Pesti Napló, 1865. október (16. évfolyam, 4636–4661. szám)

1865-10-01 / 4636. szám

225 - 4636. Vasárnap, october 1. 1865 16. évi folyam. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám. 1. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető köz­lemények (előfizetési pénz, ki­adás körüli panaszok, hirdet­mények) a kiadó­hivatalhoz in­­tézendők. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva . Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirde­tésnél 7 uj kr. Bélyegdíj külön 30 uj kr. Nyilt-tér : 5 hasábos petit­sor 25 uj kr. Pest, sept. 30. 1865, Az országgyűlés s a választások. Mind lesz a következendő országgyű­lés ; mi lesz a végeredmény ? — Oly kérdé­sek, melyekre csak prophetai lélek vagy elbizakodás adhat formulázott választ. De vannak oly szempontok, melyekből nézve, mindenki világosan láthatja azon tér körvonalait, melyek közt a nagy elvek és érdekek harczának le kell folyni. Ha szabad — csupán az eszme világossága kedvéért — hasonlattal élnünk, s a békés parlamenti értekezéseket és a kiegyenlítési hadjárathoz hasonlítnunk, a háború rész­leteit, fordulatait senki meg nem mond­hatja előre : a vezérek és tömegek ildo­­mán és közszellemén kívül befolyhatnak ezekre a természetes akadályok és a vak véletlen is — a végső kimenetel pedig az Isten kezében van. Mindamellett előre meg lehet mondani, sőt világosan előre kell tudni a hadjárat valódi czélját, annak jellemét ; vájjon offensiv vagy defen­sív eljárást szükséges e követni, s ehhez képest előre meghatározni, mely pontok bírnak stratégiai fontosssággal, melyek megtartásától vagy elfoglalásától függ a győzelem, s ezzel kapcsolatban mintegy előre kell tudni a csatatért, melyet kivá­lóan tanulmány tárgyává kell tenni ; számba lehet venni a szemben állók anyagi és szellemi erejét, s a factorok többi részét, melyekből ha arithmeticai bizonyossággal nem, de mégis mathematicai számítást le­het készitni, melyet valószínűségi számí­tásnak neveznek. Mindez nagyobb tárgy és több részletes vizsgálattal jár, hogysem annak tömke­legébe bocsátkoznánk, s egy rövid czikk­­ben el akarnák intézni. Csak — mint mondom — egy-két fő­­vonást akarok kiemelni a leendő csata­térből, mely némi gyakorlati, s úgy­szólván napi kérdéssel összefügg. Először is világos, hogy az 1865-ki, vagy jobban mondva az 1866-oi ország­gyűlésnek a hadjárat egész természetére nézve különböznie kell az 1861-ikitől. Magyarországon elejétől fogva kétféle országgyűléseket különböztethetünk meg: a sérelmieket , melyek a kormány időnkénti túlkapásai ellen a törvényekre, szerződésekre hivatkozva, nem voltak egye­bek jegyzőkönyvekbe iktatott óvásoknál, melyeket csak tudomásul vettek, és sok­szor ignoráltak. A másik neme az ország­gyűléseknek a törvényalkotó gyűlé­sek, melyek a reformok felé voltak irá­nyulva. Ilyen sok tekintetben az 1790-iki, ilyenek félig-meddig az 1825 ótaiak, é­s mindenekfelett ilyen volt az 1847/e-iki. A sérelmi jellemvonás azonban túlural­­kodó volt mindig, é­s még a vegyes ház­­beli királyok alatt is a rákosi gyűléseken a kis nemesség többnyire protestáló állást szeretett elfoglalni. De még az 1790-iki és azótai gyűlések is, melyek újítók valának, különösen a miniszteri felelősség nemlétében sérelmiek voltak, s az 1848-iki gyűlésen bár az al­kotás annyira uralkodó volt , hogy új alapra fekteté a magyar alkotmányt, ta­­gadhatlanul magán viselé hatványozott mértékben azon ellenzéki szellemet, mely a sérelmi országgyűlések iskolájában nyert erőt és gyakorlottságot. Mind az opposi­­tionális szellem, mind a reformtörekvés egyszerre nyert itt tetőpontot. Az 1861-iki országgyűlés semmi sem volt egyéb sérelmi országgyűlésnél — oly mértékben, minőre kevés példa van, és pedig nem mi voltunk az okai, hanem a velünk szemben állott „vérwirkolás“ po­litikája. Az 1866-iki országgyűlés pedig — előre láthatólag — oly kevéssé lehet sérelmi, hogy tán alig van példa rá a magyar hi­stóriában az utolsó három-négyszáz év alatt. Azon tárgyak, melyek miatt az 1861-ki országgyűlésen óvás létetett, vagy el­enyésztek, vagy kevés fáradtsággal elhá­­ríthatók,­­ vagy nagyon kell csalódnunk. Alkotó, valóban törvényhozó országgyű­lésünk lesz. És pedig nem oly egészen ujjá­­alkotó, mint az 1848-iki. Az alapok le vannak téve a pragmatica sanctióban, az 1848-iki törvényekben. Miután más oldalról tiszta lap van en­gedve sok oly kérdésben, mi 1861-ben a legelszántabb ellenzést kivánta,­­ miután az, a­mi akkor hathatós óvást követelt, most saját rendelkezésünkre bízatott: világos, hogy nem az lesz a feladat, hogy tüzes el­lenzés mutatkozzék, hanem hogy hig­gadtan és államférfias okosság­gal legyen formulázva az államjogi kér­dések megoldása. Az 1866-iki országgyűlés tehát az ál­­lamjogi kérdésekben sem sérelmi többé, hanem mintegy alkotó és formulázó. De az országgyűlésnek más feladatai is lesznek. A legf. királyi leiratban az országgyűlés feladatául van kitűzve fontos belügyeink rendezése is. Az országgyűlés eme, csak nagyjában vázolt helyzetéből foly, hogy a pártalaku­lásoknak máskép kell történniük, mint az eddigi országgyűléseken. Mindenekelőtt világos, hogy felirati és határozati párt nem lehet, — a September 20-iki császári pátens és a kor­mánynak az országgyűlés egybehivása dolgában követett egész eljárása kivette az alapot ezen pártosztályzás alól. A köz­jogi kérdésekben lényeges eltérés alig le­het az 1861-iki két nagy párt emberei közt. Sarkalatos jogokat egyik sem fog feladni kívánni, — legalább nem tudunk oly magyar pártot egész háromszáz év óta, mely az országnak és nemzetnek élet­­feltételeire nézve alkudozott volna. Ha lesz eltérés, az csak oly csekély lesz, mely talán pártárnyalatot, töredéket állít­hat elő, de valódi pártot nem. Másik tárgya az országgyűlésnek a szűkebb értelemben vett belügy, s illetőleg az 1848-iki reformoknak kifejtése, s az akkori törvények kibővítése és egészítése. Ebben a részben is lehetnek eltérések, s a képviselők közül egyik jobban fog haj­lani tán a democratikus irány felé, mint a másik; — de alig hiszszük, hogy valaki jóval többet vagy jóval kevesebbet óhajt­son, mint az a nagy párt, melyet 1861-ben feliratinak neveztek, s mint a minek alapja le van téve az 1848-iki törvényekben, legalább annyival többet vagy keveseb­bet nem, hogy élesen szembetett pro­gramúm pártok a nagy valószínűségek kö­zé tartoznának. Szólanunk kell a harmadik és ős­réginek mondható pártról — a conservativ párt­ról, mely 1861-ben alig hallata magát, de 1848 előtt nagy szerepe volt. Egykori tagjai kormányon ülnek, s összesen az egész párt kitűnő kapacitásokat számlál. Hihető-e, hogy ez éles ellentétbe tegye magát azon compact többséggel, mely a képviselőházban a volt felirati és határo­zati pártok nagyon valószínű összetartásá­ból fog előállani ? Ez nemcsak nem hihető, hanem alkalmasint nem is akar a párt így lépni fel. Azon egész pártról, melyet conserva­­tivnak neveztünk, vannak némely balíté­­letek itt-ott, de az összes ország alkalmasint egészen más szemmel nézi azt, mint a ko­rábbi húsz-harmincz év alatt. És méltán. A conservativ párt Magyarország történe­tében, habár tagjai nagy előszeretettel voltak Bécs iránt, s a múlt század végén és a mostani kezdetén el­kezdtek germa­­nizálódni, soha sem törekedett, mint párt, arra, hogy Magyarország jogait feladja. Alig volt csak pártnak is nevezhető, mert a nemzet többségével egyetértett, midőn sarkalatos jogokról való szó. Egészen kivételes volt ezen párt 1836— 1848-ig való szerepe, sőt kivéte­les volt oly határozott külön­válása, hogy külön pártelne­vezést nyerjen. A magyar történet­ben alig van rá példa, hogy főuraink oly messze mentek volna a szabadság rovásá­ra való engedményekben, mint a nevezett időben. — De ez némileg históriai szük­ségességnek fog látszani ama kor jövendő történetírója előtt. Minél mohóbban fogott a liberális párt a reformokhoz, minél han­gosabbá lett az ellenzék , annál na­gyobb lett az ellenhatás a lassabban át­­alakulni szerető főúri pártban, melynek tagjai régi idők óta inkább a diplo­­matiai , mint az oppositionális elemet képezték a magyar nemzetben. — Azt hiszszük, ama párt gyakran igen nép­szerű, s legtöbbnyire hangadó volt az országban, kivéve a nevezett rövid kor­szakot. Ezt sokan jól tudják, csakhogy nem elég helyesen adják okát. Sokan úgy vélekednek, hogy felsőbb aristocratiánk tekintélye csupán a magyar népnek aris­­tocraticus hajlamaiból folyt. Ebben van valami igaz. De egy-egy család érdemek által emelkedett az esetek legnagyobb ré­szében magasra, így magának a traditio­­nális tekintélynek is hazafias eredete van. Azonban igazságtalanság is csupán tradi­­tiónak tulajdonitni azt a kiváló tekintélyt, s mondhatni népszerűséget, me­lyet aristocratiánk birt Magyar-, Erdély- és Horvátországban. Karddal és észszel, vallás és közoktatás körüli buzgalommal többnyire elől járt, s igen válságos idők­ben kivált az által­­őn nagy szolgálatokat, hogy ő képviselte és vitte a magyar nem­zetnek gyakran oly szükséges diplomatá­ját. És e részben az elismerés tulságig ment. Rendesen több hatalmat és befo­lyást tettek fel róla, mint a­mennyivel di­csekedhetett. Nem halljuk-e gyakran ma is, hogy némely bajainkon az aristocratiá­­nak kellene segíteni, mert annak van nagy vagyona és befolyása ? Szóval: aristocratiánk, melyből a con­servativ párt állott, egészen kivételes helyzetbe jutott volt az 1848 előtti évek­ben az által, hogy népszerűtlen­­n­é vált, a­mi tán századok óta nem volt. Csak a közelebbi eseményeket véve is , nem világos-e , hogy egészen más természetű most a conservativ párt , mint az 1848 körüli években? Visszaál­­lott hajdani traditionális állomására, a­míg a nemzet többi része passiv ellenál­lásban vesztegelt, az meg nem szűnt mun­kálkodni, s úgyszólván a nemzet diploma­­tiai ügyeit véve kezébe, már­is nagyszerű eredményeket képes felmutatni. Az ország, a nemzet meg fogja adni, hogy jogaink élvezetének visszanyerésében ama párt férfiai küzdtek első­sorban a nemzetért és hazáért. És a jövő országgyűlésen, mely isten és az uralkodó után nagy részben az ő művök, megczáfolnák-e önmagukat? — Ez hihetetlen! Lehetséges-e továbbá, hogy ugyanazon állást foglalják el a nemzet többségével szemben, melyet 1848 előtt elfoglaltak ? Merőben lehetetlen: nincs rá sem ok, sem alkalom. A­mi az államjogi kérdéseket illeti, is­métlem, a­mit fentebb mondok: soha sem volt még párt Magyarországon, mely a nemzet és ország sarkalatos jogait fel akarta volna adni, s gyakran épen a fő­­aristocratia, a maga saját érdekében is, a legerősebb oppositió volt e részben. De ezen általános históriai igazságon kívül is nincsenek-e közelebbi bizonyítékok ? — Volt-e az 1861-ki országgyűlésen, hol az 1848-ki törvényekre oly nagy nyomaték­kal helyezett súlyt az ország, oly conser­­vativ-párt, mely erélyes dissonans hangot emelt volna, sőt nem láttuk-e az egykori külön párt egyes kiváló férfiait a leghat­­hatósabb szónokok sorában a felirat mellett emelni szót? És máig is a napon­kénti érintkezés és egyes nyilatkozatok nem arról győznek-e meg, hogy a conservativ és az úgynevezett felirati párt közt oly fusio készül, min­t utóbbi és a határozati közt reménylünk? A­mi a belső kérdéseket illeti, ezekben volt a conservativ párt conservativ 1848 előtt, s leginkább a miatt, mivel attól tar­tott, hogy a gyors reformok a nemzetet forradalmi térre sodorják. De jelenleg a reformok már­ végre vannak hajtva az 1848-as törvények által, s csak kifejtésük és bővítésük lehet kérdés tárgya. Nem lehet politikus, ki legkevésbé is kivihe­tőnek tartaná a visszatérést a robotra, a rendi országgyűlésre, a nemesi megyére, az utasításos követekre, s a nem­ felelős kormányra. Lehet, hogy az 1848-as tör­vények tovább fejtésében egy-egy ország­gyűlési tag kevésbé lesz szabadelmű, mint a másik, de egy következetesen, minden kérdésre nézve keresztülvitt pro­gramum conservativ párt, mely élesen szembe tegye magát az országgyűlés töb­bi részével, nem tartozik a valószínűségek közé, így állván a régi elnevezésű, s ma már alig létező pártkülönbségekkel­, új pár­tok állhatnak elő; de az új pártok mellett is valószínű, hogy a követke­zendő országgyűlés nem lesz azon, a kö­zönségre nézve idegizgató látvány, mely a nagy pártok parlamentáris küzdelmének egy-egy katonai manoever vagy erélyes dráma érdekességét adja; — hiányozni fog a sérelmi országgyűlések azon érde­kessége is, melyeken az legyen a legün­­nepeltebb férfiú, a­ki legkeményebben tud­ja kifejezni magát a kormány ellen. Az eddigieknél jobban kell annak ha­­sonlítnia a kifejlett alkotmányú országok parlamentjeihez, hol a nagy kérdések a bizottságok kebelében már nagyjából el­döntöttek, s a nyilvános ülésekben csak egy-két kiválóbb szónok fejti ki átaláno­­sabb szempontból a tárgyat. Óhajtandó is, hogy úgy legyen, mint az angol parla­mentben, hol mindamellett, hogy erős pár­tok vannak, a napirend kérdéseihez több­nyire csak az avatottabb szakértők szóla­nak, s ha nem volnának az interpellációk, melyek a napi­rendet félben szakasztják, többnyire az idegeket igen kevéssé feszült­ségben tartó mulatság lenne a tanácskoz­á­­sok folyama. Mindezen nézetek elmondását nem gon­dolom merőben hiú szemlélődésnek és el­mefuttatásnak. Gyakorlati következtetést vonhatunk belőlök a napi kérdésre — a képviselő - választásokra nézve. És ezen következtetéseket ezekben vélem összefoglalhatni: 1. Helytelen volna a választásoknál a jelölteket akár az 1848 előtti és 1848-iki, akár pedig csupán az 1861-iki pártállás szerint ítélni. Csak politikai hitvallása megüsse azon mértéket, melyet az állam­jogi kérdésben a pragmatica sanctio, s a részletekben az 1848-ban megállapított átalános elvek kiszabnak, — a jelölt az egyetlen nagy nemzeti párthoz tar­tozik. 2. Helytelen csak azért választani egy­­egy kerületben ismét ugyanazon régi párt­beli képviselőt, mivel a múlt országgyű­lésen is ilyen választatott. Az 1865-iki or­szággyűlés helyzete és tanácskozásainak tárgya más nemű lévén, nem állhat meg a folytonosság azon elve, melynek 1861-ben volt értelme, mert a legkisebb részletekben is ki akarák mutatni akkor az 1848-hoz való ragaszkodást. Nem len­ne értelme, kivált az országgyűlés tárgyá­ban, ily demonstratiónak. 3. Az 1865-iki országgyűlésen inkább kárt, mint hasznot tennének oly képvise­lők, kik erélyes óvások, elmés replicázó tehetség és a dictió szépsége által tűnnek ki; több kárt mint hasznot tesznek azok, kiknél nyilvánvaló a szerepelni és feltűnni vágyás, kik szónoklataikban hirdetik ugyan a hazafiságot, de anynyi önfeláldo­zásra nem képesek, hogy a szónoki visz­­ketegnek ellen­álljanak, midőn a tárgy meg nem kívánja. Az ilyenek nemcsak az időt vesztegettetik, hanem képesek szemé­lyes dicsvágyuk érdekében koc­káztatni a legfontosabb közügyeket. 4. Pozitív, komoly férfiakra van szük­ség, kik tanulmány és tapasztalás által képesítve vannak nemcsak a nyilvános ülésekben szónokolni, hanem a bizottsá­gokban alapos véleményt adni; a­kik a nyilvános ülések coulissái mögött nem csel­­szövényeket űznek, hanem képesek egyes kérdésekben tanulmányt tenni, munkála­tokat készíteni, és javaslatokat, kérdéseket formulázni. 5. Mindezen érdekekben óhajtandó, hogy maguknak a választásoknak a ke­rületek értelmisége komolyabb szint és irányt adjon, hogy ne legyenek azok nagy gyermekek játékává, sem pedig dulakodássá. A választók közötti erősebb összetűzésnek kevéssé lehet most helye, miután nincsenek élesen szembenálló pár­tok. Reményünk is lehet, hogy a választá­sok nyugodtabban fognak lefolyni, mint negyven év óta bármikor. Bécsi dolgok­ — A „Fremdenblatt“ tévedésen alapulónak mondja azt a hírt, mintha gr. A p p o n y t (az eddigi londoni követ) neveztetnék ki római követ­tül b. Bach helyébe. Ugyanazon lap szerint a minisztérium közelebbről részletes kimu­tatást fog közzé tenni a birodalom pénzügyi állásáról. Ki fog ebből tűnni, hogy habár a mos­tani minisztérium csak az év második felében vette át a kormányt, tetemes meggazdálkodáso­­kat eszközölt. September hó már csak igen cse­kély deficitet mutat. Év végével nemcsak a reichsrath által letörölni kívánt 27 millió ft lesz megtakarítva, hanem annál több is. — A pénz­ügyre vonatkozó utóbbi hirt közli csaknem szó­ról szóra a jól értesült „Debatte“ is. — A régi „Presse“ azt hallja, hogy a római követi állomás egy ideig betöltetlenül marad , és sem gr. Apponyi, sem b. Hübner nem neveztetik ki most ezen állomásra. Alkalmasint b. Hübner van kiszemelve, hogy későbben ezen állomást elfoglalja. Ugyanazon lap szerint alaptalan, mintha gr. Eszterházy fogná átvenni a külügyi tárczát. Követválasztási mozgalmak. — Győrből arról értesitnek, hogy ott a múlt országgyűlési képviselő ellenében Kautz Gyula pesti egyetemi tanár van felléptetve jelöltül. Részünkről óhajtjuk, hogy Győr utób­bi jeles férfiúnak adjon elsőséget a válasz­tásnál. Kautz Gyula politikai nézetei egészen egyeznek az 1861-iki felirati pár­téival. Ő mint egyetemi tanár és mint tu­dományos író, el van látva azon ismere­tekkel, melyekkel gyakorlatibb téren mű­ködendő országgyűlésen megbecsülhetlen szolgálatokat tehetni a közügynek. Csak azt kell kiemelnünk ezek közt, hogy ő legjelesebb és képzettebb nemzetgaz-­­­d­áin­k közé tartozik, már pedig nemzet­ !­s­­ Megyei élet. B.­Gyula, sept. 21. Mint e lapok hasábjain f. hó 15-kéröl közlött csikkemben is nyilván érintem, minden sujtásos tisztelgést szándékosan kerülni a­karó­lag, félin­­cognitó révén be tisztelve szeretett főispánunk a székvárosba, s e miatt a f. hó 9-diki rögtönzött tisztelgés, tisztán és egyedül Gyula városa nevé­ben és részvéte mellett történvén, — mintegy tartozásban lenni érezte magát a megyei önálló intelligentia, s nem állhatta meg, hogy hű ra­gaszkodásának , bizalmának és tiszteletének egyetemes kifejezést ne adjon a megye nevében. E nemes szép tisztében eljárandó, a megye min­den városából, falujából, pusztájáról mindenünnen sietett minden illető, ki akadályozva nem volt, e hó 25 ik napjára ide a székvárosba. A gyülekező hely a „Kör“ szállása volt, honnan az imposant számú tisztelgő testület délelőtti 11 órakor in­dult a megye teremébe, s azt derekasan meg­töltvén, ha a mellék­hivatalszobából, egyszerű fekete ruhában, czikornyátlan könnyű bársony ponyóka-mentében, csakhamar a terembe lépett a nagy férfiú, kit a tisztelgés illete. Félszázados vén ember vagyok, zsenge ifjúságomtól kezdve testestől lelkestől megyei ember voltam, mikor és mig megye volt, — de sem restauratiókon, sem közgyűléseken ilyen hosszantartó, ilyen szives, ilyen lelkes „éljenzéseknek“ részese és tanúja még nem voltam. Mintha minden száj és szív egygyé vált volna, oly együttes, oly egy­szerre felharsogó, oly öszhangzó volt az éljen­zés ; nincs zene, nincs ének, mely ennél szebb harmónia lehetne, mely a lélekre emelőbben hat­hatna ; feledtetett a lelkesültség édes mámora kis időre minden szenvedést, anticipálva nekünk magát a jobb jövőt­­ — és ez nem is csoda, mert hiszen ma Békés megye szabadelvű egyetemes intelligentiája, Békésmegye közteremében, mely egy rövid sikamlós intermezzo kivételével, majd 17 évig zárva volt előtte, jobb időkbeli régit, és most újonnan 3-szor, tán ezúttal már élte fogy­ gazdasági viszonyaink rendezése a leg­életbevágóbb kérdés, és remélhetőleg a következő három év alatt (meny­nyire a képviselőt választják) messze jö­vőre kiható végzéseket fog hozni kel­teni. Ez is egyike azon fontos tárgyak­nak, hol a frázisos szónoklatok merőben hasztalanok; itt oly ember tehet nagy szolgálatokat, ki szakismeretei mellett képes tanulmányokat tenni és munkálato­kat késziteni, vagy e részben segítségül lenni. — Felhozzák tán ellene, hogy, mint egyetemi tanár, nem független. Ez alapta­lan gyanú. Ki lenne független, ha egy egyetemi tanár nem az? És ha a Lajthán túl, hol a kormány mindig nagyobb mérv­ben gyakori a tekintélyét, mint nálunk, hol egyes képviselőt az ülésszak után perbe is fogtak, láttunk a reichsrab­ban tanárokat, kik a legerélyesebben állanak az ellenzék soraiban, kevesebb független­séget tegyünk-e fel egy magyar tanárban, kinek háta mögött a magyar törvény és az egész magyar országgyűlés testületi tekin­télye áll ? — Szalontának dicséretes szokása, hogy a képviselő-választások alkalmával a város legkitűnőbb szülöttét, Arany Jánost szokta felszólitni a képviselőség elvállalására. De 1861-ben ezen jelesünk, ki a mily nagy dicsősége a magyar iroda­lomnak, még sokkal nagyobb mértékben szerény, nem fogadá el a jelöltséget. — Óhajtandó, hogy jelen esetben engedjen az őt jól ismerő választók felhívásának. Nem szólnánk mellette, ha ő csupán csak a képzelet embere volna, mint sok más költő, s nem párosulna nála a legfényesebb költői tehetség oly józan észszel, melyre büszkék vagyunk, mint a magyar nemzeti genius egyik alapvonására, feddhetlen erős jellemmel és helyes ítélettel. Politikai hite is felül áll minden kételyen. A nemesebb népköltészet ezen mestere már irataiban és egész szellemében ideális képviselője a minden élesebb szenvedélyektől megtisz­tított „1848“-nak. Hazafisága — mint a magyar nemzet minden valódi nagy költőjének hazafisága — a legmélyebben érzett valóság. A hiú feltűnésnek és szó­noklati kérdéseknek sem barátja, s nem engedi magát általuk elragadtatni. Szó­val : a jog, a nemzet, a jó ügy állandóbb és lelkiismeretesebb szavazatot alig nyer­het az övénél, így mindamellett, hogy a képviselői kö­telességek talán áldozatot követelnek meg­becsülhetlen irodalmi foglalkozásától, je­len esetben, midőn a haza legfontosabb érdekei állnak az eldöntés küszöbén, re­méljük, hogy Arany teljesítéssel fogja megköszönni szülötte városa bizalmát. — Óhajtandó ez annyival inkább, mivel al­kalmasint rá fog érni a közelebbi ország­gyűlés egy-két oly törvény készítésére, mely az irodalmat és tudományt is ér­dekli, s melyben szakemberekre, s oly ügyes és gondos formulázókra lesz szük­ség, minőnek az Akadémia mostani titká­rát ismerjük.

Next