Pesti Napló, 1864. március (15. évfolyam, 4212-4237. szám)

1864-03-01 / 4212. szám

49—4212 15. évi folyam. Szerkesztési iroda: Ferencziek terek 7-dik szám, 1-ső emelet. 1864. Kedd, március 1. Kiadó-hivatal. [ Előfizetési feltételek: Hirdetmények dija: Ferencziek terén, 7-dik szám, földszint. Vidékre, postán : Helyben, házhoz hordva : 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 új kr. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pen., kiadása körüli Félévre . . . . . 10 írt 60 kr o. é. Bélyegdij külön 30 új kr. Magánvita 6 hasábos fogadtatnak el. panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendök. Évnegyedre . • • • 5 frt 26 kr o. é. petit-sor 26 nj kr. Előfizethetni a „Pesti Naplódra. martius—júniusi 4 hóra 7 frt«I martius—májusi ’­, évre 5 ft 25 krral. A „Pesti Napló“ kiadó-hivatala. Pest, febr. 29.1864 (Fk) „Eljátszottad már kisjátékidat,— hamar játszottad el; végsőt mosolygó or­­czád (e végső mosolygás az a weimari te­legram­m volt, mely azt hirdeté, hogy Dánia a conferentiát elfogadta) és a halál leszedte róla szép rózsáidat,a­miket t. i. a tőzsdei hausse érdekeit szolgáló egy pár lap festett rá . .. Ilyen körülbelül a con­­ferentiai ügy jelenlegi állása; alig akad már egy-egy ember, ki komolyan merne róla szólani. Az egész majdnem azon czinczo­­gáshoz hasonlít, melylyel drámai előadá­soknál a felvonás közöket kitöltik, hogy a színészek kényelmesen készülhessenek a jövendő jelenetekre. E készületek nagyban folynak — Bécs­­ben. Oly forrásból, melyet eléggé hiteles­nek kell tartanunk, úgy értesülünk, hogy Manteuffel báró és Rechberg gróf, illető­leg a berlini és bécsi kabinet közt, két terv körül forog az értekezés, — elfo­gadva még egyik sincs. A porosz kabinet azon elvitázhatlan igazságból indul ki, hogy a mostani vi­szony többé fenn nem tartható, mert an­nak egy igen lényeges baja van, t. i. a köl­csönös bizalmatlanság. E bizalmatlanság forrását pedig azon homályos viszony ké­pezi, melyben a két németországi nagyha­talom a többi német államok irányában áll. Mindegyik attól fél, hogy a másik vélet­lenül szövetkezvén a középállamokkal, amazt elszigetelhetné; tehát e viszonyt rendbe kell hozni —pacta dara­boni amici! Erre pedig két út van. Vagy azt nyilatkoztatja ki a két nagy­hatalom, hogy az egész Schleswig hol­­steini ügyet kizárólag ők maguk veszik kezökbe, és magok közt megállapitandó módozat szerint oldják meg, semmi tekin­tettel nem lévén a többi német államra, sőt azoknak netaláni beavatkozását erő­vel is visszautasítván ; — ez nyilt sza­ka­s­z­­­á­s volna Németországgal! Vagy pedig eddigi külön­ cselekvések helyébe a szövetség actióját léptetik, és nemcsak Holstein, hanem Schleswig meg­szállásában, s a Dánia elleni háború foly­tatásában is vetetnek vele részt; ez aztán szoros szövetkezés volna a német szövetség egyéb tagjaival! Mind a két esetben a két nagyhatalomnak viszonya a többi német állam irányában szabatos­sá és azonossá tétetvén, megszűnnék azon aggodalom, hogy egyik a kisebb államok szövetségét fegyverül használhatná fel a másik ellenében; — mind a két esetben a cselekvés végczélja világosan megálla­­pittatnék, s a nem csekély mértékben megzavart egyetértés a csatatéren is hely­re állana Ez tehát azon két út, melyek közt most választani kell, s a választás való­ban nem könnyű. Poroszország természetesen az elsőt pártolná, mert ezzel végképen megsemmi­sítené azon, már amúgy is tetemesen meg­lazult köteléket, mely a frankfurti con­­gressus óta Ausztria és a kisebb államok közt szövődött. De épen ezen okból ide­genkedik Ausztria ezen úttól, mely azon­kívül — minden hazafias biztosítások da­czára­­— elvégre tán mégis vezethetne új rajnai szövetség felé, elnézve attól, hogy kizárólagos porosz-osztrák actió mégis csak Poroszország érdekeinek válnék ja­vára, miket előmozdítani Ausztriának sem­mi oka nincs! De a második út sincs minden veszély nélkül! A német államokkali szövet­kezés nem képzelhető a nélkül, hogy a két nagyhatalom programmja — habár nem simul is teljesen a középállamoké­hoz — de legalább lényegesen ne módo­sulna ezeknek értelmében. Akkor pedig talán mégis létrejöhetne az Anglia ré­széről eddig még el nem fogadott nyuga­ti szövetség Dánia mellett és Németország ellen — azaz: európai háború! Nem koc­káztatunk ennélfogva semmi­nemű gyanítást azon kimenetelre nézve, melyet a most Bécsben folyó alkudozá­sok találni fognak; csak ismételjük,hogy az Ausztria és Poroszország közti viszony válponton áll, és hogy e válságnak miké­­peni eldőlése határozó befolyással leend nemcsak a dán-német viszály kimenete­lére, hanem az összes európai helyzetre. E válságban találjuk kulcsát nem egy jelenségnek, mely első pillanatra rejté­lyesnek látszhatnék. Ilyen mindenekelőtt Svédországnak tartózkodása, mely mind Károly király harczvágyával, mind a skandináv biro­dalom érdekeivel ellenkezni látszik. Pe­dig megfoghatónak fogjuk találni e tar­tózkodást, ha szemmel tartjuk, hogy Svéd­országnak nem lehet kardot ragadnia, míg világosan nem látja e beavatkozásának végczélját. Dánia „integritása“ mellett a svédek és norvégiak nem igen fognak lelkesülni, már azon okból sem, mert a­míg ezen alaphoz a németországi nagy­hatalmak is ragaszkodnak, semmi kilátás nin­cs oly nagy mérvű háborúra, mely Svédországnak is előnyére szolgálható területi változtatások lehetőségét meg­nyitná. Károly király tehát várja a to­vábbi fejlődést, illetőleg azon órát, a­mi­dőn Ausztria és Poroszország — a német szövetség kívonatainak engedvén — Dá­nia integritásának elvét feláldozza. Hasonlóképen magyarázható a német középállamok habozása is, midőn legalább a lehetőség körébe látják lépni azon eshe­tőségét, hogy czéljukat a két németorszá­gi nagyhatalom gyámolítása mellett ér­hetnék el. Míg e tekintetben eldöntés nem történt, a középállamok óvatosan kerülik mindazt, a­mi a köztük és a két nagyha­talom közt már fennálló viszály­t még öreg­bíthetné. Ugyan­ily okból vár Dánia is; ő is le­hetségesnek tartja, hogy Bécsben oly ha­tározat létesülhetne, mely a nyugati ha­talmakat eddigi semlegességekből kiszo­ríthatná; engedésre úgy is még mindig van idő akkor, ha jobb fordulatra már semmi kilátás nem leend. Hogy Francziaország nem köti le ma­gát, míg világosan nem látja, merre megy majd Ausztria és Poroszország, az magá­tól érthető dolog, s igy most minden szem Bécs felé irányul s lázas feszült­séggel várja az ottani tanácskozmányok eredményét. Körülbelől olyan a helyzet, mint ha két ember — látván, hogy a szobában, a­hol vannak, tovább nem maradhatnak - a felett tanácskozik, vájjon merre kel­jen hát kimenni ? Természetes, hogy a­kik üldözőbe akarnak venni, ezen tanács­kozás alatt meg se moczczannak, hanem mozdulatlanul lesik, vájjon az ajtón vagy az ablakon át akarnak-e amazok mene­külni? Mihelyt erre nézve bizonyosat tud­nak, majd megmozdulnak. Bécsben tudják, hogy a leskelődő ellen­ségek száma valóban nem csekély, és azért éretten fontolják meg a teendőket, a diplomaták mindig „várhatnak.“ De a düppeli sánczokkal szemben 30—40,000 katona áll, kik nem várhatnak, és Né­metországnak néhány száz kereskedel­mi hajója úszik a különféle tengeren, me­lyek szintén nem várhatnak, mert minél tovább várnak, annál bizonyosabb, hogy a dánok kezére kerülnek. Valószínű tehát, hogy már csak rövid időköz választ el a döntő határozat hozá­sától. Manteuffel báró hazautazását szer­dára várják, s igy a hét végén alkalmasint tudni fogjuk, hányadán vagyunk, ha nem is a diplomaták szavaiból, de legalább a szövetséges had­tetteiből! Bécsi dolgok. — A schleswigieknek Bécsben levő küldött­sége ő Felségének 28-dikán délben egy felra­tot nyújtott át,mire körü­lb­ől ezen választ nyer­ték . Örömmel látja magánál a schleswigi kül­döttséget. A porosz királylyal kezet fogva, a schleswigiek jogaiért lépett föl. Örvend, hogy az egyesült vitéz hadsereg véget vetett a schles­wigiek megpróbáltatásának, s reméli, hogy nem­csak múlékony megkönnyebbedésben, hanem jo­gos kívánalmaik állandó kielégítésében fognak részesülni. „A gondviselés kötelességeket szabott rám, melyeket nem mellőzhetek az átalános eu­rópai béke óhajtása miatt. De remélem, hogy Schleswig részére becsületteljes, biztos, s a jog elveinek megfelelő jóllét lesz biztosítva.“ — A „Breslauer Ztung“ gallicziai levele is a­zt állítja, hogy Gallicziában nagy a forrongás. Hire járt ott, hogy 25-ikén éjjel fölkelés volt volna kitörendő, de levelező valami tényle­gest meg nem tudhatott. Annyi bizonyos — úgy­mond — hogy a chrzanowi cs. k. kerületi pénz­tár biztosság kedvéért már porosz területre szállíttatott volt át, s talán hasonló fog történni más szomszédos ily pénztárakkal is. A „Frem­­denblatt“-nak azt írják Krakkóból, hogy ottani hírek szerint most a lengyel felkelés Gallicziára akarja magát vetni. Egy elfogott kömives le­ A Magyar Földhitelintézet és a váltságügy. m­. Elmondók közelebb, minő elj­árást kö­vet a M. Földhitelintézet a német-keresz­túri irtásföldek valtsága ügyében. Hasonló eljárás követhető minden egyéb szerződések közvetítésében, melyek általában bármely úrbéri és ezzel rokon viszonyokból származó tárgyak és köte­lezettségek megváltása fölött létrejöttek, vagy ezentúl keletkezni fognak. Azon nyilatkozatban, melyet a Magy. Földhitelintézet a váltsági ügyet illetőleg, felért, herczeg Eszterházy Pál úrral, köz­vetlen örökösével és javai administráto­­rával kicserélt, egyenesen kijelenté az igazgatóság, hogy a volt jobbágyok irá­nyában az úrbéri maradványföldek, irtványok, erdei szolgálm­á­­nyok, a hegyvám, bortized és minden egyéb, az úrbéri és vele rokon kapcsolatból eredő tárgyak és kötelezett­ségek fölött, akár ítéletileg, akár pedig barátságos egyezség útján megállapított, vagy ezentúl megállapítandó váltságész­­letek kifizetését, a volt jobbágyok helyett kész a M. Földhitelintézet teljesíteni, és pedig olyképen, hogy, tekintet nélkül az ítéletben vagy egyezségben szabályozott törlesztési határidőkre és részletekre, a váltságtőkéről és netalán hátralevő mel­lékjárulékairól ő főméltósága, galanthai herczeg Eszterházi Pál úr részére és nevére kiállítandó zálogleveleket bocsá­­tand ki azon adóslevelek alapján, a­me­lyeket viszont az intézet részére a meg­váltással tartozó volt jobbágyok fognak kiállítani. Magában értetődik, hogy a M. Földhi­telintézet a záloglevelek kibocsátása kö­rül alapszabályai szellemében jár el , hogy tehát csak azon váltsági ügyletek közvetítését vállalja el, a­melyekre nézve a megváltással tartozók szabályszerű fe­dezetet képesek nyújtani. A M. Földhitelintézet végre a váltsági ügyek soronkívüli, gyors tárg­alására kötelezi magát. E rendkívüli, s a rendes kölcsönügy­leteknél, mint már megjegyeztük, sokkal terhesebb szolgálatokért a M. Földhitel­­intézethez küldött nyilatkozatukban fő­­méltóságos Eszterházy Pál úr ő herczeg­­sége, s törvényes örököse és uradalmai­nak teljhatalmú administrátora, viszont kötelezték magukat : 1) hogy az intézet által, a váltsági ügyletek közvetítése folytán , kibocsá­tandó zálogleveleket a volt jobbágyok irányában 96%, az intézet irányában pe­dig 97 százalékkal számítva fogadják el; az 1% különbözetét a Magyar Földhitel­­intézet tartalék­alapjának gyarapítására önként felajánlván. 2) Egyszersmind pedig biztosították az intézet igazgatóságát ő herczegsége, örököse és javainak administrátora, hogy a herczeg nevére kibocsátandó zálogle­veleket a kibocsátástól számítandó leg­alább tíz év lejárta előtt eladni, s a pénz­­piaczokon forgalomba hozatni nem fogják. Az első pontban tett ajánlat a femért, herczeg atyai szivének, volt jobbágyai irányában, s hazafiai indulatának, a köz­vetítő intézet iránt, önkéntes kifolyása. A második pontban érintett biztosí­tást, hogy az értékpapírok bizonyos ideig nem vizetnek forgalomba a pénz­­piac­okon, a Magyar Földhitelintézet kö­tötte ki. Szükségtelen hosszasan indokolnunk e kikötést. Csupán a herczegi uradalmakban öt­hat millióra mehet a megváltandó földek és tartozások értéke. S mi roppant kiter­jedést nyerhet e váltsági ügylet haza­­szerte, ha a volt földesurak és volt jobbá­gyok, érdekeik felfogásában hasonló belá­tásra jutván, mindenfelől igénybe veszik a M. Földhitelintézet közvetítését! Alig került szőnyegre a német-kereszturi vált­ságügy , s máris nagy azon községek száma, melyek ugyanily járatban az in­tézetnél azóta jelentkeztek. Nagy érde­keltséget tapasztalunk a volt földesurak részéről is, főleg a dunántúli vidékekről. Egy két év alatt sok millióra mehet azon értékpapírok öszlete, melyeket a Magyar Földhitelintézet a megváltással tartozó volt jobbágyok adóslevelei alapján kibo­csáthat. Ennyi értékpapír tömeges meg­jelenése a pénzpiac­okon, szükségkép nyo­masztó hatással lenne a rendes kölcsön­­ügyletek alapján kibocsátott papírok ár­folyamára. Ez ellen keresett biztosítékot a Magyar Földhitelintézet az érintett ki­kötésben. E biztosítás mellett a váltsági ügyben kibocsátandó papírok csak későn, időn­ként, a­mint az intézet tagjainak érdeke kivánja, adatnak által a forgalomnak. Sok esetben meg sem jelennek a pénzpia­­c­on, hanem a földesurak tárczájában, vagy részekre az intézet szekrényeiben kamatoznak, míg törlesztve lévén, végkép beváltatnak. Annál gyakoribb lesz az utóbbi eset, minél inkább feltehetni, hogy a volt jobb,­gyek, kedvező években, gyakran fognak rendkívüli törlesztéssel élni, s évekkel fogják siettetni az érték­papírok beváltását. Cs. A. Egy kis alap az ínség enyhítéséhez! A legújabb szolnoki éhhalálesetek híte, le­hetetlen, hogy megrázkódtatólag ne hatott le­gyen mindenkire, kiben emberi érzés lakik.­­ Tisztünk megtenni minden lehetőt a további balesetek elhárítására, és gondolkozni módokról a jövőre nézve, mert a szomorú krízis, főleg az Al­földön, a tavasz kinyíltával nemcsak hogy véget nem ér, de még nagyobb mérvet veend, daczára a nem szűnő áldozatkészség, s a kormányi se­gélynek. Nehezíti állásunkat azon körülmény, hogy az ínség nyomai már a­­megáldottabbnak hitt egynémely vidéken is mutatkoznak, így például Fehérmegye több községében az éhhalál fenyeget, több helyütt a közsegélyezés már igénybe véve, s a megyei inségi bizott­mány tevékenysége erősen munkára serkentve. Gazdasági egyletünk jelentései és felterjeszté­sei ezt előre jósolák. A kukoricza és burgonya teljes nem sikerü­lése megadták az utolsó döfést, az aratás és nyomtatás vagy cséplésben úgyis har­madrész keresetre reducált munkásosztálynak. Engedtessék meg nekem, ki sok más százez­rekkel el-eltöprengek a baj nagysága felett, s gondolkozom a segély lehetőségén, ha egy, tán csekélynek látszó, de szerintem fontossá tehető alapra mutatok, melynek felhasználása csakis jó akaratunktól függ. A burgonyavetés ideje ugyanis közelegvén, emlékezzünk arra, hogy a német gazdák nagy része csak a csk­áját veti el a burgonyának, s a burgonya testét megmenti az emberi és állati táplálkozásra. E csiraszedést egy kis félgömb alakú, éles szé­lű kanálkával eszközük, melyet háztartásaink­ban mi is ismerünk. *) Tudom ugyan, hogy ez idén az ínséges vidé­ken vetni való burgonya nincs — vagy elf­ony­­nyadt, vagy nem is termett. De hiszem, hogy a vagyonos birtokosság a felföldről elvégre mégis el fogja magát látni vetőmaggal. Azt is tudom, hogy a nép zöme csak az ap­raját hagyja magnak, a szebbjét télen át fel­emésztvén. A népre itt nem is gondoltam, mert tudom viszont, hogy a nagyobb birtokok — az uradalmak főleg — vetőmagnak szánt burgo­nyáikhoz nem nyúlnak, s azt úgy, a mint van, kicsinyét nagy­ját elvetik. Kérdem, nem lenne-e helyes és eml­ék­, az elvetendő burgonya csiráit kiszede­tni, s a csi­­rátlan és hasztalanul elrothadandó burgonyát a kiáltó ínség eny­hitésére fordítani ? Hol a szomszédságban is mutatkozik az in­ség, igen könnyű lesz a végrehajtás; a szűköl­ködő nép a csira kiszedést végrehajtja a burgo­nyáért, sőt, ha az illető épen úgy akarja, némi napszámot is szolgál érte. A­hol a közelben ínséges nem létezik, s a vasúti vagy vízi közlekedés az olcsó és gyors szállítást lehetővé tesz­i, kérdem ismét, vájjon nem lenne e lehetséges a megajándékozandó község rovására bár, a csirátlan burgonyát tova küldeni. Avagy a burgonyában szükséget nem szen­vedő felföld és más tájak nem ragadhatnák meg ez ingyen alap — legalább a kevésbe kerülő alap­­ felhasználását. Hogy meddig tartható a csírátlanított burgo­nya? arra tapasztalásom nincs, de azt va­gyok hiír­andó hinni, hogy pár hétig romlás nélkül eláll, a legnagyobb sietség mindenesetre ajánlatos. De ha tovább kívánná az ínséges község­t ir­tani, utólag annyit nyerne, hogy hamarjá­ban elfogyasztani nem bírná. Azt hiszem, hogy ha gyengén fűtött kemencéében pirítást nyerne, vagyis a sértett részek némi hártyát nyerné­nek, szellős helyen vékonyan terítve, hetekig el­tartható lenne, s ha e mód se látszanék biztos­nak, sütve vagy főve csakugyan elállt jó ideig, ha ugyan orvosi szempontból ez eljárás taná­csolható, s ha bár nem lesz is kívánatos utóbbi esetben a táp, de, kevés sóval javítva, el­végre az éhhalá­tól mégis megóv. Legkívánatosabb mindenesetre, ha nyersen lesz pár hétig eltartható. Ki, mint termelő, a csiravetéstől, mint ismeret­len ujjítástól, jövő termését féltvén, idegenkedik, annak válaszolhatom, hogy ha a német számító gazdák a csiravetésnek rész következményeit látnák, bizonynyal nem folytatnák. — Vannak hazánkban is gazdák, kik e tekintetben több­évi tapasztalattal bírnak, óhajtanám, ha az ügy érdekében mielőbb felszólalnának. *)_A szakácsnak burgonyagolyócskákat mutszenek ki vele, huegamierungnak. Nekem magamnak csak egy évi kismérvű ta­pasztalásom van ez érdemben. A múlt évben ugyan­is, mintegy 10 fontnyi korai külföldi bur­gonyát kaptam egy barátomtól, kísérletre, de oly későn, hogy vetése előttem risk­ának lát­szott. Ha jól emlékszem, jun 10 ke körül vetet­tem el, s hogy a kis mennyiségből többet csi­náljak , csiráját kiszedettem , egy fészekre 2—3—4 csirát adván. A vetés mostoha időben történt, csak a föld mélyebb felvágása után lát­tam nedvességet, iparkodtam a csirákat a ned­ves földre juttatni, mindamellett alig kelt M 7S rész, abból is, midőn már 4—5 hüvelyk magas jön a plánta, egy r­ész kiszáradt, és mégis, daczá­ra a folytonos kétségbeejtő szárazságnak, az őszi esők segélyével a 10 fontnyi burgonya nekem mintegy 140 fontot adott, ökölnyi nagyságút. Utóbbi ugyan a faj érdeme lesz, s elég okom lett meggyőződni arról, hogy a csiravetés, főleg kedvezőbb évben, mindenesetre helyes, és egy­­átalán nem veszélyezett eljárás. Hazai németjeink a burgonyát vetésre el­­szokták metélni. Ez eljárás kivel jár a csirave­­téshez, sőt nem ritkaság látni, hogy a burgonya lehámozott haja vettetik el. Ez épen túl m­ély a csiraszedésen is, mert a lehámozott csirának alig van némi alapja a burgonya­­­testből.­­ A közép nagyságú burgonya rendesen ketté, vagy négy felé vágazik. Egy bokorra leg­kevesebb négy darab számittatik. — Ugyan egy közép nagyságú burgonya, mint saját kezeim­mel tett kicsirázásból meggyőződtem, 10—12 csirát képes adni, ebből legkevesebb 2—3 bo­kor kikerül. S ha egészben vetjük a burgonyát, tudjuk, hogy a közép burgonyából is 1—2 darab vettetik egy fészekre; ebből látható, hogy a csiravetés nevezetesen előnyben van mindkét eljárás felett. Ki azonban egész termésével ez aj vetésmó­dot megkísérleni nem akarná, ám tegye azt magburgonyája felével, vagy negyedével, s a megmentett tápanyaggal segélje me­g éhező em­bertársait. Ki e fáradságot szívesen tenné, de a távolság miatt nem teheti, ám adja el a csirátlanított burgonyát; akad annak vevője olcsóbb pénzen bár­hol, s a bejött összeget küldje a pesti ke­­n­yérosztó bizottmánynak. Nem szükséges tovább időznöm e tárgynál. A­ki meg akart érteni, megértett, süket füleknek úgy is hiába beszélnék. Megyjegyzem végre, hogy a csiraszedő ka­­nálkák kaphatók úgy hiszem minde­n vidéki városban, de mindenesetre kapható Pesten, s az országos gazda­egylet buzgó titkársága, mint szintén a kertészgazdászati ügynökség , nem kétlem, hogy megkeresésre azonnal szíves lesz intézkedni. Kenessey Kálmán i­ génynél állítólag a krakkói titkos polgármester iratait lelték. Történt egy két más elfogatás és motozás is, többek közt egy orosz Lengyelor­­szá­gból menekültet fogtak el, kinek igazoló irata nem volt. A „Presse“ krakkói levelezője írja, hogy ott a katonaság 25-kén éjjel talpon volt, mivel szárnyaló hírek szerint mozgalom volt kitören­dő, s az országos pénztár őrizetére egy na­gyobb csapat volt kirendelve; de semmi sem történt, s 26-ka is nyugton folyt le. A magyarországi borkereskedés a La Pla­ta államokban. (De Amerika). A P. L. egy, Montevideóban, 1864-ik, jan. 14-ik­én kelt, s Tugeman, Scheiner Benjamin, Zachnsdorf és Végh Sándor ottani magyar ke­reskedők által aláirt levélből a következő érde­kes kivonatot közli : Az itt lakó magyarok tudomására jutottak azon illusiok, melyeket hazánkban a la platai államokba küldendő borokra nézve táplálnak. Több évi tapasztalásokra támaszkodva, a fent nevezettek nem győznek elég óvatosságot ajánlani minden netaláni merész bor-specula­­tióra nézve. Ez­en óvatosságot a következő fo­gyasztási viszony által vélik indokolni, és remé­lik, miszerint az indokolás mindenkit meg fog óvni netaláni elhamarkodástól, melynek csak érzékeny veszteség lenne szüleménye. Az itteni piac­on a borfogyasztás nagyon szűk körre van szorítkozva. Az összes la platai államok, Mendoza, az ar­gentin­ belkerületek, Iuan Juan és San Luis ki­vételével, mint a­melyek maguk termesztik a saját szükségükre megkívántató bormennyisé­­get, a borfogyasztó népesség száma nem tesz többet 73, vagy legfeljebb egy fél milliónál, a nő­ket és gyermekeket is ide számítva, s ezen cse­kély népesség is nagyrészt a munkásosztály­hoz tartozik. A bennszülöttek száma a vidéken, kik a „mattheával“ beérik, itt nem is jöhet tekintetbe. Ezen csekély népesség szüksége azon, éven­ként rendesen ideérkező 500 hajóval Franczia, Spanyol és oly országokból, hol bort termesz­tenek, fedeztetik. Az itteni népesség már csak azért is inkább kedveli a nevezett országok borait, mivel ezek­hez már régóta hozzá szoktak. Az ily nagyobb borküldemények alig is len­nének lehetségesek, hogy ha a megérkezett ha­jók más terhet nem szállítanának vissza, mint p. bőröket, gyapjút, fagygyut stb., mely termé­nyekben ezen államok meglehetősen gazdagok, és így a kölcsönös üzletnél fogva a bornál szen­vedett kár némileg kárpótoltatik. Minthogy azonban Magyarországra nézve ezen kölcsönös üzlet eddigele még nem létesült, a magyarországi borkereskedőknek nagyon óva­tosan kell eljárniuk, ha netalán kedvük kereked­nek, ide borokat szállítani. Ez csak azon esetben eredményezhetne némi sikert, ha más országokban a bortermés sovány esztendőkre találna. Mindamellett nem volna lehetlen jutalmazó üzletet létesíteni magyar borokkal, hogy ha az itteni piac­on oly közvetítő volna, a­ki kizáró­lagosan ezzel foglalkoznék, s a magyar borke­­reskedésnek némi lendületet bízna adni. Igen természetes, hogy gyors és pontos, tisz­ta kezelés fő feltétel lenne, mert csakis ez­által lehetne az itteni kereskedelmi világ bizalmát megnyerni. Mindenekfelett szükséges lenne a szállítási és egyéb költségeket a lehető legkisebbekre számítani, mert épen a költségek túlságos fel­­számítása nehezíti az üzlet létrehozatalát.

Next