Pesti Napló, 1861. május (12. évfolyam, 3366-3389. szám)

1861-05-01 / 3366. szám

PEST, április 30. A birodalmi tanács magatartása nagy­fontossággal bírhat , de a mi országgyű­lésünk tanácskozatainak irányára nem fog befolyni. Állásunk tiszta, világos, félre nem ért­hető. A „pragmatica sanctio", mely kétoldalú szerződés és alaptörvényünk, az örökö­södési rendet s hazánk alkotmányos és független önkormányzását egyaránt biz­tosította. Nincs halandó, ki megmondhassa, me­lyik része fontosabb a „pragmatica san­­ctio“-nak, s melyiknek egyoldalú fölbon­tása volna a nagyobb jogtapodás, a meg­döbbentőbb szentségtörés? A „pragmatica sanctiot“, hogy kifeje­zései félre ne értethessenek, a király az országgal együtt magyarázta meg, az 1791-diki 10-dik törvényczikkben. És a nemzetnek az uralkodóházzal kö­tött kétoldalú szerződésében, úgy a mint az hivatalosan és hitelesen értelmezve van az 1791 ki 10. törvényczikkelyben is — ugyan melyik jogtudós találhat föl mást, mint a személyi uniót? „A betű megöl, a szellem elevenít“, idézhetik ránk, a szentírást államian alap­mondássá gyártók. Ámde, ha a betű­ megölne, akkor megöl a szellem is, mely a „pragmatica sanctio“­­ban a betűkkel tökéletes „concordantiá­­ban“ van, s nagy szerencsétlenség volna mind a hűségre, mind a szabadságra néz­ve, ha a nemzeteknek az uralkodóházak­kal kötött szerződései „megölő betűknek“ képzeltetn­ének bármelyik fél, vagy bár­melyik politikai vélemény által. Oltalmazzon a gondviselés minket az erkölcsök és vallásos érzések ilynemű lazultságától! A független és alkotmányos kormány­zásnak legszabatosabb kifejezései az 1848- as törvényczikkek, melyek, midőn a „pragmatica sanctio“ értelmében rendez­ték a kormányzást, a kiváltságok helyébe az egyenlőséget léptet­v­én, a rendi szer­vezetet népképviseleti rendszerré ala­­kíták.­S először épen az 1847*. törvényekb­en fordul elő oly intézkedés, mely a közös viszonyoknak a „pragmatica sanctio­­ban“ biztosított személyi unióval egyeztetésére vonatkozik. Az 1847/8-ki III-dik törvényczikk 13- dik §-sa t. i. igy szól : „A ministerek egyike folyvást ő felségének személye kö­rül lesz, s mindazon viszonyokba, melyek a hazát az örökös tartományokkal közö­sen érdeklik, befolyván, azokban az orszá­got felelősség mellett képviseli.“ őseink, kik 1723-ban, és atyáink, kik 1791-ben az országgyűléseken szerepel­tek, több szigorral, mondhatni: puri­­táni merevséggel bírtak, hogysem azon viszonyokat, melyek a 13-dik §-ban érin­tettek, megemlíteni, vagy az óvatosság­gal, vagy a hazafiassággal ellenkezőnek ne tartották volna. 1848 csak is azért volt bátrabb 1723- nál és 1791-nél, mert a felelősségben ke­zességet nyert a túlterjeszkedések ellen, s mert ezentúlva az osztrák örökös tarto­mányokat is Magyarország szabad szelle­métől támogatva, szabadoknak és alkot­mányosoknak képzelte. Különös elfogultságnak, mint valami sötét fellegnek, kell az osztrák állam­­férfiak politikai belátásának h­o­r­i­z­o­n­­j­á­r­a nehezülni, midőn a közös viszo­nyok elintézését áhitják, s a 48-diki törvényeket érvényteleneknek mondják , holott egyedül csak az 1848-ki törvények azok, melyek e szót „közös viszonyok“ ismerik,­­ bár százados jogainkat meg nem sértő értelemben, de határozottan említik : z*!? egy minister tárczájának kü­lön szakává is teszik. Történek azonban a szentesített és a fejedelmet gáz országgal egyenlőn köte­lező 1548-.ki törvények érvényességének megtagadása bármi okból; országgyűlé­sünknek az alkotmány teljes helyreállí­tása előtt nem lehet a visszahelyzés egy­szerű követelésénél másba elegyedni. Csalódni fognak azok, kik a mérsék­leti pártot alkotmányos börzea­­neveknek és a magyar alkotmányt az osztrák értékpapírokhoz hasonlónak kép­zelik, melyeken a napi árkeret szerint, s még pedig gyorsan kell túladni, mert különben beesőket tán egészen is elve­szíthetik. Mi jogainkra támaszkodva, s a jogos követeléseken túl nem terjeszkedve, tu­dunk tűrni, várni, szenvedni és a jobb időkbe bizni. Válaszfölirat vagy határozat: e pártjelszavakat kár volna a Lajthán túl másnak tartani, mint a minőknek tartják mi, kik a Lajthán innen lakunk. A válaszfölirat és határozat közt lehet figyelmet érdemlő formakülönbség, de nagy tévedésben élnek azok, kik tarta­lomkülönbséget is keresnek. A „válaszfölirat“ emberei a törvényes­séget úgy fogják védelmezni, mint a „ha­tározat“ pártolói, s a „határozat“ emberei csak úgy fognak óvakodni a törvényes térreli lelépéstől, mint a fölirat pártolói. A birodalmi tanács elnökeinek politi­kai színezetét tekintve, vérmes reménye­ket nem táplálunk sem az iránt, hogy az osztrák birodalom belügyei a szabadelvű intézmények alapján hamar és kielégítő megoldást nyerhessenek, sem pedig az iránt, hogy külviszonyai a népek rokon­­szenve által támogatva, javulásnak in­duljanak. Beállhatnak a viharos idők, a talán épen midőn verőfényes nap van kilátásba helyezve, s midőn még az átfutó jégeső is roppant kárt okozhatna. De mi úgy hisszük, hogy a magyar nemzetet nem akkor érné a legnagyobb veszedelem, midőn szent István koronájá­nak tartományait kü­lmegtámadásoktól kellene oltalmazni, hanem akkor, mi­dőn e haza fiaiban megszűnnék azon ön­érzet , azon alkotmányos és független kormányzatra törekvés, melyért nekünk megbocsátani nem tudnak azok, kik e tulajdont tőlünk elsajátítani képtelenek. KEMÉNY ZSIGMOND: Országgyűlési tudósítás. A képviselőház ülése ápril 30-dikán. Az ülés megnyitása után az elnök azon kegyeletes indulatnak megfelelőleg, melyet a ház a köztiszte­­letű hazafi halálánál tanúsított, mindenekelőtt azon hálóiratot közli a házzal, melyet az elhunyt gyá­­szoló családja a házhoz intézett, s melyben forró köszönetének nyilvánítása mellett, a boldogultnak diszkardját a háznak emlékül fölajánlja: K­u­b­­­n­y­i Ferencz. Azon nézeten van, hogy az ereklyének legméltóbb helye, a nemzeti muzeum történet tára, s in­ditványozza, hogy a kard a mu­­zeum igazgatóságának őrzés végett átadassék. Az indítvány általános helyesléssel fogadtatván, az elnök gr. Keglevich Béla jegyző urat bízza meg az átadással. Ezután V­a­d­n­a­y Lajos képviselő, mint a teg­napi gyászszertartást intéző bizottmány előadója olvassa följelentését, melynek az elhunyt arczké­­pének a nemzeti múzeum képcsarnoka számára megszerzése, és síremlékének fölállítását illető ré­szére az elnök azon indítványt teszi, hogy azokat a gyászszertartás rendezésével megbízott választ­mány intézhetné el. Az indítvány is közhelyesléssel találkozván, az ápril 26 és 27-ki ülések jegyző­könyvei olvastatnak föl s a 1­6 diki csekély módo­sításokkal , a 27-diki pedig megjegyzés nélkül hi­telesíttetik. Ezek után tudatja a ház elnöke, hogy hozzá időközben több rendbeli hivatalos irat érkezett be, ugyanis: 1. Kolozs megye állandó bizottmányától kettő: egyik másolata azon föliratnak, melyet a nevezett megye ő Felségéhez intézett a magyar országgali egyesülés ügyében, másik ugyancsak azon megyé­nek, közvetlen a hongyüléshez intézett fölirata,mely­ben meg nem hivatása ellen panaszkodik, s reménye, hogy a ház osztozik azon meggyőződésben, hogy a testvérmegyék nélkül jogérvényes határozatok ho­zásába nem bocsátkozhatik. Bernáth Zsigmond e közörömre szolgáló föl­iratot kinyomatni, s a tagok között kiosztatni in­dítványozza. K­u­b­i­n­y­i Ferencz: Reményű, hogy a testvér­megyék meghívás nélkül is meg fognak jelenni a hongyülésen, s ad­dig is óhajtja, hogy azon öröm, melyet Kolozs megye lelkes főtirata a háznak oko­zott, jegyzőkönyvileg kifejeztessék. Az általános helyesléssel találkozott két indít­vány értelmében a határozat kimondatvan, elnök jelenti hogy: 2. Zemplén megyének, a hétszem­ély­es és királyi tábla, valamint a váltó törvényszék tagjait illető­leg hozott azon határozata közöltetett vele, hogy az illetők legnagyobb részben olyan egyénekből áll­­ván, kik a nemzet rokonszenvét eljátszották, de különben is kineveztetésük felelős minisztérium ál­tal ellenjegyezve nem lévén, állásukat törvénybe ütközőnek tekinti. Tudomásul szolgál. 3. A Jász és két Kun kerületek nyilatkozata az iránt, hogy mivel, különösen a hazánkban lakó szerbek, kívánságaik formulázása alkalmával a hármas kerületekre hivatkoztak, ők az 1848. tör­vényekben kimondott egyenlőség alapján magukat külön nemzetiségnek tekinteni megszűntek (élje­nek) s egyúttal kiváltságos helyzetük megszűnése tekintetéből, kérik magukat azon évenkinti 3000 darab arany fizetésétől is felmentetni, melyet az előtt a nádori fizetéshez járu­ni köteleztelek. (He­lyes.) A kérvényi bizottmányhoz utasittatott. 4. Pozsony sz. k. város ismételve folyamodik az iránt, hogy a Dunán inneni kerületi törvényszék, nevezett k. városba helyezi­ssék; hasonlókép a kérvényi bizottmányhoz utasittatok. 5. Jászberény város közönségének abbeli nyilat­kozata, hogy az October 20-iki diplomát jóakaratu kezdeményezésnek nem tekintheti stb. Tudomásul szolgál. 6. Lubló választókerületi több választók folya­modása Tized­ Miklós választatása ellen. Az illető képviselő már igazoltatván, a folyamodás, mint elkésett, figyelembe nem vétethetik ugyan, de formaság tekintetéből a 9-es osztálynak mégis kiadatik. 7. Beöthy Zsigmond Komáromvárosi képvi­selő felvilágosításat, kifogás alá esett választását illetőleg. Nevezett képviselő választása tárgyalá­sánáli használat végett az illető osztály előadójá­nak kiszolgáltatott. Jelenti továbbá az elnök még azt is, hogy a bol­dogult Palóczy László képviselő, a 9-es bizott­mánynak is tagja lévén, a halála által ott megüre­­sült hely betöltésére, az illető osztály azon meg­jegyzéssel utasíttatik, hogy kebeléből a lehetőség­hez képest oly tagot válaszszon, ki egyúttal a 9-es bizottmánynál az előadói teendőket is elvállalni hajlandó volna. Nemkülöben a gyászeset által meg­ürült képviselői szék betöltésére is, Miskolcz váro­sát elnökileg felszólítandónak tartja. Ez indítvá­nyok elfogadtatván, miután más elintézendő tárgy elő nem fordult, a ház a napirendre, vagyis az iga­zolási eljárás folytatására tér át. A VII. osztályba sorozott Böszörményi László és Bakalovich Szilárdra nézve, az elsőt illetőleg, utólagosan beérkezett okmányokból ki­tűnvén a vádak alaptalansága, a másodikra nézve pedig épen nem bizonyíttatván azok, nevezettek közfelkiál­ás útján igazolt képviselőknek nyilvá­níttattak. A már a VIII. osztályba sorozott B­u­d­ay Lő­rinc­z eseténél merültek ugyan fel vélemény­nyil­­vánulások pro et contra, azonban a vége még­is az lett, hogy a nevezett képviselőt a ház többsége igazoltnak nyilvánítá. De„mont jön a feketeleves!“ Horváth Boldizsár előadó, Dobránszky Adolf nevét kiálta ki, s azon pillanatban a képvi­selőház majdnem minden padjáról felhangzott az érdekeltséget tanúsító „halljuk.“ A szóban forgó választás ellen különböző idő­szakokban háromféle petitio adatott be, minek folytán az illető osztály is kényszerülve volt három külön jegyzőkönyvet venni fel, melyeknek, vala­mint a hozzájuk csatolt számos okmányoknak fel­olvasása, majd­nem egy órát vett igénybe. A felol­vasott okmányokból az érdekes egyéniség politikai jellemére és a megválasztatása körüli eljárásokra vonatkozólag nem épen a legépületesebb dolgok kerülvén ki, az osztály, nem a bepanasztott politi­kai múltjára és jelenére, hanem tisztán a válas­z­­tásánál előfordult törvénytelenségekre lévén tekin­tettel, választatásának megsemmisítését és Sáros­megye Zborói kerületében új v­álasztásnak elren­delését véleményezi. Bánó József: Súlyosaknak találja ugyan a vá­dakat, de épen azért mert súlyosak, nem lehet egy véleményen a választmánynyal (!) miután a ház, Benczúr Miklós képviselő választásánál, ugyan azon törvénytelen eljárás ellenében, mely itt a most szóban forgó képviselőnél kifogásképen hozatik föl, sokkal elnézőbb volt. Ő azt hiszi, hogy szigorú és részrehajlatlan vizsgálat a czélnak jobban meg fog felelni. Bajanovics. Belátja, hogy az osztálynak igaza volt, midőn a választás megsemmisítését ajánlotta, őt azonban egészen más szempont kény­szeríti arra, hogy a választmány nézetét ne fo­gadja el teljesen. Hivatkozik ugyanis a bécsi la­poknak azon állítására, mely szerint azon fogad­tatás, melyben Dobránszky Adolf a ház II. ülésé­ben részesült, nem az ő személyét, hanem az egész ruthén népet illeti. Nem akarja a bepanaszolt képviselő múltját fölemlíteni, pedig az már magá­ban elégséges volna arra, hogy mindenki megértse belőle, hogy a ház tagjai közül senki sem tart­hatja különös szerencséjének, hogy a többször ne­vezettel egy padon ülhet, de a fölolvasott okmá­nyokból még oly törvénytelenségek is tűnnek elő, melyek ellenében a háznak a törvény teljes szigo­rát kell alkalmazni. De hogy a ház e szigort teljes részrehajlatlansággal alkalmazhassa, arra nézete szerint pártatlan vizsgálat szükséges. Vajai Károly: Az előtte szólóval egy né­zeten van arra nézve, hogy az érintett fogadtatást Dobránszky Adolfnak igenis személyét illette, de osztja azon nézetét is, miszerint a bécsi lapok azon megjegyzéseit, melyek szerint Dobránszkyt a ru­th­en néppel identificálják, ignorálni nem lehet, s következéskép szigorú vizsgálatot, s pedig a tárgy különös fontosságához képest, kivételesen legalább kéttagú küldöttséget ajánl. Károlyi Ede gr. Dobránszky múltja eléggé ellenszenv ébresztő ugyan, de még­sem óhajtja, hogy a ház ítéletének kiindulási pontul szolgáljon. De minthogy a beadott panaszok mellé csatolt ok­mányokból kiderül, hogy a választás a törvény el­lenére m megszakasztatott; továbbá, hogy abban oly község is vett részt, mely nem az illető választó­kerületbe van osztva, az osztály véleményére, vagy­is a választás megsemmisítésére szavaz. Bónis Samu: őt nem vezeti félre azon te­kintet, hogy szigorúságunk agitatiora fog okot szolgáltatni, mint bíró, felül teszi magát ilyen te­kinteteken. A dologra nézve azon véleményben van, hogy a választást vagy az elkövetett törvény­telenségek, vagy az illető személye elleni kifogás miatt lehet megsemmisíteni. A most szóban forgó képviselő pedig idegen ellenséges seregnek szol­gált vezetőül, s várjon ki ne tudná, hogy ez törvé­nyeink értelmében hazaárulás. A bizottmány azon­ban sem ez okból, sem a választásnál előfordult, a hazánk integritását veszélyeztető agitatiókra való tekintetből, hanem az előfordult törvénytelenségek szempontjából inditványozá a megsemmisítést, melyhez részéről ő is, döntőnek találván sz erre nézve felhozott két okot, teljes nyugodtsággal hozzá járul. Tisza László lényegben Bujanovics és Bánó József nézeteit pártolván, a vizsgálatra szavaz. Keglevich Béla gr. Az iratok nyomán a megsemmisítésnek volna ugyan helye, azonban a több felől nyilvánított tekintetekből ő is csak vizs­gálatot óhajt. A bepanaszolt politikai jellemét ille­tőleg azon nézeten van, hogy azt a ház ne igen tag­­lalgassa, hanem az illető vessen számot önmagá­val, hogy milyen tudattal jelenhet meg e helyen. C­s­a­n­á­d­y Sándor: A választást megsemmisí­teni óhajtja. (Szavazzunk.) Tisza Kálmán: Ha a ház szavazást óhajt, el­áll szavától, de ha többen is szólni akarnak, ő is fenntartja jogát. (Szavazzunk.) Elnök: A tárgy fontossága kimerítő értekezést igényelvén, kéri a tagokat, hogy egymást kihall­gatni szíveskedjenek. Tisza Kálmán vizsgálatot kíván. Kazinczy Gábor: Hogy mit írnak ez ügyben a bécsi lapok, az a háznak privát tudomásul szol­gálhat ugyan, de tanácskozásának tárgyát nem ké­pezheti. Magát a tárgyat illetőleg Bonis nézetén van, de vannak oly emberek, kikre igen jól lehet alkalmazni Cicerónak Catilina ellen intézett eme szavait: „vivit imo etiam in senatum venit.“ Ő tehát e tárgyban szigorú, több tagból álló küldött­séget kiván kineveztetni, mely a fennforgó ügyet, ne mint egyszerű választási kihágást, hanem mint az 1723. 15­­. sz. értelmében főbenjáró kérdést vizs­gálja meg (helyes). Ragályi Miksa: Minden más kérdés‘81 elte­kintve, csak azt kérdi: törvényes e vagy nem a vá­lasztás, s miután az előmutatott okmányokból vi­lágosan kitűnik a „nem“, azt megsemmisíttetni kívánja. B­e­n­i­c­z­k­y Lajos. A tisztelt Dobránszky (nem tisztelt biz­az) úr személye elleni vádakat nem tartja ugyan olyanoknak, melyek valaki megvá­lasztását lehetlenné tegyék, azonban a kérdésben forgóra nézve nem a „vivit imo, etiam in senatum venit“, hanem ugyanazon beszéd kezdő szavait a „Quousque tandem abatere Catiana“t kellene al­kalmazni. Szaplonczay József: A követjelölt politikai nézeteit az illető választó­kerület és nem a ház bízá­ja meg, s ha a választók azt elfogadták, a háznak nem áll jogában kifogást tenni azok ellen. Vizsgálatot ajánl. Luzsénszky Pál b. megsemmisíttetni akarja a választást. Eötvös Tamás, Latinovics vizsgá­latot követelnek. Bernáth Zsigmond. Azt kérdi, mit monda­na a ház, ha az illető osztály nem a „ quid juris,­ hanem a „quid consilii“ szempontjából ítélne. Az osztály véleménye meg­van, a háznak jogában áll azt tetszése szerint elfogadni, módosítni, vagy meg­­semmisítni. De Bánó Józsefnek Benczúr Miklós esetére való hivatkozására nézve, kénytelen kije­lenteni, hogy a tisztelt képviselőnek nincs joga a háznak már egyszer kimondott határozatát bírál­­gatni. P­a­t­a­y István és Pillér megsemmisítésre sza­vaznak. Bánó Miklós szigorú vizsgálatot óhajt. A ház felkiáltás utján most a szavazást sürget­vén, az elnök felteszi a kérdést, s a felállás általi szavazásból kitűnvén, hogy a ház többsége az osz­tály nézete ellen, a vizsgálat, s még­pedig csak egy képviselő kiküldése mellé nyilatkozott. Azon kérdésre n­ézve , hogy ki küldessék ki a vizsgálat teljesítésére, a fölkiáltásokból a többsé­get kivenni lehetetlen lévén, az elnök indítványára, holnap reggel történik a szavazás úgy, hogy min­den tag magával hozván az illető nevével ellátott szavazó czéduláját, azt a szavazatszedő edénybe dobja, s a gyűlés után az eredmény összeolvas­tatván, holnap után fog kihirdettetni. Az ülés eloszlik.*) Palóczy László temetése. Közöljük a képviselőház elnökének, Ghiczy Kálmán úrnak, a Múzeum csarnokában és Jám­bor Pál képviselőnek a pályaudvaron tartott szónoklatát. Az elnök megható gyászbeszéde a következő : „Tisztelt gyászoló közönség! A nemzet képviselői, midőn néhány héttel ez­előtt a hon minden részeiből egybegyűltek , hogy újból megalakítsák az annyi veszély és szenvedések által sújtott hazát, egy társuk körül sereglettek össze, kit aggkorának nemcsak évei, hanem bölcsesége is, s az ősz fürtök alatt az ifjúság hevével dobogó szivének hazafiai me­leg érzete, bosszú s tettdús életpályán szerzett érdemek és szeplőtelen jellemének fedhetetlen­­sége — 1861-ben úgy, mint 1848 ban korelnö­kükké jelöltek ki. E férfiú vezette be a képviselőtestületet a tör­vényhozás szentélyébe , de össze is roskadott e munka fáradalmai alatt, s most hideg tetemei előtt állunk annak, ki a nemzet képviselőinek házuk megalakításában alig egy rövid héttel ez­előtt, még bölcs, tapintatteljes vezére volt. E férfiú Palóczy László, Miskolcz városa kép­viselője, a képviselő­háznak felejthetetlen kor­elnöke volt. Magán­életben igénytelen polgára e hazának és régi magyar, egyszerű életmóddal és szoká­sokkal , nem áldva meg a földi javak bőségével, de gazdag azon erényekben és tehetségekben, melyek a nyilvános életet nagggyá, nemessé, dicsővé teszik. Midőn 35 évvel ezelőtt országgyűlésünkön legelőször felvillant, mint még csak halvány szürkülete a piruló hajnalnak, az örök igazság visszautasithatatlan követelményének, a hon­polgárok jogegyenlőségének magasztos eszméje midőn a magyar nemzet jogosultságának s ha­talma öntudatának érzetében fennhangoztatni kezdett e nemzetiségének, az emberiség örök tör­vényei által is igazolt igényeit, s a rokonérzettt népeknél viszhangra találván, ezáltal az európai államélet egy uj időszakának, a korunkban érvényre lépő, s az ellenkező érdekeket minden oldalróli igazságos méltánylásuk által kiegyenlitendő nemzetiségi politika időszakának alapját vetette meg; midőn atyáink, mesterségesen előidézett hosz­­szú álmukból felocsúdván, érezni kezdették , hogy az ország polgári alkotmánya, állami ön­állása és függetlensége, törvényeinek és szent kötéseinek ellenére jogtalanul megcsonkitottak : e férfiú, kinek élettelen hullája itt nyugszik most előttünk, a legelsőknek egyike volt, ki bátor, erős kézzel megragadta a törvényességnek és haladásnak zászlóját, — és szónoklatának szin­te úgy mint jegyzői tollának hatályával, hirde­tője lett az érintett nagy elveknek, melyeknek követése nélkül e hon és nemzet nem virágoz­hatnak fel. Öt nevezetes ország­ és egy nemzetgyűlés folyt azóta le, és Borsod megye lelkes követe és képviselője, megvetve a külfényt, a gazdagság és hatalom birtokának ingerét, s küzdve ha kellett, az élet nehézségeivel is, magasan fenn­lobogtatta mindig a zászlót, melyhez kezdet óta esküdött, s a nélkül, hogy hosszú politikai pá­lyáján csak egyszer is megsikamlott volna va­*) A Dobránszky képviselő ügyében tartott érde­kesebb beszédeket holnapi számunkban gyors­írói közlés után hozni fogjuk, aha, tántoríthatlan hit őre maradott az ország jogainak, törvényeinek s az alkotmányos sza­badságnak mindenkor — erős s az idők minden viszontagságai között rendithetlen támasza volt a haladás eszméinek s a haza törvényeinek szentségéért vivott küzdelmekben, az őt megil­­lető téren mindvégig férfias elhatározottsággal részt vevén, meggyőződésének mártyrjává lett. És mégis, midőn azon szerencsétlen 12 év után, melynek emlékét szeretném, ha lehetne, örökre kitörölni történelmünk évkönyveiből, a közéletnek sorompói ujjólag megnyíltak, ő volt ismét a legelsőknek egyike, ki nem tekintve az évek s szenvedések súlya alatt megroncsolt testvérek gyarlóságát, mindig ifjú szivének egész hevével fellépett a tevékenységnek küz­­désteljes terére, s polgártársai bizalma által a képviselői pályára felhivatva, nem késett meg­jelenni közöttünk, hogy példát adjon nekünk s az utókornak abban, hogy miként kell szóval, tettel s a szív meleg érzetével szeretni és szol­gálni a hazát, s a kebelében lángoló honszere­tetnek vakító fényénél túlbecsülve testének ros­kadozó ereit, a haza szolgálatában tett fáradal­mainak áldozatává lett. E váratlan és gyászos esemény mély fájdalom érzésével lepte meg a nemzet képviselőit, mert érezék a veszteséget, melyet általa a haza szenvedett, és nehéz r­eg­­válniok örökre attól, kihez a legőszintébb tisz­telet és szeretet kötelékei által voltak csatolva, akit évtizedek óta megszoktak közbizalom által környezve azoknak sorában szemlélni, kik a nemzet alkotmányos mozgalmaiban előharczo­­saik valának. De érezték a nemzet képviselői egyszersmind az elismerésnek és hálának kötelességét is, mely­­yel a nemzet a kitűnő érdemek s azon jelesei iránt tartozik, kik éltüket önzéstelenül a hon javára szentelék; s azért e gyászünnepélyt ha­tározták rendeztetni, lerovásául a hálatiszte­lt és elismerés adójának, mely a nagy el­hunytat a hon részéről megilleti, tanúságán­ annak, hogy a magyar nemzet a valódi érdem­nek méltánylatában magát mások által megha­­ladtatni nem engedi, s bizonyitékául azon örökké változhatlan rokonszenvnek és ragasz­kodásnak, melyet a polgári szabadság, törvé­nyesség, alkotmányosság s állami önállás és füg­getlenség azon szent elvei iránt érezni soha nem szünendenek, melyeknek az elhunyt nagy férfiú, hosszú életének egész folyama alatt, mindig állhatatosan hive volt. E gyászünnepélyre sereglettünk itt össze. Szolgáljon az elhunyt nagy polgárnak élete, unek ravatalát egy nemzetnek gyásza környe­zi, például a késő utókornak is arra, hogy fárad­­hatatlan tevékenységgel s önzéstelen önfeláldo­zással kell szolgálni a hont; szolgáljon buzdítá­sul mindnyájunknak, azon szent kötelmeidnek teljesítésére, melyekkel a hon iránt tartozunk; s midőn a nagy férfiú nevének emlékét a tör­ténelemnek adjuk át, kísérjük földi létének ma­radványait a valláskegyelet teljes szertartásai­nak ösvényén azon után el, melyen azok vissza fognak juttatni az ország azon kies részének földébe, mely őt a hazának adta, s a melyen a boldogult a hon után szivének leghöbb szereteté­­vel csüggött. Áldás és béke lebegjenek hamvai fölött.“ Utána ev. ref. lelkész Török Páluperntendens tartott imádsággal megelőzött rövid szónoklatot, melynek végzetével a menet, a mértetlen soka­­ságu tömeg közepette a református templomba indult, hol Török Pál megint hosszú beszédben magasztalta Palóczyt. Utána Révész Imre lépett a szószékre s ünnepélyes, hathatós szavakban emlékezett az elhunytnak szép, de nem küzdés és fájdalom nélküli pályájáról, jellemezvén őt mint puritánt a szó teljes, nemes értelmében, mint keresztény hőst, de belien és római polgári erényekkel ékeskedőt. A gyász isteni­ tiszt­elet befejezése után a koporsót a pályaudvarig, melynek kapuján, valamint az indóházon gyász­zászlók lobogtak, a képviselőkön, a testületileg és külön zászlóval megjelent pestmegyei honvé­deken s a derék ifjúságon kívül temérdek nép kisérte. A koprsót mindvégig lobogó fáklyákkal vette körül a fiatalság s a koporsó fedeléről len­gő fátyol-széleket a képviselő­ház tagjai zárták. Jámbor Pál képviselő beszéde Palóczy koporsója fölött, az indóháznál. Tisztelt gyülekezet ! Nekem jutott a föladat, akarom mondani, a dicsőség, Palóczy hamvainak istenhozzádot mondani. Az istenhozzádot méltóbban nem mondhatom el, mintha e szeretett hamvakra én is egy ko­szorút, én is egy bucsukönnyet ejtek. Megér­demli mind a kettőt. Im, itt vár a gőzkocsi türelmetlenül. im, itt terjengnek feléd már Borsod karjai, hogy keb­lére öleljen — habár hidegen is. — J­­a te anyád. És te fia vagy , te leghűbb fia vagy. Menj tehát fáradt test, szülő­földedre, Mis­­kol­cz felé, hol munkáltál, hol reméltél, hol csen­desen szenvedtél; mert ama lelkes város felé, melynek képviselője valál. Én nem akarlak visszatartóztatni — bár Pest városa büszkesé­gének tartaná, ily lelkes hamvakat földébe te­­metni — én nem tartóztatlak vissza mondom, mert hisz úgyis egész Borsod elzarándokolna utánad, hogy vissza követeljen ép oly hango­san, mint hajdan visszakövetelé a kilencz görög város Homer hamvait. De mielőtt elbocsátanák, tiszt, gyűl­ e nem­zeti kincset, engedjék meg önök, egy pár szóval megmondanom mit visz el e koporsó ? Ha e koporsót nézem, úgy tetszik, mintha volna rajt valami, megtörve, a haza képéből —*, mert Palóczy annyira szívében hordozta azt. Ha e koporsót nézem, nekem úgy tetszik, mintha itt feküdnék egy része a Corpus Juris­­nak .• Palóczy annyira búvárkodta azt. Ha e koporsóra nézek végre, úgy találom, mintha a képviselő­ház fejéről a koszorú hullott volna le. Valóban tisztelt gyülekezet, e tisztes ősz fej­nek még tovább is köztünk kell vala maradnia, legalább az aratás idejéig. Vagy nem élte-e át velünk a 12 zaklatott évet? Csak egy esetet hozok föl életéből. Emlékez­ 1861. Szerda, máj. 1. 100—3366. 12-ik évi folyam. e lap »«ellem­i részét illető minden közlemény Kiadó-hivatal. Előfizetési föltételek: Hirdetmények dija: Szerkesztési iroda: a szerkesztői­g ez intézendő. Perencziek terén 7 dik szám földszint. Vidékre, postán: Helyben, házhoz hordva: 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 ujkr.­a 7 ,­­x „„„I«» Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fő- a lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása félévre . . . . 10 frt 50 kr. a. é. Bélyegdij külön 30 ujkr. Magánvita 4 hasábos i­gadtatnak el. 1 körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők. Évnegyedre ... 5 frt 25 kr. a. é. petit-sor 25 ujkr.

Next