Pesti Napló, 1863. február (14. évfolyam, 3891-3913. szám)
1863-02-01 / 3891. szám
26-3891 14-ik évi folyam. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7-ik szám, 1-ső emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. ( Vasárnap, február 1.1863. ------------------------—. --------------------------------------------------Kiadó-hivatal: Ferencziek terén 7-dik szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Előfizetési feltételek : Vidékre, postán : Helyben, házhoz hordva félévre . . . . 10 frt 50 kr o. é. Évnegyedre ... 5 frt 25 kr o. é. Hirdetmények dija : 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 uj kr. Bélyegdij külön 30 uj kr. Magánvita 5 hasábos petit-sor 25 uj kr. E Slöfiz „PESTI NAPLÓ“,* február—mártiusi 2 hóra 3 ft 50 kr. február—áprilisi 14 évre 5 ft 25 kr. február—júniusi 5 hóra 8 ft 75 kr. A „Pesti Napló“ kiadóhivatala. PEST, január 31. 1863. (Fk) Mig a szabadelvű sajtó majdnem unisono kigyót békát kiált Bismark ur ellen a porosz alsóházban legközelebb elmondott beszéde miatt, mi azon őszinte vallomásra látjuk magunkat kénytelve, hogy épen ezen beszéd bizonyos tekintetben nem csekély mértékben növelte e férfi iránti tiszteletünket. Eszünk ágában sincs a porosz miniszterelnök politikai irányával sympathizálni, de mi mindenben szeretjük a világosságot, és mindenkiben, főleg államférfiban, tiszteljük a határozottságot, és azon bátorságot, mely minden hímezés hámozás nélkül mondja ki meggyőződését. Megvetésünk tárgya csak azon kétszinűség, mely egyik kezével a liberalismust czirógatja, míg a másikat alattomban a reactiónak nyújtja oda. Ilyesmit a porosz miniszterelnökről valóban nem állíthatni; ő excra oly szeretetreméltó gorombasággal— nem a kifejezés, hanem (ha úgy szabad mondani) a gondolat gorombaságával — szólt a követ urakhoz, hogy szavai önkénytelenül is imponáló hatást gyakorolnak, olyant, mintha valaki egy másikat úgy arczal csap, hogy ez azonnal összerogy. Átkozott egy tenyér! szoktuk ilyenkor mondani, és bármennyire roszaljuk a tettet, bár mennyire sajnáljuk a sújtottat, e roszalásba és sajnálatba mégis a bámulatnak, sőt tiszteletnek egy neme vegyül az iránt, akinek ily „keze írása“ van. E hasonlítás csak annyiban sántikál, amennyiben Bismark ar erős tenyerénél még erősebb volt a porosz követek háza, és a miniszter csapásaira nem maradt adós a visszatolással. Oly jelenet volt ez, milyennel tudtunkra csak ritkán találkozhatni a parlamentek életében. Nem mondhatni, hogy a két fél valamelyike a parlamentáris illem szabályait akár csak egyszer megsértette volna — Bismark úr beszédében, miként mondtuk,nem a szavak voltak sértők, hanem az eszmék — és mégis nem emlékezünk parlamentáris vitára, mely ennyi epével, ennyi elkeseredéssel és kimélytelenséggel folytattatott volna. Nem tudjuk, mennyiben bírja a reactiós irány Vilmos király rokonszenvét, de ha ő ezen iránynyal sympathizál, a fentebbi jelenetből meg kellett győződnie, hogy ily politika keresztülvitelére Bismark úrnál bátrabb, elszántabb embert a Spreetől a Rajnáig nem találhatna. Hanem most eleget dicsértük a miniszter urat — az ő álláspontjából; térjünk vissza a miénkre. Ha ezen élénk parlamenti vitát minden mellékesből kivetkőztetjük, velejét kevés szóba foglalhatni össze, mely egyszersmind a küzdelemnek általános elvies jelentőségét teszi nyilvánvalóvá. A miniszter azt fejtegette, hogy ha az államhatalom, különböző tényezői közt összeütközés történik és kiengesztelhetlen véleménykülönbség létezik, akkor e viszályt azon tényező dönti el, melynek részén az anyagi hatalom van, természetesen a maga előnyére. Ez oly veszélyes doctrina, melyet nem lehet szó nélkül hagyni. Ha Bismark úr ama kimondással csak tényt akar constatírozni, akkor tökéletesen igaza van. Sajnos, de rendesen úgy történik, hogy a kormányok rá sem hederítenek a képviselet ellenkezésére, csak hatalmuk legyen ezen ellenkezés ignorálhatására. Az alkotmányos érzület a kormányoknál — kevés kivétellel — akkor szokott „legerősebb“ lenni, amidőn tapasztalják, hogy a nép csatlakozása nélkül mire sem mehetnek. Hogyha azonban Bismark úr nem egyedül töténeti tapasztalmányt, hanem közjogi elvet akart odaállítani, ha azt akarta mondani, hogy viszály esetén a hatalmat kezében tartó kormány nem csak tettleg szokta a maga javára eldönteni a dolgot, hanem hogy erre joga is van, ez ellen minden alkotmányos érzületű embernek ünnepélyesen tiltakoznia kell. Schiller „Resignatio“ja szerint a gondviselés egyik embernek az élvezetet adta, a másiknak — vigasztalásul nélkülözései közepette — a reményt. Az alkotmányos államok életéről hasonlót lehet mondani. A gondviselés a kormányok kezébe a hatalmat adta, de, ha ezzel visszaélés történnék, a népeknek vigaszul legalább joguk tudatát nyújtja, azon tudatot, hogy egyedül az erőszak az, mely rajtuk diadalmaskodik, hogy ez azonban csak a felhőhöz hasonlít, mely csak múlékonyan homályosítja, de meg nem károsíthatja a napot, és melynek félrevonulásával a jog napja ismét teljes fényében ragyog. Ha Bismark ur tana állna, akkor az efféle alkotmányosság csak abban különböznék az absolutismustól, hogy az egész manipulatio hosszadalmas, és költségesebb volna. Az absolutismus, senki véleményét nem kérdve, egyszerűen azt mondja : igy akarom, így kell lennie! A Bismark-féle szabású alkotmányosság pedig azt a kerülést teszi, hogy először a népképviselethez fordulva, ennek azt mondja : igy akarom én, hát te mit gondolsz? A képviselet ellenkező véleményen van. Jól van — mondja rá a kormány — véleményeink eltérők, tehát én, mint a hatalom birtokosa, úgy döntöm el a dolgot, amint én akarom! — Hol van itt a különbség ? Nevezetes, hogy még oly conservatív férfi is, amilyen a hajdani belügyminiszter, Schwerin gróf, Bismark ur ellen lépett föl, azt mondva: „a miniszter szerint a hatalom fölebb való a jognál, mi szerintünk a jog fölebb való a hatalomnál.“ A nemes gróf még tovább is mehetett volna, mert Bismark ur elmélete szerint a hatalom nem csak fölebb való, hanem épen azonos volna a joggal; ily elven pedig absolutistikus állam alapulhat, de alkotmányos nem! . . . . A felirat tetemes többséggel fogadtatott el. Bismark úr, ha következetes akar lenni, mint azon tényezőnek képviselője, ki „a hatalom birtokában van“, a viszályt ezen hatalom segélyével döntendő el, a nemzet képviselői jogainak letiprásával. Hanem az a szerencse, hogy jogokat megsemmisíthetni ugyan, de magát a jogot nem, hogy ez halhatatlan és sérthetetlen, és, miként a bűvös vadász, kaczagva dobja vissza a feléje röpített golyókat. A porosz nemzet létezni fog és jogainak teljes mértékét élvezni még akkor is, minőn a mostani miniszterelnöknek már halvány nyoma sem lesz látható a történetben. A leghatalmasb egyén is sikertelenül küzd egy nemzetnek örökkévaló joga ellen! Alföldi vasút. Békéscsaba, jan. 20. (n) Ha az alföldi gazda a lapokban a nagy politikán kívül, mely reánk nézve eredményekben igen meddő, egyebet is keresett, találhatott igen tanúságos dolgokat, s pedig, ahogy a gabnatermelés az amerikai szövetséges államokban oly nagy dimensiókat vesz fel, miszerint más termelők könynyen ki fognak szorittatni a világvásárról. b) hogy Oroszországból, Kievből Odessába vasút terveztetik, melynek szüségessége főleg azzal indokoltatik, hogy a magyar gabna az orosz terményt ki fogja szorítani a Középtenger kikötőiből ; sürgettetik tehát oly vasút építése, mely egyenesen Magyarország ellen van irányozva. Valljuk meg, hogy e mozzanatok, Magyarország emelkedő gabnakivitelét nagyon veszélyeztetik. Idején volna előnkbe állítani a kérdést: várjon kell-e ily fenyegető csapásokat keleti lemondással törnünk, vagy pedig nem kell-e arra dolgoznunk, hogy ily rész behatásokat paralysálhassunk. A keleti quietismusnak nem lévén barátja, hiszem, hogy e veszélyeket is legyőzhetjük , ha fáradni s áldozni akarunk. Olcsóbban kell szállítanunk terményeinket, hogy kiállhassuk a concurrentiát, s erre nincs más módunk, mint az aföldi vasút mielőbbi felépítése. A Felső-Tisza, valamint a dunai részek, terményeik számára mindig fognak találni piaczot Felső-Magyarországban, Pesten, Bécsben s az örökös tartományokban. De a tiszántúli termesztő nem boldogulhat a világvásár, a tenger nélkül. S kérdem: kiállhatja-e a versenyt, ha gabnáját Pesten keresztül kell szállítania az adriai tengerhez ? E helyen kell megjegyeznem, miszerint az alföldi pályának vannak ellenségei, kik azt állítják, hogy Pest ellen van irányozva. — Ezen urak ignorálják, hogy Pest az alfölddel négy irányban, Debreczen, Várad, Arad s Temesvár felé már össze van kötve ; hogy az alföldi pálya nyersanyagok szállítására van számítva, s hogy azok a drága szállítást Pesten keresztül nem állják ki, s hogy Pest csak akkor fog virágozni, ha az egész ország, s különösen a gazdag alföld virágzik. Magyarország gabnakamrájának — az Alsó-Tiszának, a Bácskát s a Bánságot ide értve — a tengerrel egyenes s olcsó öszszeköttetésre van szüksége. A kérdés csak az: hol legyen e pálya kiindulási pontja, merre vezettessék, s hol érje el a tengert ? Miután a n.-várad-kolozsvári pálya sorsa valószínüleg biztosítva van , az alföld adriai pályának más kiindulási pontja nem lehet, mint N.-Várad. Kisújszállást e pálya kiindulási pontjának csak úgy lehet ajánlani, ha az ember minden tekinteteket, melyek a közlekedési vonalak megalapításánál határoznak, a számításból kihagy. Végpontja pedig nem lehet más, mint Fiume és Trieszt. Én a jelen percben nem tudok semmi ellentétet látni e két kikötő közt. Magyarország s a birodalom másik fele oly nagy terület, hogy több mint két kikötőnek is tud foglalatosságot adni, s Fiume igen jól növekedhetik, a nélkül, hogy Trieszt szenvedjen. Nekünk hasznunkra van, ha gabonánkat Fiuméba viszik, s nem lesz kárunkra, ha gabnánk Trieszt felé is fog menni. Már ha tekintetbe veszszük, hogy Sziszek jelenleg már össze van kötve vaspálya által Trieszttel; s hogy Sziszek azon hely, honnan Károlyvároson keresztül Fiuméba legrövidebb vonalon lehet épiteni vasutat, törekednünk kell, hogy az alföld Sziszekkel köttessék össze, annál inkább, mert hathatós indokok teszik valószínűvé, hogy Sziszek és Eszék közt rövid idő múlva vaspálya lesz építendő. Ezt feltéve, lehetetlen az alföldi pályát máskép, mint Váradról Gyula, Csaba, Orosháza, Vásárhelyen keresztül Szegedre, Szegedről Szabadkára, onnan pedig Zombornak a Dunához, s azt áthidalva, Eszékre vezetni; Baját pedig szárnyvonal által a főpályával összekötni. Olvastam a lapokban, hogy a pesti bizottmány az előmunkálatokat az első tavaszszal megkezdendi, de ha senki sem követi Zombor példáját, s a központi pénztárba minél előbb nem küldene pénzt — alig hiszem , hogy a bizottmányi tagoknak kedvök leend, saját erszényükből a mérnököket fizetni. A pénzemberekkel pedig nem lehet komolyan értekezni valamely vonal építéséről, ha a tervek és költségvetések nem készültek el. A pénzemberek teljes joggal mondhatják, hogy oly vidéken a vaspálya szüksége nem forog fenn, hol még az előleges munkálatokra való pénzerőt sem tudják kiállítani. Szép szavakkal nem fogunk pénzt szerezni, s a mérnököket sem lehet csupán lelkesedéssel fizetni. Szokjunk már egyszer nagyobb tevékenységhez, mutassuk meg, hogy nemzetgazdászati tekintetben is saját lábainkon tudunk állani és saját erővel a közlekedés mezején is tudunk valamit előállítani. Vigyük az emberi munkásság e körébe is az önkormányzati elveket s hajlamokat; ha ezen elvek kis dolgokban egészségesek, nagy dolgokban még nagyobb mértékben ilyeneknek fognak valósulni. Magyar Tudományos Akadémia. I. Február első hétfője ünnep lévén, az akadémia nem tart ülést. Azt hiszszük, nem teszünk érdektelen dolgot, ha e szünetet arra használjuk fel, hogy visszapillantunk a közelebbi nagygyűlés oly részleteire, melyek még, legalább ily terjedelmesen nem voltak tudtára adva az olvasóközönségnek. A nagygyűlések egyik feladata a tagválasztás. Az idei választások eredményeit minden lap közölte már. E tekintetben tehát nem akarunk elmondott dolgokat ismételve közölni. A lapokon a sor, bírálni a választásokat. A bírálat e részben is csak jótékony lehet. Az ellenőrség minden téren, minden intézet ügyeire nézve szükséges. De az is szükség, hogy ne indokolatlan ellenszenv, vak elfogultság s értelmetlen gáncsolási viszketeg vezesse csupán ra tollat, mint annyiszor történt. Aki ez intézet ügyeiről kíván írni, tudnia kell, mi történik annak körében, kis és nagy üléseiben, bizottságaiban; tisztában kell lennie általában az akadémiák s különösen a magyar akadémia föladatával; ismernie kell az eszközöket, melyekkel a mi akadémiánk e föladat megközelítésére rendelkezhetik. Az a kicsinyes fitymálás, melylyel különösen némely divatlapjainkban találkozunk néha, s amely még Munkácsyék korából szállott által az ifjú írókra, az a kisszerű, éretlen fitymálás, mondjuk, melylyel némely kezdő író nyilatkozik olykor még napjainkban is az akadémiáról, annál inkább válik magára az íróra nézve megbélyegzővé , minél nagyobb mértékben növekszik évről évre az akadémia munkássága. Oly testület, mely néhány év alatt egy egész könyvtárral szaporítá hazai történetírásunk forrásainak gyűjteményét , mely a hazai régiségeknek legalább mivelődésünk története számára megmentésén oly nagyszerű terv szerint, csekély anyagi erejéhez képest, már is annyi eredménynyel fáradozik , melynek kebelében egy bizottság rendszeresen gyűjti s nagy részt feldolgozva bocsátja közre folyvást a legérdekesebb adatokat, melyek a hazai politikusnak, nemzetgazdának és a társadalmi tudományok mivelőinek támpontokat, a külföldnek, mely nem tiszta forrásokból merité eddig ismeretét hazánk viszonyairól, biztos és hű képet nyújtanak ; oly testület, mely ezek fölött a magyar korona területének természettudományi leírásához rendszeresen s a munka helyes felosztásától várható sikerrel gyűjti az anyagot, egyszersmind becses adalékul földünk egyetemes természetrajzához, növény-, állat-s ásványtanához és geológiájához , s a mely testület hazai nyelvünk mivelésére és tanulmányozására máris mindazon utakat és módokat felhasználja, melyek a legmiveltebb népek nyelvtudósait nyelvük valóban tudományos átérzésére s mivelésére vezették, egy ily testület, mondjuk, érdemel annyi figyelmet, hogy ellenében bármi méltó gáncsait, észrevételeit bárkinek fia legalább is oly hangon adja elő, mely minden lenézéstől, minden fitymálástól ment. Nem a birálat ellen van tehát kifogásunk, midőn az akadémia ellen egyik és másik lap olykor felszólal, hanem a modor ellen, mely a hazai tudományos erők működése fölött az ujdonságirói triposzról oly fölületes hetykeséggel mond ítéletet, annyi követeléssel, az akadémiák föladatának, s az eszközöknek, melyekkel intézetünk rendelkezhetik, tekintetbe vétele nélkül, s egyes irók botlásai miatt legtöbbször a testületet támadva meg igazságtalanul. A visszaélések s tudományos tévirányok ellen magunk is nem egyszer felszóllaltunk, s nem eredmény nélkül. Hanc veniam damus, petimusque vicissim. Sőt óhajtanak, bár gyakrabban hallatná szavát lapjainkban a jó akaratú figyelmeztetés és alapos megrovás. E figyelmeztetésnek kivált a választások előtt, s a megrovásnak a választások után volna legtöbbször helye. Mikor a franczia akadémiában egy hely betöltéséről van szó, minden lap elmondja véleményét s kifejti az okokat, melyek az általa pártfogolt jelöltet különösen ajánlják. S emberek lévén, mennyi tévedés fordulhat elő a választásoknál, midőn személyekről van szó. Az ellen- és rokonszenv meg a korteskedés is megannyi tényező, mely ilyenkor mozgásba jő. Akadémiánk a tudományok egész egyetemének akadémiája lévén, hányszor megesik, hogy a tagok egy része olyanok fölött szavaz, kiknek működési körét, nem ismeri, tehetségét, munkáinak becsét megítélni nem tudja ? — A rész választásokért ez okból az osztályokat, melyek a kijelölési jogot gyakorolják, illeti mindenek fölött a megrovás, s —csak második sorban az összes akadémiát. Az idei választásoknál a lapok részéről nem hallottunk más ellenvetést, mint azt a méltó panaszt, hogy Brassai ezúttal sem ajánltatott osztálya által se rendes, se tiszteleti tagnak. Hogy e nem indokolható szigorral szemközt kétszeresen föltűnt az a, mondhatni, könnyelműség, amelylyel épen az az osztály, mely Brassait mellőzte, a tagok ajánlásában eljárt, egy lap sem rótta meg. De nem bírálni, hanem ismertetni akarjuk e sorokban az idei nagygyűlést. Menjünk tehát tovább. Térjünk a pályázások eredményeire, mint a nagygyűlések másik fő tárgyára. kérvény felolvasása s a kért szabadságidő megadása után folytattatott a válaszfelirati vita csaknem az egész minisztérium jelenlétében. Először is szót emelt : T w e s t e n a válaszfelirat mellett, kiemelvén, hogy ha a kormány előterjesztéseket tett volna az akóháznak az 1862 ki költségjavaslat s a hadi szervezés tárgyában, Schwerin gróffal együtt ellene szavazott volna a válaszfeliratnak, minthogy azonban a ház elé az idézett tárgyakat illető semminemű előterjesztés sem érkezett — az alsóháznak kötelessége válaszfeliratilag szólani a koronához. Szóló szerint nem annyira a válaszfelirat szövegében rejlik a fősúly, mint azon körülményben, hogy az országgyűlési viták az országos nyilvánosság terére szivárognak ki. Szóló igen természetesnek tartja, hogy a kormány jogbeoltása az alkotmánycharta 99. §-nak magyarázata ellenzékre talált s közbizalmatlanságot gerjesztett, mert a nemzet ott csak a jog álarczát látta, s nem magát az erős jogérzetet. A mostani helyzet csak annyiban tiszta, amennyiben mindenki látja s tapasztalja, hogy a nemzet képviselői a valódi alkotmányosságot, a miniszterek pedig a meztelen önkényt képviselik. (Éljen ! úgy van). Szaló szerint a kormány közeledésének csak úgy lett volna sikere, ha törvényjavaslatokkal, s a kívánt előterjesztésekkel járul a ház elé, jelesen a hadi szervezést s katonai szolgálatidőt illetőleg. Az alsóházról senki sem állíthatja, hogy a törvényesen fennállót megtámadta volna, mert az csak az érvényre emelni szándékozott új intézkedéseknek szegült ellen, s e szerint a támadó fél nem a képviselőház volt. A kormány ellenben minden újabb fordulatnál csonkítani törekedett a népképviselet jogait. (ügy vanl) Első ízben még Sbon Patow miniszterek is elismerték a ház beleegyezést s az organizatió mentségéül a körülmények rohanó hatalmát hozták fel. Elismerték, hogy az alsóháznak joga van beleegyezni a kormány szándékába vagy megtagadni hozzájárulását. Csakhamar felmerült azonban a hagyományos dogma, a korona hadi s katonai mindenhatóságáról. Az alkotmányosság nem tűri meg ezen merev absolut elméletet. A miniszterelnök úgy járt el, mintha a nemzet képviselőháza a király hoppmestere lenne. A háznak pedig kétségbevonhatlan joga van minden hadi ügyet illető előterjesztést megvizsgálni s a felmerülő költségjavaslatokat megállapítani. (Helyes). Ha a ház az ország társadalmi, pénzügyi, s politikai kérdéseiben nem illetékes fórum, akkor sehol sem az. A kormány mind elméletben mind gyakorlatban megtagadja a ház említett jogát; gyakorlatban akkor, midőn az alkotmányszerűleg megtagadott pénzilletéket is elkölté; elméletben pedig a miniszterelnök nyilatkozatai által. Az ily elméleti gyakorlat alapjában támadja meg a nemzeti közalkotmányt. A miniszterelnök nem interpretálta az alkotmányt, hanem egyszerűen felfüggesztette. A miniszterelnöki törvénymagyarázat után az alkotmány annyit sem ér, mint a papír, melyre íratott. — Az ily térre vitt viszály nem várhat óhajtott megoldást. Egyik vagy másik félnek engedni kell; a nemzet képviselőháza azonban nem fog tágítani, még akkor sem, ha az alkotmány elvész (Viharos éljenzés). A ház csak hatalmassá válik az által, ha a korona a nemzet majoritásával ujjat húz. A ház picziny töredéke, mely nem áll egy aegis alatt a házzal, épen azért kormányképtelen, mert természeténél fogva sem bír alkotmányosan kormányozni, mert törpe minoritás. Áttér szóló ezután az urak házára s kijelenti, hogy miután ott több versben megtámadások intéztettek az alsóház ellen, az alsóház félreteheti az udvariasságot a felsőházzal szemben (Vidámság). Ha a kormány, az urak házának helyeslése mellett bár akár valódi, akár csak vélelmes javítás czéljából, megsérti az országos alaptörvényt, már e ténye által megmérgezi az általános jogérzetet s aláássa a hűséget s bizodalmát, s minél inkább belevonatik a vitába a király személye, annál nagyobb veszélyben forog a nép s az uralkodóház közti egyetértés. A kormányra nézve ugyan nyitva áll két út: vagy eloszlatni a házat s kormányozni tovább is a képviselet mellőzésével, vagy egész nyilvánosságra hozni s élére állítani az alkotmánysértést egy új választási törvény petroválása által. Mindkét út a szétbomlás s romlás elé vezeti a kormányt, s mert az alkotmányt alapjaiból forgatja ki, ajtót nyit huzamos viszályoknak. Sajnálkozását fejezi ki szóló a felett, hogy daczára a Carlowitz-féle válaszfelirati javaslat túlnyomó többségének, más javaslatok is tétettek a ház asztalára, mert ezek által sokan azon hiszembe vezettetnek, hogy az alkotmánysértés főkérdésében szakadás létezik a nagy liberális párt kebelében. Szóló maga is szerette volna, ha a válaszfelirat egyes pontjain változás történik, mert a feudálisok s a miniszterek így is a felség iránti kíméletlenségnek, sőt sértésnek fogják híresztelni a jelenlegi válaszfeliratot. Szóló szerint e válaszfelirat után constatkrozva van, hogy az alsóház s a minisztérium közt lehetetlen vállvetett közreműködés a közjóllét előmozdítására irányzott karöltve haladás , s ha még formailag fel is lehetne találni a közeledés, vagy kiegyenlítés szálait, a minisztérium s alsóház közti egyetértés végkép lehetetlen, mert emennek az iránti bizodalma tökéletesen elveszett.A külföldre vonatkozó passust máskép szerette volna formulázni szóló; akként tudniillik, hogy a külföld véleménye ne látszassák provocáltnak. Poroszországnak Németországhoz való viszonyát azonban nem lehetett érintetlenül hagyni. Végre azon meggyőződését fejezi ki szóló, hogy egyelőre győzhet ugyan a nyers erő a jog felett, de utóvégre mégis a jogé a győzelem. (Helyes). Zehrt doctor úr ellene van a válaszfeliratnak, mert azt calamitásnak tartja. Elismeri ugyan, hogy Poroszországban alkotmányellenes állapot létezik. Azonban nézete szerint ezen sajnálatraméltó állapot előidézésében ép annyira részes az alsóház, mint maga a kormány. Különösen zokon veszi szóla, hogy a hivatalnokok megfékezésére oly különös súlyt fektet a válaszfelirat, s panaszos hangon említi föl, hogy a majoritás is gyakorolni szokta az ily megfékezéseket, s legközelebb is gyakorolta, midőn a válaszfelirati bizott-Porosz válaszfelirati viták január 28. és 29-én. Grabow miniszterelnök a f. hó 28-ki alsóházi ülést 10/4 órakor megnyitván, egy pár távozási A holnapi szent ünnep miatt lapunk legközelebbi száma szerdán, február 4-dikén fog mecjelenni.