Pesti Napló, 1865. január (16. évfolyam, 4463–4487. szám)

1865-01-01 / 4463. szám

■ iroda4 Kiadti-h­ivatal: , i. t.ftl. tere, /im. I, en­vel­tjferencziek tere 7. «záiu töldn/int. c r­é­xt ill-t« „linde, »i .DHutny '«-sec Hifi,, minijei in Szeszt«:^rhez A lap Hll­ya§'i részét illető köz- ; inté/..x^ lemenyek i előfizetési pénz, ki­, í *(kis körüli panaszok . hir»let­wnitfeh U-nek »«fc isfc ' ' b­ézá­rol l„jí*itiune k o­. Erények) a kiadó-hivatalhoz in­tézendők.PESTI HAPLO Vasárnap, jan. 1.1865. 2002 16. évi folyam. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva . Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirde­tésnél 7 uj kr. Bélyegdíj külön 30 ujkr. Nyilt-tér : 5 hasábos petit­sor 25 uj kr.X Előfízetési leí­rás a i-kri félévi fogalmira El­öli verés ár : Ve évre 1# frt 50 kr. V* évre i frt 25 kr. A „Pesti Napló K­iadó hivatala. jan. jan -junius­­pi ar­ti isi Pest dec. 3 1864. (Fk) Azon óriási rab­ papirt látva, melyet ez évben is tele roratattunk, ön­­kénytelenül is azt kérük m­agáinktól, vájjon milyetek voltak son nagy fon­tossági események, miknk vitatása által a telhetetlen sajtó-moloc folyvást éber étvágyát kielégítenünk szereti ? Hanem bizony úgy járunk, mint ki ki késő éjjel, különben kellemes társaigból hazatérve, és óráját nézve, azon­­őri fejét, hogy ugyan miről lehetett oly sokáig beszél­getni erre pedig egyéb­álaszt nem tud találni, mint hogy : eltel az idő ! Fo’,'oa eseményekbe!a lejárt évegyi­­k­la a legszt­gényebbknek. A­mi a .a/., ügyek terén történ­, az kényelme­tlen ■ letérne egy dióhéja, és nem sokkal jutalmazóbb volt az akitás a külpolitika mezején : a schleswig-holsteini háború és a septemberi konventió — voilà tout! És vájjon lefejezett reményeknek le­het-e akár csak ezeket is mondani, és nem inkább csak kezdetnek, melynek vége egyelőre m­ég el nem látható? E tekintet­ben nagy hasonlóságért veszünk észre mind a bel,mnd a k­ülpolitikai helyzet közt, miként az év végén találjuk. Mind a két tározóban semmi készpénz nem található, hanem csak egypár váltó levél, mely a­­jlövüll­ássó, am­elyn­ek nemcsak valódi értékét még nem bírjuk meghatározni, hanem azt sem tudjuk bizonyosan: vájjon be fognak e váltatni, vagy sem? Nem mondjuk, hogy az illetők nem képesek fizetni, de kérdés ám: akarnak-e? Hazánk ügyében közvetlenül semmi sem változott, kivéve talán azt az egyet, hogy a változás szükséges voltát most már azok sem tagadják, kik még nem igen régen a mostani állapotot valami Eldoradó félének tekintették, mely min­den kivonatuk kielégítését h­ozandja ma­gával, s a nyugalom szelid szárnyaival fogja beárnyazni a monarchiát. Igenis, a nyugalom beállott, de már most nyo­masztó kezd az lenni még azokra nézve is, kik magukat benne ringathatni, az élet legnagyobb gyönyörűnek vélték. — így írj i­s! A politikai gyermekeknél is a va­­n sokáig folytatott ringatás min­­éle kellemetlen érzést szül. provisorium gúlá­ja fennen áll még, már nem imádják. Az egyptomi gúlákról a minap egyik adós azt a felfedezést tette, hogy azokat úgy építették, miszerint a déli fal 52 fok­nyi szegletet képezzen a földdel, mert ak­kor az ég legszebb csillaga, a Sirius, foko­­zk­dása pllanatában függőlegesen ereszté sugarait e falra, és e­ringiai világítás pom­pa­ját d­e ragadtatva a néző, önkénytele­­­­nodásra bájt és térdét. A gúlák még m­­ost is it állnak ugyanazon szeglet alatt hajolva a föld felé , de azóta az idő nagyot haladót,­ Sirius illára is megváltozott, sugara: nagyon h­arántosan érik a gúla homály­ falát, és a varázshatás m­eg­szünt. .... ílgy idül a jog és törvény az, a mi is­ten „ constellatio“ mellett ugyan­on el k­em enyészhető fényben tündök­lő. Azon perczben, madőn a Lajthán túl ez­t akarják cultusok tárgyává tenni, eg­yek leszünk velők a tiszteletben, egyek­­­örökbecsű gyémánt őrzésében ! Szóljunk a külpolitikai helyzetről, idyről nem csupán per metaphoram­­e­­t beszélni. A schleswig-holsteini ügy mindinkább uaásul azzal, a­mit átalánosan német idősnek szoktunk nevezni. Az osztrák­­rosc. szövetség még létezik ugyan, de kopik. Azon legújabb felirat, mely, a s­leswig- holsteini nemesség köréből jöve, eh^^^végig annexió szellemtől [fogadtatott, «éve talán iső külső 'yhatalom közti nézetkülönbségnek, melyet már­­ eddig is sejtettünk, mely azonban mind­­eddig mesterségesen elfedetett. Ce n'est,­­ que le premier pas, qui con­te, magyarul: csak a szakadás kezdete nehéz; foly­tatása magától jó minden egyes mozgás­nál. E kezdetet meghozta még az 1864-ks év, folytatásáról az 1865-­­kig gondoskod­ni. Nem busulunk miatta! A osztrák kor­mányt ez kényszeríteni fogy, hogy végre valahára határozott állást foglaljon el a né­­­met ügygyel szemben, és hogy ezen állás szabatosítása nem marad rá befolyás nél­kül a birodalom belpolitikai helyzetére, ez, miként olvasóink tudják, e lapok po­litikai hitvallásának egyik főtételét ké­pezi. A septemberi conventio három hatal­masságot érint közelről: Francziaorszá­­got, a szent­széket és O­arországot. Cse­lekedni e három közül eddig csak egyet látunk : Olaszországot, amelynek parla­mentje az előfeltételt — a főváros áthe­lyezését — megszavazta, kormánya pedig e határozat kivitelével foglalkozik. Fran­­cziaország és Róma a legutolsó napokig meg nem mozdult. Közvetlenü­l az év le­­pergése előtt ez is megvátozott; a pápai encyclyca hatalmas kő,­hely a Róma és Páris közti viszonynak ktszólag még si­ma tükrére vettetett, és mindig nagyob­bodó köröket von maga körül. A szent­szék ezen fellépése azt untatja, hogy ő nem akar várni, míg az­sem­ények feléje lőnek, hanem eléjük akar menni, és akkor nem valószínűtlen, hogy Francziaország is gyorsítani fogja a magi lépteit. . . Még egy fontos újdonság az, melyet a tű­nő év üresedő teliszarvának fenekéről ránk szór. Gorcsakoff­ág lelép, és helyét Bud­berg bárónak engedi át, ugyanazon Bud­­bergnek, ki Ausztriának szi­ntoly konok el­lensége, a mily rajongó pártolója a fran­­czia-orosz szövetségnek.És ez megtörténik három hónappal a kissi­geni találkozás, két hónappal a nizzai összejövetel és Bis­­mark úr párisi látogatása, és alig négy héttel az Oroszország kedvenezének hí­­resztelt Mensdorff grófnak osztrák kül­ügyminiszterré kineveztetése után, meg­történik azon pillanatban midőn Ausztria és Poroszország közt aj kötelék lazulni kezd. . . . Lesz még alkalmunk e tárgyra visszatérni!.. Az 1864-ki év vége mindenesetre érde­kesebb annak kezdeténél, s az 1865-ki, legalább minden valószínűség­ szerint, ér­dekesebb leend ezen elődjénél. Ez érde­kes eseményekben mi magunk szereplők leszünk-e vagy ismét csak nézők? El va­gyunk készülve erre is, ánarra is. Eré­lyesek leszünk, ha alkotása hivatunk ; kitartók, ha a védelmi állásról kilépnünk nem lehet. A lejárt évből az újba a egész nem­zettel együtt két nagy kincs azon öntudatot, hogy ez évben is hívek maradtunk magunkhoz és k­telességünk­­höz, és azon szilárd elhatározást, hogy ezentúl is ugyanezt, és csak ezt féljük tenni. (Fk) A bécsi birodalmi­­­nács közvet­lenül elnapoltatása előtt az iparágnak sorsával foglalkozott, mer hajdan ha­zánkban elég jelentékeny vala, hanem, miként sok más, utóbbi idően nemcsak előmeneteleket nem tett, h­nem majdnem végkép tönkre jutott, t. i. a­z e­s z g­y­á­r­­tás ügyével. E tárgy körül a birodali tanács szó­noki nevezetességei nem hantták ugyan magukat, hanem hozzá szólak a szakér­tők egyszerűen, de nyomása és találóan, s a­mi ez alkalommal módva jön, az némi elégtételül szolgá­lhat derék buda­pesti kereskedelmi és iparkar­arának, mert alig hozatott fel olyasmi, a­mit e testület utolsó kitűnő jelentésében ne érintett volna. A pénzügy­ér, a szeszg­áldásnak az egész birodalomban hanglását látván, törvényjavaslatot terjeszte elő, mely szerint a szeszadó 10%-al finn leszállí­tandó, sőt utóbb ő excsa a­z is ráállott, hogy e leszállítás 15%-ra emeltessék, de csak az 1865. év­folyam­ra terjedve Plener úr ezzel áldozatot be ott, az igaz ; de a szeszgyártók ez áldozati nem eléget­hetik, ez is igaz. Az 1864-i kol­ségvetésben a szeszadó jövedelmezése k­ék számban 18 millióra volt téve, valóságal pedig az ebbeli jövedelem csak 14­ milliót tett, azaz 3 ,5 millióval kevesebb. Ha most még 15% elengedtetik, a­ tény ismét 2 millióval fogna növekedni, , igy meg­fogható, hogy a pénzügyére­­k — bár az okok nyíltságát nem leadhatja — mégis ki a­dór észtül Hanem a szeszgyártóra nézve nem a fiskális érdek irányt adó, neki azt kell kérdenie, vajjon miképen létesíthető az, hogy a belföldön gyártott szesz a külföl­divel, nevezetesen a poroszszal, mely leg­­veszélyesb vetélytársunk, versenyezhes­sen? És itt, több felelet van ugyan,de első helyen mindenesetre az adóleszállitása áll. Előttük fekszik a Komers-féle „Jahr­buch für östr. Landwirthe 1865.“, mely egyebek közt a következő érdekes számí­­tást tartalmazza: 100 font burgonyára a porosz égetőnek körülbelül 11­2 osztrák akonyi keverék­ tér (Maischraum) kell, mely után 12 ezüst garast fizet adó fejében (tehát körü­lbelől 63 újkraj­­czárt); ebből 14% (Tralles) szeszt gyárt, melynek minden fokától Ausztriában a hadi pótlékkal együtt 7.5 krajczár adó, tehát összesen 1 forint 0.8 kr jár. E sze­rint az adó úgy áll, miként 63 : 101, azaz az osztrák szeszgyártó 40 százalékkal több adót fizet mint a porosz. Még akkor is, h­a ezen adó 15%-al alább szállíttatik, az arány úgy lesz, miként 63, 85, és így a hátrány e leszállítás után épen nincs kiegyenlítve. Két év óta az új adórendszer hozatott be, mely nem a keverék terét, hanem a szeszfokokat veszi alapul, persze — mi­ként ez rendesen történik— ezen rendszer­­változtatás tüstént az adó felemelésére is használtatott fel. Fel is ment ám az adó, mely 1859—1862. években 12 —14 mil­lió közt ingadozott, 15% millióra (1863), hanem ez csak pillanatnyi tünemény volt, mert 1864-ben ez összeg, miként mondtuk, ismét 14 és-re sülyedett alá. Vagy kell-e még szembeszökőbb bizonyíték azon tény­­nél, hogy az 1858—1863. években meg­szűnt szesz-főződéknek száma nem kevesebb mint ki­l­enczezer!! Nincs kétség — ámbár e tekintetben részletes adataim nincsenek — miszerint ezen letűnt szeszgyáraknak nagyobb ré­sze a magyar korona területére jut, mert a gallicziaiak legalább a tetemes, helyies fogyasztás következtében tengődhetnek még némileg, ámbár a hátramenetel ott is kézzelfogható. Ismételjük — és fentebb számokkal is kimuttattuk — miszerint a 15%-nyi adó­­leszállítás egy­maga nem segíthet a ba­jon. Az osztrák birodalom, mint nagy­részben földmivelő terület, a földmivelés­­sel egybefüggő iparágakban, milyen a szeszgyártás, természet szerint saját fo­gyasztásánál sokkal többet fog előállí­tani.­­ Bűn volna ezt akadályozni, bűn volna elhanyagolni ez alkalmat, földmi­­velési termékeink értékének feldolgozása általi növelésére. De itt életkérdés a feles­leg kivitelének lehetős­é­­g­e. A szeszkivitel érdekében pedig nem csak hogy semmi üdvös nem létetett, ha­nem számtalan akadály is állja útját. Az adó csak úgy nem lesz túlterhelő , ha a kivitel által a feleslegtől megszabadul­ván, a szesznek jobb ára lesz, nem úgy, miként példa ez idén Gallicziában, hol a 80 fokú szesz adója 9—12 ft közt állott, az adó pedig 5 ft 67 krt, tehát az érték­nek majdnem 50% át tette. — A kivitel 1860­—61-ben k­i­v­é­t­e­le­sen 60—70,000 adóra ment, azóta pedig a 40,000-et sem érte el, mig a bécsi st.-marxi (Mauthner és fia-féle) szeszgyár egy­maga évenként átlagosan 60,000 akót szolgáltat, tehát 20,000 akóval többet az összes kivi­telnél ! Nagyon okosan tette e szerint a bécsi követek háza , hogy az adóleszállítás körüli jelentést visszautasította a választ­mányhoz, azon megjegyzéssel: vizsgálja meg azon kérdést is : vájjon nem kellene­­e külön kedvezmények által a kivitelt előmozdítani ? Nincs kétség, hogy a vá­lasztmány e kérdésre igennel fog felelni, s hogy Plener úr, ki nagyon belátásos és szakértő államférfi, oly kedvezmények­ben részesítendi a kivivőket, hogy ezek a poroszokkal versenyezhessenek. Azonkívül pedig mélhatlanul szüksé­ges, hogy a vasutak a vételárt is leszállít­sák ! Mily jó volna az, ha most Fiume felé vasutunk volna, mert a szeszre nézve az adriai tenger kikötői (Triest és Velencze) képezik a fő kiviteli pia­­c­ot. — Poroszország is Triestbe vi­szi a maga szeszgyártmányát, és ott —­ halljuk és bámuljunk! — másfél fo­rinttal olcsóbb a porosz szesz az osz­tráknál. He nem, persze, Stettintől Tries­­tig a porosz szesz 1 ftnyi vitelbért fizet, míg az ausztriai birodalom különböző pontjairól átlagosan majdnem 3 ft vitel­­bér jut egy adóra! Ezen töredékes megjegyzések által csak figyelmessé akartuk tenni hazai közönségünket azon tárgyalásokra, me­lyekig ez ügy a birodalmi tanács keb­lében újólagos alkalmat fog adni. Ha az adóleszállítással majd karöltve jár a vasúti vitelbér leszállítása, s ha e mellett az állam szintén megteszi a magáét a kivitel gyarapítására (az olaszhoni és levantei kikötő­helyeken szé­kelő cs. k. osztrák consul uraknak sem ártana ám, pompás czimeknek meg­­felelőleg, a birodalom e fontos érdekének valamivel több figyelmet szentelni), akkor ez minálunk is új lendületet fogna adni a most annyira elhanyagolt szesziparnak, mely idővel a közvagyonosság épen nem kicsinylendő tényezőjévé fejlődhetnek. Bécsi dolgok. — A „Presse“, mely, mint centralista lap, nem nagy kegyelettel viseltetik a magyar consti­tutio hagyományai és az önkormányzat elvei iránt, hozzászólván a magyar igazságügy újjászer­vezéséhez, mely még nem vált ténynyé, csak hiteles hírként közöltük ezen napokban, s bírálat alá veszi az eljárást; okoskodása körül­belül ezekben foglalható össze. A magyar országbírói értekezlet határozatait az utolsó magyar országgyűlés elfogadta, s a korona megszentesítette volt. Ennélfogva tör­vények. Ezek, alkotmányos fogalmak szerint, melyeket még a pápa encyclycája sem dönthet m meg, csak alkotmányos úton változtathatók meg. A „Presse“ megadja, hogy ama hevenyében hozott határozatokban sok lehetett a hézag. Ezen hézagokat három év óta üdv. cancellári magyarázatokkal töltögették be. Mivel azon hitre vagyunk jogosítva, hogy a magyar országgyűlés egybehívása nemsokára megtörténik, az előbbi gyakorlat addig fenn lenne tartható, s nem vol­na szükséges az ország azon jogába vágni, mely szerint maga hozza a maga igazságszolgáltatá­si törvényeit. A „Presse“ teljességgel nem talál egy okot is, mely igazolná a reform szüksé­gességét. A „Presse“ szerint a dolognak nemcsak al­kotmányos, hanem politikai oldala is van. Az opportunitás szempontjából is azt lehet monda­ni, hogy ha megadjuk is a kormánynak azt a jogot, hogy perroválás útján hozzon ily törvénye­ket, maga kötné meg a maga kezét, s bajosan vihetné ki a magyar igazságszolgáltatás javítá­sára c­élzott szándékait. Az országban való ke­vés tudakozódás is elég meggyőzni arról, hogy az alkotmányvita a leghasználhatóbb erőket visszatartja a közpályától, holott a törvényho­zó testületekkel való egyetértésben hozott tör­vénykezés mellett örömest vállalnának bírói tisztet. Tán azt hozzák fel, hogy korábban a kor­mány nevezte ki a bírákat, s a mostani reform nem az igazságügyi törvényekre, csak a hivata­lok szervezésére vonatkozik; de nem kell fe­ledni — mond a bécsi lap — hogy a m­e­g­y­e­i törvényszékeknél a bírák választása sar­kalatos alkotmányos intézmény. Ha ezt nem tartja is valaki czélirányosnak, s tán Magyar­országon is óhajtják az állandó kinevezés útján való bíróságokat, a magyar alkotmányban ki­mondott választási elvet csak a magyar ország­gyűlés változtathatja meg. Mondják — folytatja a „Presse“— hogy a ma­gyarországi bíróságok újjászervezéséből szár­mazó új költségek a reichsrath elé fognak ter­jesztetni. Minő állást foglalhat el a reichsrath ebben a kérdésben ? A költség megszavazása annyi lenne, mint helyeslése a kormány által e részben előterjesztendő indokoknak és az perrogálásnak. — A „Presse“ úgy véli, az egész tervet az országgyűléshez kellene utal­ni a reichsrathból. — Ha pedig a kor­mány kifejezi azt, hogy az országgyűlés helybenhagyásait fenntartván, az illető költsé­geknek a reichsrathtól provisorius átbocsátását kívánja, a „Presse“ szerint máskép áll a dolog, s a budget mostani rendezése mellett a hitel­követelés ily formája ellen nem lenne elvben kifogása. A „Presse“ egyúttal kifejezi abbeli óhajtását is, hogy a kormány az adóreformra vonatkozó javaslatokat is elhalaszsza, hogy az országgyű­lések véleményt adhassanak róluk. Ha jogos e kívánság azon országokat illetőleg, melyek a szű­kebb reichszab­ban képviselve vannak, kétszeresen jogos az ott nem képviselteket illetőleg. —• Meg kell gondolni —■ úgymond — hogy az adórendszer átalakítása a leg­főbb kérdések közé tartozik.­­ A „Presse“ azt véli, a magyarok ebben részt óhajtanak venni, s ha erre nézve megadatik nekik a lehe­tőség, gyorsítva lesz a kiegyenlítés. De hogy ezt kívánhassák, a magyar országgyűlés azon­nal való egybehívása múlhatatlan. Áttér a „Presse“ a Magyarországgal való ki­egyenlítés kérdésére, melyet csak annál fogva is sürget, hogy akkor a birodalom mindkét fe­lében alkotmán^^|^||k^^^Mdetben, a bi­rodalom tálva, mi,a­gaszkodva múlhatlan a februári alkotmány gyö­keres revisiója, mely alkotmány különben is na­gyon hiányos. A „Presse“ nem akarja ellesni a magyar sza­badoinás párt titkait, de elég neki — úgymond — annyit tudnia, hogy a kiegyenlítést kívánja. Igazat ad neki abban, hogy csak az országgyű­lésen akar nyilatkozni. Aztán a „Presse“ taná­csot ad a kormány közlönyeinek, melyeket már nem tart gyakorlatiaknak. Vannak — úgymond — nagyon szép eszmék, minek az államegység, népszabadság, minő Belgiumban uralkodik. De mit ér, ha az eszme ki nem vihető ? Az elérhe­­tővel, valósíthatóval be kell érni. A „Presse“ ismétli azon meggyőződését, hogy a birodalom két fele alkotmányának egymást kell támo­gatnia és fenntartania, s képtelenség meg akarni fordítni az 1848 előtti visszonyt, midőn a biro­dalomnak keleti fele volt alkotmányos. Óhajtja, hogy az államminiszter előfordulandó alkalom­mal világosabb és kielégítőbb nyilatkozatot te­gyen, mint a­minőt Kaiserfeld beszédére tett volt. A „Presse“ fentebbi czikkével kapcsolatban megemlítendőnek tartjuk a „Pester Lloyd“ azon bécsi telegrammját, mely szerint a magyaror­szági igazságszolgáltatási reform még csak váz­latban van kidolgozva, s csak ezután kezdőd­nek e tárgyban az udvari kanc­elláriánál a ta­­nácskozmányok.­­ Nagy-Brittanni­a kereskedelmi kamráinak egyesülete néhány héttel ezelőtt adresset küldött az ausztriai kereskedelmi kamrákhoz, a sza­bad kereskedés ügyének előmozdítása ér­dekében. Az­ ausztriai monarchiában levő kereskedelmi kamrák külön-kü­lön válaszolnak. A bécsi ke­reskedelmi kamra elé egy válaszjavaslat ter­jesztetett, melyet Winterstein úr szerkesztett. A javaslat elvben elismeri a szabad kereske­dés üdvös voltát mind az anyagi, mind a szelle­mi téren, s óhajtja, hogy az útjában levő aka­dályok Európaszerte mielőbb elháríthatók le­gyenek. De Ausztriában sok akadálya van a szabadkereskedés életbeléptetésének. Az osztrák ipar nagyon fiatal még, s csak 1848 óta kezd erőteljesebben fejleni. Még ezt a fejlési korsza­kot is válságos események zavarák. Csak amaz év óta indult Austria az átalános és az újkor törvényeinek megfelelő közgazdasági haladás­unk, s habár nagy sikert mutathat fel sok rész­ben, érzékenyen zsibbasztja a külső és belső események által előidézett, és még megoldatlan krízis. A válasz hosszasabban fejtegeti az osztrák ipar bajait, s azt következteti, hogy valameddig azon viszonyok tartanak, melyek ipart és ke­reskedést pangásra kárhoztatnak, s valameddig az államhatalom és nép egész erejét az foglalja el, hogy a törvényhozás, hitelügy, adózás, köz­oktatás és egyesületi ügy terén kipótolja az el­mulasztottakat, kiegészítse a vasútrendszert, he a szabadkereskedésre való átmenetel nem ve­zetne a kívánt czélhoz. Ausztriának Angliával való közlekedése (ha­bár az angol kereskedelmi kamrák azt hibásan igen csekélyre becsülik, mert nemcsak az egye­nes közlekedést kell való tekintetbe venni, ha­nem a Hamburgon, Brémán, Stettinen, Rotter­damon, Harburgon stb. át történő közvetettet is,­ még tetemes élénkülést enged meg. De té­vedés, mintha Ausztria csak nyers terményeket adhatna a külföldnek. Sőt arra van hivatva, hogy a világ első iparos országaival verse­nyezzék. Különben a javaslat óvást tesz azon vád el­len, mintha a bécsi kereskedelmi kamra a véd­­vám­rendszerhez ragaszkodnék. 1851 ben fel­hagyott Ausztria a prohibitív vámrendszerrel, s a februári szerződés ném­ely pontjaiban még alább vannak szállítva a vámok, mint a fran­­czia-angol és franczia-porosz szerződésben. Ausztria nem akar merevül megmaradni vám­rendszerében , de érdekében állónak tartja a belföldi ipar oltalmát.­­ Ha tehát Ausztria le nem mondhat egészen a védvámokról, jelenleg nincs gátolva abban, hogy egyes részletekben a legnagyobb előzékenységet mutassa arra néz­ve, hogy Angliával való közlekedését minden telhető eszközzel előmozdítsa.­­ A „Wiener Lloyd“ ismét közöl egy czik­­ket „a közelebbi magyar országgyűlés egy volt képviselőjétől,“ melyben a hivatalos „Grazer Zeitungénak a magyarországi viszonyokra tett némely ferde megjegyzései c­áfoltatnak. A Sziria fővárosában megjelenő hivatalos lap azt állítá, hogy Magyarországon nagyon cse­kély a szabadelmű­ek száma : néhány íróból, a Magyarországon lakó németek egy részéből, s itt-ott egy-egy szlávból áll. Maga a „magyar párt,“ mond a hivatalos lap, melyet nagy ré­szint a felsőbb aristokratia alkot, teljességgel nem liberális, mert, a­mint a magyar állapotok közel ismerői tudják, egy magyar sem nyújtana segédkezet hazai intézményeinek szabadelmű irányban való átalakítására. Nem valami új és eredeti, mond a magyar képviselő, azon állítás, hogy az egész magyar nép csupa priotokratákból áll. Sokszor mondták át ezt,­­ a grätz lap egész eredetisége csak

Next