Pesti Napló, 1863. február (14. évfolyam, 3891-3913. szám)

1863-02-01 / 3891. szám

26-3891 14-ik évi folyam. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7-ik szám, 1-ső emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. ( Vasárnap, február 1.1863. ------------------------—. ---------­-----------------------------------------­Kiadó-hivatal: Ferencziek terén 7-dik szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Előfizetési feltételek : Vidékre, postán : Helyben, házhoz hordva­­ félévre . . . . 10 frt 50 kr o. é. Évnegyedre ... 5 frt 25 kr o. é. Hirdetmények dija : 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 uj kr. Bélyegdij külön 30 uj kr. Magánvita 5 hasábos petit-sor 25 uj kr. E Slöfiz „PESTI NAPLÓ“,* február—mártiusi 2 hóra 3 ft 50 kr. február—áprilisi 14 évre 5 ft 25 kr. február—júniusi 5 hóra 8 ft 75 kr. A „Pesti Napló“ kiadóhivatala. PEST, január 31. 1863. (Fk) Mig a szabadelvű sajtó majdnem unisono kigyót békát kiált Bismark ur ellen a porosz alsóházban legközelebb el­mondott beszéde miatt, mi azon őszinte vallomásra látjuk magunkat kénytelve, hogy épen ezen beszéd bizonyos tekin­tetben nem csekély mértékben növelte e férfi iránti tiszteletünket. Eszünk ágában sincs a porosz miniszterelnök politikai irányával sympathizálni, de mi minden­ben szeretjük a világosságot, és minden­kiben, főleg államférfiban, tiszteljük a ha­tározottságot, és azon bátorságot, mely minden hímezés hámozás nélkül mondja ki meggyőződését. Megvetésünk tárgya csak azon kétszinű­ség, mely egyik kezé­vel a liberalismust czirógatja, míg a má­sikat alattomban a reactiónak nyújtja oda. Ilyesmit a porosz miniszterelnökről valóban nem állíthatni; ő excra oly sze­retetreméltó gorombasággal— nem a ki­fej­e­z­é­s, hanem (ha úgy szabad mondani) a gondolat gorombaságával — szólt a követ urakhoz, hogy szavai önkénytelenül is imponáló hatást gyakorolnak, olyant, mintha valaki egy másikat úgy arczal csap, hogy ez azonnal összerogy. Átko­zott egy tenyér! szoktuk ilyenkor mon­dani, és bár­mennyire roszaljuk a tettet, bár mennyire sajnáljuk a sújtottat, e roszalásba és sajnálatba mégis a bámu­latnak, sőt tiszteletnek egy neme ve­gyül az iránt, a­kinek ily „keze írá­sa“ van. E hasonlítás csak annyiban sántikál, a­mennyiben Bismark ar erős tenyerénél még erősebb volt a porosz követek háza, és a miniszter csapásaira nem maradt adós a visszatolással. Oly jelenet volt ez, mi­lyennel tudtunkra csak ritkán találkoz­hatni a parlamentek életében. Nem mond­hatni, hogy a két fél valamelyike a par­lamentáris illem szabályait akár csak egy­szer megsértette volna — Bismark úr be­szédében, miként mondtuk,nem a szavak voltak sértők, hanem az eszmék — és mégis nem emlékezünk parlamentáris vi­tára, mely ennyi epével, ennyi elkesere­déssel és kimélytelenséggel folytattatott volna. Nem tudjuk, mennyiben bírja a reac­­tiós irány Vilmos király rokonszenvét, de ha ő ezen iránynyal sympathizál, a fen­tebbi jelenetből meg kellett győződnie, hogy ily politika keresztülvitelére Bis­­mark úrnál bátrabb, elszántabb embert a Spreetől a Rajnáig nem találhatna. Hanem most eleget dicsértük a minisz­ter urat — az ő álláspontjából; térjünk vissza a miénkre. Ha ezen élénk parlamenti vitát minden mellékesből kivetkőztetjük, velejét ke­vés szóba foglalhatni össze, mely egy­szersmind a küzdelemnek általános elvies jelentőségét teszi nyilvánvalóvá. A miniszter azt fejtegette, hogy ha az államhatalom, különböző tényezői közt összeütközés történik és kiengesztelhetlen véleménykülönbség létezik, akkor e vi­szályt azon tényező dönti el, melynek ré­szén az anyagi hatalom van, természete­sen a maga előnyére. Ez oly veszélyes doctrina, melyet nem lehet szó nélkül hagyni. Ha Bismark úr ama kimondással csak tényt akar constatírozni, akkor tökéle­tesen igaza van. Sajnos, de rendesen úgy történik, hogy a kormányok rá sem he­­derítenek a képviselet ellenkezésére, csak hatalmuk legyen ezen ellenkezés ignorál­­hatására. Az alkotmányos érzület a kor­mányoknál — kevés kivétellel — akkor szokott „legerősebb“ lenni, a­midőn ta­pasztalják, hogy a nép csatlakozása nél­kül mire sem mehetnek. Hogyha azonban Bismark úr nem egyedül töténeti tapasztalmányt, hanem közjogi elvet akart odaállítani, ha azt akarta mondani, hogy viszály esetén a hatalmat kezében tartó kormány nem csak tettleg szokta a maga javára eldön­teni a dolgot, hanem hogy erre joga is van, ez ellen minden alkotmányos ér­zületű embernek ünnepélyesen tiltakoz­nia kell. Schiller „Resignatio“ja szerint a gond­viselés egyik embernek az élvezetet adta, a másiknak — vigasztalásul nélkü­lözései közepette — a r­e­m­é­n­y­t. Az al­kotmányos államok életéről hasonlót le­het mondani. A gondviselés a kormányok kezébe a hatal­mat adta, de, ha ezzel visszaélés történnék, a népeknek vigaszul legalább joguk tudatát nyújtja, azon tudatot, hogy egyedül az erőszak az, mely rajtuk diadalmaskodik, hogy ez azonban csak a felhőhöz hasonlít, mely csak múlékonyan homályosítja, de meg nem károsíthatja a napot, és melynek félrevonulásával a jog napja ismét teljes fényében ragyog. Ha Bismark ur tana állna, akkor az efféle alkotmányosság csak abban külön­böznék az absolutismustól, hogy az egész manipulatio hosszadalmas, és költségesebb volna. Az absolutismus, senki véleményét nem kérdve, egyszerűen azt mondja : igy akarom, így kell lennie! A Bismark-féle szabású alkotmányosság pedig azt a ke­rülést teszi, hogy először a népképvise­lethez fordulva, ennek azt mondja : igy akarom én, hát te mit gondolsz? A kép­viselet ellenkező véleményen van. Jól van — mondja r­á a kormány — véleménye­ink eltérők, tehát én, mint a hatalom bir­tokosa, úgy döntöm el a dolgot, a­mint én akarom! — Hol van itt a különbség ? Nevezetes, hogy még oly conservatív férfi is, a­milyen a hajdani belügymi­niszter, Schwerin gróf, Bismark ur ellen lépett föl, azt mondva: „a miniszter sze­rint a hatalom fölebb való a jognál, mi szerintünk a jog fölebb való a hatalom­nál.“ A nemes gróf még tovább is mehetett volna, mert Bismark ur elmélete szerint a hatalom nem csak fölebb való, hanem épen azonos volna a joggal; ily elven pedig abs­olutistikus állam alapulhat, de alkotmányos nem! . . . . A felirat tetemes többséggel fogadta­tott el. Bismark úr, ha következetes akar lenni, mint azon tényezőnek képviselője, ki „a hatalom birtokában van“, a vi­szályt ezen hatalom segélyével döntendő el, a nemzet képviselői jogainak letiprásával. Hanem az a szerencse, hogy jogokat megsemmisíthetni ugyan, de magát a jogot nem, hogy ez halhatatlan és sért­hetetlen, és, miként a bűvös vadász, ka­­czagva dobja vissza a feléje röpített go­lyókat. A porosz nemzet létezni fog és jogai­nak teljes mértékét élvezni még akkor is, minőn a mostani miniszterelnöknek már halvány nyoma sem lesz látható a törté­netben. A leghatalmasb egyén is sikertelenül küzd egy nemzetnek örökkévaló joga ellen! Alföldi vasút. Békéscsaba, jan. 20. (n) Ha az alföldi gazda a lapokban a nagy politikán kívül, mely reánk nézve eredményekben igen meddő, egyebet is keresett, találhatott igen tanúságos dolgo­kat, s pedig, a­­hogy a gabnatermelés az amerikai szövetséges államokban oly nagy dimensió­­kat vesz fel, miszerint más termelők köny­­nyen ki fognak szorittatni a világvásárról. b) hogy Oroszországból, Kievből Odes­­sába vasút terveztetik, melynek szüséges­­sége főleg azzal indokoltatik, hogy a ma­gyar gabna az orosz terményt ki fogja szorítani a Középtenger kikötőiből ; sür­­gettetik tehát oly vasút építése, mely egyenesen Magyarország ellen van irá­nyozva. Valljuk meg, hogy e mozzanatok, Ma­gyarország emelkedő gabnakivitelét na­gyon veszélyeztetik. Idején volna előnkbe állítani a kérdést: várjon kell-e ily fenye­gető csapásokat keleti lemondással tör­nünk, vagy pedig nem kell-e arra dol­goznunk, hogy ily rész behatásokat pa­­ralysálhassunk. A keleti quietismusnak nem lévén ba­rátja, hiszem, hogy e veszélyeket is le­győzhetjük , ha fáradni s áldozni aka­runk. Olcsóbban kell szállítanunk terményein­ket, hogy kiállhassuk a concurrentiát, s erre nincs más módunk, mint az a­­­fö­l­­di vasút mielőbbi felépítése. A Felső-Tisza, valamint a dunai részek, terményeik számára mindig fognak talál­ni piaczot Felső-Magyarországban, Pes­ten, Bécsben s az örökös tartományok­ban. De a tiszántúli termesztő nem bol­dogulhat a világvásár, a tenger nélkül. S kérdem: kiállhatja-e a versenyt, ha gab­­náját Pesten keresztül kell szállítania az adriai tengerhez ? E helyen kell megje­gyeznem, miszerint az alföldi pályának vannak ellenségei, kik azt állítják, hogy Pest ellen van irányozva. — Ezen urak ignorálják, hogy Pest az alfölddel négy irányban, Debreczen, Várad, Arad s Te­mesvár felé már össze van kötve ; hogy az alföldi pálya nyers­anyagok szállítá­sára van számítva, s hogy azok a drága szállítást Pesten keresztül nem állják ki, s hogy Pest csak akkor fog virágozni, ha az egész ország, s különösen a gazdag alföld virágzik. Magyarország gabnakamrájának — az Alsó-Tiszának, a Bácskát s a Bánságot ide értve — a tengerrel egyenes s olcsó ösz­­szeköttetésre van szüksége. A kérdés csak az: hol legyen e pálya kiindulási pontja, merre vezettessék, s hol érje el a tengert ? Miután a n.-várad-kolozsvári pálya sor­sa valószínüleg biztosítva van , az alföld adriai pályának más kiindulási pontja nem lehet, mint N.-Várad. Kisújszállást e pá­lya kiindulási pontjának csak úgy lehet ajánlani, ha az ember minden tekintete­ket, melyek a közlekedési vonalak meg­alapításánál határoznak, a számításból ki­hagy. Végpontja pedig nem lehet más, mint Fiume és Trieszt. Én a jelen perc­ben nem tudok semmi ellentétet látni e két kikötő közt. Magyarország s a birodalom másik fele oly nagy terület, hogy több mint két ki­kötőnek is tud foglalatosságot adni, s Fiu­me igen jól növekedhetik, a nélkül, hogy Trieszt szenvedjen. Nekünk hasznunkra van, ha gabonánkat Fiuméba viszik, s nem lesz kárunkra, ha gabnánk Trieszt felé is fog menni. Már ha tekintetbe veszszük, hogy Szi­szek jelenleg már össze van kötve vas­pálya által Trieszttel; s hogy Sziszek azon hely, honnan Károly­városon keresz­tül Fiuméba legrövidebb vonalon lehet épiteni vasutat, törekednünk kell, hogy az alföld Sziszekkel köttessék össze, annál inkább, mert hathatós indokok te­szik valószínűvé, hogy Sziszek és Eszék közt rövid idő múlva vaspálya lesz épí­tendő. Ezt feltéve, lehetetlen az alföldi pályát máskép, mint Váradról Gyula, Csaba, Orosháza, Vásárhelyen keresztül Szegedre, Szegedről Szabadkára, onnan pedig Zombornak a Dunához, s azt áthi­dalva, Eszékre vezetni; Baját pedig szárny­vonal által a főpályával összekötni. Olvastam a lapokban, hogy a pesti bi­zottmány az előmunkálatokat az első ta­­vaszszal megkezdendi, de ha senki sem követi Zombor példáját, s a központi pénztárba minél előbb nem küldene pénzt — alig hiszem , hogy a bizottmányi ta­goknak kedvök leend, saját erszényükből a mérnököket fizetni. A pénzemberekkel pedig nem lehet komolyan értekezni va­lamely vonal építéséről, ha a tervek és költségvetések nem készültek el. A pénz­emberek teljes joggal mondhatják, hogy oly vidéken a vaspálya szüksége nem forog fenn, hol még az előleges munká­latokra való pénzerőt sem tudják kiállí­tani. Szép szavakkal nem fogunk pénzt szerezni, s a mérnököket sem lehet csu­pán lelkesedéssel fizetni. Szokjunk már egyszer nagyobb tevékenységhez, mutas­suk meg, hogy nemzetgazdászati tekintet­ben is saját lábainkon tudunk állani és sa­ját erővel a közlekedés mezején is tudunk valamit előállítani. Vigyük az emberi mun­kásság e körébe is az önkormányzati el­veket s hajlamokat; ha ezen elvek kis dol­gokban egészségesek, nagy dolgokban még nagyobb mértékben ilyeneknek fog­nak valósulni. Magyar Tudományos Akadémia. I. Február első hétfője ünnep lévén, az akadémia nem tart ülést. Azt hiszszük, nem teszünk érdektelen dolgot, ha e szünetet arra használjuk fel, hogy visszapillantunk a közelebbi nagy­gyűlés oly részleteire, melyek még, leg­alább ily terjedelmesen nem voltak tud­tára adva az olvasó­közönségnek. A nagygyűlések egyik feladata a tag­választás. Az idei választások eredmé­nyeit minden lap közölte már. E tekin­tetben tehát nem akarunk elmondott dol­gokat ismételve közölni. A lapokon a sor, bírálni a választásokat. A bírálat e részben is csak jótékony lehet. Az ellenőrség minden téren, min­den intézet ügyeire nézve szükséges. De az is szükség, hogy ne indokolatlan el­lenszenv, vak elfogultság s értelmetlen gáncsolási viszketeg vezesse csupán ra tol­lat, mint annyiszor történt. A­ki ez inté­zet ügyeiről kíván írni, tudnia kell, mi történik annak körében, kis és nagy ülé­seiben, bizottságaiban; tisztában kell len­nie általában az akadémiák s különösen a magyar akadémia föladatával; ismernie kell az eszközöket, melyekkel a mi akadé­miánk e föladat megközelítésére rendel­kezhetik. Az a kicsinyes fitymálás, mely­­lyel különösen némely divatlapjainkban találkozunk néha, s a­mely még Munkácsy­­ék korából szállott által az ifjú írókra, az a kisszerű, éretlen fitymálás, mondjuk, melylyel némely kezdő író nyilatkozik olykor még napjainkban is az akadémiá­ról, annál inkább válik magára az íróra nézve megbélyegzővé , minél nagyobb mértékben növekszik évről évre az aka­démia munkássága. Oly testület, mely néhány év alatt egy egész könyvtárral szaporítá hazai történetírásunk forrásai­nak gyűjteményét , mely a hazai régisé­geknek legalább mivelődésünk története számára megmentésén oly nagyszerű terv szerint, csekély anyagi erejéhez képest, már is annyi eredménynyel fáradozik , melynek kebelében egy bizottság rend­szeresen gyűjti s nagy részt feldolgozva bocsátja közre folyvást a legérdekesebb adatokat, melyek a hazai politikusnak, nemzetgazdának és a társadalmi tudomá­nyok mivelőinek támpontokat, a külföld­nek, mely nem tiszta forrásokból merité eddig ismeretét hazánk viszonyairól, biz­tos és hű képet nyújtanak ; oly tes­tület, mely ezek fölött a magyar korona területének természettudományi leírásá­hoz rendszeresen s a munka helyes felosz­tásától várható sikerrel gyűjti az anya­got, egyszersmind becses adalékul föl­dünk egyetemes természetrajzához, növény-, állat-s ásványtanához és geoló­giájához , s a mely testület hazai nyel­vünk mivelésére és tanulmányozására máris mindazon utakat és módokat fel­használja, melyek a legmiveltebb népek nyelvtudósait nyelvük valóban tudomá­nyos átérzésére s mivelésére vezették, egy ily testület, mondjuk, érdemel annyi figyelmet, hogy ellenében bármi méltó gáncsait, észrevételeit bárkinek fia leg­alább is oly hangon adja elő, mely min­den lenézéstől, minden fitymálástól ment. Nem a birálat ellen van tehát kifogásunk, midőn az akadémia ellen egyik és másik lap olykor felszólal, hanem a modor el­len, mely a hazai tudományos erők mű­ködése fölött az ujdonságirói triposzról oly fölületes hetykeséggel mond ítéletet, annyi követeléssel, az akadémiák fölada­tának, s az eszközöknek, melyekkel inté­zetünk rendelkezhetik, tekintetbe vétele nélkül, s egyes irók botlásai miatt leg­többször a testületet támadva meg igaz­ságtalanul. A visszaélések s tudományos tévirá­­nyok ellen magunk is nem egyszer fel­­szóllaltunk, s nem eredmény nélkül. Hanc veniam damus, petimusque vicissim. Sőt óhajtanak, bár gyakrabban hallatná sza­vát lapjainkban a jó akaratú figyelmez­tetés és alapos megrovás. E figyelmeztetésnek kivált a választá­sok előtt, s a megrovásnak a választások után volna legtöbbször helye. Mikor a franczia akadémiában egy hely betölté­séről van szó, minden lap elmondja véle­ményét s kifejti az okokat, melyek az ál­tala pártfogolt jelöltet különösen ajánl­ják. S emberek lévén, mennyi tévedés fordulhat elő a választásoknál, midőn személyekről van szó. Az ellen- és rokon­­szenv meg a korteskedés is megannyi tényező, mely ilyenkor mozgásba jő. Aka­démiánk a tudományok egész egyetemé­nek akadémiája lévén, hányszor megesik, hogy a tagok egy része olyanok fölött szavaz, kiknek működési körét, nem is­meri, tehetségét, munkáinak becsét meg­ítélni nem tudja ? — A rész választá­sokért ez okból az osztályokat, melyek a kijelölési jogot gyakorolják, illeti min­denek fölött a megrovás, s —csak má­sodik sorban az összes akadémiát. Az idei választásoknál a lapok részéről nem hallottunk más ellenvetést, mint azt a méltó panaszt, hogy Brassai ez­úttal sem ajánltatott osztálya által se rendes, se tiszteleti tagnak. Hogy e nem indokol­ható szigorral szemközt kétszeresen föl­tűnt az a, mondhatni, könnyelműség, a­melylyel épen az az osztály, mely Bras­­sait mellőzte, a tagok ajánlásában eljárt, egy lap sem rótta meg. De nem bírálni, hanem ismertetni akar­juk e sorokban az idei nagygyűlést. Men­jünk tehát tovább. Térjünk a pályázások eredményeire, mint a nagygyűlések má­sik fő tárgyára. kérvény felolvasása s a kért szabadságidő meg­adása után folytattatott a válaszfelirati vita csak­nem az egész minisztérium jelenlétében. Először is szót emelt : T w e s t e n a válaszfelirat mellett, kiemelvén, hogy ha a kormány előterjesztéseket tett volna az akóháznak az 1862 ki költségjavaslat s a hadi szervezés tárgyában, Schwerin gróffal együtt ellene szavazott volna a válaszfeliratnak, minthogy azonban a ház elé az idézett tárgya­kat illető semminemű előterjesztés sem érkezett — az alsóháznak kötelessége válaszfeliratilag szólani a koronához. Szóló szerint nem annyira a válaszfelirat szövegében rejlik a fősúly, mint azon körülményben, hogy az országgyűlési vi­ták az országos nyilvánosság terére szivárognak ki. Szóló igen természetesnek tartja, hogy a kormány jogb­eoltás­a az alkotmánycharta 99. §-nak magyarázata ellenzékre talált s köz­bizalmatlanságot gerjesztett, mert a nem­zet ott csak a jog álarczát látta, s nem magát az erős jogérzetet. A mostani helyzet csak annyiban tiszta, a­mennyiben mindenki látja s tapasztalja, hogy a nemzet képviselői a valódi al­kotmányosságot, a miniszterek pedig a meztelen önkényt képviselik. (Éljen ! úgy van). Szaló szerint a kormány közeledésének csak úgy lett volna sikere, ha törvényjavaslatokkal, s a kí­vánt előterjesztésekkel járul a ház elé, jelesen a hadi szervezést s katonai szolgálatidőt illető­leg. Az alsóházról senki sem állíthatja, hogy a törvényesen fennállót megtámadta volna, mert az csak az­ érvényre emelni szándékozott új intéz­kedéseknek szegült ellen, s e szerint a támadó fél nem a képviselő­ház volt. A kormány ellen­ben minden újabb fordulatnál csonkítani töre­kedett a népképviselet jogait. (ügy vanl) Első ízben még Sb­on­­ Patow miniszterek is elismer­ték a ház beleegyezést s az organizatió mentsé­géül a körülmények rohanó hatalmát hozták fel. Elismerték, hogy az alsóháznak joga van bele­egyezni a kormány szándékába vagy megta­gadni hozzájárulását. Csakhamar felmerült azon­ban a hagyományos­­ dogma, a korona hadi s katonai mindenhatóságáról. Az alkotmányosság nem tűri meg ezen merev absolut elméletet. A miniszterelnök úgy járt el, mintha a nem­zet képviselőháza a király hoppmestere len­ne. A háznak pedig kétségbevonhatlan joga van minden hadi ügyet illető előterjesztést megvizsgálni s a felmerülő költségjavaslato­kat megállapítani. (Helyes). Ha a ház az or­szág társadalmi, pénzügyi, s politikai kérdései­ben nem illetékes fórum, akkor sehol sem az. A kormány mind elméletben mind gyakorlatban megtagadja a ház említett jogát; gyakorlatban akkor, midőn az alkotmányszerűleg megtagadott pénzilletéket is elkölté; elméletben pedig a mi­niszterelnök nyilatkozatai által. Az ily elmélet­i gyakorlat alapjában támadja meg a nemzeti köz­alkotmányt. A miniszterelnök nem interpretálta az alkotmányt, hanem egyszerűen felfüggesztette. A miniszterelnöki törvénymagyarázat után az al­kotmány annyit sem ér, mint a papír, melyre íra­tott. — Az ily térre vitt viszály nem várhat óhaj­tott megoldást. Egyik vagy másik félnek engedni kell; a nemzet képviselőháza azonban nem fog tágítani, még akkor sem, ha az alkotmány elvész (Viharos éljenzés). A ház csak hatalmassá válik az által, ha a korona a nemzet majoritásával ujjat húz. A ház picziny töredéke, mely nem áll egy aegis alatt a házzal, épen azért kormányképtelen, mert természeténél fogva sem bír alkotmányosan kormányozni, mert törpe minoritás. Áttér szóló ezután az urak házára s kijelenti, hogy miután ott több versben megtámadások intéztettek az alsó­ház ellen, az alsóház félreteheti az udvariasságot a felsőházzal szemben (Vidámság). Ha a kor­mány, az urak házának helyeslése mellett bár akár valódi, akár csak vélelmes javítás czél­­jából, megsérti az országos alaptörvényt, már e ténye által megmérgezi az általános jogérzetet s aláássa a hűséget s bizodalmát, s minél inkább belevonatik a vitába a király személye, annál nagyobb veszélyben forog a nép s az uralkodó­ház közti egyetértés. A kormányra nézve ugyan nyitva áll két út: vagy eloszlatni a házat s kor­mányozni tovább is a képviselet mellőzésével, vagy egész nyilvánosságra hozni s élére állítani az alkotmánysértést egy új választási törvény petroválása által. Mindkét út a szétbomlás s romlás elé vezeti a kormányt, s mert az alkot­mányt alapjaiból forgatja ki, ajtót nyit huzamos viszályoknak. Sajnálkozását fejezi ki szóló a fe­lett, hogy daczára a Carlowitz-féle válaszfelirati javaslat túlnyomó többségének, más javaslatok is tétettek a ház asztalára, mert ezek által sokan azon hiszembe vezettetnek, hogy az alkotmány­­sértés főkérdésében szakadás létezik a nagy li­berális párt kebelében. Szóló maga is szerette volna, ha a válaszfelirat egyes pontjain változás történik, mert a feudálisok s a miniszterek így is a felség iránti kíméletlenségnek, sőt sértésnek fogják híresztelni a jelenlegi válaszfeliratot. Szóló szerint e válaszfelirat után constatkrozva van, hogy az alsóház s a minisztérium közt le­hetetlen vállvetett közreműködés a közjóllét előmozdítására irányzott karöltve haladás , s ha még formailag fel is lehetne találni a köze­ledés, vagy kiegyenlítés szálait, a minisztérium s alsóház közti egyetértés végkép lehetetlen, mert emennek az iránti bizodalma tökélete­sen elveszett.A külföldre vonatkozó passust más­kép szerette volna formulázni szóló; akként tud­niillik, hogy a külföld véleménye ne látszassák provocáltnak. Poroszországnak Németországhoz való viszonyát azonban nem lehetett érintetlenül hagyni. Végre azon meggyőződését fejezi ki szóló, hogy egyelőre győzhet ugyan a nyers erő a jog felett, de utóvégre mégis a jogé a győze­lem. (Helyes). Zehrt doctor úr ellene van a válaszfeliratnak, mert azt calamitásnak tartja. Elismeri ugyan, hogy Poroszországban alkotmányellenes állapot létezik. Azonban nézete szerint ezen sajnálatra­­méltó állapot előidézésében ép annyira részes az alsóház, mint maga a kormány. Különösen zokon veszi szóla, hogy a hivatalnokok megfékezésére oly különös súlyt fektet a válaszfelirat, s pana­szos hangon említi föl, hogy a majoritás is gya­korolni szokta az ily megfékezéseket, s legköze­lebb is gyakorolta, midőn a válaszfelirati bizott-Porosz válaszfelirati viták január 28. és 29-én. Grabow miniszterelnök a f. hó 28-ki alsóházi ülést 10­/4 órakor megnyitván, egy pár távozási A holnapi szent ünnep miatt lapunk legközelebbi száma szerdán, február 4-dikén fog­ mecjelenni.

Next