Pesti Napló, 1864. május (15. évfolyam, 4263-4285. szám)

1864-05-01 / 4263. szám

100—426.­ 15. évi folyam. Szerkesztési iroda : 1•'. rencziek törek­e­dik ss im, l-sfi emelet. K­ép szellemi részét illeti­ minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Kérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. 1864. Vasárnap, május 1 Kiadó-hivatal. Előfizetési feltételek : Hirdetmények dija: Ferencesek terén, 7-dik szám, földszint. Vidékre, postán : Helyben, házhoz hordva : 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 uj kr, I A Up anyagi részét illető közlemények (előfizetési pen... kiadása körüli Félévre . . . . 10 trt: 50 kr o. é. Bélyegd. . td­^ 60 uj kr. Magfmnvita •’ b.­­ panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Évnegyedre. . . 6 írt 25 kr o. é. P mmmssssssm előfizethetni a PESTINAPLÓ május—júniusi 2 hóra 3 h 50 kr. május—júliusi 7* évre 5 ft 25 kr. május—szptemb. 5 hóra 8 h 75 kr. A „Pesti Napló“ kiadósága. Pest, április 30. 1864 (Fk) Tagadhatlan és első pillanatra egyszersmind nehezen magyarázható tény, h°gy Olaszország nagy miniszterének Cavournak halála óta nemcsak álterje­­delemben nem gyarapodott, hanem egy­szersmind a belszervezés dolgában, ha ta­lán hátra nem ment, de előre sem hala­dott. Igaz ugyan, hogy oly geniális ál­lamférfi, a­milyen Cavour volt, ki egyik kezével a külterjeszkedés mellett küzdött, míg a másikkal a belső alkotmányos élet folytonos kifejtésére működött; nem min­dennapi tünemény, de ennek daczára is azt kellett volna hinni, hogy a­mi a sze­rény hatalmú Piemontra nézve lehetséges volt, az még nagyobb mér­tékben lehet­séges a nagy Olaszországra nézve, mely hasonlíthatlanul több segédeszközről ren­delkezik. Mondták, hogy a valóság épen az ellenkezőt mutatja, és miután sem a király, sem minisztereinek jóakaratában nem lehet kétkedni, e tespedés okait egy e­­bü­tt kell keresni; erre pedig különösen alkalmasnak tartjuk a mostani perc­et, midőn újra olaszhoni miniszterválságról van szó, a­mi természetesen azon kér­désre vezet : fog-e ez által­a fennemlített bajon segíttetni ? A tespedés okainak nyomozása folytán e kérdésre nem­mel kell válaszolni. Ezen okok legsúlyosbika az, hogy a mai Olaszország minden olaszországi párt részéről befejezetlen épületnek tartatik; ez, úgy hiszszük minden vitán felül áll. Már most Olaszország úgy tesz, mint a takarékos apa, ki gyorsan felser­dülő fiát lehető legkevesebb és csak a legszükségesebb garderobéval látja el, mert hiszen pár hó múlva a gyerek úgyis „kinőtt belőle.“ Az olaszok lelkében azon — nem tudjuk alapos vagy alaptalan — de szilárd remény él, hogy az unita ita­­liana előbb-utóbb mégis valósággá leend, hogy aztán ismét újból keilend szervezni a birodalmat, és azért egyelőre a pater guardian okos utasítása szerint úgy hagy­ják menni a dolgot, a­mint megy. E tényállásból logikailag az követ­keznék, hogy hát Olaszországnak min­denekelőtt a mű „befejeztetéséről“ kel­lene gondoskodnia, de itt egy nagy aka­dály állja útját­­. i. az, hogy a kivitel módjára nézve egymással homlokegye­nest ellenkező két nézet létezik, mely a hívek számára nézve körülbelől egyenlő két pártnak vezérelvét képezi. Egyik e czél elérésére Olaszország ere­jét elégségesnek tarja, s legfeljebb Anglia jóakaró semlegességére akarna támasz­kodni. E párt látható képviselője Gari­baldi, ki e pillanatban londoni diadalme­netéről magános szigetére tér vissza, — minő kilátásokkal­­ nem tudjuk; valószí­nűnek hiszszük azonban,hogy Róma elleni új hadjáratot a protestáns Anglia nem elle­nezne, de aligha jóváhagyólag nyilatko­zott azon másik lépésről, mely a mű be­fejezésére szükségesnek tartatik. A másik párt, melyhez a király maga is tartozik , az olasz egység helyreállítá­sát sem saját erővel, se­m­ Anglia vagy más hatalom negatív támogatásával, ha­nem csak tekintélyes külhatalom po­sitiv segélye mellett hiszi lehetséges­nek ; miután pedig ily positiv segélyt, ha valakitől, úgy csak Francziaországtól válrhatni, a turini kormány nem szívesen ugyan, de kénytelenségből minden lépését Francziaország akarat­ától teszi függővé. Francziaország pedig — a római kérdést — legalább ez idő szer­int ne nyúlj hoz­­zám-nak tekinti, és akarja tekintetni az olasz kormány részéről. Minő tervek lé­teznek azon esetre, ha netalán valamely szomorú esemény következtében a szent­szék megürülne, történt-e ily esetre va­lami egyezkedés Olasz- és Francziaor­szág közt, aztán vájjon ez utóbbi talán csak addig szeretne-e , Ausztriával jó lábon maradni , míg a mitra egy új pápa fejét ékesíti ? mindezekre nem tudunk válaszolni és úgy hiszszük, e válasz nem is tartoznék ide , miután csak a helyzetről szólunk,mely létezik, nem arról, mely váratlan események foly­tán fejlődhetnek. Míg valahonnan ily váratlan esemény be nem áll, a két olaszországi párt mind­egyike t­étlenségre van kényszerítve kife­lé, és ez, miként mondtuk, tétlenséget von maga után a belreformok terén is. Ha már most azon új kabinet megala­kulna, melyről legújabban szó van, ha Ricasoli, Pepoli, d‘Azeglio és Sella képez­nék ennek főo­szlopait, lehet-e innen vala­mi változást várni ? Kötve hiszszük, mert ezen — egyenként véve nagyon jeles erők egymást paralizálnák. Ricasoli az actió pártjának programm­­ja felé közelednék és főleg Angliára építené a maga reményeit, de Pepoli Napoleon császár közel rokona -- ellen­kező irány felé húzná a szeker­­t. Sella Ca­vour szellemében működnék, de d’Azeglit a pápai kormány iránt a leggyöngédebb tekintettel viseltetnék. Az új kabinet any­­nyiban dicsekedhetnék talán minden párt­nak legalább részbeni tetszésével, a­meny­nyiben minden pártnak egy-egy képvise­lője ülne a miniszteri padon, ez talán alkalmatlan megtámadások ellen biztosí­tana ily tarka minisztériumot, de valami nagy tettre­ még épenséggel neki tenné képessé. Olaszország ez időszerűit nem tolhat, hanem csak tolathatik. Ennek kimutatására igen jellemző tüne­ményre utalhatunk. Átalánosan beszélik, hogy a conferen­­tia előbb utóbb congressussá fog tágas­­bittatni, s a schleswig-holsteini kérdésen kívül még másokkal is foglalkozi. Ezen „mások“ sorában említik a Dunafejede­­ségek kérdését, említik a lengyel kérdést, említenek mindenféle kérdést, de az olasz­ról senki sem szól, mintha hallgatólagos egyetértés léteznék a hatalmak közt azon nézet körül, hogy az olasz kérdést egyenesen felkarolni e perezben nem lehet. Oly erődítmény ez, melyet homlokol­daláról megtámadni hasztalan, melyet legfeljebb valami „diversio“ segítségével foglalhatni el. Nem akarjuk ezzel azt mondani, hogy a hatalmak az olasz kérdést végképen félretették vagy épen megoldottnak te­kintik, sőt nagyon is figyelmesen tartják szemmel, de válságosnak, veszélyesnek, gyors megoldást sürgetőnek csak akkor fogják tartani, ha majd az általános európai viszonyok oly fordulatot vesz­nek , mely egyik vagy másik részről egy „diversio“ megkísérlését lehetséges­sé teszi. Addig Olaszországnak mind kül-, mind belpolitikájában a mostani tespedés el nem bárítható, addig az olaszországi pártok csak rövid csatározások által félbeszakított fegy­verszünetre kénysze­­rítvék, és teltreképes tekintélyes több­­sé­g képződésére nincs kilátás. Megenged­jük, hogy ez nem igen örvendetes álla­pot az olaszokra nézve, de a mai helyzet sok mindenféle nemzettől kíván türelmet, s az olaszok annyiban aránylag kedve­zőbb helyzetben vannak, a­mennyi­ben kivánataik nem csekély része már valósítva van. Hajnik Pál (­ 1£64. ápril 28-kán éjféli órában.) Mily sajátságos gúny a természettől! Mig odakünn rét és mező zöldül, a virá­gok fakadoznak, a madarak énekelnek, szóval mig egyrészről a természet ifjodik, addig az emberek sorából erős oszlopok dőlnek ki, és sötét gyászt, fagyos telet hagynak maguk után. Alig hogy Kazin­czy Gábort, a jeles írót, munkás és szorgalmas honpolgárt és gyöngy nyel­vű szónokot eltemettük, már Hajnik Pál hirtelen történt halálát kell fájlalnunk. Mintha csak légyottot adott volna egy­másnak a két jó barát, mit megtartani a becsületesség követelt. Fájdalom, ez a becsületbeli ügy sok ke­serű könybe került. Hajnik Pál halálát nem csupán egy el­szomorodott özvegy és négy árva sirat­ja, hanem siratja számtalan ember, kik gyakran tapasztalták szivének nemessé­gét és azon önzéstelen jóakaratot, mit mindenki irányában tanúsított, a ki hozzá folyamodott. Hajnik Pál Váczon született 1808-ban, s miután tanulmányait szülővárosában és Egerben végezte, azonnal nyilvános pályára lépett (ügyvéd volt), melyen sok viharos epizód mellett utolsó lehelletéig fáradhatlan törekvéssel haladt. A forradalom alatt rendőrfőnök volt, s a forradalom után külföldre menekült. 1850. Amerikába utazott, hol a legna­gyobb kitüntetéssel fogal­­tatott. Később folyamodott hazájába való visszatérheté­­séért, a­mit ő Felsége legkegyelmeseb­­ben mégis engedett, s ő örömmel tért vissza hazájába, mit annyira szeretett Hazatértekor érvényesíteni óhajtotta azon tapasztalokat, melyeket magának a külföldön szerzett, s minden törekvése oda irányult, hogy szorult pénzviszonyain­kon lehetőleg segítsen. Összeköttetésbe lépett a külföldi pénz­­világgal, hogy hazánk számára a külhitelt lehetőleg megszerezhesse. Nagy feladat, a­mi nem volt könn­yen kivihető. Ő azonban nem csüggedett, mert meg­volt győződve, hogy a viszonyok változ­tával­edvencz eszméjét kiv­endi. A nagy eszme mellett az önfenntartási ösztön is követelte jogait, s ő egy trieszti biztosító társulatnál vállalt állomást. E közben bekövetkezett az 1860-iki korszak, s ő szülővárosa részéről mint követ lett megválasztva. A képviselők közbizalma Hajnik Pált a questori tisztre választa meg, a­minek ő rendkívüli tapintattal meg is felelt. Az országgyűlés alatt több külföldi is­merősét vezette a magyar parliamentbe, s ez alkalommal ismerkedett meg Lan­grand Dumonceauval, a belga hitelbank igazgató­jával, a­ki több pénzügyi inté­zetnek, s ezek között az „Anker“ neve­zetű életbiztosító társulatnak is teremtője és vezetője. A 61-iki korszak után Hajnik Pál a brüsseli credit foncier hipotecair magyar­­országi képviselője lön és hazánk több községének és birtokosának nagy össze­gű kölcsönöket szerzett. Majd még az Anker magyarországi vezetője lön és meleg szavakban tolmá­csolta az életbiztosítás eszméjének üdvös­ségét és az általa képviselt intézet bizton­ságát és előnyösségét, aminek sikeres kö­vetkezménye lön, mert rövid idő alatt né­hány ezer ma­gyar család biztosítá maga a nevezett intézetnél. Sőt ő maga is ezelőtt négy héttel 8000 forintra biztosítá életét és valóban nem gondolta, hogy családja oly hamar kap olcsó kárpótlást ily drága életért ! . . . Tíz napig tartott betegsége előtt né­hány nappal tért vissza Bécsből, hol a gödöllői uradalom eladatásában fárado­zott és betegsége alatt gyakran fantazk­­­ozott azon tervről, mely szerint ezen nagy birtokot kisebb részletekben fogja kiadatni szegényebb módú magyar em­bereknek, de fájdalom, a kiérlelhetlen halál nem engedte, hogy ezen nemes szándékát valósítsa. Ő forgásba hozta ezen finanszoperátió nagy kerekét, de az ő életének kereke ép akkor tört ketté, midőn művében talán gyönyörködhetett vol­a. A szűkkeblűség gyakran rászalta ugyan nemes törekvéseit, hogy idegen intézete­ket pártolt, de ő­ azzal nem törődött és sokszor mondá nekem, ki szerencsés vol­tam bizalmával dicsekedhetni, hogy phi­­lantropikus intézetekben és pénzbeli ügyekben csak két dolgot kell szem előtt tartani: a czélszerűséget és a becsületes­séget. Angliában nem a politika teremti a kereskedést, hanem a kereskedelem ve­zeti a politikát, s az angol nemzet mégis boldog és gazdag. Ő nagy barátja volt a gyakorlati élet­nek, és üzleti dolgokban nem szerette az elszigeteltséget. If.­­ Korán, nagyon korán halt meg és sok nemes eszmének a kivitele vele lett elte­metve. Örök béke lebegjen felette, és mind­nyájunk őszinte részvéte enyhítse hátra­­hagyottjainak keserű fájdalmát. RÓZSAÁGI ANTAL: Bécsi dolgok. Az oláhországi vasutak tárgyában a félhiva­talos „Botschafter“ újabb jelentést vesz át. A „General Corresp.“ pedig egy belga lap te­­legrammjából bizonyosodik meg arról, hogy az oláh kormány csakugyan megkezdi legközelebb­ről az orsova bukaresti vasutat, habár a tör­vényjavaslatot Couza fejedelem még nem szen­tesite. Mind a „G. C.“, mind a „Botschafter“ félhiva­talos lap azt látszik sürgetni, hogy az ausztriai kormány előzze meg az oláh kormányt s egy bevégzett ténynyel válaszoljon. Azaz kezdje meg az arad szebeni vonal építését. Nem akarjuk fejtegetni, lenne e hatással az a bevégzett tény az oláh kamrák még bevég­­zettebb tényére — csak azt jegyezzük meg, hogy Bécsben közelebbről sok képen igyekeztek létesítni az arad-szebeni vasút tervét, de se vál­lalkozók nem lévén még, se a pénzügyminiszté­rium nem akarván a reichsrath szavazata nélkül az állam jótállása mellett hozzá fog­ni, úgy látszik, az ügy késni fog legalább is a reichsrath közelebbi ülésszakának kez­detéig. — Ha eddig nem volt vállalkozó , kérdés, inkább lesz e ezután? A mi a reichs­­rathot illeti, tudva van , hogy az arad sze­­beni vasút ügyvédei azt hozták fel mellette­, hogy a«. világvonal, mely Verestorony, Bukares­ten át Várnáig vi­l­á­g­vo­na­l lesz. — Az oláh vasutak iránya e világkereskedelmi okoskodást keresztül húzta. Azonban mindezen tárgyias szempontok mel­lett hatalmasak lehetnek a subjectív indokok. Egyik sugalloti lap a dolgot oly szempontból kezdi felvenni, hogy minél inkább ellenkezik az oláh vasutak terve az arad szebeniével, an­nál bizonyosabban meg kell lenni utóbbinak , mert Ausztria nem nézheti el, hogy oly kicsiny állam szabjon neki irányt, mint az oláh fejede­lemség.­­ A tiroli tartományi gyűlésen is fordul elő egy s más oly eset, mely megszűnik csupán he­lyi érdekű lenni. Közelebbről kemény vita folyt az iparüzleti jövedelmi adó kivetése s az­tán a községi törvény tárgyában. A­mi az elsőt illeti, Speckbacher képvi­selő egy indítvány­t terjesztett, elő, mely az ipar­üzleti jövedelmi adónak igazságosabb kivetését tárgyazta. Kiemelte különösen a visszaélések bizonyítására, hogy ámbár az 1859. dec. 20-iki pátensben iparszabadság hirdettetvén, az iparo­sok viszonyai változtak, ezek közül számosan folyvást ugyanazon adót fizetik, a­mit ama pa­tens kiadása előtt fizettek. Ezen visszaélés, mond szónok, nagy elégedetlenséget támaszt. A kor­mány segíthetne a bajon , mert nem méltányos adót fizetni oly jövedelmekről, melyek többé nem léteznek, s más korábbi pátensek pontjai is ki­mondják, hogy a tényleges viszonyokat tekin­tetbe kell venni az adózásnál. Mindame­lett az adókivető hatóságok gépileg a régi kivetés mel­lett maradnak, mert úgy mondják, ha kihúzo­­gatják a lajstrom­könyvben a régi számot, hogy kisebbet írjanak helyébe, a sok vörös kréta miatt olyanná lenne a könyv, mint egy színe­zett földkép. (Tetszés). Az adó igazságosabb ki­vetése a kormány érdekében is áll. Sohasem jó, hogy maga térjen le a törvény útjáról. Megle­het a szóban forgó adók mérséklése csökkente­né valamivel az állam bevételeit, de apasztaná az elégedetlen polgárok számát, a­mi pedig oly tőkepénz, mely jól kamatoz a rész napokban. (Bravo). D­­­e 11 képviselő is csatlakozott e panasz­hoz. Minden évben felszólítják az iparosokat, vallják be jövedelmüket lelkiismeresen. De mi súlya van ezen bevallásnak ? Hasztalan bizo­nyítja be az iparos tényekkel, hogy jövedelme leapadt, olykor felényire, — adója az előbbi marad, sőt még fölebb emelik. Az alábbszállí­­tás a tizenkilenczedik század ritkaságai közé tartozik. G­r­e­u­t­e­r képviselő még néhány erőtel­jes megjegyzést csatol a fentebbiekhez, s ki­emeli, hogy a különben is oly sokképen ostromolt kormány tekintélyén nagyobb sebet ejteni alig lehet, mintha az insbrucki gyűlésen a fentebbiekhez hasonló vádak mondatnak ki, anélkül, hogy a kormány részéről csak a legkisebb ellen­mondás történ­nék i­s. Különben a kormány hallgatása ily tárgyban a leghangosabb szónoklat, mit az or­szág érteni fog. Speckbacher fentebbi indítványa egyhangú­lag elfogadtatott. Még egy tárgy csatoltatott a fentebbihez. Kivántatott a kormánytól, fizesse vissza azon adókat és kivetéseket, melyeket egy Tirolban építendő vasút számára már kisa­játított földektől szedett. Végre a kormány részéről maga a tiroli hely­tartó válaszolt. Szerinte minden államgépezetnek vannak fo­gyatkozásai, melyekben a helyi visszaéléseket a községek kebelében élők könnyebben felfede­zik, mint a kormány. Ezért a kormány öröm­mel fogad minden figyelmeztetést, sőt tűri a kritikát, ha még oly szigorú volna is, ha t. i. alapos és a parlamentáris formák közt marad. De egészen másként áll a dolog, ha bármely speciális esetnél sértő s­ltalánosság­­ban tartott nyilatkozatok történ­nek a kormány ellen. Igaz, hogy a kép­viselő csak a háznak felelős nyilatkozataiért, — első sorba az elnök, másod­sorban maga a ház korlátozhatja nyilatkozatait. De a helytartó úgy látja, hogy helytelen fogalmak uralkodnak a házban jelenlevő kormánybiztos állására nézve. A kormánybiztosnak­ hatásköre annyi, hogy felvilágosítást adhat, kérhet s végső esetben jegyzőkönyvileg óvást tehet. De miért adna fel­világosítást oly vádakra, melyek átalánosság­­ban mondatnak, olyanokra, melyekre felelni a kormány méltóságán alól áll, vagy pedig olya­nokra, melyek egyes csekély kifakadások s minduntalan való czáfolgatásuk által csak las­­sitnák a vita folyamát s ronthatnák a kormány és képviselőház közötti összhangot, melyet fenn­tartani feladatának tekinti. Másnap, ápr. 27-ikén, a községi törvény került szőnyegre. A tiroli gyűlés is oly helyzetben van ezen törvényre nézve , mint a többi tartományi gyűlés. A múlt ülésszakban törvényjavaslatot terjeszte fel, melyet a kormány a­helyett, hogy szentesítene, maga más törvényjavaslattal he­­lyettesíté, mely ez ülésszakban terjesztetett elő. Az országgyűlés javaslata tartalomra néz­ve is lényegesen különbözik a kormányé­tól. A kormányjavaslat kiadatott egy bi­zottságnak. A bizottság többsége lényegében, s csaknem változatlanul fogadá el a kormány­­javaslatot, de a bizottság kisebbsége külön ja­vaslat előterjesztését határozta el, s e javaslat abban áll, hogy a tiroli tartományi gyűlés ragasz­kodjék tavaly hozott községi törvényéhez.­­ Ápril 28-kan az országgyűlés a bizottság kisebbségének ja­vaslatát fogadta el lényegében, daczára annak, hogy a helytartó a leghatá­rozottabban kijelenti, hogy a kor­mány egyátalában nem fogja szen­­tesítni a határozatot, ha a bizottmány kisebbségének javaslata fogadtatik el. A kor­mány javaslata 25 szavazattal 20 ellenében vettetett el. Látni való mindezekből, hogy a tiroli ország­gyűlés és a kormány közt is eléggé feszült a viszony. Néhány más tartományi ülésen a kor­mányképviselőnek azon kijelentése , hogy a kormány semmi más községi törvényt meg nem szentesít, mint azt, melyet maga terjesztett elő elfogadás végett a tartományi gyűléseknek, oly erkölcsi nyomást gyakorolt, hogy a gyűlé­sek jónak látták határozattá emelni a kormány javaslatát, habár a többség mást óhajtott volna. A tiroli tartományi gyűlés nem követte társai példáját. — A tiroli tartományi gyűlés határozatának sajátságos a magyarázata. A kormányjavaslat­ban csak kétféle lakos van elismerve a község­ben. — Olyan, kit állandó lakosnak neveznek, és olyan, ki ott valamely üzlet vagy állendó foglalkozás végett régóta a helységben lakik. A tiroli országgyűlés szorosabban meg akarta határozni a lakos és idegen fogalmát. E rész­ben a vallásos szempont volt a fő. Tirolban régi idők óta nem szenvednek meg más, mint katholikus lakosokat.­­ A községi törvényt most is úgy akarák alkotni, hogy a nem katho­­likusok letelepedése lehetlenné legyen téve. Bécsi lapok ennélfogva úgy értelmezik az ügyet, hogy a tiroli országgyűlésen nem a liberalis­­mus, hanem a reactió győző­­. A kormányja­vaslat volt liberális s az országgyűlés ha­tározata reactionarius.­­ Kiemelik mindaz­­által, hogy az, a­ki e részben legjobban kitűnt a kormány elleni beszédekben, Hasztwan­­t­e­r úr, kormány­hivatalnok , t. i. az állam­ügyész. Ha — úgy mondanak — valódi szabad­­elmű­ irányban képez vala ellenzéket egy kor­mányhivatalnok, kétségkívül elvesztette volna állását; — legalább ellenkezőre példa nincs. Mindemellett a bécsi lapokban a tiroli ország­gyűlés többsége reactionáriusnak van nevezve,­­ a vallásszabadság elvénél fogva méltán is. De politikai oldalról véve a dolgot tulajdonkép a kérdés csak az : egy-egy ausztriai tartományi gyűlésnek van-e annyi autonómiája, hog­y a tar­tomány választott képviselői többségének ha­tározata törvénynyé váljék? A tiroli, valamint több más tartományi helytartó­­kinyilatkoztat­ván, hogy a szentesítést csak a kormányjavas­lat elfogadása nyerheti meg, ezen kérdésre, úgy látszik ,nincsu-csel felelnek a krónikák. Pest, ápril 30. Nem nagyon régen történt, alig öt éve, hogy az osztrák finanszminiszter nagy pénzzavarban volt. — A megboldogult Bruck báró felhajhásztatta a külföldi pénzpotentátokat — kölcsönözzenek. — A külföldi pénzpiacz schylecki hidegség­gel fogadta Brentanó báró ajánlatait, ki a kölcsönügylet megkötésére fel volt ha­talmazva, úgy, hogy a báró ép oly üres kézzel tért vissza Londonb­ 51, mint oda ment. Hiába, Bruck bárónak nem volt szeren­cséje, mint van Plener ő exciljának,­­ alig hogy kibocsátotta a 40 milliós lutri kölcsönt, már most újra 7­0 millió forinto akar kölcsön venni­­ az európai pénz-a világtól. Plener ő exc. jól tudja, mivel lehet meghódítani az európai pénzvilág szi­vét, ígéretei fényesek — ezüstben fizeti vissza a 70 milliót 35 év alatt — igy szól az ígéretet — sőt még a per­centeket is ezüstben fogják kapni, az

Next