Pesti Napló, 1864. január (15. évfolyam, 4164-4188. szám)

1864-01-01 / 4164. szám

1—4164 15. évf folyam. Szerkesztési iroda: Ferencziek téri 7-dik szám, 1-ső emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Ferencziek terén, 7-dik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Előfizetési feltételek : Vidékre, postán : Helyben, házhoz hordva : F414vre . . . . . 10 frt & kr o. 4. Évnegyedre .... 5 frt 25 kr o. 4. 1864. Péntek, jan 1. Hirdetmények dija : 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 uj kr. Bélyegdij külön Ső új kr. Magánvita 6 hasábos petit-sor 25 uj kr. Előfizetési felhívás „Pesti Napló“ 1864-dik évi folyamára. Előfizetési ár : Január—júniusi félévre 10 írt 50 kr. Január—mart. negyedévre 5 ft 25 kr. A „Pesti Napló“ kiadó-hivatala. Pest, dec. 31. 1863. (Fk) Semmi visszapillantást a lefolyt évre ! Nincs abban, a min örülni vagy okulni lehetne! A belszabadság és jóllét sehol nem tőn valami nevezetes előmenetelt; a külkér­­dések közül pedig az a kettő, mely majd­nem az egész évet kitöltő — a lengyel és a német — csak uj bizonyság azon régi tapasztalás mellett, hogy szive nincs a diplomatiának, esze pedig egy maga, ez idő szerint, már nem elegendő a nagy kérdé­sek kielégítő megoldására. Ily megoldás csak úgy volna lehetséges, ha a diplomatia eszélye, tapasztalása, higgadt megfonto­lása egygyé vegyülne a civilizált népek friss lelkesedésével, a jó és szép melletti természetes ösztönével és kimerithetlen tetterejével; — e két elem egygyé ve­­gyülése által rövid idő alatt helyre állana és sok évre biztosíttatnék a világrész nyugalma. De a diplomatia egyre farkas szemet néz minden népmozgalommal és lelkesedéssel, és őrizkedik tőle, mint va­lami tisztátalan tárgy érintésétől; a nép pedig bizalmatlansággal kiséri diploma­táinak eljárását, már előre is elveszett­nek tekintvén azon ügyet, mely ezen ke­zekbe jut. Ez azon tapasztalás, melyet a múlt év­ből magunkkal viszünk, és e tapasztalás se nem új, se nem örvendetes... De igen­is­­ nincs árny világosság nélkül, és az imént említett tapasztalásnak is nemcsak árny-, hanem fény oldala is van. E fény ol­dal pedig abban áll, hogy a népek, da­czára annak, hogy a diplomatiától sem­mi üdvöt nem várnak, daczára annak, hogy hidegen visszalökik mindenünnen a köz­véleményt, mihelyt ez valamivel élénkeb­ben akarna nyilatkozni, hogy — mond­juk — a népek ennek daczára sem szűn­nek meg remélni, még­pedig an­nál erősebb e remény, minél hosszabb a szomorú tapasztalások sora, minél to­vább tart már a küzdelem, minél öre­gebb maga a nemzet. Az egyének életében megfordítva áll a dolog. „A tányérvilág is — mondja a „Gon­dolatok“ mély elméjű írója — csak ad­dig fordul a nap felé, míg fiatal, — ha megérett, ez is szomorúan hajtja le fejét.“ A népek életéről az ellenkező mondható. Csak a fiatal nemzet az, melynek fejét a sors csapásai lehajtani, melynek szivé­ben a reményt megrendíteni, vagy épen megfojtani képesek; de a mely nemzet évszázadokat küzdött már át, mely oly viharokat látott, hogy azt gon­dolta, romba dől a világ, és megérkezik az Ítélet napja , és e viharok után is­mét boldog, verőfényes napokat élt, az ily nemzet nem egy­könnyen fog a két­ségbeesés martalékává lenni. Az egyén, ha a negyvenen túl van, bátran mondhatja, hogy életének nagyobb felét áthaladta, hogy már most az öreg­ség felé közeledik; de a népek közül, me­lyik öreg, melyik fiatal ? A melynek a gondviselés csak kétszázadnyi életet en­gedményezett, az az első Század lefolyta után már öregszik; míg az, melynek szá­mára több ezer évi lét tartatott fenn, sok század múlva is fiatalnak mondható. Az egyén tudja, hogy legfeljebb ennyi meg ennyi év van hátra, és ha ez nem hozza meg a remények teljesülését, végképen le kell mondani róla; a népek életében aerákra terjedő tér marad; az egyének kimúlnak, de a nemzet fennmarad, és azon egyéneknek , a­kiknek ellen­állása gátolja reményeinek valósulását, szeme közé nevetve, azt mondhatja: majd meglátom, ki fog tovább élni, ti-e, vagy én? Csakis így magyarázható az, hogy pél­dául a lengyelek és németek még mindig remélni képesek. Ha egyes ember máris oly hallatlan kínokat szenvedett volna, miken a len­gyel vértanuk majdnem száz éven át ke­resztül estek, nem fogna-e fölemelt kézzel könyörögni Istenéhez, venné el őt már valahára e földről, gyűjtse egybe ősei mellé, és ne hosszabbítson meg oly életet, melynek egyetlen oly derült pillanata nincs, a­midőn a lehulló könyek felett legalább egy múlékony boldogság szelíd szivárványa volna látható ? És a ki annyit csalódott, mint a né­met nemzet, mely századok óta törekszik azon szép álom valósítására, melyet „szabadságon alapuló egység“nek hívnak, és e törekvéseket egymásután meghiúsul­ni látja , m­ely félszázad előtt vérét, va­gyonát, mindenét feláldozta azon hiszem­­ben, hogy most nem lehet el nem ér­nie azt, a mire oly régen vágyik, és aztán elérte az — aacheni, laibachi, troppaui, veronai és több efféle congressust — azon egyén, ki ennyi csalódáson esett volna keresztül, annak lelke nem lehet, hogy keserűséggel ne telnék el, nem lehet, hogy a „remény“ szót örökre ki ne törölné szi­vének szótárából. És íme­­ a vadként üldözött, megti­zedelt, halálra faggatott lengyel nemzet nem ejti el a fegyvert, a meddig még egyetlen kar van, mely azt forgat­hatja , ő nem úgy imádkozik az Úrhoz : venné el őt a földről, hanem a „boze cos polske“ szívrendítő szavaival ostro­molja az eget, könyörülne meg e nemzet sorsán, adjon neki — ne halált, örök nyugalmat, hanem életet, boldogságot. A német pedig, valahányszor akár csa hajszálnyi rés nyílik politikai láthatárá­nak sötét felhői közt, valahányszor akár csak egy kis napfény bír magának utat törni, a német — mondjuk — ilyenkor kétittasan jártatja körül ibolyaszemét, és hatalmasan rázva szőke sörényét, fenye­getőig emeli fel öklét „most — úgymond — nem lesz az ismét úgy, mint volt régen.“ és a birodalom egyik végétől a másikig megcsendül a sok nagy szó és szívre­­ható daltól, feledve van a múlt minden tapasztalásaival és csalódásaival, feledve az, hogy ugyanez a lelkesedés, ugyanez a reménytettség már számtalanszor for­dult elő, és­­ tűnt el ismét nyomtala­nul .... Mindegy! A legtöbbet szenvedett, a számtalanszor csalódott nemzetek nem mondanak le egy jobb jövő reményéről, és ez vigasztaló oldala a múlt év külön­ben oly kevéssé örvendetes tapasztalásai­nak. Nem növekedett a bizalom az ex professo államférfiak működésének sike­re iránt, nem szűnt meg a gyanú, mely­­lyel felülről a nép minden mozgalmát ki­sérik, nincs semmi jelenség, a­miből biz­ton lehetne következtetni, hogy ez egy­szer a lengyel és a német kérdés a nem­zetek kivánatainak megfelelő módon fog megoldatni, — de mind a kettő, a len­gyel úgy, miként a német, azért még sem szűnt meg remélni ! Ha pedig a lengyel annyi kín, a német annyi csalódás után még remélni képes, hol van azon nemzet, melynek oka volna kétségbeesni, mely nem szégyelné magát egy pár vesztett csata, egy pár sanyarú év következtében a jövőről végképen lemondani ? Őseink sem győztek minden csatá­ban, melyre keltek; hazánk története nem egy gyászos vereséget jegyzett fel véres betűkkel a maga lapjaira, de a­mit semmi ellenség meg nem törhetett, az az önbi­zalom, a bátorság, a nemzet elpusztulhat­­lanságába vetett remény, és hogy e re­mény nem vala csalárd, mutatja az, hogy „él magyar, áll Buda még.“ Ily remény az, a mi a nemzeteknek erőt és bátorságot ad, bármennyi anyagi vagy erkölcsi vereség után el nem csüg­gedni, és hivő lélekkel várni azon napot, mely a jognak és igazságnak győzelmét meghozandja... Hogy az imént lefolyt év valami nagy nyereséget hozhatna számunkra, amúgy sem hitte senki; v­e s­z t­e n­i­valónk pedig csak egy volt, a remény, melyről az imént szóltunk, és úgy hiszem, ezt az egyet nem vesztettük el! Ennek tudata tegye derültté, mosoly­góvá mindnyájunk előtt az új évnek első napját! Bécsi dolgok. — A bécsi hivatalos lap, a „Wiener Abend­post,“ fölemlítvén több külső németországi lap­nak azon állítását, mely szerint az osztrák csa­patok vezére, gróf Goudrecourt tábornok, a dánokkal tartott egyezés nyomán akart bevonulni Altonába, s csak a főparancs­nok Hake szász tábornok erélyes parancsa tartóztatta fenn —■ azt állítja, hogy az osztrák tábornok Hake parancsára állott készen a Holsteinba leendő bevonulásra. Csak a frank­furti illető szövetségi hatóság módosíttatá Hake tábornok parancsát, oly nézetből, hogy jobban megfelel a f. é. October elsei határozatoknak, ha a két (porosz és osztrák) tartalékdandár egyelőre a holsteini területen kívül foglal ál­lást, miután a dán csapatokhoz parancs ment Holstein odahagyására, így adá Hake tábornok azt a rendeletet, hogy a császári dandár egy­előre Hamburgban maradjon. A VW. A. , így hazugoknak bélyegezvén a fent érintett némely lapok tudósítását, nem fojthatja el annak kijelentését, mily rész benyo­mást teszen Ausztriában az, hogy a német ügy előmozdítására küldött ausztriai csapatok rend­szeresen rágalmaztatak, s szándékos, tenden­­tiosus hazugságokkal üldöztetnek a német sajtó egy részétől. — A „Wiener Lloyd“ban olvassuk : Az an­gol jegyzék (a holsteini ügyben) Bécsbe érke­zett. Mint mondják, Berlinbe is hasonló jegy­zék ment. Mint a nevezett lap értesül, az se nem fenyegető, se nem olyas, melynek befolyása le­hetne az Ausztria által a szövetségnél tett indít­ványra. Nem kívánja, hogy eltérjenek azon kö­veteléstől, mely Keresztély királyhoz intéztetett a novemberi alkotmány visszavétele tárgyában, s azt sem árulja el, mintha Anglia a királyt az alkotmány fenntartására akarná buzdítani. En­nélfogva azt lehet gyanítani, hogy az angol kor­mány bátorságot akar önteni a dán királyba az alkotmány visszavételére, s egyszersmind olta­lommal biztatja a netalán államaiban kitör­hető nyugtalanságok ellen. Ausztria irányában csak az az intés van kifejezve, hogy kerülje a schleswigi határ átlépését, ha komoly szándéka az értekezletben való részvétel. Vidéki tudósítások, Esztergom, dec. 29. A f. hó 27-én tartott városi kaszinónk választmányi ülése alkalmá­val, Pongrácz Lajos kaszinói tag (hontme­­gyei volt főjegyző) a következő levelet intézte a választmányhoz: „Tisztelt kaszinói választmány! Bocsánatot kérek, hogy némileg idegen létemre egy indít­ványt bátorkodom tenni a 1. választmány előtt, s általa ennek figyelmét egy oly közelgő örven­detes eseményére e városnak felhivni, mely re­ánk ismét a vidéki városi jelentőségnek bizo­nyos színét kölcsönzendi. Értem : a hírlapokból köztudomásra jutott, a jövő hóban városunkban tartandó, s maga városunk érseke, országunk prímása által teljesítendő esküvőjét gr. Szé­chenyi Ödön hazánkfiának. „Úgy hiszem, hogy ez örvendetes esemény — bár magában véve nem országos fontosságú — de mégis mindenesetre olyas, mely e városban némi fényt és mozgalmat idézend elő, s miket nekünk, mint e város minden osztályát magába záró értelmiség képviselőinek emelni, a­mennyire körülményeinktől telik, nemcsak illik, hanem ezt tennünk némileg hazafias kötelesség is ;­s lenne, alázatos egyéni véleményem szerint, akkor is, ha Széchenyi C. grófnak még semminő sze­mélyes érdemei sem volnának; mert még ez esetben is fia maradna ő a közhasznunknak bizonyuit hazai kaszinók halhatatlan alapitójá­nak, s fia volna azon embernek, kit a jelenkor már is a „legnagyobb magyar“ dicső czimével tisztel meg. De Széchenyi C. gróf élő ivadéka még városunk érseki székén ült azon nagyszerű egyháznagynak is, kinek neve és tettei a hazai történelemben arany betűkkel feljegyezvék. Éhez járul, hogy maga Széchenyi Ö. gróf, min­den ifjúsága daczára, már is szép nevet vívott ki magának az egyesületi téren nemcsak e ha­zában, de e hazán kívül is. Szabadjon ezeket, mint köztudomásra levőket, elhallgatnom, s e helyen — mint nagyobbrészt iparosokból álló egylet színhelyén —­ csupán azon nemes tettét a polgár­grófnak felemlítenem , miszerint ő, a született féúr, az utolsó londoni világkiállítás alkalmával egyszerű munkás öltönyben, saját kezeivel dolgozott Magyarország iparküldemé­­nyeinek díszes kiállítása körül. „Ha tehát kissé szokatlan is volna, de nem lesz tán helyén kívül, ha a röviden felhozott indokok nyomán, a tisztelt kaszinói választ­mány — melynek többnemű indítványai eddig is szép viszhangra találtak az egész hazában — körébe felvéve még néhány tekintélyes­ városi és vidéki tagokat : gr. Széchenyi Ödön esküvőjének ünnepét és fényét, részéről is emelni sietne. „Ennélfogva bátorkodom indítványozni. 2­1-ször azt, hogy az esztergomi kaszinói egye­sület választmánya, igazgatója (Matina János takarékpénztári jegyző) vezetése mellett, kü­l­­döttségkép részt vegyen az akkor tartandó isteni szolgálaton. „2-szor azt, hogy az esküvő után, ugyanazon küldöttség igazgatójának szónoklata mellett üdvözölje a kaszinói testület nevében gr. Szé­chenyi Ödönt, kifejezvén előtte annak örömét és rokonszenvét. Végre 13-szor azt, hogy ugyanazon kaszinói küldött­ség, igazgatójának vezérlete és aligazgatójának (Ferenczy Jakó helybeli benedekrendi iskola­­igazgató) szónoklata mellett, legott tisztelettel­jesen járuljon még városunk érseke, bibornok­­herczeg-primás­­ eminentiájához is, s kivánjon neki szerencsét, hogy az egek ura megengedi érnie a sok közül azon örömet is, hogy miután ő jön a sorsnak azon ritka választottja,­­a „leg­nagyobb magyar“ gyászravatalánnál, a nemzet nevében az örök áldást elmondani, -- néki jutott még azon szerep, ugyanannak egyik re­ményteljes fiára, egy kezdődő ujj életp­álya ró­zsákkal hintett küszöbén, az egy­ház áld­­ását r­eá adni.“ Ez indítványok a népes választmá­nyi ülés által közhelyeslésre találtak, s egyhangúlag elfogadtattak. Közli egy választmányi tag. — Sárospatak, 1863. dec. 23. Korunk­ban, midőn a cultura oly magas fokozatot ért el, legbölcsebb ognosurául tűzetett ki a tantár­gyak arányosítása, a szakférfiak helyes meg­választása, s a stúdiumok lehető nagy terjede­lemben szokott előadása mellett, a tanintézetek közt létező különbségek legyőzése, s azoknak egyenlősítése. Tekintve a sárospataki jogi tanintézet mai ál­lását és berendezését, nem sok kívánni való ma­radt fel, mert, mellőzve a tantárgyak nagy szá­mát és terjedelmét, a királyi akadémiákkal min­denben versenyezhet. Azonban constatáljuk az ügyet közelebbről, hogy az olvasó saját meggyőződése s belátása után ítélhessen. Sárospatakon a jogi cursus 1863. sept. 1-től fogva 3 év, lévén minden osztálynak hetenként 20—25 tanórája. A tanárok a stúdiumok elő­adásával jelenben következőleg vannak meg­bízva . Erdélyi János úr előadja az egyetemes bölcsészettant, bele­foglalva természetesen az észjogot (jus naturae) is. Kolos Dániel úr az egyetemes egyházjogot. Dr. H­e­i­s­z­­­e­r József úr az egyháztörténetet. E­m­ő­d­i Dániel ur a magyar és osztrák polgárjogot, egyetemes jog­történetet , törvényszéki irálytant. A­n­t­a­­­f­i János ur a római, a váltókereskedelmi, bánya- és büntetőjogot. Orbán József ur az egyetemes történelmet és diplomatikát. Nemes Ferencz ur Magyarhon közjogát, nemzetközi jogot, az európai államok statistikáját, a politikai tudo­mányokat, a jog és államtudományok encyclo­­paediáját. Rövidebb tudományok, mint a telek­könyv, rendőrség stb., a következő félévre fog­nak beosztatni. Tanáraink, mint a superintendentiában ha­sonlókép, igen tiszteletre méltó férfiak az egész hazában is. Mellőzve, hogy az egyházi iroda­lomban, vagy a tanárságban mind tekintélyes érdemeket szerző, néhányan közülök a nemzeti irodalom terén is nem csekély érdemeket arat­tak. S igy az ifjak alapos kiképeztetésére csak e néhány név elősorolása is hatalmas garantiát biztosít. A tantárgyakat illetőleg, a minimumot véve fel, 24 stúdiumot mindenesetre előadnak három éven keresztül, különös figyelemmel lévén az európai anyajogok s Magyarhon pragmaticai állására. Vezérfonalul pedig nagyrészt a pesti egyetemi könyvek fogadtattak el, fennmarad­ván azonban némely itt kijött jogi tankönyvnek használata. Hazánk tanintézeteinek, valláskülönbség nél­kül, az eddiginél magasabb álláspontot kell el­­foglalniok , s miután úgy vannak szervezve, mint a protestáns jogi iskolák is, hogy az átlépés innen a kir. akadémiákba a cursus közepén sem jár hátránynyal: a felvételt megtagadni s elodáz­ni ne lehessen szabad, mert ez által eleje véte­tik a honpolgárok assotiatiójának, melynek pe­dig létre nem jötte a nemzet positiv bukása. Január hó 9-én a joghallgató ifjúság az alföldi inségsujtottak részére tánczvigalmat fog ren­dezni, melynek összes jövedelme az említett jó­tékony czélra fog fordittatni, miután a bál költ­ségeit a fentnevezett ifjúság tárcsája fedezendi. Rendező elnökké Nemes Ferencz jogtanár úr választatván meg, ki az előkészületeket már is a legtapintatosabb módon végrehajtó. A szép múltú s még szebb jelenű­ önképző­­társulat most is elég szorgalommal működik. Ez évben kiosztandó pályadijai a következők : I. Társulati d­i­j: 52 ft o. A Beadási ha­táridő áldozó csütörtök: „Adassanak elő a magyar forradalmak az ausztriai ház alatt, azoknak indokai, s vol­­tak-e, s ha voltak, minő befolyással a nemzeti élet fejlesztésére.“ II. T á r 8 u 1 a t i d i j : 20 ft o. é. Műfordítás Ciceróból „Pro Marco Mareello és Pro Qu. Ligario.“ III. Prophet dij: 12 ft o. é. II. József: Kor- és j­ellemr­aj­z." IV. Lukács és Kiss dij: 5 forint o. é. „Egyházi beszéd. Lukács XII. 32." V. Csizi dij: 4 ft o. é. „Néprománoz.u­lás és osztály, mely városunkban él, képviselve van, s daczára az idők mostohaságának, 39 ta­got számlál. Az egylet egyik tagjánál névnapi estélyen összejött társaság körében a helybeli ínséggel sújtottaknak uj év alkalmávali meg­­vendéglésére, illetőleg hussali ellátására, n. t. Ozsváth Imre esperes ur adakozásra hiván fel a társaságot, s az adakozást 5 fttal meg is nyitván, egy perez alatt 22 ft gyűlt össze, me­lyen a segélyező bizottmány egy levágandó marhát fog vásárolni, s a boldogabb nj­évnek némi előérzeteül közöttük kiosztani. Gr. Almás­i Kálmánné sz. Wenkheim Má­ria grófnő ő mga az uradalomban, nem­ tekintve vallásra, 6 árva iskolás gyermeket öltöztetett fel tetőtől fogva talpig, s igy tette lehetővé, hogy azokat az idő viszontagságai a tudomány forrásától távol ne tartsák. Fogadja a magasz­tos szivü, s a felekezetesség korlátain fölülemel­­kedett lelkű úrnő egy protestáns néptanítónak a segélyezett árvák nevében e helyen nyilvání­tott forró köszönetét, úgy mint a szép tett szülte hála adóját, s az árvák hálakönnyeiből fű­zött gyöngysort— mint legszebb női ékszert — új évi ajándékul. Nagy Lajos, Sarkad, dec. 28. A jelen év szülte ínség enyhítésére városunkban felállított segélye­zési bizottmány oly derekasan felel meg fennállása czéljának, hogy a maga nemében rit­kítja párját. Itt azonban a két kér, hitfeleke­­zetű­ lelkész uraké a főérdem, mint kiknek iker­elnökletük alatt a segélyező bizottmány áll. A dologtehetlenek, öregek és nyomorultak számára élelmezési alap szereztetett össze, a kész kenyere­kkeli élelmezés, szigorú lelkiisme­retességgel és pontossággal már hetek óta foT­­A dolog tehető, de heverni kénytelen szeg^y*­ség némi segélésére takarékmagtár alaku­tpott, melyen ugyan beteljesedett ama közmo^3,8 c omne initium est durum, mivel alig 50 tskányi magtári készlet gyűlt csak be ajánló utján, de ennek magyarázatát és mentő oM a jelen év szigorúságában találhatni meg. A magas kormány által élelemre kölcsönzött búzából, fájdalom­­­városunknak köböl utalványoztatok, mely, ha felgázoljuk, hogy '/­j-résznyi népességű, és semm­el sem roszabb helyzetben levő helységek ugy­ennyit kaptak ; s továbbá azt, hogy 7000 le^et számláló váro­sunknak két harmad része^^etlen zsellér; a nyert segély elégtelen. Dffenfényyük, “°jgy ez aránytalanság bölcsen hryre fél, hozatni illeté­kes kezek által. . . . Gyermekded olvas egyletünk élete is azon phasisba jutott, hogy többé nincs mit aggód­nunk miatta. A fogó 8011 szerencsésen átesett, az uj tagokban peég oly nagy a cohaesio, hogy a széthullástól nem félthetjük, mert az egyetér­tés angyalának marjaiba, s igy biztos alapra helyezkedett. tagjai közt minden nemzet, val­­ ói­aj évi szent ünnep miatt lapunk legközelebbi száma vasárnap, január 6-án jelenik meg. Nagy Szeben, dec 25. Az elnapolt crd. országgyűlés által megvá­lasztott három országgyűlési bizottmány közül még csak egy dolgozik, t. i. a 9 ik kir. előter­jesztés (földtehermentesítési ügy) számára meg­választott, mely bizottmány az ismét összeülő országgyűlésnek 5 előterjesztést tesz. E bizott­mány három előadója, dr. Trauschenfels Jenő, Schnell Károly és Máta Miklós, dolgozataikat 1864-dik évi jan. 2-án adják át. — A 8-ik kir. előterjesztés (a felállítandó erdélyi legfelsőbb törvényszék) országgyűlési bizottmánya mun­kálatait már nov. 23-án fejezte be. — A 3-ik kir. előterjesztés (az erdélyi országgyűlés ösz­­szealakítása és rendje) országgyűlési bizottmá­nya, végre, kevés módosítással,elfogadta, már az ideiglenes országgyűlési rendszabályt, s meg­kezdő az ügyrend feletti tárgyalásokat is. Mint­hogy azonban illőnek tartatott az ügyrend meg­állapítását a jövő megalakult erdélyi ország­gyűlésre bizni, e bizottmány is nov. 30-án befe­jezte működését. Gazdasági s kmsk. tudósítások. — Pest, dec. 31. Az éjjel erős fagy. — Ma mérsékelt hideg, napfényes idő. A vízállás vál­tozatlan. A búzára nézve tegnap is szilárd volt a han­gulat, a kelendőség mérsékelt. A rozsot az al­­vidék számára fogyasztásra folyton keresik, s azért ára kissé emelkedni is ke­zd. — Ellenben a tengeri, árpa és zabforgalom igen gyenge. — Gyöngyös, dec. 22. Időjárásunk enyhe, majd­nem tavaszi. Éjjenkint egy kissé fagyogat ugyan, de nappal újra ki enged, mi a földet azon csekély nedvességétől is , melyet az el­olvadt hó következtében magába szivoga­­tott, aprónkint megfosztja; másrészről azon­ban azon jó haszna van, hogy e szűk takarmány­­időben a vetések általában legeltethetők lévén — a teleltetés nehézségeit nagy mértékben megkönnyíti. A gabona­forgalom élénk volt, a behozottak mind elkeltek , az árak azonban ingadozók. E heti piaczi árak következők: 1. búza 4 ft 40 kr, kétszeres 4 ft, 3 ft 80 kr, rozs 3 ft 50­—40 kr, árpa 3 frt 20 kr, zab 2 ft 30 kr, tengeri 3 frt 80 kr. Boglár, dec. 30. Búza 84—89 fontos 4 ft 20—4 ft 70 kr, rozs 79-82 font. 2 ft 50—2 ft 75 kr, árpa 70-73 font. 2 ft 55—2 ft 75 kr, zab 44—47 font. 1 ft 85—1 ft 95 kr, tengeri 82—83 font. 2 ft 95—3 ft 10 kr, bor­akója 3 ft 50 kr — 7 ft. K 11 Id n m .­k. Pest, dec. 31. * A bukaresti törvényhozó kamara illető vá­lasztmánya kijelentette, hogy a némelyektől tervezett verestorony-bukaresti Vasút­vonal mind pénzügyi, mind hadászati, mind nemzetgazdászati szempontokból lehetetlen, azonkivü­l pedig az Olt vize jól hajózható lévén, fölösleges is­ A kik a nagyváradkolozsvár­­brassói­­nal ellenére még most is az arad-sze­­ben-ve­r toronyi vasút mellett volnának , okul* hatnak az oláh kamara e határozatából. #J. Bánffy Elek Nagyváradon kitöltvén a p. k. katonai törvényszék által a föispáni h*gtartó méltóságának megsértéséért reá ítélt fgságidőt, közelebbről szabadon bocsáttatott, a­­zilágy-Somlyóra hazaérkezett. *B. Jósika Lajos, b. Bornemissza János és Lipót 100—400 frtot adtak át a ko­lozsvári inségügyi bizottmánynak, az Erdélybe vándorolt magyarországi szükölködök számára. * Szokcsevics horvát bán Zágrábból Bécsbe volt indulandó. * Topolyáról,Torontálmegyéből, írják nekünk. h°gy Sz. Karácsonyi Guido, a beodrai ura­dalmában levő sz­ükölködők számára, munkákra 5000 ftot rendelt, később összes bánsági birto­kaiban ínségben levő volt jobbágyai közt rög­töni segélyképen 4000 ftot osztatott ki, továbbá kieszközle, hogy az 1858-ban tett 100,000 frtnyi alapítványa után járó ez évi kamatot 4500 ftig, az idén Beodrán, Nagy-Bikácson és Topolyán lakó 8 ínségben levő volt Úrbéresei nyerjék el. Ez összegen búza vásároltatott, melyből Beodra 500, Nagy Bikács 250 és Topolya is 250 p. mérőt kapott. A gróf ezeken felül n.­bikácsi és topolyai bérlő kertészközségeinek haszonbéréből több ezer frtot elengedett, s a még hátralevő cseké­­lyebb rész tartozásaik lerovását is jövendő jobb időktől téve függővé. Ugyan azoknak, hogy földjeiket bevethessék, a kormánynál a vető­magért kezességet vállalt. Nagy- és Kis Zsám községi feles bérlői számára vetőmagos 1000 p. m. búzát vásároltatott, s ez utóbbi községnek több ezer frtra menő engedményeket ten. Más

Next