gyakran nagymértékben fölkeltették ez ambitiókat, s a tudomány iránti lelkesedést, igen sokszor az egyesek vesztére és a nemzetnek aránylag csekély hasznára. Midőn az élet közepette is lelkesedve pillantanak fel a tetőre, a melyre a dicsőség napja felsütött, mint Dante, elállva tartják az utakat. Egy rész elijed, másik a mindennapi alárendelt foglalkozások közt, harmadik a meddő kísérletekben, ereje megosztásában vész el. A hasztalan kísérletekben, gyümölcstelen fáradozásokban füstbe ment már kiszámíthatatlan erő, s sokszor a legjobb ügyekezet is semmivé lesz a megoszlás miatt. 1860. Kedd, máj. 1 102—3067. 11—ik évi folyam . E lap szellemi részét illető minden köz- K.tadó hivatal* Előfizetési föltételek . Szerkesztési iroda , remény a szerkesztőséghez intézendő. VIDÉKRE, postán PESTEM, házhoz hordva. Ferencziek terén 7-dik szám földszint. Félévre ... 10 frt 50 kr. a. ért. Félévre . . . 10 frt 50 kr. a. ért. Bérmentetlen levelek csak ismert kezek- Évnegyedre . . 5 frt 25 kr. a. ért. Évnegyedre . . 5 frt 25 kr. a. ért. Váczi utcza 12-ik szám 1-ső emelettől fogadtatnak el. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüli panaszok, j.;a 6 hasábos petit-sor 1-szeri hirdetésnél 7 ujkr. Bélyegdij hirdetmények) a kiadó hivatalhoz intézendők. UiruciNbnj'tM UJJ* I ^Ulön 30 ujkr. Magánvita 4 hasábos petit sor 25 ujkr.