Pesti Napló, 1862. február (13. évfolyam, 3592-3615. szám)

1862-02-01 / 3592. szám

26-3592 13-ik évi folyam. Szombat, febr. 1.1862. E lap szellemi részét illető minden közlemény Kiadó-hivatal. Előfizetési föltételek : Szerkesztési iroda: a szerkesztés­ghez int­­endő. Ferencziek terén 7-dik szám földszint. Vidékre, postán: Helyben, házhoz hordva: F,rte,i,t te,. 7-ik .,i„, 1-.8 «md.t. BiM*TM T”* te“M1 A '■ i ” b. t ! Hirdetmények díja : 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 ujkr. Bélyegdíj külön 30 ujkr. Magánvita 5 hasábos petit-sor 25 ujkr. „PESTI NAPLÓ“ február—m­árciusi 2 havi folyamára előfizethetni 3 írt 50 krral. 4 „Pesti Napló“ kiadóhivatala. Január 1-től kezdve még néhány teljesszámu példánynyal szolgálhatunk. PEST, Jan. 30. 1865­. ***Bécs, jan. 30. Üdvözlöm azt az Anakreont, a­ki a Napló múlt szerdai szá­mában az itteni lapok által felállított ma­gyar párt-classificatiót oly szépen meg­énekelte. Midőn az osztályozás itt először közöltetett, a birodalmi tanács egyik bal­oldali tagja az elégüittség mosolyával mondá nekem: „Önök pompásan dolgoz­nak a mi érdekünkben.“ „Hogy hogy?"' „Minél több pártra szakadnak önök, an­nál több kilátásunk van arra, hogy egyik vagy másik a mi szövetségünket fogja ke­resni, vagy — ha ez meg sem történnék így — annál csekélyebb lenne az egyes töredékek ellentállási ereje“. Bocsánatot, kérek, hogy erre, minden meghatalmazás nélkül, mindnyájunk nevében ezt bátor­kodtam válaszolni: „E calculus mind a két irányban hibás; nálunk nincsenek oly pártok, melyek különböző cz­és­ok felé törekednének, vagy a­melyek más alap­ból indulnának ki, mint a­mely alkot­mányunkban­­ adva van; a különbség csak azon útra vonatkozhatik, me­lyen ezek vagy amazok a czélt leg­biztosabban és leggyorsabban elérhetni vélik; oly pártok azonban, melyek ugyan­azon alapból kiindulva, ugyanazon czél felé törekszenek, soha sem állhatnak e­l­­lens­ég­képen egymással szemben, soha nem szövetkezhetnek azokkal, kik vagy nem ismerik el az alapot, honnan mind­nyájan kiindulunk, vagy ellenzik azon czélt, mely felé mindannyian törekszünk. Az ellenállási erő pedig szintén nem fog csökkenni, mert a­midőn a­­ közös ala­punk s czélunk ellen intézett törekvések ellen front­ot kell csinálunk, azonnal eg­yek leszünk, valamint egy hadsereg szétoszlatott csapatai, melyek különféle utakon indíttatnak ugyanazon egy czél­­pont felé, azonnal egymás felé vonulnak és tömböt képeznek, mihelyt az ellensé­get közeledni látják.“ Nem tudom, helyes­­lik-e minálunk e fejtegetést, de bennem erősen él azon meggyőződés, hogy a dolog nem csak így lesz, hanem, hogy az másként nem is lehet. Hogy egyébiránt az itteni Botschafter sűrűen foglalkozik velünk, az nálunk sen­kit meg nem lephet. Még e lap megjele­nése előtt volt alkalmam a P. Naplóban némi ujj­mutatást adni az illető párt pro­­grammjára nézve; már akkor is azt mond­tam, hogy főczélja: Ausztria és Németor­szág közt az összeköttetést fenntartani és miután a Schwarzenberg-féle terv kivite­lét, t. i. egész Ausztriának a német szövet­ségbe való, beleolvasztását, csakugyan le­hetetlennek látják, legalább a birodalom nyugati felét akarják szorosab viszonyra léptetni a német szövetséggel, minek kö­vetkeztében múlhatlanul szükséges, leg­alább egyelőre, némi különállásban részesíteni Magyarországot. Hanem e kü­lönállás szabatos definitiójával mindeddig adós maradt az új lap, és míg ezt meg nem kapjuk, kötve k­iendünk csak a szomszéd­nak. Mellesleg a „Botschafter“ egyszer­smind a „Presse “paralizálására látszik irá­nyozva lenni, mely utóbbi eddig a „nagy­osztrák“ programmot tűzte zászlajára, ha­nem Zang az okos ember ám,és nem enyagí­­rozza magát annyira, hogy minden hidat el­égetne háta mögött. Egyik szép reggel a „Presse“ talán oly nyájasan fog felénk mosolyogni, hogy szinte meg fogunk döb­benni a váratlan előzékenységtől. Eddig a „Botschafter“ a „Presse“ jeles tárcza­­íróját, Uhl-t, szerződtette, és hallomás szerint még a belügyi rovat kezelőjével, Friedländerrel, Bécs egyik legtehetsége­sebb publicistájával áll alkudozásban, ki azonban alig hagyandja el a régi tábort. Meglehet, hogy ezen alkudozások adtak alkalmat azon hírre, miszerint Warrens, a „Botschafter“ szerkesztőjével megha­­sonlott, és e laptól visszavonulni szándé­kozik. Legyen szabad ez alkalommal néhány szóval érinteni a Presse egyik minapi „pesti“ levelét. Ennek írója úgy látszik nagyon futólagosan olvasta a Naplóban megjelent minapi tudósításomat, különben észre kellett volna vennie, hogy magam is azt mondtam, miszerint circulus vitio­­sus volna, Rainer főherczeget csak akkor tenni helytartóvá, ha e katonai pro­­visorium megszűnik, mig e provisorium megszüntetése épen a főherczeg küldeté­sének eredményétől tétetik függővé, — hogy tehát ez okból indítványozva van, miszerint ő cs. k. fensége minden hivatalos jellem nélkül, úgy­szólván csak magán­személy gyanánt menne le Budára, hogy a helyzetet in fac­e loci tanulmányozza. Ebben úgy hiszszük semmi képtelenség nincs. A­mit a Presse tudósítója a Napló bécsi levelezőjének magán viszonyai­ról mond, az igen érdekes­­—­újdon­ság, főleg magára, e sorok írójára nézve. Ferdinánd Miksa főlegnek a mexikói trónra való ültetésével itteni politikai kö­rök csakugyan komolyan foglalkoznak, mióta tudva lett, hogy a főlig magántit­kára Mexicóba utazott. De ha ezen kér­dést, Velencze átengedésével hozzák kap­csolatba, ez talán mégis kissé merész com­­binatió. Hitelesen tudjuk, miszerint meg­hagyás folytán egy katonai tekintély ál­tal terjedelmes emlékirat dolgoztatott ki, melyben ki van mutatva, hogy — Orosz­ország és Németország felől úgyis nyitva lévén Ausztria határa — e határ még délfelé is tökéletesen védtelen volna, ha Velencze más kezekre kerülne. Ha pedig az akkori új osztrák határ megerősíttetnék, ez sok évbe és legalább is annyi millióba kerülne, a­mennyit — az eladást föltéve — Velenczéért kapni lehetne, míg a vé­­delmezés az ily határ mellett mindazáltal nehezebb lenne, mint mostanában. N­é­­mely körökben — az ott táplált remé­nyeknél fogva — Velencze becsét még az is növeli, hogy Velenczéből katonai szempontból könnyű Lombardia vissza­foglalása is, mihelyt a politikai körül­mén­yek ily vállalatnak kedveznek,­­—ar­ról nem is szólva, hogy Velencze elha­gyása a hadseregre kevéssé kedvező be­nyomást tenne. Olvasóinkra bízzuk annak megítélését, vájjon ily körülmények közt hihető-e, hogy a velenczei kérdés békés egyezkedés útján meg fogna oldatni ?! Bécsi lapokból. Egyszer megjegyeztük hogy szeretnék tudni az osztrák államférfiak hogyan akarják megegyeztetni Ausztria régi né­met politikáját a februáriusi törekvések­kel. Schuselka úr lapja a „Reform.“ e tárgyban így nyilatkozik: „Míg a februári alkotmányt az attól irtódzó népekre erővel akarják tolni, addig az összes osztrák birtokállapot mellett elvállalt német ke­zesség hasonlítna Ausztria nem-német népeinek Németország általi elnyomásához. Ily leigázásra a német nép nem kölcsönözi oda erejét. Ha el­lenben Ausztria a kellő foederatív alakulást adná meg magának , akkor meglehet áttörne azon meg­győződés , hogy mindkét félnek érdekében áll a bel életviszonyokat és a külbátorságot illető­leg frigyre lépniök, akkor a két részrőli népek szabad beleegyezésével létre jöhetne azon nagy közép európai szövetség, melynek felfogása az osztrák kormány részéről nagyszerű eszme, melynek létesítésére azonban mindeddig fájda­lom csupán a régi területi politikának meddő, sőt káros kicsinyes eszközei létetnek mozgásba.“ — Az „Ostd. Post“-nak Triesztből írják. Hallomás szerint Scher­zen­l­­elmer főherczegi tanácsos úr, akit Ferdinand Miksa főherczeg rend­szerint magán missióira használ, Mexi­cóba utazott. — P­lener úr a „Presse“ szerint kész­nek nyilatkozik az osztrák banknak 1866- ban lejárandó szabadalmát (20 vagy 25 évre) meghosszabbítani, ha a bank eziránt késedelem nélkül alkudozásba ereszkedik. A miniszter a banknak új alapszabályza­tot akar adni, mely a bank választmány által kidolgozott javaslattól egy részben lényegesen eltér, ezen kívül megadja an­nak a bírói, képviselet által biztosított függetlenséget. Az állam tartozására néz­ve azt kívánja, hogy az állam ezentúl a banktól 80 millió forint erejéig egy fede­zetlen két százalékot kamatozó felmond­­hatatlan előleget kapjon,­­ hogy a bank az államnak a nála zálogban lévő 123 millió 1860-diki sorsjegyekből 80 milliót adjon vissza. A banknál tett többi adós­ságokra nézve a pénzügyminiszter kötele­zi magát, hogy az angol kölcsönre adott 20 millió előleget gyorsan egymást követő részletekben lefizeti két év alatt; az állam­javakra csinált adósságot a jószágok gyors pénzzé tétele által letisztázza; a régi váltó­c­édulákból származott adósságot illetőleg pedig az azon tárgyban felállított törlesz­tési tervet teljesen végrehajtja. A bank kor­látlanul adhatna ki jegyeket, csakhogy a harmadrésznyi évezfedezet bizonyos ma­ximumra fogna korlátoztatni, s azon felül nagyobb fedezet kivántatni. A hypothe­­ca£ís hitelosztály továbbra is megmarad­­na a banknál. A legújabb bécsi lapokból. A mai fél vagy negyedrész hivatalos lapok leginkább a magyar kérdésről, a függetlenek Mexi­c­ór­ó­l beszélnek. Vé­leményünk szerint az utóbbiak szerencsé­sebbek voltak a tárgy megválasztásában. Ott polemizál például a „Donau Zig“ a „Botschafter“-nek általunk legközelebb érintett czikke ellen,, s a többi kicsinyes elménezkedések közt még arra is rá­ér, hogy­ Adelungból leczkét adjon a pesti levelezőnek, hogy „Bedingnisz“ helyett írjon „Bedingungot“, míg mi egy szem­­hunyoritás nélkül olvassuk, miként idé­zek a „Donau Zig“-nak Magyarországot boldogítani vágyó doktorai annak bebi­zonyítására, hogy a magyar nép szereti a kivételes állapotot, a tisztjét dicsérő magyar bakancsos szavait ekkép: „Ke­­mény pogány' tiszt“ (kemény pogány' tiszt.) Egyébiránt a „Donau Zig“ ezúttal hi­­meretlenül akar felelni a „történelmi­politikai jex-emiádokból“ örökösen fel­hangzó ezen refrainre: „Ha 1847-ig tűr­­hetőleg ment a dolog, miért ne legyen is­mét úgy, a mint volt?“ Halljuk a feleletet,: „1847-ig, úgy­mond, a dolog ment, nem ugyan fényesen, de legalább tűrhetően, mert a magyar alkotmány 1848 előtt nagyon monarchicus volt, mely a királynak igen nagy jogokat hagyott fenn; mivel azon a parányi katonai contribution kivül minden kamarai jövedék az átalános udv. kamra utasításai szerint kezeltetett; mivel köz­oktatás és rendőrség (a titkos ?) egészen a köz­ponti kormány kezébe voltak helyezve; mert a hadsereg szervezett egysége meg volt óva ; mert az országgyűlés újoncz- megadási jogát a szabad toborzási jog, és a hosszú, 1330 igépen életfogy­tiglani szolgálatidő paralysálta; mert a Lajthán inneni és túli országokban valósággal a legfelső status-conferentia kormányozott, s végre és fő­leg, mert a Lajthán innen az absolutismus állott fenn, úgy, hogy a központi kormánynak csak épen egy parlamentáris gyülekezetre kellett te­kintettel lenni. „De — és itt csattan az ostor — két coordi­­nált parlamenttel egy államot se lehet kormá­nyozni a világon.“ Nekünk természetesen sem időnk, sem helyünk arra, hogy a „D. Zig“ fentebbi állításait egyenként boncpoljuk, s a benne rejlő valótlanságokat kikutassuk. Mi csak annyit mondunk : Feltéve hogy 1848 előtt minden úgy volt, a mint a „D. Zig“ mondja, meri-e azt állitni, hogy mindaz a Pragmatica Sanctio és Magyarország egyéb alaptörvényei értelmében volt úgy? S ha nem , meri-e kárhoztatni 1848-at, mely Magyarországnak szerződéseken alapuló, s az 1790 : 10-dik és több tezik­­kekben körülirt kormányzati a­­tonómiá­­ját valósággá tette? „De két koordinált parlamenttel egy államot se lehet kormányozni a világon“ — mondja a „D. Ztg.“ Hát azt meri-e mondani, hogy két ál­lamot nem lehet kormányozni két parla­menttel ? A „D. Ztg“ azt mondja, neki nem kell kibékítés, hanem megoldás; egyébiránt beleegyez, hogy a magyar és német kér­dés megoldása alig történhetik máskép, mint egy túst alatt — majd ha t. i. Ausz­tria teljes erejét visszanyerte. Ezt a „Do­nau Zeitung“ az államegységtől várja, de hogy képzeli azt a magyar kérdés megoldása előtt, azt nem tudjuk, és várja attól, hogy a koronának az átmeneti idő­szakban kellő ereje legyen. Mi pedig azt hisszük, hogy a korona ereje a népek szeretetétől függ. Az „Oest. Zeitung“ pedig a „Verwirkt“ theoriát nagylelkűleg defavoyálván , így okoskodik . Az 1847-ig fennállott ősi al­kotmányt az 1848-ban a korona által szentesített modern alkotmány eltörölte, az tehát nem áll fenn többé jogilag; az 1848-ks alkotmány pedig benső természe­ténél fogva a monarchia feloszlására ve­zet: tehát sem 47 sem 48, hanem a koro­nának joga volt az octoberi diplomát és a februári pátenst oetrogrozni. Nekünk nincs időnk arra, hogy az „Oest. Zig“-nak megmutassuk, várjon, mint ő mondja, 1849 april 14-re 1848 april 11-re vezetett-e, vagy 1849 márczius 4-re; hanem annyit mondhatunk neki, hogy a magyar koronának az 1848 elle­ni netaláni nehézségeiben biró csak egy lehet,t. i. — a Pragmatica Sanctio. Miniszteri tanácsos lovag. Ghega jelentése a kereskedelmi minisz­terhez az erdélyi vasút ügyében (Folytatás.) Javaslatok az erdélyi vasut­vonal­­r­a nézve. Mielőtt kimondanók javaslatunkat az erdélyi vasútnak választandó vonala iránt, néhány szót bocsátunk előre azon külföldi pályákról, a­mel­­lyek hivatva lehetnek egy erdélyi vasúttal össze­köttetésbe lépni. E rövid­ értekezlet úgy szólva egygyel több vezérfonalat nyújthat a kérdéses vasút irányának­ a külföldre vezető vonal kiszemelésénél. Külföldi pályák. Meg volt említve, hogy a kérdésben levő erdélyi vasút a meglevő magyarországi vaspályáknál több kapcsolati pontra talál. Most már a kép kiegészítéséhez tartozik, az átalánosságban mondottakat bőveb­ben tárgyalni, a vasúti viszonyokat megvizsgál­ni, hogy t. i. minő kilátások vannak arra, hogy vasutunknak továbbfolytatást nyerjünk a Duna­­fejedelemségekbe ? Hogy e tekintetben a határos Török-birodalom a Dunafejedelemségektől elvál­­hatlan, némileg támpontul szolgálhat. Oláhország legtermészetesebb s legszüksége­sebb debauché Erdélyre nézve, valamint meg­fordítva is. Erdélyre nézve tehát szükséges, ha már vasútja fog lenni, hogy Oláhországban is vasút létesüljön. Ott jelenleg nincs, s nem is hal­lottunk semmit arról, hogy az oláhországi kor­mány valamely vasút építésére engedélyt adott volna. Osztrák mérnökök 1856 ban az oláhor­szági kormány költségén némi előmunkálatokat tettek egy ottani vasút építési tervének megké­­szítése érdekében. Most már hivatalosan tudjuk, hogy a tervezett vonal egyfelől Bukaresttől észa­ki irányban az erdélyi határig, az itteni vasúttal leendő egyesülésre, — másfelöl déli irányban Giurglvo felé a Dunához vonatnak. Tekintetbe volt véve egy e vonalból Buseótól kelet felé Ibrai­­láig — mely jelentékeny kereskedő város a Du­na mellett — húzandó szárnyvonal is. A buka­resti vonal az erdélyi határig Plojest-Misil felé Buseóig csaknem mind völgyön vonulna el, s né­hány folyó átkelésén kívül, melyek közt a Fio­­reska, Falomicza, Praehova, Telagin és Krikov nevezetesebbek, semmi jelentőse akadályba nem ütköznek. Csak Buseótól északnyugatra, hol a vonal az erdélyi határ felé fordul, kezdődnek a havas lejtőzései és evvel a közönséges építési nehézségek. Buskótól a hasonnevű folyó terüle­tét követné a vonal, még pedig előbb északi,, az­tán Saboikától nyugati irányban Cisleo feléig, a­honnan a Buska vizzel párhuzamban északnyu­gati irány­ban a Bodza-folyó beszakadásáig, végre evvel egy vonalban a határig nyúlna. Azon terve­zet szerint Paltinjeninél kezdődnek a vonal leg­nagyobb emelkedései, s kevés beszakadással 1 : 100,1: 80, 1: 75, 1: 90 és 1: 75 öt tesznek, mely utóbbival a bodzái magaslatra érni, s az összes emelkedés mintegy 3 mértdföldet tenne. Az egész vonal hossza Giurgevótól az erdélyi határig 36% mértföld, a­melyből 9% mértföld a Giurgevo- Bukarest közti térre, 27% mértföld pedig Buka­resttől az erdélyi határig jőne. Az összes építési költségek , kizárva a kisajátítandó helyeket, 6,277,000 darab aranyra, vagy 30,757,300 o. é. ezüst pengő forintra, tehát mértföldenk­­nt 836,000 o. é. forintra vannak számítva. A török kormány maga részéről az északi európai Tör­ökország számára két vonalt tűzött ki: egyet Bogliazkojtól Kustendséig, a másikat Ruszsuktól a Duna jobb partján Várnáig. Az el­ső hallomás szerint már építés alatt állana, az utóbbinak létesítésére pedig biztos kilátás volna. Ha e vonal csakugyan létesül, akkor az Erdély és a Feketetenger közti egyenes vasútvonal elő­nyére két dolog egyesülhet: az egyik t. i. ha a várna-ruszsuki vonal folytában Bukarestet nem sokára el fogja érni, a­mi által Bukarestre nézve előállhatna ama szükségesség, hogy az Ausztriá­­val­ további összeköttetésre munkálódjék, hogy az utat keletről Ausztriába Oláhországon keresz­tül biztosítsa ; a másik pedig,, hogy e nagyszerű egyenes összeköttetés korábbi létesülése által a különben még messze kilátásban álló belgrád­­törökbeni vasút terve háttérbe szoríttatnék, s az oláhország-erdélyi vasútnak veszedelmes vetély­­társává nem válhatnék. Az oláhország-erdélyi vasút által, a giurgevo­­várnai vonal hozzákapcsolásával, akár egyenesen Konstantinápolyig, akár Adrianopolon keresztül (a kerülés 15—16 műdet tenne) fontos láncz­­szem­ köttetnék ama világ­vonalhoz, a­mely egy­felől Konstantinápolyi s a keletet, másfelől az európai continens 3 centrális piaczát a legrövi­debb úton köthetné össze. Bécs csakis ezen összeköttetés által kerülheti ki az elszigetelést, a­melyet az osztrák császár­ság fővárosa okvet­len szenvedne, ha e vonal elmaradásával a Mar­­seille-en keresztül vivő út tar­taná meg a fenn­­sőbbséget, vagy, a­mint czélozva van, azt meg­nyerné. A többi, részben már függő eszmék a kelet s Közép-Európa közti közlekedési vonalak megkurtítását illetőleg, sokkal inkább a jövő in­gatag eszményeitől feltételezvék, semhogy a je­lenben ne nyúlnánk ahhoz, a­mi hasznosabb, gyakorlatibb és kedvezőbb, s ezáltal időt és ál­landóságot ne nyernénk. Mondom, hasznosabb,­­ mert az oláhor­­szág-ausztriai kereskedelem és forgalom, egy ausztriai pálya által eszközölve, az államnak némileg kárpótlást adna a Duna szabad hajóz­­hatásának szerződése által elvesztett kizárólagos hajózási jogért, más részről pedig a kereskedők és fogyasztók olcsóbban fizetnék a szállítási dí­jakat a vaspályán, mint jelenleg a Dunán. Ha az erdély-oláhországi vaspálya készen lesz, a várna-ruszsuki török vonal csakugyan létesül és Konstantinápolyig nyúlik, a­mire nézve fölteszem, hogy ez daczára az adrianopoli kerülésnek, meg fog történni, mivel a török kormány e nagy fon­tosságú város s a musulmán állam érdekeit nem veszélyeztetheti, — akkor a Bécs és Konstanti­nápoly közti távolság következőleg állandó Bécstől Czeglédig..........................47 mfld Czeglédtől pl. N.- Váradig ... 23 mfld N.- Váradtól Brassón át az Oláhországi határig...............................73 l/t „ Az oláhországi határtól Bu­karesten keresztül a Dunáig, Giurgevo, resp. Rustsukig .... 36 % „ Innen Várnáig................................22 % „ Várnától Adrianopolon ke­resztül Konstantinápolyig .... 53 „ Az egész pálya hosszúsága Bécstől Erdélyen keresztül Oláhország - Várna-Adrianopol­y felé Konstantinápolyig .... 256 % mfld. Ámbár, mint tudva van, az oláhországi kor­mány a vasutat Orsovától Braila felé tervezi, még­is az erdélyi vaspálya, ha készen állana, csak az említett bodzai szor­osnál kapcsolódhat­nék hozzá, annyival inkább, mivel a munkában levő törökországi pályák az oláhországi vona­lak ezen irányára s a fönntebbi kapcsolati pont­ra látszanak czélozni. Javaslatok. Ha a m. kormány országai iránti atyai gondoskodásában hajlandó volna Erdélyt vasúttal megajándékozni, akkor az épí­tendő vaspálya iránya fölötti kérdésnek oda kell megoldatnia, hogy egy ily összeköttetés jó­téteményei mindenekelőtt az ország anyagi ér­dekeinek fejlesztésére szolgáljanak. Ily szempont­ból kiindulva, mindenekelőtt gondoskodni kel­­ene, a vonalban, a­mely egyelőre csak egyedüli fogna lenne, bizonyos határok és föltételek alatt, az ország legnagyobb részét részesíteni. Mon­dom — bizonyos határok és föltéte­­e­k alatt, mivel sem mesterséges kerülések­nek történni, sem pedig kevésbé fejlőképes or­szágrészeknek érintetni nem kellene , hanem csakis oly tájak volnának tekintetbe veendők s egymással összekötendők , a melyeknek erre akár a földmivelés fejlődése, akár a meglevő par (vastermelés) emelése, akár hiányzó élelmi­szerek megszerzése vagy a forgalom élénkítése s a belfö­di erdőtermékek értékesítése végett méltó igényük van. Ebből támad aztán a legelső kérdés. Hol le­gyen e végre a kiindulási pont? Kétségtelen, hogy e pontot a meglevő vasutak valamelyiké­nek kell nyújtania. Az erdélyi vasút kapcsát te­­hát csak a meg­levő debreczen-, n.-várad-, arad­­vagy temesvári pályák képezhetik s csak azok­nál keresendő ; s itt megint egy más érdek jó te­­kintetbe, mivel valamely létező pályának Er­délyen keresztüli hosszabbítása mindenesetre nagy előnynek tekintendő az illető pályára nézve. E kérdésnél két vállalat áll egymással szemközt: egyfelől az állam-vasuttársulat, colossalis Kecs­­temesvár-dunai vonalával, s a tiszai vasut-társu­­at, czegléd-debrenczen-n.-várad és aradi magá­nos vonal-csoportozataival. Ezek mind törzs nél­küli ágak ; a tiszai társulatnak törzsre van szük­sége. A m. kormánynak pedig elő kell segítenie törzs létrejöttét. Kézzel fogható t. i., hogy a tiszai pályák naponta mindinkább az államvasut­­társulat mint saját társulatuknak robotosaivá válnak, mivel ők maguk tulajdon munkásságuk­ból csak nyomorgva tengnek, mig amannak ezek­nek a munkásságából tetemes forgalmi szapor­o­­dás fejlődik. A m. kormánynak pedig már azért is érdekében áll minden vaspálya-vállalat sike­ressége, mivel azoknak 5% minimál-jövedelmet biztosított, s mivel az államvaspálya-társulat ked­vezőbb gazdasági viszonyai föltenni engedik, hogy az állam biztosítékát igénybe venni soha sem lesz kénytelen, míg a tiszai vasút-társulat nem igen fényes üzleteinél épen az ellenkező helyzetbe jöhet, igen óhajtandó, ez utóbbinak az erdélyi vasút körülményezése által segítőleg kar­jai alá nyúlni. Ha tehát az Erdélylyel leendő összeköttetés Debreczen, N.-Várad vagy Aradról indulna ki, akkor az új forgalmi növekedés a tiszai társulatnak, tehát az államnak is hasznára válnék. Egy temesvár-erdélyi pálya, a­mint alább bő­vebben kifejtendjü­k, talán más részben talál­hatja meg okadatolását; azonban már a priori a bánság-erdélyi vonalt választani fővonalnak, mi­után általa sem a Tisza termékeny vidéke, sem nyugati Erdély nagyobb része a vasút jótétemé­nyeiben nem részesitteth­etnék, semmi esetre sem volna igazolva. Egyetlen pillanat az I. alatti földabroszra s a II. alatti tervre, tisztán szembe tünteti állításunk igazságát. Debreczen nem áll közvetlen összeköttetésben Erdélylyel egy nyílt völgy által, mint Arad és II.-Várad; egy debre­­czen-erdélyi vasút ezenfelül a magyar-erdélyi völgyektől igen messze esik s ennélfogva nem lehet a leghasznosabb. Végre pedig ezen vonal­nak a Szamosvölgybe vitele nem csekély nehéz­ségekre akadna. A. A n.-várad-kolozsvári vonal. A II. alatti terv mutatja ellenben, hogy egy Nagy-Váradról kiinduló vonal, a­mely a Körös- és Szamosvölgyön húzódnék keresztül, az oldalt fekvő országrészekhez kedvező geographiai vi­szonyban állana. Ily czélirányos felosztást egy arad-marosvölgyi vasút­vonal által nem lehetne eszközölni. A legtöbb erdélyi vasút-tervnél a Körös-völgy mindeddig legkevésbé jön figyelembe véve. En­nek oka főleg abban keresendő, mivel a vasút­nak Nagy-Váradtól Kolozsvárig a Körös-völ­gyön leendő vezetését csaknem áthághatlan ne­hézségekkel vélték egybekötve tenni. — Én magam is, mások állítására támaszkodva, nem tudtam magamnak kedvező véleményt teremteni ezen vonal kivihetősége felől. Igen, mert szemé­lyesen soha sem vizsgáltam meg a tért. Hanem miután az egészet saját szemeimmel megnéztem, előbbi nézeteimet a vaspálya építkezése felől te­temesen módosítottam, s a más oldalról hallott állításokat nagyon is túlzottaknak találtam. 1856-ban angol mérnökök, személyesen véghez­vitt vizsgálatok után bizony­iták lehetőségét a vasút-építésnek a Körös- s a Szamos-völgyön , egy n.­várad-kolozsvár-brassói vonal mellett (több mellék-combinatióval Kolozsvár és Brassó közt) szót emeltek, s a n.­várad-kolozsvár­i vo­nalt illetőleg a kolozsvári comité költségén egy technikai munkálatot is készítenek, a­melyet a co­­mitének átadtak. Én csak személyes vizsgálata­im s illetőleg számításaim bevégzése után néztem keresztül ezen, valamint más munkálatokat. Föl­­terjesztésem II. részében a Sebes-Körös-völgy­­ről, annak anyagi minőségét érdeklőleg leírást adtam. Egy oly völgyben, hol a lejtőzés mérsé­kelt (1 : 680, 1: 260 és 1: 100 közt áll), hol a völgylapály többnyire kiterjedt, hol a hegyolda­lak nagyobbára szilárdak s erdősek, hol kő és fa épitő­anyagok előállítására a földszinen he­vernek, hol, igen csekély térség kivételével, rendkívüli mesterséges kifejlődésekhez és mű­­épitkezésekhez sem kell folyamodni: ott egy szakférfi sem beszélhet a Körös-völgy rendkí­vüli nehézségeiről, annál kevésbé egy építendő vasút kivihetlenségéről. (Folytatása következik.)

Next