Pesti Napló, 1862. augusztus (13. évfolyam, 3742-3766. szám)

1862-08-01 / 3742. szám

176-3742 13-ik évi folyam. Péntek, aug. 1.1862. Szerkesztési iroda : Ferencziek tere 7-ik szám , 1-ső emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény Kiadó-hivatal. Előfizetési föltételek : a szerkesztőséghez intézendő. Ferencziek terén 7-dik szám földszint. Vidékre, postán : Helyben, házhoz hordva : Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fo- A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz , kiadása körüli Félévre . . . . 10 írt 50 kr. a. é. gadtatnak el. panaszok, hirdetmények) a kiadó­ hivatalhoz intézendők. Évnegyedre ... 5 írt 25 kr. a. é. Hirdetmények díja: 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 njkr. Bélyegdij külön 30 njkr. Magánvita 6 hasábos petit-sor 25 njkr. Előfizetési felhívás ..PESTI NAPLÓ“ j­uliu­s-decemberi folyamára Előfizetési ár : julius-—decemberi % évre 10 írt 50 kr. julius—septemberi */4 évre 5 frt 25 kr. Az előfizetési dijak közvetlenül a kiadó­­hivatalhoz intézendők. A „Pesti Napló“ kiadóhivatala. PEST. Julius 31. 1902. □ Kuranda ur, ki az erdélyi szászokat, mert különféle német tájnyelven beszél­nek, s van közöttük nehány, ki a Hoch­­deutschot is érti­­— a történelmi kötelé­kekből egy lakomás szónoklat alkalmával kiszakította, s mint a német polgárosodás előőrseit Keleten, a nagy Németországhoz csatoló: ismételjük, Kuranda úr nem az egyetlen hires férfiú, kinek fejében prü­­csök van. Bixio, a parlamenti szónok — ki bár nem szerkesztő, hanem forradalmi tábornok — majdnem akkora merészséggel jár el az annexiók ügyében, mint Kuranda úr. Tessin cantont akarja az „anya házá­hoz“ kapcsolni, s a cselekvés emberei kö­zül többen vannak, kik — mint mondják — az osztrák német Tyrolt és Voralber­­get örömest cserébe adnak Tessin can­­tonért, melynek lakosai bizonyos olasz tájszójárás szerint beszélnek. De a svájczi szövetség nem hiszi egyfelől, hogy a cserében ajánlott tárgyakat hamar megkaphassa, másfelől belátja, hogy ha a nemzetiség nevében az olaszok tőle Tes­­sint követelhetik,"ugyan­azt teheti Fran­­cziaország Genf, Neuchatel és Watt can­­tonokra nézve. S ha a franczia ,anya hazat magához viszszahivhatja gyermekeit, mi­ért ne követné a szép példát Németor­szág? s miért ne reclamálná a nemzetiség jogczime alatt a legkopárabb szikláig és leghaszonvehetlenebb posványig, a többi cantonok területét? Szóval Svájcznak nincs egy tenyérnyi földje is, mely a nemzetiségi újabb doctri­­náknak áldozatul ne esnék. Mihelyt tehát a szövetségi kormány Bixio szónoklatáról értesült, tüstént oda utasítá Tourte urat, hogy hivatalosan kérdezze meg : várjon a turini miniszté­rium osztja-e Tessin cantonra nézve az olasz parlamentben megpendített nézete­ket? Tourte válaszoló : Durando Ilk, a külügyminiszter, július 20-ai szónokla­tában határozottan visszautasított minden solidaritást Bixio eszméivel, s hő rokon­­szenvét fejezé ki a szövetségi kormány iránt. E közben Hungerbühle­r a szövetségi gyűlésen szőnyegre hozta a tárgyat, a „Gazetta Ticinese“ egy rövid közlésének alapján, melyben Durando szó­noklatából egyes oly kifejezések közöltet­tek, mik Bixio nyilatkozatát játszottak pártolni. A szövetségi kormány Hungerbühler interpellációjára tüstént rendeletet adott Tourte úrnak, hogy egész kiterjedés­ben táviratozza Durando tábornok szó­noklatát. Mi meg is történt. E szónoklat roppant és méltó ingerült­séget gerjesztett, egész Svájczban, mert a megtámadás és c­áfolat ürügye alatt tulajdonkép ugyanazon eszméknek volt tolmácslója, melyek Bixtot lelkesítik. Az olasz külügyi miniszter t. i. ki­nyilatkoztatja , hogy minden oly föl­­bátorítás, mely Svájczot fenyegeti, bal­lépés volna, mert a szövetség po­litikai és stratégiai helyzete nagy mér­tékben szükséges Olaszország szabadsá­gának megoltalmazására. S­ ő állhatatosan hiszi, hogy a tessini népnek az „anyaha­zához“ visszatérésre adott bátorítások , Svájcz szétbomlásának kezdetét teendik. Nem örvendhet tehát ily izgatásokon. Ha azonban — teszi hozzá — az történnék, hogy Svájcz egy része esetleg az „anya­hazához“ csatlakozik, akkor ő, ereje cse­kély mértéke szerint, mindent el fog kö­vetni, hogy Svájcz elvesztett birtokaiért kártéríttessék. Azaz, Durando könnyebbnek tartja, Voralberggel és Tyrol fe­lével megajándékozni Tell Vilmos utó­dait, mint egy népszerű, de Olaszország­ra nézve veszélyes izgatásnak határozot­tan ellene szegülni. A szövetség közgyűlése július 25-ei ülését egészen elfoglalta a Durando be­széde fölötti vita. Azonban a legjelenté­kenyebb szónokok, s köztök a tessini kép­viselők is, laconicus rövidséggel nyilat­koztatták ki: jöjj hát ide és vedd el. Ugyanazon mondat ez, melyet Leo­nidas szent, midőn Xerxes tőle a Thermo­­pyles szorosokat követelte. A svájczi kormány ünnepélyesen tilta­kozott egész Európa színe előtt a turini külügyminiszter ily feltevései ellen , a szövetség közgyűlése pe­dig a következő határozatot fogadta el egyértelműleg : „A svájczi szövetség köz­gyűlése teljes bizodalomtól áthatva a szö­vetségi tanács (a kormány) őrködése felől, mely minden kitelhető eszközökkel fogná az oly, bár­honnan eredő követeléseket visszautasítani, melyek közvetetőleg vagy közvetlenül a helvét terület épségének megsértésére czéloznának, most egysze­rűen áttér a napirendre. Meg kell vallani, jelenleg egész Svájc­­ban nem csekély az ingerültség a turini kor­mány iránt, mely tulajdonkép csak a bal­oldali szónokok iránti elnézés miatt len e kellemetlen bonyodalomba sodortatva. Nem gondoljuk azonban, hogy ily qui­­proquonak sokkal komolyabb követ­kezményei legyenek, mint a múlt évben volt a Dapp-völgye feletti vitának, mely egész svájczot a legszélsőbb elhatározásig fokozta föl, azonban 111-ik Napóleon ta­pintatos és engedékeny magatartása miatt lecsendesedett A svájcziak nem akarnak ugyan többé szóba állani Duran­dóval, de Durandó bizonyosan találni fog alkal­mat, mely által nyilatkozatának viszás hatását eltörölheti. A tessiniek, mint halljuk, egy monstre nyilatkozatot szándékoznak az országgyű­lésnek benyújtani, melyben tiltakoznak Bixio és Durandó föltevései ellen, s kö­szönik, hogy a nemzet képviselői közöl senki sem tett föl róluk elszakadási vá­­gyat. _ Várjon hogy fognak vélekedni az er­délyi szászok Tessin eljárása felől? Pest, julius 31. 1862. ’//• Azt mondják a macskáról, hogy bár­miként dobja az ember, mindig talpra esik. Ugyanezt állíthatni bizonyos politi­kai kérdésekről; diplomaták és nem dip­lomaták csürik-csavarják, lökik, dobálgat­­ják, de nem képesek állását megváltoz­tatni. Tapasztaljuk ezt egyebek közt a német kérdés körül, mely most ismét nagyban foglalkoztatja az osztrák politikusokat A német szabadelvűek a bécsi birodal­mi tanács két tagjához felszólítást intéz­tek, hogy ezek vegyenek részt egy „elő­­parlamentben“ és ott fejtegessék nézetei­ket azon állásra nézve, melyet Ausztria németei az összes Németország irányában elfoglalni szándékoznak. E felszólításnak elvben engedni hajlandók a meghívottak, hanem a jó urak félnek egy nagy számú gyülekezettől, és legfölebb 50 tagból álló gyűlést indítványoznak, parce qu’ il faut la ver stb. stb. Daczára azon „bozontos“ jegyzéknek, melylyel Bernstorff gróf Ausztriának a német vámegyletbe való belépését vissza­utasító, Rechberg gróf nem éjte el azon szándékát, és — ezt meg kell vallani — igen talpraesett okoskodással válaszolt a porosz közleményre. Végre azt állítják, miszerint az utolsó ,,tromf“ még nem adatott ki, és hogy ez egy német parlament egybeléptetésére czélzó indítványban fog állni, mely indít­vány — Ausztria részéről, tehát az 1848-i német parlament legkonokabb ellensége által fog létetni. Látni való, hogy Bécsben nincs hiány a buzgalomban, és hogy ott hallatlan erősödéseket tesznek Ausztria németor­szági positiójának erősítésére, vagy inkább ily erős positiónak csak mostanában esz­­közlendő kivivására. De várjon a siker valószínűsége kellő arányban áll-e ezen buzgalom hévfoká­hoz ? Jegyezzük meg mindenek előtt, hogy Rechberg gróf legújabb jegyzéke még vi­lágosabbá teszi, hogy Ausztria a vámegy­leti kérdést is csak egy negyed részben nézi nemzetgazdászati, három negyedében pedig politikai kérdésnek. Ő azt kívánja, hogy Ausztria vezessék be kereskedelmi­leg is a szövetségbe, és csak az akként po­litikailag és kereskedelmileg egyesült szö­vetség alkudozzék aztán Francziaország­­gal. Kézzel fogható, hogy Poroszország erre ismét nemmel fog felelni, mert ő föl­­jebb­valónak tekinti magát a vámegylet többi tagjainál, ő vezére akar lenni az egyletnek, nem pedig közkatonája. Aztán az egyetértés már azért is nehezen kép­zelhető, mert mind a két kormány egyelő­re merő suppositióból indul ki, még­pedig ellenkező két suppositióból, melyről egyik sem bizonyíthatja, hogy az övé a he­lye­­. Poroszország azt mondja, hogy a vám­egyleti kormányok mind az ő részé­re fognak állni, míg Ausztria ellenke­zőt állít. Itt tehát csak a tények fognak dönthet­ni, addig pedig a két kormány közt a nemzetgazdászati téren folytatott vita jóformán meddő leend. Hanem nagyobb eredménynyel ke­csegtetnek-e a politikai téren mutatkozó törekvések,­­ az osztrák követek által indítványozott német „kisgyűlés“ vagy az osztrák kormány által indítványozni szándékolt „nagygyűlés ?“ Nehezen hisszük! Mit akar a szabadelvű párt Németor­szágban ? Egyedül csak alkotmányos kormányt? Az úgyis megvan a legtöbb államban! Hanem ők az egységet az által kí­vánják előmozdítani, hogy az egyes or­szágok parlamentjei jogaik tetemes részét egy központi parlamentre ruház­zák át. Poroszország meglehetősen rezervál­­va tartja magát ezen eszme irányá­ban , és ezt következetesen teszi, mert tekintettel lévén nem-német részeire , képtelenségnek tartja, belül centráli­sért kormányt megalapítani közös par­lamenttel és aztán e parlament legfon­tosabb jogait oly gyűlésre ruházni át, melyhez a nem-német tartományoknak semmi köze nincs. Poroszország tehát — ha lehetne — magába olvasztaná a ki­sebb német államokat, és porosz tartomá­nyokká tenné azokat. De ő maga nem akar bele­olvadni Németországba, és egy­előre csak primus inter pares, a többiek feje, vezére szeretne lenni, a mire őt a német elemnek Poroszhonbani túlsúlya képesíti. Már most mikép karolhatná fel Ausz­tria, melynél az imént említett nehézsé­gek még nagyobb mértékben léteznek, s miként karolhatná fel Ausztria k­o­­molyan és őszintén egy kö­zös német parlament eszméjét, a­nélkül, hogy a központi osztrák parlament esz­méjéről le ne mondana? Hiszen ha ama frankfurti parlament létre­jő, bizonyos jogokkal kell bírnia, miket az egyes or­szággyűlés és így egyszersmind a közös osztrák parlament rovására szerezne ma­gának. Az osztrák parlament tehát jogai­nak egy részéről lemondana, de kárpót­lást azért csak a német szövetséghez tar­tozó részek találnának annyiban, a­meny­nyiben ők a Bécsben elvesztett jo­gokat Frankfurtban gyakorol­nák ; de hol gyakorolnák e jogokat a bi­rodalom azon részei, melyek n­e­m tar­toznak a német szövetséghez ? vagy ta­lán e tartományoknak kevesebb jogot akarnának adni, mint a németeknek ?! Mi okból, mi joggal?! Mindez egyébiránt elméletileg már untig jön fejtegetve. Azonban, úgy látszik, Ausztria most azon van, hogy amaz elméleti fejtegeté­seknek a gyakorlat általi megerősítteté­­sét keresse magának Németországban. Pedig ez tökéletesen fölösleges ! Mert egy közös osztrák parlament, legalább esz­mében, nem képtelenség, ámbár gya­korlati valósítására eddig bizony csekély a kilátás; de hogy a dualizmust állhata­tosan visszalökő és központi osztrák par­lament létrehozásában fáradozó Ausztria egy német parlamentben részt vehetne, az már eszmében is képtelenség, mely va­lóban nem szorul semmiféle tapasztalati bizonyításra! Bécsi dolgok. A reichsrath csak most végezi be a G­2-ki budget tárgyalását, mikor már a 63-kit is előterjesztették. Akarok mon­dani, a 63-ki budgetet már előterjesztet­ték, holott a 62-kinek tárgyalása sincs még egészen befejezve. Az utolsó tétel a budgetben azon rovat volt, melynek czí­­me: „Münz- und Wechsel Verluste,“ — mely rovat alatt az a veszteség értendő, a­mely a kincstárra az agróból hárul. Majd 13 millióra megy e veszteség, any­­nyira, mint Würtemberg királyság egész évi költségvetése. Ennyi áldozatot kény­telen hoznia Ausztria adózó népe a rosz bank- és pénzügyi politikának. S hát egyesekre — kiált föl a „Morg. Post — mennyi veszteség hárul azon közveszte­­ségek fölött! Szó volt a kincstári gyárak jövedel­meiről is. Mindenki meggyőződött arról, a­mit különben is tudtunk, hogy nincs roszabb fabrikáns az államnál. Még leg­inkább kifizeti magát a nyomda, minda­mellett, hogy sokat nyom ingyen. A por­czellán-gy­árral föl akarnának hagyni a reichsrath urak. S most jött — a só. A ruthén követek vezére, dr. Litwinowitz, mint előadó, ez egyszer kitett magáért. Egyet és mást már régebben idéztünk a bizottság jelenté­séből. Láttuk, mi roppant jövedelmet (több 32­2 milliónál,) vészén be az állam a só­ból. Azonban e nagy jövedelmet annak tulajdoníthatni, hogy ez életszükséghez tartozó czikket igen drágán adják. Emlí­tek, hogy ennek az az eredménye hogy a szegényebb néposztály nem fogyaszt annyi sót, amennyi egészsége fenntartásá­ra szükséges, s a só eladása ennek követ­keztében évenként csökken. S mit mond­junk azon eljárásról, hogy a marhának való, csaknem használhatatlan sót, oly drágán adják, a­minek a marhatenyésztés vallja kárát. És még a marhasót is min­denféle költséges anyagokkal keverik, nehogy a szegény ember valamit belőle ételhez használhasson. Oroszországnak évenként több mint fél millió mázsa sót adnak el igen olcsó áron, sőt több mint 70.000 mázsát ajándékban is adnak, míg a szegény nép az osztrák birodalomban 7 —12 forintjával fizeti mázsáját. A Kár­pátokon számos sós patak foly. E pata­kokat egy egész kis hadsereg finánczczal őriztetik, nehogy a szegény nép a sós for­rásokból merítsen. A sófőzésnél fennma­radt hulladékot szintén nagy költséggel megsemmisítik inkább, hogysem a mar­hatenyésztésnek engednék . Tönkre teszik az egész parti halászatot inkább, hogy sem a halászok sót találjanak főzni. S mennyi egyéb ártalma van a sómonopó­­lium jelen kezelési rendszerének, meny­nyire ellenkezik ez eljárás a józan nem­zetgazdaság elveivel, a nép jólétével, a joggal és méltányossággal, sőt magának az állam kincstárának érdekeivel is: mind­erre a bizottsági jelentés számos példát hoz fel. Elég megjegyeznünk végtére, hogy Európa sóban legdúsabb országá­ban a legdrágább a só. Angliában a főzni való só is olcsóbb, mint nálunk a marha só. Még oly országokban is tetemesen ol­csóbb ez áruczikk, a­melyek, mint Sz­ász­­ország, semmi sót sem termesztenek. Kiemeli a bizottság mindenek fölött még a sótermelés körüli legbureaucraticusabb eljárást. Rosthorn úr különösen megjegyzi, hogy a sóbányák kezelése Ausztriában ugyan­azon állapotban van most is, mint Nagy­ Károly császár idejében lehetett. Egy ifjú ember, úgymond, a­kit a sóbányák igazgatóságánál alkalmaztak, reformokat akart behozni,­­ azonban rész néven vették neki, s ő is felkötötte a czopfot, és szintolyan bureaucratává lett, mint a töb­biek. Szónok több érdekes adatot hoz föl a sóbányák körül követett eljárásra. Csu­pán a Visztulába, úgymond, 725,000 font só foly használatlanul. A só árának eme­lése helyett sokkal jobb lenne bizony a kezelési költségeket szállítani alá. A mar­hatenyésztésnek magának 4,300,000 má­zsa só kellene évenként, s csak 112,000 mázsát kap. A vitákat e fontos ügyben még nem végezték be. Úgy látszik, e tárgyban le­szavazzák a minisztériumot. A bel- és külföldi szláv lapok szemléje. Csak a minap közöltük olvasóinkkal Körös­­megyének júl. 21-n tartott közgyűlése egyhangú határozatát az osztrák kormány keleti politikája tárgyában, valamint Zsuzsel Fer­ néplel­késznek ez alkalommal mondott, s ama határo­zatnak alapjául szolgált beszéde főbb érvei egy­­nehányát. E beszédet most a külön ajku szláv lapok szóról szóra köztik ; a cseh sajtó részéről ez annyival inkább megfogható, minthogy a fekete-hegyi szerbek segélyzésére Prágában, va­lamint Csehország egyéb városaiban rendezett nagyobb mérvű hangversenyeket, színi előadá­sokat s más úton-módon leendő pénzgyűjtéseket, az illetők legnagyobb meglepetésére, a kormány váratlanul betiltá. Azonban e tilalom leérkeztéig is már aránylag szép segély gyűlt be a mondott czélra, úgymint három­ezer forint készpénz, sok mázsára menő tépet, tekintélyes mennyiségű fehér-­s ágynemű stb. A prágai „Hlasz“ jul. 29-i számában már is közli V­á­c­z­­­i­k, született cseh s a fekete-hegyi szerb kenéz titkárának köszönő­levelét a már kezére juttatott fentebbi összegek tárgyában. A levél végfordulatában megnyomja a szláv kölcsönösség közel jövőjű üdvös voltát. Mind­evvel szoros összeköttetésben közlendő­nek véljük a prágai „Nar. Liszti“ jul. 28-ai szá­mából a belgrádi levelet, mely az osztrák kormány keleti politikáját, ámbár más szem­pontból, mint Körösmegye 3 lelkész-szónoka, de mégis ugyanazon világosságban tünteti fel. Itt a levél : „Mi itt jól tudjuk, hogy a törökök most sem különb becsülettel járnak el irányunkban, mint azt a legrégibb időktől fogva megszoktuk r­óla, csakis az európai diplomatia kényszeríti most őket, hogy valóságos végügyekezeteket eltitkol­ják, s annak keresztülvitelével halogassanak. Ezen végügyekezetek kevesebbet nem c­éloz , mint Szerbia megsemmisítését. Ebben segélyzik őket némely barátaik, a­kik szintoly rövidlátók, mint a német baloldal tagjai az osztrák birodal­mi tanácsban. Volt idő, midőn sok államférfi azt gondolta, hogy képes meghiúsítani Itália egye­sülését a hazugság s ehhez hasonló más eszkö­zök segítségével , ámde mi következménye jön e nyomorúságos rendszernek? Csodálkoznunk kell azon, hogy ez urak annyi szomorú tapasz­taláson sem okultak, s most újonnan egy másik oldalon ugyanazon politikát ragadják meg, a­melylyel oly rosszul jártak három évvel ezelőtt. A törököktől ugyan nem lehet várni jobbat, hisz ők aligha azon helyzetben vannak, miszerint máskép járjanak el, mintsem a korán megírja nekik. Csak akkor, ha majd legyőzzük őket fegyveres erővel, kezdik majd kétségbe vonni prófétájuk mindenhatóságát, s lesz gond­juk majd, hogy legyen nekik egy hatalmasabb Allah-istenek. A következés kétségen kívül az lesz, hogy az eltörökösödött szlávok újból ke­resztyénekké lesznek, az igaz való ozmanlik pe­dig Ázsiában fogják keresni új nemzeti szeren­cséjüket. „Az osztrák kormány erőnek erejével azon van, hogy oly szerep jusson számára a közeledő keleti válságban, melyet bizonyosan el nem vál­lalna, ha felfoghatná, mily fontos és lényeges reá nézve a szláv elem, különösen a monarchia és dynastia fenntartása tekintetében. Az osz­trák kormány jelenleg a törököket támogatja, bár köztudomású dolog,­­ hogy azok a ke­resztyén szlávok ellen döntő csatára készül­nek, s ez­által mi mást arathat, mint ellen­szenvét azon 16 millió szláv alattvalójának, a­kik a készülő háborúban minden bizonnyal nem a török részén s tulajdon rokonaik ellen fognak állani. Ha az osztrák kormánynak elég bátorsága volna, hogy elismerje azt, a­min úgy sem képes változtatni, ha be akarná látni, hogy a törökök buktát feltartóztatni már teljes lehetet­len­­ szert tehetne Keleten oly befolyásra, a­mi­lyenre Nyugaton a maga német politikájával so­ha nem tesz szert. Az osztrák kormány jelenlegi eljárása után ítélve azonban közel már az idő, a­midőn még a porosznak is több rokonszenve lesz a délszlávoknál, mint az osztráknak. Ausztria, s vele Németország is, mindig Mahomed követői ellen, s a keresztyénség mellett hadakoztak; most azonban úgy látszik, mintha nyoma sem volna már a keresztyén világnak. A törö­kök Zimonyban, az osztrák kormány oltal­ma alatt, a legdurvább kifejezésekben ára­doznak a keresztyén kutyák felől. Zimony lakói örömest hajtanák ki e szemtelen vendégeket, azonban ők baráti az osztrák kormánynak, s a parancsnokló tábornoknak. A törököknek nem igen lehet rész néven venni, hogy a keresztyén kutyák kiirtásáról fennhangon szeretnek szólni, mint hisz maga a korán azt parancsolja nekik; az osztrák kormánytól azonban meg lehetne vár­ni, s követelni is, ne áldozná fel ily könnyű szerrel polgárai vallásos s nemzeti érzelmét oly politikának, a­mely magára Ausztriára nézve is csak vészhozó lehet. ,,A Balkán mentében „h­a­j­d­u - c­s­a­p­a­­t­o­k“ mutatkoznak ; ez aligha kedvére lesz a törököknek."Ha fel­kel Bolgárország is, a mozgalom nyomban egész Thessaliáig, Macedonia és Thráciáig elhara­­pódzik. A törökök e tájakon sehol nagyobbacska darab földet nem birnak, ők csak a fekete tenger melléke hosszában, Sumiától a Dunáig képezik a lakosság többségét. Szó van itt csak is a tözs­gyökeres törökökről ; a török vallásra tért szlávok száma itt ott tekintélyesebb. Konstanti­nápoly oly kevéssé képes hatal­mában tartani a­­Balkán-félszigetet, a­mily ke­véssé az Nápoly Italia, vagy Cadix Spa­nyolország tekintetében. Hisz a törökök el­foglalták volt már nagyobb részét e félszi­getnek előbb, mintsem Isztambul birtokába juthattak ; ők Drinápolyból indultak volt Kon­stantinápoly ellen,erős hajóhad muldatlanul szük­séges volt a török hatalomnak fenntartására a fél­szigeten. Volt idő, midőn a török hajóhad egyen­­erejű volt a velenczei köztársaságéval, bár ez akkor a tengeren uralkodott, mert hiszen azért még a törököké volt az uralom a Dunán. Azon­ban mindez elmúlt már végkép. Jelenleg azon török birodalom, mely egykor képes vola egész Európát megrázkódtatni, legtehetetlenebb vala­mennyi európai államok között, még saját ön­védelme tekintetében is. Természetes, hogy ily helyzetekben a törökök örömest hasznát veszik az ausztriai oltalomnak; azonban a szegény törökországi keresztyének boszni szemek­kel tekintenek a szomszéd keresztyén hatalom ily eljárására, azon hatalom eljárására, a­mely akár­hányszor megígérte volt a szegényeknek a török járombóli kiszabadítást, a­melynek felhívá­sára akár­hányszor bárdot és puskát ragadtak ők, ámbár mindannyiszor rutul megcsalatkoz­tak várakozásukban. Még most is kéz alatt pénzt küldözgetnek a római katholikus Bosnyákoknak, sőt meglehet, az Ausztriához szóló egyik másik Boszniai bégnek is, mig a törököknek megenge­dik, hogy nyilvánosan fegyvert és lőszereket vá­sárolhassanak. Ezen szerencsétlen kétszínűség, két­ kulacsosság minden bizonynyal csakis rész gyümölcsöt teremhet!“ Mind­evvel szemben legkényesebb helyzetben találja magát a horvátországi római kath. felsőbb derűs, minthogy felfogása szerint, a kormány c­élzataira, ámde a közönség magatartására is tekintettel kell lennie; pedig ez határozottan a törökök ellen nyilatkozik az országszerte na­gyobb mérvben megindult mindennemű segély­gyűjtés alakjában a feketehegyi szerbek részére. Természetesen a szép nem mindenütt elöl van , erről azonban, úgymint a Belgrádból sűrűen ér­kező levelekről, legközelebb. Olaszországban még mindig Gari­baldi a figyelem főtárgya. Bár a turini kormány hivatalos lapja, mint tegnap ír­tuk, kereken meghazudtolja a római par­tokon való kiszállás hírét, annyi látszik az újabb tudósításokból is, hogy Rómára nézve bizonyos készületek vannak folya­matban.

Next