Pesti Napló, 1863. november (14. évfolyam, 4115-4139. szám)

1863-11-01 / 4115. szám

250 -1115 11. évi tolyam. Szerkesztési iroda : S. Ferer­cz­ok tere 7-ik szám, 1-ső emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a s­zerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. K­ado­hl Tatál: Ferencniek teré­n 7-dik szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz kiadása körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó hivatalhoz intézendők. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán : Helyben, házhoz hordvt­t Félévre . . . . 10 frt 50 kr o. é. Évnegyedre . . . 5 frt 25 kr o. é. 1803. Vasárnap, nov. 1. Hirdetmények dija: 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 új kr. Bélyegdij külön 30 uj kr. Magánvitl : hasábos petit-sör 25 aj kr. Előfizetés nyittatik „PESTI NAPLÓ“ » november—decemberi * 2 havi folyamára. Előfizetési ár: 3 frt 30 kr. * A „Pesti Napló“ kiadó­hivatala. Pest, oct. 31. 1863. Minél inkább közelit a franczia kam­rák megnyitásának határnapja, annál va­lószínűbbnek tartják, hogy a császári trónbeszéd a lengyel kérdés megoldásá­ban semmi biztos tájékozást sem adhat.­­S.­Ezt a párisi külügyi hivatalnak az újabb időben meginditott rendkivüli te­vékenységéből is következtetik. Drougn­er sürgönyt sürgönyre küld Grammont herczeghez Bécsbe, hogy az oly régen nyugtalanul várt megegyezés végre ho­zassák létre, de mind híjába! Az osztrák politika e pontnál nem e­nged sem rábe­szélésnek, sem ígéreteknek; b­iztos köté­seket kíván a háború esetére, még­pedig nemcsak Francziaországtól, hanem Ang­liától is; ezen utóbbi pedig miként a há­borúról, úgy valamely más állam garan­­tírozásáról sem akar tudni Granvi­l­e lord, a kabinet egyik tagja, nemrég tar­tott asztali beszédében a britt kormány e nézetét elég világosan fejezte ki, é­s az „Independ.“ londoni tudósítója jó értesü­lés után még­ azt is hozzá­teszi, miként az annyit emlegetett Russel-féle jogvesz­tési­­sürgöny is nemcsak hogy nem kül­detett el Sz. Pétervárra, s így át nem adatása végett sem Ausztriának, sem Palmerston lordnak közbejárulnia­­ nem kellett, hanem az egész levél meg sem íratott, s maga a külügyminiszter a la­pokból olvashatta, mint újdonságot. Napóleon császár, az angol szívósságot eléggé ismerve, utó végre elhatározta volna magát arra is, hogy a lengyel kér­dés megoldásához csupán Ausztria szö­vetségében is hozzá fog, ha e mellett Anglia lovagias semlegességet igér. — Azonban Ausztria, ki a biztosítékot mind­két hatalom részéről követeli, sőt nagy kedvet mutat nem is folytatni oly po­litikát, mely az oroszszáli összeütközés lehetőségét idézhetné elő, a párisi törek­vések ezen irányát is meghiúsíták. Innét az ingerültség a franczia főbb kormány­körökben, innét az elégedetlenség a bé­csi alkudozások menetével. Van ugyan az itt felhozottaktól eltérő állítás is az osztrák alkudozásokat illető­leg ; e szerint a bécsi kabinet elfogadható diplomatiai okmányjavaslatot állított volna ki, mely a közös cselekvést lehetségessé teszi; de ezen operátum Párisban csak akkor leend ismerős, ha a bécsi nagy­kö­vet, Metternich herczeg, követségi helyére megérkezik; oly változat, melynek, kü­lön­­­sége mellett sem adhatni hitelt. A császárné madridi látogatása is sza­porítja az okfürkészők számát; az újabb felfedezések szerint ő felségének sikerült Izabella királynővel egy szövetségi szer­ződést állapítni meg, mely Ferdinand Miksa főherczegnek biztosítja a mexi­­cói trónt, a délamerikai államok függet­lenségének elismerését Spany­olország ré­­ről; ez utóbbinak az Antillák háborútlan birtokát, és Francziaországnak egy tá­gas kikötőt Cuba szigetöbleiben. E vélemény azonban ellenmondásra ta­lál Londonból. A feltételek, melyekhez Miksa főherczeg a korona elfogadását csatolta, olyanok, melyekhez Anglia nem sok hajlandóságot mutat já­rulni, sőt hogy már ajánlatot is tett a madridi udvarnál, miszerint a spanyol ház adna Mexicónak uralkodót. Egyik is, másik is suppositum, bizonyos csak az, hogy a mexikói csomó megoldva még nincs, s hogy a teendők zöme ott csak ezután következhetik. Tán e kilátás megelőzésével van ösz­­szeköttetésben a hír, melyet a „Nation“ nagy tartózkodással közöl ugyan , de azért szükségesnek vélte elmondását. A franczia és spanyol udvarok közt újabban oly megállapodás jött volna létre, miszerint a franczia megszálló hadak oda­fagyják Rómát, s helyöket egy spanyol megszálló csapat foglalná el, tízezernyi számmal. Victor Emanuel nem rég tartott fényes katonai ünnepével megmutatta, s a nápolyi kikötő előtt most végzendő ha­jóhad szemlével eléggé bebizonyítja, mi­ként nem azon kis hatalom többé, kiről a szomszédok róla nélküle tetszés szerint rendelkezhetnek. A franczia meg­szálló hadnak ősi joga van Rómában, ezt az olaszok szokásból is tűrik, de hogy az eminenter katholikus spanyolok vonulja­nak oda be, mint katonai hatalom, az olasz nem­zet­ egység megalakulásának akadályozására, oly vállalat, mely min­den pártot kibékítene, s a kormány az összes nemzettel, mint egy emberrel ren­delkeznék — ezt megakadályozni. A német és angol lapok nagyobb ré­sze a német-dán háború lehetősége, vagy lehetlensége felett okoskodik. Komolyan senki se hiszi a tréfát. Magyar Földhitelintézet: A Magyar Földhitelintézet részéről ezennel közhírré tétetik, hogy az intézet már forgalomban levő zálogleveleinek első kisorsolt­a, 1863 ik évi October hó 31-kén, a kir. biztos és két felügyelő bi­­zottmányi tag, s az igazgatóság kiküldöt­teinek jelenlétében, a következő eredmény­nyel hajtatott végre: az A sorozatú 1000 ftos záloglevelek közül kihúzottak a 200, 843, 1141, 344, 1121 és 544 számúak; a C sorozatú 100 ftos záloglevelekből pedig a 120, 50, 214 és 03 ik sorszám­­mal jegyzettek. Ez eredményről oly megjegyzéssel ér­­tesittetik a t. közönség, hogy: a) a kisorsolt záloglevelek, fél év múlva, azaz: 1864-ik évi május 1-én, a kamatok­kal együtt, teljes névszerinti értékben, készpénzben kifizettetnek. Pesten az intézet pénztáránál; B­é­c­s­b­e­n Wodianer Móricz urnál; Frankfurtban, Bethmann testvé­reknél; Berlinben Mendelsohn és társainál; Brüsselben Langrand Dumonceau és társainál; b) hogy az intézet a kisorsolt zálogle­veleket, leszámítolás útján, a kitűzött ha­táridő előtt is kész beváltani; c) hogy a kisorsolt záloglevelek birto­kosai a fizetésre kitűzött határidőn túl kamatot nem követelhetnek; d) hogy a kisorsolt záloglevél, ha e hirdetés után tíz év alatt be nem mutat­­tatik, az elveszett okiratok megsemmisí­tésére nézve fennálló eljárás alá esik. Kelt a Magyar Földhitelintézetnek Pesten tartott igazgatósági üléséből. Gróf Dessewffy Emil, elnök. Csengery Antal, titoknok. Bécsi dolgok. Közoktatási tanács-e, vagy pedig köz­oktatási minisztérium? Ez a kérdés, mely egy idő óta a Lajthán túl a journalistikát és az államférfiakat foglalkoztatja. Jelenleg a közoktatási tárc­a is az ál­lam — vagy, a­mint sajátságosan nevez­­getik a miniszteri lapok, az alkotmány­miniszternél van. Minél befolyásosabb­­nak óhajtván ez idő szerint az úgyneve­zett alkotmányminisztert, természetes, hogy az oktatásügyi tárc­át is nála akar­ják hagyni. S okokat hoznak föl, melyek Ausztriában nagy hatással vann­k. Fél­nek, mint mondják, hogy ha szakembe­rek közül választják, az nem lesz oly ön­álló a cultus-ügyekben bizonyos befo­lyások ellen, mint a mostani állammi­­niszter, így okoskodott nem rég a „Bot­schafter.“ Ez ellenében mások kiemelték, meny­nyire helytelen az oktatási ügyet csupán politikai irányok eszközéül tekinteni; ki­emelték, mennyire nélkülözhetlen a szak­ismeret az oktatási ügyek vezetőjénél; s hogy az oktatásügyi miniszter tevé­ken­y­s­ég­ét mennyire nem pótolhatja az oktatásügyi tanács véleményezé­­s­e, míg a kettő igen jól megfér egymás mellett. Másfelől az érintett kérdés alatt más politikai kérdés is rejlik. A közoktatási tanács egy központosítási köteléknek ál­líttatott föl akkor, midőn az oktoberi di­ploma kimondá a Lajthán inneni orszá­gok autonómiáját közigazgatás, igazság- és közoktatási ügy tekintetében. Innen a centralisták ragaszkodása a közoktatási tanácshoz, s ellenzése részükről oly cul­­tusminiszternek, mely csak a Lajthán túl intézkednék. A centralisatio és autonómia kérdése is bennfoglaltatik a fentebb érin­tettük kérdésben: „közoktatási tanács-e, vagy miniszter.“ A szászok különösen féltékenyek egy­házi dolgaikra. A szászok grófja ez okból az october 29-ei ülésben azok so­rában állott, a kik az autonómiát védték a különben általuk annyira kedvelt cen­­tralisatio ellenében. A közigazgatás, igaz­ságszolgáltatás és köz­oktatás ügye, az octoberi diploma szerint is, a Lajthán inneni országgyűléseket, s túl a Lajthán a szűkebb reichszathot illetvén, kijelenté Schmidt Konrád, hogy a közokta­tási ügyek fölött nem fog szavazni; más részről viszont ez által tiltakozván az el­len , hogy Erdély autonóm hatásköré­hez tartozó oktatási ügyek fölött a biro­dalmi tanács határozzon. Csatlakozott e nézethez Lászlóffy úr is. A viták foly­tán azonban Schmidt úr oda módosította nézetét, hogy mégis csak szavaz a közok­tatási tétel alatt előforduló ősziét fölött, mert ha a közoktatás a szűkebb reichs­­rath köréhez tartozik, a budget meg a bővebb reichsrath dolga. Azonban a szász urak sem tartanak mindnyájan annyit is az autonómiára, mint comesük. Schmidt úr ellenében fel­szólalt Schuller Libb­y úr, a n.sze­­beni akadémia jogtanára. Szerinte a köz­oktatási tanács dolga közbirodalmi ügy. Hasonló szellemben nyilatkozott Zim­mermann miniszteri tanácsos, s evan­­gélikus egyházi ügyekben miniszte­r elő­adó. Ő a közoktatás ügyét közbirodalmi ügynek tekinté, azonban a cultusminisz­­térium felállítását sürgető, n­em tudván a tudomány méltóságával megegyeztetni, hogy a korona legfőbb tanácsában ön­álló képviselettel ne birjon ; nem tudván megegyeztetni Ausztria „cultusmissiójá­­val“, hogy a közoktatási minisztérium egy másik, nagyon elfoglalt minisztérium függeléke legyen. Egyébiránt a szabad­elvű centralisták által tetszéssel fogadott beszédében tiltakozott a „katholizáló irá­nyok“ ellen az oktatásügyben. A minisztérium még ez nap nem nyi­latkozott. Tavaly is, mint tudjuk, igen őszintén adta elő államminiszter úr a köz­oktatási tanács, mint összpontosító kapocs, eredetét, s megjegyzé, hogy te­gyenek vele kísérletet. Ha nem sikerül, ám ejtsék el. A közoktatási tanács ellen szóllott Czupi, é­s a cultusminisztérium visszaállítását erélyesen sürgették dr. Schindler és Deschmann urak. A magyarországi segélykölcsön ügyében. III. Nincs széles nagy Magyarországon senki, ki be ne látná, hogy az aszályütöt­te országos sebek begyógyitására nem elég az éhhaláltól menteni meg a szüköl­­ködőket, hanem hogy e czélra helyre kell állítani az alföldi gazdaközönség fundus instructusát, melyet a sü­levényes nyár aszálya, a marhadög, jégvereség kétség­beejtő arányban csökkentettek, sőt ezenkí­vül meg kell alapját venni az alföldön egy oly gazdálkodási rendszernek, mely a rendszeres földöntözés által lehetlenné tegye a nemzeti vagyon olyszerű sor­vasztását, minőnek ez év szemtanúja. Az erdősítés, faültetés- s­ugárlási rendszer mind megannyi egyes tényezők, melyek­nek életbeléptetését aggódva tanácsolja az alföldi 70 éves tapasztalás, sürgeti a jelen év ínsége, s elkerülhetlenül még ki­­kivánja jövőnk biztossága. Az alföld jövőjének kérdése a kiviteli kereskedelmünk életügye, s igy nemcsak hazánk, de a birodalom kereskedelmének is egyik főtényezője az alföldi nyers ter­melés. Adóképesség tekintetében pedig a birodalom bármely hasonterületével mér­kőzik. Hogy egy ily országrész égető szüksé­gein 30 millió keveset lendít, erről nálunk mindenki, Bécsben persze igen kevesen vannak meggy­őződve, sőt akadnak oly urak is, kik a 30 milliót 20-ra óhajtják leszállítani, csupán azért, „mert a ta­pasztalás mutatja, hogy minél nagyobb a segélyre szánt ösz­­szeg, annál nagyobb a vissza­élés, s annál roszabb annak hovafordít­tatása.“ A ki nem hinné, hogy ily bárgyú érv­vel is karrikirozzák hazánk nyomorát — olvast­a el Skene birodalmi tanácsos úr jelentését, hol az idézett sorok fő argu­mentumként szere­pelnek. Számokkal , az egybevető statistika megdönthetően számaival akarjuk bebizo­nyítani, hogy 30 milliónyi segélyösszeg az inség következményeinek és egy gaz­dasági siker állandósításának czéljából — s ez a fő — irgalom-falat, melynek ízlelése csak az éhség érzetét növeli. Lássuk a nyomor terjedelmét, arányát, s hatását. Az udvari kanczelária által elfogött adatok alapján az ez évi aszály és termés kimaradása 14 vármeg­y­ében s kerületben, 519 községben mutatkozott, 1,697,633 lélekkel biró területen. Az aszály súj­tott, s igy termelésétől megfosztott föld­terület tesz 5,026,278 kataszt. holdat. — Ha kiegészítjük s felkerekítjük az aszálytért s ide foglaljuk például a kan­­czelláriai k. biztos által fel nem vett abauj­­megyei, gönczi és szikszói járásokban levő 21 községet s a Borsodmegye egy részé­ben csüggesztő terméketlen határterüle­teket, kiderül, hogy hazánk leggazdagabb része, mintegy 1300­­ mértföld érzi a roppant csapás szédítő hatását.­­ A fel­vett inségterü­let évenkénti közép­jövedelme 138 milliót meghalad, s minthogy ez év­ben 11.879.770 forint csupán a jövede­lem, világos, hogy az idei ínség a magyar Kánaán jövedelmét 126.309.659 forint­tal apasztá. Sőt ha ezen kárhoz veszszük a jégveré­sek és a roppant, marhadög és marhaéh­ség által a munka- és haszonállatokban szenvedett veszteséget, valamint a szűnő hasznot, mely például 61-ben az ország­nak 8 millió mérő gabona árát hozta be, kétségbevonhatlan , hogy hazánknak jó része, nemzeti közvagyonunk, 200 millió forinttal károsodott az idén. Az alföldi birtokosnak jövedelme úgyszólván sem­mi ; gazdasági beruházmánya tönkre téve, hitele enyészőfélben, vagy épen nincs, s mindez az országos pénzszükség válságos idejében. A viségtér hazánk reálbirtok értékének (Czörnig s az Immediát-Commissio föld­adóügyi munkálatai szerint 1.903.168.900 forint), majdnem felét képviseli, a­mint azt a kir. biztos által feltett jövedelem­kimutatás s kárbilanx is bizonyítják. Ma­gyarországon van szántóföld katastrális holdakban 12.653,359, s ennek csaknem felét teszi a jobbatlan szántóföld, rét-le­gelőből s kaszállóból álló inségtér. Tehát megvan alapjaiban támadva a nemzeti reálbirtokérték csaknem 9 száz milliónyi értékben. Ez a minimum. S ime ezen nemzeti vagyon tőkeér­téknek, mely az összes monarchia reál­­birtokértékének (9.500.699.276) mintegy 9,4 részét teszi, akarnak most 30 millióval segíteni, még azon hozzátevéssel is, hogy ezen csekélységből a vízépítések, csator­názások és földöntözés égető szükségei is fedeztessenek. Mintha ott fent sohasem hallottak volna arról, hogy például Francziaország csu­pán alagcsövezésekre száz millió frank 4°/o­tes összeget utalványozott egynéhány év alatt, s hogy az angol kormány ugyan-e czélra fél évtized alatt 68 millió ezüst fo­rintot rendelt fordíttatni, s hogy végre az izlandi híres nemzeti bankhoz hasonló s angol ko­rmányi befolyás és tőkepénzből álló „Encumbered Estates“ 12 év alatt 796 millió frankot fektetett be birtok­szétaprózások mellett olcsó kamatú köl­­csönkép azon inségsújtott Izland birtok­­álladékának gazdasági felszerelésébe , mely az Ínség első évében csupán az amerikai izlandiaktól 25 millió fran­kot nyert, a­mire az angol kormány kimondá, hogy ezen összeg tízsze­rese is csekélység az izlandi orszá­gos ínség s burgonyabetegség kárainak helyrepótlására, s az adóalap renová­lására. De hisz az inségtér adózási viszonyait idézni a legjobb bírálat lesz, mert a mél­tányosság elve ott lenne leginkább al­kalmazandó, hol az egyik fél hosszú év­tizedek során át mindig csak fizet s ád, s a végnélküli fizetétér s adást egyszer óhajtja felcserélni a vevéssel, csak azért, hogy a productív erőket jó karba hely­­hezhesse. Az inségtér — úgy a mint statis­­tikailag formulázva volt — fizetett egye­nes földadó fejében a­mi pedig a fenn­álló telekadórendszer szerint mindig a föld tiszta jövedelméhez méretik, 29 és percentet, s ezenkívül az országos s más pótlékok fejében, — egy adó forint után 4,1 krajczárt — vagyis 100 forint után merő telekadó fejében 30 forintot. Az 1859-ben ily összeggel adózó alföld, vagyis a mostani inségtér fizetett 1861- ben egyenes földadó és hadi pótlék fe­jében m­ntegy 12 milliót (11.681,518). Ezen összeg 1862-ben növekedett. Személyes kereseti adó fejében, a meny­nyiben a 16 is életkorukat elért szemé­lyek 3. osztály szerint nem és állapotkü­lönbség nélkül megadóztattak: 1,598,000. Végre jövedelmi adó fejében egy millió forinton felül. Tehát csak egyenes adók fejében a minimum szerint fizetett az inségtér éven­kint adók fejében körülbelül 15 millió forintot. Hát a sok pótlék, fogyasztási adók, dohány egyenérűseág, meg a köz­vetett adók temérdek fajai ? Ezen külön­böző adóczímek összegét az egyenes adók hozzávételével tehetjük 20 mil­lióra. Íme, kérdjük, le­het-e az alföldi gazda­sági, ipari s kereskedelmi mély calamitá­­son segíteni, lehet-e arra nézve a jövő sikerét elzálogolni, s milliók verejtékét megóvni az időjárás szeszély­étől, lehet-e az égető szükségként jelentkező földön­tözés, faültetés s intenzív gazdasági rend­szer létesítését reméltem­, ha az állam a nyomorral küzdő lakosságnak csak az adókat akarja visszaadni, vagyis ad any­­nyit, a­minek egy­harmada az adózás által csakhamar visszafoly­a — ad köl­­csönképen azon országrész által fizetett adók összegéhez hasonló, vagy annál 10 millióval több forintot. Vagyis 9 száz mil­liót haladó nemzeti vagyontőke roppant kárának helyrepótlására, az adóképesség konserválására, milliók kézimunka erejé­nek biztosítására s a jövő sikerének állan­dósítására csupán egy évi jövedelem­veszteség jó részét,20— 30 milliót, a­m­ly­­ből nemcsak az ínség enyhítésének, de 9 száz milliót haladó adóala­p nemzeti köz­­vagyon reinstruálásának s a gazdasági közsiker állandósításának kell való eszkö­zöltetni. A felelet felesleges. Mi csak arra em­lékeztetünk, hogy a pénzügyi politiká­ban is van szerepe azon méltányosság­nak, mely szedett adó­haszon arányában emlékezik meg akkor, midőn a szükség­ben és az adóalap megtámadtatása eseté­ben az eszély s financzial belátás bőkezű­séget kíván, s minden oly politikai czélok távoltartását, melyeknek irányát úgyis mindenki felismeri. Ha részletezzük röviden az alföldi in­­ségsegélyezés, a gazdasági beruházás czél­­jából elmaradhatlan teendőket , még job­ban átlátjuk, hogy 30 millióval itt nem igen van segítve a dolgon, még akkor, sem ha CsUpán a végnyomor s romlástól való megmentés a főczél. REVICZKY SZEVER: Erdélyi ügyek. Dr. Ratiu János képviselő beszéde az er­délyi bizottmányi gyűlés october 13 iki ülésében. Az úrbéri törvényszékek életbeléptetésére, jelesen 1858 óta a székely földön levő földek természetére nézve, egy, véleményem szerint, nagyon hibás nézet kapott lábra. E vélemény, mely mindenkép érvényre jutni igyekszik, abban áll, miszerint az 1854-iki úrbéri nyílt parancs első része csak azon földekre alkal­mazható, melyek oly jószágok alkatrészei gyanánt tekintendők, hová a királyi jog („jus regium“) bevitetett, s hogy a székely föld minden más földjei székely örökség (siculica haereditas) ter­mészetével bírnak , következőleg a törvényes praeuumtio nem a birtokos, hanem a hely szé­kely örökségi természete mellett van, és igy egy úrbéri perben, melynek tárgya egy, a szé­kelyföldön találtató fekvőség, nem tartozik a földes ur a székely örökségi minőséget bebizo­­nyitni, melyet ő állít, s ellenfele tagad, hanem e bizonyítás kötelessége a birtokost illeti. E nézet védői a székely alkotmányra hivatkoznak, mely­nek értelmében a székely­föld minden lakója szabad ember volt, egyenlő joggal bírt, s egyen­lő mértékben folyt be a közigazgatásba, szóval mindegyik nemes volt, de nem a hűbéri rend­szer értelmében, hanem saját székely nemzeti alkotmányuk alapján, következőleg a székely­­földön jobbágyi viszony nem létezhetett. Magam is osztom azt a véleményt, miszerint a székelyföldön úrbéri viszonynak helye nem volt, míg az ottani lakosok jog­egyenlősége meg nem zavartatott, míg a székely nemzet alkotmánya tényleges körülmények által lényeges módosu­lást nem szenvede­t, addig kasztokról szó nem lehetett; de ez nem soká tartott, mert miután az eredeti egyenlőség megváltozott, részint a társa­dalmi élet viszonyai, részint a birtoknak egyes, hatalmasabb székelyek kezei közé lett öszponto­­sulása folytán némely, addig ismeretlen osztályok keletkeztek. Igaz, hogy a létezett három rend (primores, primipili et pixidariis közül eleinte egyik sem birt semmi előjoggal a másik irányában; ámde a társas élet követelményei érintkezésbe hozták a székelyeket a vármegyei magyarokkal, mely érintkezés, sőt még inkább a székelyek és me­gyei magyarok közti gyakori házasságok ál­­l, végre a megyei területen történt jószágszer­zések következtében el­kezdték tanulni a székelyek, kivált a primőrök, is a hűbéri rendszer intézmé­nyeit, melyek a vármegyékben fennállottak. A tehetősebb székelyek nagy örömüket lelték azon intézményekben, mivel azon kedvezmé­nyek, melyeket a vármegyei nemes­ég azokból húzott, oly tetemesek voltak, hogy nem bírták magukat visszatartóztatni a hűbéri viszonyok behozatalától, minthogy ezek a túl hasonló nye­reményeket láttak biztosítva, így látjuk rövid idő alatt meghonosíttatni a székely alkotmány­­nyal ellenkező rendszert, kevéssel a jobbágy­ságnak a megyében történt felállítása után, így néhány vagyonosabb székely kiterjedtebb birto­kán letelepültek a szegényebb székelyek, később más nemzetiségűek is, a­kik tett szol­g álmám­­aik arányában házhelyet és szántóföldet kaptak, me-

Next