Pesti Napló, 1862. november (13. évfolyam, 3818-3842. szám)

1862-11-01 / 3818. szám

252-3818 13~ik évi folyam. Szombat, nov. 1.1862« « i«p velemi részét üretii minden közlemény E 1­a­d­ó • h­i­v­a­t­a 11 Előfizetési föltételek : T Hirdetmények dija : Svierlmnavtéal Iroda * • szerkesztöséghez intézendő. , _ I * 1 076rtt.1397.lBSU uuu# . B Ferencziek terén 7-dik szom földszint. Vidékre, postán : Helyben, házhoz hordoz­ó 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 ujhr. - «—■I “Sls r­tmMI“• *» MW" esu.- •• •• •■ “ a s £ 11 | —jaMy8 wto- Előfizethetni „PESTI NAPLÓ“ november -decemberi 2 havi folyamára 3 forint 50 krral , agy szinte november—januári évnegyedre 5 forint 25 krajczárral. A „Pesti Napló“ kiadóhivatala. PEST, October 31. 1862. Bécsi dolgok. A „Donau Zeitung“ a lapunkban meg­jelent October 20-ai levélre egy hosszú czikket ir, ily czim alatt: „Zur Verstän­digung.“ E czikk tartalma a következő. A magyar publicisták okoskodásaik­ban nagy ugrásokat szeretnek tenni, s tetszés szerint választják kiindulási pon­tokat, ignorálván egész korszakokat. így 1860-ban elfeledték a lefolyt tíz évet, (de­hogy feledték, dehogy feledték, nézze meg csak a „Don­ Zeitung“ az országgyű­lési beszédeket!) s visszaugrottak 1848-ra. Pedig az érintett tiz év alatt támadt igé­nyek is tekintetbe veendők. Továbbá a levél azon részére, mely szerint a nemzet, jelen körülmények közt, nem nyilatkoz­hatván, magának a fejedelemnek kell fel­fogni a kiegyenlítés fonalát, vádakkal vá­laszol. Elismeri ugyan, hogy az uralko­dónak áll hatalmában : az országnak al­­kalmat nyújtani, hogy „az értekezés oly sajnos a­ megszakadt fonala újra felfogas­­sék,“ elismeri ez által helyességét annak, a­mit az October 20-ki levél írója e rész­ben mondott: az értekezés fonalának megemlítését mindazáltal egyszersmind alkalmul használja föl elmélkedésre azon théma fölött, ki szakasztotta meg az érte­kezések fonalát. Felhívja lapunkat, segít­se egyengetni a kiegyenlítés útját, é­s oly térre viszi a vitákat, mely csak a recriminatiókban lehet termékeny. Jelen viszonyaink közt, ha akarnak, sem követhetnek a „Don. Zig“ot e térre. Azt sem fejtegetjük, mennyiben helyes követelés tőle, azt kívánni, hogy a magyar politika azon pont helyett, a­hol a ma­gyar közjog fonala megszakasztatott, Bach rendszerét válaszsza kindulási pontjául, m oly rendszert, melyet túl a Lajthán is a sajtó és a reichsratl egyaránt elitélt, s a mely, miután megbukott, államminiszter urban találta ugyan föl lovagias védőjét, de a mely ellen, mig fennáll vala, ő ex­­cellentiája is az ellenzék soraiban küz­dött. Hogy közös érdekek vannak, — en­nek elismerése végett nem szükség ben­nünket Bach korszakára utasítani. Elis­­merék ezt már a pragmatica sanctio al­kotói, kimondá a 48-ki, annyiszor meg­támadott törvényhozás, elismeré és ki­mondá a 61-diki országgyűlés felirata is, midőn az esetről esetre való érint­kezésben e közös érdekek ellátásának módját is kijelölte. Vita tárgya lehet, s vannak is, a­kik váltig vitatják, vájjon ez a mód kielégítő-e. De a Bach korsza­kára utalás bizony­nyal inkább vezet a szenvedélyek izgatására, mint az eszmék tisztázására. Nem egyéb ez, mint a sze­rencsétlen „verwirkt“ elmélet fölmelegí­­tése más alakban. A „Donau Zeitung“ ez okból, midőn bennünket fölhív, egyenges­sük a kiegyenlítés rögös útjait: helytele­nül cselekszik, ha oly korszakot ajánl ki­indulási pontul a magyar journalistiká­­nak, a­melynek emlékeire az általa any­­nyira vádolt 61-ki országgyűlés fölirata is, államférfim tapintattal, fátyolt kivánt vetni. Valóban, a „Don. Zig“ szerkesztői kez­dettől fogva kevés tapintatot mutattak a magyar kérdés vitatásában. Oly észrevé­tel, melyet bécsi lapok is nem egyszer tet­ek. Ily hatással volt az idéztük lap újabb Czikke is, mind a „Waterland“-ra, mind a „Wanderer“-re. A görög mozgalom. Egy tényt tegnapi czikkünkben helyre kell igazítanunk. Ottó király és neje nem tért volt át a görög hitre. A király megmaradt a katholi­­kus, a királyné a protestáns valláson. Csak any­­nyi áll, hogy az alkotmány értelmében a király örökösének a görög vallásban kell vala nevel­tetnie. A „Patria“ ezen félhivatalosnak látszó közle­ményt adja: „Állítják, hogy Görögország három védhatal­­ma (Orosz-, Francziaország és Anglia) megegyez­tek abban, hogy a hellén kérdésre nézve a non­­interventio elvét követik. Az angol kormány ez értelemben szándékszik jegyzéket intézni kül­földi képviselőihez.“ Ugyanily értesülés nyomán írhatja a szintén, s még tán nagyobb mértékben, kormány­ inspi­rálta „France“ egyik csikkében a következen­­dőket : „Ma már a görög forradalom be van fejezve; a király és királyné oda hagyták az országot; a görög trón üresedésbe jött. Világos, hogy ko­moly kérdések állanak elő e hel­yzetből, me­lyeket, igaz, hogy előre lehetett látni, de váratlan gyorsasággal fejlettet ki. „Hogy a görög nemzetnek joga van,tetszése szerint módosít­­ni intézményeit és kormányát, oly elv, mely már az újkori tár­sadalmak tanaiban meghono­sodott,­ mely ellen nem lehet óvást tennünk. Csak mérsékletet s ildomosságot ajánlunk e for­radalom vezetőinek ; kívánunk főkép annyi erőt nekik, hogy ideiglenes hatalmuk alatt ké­pesek legyenek uralkodni az anarchicus szenve­délyeken s a nép túlzásain, melyek csaknem mindig járnak az ily eseményekkel.“ Azután a „France“, mely az olasz nemzeti tö­rekvések határozott ellensége, még a görög for­radalmat is hajlandó olasz izgatásoknak tulajdo­nítani. Már-már rémlátó szemei előtt áll, mint fogja az olasz forradalmi párt egyetemes fölfor­­gatási törekvésé­ben a görögöket a porta ellen ingerelni, s fölizgatni százados szenvedélyeiket,a törököknek Európából leendő kiűzésére ! — E furcsa gyanúsítás után így folytatja a „France.“ „Bármi következzék, akár rend, akár anarchia, Görögország ura a maga sor­sának, s valameddig nem veszélyezteti az európai csendet s a hatalmak egyensúlyát, ny­il­­ván joga van a tetszése szerinti önkormányzás­hoz és önigazgatáshoz. „De az, hogy az európai közvéleményben oly sensatiót okozott a hellén forradalom, bizonyítja, hogy nem annyira helyi, mint európai érdekűnek tekinti. „A görög trónt az 1832-iki szerződést aláírt hatalmak állították fel. Föl lehet-e műveket for­gatni intervenciójuk nélkül ? Vájjon nem támad­nak-e föl az athénei udvarnál egymás ellen küz­dött vetélkedések ? Az Otto király körében oly hatalmat nyert orosz befolyás, az oly türelmesen nagyra vágyó angol párt, nem keresnek-e az új zavarokban elemeket, túlnyo­­móságuk érvényesítésére ?“ „S mit fog tenni Francziaország e­ versengések s talán cselszövények között ? Nem támad-e újra a keleti kérdés, s vele minden veszélyes ? Biztos­ságban van-e Konstantinápoly az orosz örökös terjeszkedési vágyaitól ? Ki lesz Otto király utó­da, Leuchtenberg­e, vagy Alfréd bg ? Mindez a komoly kérdés, melyet könnyebb tenni, mintsem megfejteni.“ Mindazáltal a „France“ meghatározhatónak véli eleve is azon egy két fő elvet, mely e fontos viszály felett dominál. „Görögország franczia, angol és orosz collec­­tiv pártfogás alá van helyeztetve. Ennél fogva lehetetlen, hogy i irányában elszigetelt­, személye­sen önző politika juthasson érvényre, s még in­kább, hogy valamelyik hatalom külön és függet­lenül cselekedhessék. A megoldás csak a védő­hatalmak egyező akaratából folyhat, vagy pedig egy congressusban összeülendő összes nagyha­talmak végzéséből. Addig világos, hogy tiszte­letben kell tartani a görögök azon jogát, hogy szabadon választhassák kormányukat, s a non interventió elvét fenn kell tartaniuk az érdekelt hatalmasságoknak. „Bajosnak látszik az is, hogy akár Leuch­­t­e­n­b­e­r­g, akár Alfred­ig a jelöltségre bocsáttassák, míg az aláíró hatalmak közt az 1832 iki szerződés évényben áll, mert e szer­ződés egyik világos kikötése az, hogy Angol-, Franczia- és Oroszország határozottan eltiltják egymást, hogy dynastiájuk valamelyik herczege jusson a görög trónra. (Lauchtenberg az orosz és franczia dynastiával van rokonságban, Alfred pedig angol királyi ág.)“ A­mi pedig a görögöknek a török birodalom rovására leendő terjeszkedési vágyát illeti, a „France“ nem aggódik rajta, mert az 1856-iki szerződések az ottomán birodalmat a párisi ok­mányt aláírt hatalmak összes garantiája alá he­lyezik, s létét nem lehet veszélyeztetni egész Európa intervenció­ja nélkül. Ugyan­csak a „France“ a 29-ikig Párisba ér­kezett legújabb értesülések nyomán írja, hogy Atheneben három trónjelölt van :Leuchten­­berg, Alfred hg­s Victor Emanuel leg­­kisebbik­ja,a Montferrati hg.­­ Sze­rinte Leuchtenberg­hg mellett volna a többség, de az athenei orosz követ kijelentette, hogy kormánya merőben idegen akar maradni a mostani eseményektől. Ugyan azon tudósítás szerint a mozgalom vezetői több párthoz tartoznak, de mindnyájan a monarchiai forma mellett nyilatkoznak. A királyném mondott le. Kinyilatkoztatta , hogy a­z erőszakot, melynek áldozata, nem indokolja semminemű al­kotmányellenes tett az ő részé­ről, hogy fenntartja jogait, s a görög kérdés európai lévén, Európának kell határoznia ebben. — Egy, Oszmán basa parancsa alatt álló hajó­­hadosztály parancsot vett a portától, hogy az ár­iai öbölbe induljon, szemmel tartandó a venitzai görög felkelők mozgalmait. Rattazzi úr Garibaldi tábornoknak megígérte az olasz kormány segélyét, ha egy montenegrói, vagy dalmatiai forradalomnak élére áll, mely az ottomán birodalom hely­zetén tetemesen változtatott volna, s a Habsburg­­ház birtokára is, közvetőleg vagy közvetlenül, nagy befolyást fogott volna gyakorolni. A terv egy pillanatra dugába dőlt, mert Garib­aldi egyelőre csak olaszföldi mozgalmat akart. Rat­­t­a­z­z­inak minden okoskodása sem bírta őt meg­győzni, hogy Rómába a legrövidebb út Athénen, Montenegrón, Dalmatián, Velenc­én keresztül vezet. Most már a görög forradalom csakugyan kitört. Részletei eléggé jellemzők. A „La Fran­ce“ telegrammjai szerint a felkelők főnökei ke­vesebbet beszélnek Otto­rosz bolkormány­­zásáról, mint arról, hogy elhanyagolta : az álla­mot hódítás által növelni. És azonnal görög csa­patok indíttattak a határszélre. Nem v­a­n vi­sz­i­n­t, hogy a felkelés vezetői ezt az utat választották vol­na, ha nem volnának egészen bizonyosak abban, hogy a nagy­­hatalmasságok közül egy vagy több támogatni fogja őket.­­ Hogy a forradalom külföldi eredetű, hogy Tö­rökország halálos ellene védőleg s biztatólag áll mögötte, több, mint valószínű, miután látjuk, hogy az ideiglenes kormány fellépésekor rögtön kész támadó harczot kezdeni. „Angolországnak Görögország szomszédjában oly fontos érdekeket kell védelmeznie, és más hatalmak kérésére elvállalt oly jelentékeny köte­lességeket teljesíteni, hogy az angol hajóhadnak Piraeusbani megjelenését a következő nagy ese­mények előjeléül lehet venni. Ha nem is vagyunk azok, minek egy időben neveztek minket : „a világ legelső mahomedán hatalmassága“, de mindenesetre azon európai hatalmasság va­gyunk, melynek leginkább érdekében van az ottomán birodalom fenntartása. Mily befolyás alatt legyenek a terjedelmes ottomán birtokok, melyeken keresztül vonul Indiávali összekötte­tési vonalunk — a britt birodalomra nézve majd­nem oly fontos, mint az a kérdés,­hogy a London és Portsmouth közti egybeköttetési vonal angol­vagy külföldi hadsereg hatalmában legyen-e ?“ —“A „Globe“ is oly formán beszél, mint a M. Post, csakhogy több kímélettel szól a görö­gökről. A görögöket, úgymond, nem kell politi­­kájuk után ítélni meg. Nagy szerencsétlenség, hogy fényes talentumaikat mindenre hamarább fordították, mint politikára. Végre óhajtja, hogy valódi nemzeti kormányt állítsanak, a elismert területük határai között nagy nemzetté fejlődje­nek ki. Az angol lapok a görög forrada­lomról. London, oct. 27. A lapok ma a görög for­radalommal és Russel­lord Schleswiget illető jegyzékével foglalkoznak. A „Morning Post“ a görög forradalomról e kép nyilatkozik : „Nem sokkal a legközelebbi Garibaldi felkelés előtt, azon meggyőződést mondtuk ki, hogy egy mesre szétágazó fondorlat görög for­radalmat fog előidézni, mim előidézte volt m­ár a montenegrói. A jóslatot azon tény igazolta, hogy A „Constitutionnel“ a görögor­szági eseményekről. A félhivatalos „Constitutionnel“ egy hosszú czikkben reflectál azon okokra, melyek az utóbbi görög forradalmat s annak sikerültét eszközöl­ték, s részletesen jellemzi és festi Görögország közhangulatát a forradalom kitörése előtt. A czikk veleje a következő: „Nem fogunk visszavonatkozni a naupliai lá­zadásra, írja a „Const.“, miután előre bocsátotta, hogy ez időtt csak a tényeket lehet egymás kö­rül csoportosítani, minthogy részletes tudósítá­sok még mind ez ideig hiányzanak. Olvasóink emlékezhetnek, hogy ezen lázadás rettenetes volt, s oly természetű, hogy még szilárdabb s megülepedettebb kormányt is megrendíthetett volna, mint a milyen a görögországi. Az első rohamra rögtön oly vár birtokába jutott, mely a függetlenségi háború alatt a törökök s egypto­­miak egyesült megtámadásaival daczolt, oly erős­ség birtokába, mely fegyverek s hadikészletek tekintetében Görögország összes haderőinek há­rom negyedrészét foglalta magában, s a mely kettős ostromzárt igényelt már természeti fek­vésénél fogva is, vagyis igénybe vette az egész görög szárazi s tengeri haderőt. A harcz negy­ven napnál nem tartott tovább, s ezen negyven nap alatt, mely a polgárháború idejében roppant sok idő, egész Görögország sötéten s fenyegető nyugtalansággal nézett Görögországra. „Ily heves, tartós rázkódás után nem könnyű volt a rendet helyreállítani. Igaz, hogy az akko­riban a kormány élén álló kabinet nem használ­ta föl szigorúan győzedelmét, s hogy embersé­gesen s dicsérendő eszélylyel járt el, megnye­rendő a legyőzötteket. „A felkelőknek adott megkegyelmezés azon ponton állott meg, melyen túlhaladva, valódi gyengeséget árult volna el Kivétel mindössze 12 személyre nézve történt, tudniillik három ka­tonai s 9 polgári egyénre nézve, e kivételt ha­talmas tekintetek parancsolták s igazolták mind­azok előtt, kik a kormányoktól nem tagadják meg az önvédelem jogát. „Ezen kegyelmi tény azonban nem bírta m­e­­győzni Görögország lakosságát arról,hogy a kor­mány erős s mérsékelt. A pártok nem akartak semmit tudni a kibékülésről , még a fegyverszü­­netre sen­ akartak ráállani. Napról napra jobban nyugtalankodtak, s hevesebben panaszoskodtak, s mivel erejük növekedett ugyanakkor, midőn hangulatjok a kormány ellen mindinkább szen­vedélyessé vált, világos jön mindazok előtt, kik a görögországi ügyek menetelét némi figyelem­mel kisérik, hogy a naupliai felkelés nem volt egyes elszigetelt tény, hanem hogy az egy szét­ágazott felkelési tervvel állott összeköttetésben, a­melynek vezetői sokkal fontosabb egyének, mint a levert mozgalom vezetői voltak. „A helyzet betegséget rejtett magában.” Sú­lyos közbejött események csak nehezítették azt. Mintha csak minden oda munkált volna, hogy a közingerültség növekedjék. „Először is a tiszteknek egy része egy, a had­ügyminiszterhez benyújtott emlékiratban azon eltökélt határozatát jelentette ki, hogy a naupliai felkelésben compromittált, de azután kegyelem­ben részeltetett tiszteket, társainak nem fogja el­ismerni, s azokkal együtt nem szolgál. Ezen, kü­lönben is rosz példát nyújtó tény­t,eltekintve at­tól, hogy a fegyelem szabályait sértő, mivel kato­nai tiltakozás állott elő, a kormány rendszabály­ai ellen a hadseregben a viszály , az egyenetlen­ség magvát hinte el. A következmények nemso­kára jelentkeztek; a czivakodás, kihívások s pár­bajok, napirenden voltak a hadseregnél. A köz­vélemény érdekleni kezdé magát e viszályban, s álláspontot foglalt majd ez, majd amaz irányban. „Ez alatt az athenei, naupliai, santorini s lyrai menekültek nem maradtak csendben s tétlen­ségben. Elkövettek mindent, hogy el ne felejtsék őket, hogy egy győzelmi bevonulást készítsenek elő számukra, s boszút álljanak a kormányon, melynek erejét, tekintélyét s kegyelmét egyaránt érvénytelenné akarták tenni. Panaszaikkal be­tolták egész Görögországot s Európát, elmondák reményeiket, szenvedéseiket, szerencsétlensé­geiket. Számkivetések első napjaibann, mindjárt a múlt május hó elején, Smyrnából egy memo­randumot intéztek Görögország védhatalmassá­­gaihoz. „Ezen memorandum, melynek aláírói a görög nép közvéleményének tolmácsaiul léptek fel, fel­sorolta az ellenzék minden sérelmét valót vagy képzeltet, régit vagy újat; vádolá a kormányt az igazgatási zsarnokságról, megvesztegethető­ségről, a kamarákat servilismusról, a levéltitok megtöréséről, az 1843. alkotmánylevél rendel­kezései iránt tanúsított rendszeres és megátalko­dott ellenszenvről s eljárásról. Otto exkirály kormányára relmondották, hogy az : „nemzetel­lenes, s háladatlan.“ Elmondja azután a „Con­stitutionnel“, hogy ezen okmány egész Görög­országban elterjedett,s Athenében magában majd minden utczasarkon ki volt függesztve s olvas­tatott. A kormány pedig annyira közönyös s tö­rékeny volt, hogy ezen okmánynak hirlapilag való közzétételét is megengedte. „A kormány rendszabályai épen nem voltak összhangban a helyzet mindinkább súlyosbodó körülményeivel. Ezen zavaros s mozgalmas idő­szakban a miniszteri válságok sokkal hosszasab­ban tartottak, semmint azt a közönség békés időben is eltűrni képes lett volna. A kormányra jutó kabinetekben semmi egyöntetűség vagy szi­lárdság. Mintha csak a végzetszerűség is bele­avatkozott volna az ügyek folyamába, a minisz­terek majd mindannyian veszélyesen megbete­gedtek, midőn állomásaikat kellett volna elfog­lalni. Azon miniszterek, kik az utóbbi hónapok­ban a kormányra jutottak, nem merték határo­zottan megkezdeni a harczot az ellenzékkel, mert jól érezték, hogy népszerűtlenek, jól érez­ték, hogy a holnapi napról sem biztosak, s nem akarták egyéni szerencséjüket, családi vagyo­­naikat a veszélyben forgó uralkodóház szeren­cséjével s vagyonával összekötni.“ Elmondja itt azután a „Const“, — és pedig nem minden fáj­dalmas rokonszenv nélkül az ex­király ügye iránt — hogy a parlamenti kormánytöbbség bá­tortalan volt, nem mert fellépni, s hagyta a dol­gokat a maguk folyásán. „Mialatt a kormány önmagát elhagyván, pél­dát adott arra, hogy mások is elhagyják — az oppositio a világ minden részéről bátorítást ka­pott. A közhangulat eme forradalmi jelenségek által folytonos izgatottságban tartatván, a nép a kormány minden ígéretét gyanúsnak, engedmé­nyeit perfideknek tartotta s hirdette. Harmincz év óta semmit sem kívántak annyira, mint a nem­zetőrség felállítását. A nemzetőrség megadatott. Daczára ezen engedménynek, az ellenzék újabb sérelmet hozott fel, épen ez alapon, a kormány ellen. A görög nemzet legkedvesebb eszméi rög­tön hitelüket vesztették , mihelyt a kormány azoknak pártját fogta. „A belzavarokhoz járultak a diplomatiai ne­hézségek, melyeket szintén nem lehet a számí­tásból kifeledni. „A török porta egy, aug. 25-ről kelt jegy­zékben megjegyzé az athenei kabinetnek, hogy ha a nemzetörségi törvény 3 dik czikkelye sze­rint, a török alattvalók beléphetnek a­» nemzetőr­ségbe — azon óhajtás kifejezése mellett, hogy a görög nemzetiséghez akarnak számíttatni —ez ál­tal oly ujonczozási eljárás lesz megállapítva a hellén kormány részéről, mely a portával fenn­tartott barátságos viszonyokkal teljesen ellen­kezik. „Angliának athenei képviselője sept. 6-tól kelt jegyzékében ugyanezen félelmét fejezte ki a görög kormánynak, s a porta példájára ezen sé­relem orvoslását követelte. „Mindezen különböző okok — majdnem mind­annyian tevékenyen s hatályosan működve, igen nehézzé s veszélyessé tették Otto király helyze­tét. Néhány hét óta a tisztán látók sejthették a vihar közelgését. Minden oldalról érezték, hogy egy döntő esemény bekövetkezése kikerülhet­­len, s hogy a legújabb forradalmat néhány fran­czia­­ külföldi lap már néhány nappal a valódi kitörés előtt jelenté is je­lenthetünk helyi piac­unkról. Jelentékeny vál­tozás nem történt. A búza mint tegnapelőtt, úgy tegnap is meglehetősen kelt a bejegyzett ára­kon , külföldre, leginkább Helvéczia számára vásároltatott. 86 V2 és 87 ftos 4 ft 12 V8 kron kelt. A rozsból zavartalan üzlet, szilárd árak mellett. Győr, October 29-én. A hét folytán gabna­­üzletünk általában lanyhának nevezhető, csupán a rozs örvendhetett kissé élénkebb keletnek, melyből külföldiek az alább jegyzett árakon kö­rülbelül 5000 mérőt vásároltak. Zab épen nem kerestetik, s mai napig sincs reá nézve kedve­zőbb kilátás. A búzára tökéletes szünet állott be, s mindamellett az róla a vélemény, hogy ára nem fog alább szállni. A többi gabnaneműek vál­tozatlanok. A viz apad; az idő meleg és száraz. Az árak következőkép jelölhetők: Bánáti búza­­ 86—87 fon. 4 ft 40—80 kr, bánáti búza új 86 %—89 fon. 4 ft 60 kr—5 ft 10 kr, bácskai búza 83—85 fon. 3 ft 75 kr—4 ft, magyar búza 84—87 fon. 4 ft 10—50 kr, rozs 75—79 fon. 2 ft 90 kr—3 ft 20 kr, serföző árpa 66—70 fon. 2 ft 10—30 kr, takarmány árpa 62—64 fon. 1 ft 90 kr—2 ft, kukoricza a 80—83 fon. 3 ft 60— 80 kr, kukorica uj 78—81 fontos 2 ft 15—30 kr, zab­ó 47—50 fon. 1 ft 65—70 kr, zab uj 43 —46 —* fon. 1 ft 53—60 kr. Temesvár, oct. 25. A pesti, győri és mosonyi fölerakó s gabna-eladó helyekről hoz­zánk érkező folytonosan nyomasztó árjegyzékek következtében, valamint itt, úgy egész Bánát­ban csak zsibbasztó, sőt leverő hangulat uralko­dik a termények vásárlásában. — A vevő vagy kereskedő féltékeny, mert eléggé okult a maga kárán, s azért nem ok nélkül számol, gondolko­dik, nem erőlteti a vásárlást, mint más években, ha csak — a kis víz miatti késedelem által — arra kényszerűvé nincs, hogy gabnáját mielőbb hajóba rakhassa. így, ha a hozatal lassú és ke­vesebb is, mint más években, még mindig ele­gendő a fontolva vevők számához képest, kik magukat a kereskedelmi körülményekhez akar­ják alkalmazni, s inkább semmit vagy keveset venni, ha a felső eladó piaczi árakhoz aránylag nem, volnának képesek vásárlásukat folytatni. — És íme ez oka, hogy bánáti búzatermesztőink mindamellett, hogy szűk termésük volt, nagy árakat reménylettek, sőt most is azt jövendöl­nek , de azért pénzre lévén szükségök, csak úgy hódolnak az alacsonyabb áraknak, mint bő ter­mésben.­­ Különben feltűnő az, mikép az első minőségű búza ára csekély különbséggel, Te­mesvártól kezdve fölfelé Szegedig, majd minden állomásokon egyenlő. — A temesvári piaczi gab­­naárak: búza 3 ft 20 kr—4 fog, uj kukoricza 2 ft, zab­­­it 70—75 kr, nagyobb részt hetivásár­­napokra szorítkozva. Más élelmi­szerek : bab­it mérő 1 ft 30—40 kr, burgonya za­m. 28—40 kr, marha­hús fontja 17 kr, juh-hús fontja 12 kr, sertés-hus fontja 24—26 kr, zsír fontja 42 kr, 100 fej középszerű káposzta 4 ft, széna 5— 6 mázsa körül egy szekérre rakva 9—10 ft. Idő­járása száraz. Ki­sfaludy-társaság. A Kisfaludy-társaság tegnapi rendes havi ülé­sében Arany János „Bolond Istók“ czímű elbe­szélő költeményéből olvasá föl az első éneket. Új alapítókat jelentettek be : B­o­c­z­k­ó Dá­niel, M­a­d­a­s­s Károly és O­r­d­ó­d­y István Károly urak. A Kisfaludy-társaságnak több rendbeli régibb kiadványai, nevezetesen az Évlapok több évi fo­lyamatból számos kötetek (melyek egyébiránt önálló s teljes munkákat foglalnak magukban), nem lévén többé könyvkereskedésbe bocsátha­tók : a társaság elhatározta, hogy ebbeli fölös példányait a tagoknak, az irodalom barátainak , köz­könyvtáraknak ingyen kiosztja. A­kik tehát akár maguk, akár valamely közkönyvtár számára igénybe akarják venni a társaság ezen ajánlatát, szíveskedjenek am­l­rthoz fordulni, ki is a jelent­kezőknek — azon sorban, a­mint a jelentkezések történnek — rendelkezhető példányokkal szol­gálni fog. A Kisfaludy-társaság rendes havi üléseit (min­den hónap utolsó csütörtök napján) ezentúl nem délutáni 3, hanem délelőtti 11­ órakor fogja tartani­ Pesten, oct. 31. 1862. G­r­e­g­u­s­s Ágost, titoknok. Gazdasági s keresk­ed, tudósítások. Pest, oct. 31. Rendkívül szép, derült őszi nap. A vízállás változatlan. A gabnaforgalmat illetőleg ma nem sokat se­ A mai Ment ünnep miatt lapunk legközelebbi száma kedden, november 4-ikén fog megjelenni Vegyes tudósítások. — Liptó Sz. - Miklós, oct. 27. Tegnap igen örvendetes napunk volt : T­a­r­n­ó­c­z mező városának újonnan felépült iskoláját szenteltük fel. Mi­előtt az ünnepély leírásához fognék, egy­két szót akarok mondani magáról a városkáról. T­a­r­n­ó­c­z alig talán 1200 vagy 1300 lélek­kel bíró kis város, melynek szorgalmas lakosai többnyire földművelőkből, mesteremberekből és fuvarosokból állanak, s csekély vagy­onosságukat szorgalmuknak és takarékos életüknek köszönhe­tik, az utolsó években annyira terheltetett adóval, hogy panaszukra reclamationalis commissionak munkálatából kisült, miszerint Tarnócz 8000 o. é. Iton felül több adót űzetett, mint a­mennyit rendesen kellett volna. Ezen összeget természe­tesen vissza nem kapták, hanem az csak éven­ kint a jövőbe tudatik be. A város elöljárói azon dicséretes ötletre jöttek, hogy ugyanezen össze­geket, melyeket az álladalmi pénztárba adó gya­nánt űzetniük kellene, rendesen egy városi kö­zös kassába fogják beszedni, s a beszedett tete­mes összegen, két rendes tanítóra oskolát építe­nek. A szó tette jön, az adó beszedetett, s midőn somm­ája a múlt tavaszra a 8 ezer ftát megütöt­te, hozzá fogtak az iskola építéséhez, s minden várakozáson felül elkészült olyan iskolai épület két rendes tanítója, mely hazánk kisebb városai bármelyikének díszére szolgálna. Szóljunk most egy-két szót magáról az ünne­pélyről. A város elöljárói és Dr. M­i­h­a­­­i­l Victor, egyházuknak fáradhatatlan felügyelője, jó eleve küldöttségképen személyesen bejárták a közelebb fekvő ecclezsiák felügyelőit, lelki­pásztorait és tanítóit, őket az ünnepélyre meghíván, a távolabb eső felügyelők és egyházi személyek levélileg meghivattak. F. hó 26-án kora reggel számos kocsi, és egy igen hűzes úri és polgári rendből álló bandérium összejött megyei székvárosunk­ban Sz. - Miklóson és várta közszere­tet tiszteletű dunán­ inneni felügyelőnket Szent Ivány Mártony­­ méltóságát, ki is él­jenzések között megjelenvén, ötös fogatú disz­kintóban,számos kocsi és bandériumtól kisértetve, vágtatva Tarnóczra vitetett, — a városka határán ismét egy odavaló lovas csapat a kíséret­hez szegődött; oda megérkezvén ő méltósága azonnal a város birájától, és ezután P­­­e­c­z János tisztelt esperesünktől szivesen üdvözölte­­tett. Itt meg kell jegyeznem, hogy ámbár min­den egyházi felügyelő és számtalan minden ren­dű és rangú egyének megjelentek, és nincs az egész megyében oly osztály, mely nem lett volna bőven képviselve, csak pap nem volt, mindösz­­sze kettő : az esperes és C­s­a­j­á­k János sz.­­iványi lelkész. Azért mondtam csak kettő, mert a helybeli pap Lehoczky sem vett részt a felszentelésnél; ő csak rendesen elmondta prédi­­kátióját a szószékről, és azzal punctum. Azért nem volt csak két pap, mert megyénk autonóm papjai épen e helytől többnyire távol laknak ; a közelebb lakók pedig más után járnak. Templom után tehát, melybe mindnyájan be­mentünk, vezettetvén kerületi felügyelőnk által, ki is mint ilyen először hivataloskodott me­gyénkben, és a ki először láttatá közöttünk ma-

Next