Pesti Napló, 1865. augusztus (16. évfolyam, 4586–4610. szám)

1865-08-01 / 4586. szám

k Bécsi dolgok* A vasárnapi „Wiener Ztung“-ban, mintegy a szombati kinevezések pótlékául, a következendő újabb rendieteket találjuk : „A cs. kir. apostoli felsége f. évi julius 20 -án kelt legfelsőbb elhatározásánál fogva megszűn­teté a cs. kir. pénzügyminisztérium eddigi szer­vezetét és felosztását a vezetés tekintetében, s méltóztatott megengedni a pénzügyminisztérium­nak két sectióra való felosztását, melyek egyike a pénzügyi igazgatást kezeli, másik a budget- és hitelügyet foglalandja magában, s mindezen két sectióhoz, a pénzügyminiszter fő vezetése alá, két osztályfőnöki hivatal állíttatik fel harmad­rendű rangosztály­lyal.“ Ugyanazon nap kelt legfelsőbb kéziratnál fogva a pénzügyminisztériumban a pénzügyi igazgatás osztályfőnökévé Kappe­l-Savenay Lajos Vincze lovag, eddigi cs. kir. csehországi országos pénzügyi igazgatóság alelnöke, s ugyan­azon minisztériumban a budget- és kölcsönügy osztályfőnökéül Becke Károly Ferencz lovag, a tengerészeti cs. k. központi hatóság alelnöke neveztetett ki. „A cs. k. apostoli Felsége jul. 27-dikén kelt legmagasb kéziratával dr. H­ein Ferencz lova­got a bécsi országos főtörvényszék elnökévé méltóztatott kinevezni.“ Végre a „Debatte“ is tüzetesebben hozzászól az új változáshoz, miután eddig meglehetős tar­tózkodóan viselte magát. Röviden jellemezvén az eddigi minisztérium politikáját, mely a februári alkotmány betűihez való merev ragaszkodás mellett a birodalomban a kivételes állapotokat vonta maga után, az újon­nan kinevezett minisztériumra megy által, és szól mindenekelőtt az új pénzügyminiszterről. Larisch grófnak — úgymond — nem lesz talán meg az a routinje a zálogüzletekhez, melyben Plener úr — nem nagy dicséretére — kitűnt, de hallomás szerint előbbi jeles nemzetgazda, s azonkívül hogy iparos, oly érdek képviselője is, melylyel eddig oly mostohán bántak — ez a mezei gazdaság, a földbirtok érdeke. A bécsi börze embereinek igaz, nincs érzéke emez érdek iránt, de nemcsak az a feladat, hogy ideiglenes kisegítő módok találtassanak a pilla­­nati szükségben, hanem hogy maradandó, gyö­keres javulás álljon be , s erre szükséges a mezei gazdaság emelése. A statistika ebben a részben érdekes adatokat szolgáltat. Nagy-Brittanniában a népességnek 31 száza­léka foglalkozik földmiveléssel, míg a kereske­déssel és iparral foglalkozók a népesség 52 szá­zalékát teszik. Ausztriában a népességnek mint­egy 62 százaléka foglalkozik földmiveléssel és erdei gazdasággal, míg iparral csak 12­2 szá­­zaléka, és kereskedéssel csak 2 százaléka. Nagy- Brittanniában a mezei gazdasági tőke úgy áll az ipar- és kereskedelem tőkéjéhez, mint 1 a 2-höz. Ausztriában a mezei gazdasági tőke legalább is 15,000 millió, míg a kereskedelmi és ipartőke legfeljebb 6000 millió. Csak ennyiből is világos, minő anyagi érdek az, mely Ausztriában legnagyobb fontosságú, s leginkább alapul szolgálhat arra, hogy a finan­­cziákban maradandó és szilárd rend uralkodjék. Erre pedig szükséges, hogy ezen ügyet gondos és hozzáértő kéz vezesse. Kétszeresen szükséges ez oly pillanatban, midőn az adótörvények terjedelmes reformja nemcsak legsürgősb felada­tai közé tartozik a kormánynak, hanem maga a reichsrath is állandó napirenden tartja ezen ügyet. Azonban a minisztérium nem fogja mellőzni és nem is mellőzheti a többi érdekeket sem. Keres­kedelem és ipar hű segédei a mezei gazdaság­nak. E részben is hiányoztak eddig a kapacitá­­sok. Azt hitték, a kezelési rutiné képes pótolni a teremtő erőt és gyümölcsöző eszméket. A népek jólétének árán volt e tévedés megvásárolva. Az új minisztérium igyekezni fog ezen hézagokat is kitölteni, és megteremteni a szükséges garantiá­­kat a belföldi ipar felvirágzására. A „Debatte“ ezután átmegy azon kérdésre: miként fogadják az egyes országok és tartomá­nyok népei az új minisztériumot ? Minden elfogulatlannak a miniszterváltozás azzal ajánlja magát legjobban, hogy az teljes szakítás a bureaucratismussal. A bu­­reaucraticus Hydra mindenik feje, mely az ál­lamnak annyi szellemi, anyagi és szabadságbeli áldozatába került, elesett. Oly kormány pedig, mely a bureaucratiát nem akarja használni, — azon bureaucratiát, mely az alkotmányosságot meghamisitá, minden kérdést elmérgezett, s az országok és községek autonómiáját alá tudta vetni, ily kormány csak a népek füg- 6 O 11 ig n ér t e 1 m i a t sz­é h e n keresheti t. fi­ maszál, igyekeznie kell a felvilágosult köz­véleményt megnyernie, — egy szóval alkot­mányosnak kell lennie. Kétségkívül így fogják fel a dolgot a monar­chia legtöbb részeiben is. A magyar korona or­szágaiban az új kormány a hitelnek legnagyobb tőkéjét találandja. A lengyelek, csehek s a né­met tartományok lakosságának egy nagy része nem fognak bizalmatlankodni ott, a­hol Magyar­ország bízik, s ők, kik a legsúlyosb bureaucra­­ticus nyomás alatt vannak, örömest fognak támo­gatni oly kormányt, mely megtöri a bureaucra­­tismus mindenhatóságát és mindenütt jelenvaló­ságát. Ezért el lehet mondani, hogy az új cabinet a birodalom népei többségének cabinetje, ha talán nem is a mostani képviselőház többségéé. Mind­e mellett a „Debatte“ óhajtja, hogy a kisebbség is meg legyen nyugtatva. Ezért szükséges lenne a hallgatással felhagyni, mivel a bureaucratia ezen hallgatást gyanúsítások terjesztésére hasz­nálja fel. Belcredi és Larisch gróf annyival in­kább megszólalhatnak, mivel nincs semmi titkol­ni valójuk, és semmi olyas nincsen szándékuk­ban, a mi magyar tiszttársaik, s a Lajthán túli ás inneni hazafiak támogatására ne számíthatna. Gróf Belcredi, az új államminiszter, július 30-ikán megkezdi hivatalos működését. A ne­vezett nap fogadá az államminisztérium összes hivatalszemélyzetét. — Hosszú beszéddel kö­­szönte őket, melyben a politikai beligazga­­tásról is átalános elveket monda el. Beszéde nem­csak azért uj, mivel már kinevezésénél fogva sem foglalja be Magyarországot is, hanem más tekintetben is ellentéte a Schmerlingianismus­­nak. Ő nem barátja — úgymond —­ a beligazga­­tásbeli centralisationak, hanem ellenkezőleg a decentralisationak. A részletes kérdése­ket menten az egyes tartományokra lehet bízni. Közelebbről ismerik azok a viszonyokat, s in­kább tekintettel vannak rájuk. A központi ható­ságoknak annál több idejök és erejök marad az elvi és r­e­n­d­sz­e­r­k­ér­d­é­s­e­k­r­e, me­lyek épen most nagy mennyiségben várnak a törvényhozásra. Az alája rendelt hivatalnokoknak egész ere­jök igénybe lesz véve. Ha az egyes hivatalnok egész erejét megfeszíti, lehetséges lesz nélkülöz­ni a hivatalnokok nagy számát, s ekkor az ál­lamkincstár is azon helyzetben lehet, hogy az egyesek munkára méltóbban jutalmaztassák. Belcredi úr továbbá nem barátja a meglehe­tősen elhatározott formaságoknak. Becsüli any­­nyiban a formát, a­mennyiben az ügyvezetésbeli rendtartásra szükséges, de az ügyek elintézése csupán forma szerint nem elintézés, — előtte csak a tárgyi elintézésnek van értéke.­­ Mindenekfelett pedig a hivatalos titkok meg­tartását kívánja. Érti­k a nyilvánosság nagy fon­tosságát, de az idő előtti nyilvánosság valamint a magán, úgy a közügyekben nagy kárral járhat. Valameddig az ügy hivatalos tárgyalás alatt van, a hivatal tulajdona, és senkinek sincs joga arról felvilágosítást kérni. Mihelyt az elintézés meg­történt, elenyészik a titkolódzás szüksége, s ezt se gyakorolni, se követelni nem fogja. A titok­tartásért minden hivatalnokot felelőssé tesz. A „Wanderer“ az államtanácsról (mielőtt Holzgethan úr kineveztetését tudta volna) töb­bek közt így szól: Schwied lovag és b. Flieszer nyugalomba helyeztetése után az államtanács öt tagból áll. Ezek: Geringer, Almásy, Ozsego­­vicz, Quesar és Halbhuber. Különben valódi alkotmányos rendszer mel­lett oly’ tesület, mint az eddigi államtanács, meg nem állhat. Hallatlan az, hogy oly testület, mely csak az uralkodónak felelős, s csupa hivatalno­kokból alakíttatik, oda tolakodjék a parliament és az uralkodó közé, hogy alkotmányosság mel­lett létezhessék egy titokban működő és parla­mentáris ellenőrzés alá nem vehető hatóság; és végre hogy az államtanács elnöke, mint K. Lich­­tenfels volt, a miniszteri tanácsban székeljen, a­nélkül, hogy a miniszteri felelősségben részt vegyen. Úgy, a­mint van, az államtanács meg nem áll­hat. Az alkotmányosság meg nem tűri ezen in­tézményt, és felesleges is. — A „Botschafter“ utolsó száma hétfőn, 31-dikén jelent meg. Hosszú búcsúszóban fejti ki ,mit akart.“ Azon megnyugvással hajtja le fejét, hogy egész politikája következetes össze­függésben volt. Íga a polgári, magános vagy nyilvános élet min­den hivatása megkíván, de a­mely annyira nél­külözhetlen azon egyéniségeknél, kik a kereske­delmet választották életpályájukul, miszerint nem lehet azt épen a kereskedői ifjúságnak elég­gé és ismételve nem ajánlani. Csakugyan a kereskedelmi pálya az, mely a legnagyobb, a legkülönfélébb, a leggyakrabb kísértéseknek van kitéve, mert míg a fiatal ke­reskedő egyrészről folytonosan oly tárgyak és szerek körül forog, melyek kivált az ifjúságra különös vonzó csábbal birnak, másrészről főnö­keinek bizalma, hivatásának viszonyai által, in­kább és gyakrabban, mint bárki más van oly körülmények közé helyezve, melyekben a leg­csekélyebb ballépés a legmélyebb érvénybe sü­­lyesztheti, örökre elvesztheti. A lélekismeretes, igazságos ember nemcsak az úz Isten, de felebarátja kedvében is áll; a be­csületes, lélekismeretes eljárást már e földön, úgy­szólván minden perc­ben közvetlen követi az eredmény dús gyümölcse. Midőn tehát önöknek azon kívánságomat fe­jezem ki, hogy szorgalom által tekintélyesebb társadalmi állásra vergődhessenek ; midőn arra intem önöket, hogy takarékosak és elővigyázók legyenek, nehogy azt, a­mit szeretenének, ismét el ne veszítsék ; legforróbb kívánatom az, hogy lélekismeretesek, tántoríthatlanul becsületesek legyenek. Mert bármily sors­nak leend az egyik vagy másik kitéve, a becsü­letesség lesz mentő őrangyala minden helyzet­ben ; csupán ez által lesz boldog vi­lágpolgár, é­s csupán ez által fog díszére válhatni hazánknak, szü­leinek és intézetünknek. In­ Pest, julius 31. 1865. (**) "Az egy'k hónapig tartott miniszter­­válság be van végezve. A bécsi hivatalos lap múlt szombati száma közli a legfel­sőbb rendeleteket, melyek a birodalom kormányát véglegesen megalakítják. A bécsi sajtó részletes, sőt apróságig menő elemzésébe bocsátkozik a kineve­zési és elbocsátási határozatoknak. Örül, hogy az uj minisztérium nem Majláthról neveztetik, mint a­hogy egymást idő előtt ijesztgették, hanem Belcredi-minisztérium leend. Ez örömét fokozza még a bizonyosság, hogy Belcredi gróf nem egyszerűleg csak belügyminiszterré, hanem egyszers­mind államminiszterré is ki van ne­vezve, — minthogy a minisztertanács­ban elnökösködési joggal is felruháztatok, tehát még előkelőbb attribútummal bir, mint előde, Schmerling lovag,ki e ki­váltságos állást Rechberg gróf ellené­ben nem bírta kivívni. E megnyugvás, ez önelégültség egy kis alteratiót szenved a néhány szó miatt, mely az új államminiszter úr kinevezési okiratában előfordul, hogy t. i. megbizatik mindazon tarto­mányok politikai és közigazgatási ügyei­nek vezetésével , melyek nem tar­toznak a magyar korona alá. Azt hittük, hogy a bécsi szabadelvű (!) sajtó e parányi kis engedményben a biro­dalmi tanács felszólalása iránti elismerést­­ fog felfedezni, és helyeslésével buzdítandja a kormányt a kiegyenlítést czélzó további intézkedések megtételére. Hittük, hogy ez igen méltányos, s a szándékolt czél megközelítése tekintetéből nélkülözhetlen tényben egy biztosítéki adatot látnak arra, hogy a kormány az alkotmányos jogokat tiszteli, azokat ép­ségben akarja tartani, s hogy még ott sem hajlandó magát túltenni az idő, szokás és törvény által megállapított formákon, hol csupán átmeneti állást foglalva el — bi­zonyos postulátumokat tán mellőzhetni is vélne. E feltevésünkben meglehetősen csa­lódtunk. A bécsi szabadelvűeknek sajátszerű­ modoruk van a liberális elveknek úgy ma­gyarázása, mint alkalmazására is. Annyira beleszerelmesedtek a négy év előtt született, de embrionális állapotá­ból ki nem fejlődhetett universalis cen­­tralisatio merev eszméjébe, hogy e mellett országos autonómia, nemzeti jog, belügyi önállás, törvényes önkormányzat stb. — megannyi merényletként tűnnek fel ama terv ellen, melyet az idő agyrémnek bizonyított be. Mi nem akarjuk bécsi jóbarátunk elle­nében vitatni, mennyire volt szükséges “a magyar szent korona országainak politi­kai és közigazgatási ügyeit a birodalom többi tartományáétól elkülöníteni, mert e szükséget csak a rögeszmék rabjai ta­gadhatják, ilyenekkel pedig nem vitáz­hatunk ; de azt meg kell említenünk, hogy ő Felségének e legújabb intézkedése Ma­gyarország elismerésére számíthat. Kik kiegyenlítést akarnak, az ezt köny­­nyítő, sőt lehetségesítő feltételektől nem kell irtózniok. A birodalmi tanácsban is hangsúlyozva volt a jogfolytonosság. Avagy annyit jelentene-e ez, hogy a lépés mely a tizenhét­ éves visszaélést megszüntetni, s a dolgok folyamát rendes és törvényes medrükbe visszavezetni ko­molyan igyekszik, és azoknál keltsen bi­zalmatlanságot , kik azt fellelkesülésük magasztos perc­ében leghangosabban sür­gették !­­ Ily következetlenséget nem teszünk fel a lelépett rendszer liberalistáiról, habár az örömöt, melyet a felett éreznek, hogy a magyar ügyek a miniszteri tanácsban még­is csak az államminiszter befolyása alatt intéztetnek el, legjobb néven káröröm­nek nevezhetjük. Azonban meghagyjuk nekik e kárörö­möt is, boldoguljanak vele, mert erős bennünk a meggyőződés, hogy az akarat, mely ügyeink rendbe­hozatalának nagy mű­vére vállalkozott, épen a jogfolytonosságból in­dulva ki, nem félrendszabályokkal, s nem is meddő kísérletekkel fog a kitűzött czél felé törekedni, hanem e helyett az alkotmány szellemét tartva szem előtt, már az előintézkedéseknél figyelembe lesznek véve a törvények, melyeknek el­évüléséről túl a Lajthán annyi m­ivitelen nótát zengedeztek ; és meggyőződünk arról is, hogy ama nemzeti önállás, melyet Magyarországnak alkotmánya és alapszerződései biztosítanak, mennyire csak a viszonyok engedik, egy­kori épségében vissza fog állíttatni, s így lehetőnek tartjuk azt is, hogy a bécsi cen­tralisták mostani káröröme is elhamarko­dott kárörömmé válik. Ily feltevések mellett tekintve a leg­újabban megalakult birodalmi kormányt, mi abban amaz elemeket véljük felfedez­hetni, melyekre a legmagasabb akaratnak szüksége volt, hogy a birodalom keleti részeivel a kiegyenlítés minél előbb és mi­nél tökéletesebb bevégzett ténynyé váljék. Mi tehát azon férfiakat, kik e fontos munkára egyesültek és vállalkoztak, pá­­lyájuk kezdetén üdvözöljük — azon óhaj­tás kifejezésével, hogy e szerencsekivána­­tunkat részükről minél előbb eredmény­gazdag tettek igazolják. Mert csak igy lesz elérhető, hogy ne csak jó szomszédok, de jó testvérek is maradjunk, kiknek a közös ügyek­ről ne csak elvont fogalmuk, de okuk is legyen azok iránt érdeklődni. 174 - 4586. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám, 1. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Kedd, aug. 1. 1865. 16 évi folyam Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető köz­lemények (előfizetési pénz, ki­adás körüli panaszok, hirdet­­mények) a kiadó­hivatalhoz in­­tézendők.PESTI STAPLO Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva : Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre : 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirde­tésnél 7 új kr. Bélyegdíj külön 30 njkr. Nyílt­ tér: 5 hasábos petit-sor 25 nj kr. a PESTI NAPLÓ következő folyamára: August—septemberi 2 hóra............................ August—octoberi 3 hóra.................................. August—decemberi 5 hóra ...... Július 1-től kezdve teljes példányokkal szolgálhatunk. A „PESTI NAPLÓ“ kiadó­hivatala: 3 tf'« 30 ® 99a « •• ® 99 — A pesti kereskedelmi akadémia is­kolai évét házi ünnepélylyel zárták be f. hó 29-én. Jelen volt a 150 akadémiai nö­vendéken kívül az igazgató választmány, az igazgató, a tanárok és szép számú kö­zönség. A tanulmányi bizottmány elnöke az ün­nepélyt alkalomszerű beszéddel nyitá meg. Ezután az igazgató emelt szót, s kiosztá a kilépőknek a képesítési okmányokat, s végre ez utóbbiak közül ketten tartottak beszédeket. 1° e­lnkk­ 1 .«­ö R a v­itá­­t kö­vetkezőleg hangzik : Igen tisztelt gyülekezet ! Szerény nézetem szerint nem zárhatjuk be az iskolai évet a­nélkül, hogy hálás érzelmeinket ne nyilvánítsuk, hogy köszönetünket ne fejezzük ki azok irányában, kik főiskolánkat folytonosan nagyobb vagy kisebb segélylyel istápolják, mert csak ez által vált lehetségessé ezen, a hazai ke­reskedők magasabb kiképeztetését c­élzó intéze­tünket fenntartani. Mondjunk tehát köszönetet a két keres­kedelmi testületnek és a Lloyd társa­ságnak, melyek ezerekkel, a pesti ma­gyar kereskedelmi banknak, a pesti takarékpénztárnak és az első ma­gyar általános biztosító társaság­nak, melyek szintén évenkénti tetemes segély­­lyel gyámolítják tanodánkat. Legyen szabad ez alkalommal azon remé­nyünket kifejeznünk, hogy az említett, úgy talán majd más hazai intézeteink is ezután szintén fel fogják karolni közhasznú főtanodánk ügyét, mert kell hogy azon meggyőződés mindinkább gyö­keret verjen, miszerint a kereskedelmi maga­­sabb kiképeztetés egyszersmind a kereskedelem emelésének főelőmozdítója. Leróván hálakötelezettségünket, önökhöz for­dulok ifjak, kik intézetünktől búcsút vesznek, a nagy világban k k­eresendők szerencséjüket. Önök helyzete külön-külön egyátalában igen eltérő. Az egyiket a természet gazdagabban ál­dotta meg szellemi adományokkal, míg a másik észbeli tehetsége szűkebben van kimérve; az egyik tehetős­, sőt gazdag szülők fia, kik min­den szükségét fedezik, vagy talán saját üzletük­ben nyitnak tért további fejlődésének, míg má­sok, kiknek a sors kevésbé szerencsés helyze­tet jelölt ki, már most kényszerítvék idegen ke­reskedelmi házakban keresni napi élelmüket. — De a végeredmény sem egy, és nem fejlődik ki arányosan az ifjúkori többé vagy kevésbé sze­rencsés kezdeményezésből, mert sokszor tapasz­taltuk, hogy épen a tehetős­ szülők fiai, ki­ket már bölcsösökben a szerencse ringatott, nem bírták a számukra látszólag már eleve biz­tosított életpályájukon keresztül tisztesebb állást fenntartani; míg gyakran látunk szerényebb szár­mazású és nem épen kitűnő tehetségekkel ellá­tott egyéneket, kik szorgalom és más jó tulajdo­nok, de leginkább tántoríthatatlan be­csületesség által magasabb és igen tisztes­séges polctra tudták magukat emelni. És ime, megérintettem azon pontot, a­melyet a legnagyobb, a legéletbevágóbb fontosságúnak tartok, és a­melyet önöknek most —­ főiskolánk elhagyása alkalmával — leginkább kívánok szí­vükre fektetni. Tántoríthatatlan becsületes­sé­g! Ez oly tulajdon, melyet ugyan minden pá­­ r tiszai ágostai hitvallású egyházkerület gyűlése. Fel­ka, jul. 29. Az ágost. hitv. tiszai egyházkerület jú­lius 26-án a szepesi XVI. városban tartá ez idei k­özgyűlését, melyre Z­s­e­d­é­n­y­i fel­ügyelő és Máday superintendens urak az itteni protestáns egyház küldöttei által ünnepélyesen üdvözöltetvén, már f. hó 25 én körünkben megjelentek, a tanári vizsgára kiküldött választmánynak reggel elnökölvén, délután kerületi gyámintézeti gyűlés, este pedig német nyelven Lum­­ni ez­er úr svedléri lelkész szónoklata mellett gyámintézeti isteni tisztelet tarta­tott, a­mely alkalommal bejött offerto­­rium, 158 forintnak fele, mint szeretet adománya, a kerületbeli legszegényebb egyháznak, Oláh-Pataknak, másik fele pe­dig az egyetem gyámintézetnek Pesten adatott át. Július 26-án reggeli 8 órakor magyar nyelven Kotzmann úr süvetei lelkész szónoklata mellett a templomban a köz­gyűlés tanácskozására Istennek áldása s a szent léleknek segedelme kikéretvén, az egyházkerület közgyűlése Zsedényi és Má­day urak elnöklete alatt megtartatott, melyet méltóságos Zsedényi felügyelő - ur feszült figyelemmel kísért beszéddel megnyitván, előszavaiban kiemelé, hogy a magyar protestáns egyház, úgy mint nemzetünk, csak múltjára alapíthatja leg­bátrabban jövendőjét, s haladásának pá­lyázásán saját történetéből helyesebben meríthető teendőinek szabályait, mint né­hány fők elvont eszméletéből vagy más egyházak intézményei és történeteiből, me­lyek silány s gyakran szerencsétlen után­zásra és veszedelmes kísérletekre csábít­hatnak. Az egyház képviselőinek tehát him vok szükség annak történetei tudományát phi­­losophiájával együtt, miből értvék: mikor, mely körülmények közt vala nyert, és mi­kor, mikben tévesztett a várt siker, a birniok szükség józan tapintattal, mely­nek malasztos befolyásával nem minden­kor az határozandja meg végzéseit, miként kellene lenni a dolgoknak, hanem a lehe­tőségek, kivihetőségek közt mi a legjobb, s ezt nem vetik meg azért, hogy mind azt haza nem hozhatják, mit jogosan követel­hetnek. A közelebb múlt évek szomorú bizony­ságot tenek arról, hogy a protestáns egy­­ház jogai és szabadságainak csak minimu­mát érhetheté, s hogy ezt is veszélyeztette volna, ha a tények és viszonyok hatalmá­val szembe szólván, nem inkább azok ál­tal tört volna utat legsúlyosabb körülmé­nyek közt törvényes óhajtásának eléré­sére. így 1859-ben az egyház jogát azon a mezőn védte, mely az akkori kormány által megtámadására választatott, s a kinyi­tott tért annyiban elfoglalta, a mennyiben ezt az 1790. XXVI. t. sz., azaz önállása és autonómiájának sértése nélkül tehette. Bár az egyház jogainak teljes birtokába nem léphetett, bár a jog folytonossá­gát, annak szigorú fogalmai sze

Next