Pesti Napló, 1865. október (16. évfolyam, 4636–4661. szám)
1865-10-01 / 4636. szám
225 - 4636. Vasárnap, october 1. 1865 16. évi folyam. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám. 1. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva . Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 uj kr. Bélyegdíj külön 30 uj kr. Nyilt-tér : 5 hasábos petitsor 25 uj kr. Pest, sept. 30. 1865, Az országgyűlés s a választások. Mind lesz a következendő országgyűlés ; mi lesz a végeredmény ? — Oly kérdések, melyekre csak prophetai lélek vagy elbizakodás adhat formulázott választ. De vannak oly szempontok, melyekből nézve, mindenki világosan láthatja azon tér körvonalait, melyek közt a nagy elvek és érdekek harczának le kell folyni. Ha szabad — csupán az eszme világossága kedvéért — hasonlattal élnünk, s a békés parlamenti értekezéseket és a kiegyenlítési hadjárathoz hasonlítnunk, a háború részleteit, fordulatait senki meg nem mondhatja előre : a vezérek és tömegek ildomán és közszellemén kívül befolyhatnak ezekre a természetes akadályok és a vak véletlen is — a végső kimenetel pedig az Isten kezében van. Mindamellett előre meg lehet mondani, sőt világosan előre kell tudni a hadjárat valódi czélját, annak jellemét ; vájjon offensiv vagy defensív eljárást szükséges e követni, s ehhez képest előre meghatározni, mely pontok bírnak stratégiai fontosssággal, melyek megtartásától vagy elfoglalásától függ a győzelem, s ezzel kapcsolatban mintegy előre kell tudni a csatatért, melyet kiválóan tanulmány tárgyává kell tenni ; számba lehet venni a szemben állók anyagi és szellemi erejét, s a factorok többi részét, melyekből ha arithmeticai bizonyossággal nem, de mégis mathematicai számítást lehet készitni, melyet valószínűségi számításnak neveznek. Mindez nagyobb tárgy és több részletes vizsgálattal jár, hogysem annak tömkelegébe bocsátkoznánk, s egy rövid czikkben el akarnák intézni. Csak — mint mondom — egy-két fővonást akarok kiemelni a leendő csatatérből, mely némi gyakorlati, s úgyszólván napi kérdéssel összefügg. Először is világos, hogy az 1865-ki, vagy jobban mondva az 1866-oi országgyűlésnek a hadjárat egész természetére nézve különböznie kell az 1861-ikitől. Magyarországon elejétől fogva kétféle országgyűléseket különböztethetünk meg: a sérelmieket , melyek a kormány időnkénti túlkapásai ellen a törvényekre, szerződésekre hivatkozva, nem voltak egyebek jegyzőkönyvekbe iktatott óvásoknál, melyeket csak tudomásul vettek, és sokszor ignoráltak. A másik neme az országgyűléseknek a törvényalkotó gyűlések, melyek a reformok felé voltak irányulva. Ilyen sok tekintetben az 1790-iki, ilyenek félig-meddig az 1825 ótaiak, és mindenekfelett ilyen volt az 1847/e-iki. A sérelmi jellemvonás azonban túluralkodó volt mindig, és még a vegyes házbeli királyok alatt is a rákosi gyűléseken a kis nemesség többnyire protestáló állást szeretett elfoglalni. De még az 1790-iki és azótai gyűlések is, melyek újítók valának, különösen a miniszteri felelősség nemlétében sérelmiek voltak, s az 1848-iki gyűlésen bár az alkotás annyira uralkodó volt , hogy új alapra fekteté a magyar alkotmányt, tagadhatlanul magán viselé hatványozott mértékben azon ellenzéki szellemet, mely a sérelmi országgyűlések iskolájában nyert erőt és gyakorlottságot. Mind az oppositionális szellem, mind a reformtörekvés egyszerre nyert itt tetőpontot. Az 1861-iki országgyűlés semmi sem volt egyéb sérelmi országgyűlésnél — oly mértékben, minőre kevés példa van, és pedig nem mi voltunk az okai, hanem a velünk szemben állott „vérwirkolás“ politikája. Az 1866-iki országgyűlés pedig — előre láthatólag — oly kevéssé lehet sérelmi, hogy tán alig van példa rá a magyar históriában az utolsó három-négyszáz év alatt. Azon tárgyak, melyek miatt az 1861-ki országgyűlésen óvás létetett, vagy elenyésztek, vagy kevés fáradtsággal elháríthatók, vagy nagyon kell csalódnunk. Alkotó, valóban törvényhozó országgyűlésünk lesz. És pedig nem oly egészen ujjáalkotó, mint az 1848-iki. Az alapok le vannak téve a pragmatica sanctióban, az 1848-iki törvényekben. Miután más oldalról tiszta lap van engedve sok oly kérdésben, mi 1861-ben a legelszántabb ellenzést kivánta, miután az, ami akkor hathatós óvást követelt, most saját rendelkezésünkre bízatott: világos, hogy nem az lesz a feladat, hogy tüzes ellenzés mutatkozzék, hanem hogy higgadtan és államférfias okossággal legyen formulázva az államjogi kérdések megoldása. Az 1866-iki országgyűlés tehát az államjogi kérdésekben sem sérelmi többé, hanem mintegy alkotó és formulázó. De az országgyűlésnek más feladatai is lesznek. A legf. királyi leiratban az országgyűlés feladatául van kitűzve fontos belügyeink rendezése is. Az országgyűlés eme, csak nagyjában vázolt helyzetéből foly, hogy a pártalakulásoknak máskép kell történniük, mint az eddigi országgyűléseken. Mindenekelőtt világos, hogy felirati és határozati párt nem lehet, — a September 20-iki császári pátens és a kormánynak az országgyűlés egybehivása dolgában követett egész eljárása kivette az alapot ezen pártosztályzás alól. A közjogi kérdésekben lényeges eltérés alig lehet az 1861-iki két nagy párt emberei közt. Sarkalatos jogokat egyik sem fog feladni kívánni, — legalább nem tudunk oly magyar pártot egész háromszáz év óta, mely az országnak és nemzetnek életfeltételeire nézve alkudozott volna. Ha lesz eltérés, az csak oly csekély lesz, mely talán pártárnyalatot, töredéket állíthat elő, de valódi pártot nem. Másik tárgya az országgyűlésnek a szűkebb értelemben vett belügy, s illetőleg az 1848-iki reformoknak kifejtése, s az akkori törvények kibővítése és egészítése. Ebben a részben is lehetnek eltérések, s a képviselők közül egyik jobban fog hajlani tán a democratikus irány felé, mint a másik; — de alig hiszszük, hogy valaki jóval többet vagy jóval kevesebbet óhajtson, mint az a nagy párt, melyet 1861-ben feliratinak neveztek, s mint a minek alapja le van téve az 1848-iki törvényekben, legalább annyival többet vagy kevesebbet nem, hogy élesen szembetett programúm pártok a nagy valószínűségek közé tartoznának. Szólanunk kell a harmadik és ősréginek mondható pártról — a conservativ pártról, mely 1861-ben alig hallata magát, de 1848 előtt nagy szerepe volt. Egykori tagjai kormányon ülnek, s összesen az egész párt kitűnő kapacitásokat számlál. Hihető-e, hogy ez éles ellentétbe tegye magát azon compact többséggel, mely a képviselőházban a volt felirati és határozati pártok nagyon valószínű összetartásából fog előállani ? Ez nemcsak nem hihető, hanem alkalmasint nem is akar a párt így lépni fel. Azon egész pártról, melyet conservativnak neveztünk, vannak némely balítéletek itt-ott, de az összes ország alkalmasint egészen más szemmel nézi azt, mint a korábbi húsz-harmincz év alatt. És méltán. A conservativ párt Magyarország történetében, habár tagjai nagy előszeretettel voltak Bécs iránt, s a múlt század végén és a mostani kezdetén elkezdtek germanizálódni, soha sem törekedett, mint párt, arra, hogy Magyarország jogait feladja. Alig volt csak pártnak is nevezhető, mert a nemzet többségével egyetértett, midőn sarkalatos jogokról való szó. Egészen kivételes volt ezen párt 1836— 1848-ig való szerepe, sőt kivételes volt oly határozott különválása, hogy külön pártelnevezést nyerjen. A magyar történetben alig van rá példa, hogy főuraink oly messze mentek volna a szabadság rovására való engedményekben, mint a nevezett időben. — De ez némileg históriai szükségességnek fog látszani ama kor jövendő történetírója előtt. Minél mohóbban fogott a liberális párt a reformokhoz, minél hangosabbá lett az ellenzék , annál nagyobb lett az ellenhatás a lassabban átalakulni szerető főúri pártban, melynek tagjai régi idők óta inkább a diplomatiai , mint az oppositionális elemet képezték a magyar nemzetben. — Azt hiszszük, ama párt gyakran igen népszerű, s legtöbbnyire hangadó volt az országban, kivéve a nevezett rövid korszakot. Ezt sokan jól tudják, csakhogy nem elég helyesen adják okát. Sokan úgy vélekednek, hogy felsőbb aristocratiánk tekintélye csupán a magyar népnek aristocraticus hajlamaiból folyt. Ebben van valami igaz. De egy-egy család érdemek által emelkedett az esetek legnagyobb részében magasra, így magának a traditionális tekintélynek is hazafias eredete van. Azonban igazságtalanság is csupán traditiónak tulajdonitni azt a kiváló tekintélyt, s mondhatni népszerűséget, melyet aristocratiánk birt Magyar-, Erdély- és Horvátországban. Karddal és észszel, vallás és közoktatás körüli buzgalommal többnyire elől járt, s igen válságos időkben kivált az általőn nagy szolgálatokat, hogy ő képviselte és vitte a magyar nemzetnek gyakran oly szükséges diplomatáját. És e részben az elismerés tulságig ment. Rendesen több hatalmat és befolyást tettek fel róla, mint amennyivel dicsekedhetett. Nem halljuk-e gyakran ma is, hogy némely bajainkon az aristocratiának kellene segíteni, mert annak van nagy vagyona és befolyása ? Szóval: aristocratiánk, melyből a conservativ párt állott, egészen kivételes helyzetbe jutott volt az 1848 előtti években az által, hogy népszerűtlenné vált, ami tán századok óta nem volt. Csak a közelebbi eseményeket véve is , nem világos-e , hogy egészen más természetű most a conservativ párt , mint az 1848 körüli években? Visszaállott hajdani traditionális állomására, amíg a nemzet többi része passiv ellenállásban vesztegelt, az meg nem szűnt munkálkodni, s úgyszólván a nemzet diplomatiai ügyeit véve kezébe, máris nagyszerű eredményeket képes felmutatni. Az ország, a nemzet meg fogja adni, hogy jogaink élvezetének visszanyerésében ama párt férfiai küzdtek elsősorban a nemzetért és hazáért. És a jövő országgyűlésen, mely isten és az uralkodó után nagy részben az ő művök, megczáfolnák-e önmagukat? — Ez hihetetlen! Lehetséges-e továbbá, hogy ugyanazon állást foglalják el a nemzet többségével szemben, melyet 1848 előtt elfoglaltak ? Merőben lehetetlen: nincs rá sem ok, sem alkalom. Ami az államjogi kérdéseket illeti, ismétlem, amit fentebb mondok: soha sem volt még párt Magyarországon, mely a nemzet és ország sarkalatos jogait fel akarta volna adni, s gyakran épen a főaristocratia, a maga saját érdekében is, a legerősebb oppositió volt e részben. De ezen általános históriai igazságon kívül is nincsenek-e közelebbi bizonyítékok ? — Volt-e az 1861-ki országgyűlésen, hol az 1848-ki törvényekre oly nagy nyomatékkal helyezett súlyt az ország, oly conservativ-párt, mely erélyes dissonans hangot emelt volna, sőt nem láttuk-e az egykori külön párt egyes kiváló férfiait a leghathatósabb szónokok sorában a felirat mellett emelni szót? És máig is a naponkénti érintkezés és egyes nyilatkozatok nem arról győznek-e meg, hogy a conservativ és az úgynevezett felirati párt közt oly fusio készül, mint utóbbi és a határozati közt reménylünk? Ami a belső kérdéseket illeti, ezekben volt a conservativ párt conservativ 1848 előtt, s leginkább a miatt, mivel attól tartott, hogy a gyors reformok a nemzetet forradalmi térre sodorják. De jelenleg a reformok már végre vannak hajtva az 1848-as törvények által, s csak kifejtésük és bővítésük lehet kérdés tárgya. Nem lehet politikus, ki legkevésbé is kivihetőnek tartaná a visszatérést a robotra, a rendi országgyűlésre, a nemesi megyére, az utasításos követekre, s a nem felelős kormányra. Lehet, hogy az 1848-as törvények tovább fejtésében egy-egy országgyűlési tag kevésbé lesz szabadelmű, mint a másik, de egy következetesen, minden kérdésre nézve keresztülvitt programum conservativ párt, mely élesen szembe tegye magát az országgyűlés többi részével, nem tartozik a valószínűségek közé, így állván a régi elnevezésű, s ma már alig létező pártkülönbségekkel, új pártok állhatnak elő; de az új pártok mellett is valószínű, hogy a következendő országgyűlés nem lesz azon, a közönségre nézve idegizgató látvány, mely a nagy pártok parlamentáris küzdelmének egy-egy katonai manoever vagy erélyes dráma érdekességét adja; — hiányozni fog a sérelmi országgyűlések azon érdekessége is, melyeken az legyen a legünnepeltebb férfiú, aki legkeményebben tudja kifejezni magát a kormány ellen. Az eddigieknél jobban kell annak hasonlítnia a kifejlett alkotmányú országok parlamentjeihez, hol a nagy kérdések a bizottságok kebelében már nagyjából eldöntöttek, s a nyilvános ülésekben csak egy-két kiválóbb szónok fejti ki átalánosabb szempontból a tárgyat. Óhajtandó is, hogy úgy legyen, mint az angol parlamentben, hol mindamellett, hogy erős pártok vannak, a napirend kérdéseihez többnyire csak az avatottabb szakértők szólanak, s ha nem volnának az interpellációk, melyek a napirendet félben szakasztják, többnyire az idegeket igen kevéssé feszültségben tartó mulatság lenne a tanácskozások folyama. Mindezen nézetek elmondását nem gondolom merőben hiú szemlélődésnek és elmefuttatásnak. Gyakorlati következtetést vonhatunk belőlök a napi kérdésre — a képviselő - választásokra nézve. És ezen következtetéseket ezekben vélem összefoglalhatni: 1. Helytelen volna a választásoknál a jelölteket akár az 1848 előtti és 1848-iki, akár pedig csupán az 1861-iki pártállás szerint ítélni. Csak politikai hitvallása megüsse azon mértéket, melyet az államjogi kérdésben a pragmatica sanctio, s a részletekben az 1848-ban megállapított átalános elvek kiszabnak, — a jelölt az egyetlen nagy nemzeti párthoz tartozik. 2. Helytelen csak azért választani egyegy kerületben ismét ugyanazon régi pártbeli képviselőt, mivel a múlt országgyűlésen is ilyen választatott. Az 1865-iki országgyűlés helyzete és tanácskozásainak tárgya más nemű lévén, nem állhat meg a folytonosság azon elve, melynek 1861-ben volt értelme, mert a legkisebb részletekben is ki akarák mutatni akkor az 1848-hoz való ragaszkodást. Nem lenne értelme, kivált az országgyűlés tárgyában, ily demonstratiónak. 3. Az 1865-iki országgyűlésen inkább kárt, mint hasznot tennének oly képviselők, kik erélyes óvások, elmés replicázó tehetség és a dictió szépsége által tűnnek ki; több kárt mint hasznot tesznek azok, kiknél nyilvánvaló a szerepelni és feltűnni vágyás, kik szónoklataikban hirdetik ugyan a hazafiságot, de anynyi önfeláldozásra nem képesek, hogy a szónoki viszketegnek ellenálljanak, midőn a tárgy meg nem kívánja. Az ilyenek nemcsak az időt vesztegettetik, hanem képesek személyes dicsvágyuk érdekében kockáztatni a legfontosabb közügyeket. 4. Pozitív, komoly férfiakra van szükség, kik tanulmány és tapasztalás által képesítve vannak nemcsak a nyilvános ülésekben szónokolni, hanem a bizottságokban alapos véleményt adni; akik a nyilvános ülések coulissái mögött nem cselszövényeket űznek, hanem képesek egyes kérdésekben tanulmányt tenni, munkálatokat készíteni, és javaslatokat, kérdéseket formulázni. 5. Mindezen érdekekben óhajtandó, hogy maguknak a választásoknak a kerületek értelmisége komolyabb szint és irányt adjon, hogy ne legyenek azok nagy gyermekek játékává, sem pedig dulakodássá. A választók közötti erősebb összetűzésnek kevéssé lehet most helye, miután nincsenek élesen szembenálló pártok. Reményünk is lehet, hogy a választások nyugodtabban fognak lefolyni, mint negyven év óta bármikor. Bécsi dolgok — A „Fremdenblatt“ tévedésen alapulónak mondja azt a hírt, mintha gr. A p p o n y t (az eddigi londoni követ) neveztetnék ki római követtül b. Bach helyébe. Ugyanazon lap szerint a minisztérium közelebbről részletes kimutatást fog közzé tenni a birodalom pénzügyi állásáról. Ki fog ebből tűnni, hogy habár a mostani minisztérium csak az év második felében vette át a kormányt, tetemes meggazdálkodásokat eszközölt. September hó már csak igen csekély deficitet mutat. Év végével nemcsak a reichsrath által letörölni kívánt 27 millió ft lesz megtakarítva, hanem annál több is. — A pénzügyre vonatkozó utóbbi hirt közli csaknem szóról szóra a jól értesült „Debatte“ is. — A régi „Presse“ azt hallja, hogy a római követi állomás egy ideig betöltetlenül marad , és sem gr. Apponyi, sem b. Hübner nem neveztetik ki most ezen állomásra. Alkalmasint b. Hübner van kiszemelve, hogy későbben ezen állomást elfoglalja. Ugyanazon lap szerint alaptalan, mintha gr. Eszterházy fogná átvenni a külügyi tárczát. Követválasztási mozgalmak. — Győrből arról értesitnek, hogy ott a múlt országgyűlési képviselő ellenében Kautz Gyula pesti egyetemi tanár van felléptetve jelöltül. Részünkről óhajtjuk, hogy Győr utóbbi jeles férfiúnak adjon elsőséget a választásnál. Kautz Gyula politikai nézetei egészen egyeznek az 1861-iki felirati pártéival. Ő mint egyetemi tanár és mint tudományos író, el van látva azon ismeretekkel, melyekkel gyakorlatibb téren működendő országgyűlésen megbecsülhetlen szolgálatokat tehetni a közügynek. Csak azt kell kiemelnünk ezek közt, hogy ő legjelesebb és képzettebb nemzetgaz-dáink közé tartozik, már pedig nemzet !s Megyei élet. B.Gyula, sept. 21. Mint e lapok hasábjain f. hó 15-kéröl közlött csikkemben is nyilván érintem, minden sujtásos tisztelgést szándékosan kerülni akarólag, félincognitó révén be tisztelve szeretett főispánunk a székvárosba, s e miatt a f. hó 9-diki rögtönzött tisztelgés, tisztán és egyedül Gyula városa nevében és részvéte mellett történvén, — mintegy tartozásban lenni érezte magát a megyei önálló intelligentia, s nem állhatta meg, hogy hű ragaszkodásának , bizalmának és tiszteletének egyetemes kifejezést ne adjon a megye nevében. E nemes szép tisztében eljárandó, a megye minden városából, falujából, pusztájáról mindenünnen sietett minden illető, ki akadályozva nem volt, e hó 25 ik napjára ide a székvárosba. A gyülekező hely a „Kör“ szállása volt, honnan az imposant számú tisztelgő testület délelőtti 11 órakor indult a megye teremébe, s azt derekasan megtöltvén, ha a mellékhivatalszobából, egyszerű fekete ruhában, czikornyátlan könnyű bársony ponyóka-mentében, csakhamar a terembe lépett a nagy férfiú, kit a tisztelgés illete. Félszázados vén ember vagyok, zsenge ifjúságomtól kezdve testestől lelkestől megyei ember voltam, mikor és mig megye volt, — de sem restauratiókon, sem közgyűléseken ilyen hosszantartó, ilyen szives, ilyen lelkes „éljenzéseknek“ részese és tanúja még nem voltam. Mintha minden száj és szív egygyé vált volna, oly együttes, oly egyszerre felharsogó, oly öszhangzó volt az éljenzés ; nincs zene, nincs ének, mely ennél szebb harmónia lehetne, mely a lélekre emelőbben hathatna ; feledtetett a lelkesültség édes mámora kis időre minden szenvedést, anticipálva nekünk magát a jobb jövőt — és ez nem is csoda, mert hiszen ma Békés megye szabadelvű egyetemes intelligentiája, Békésmegye közteremében, mely egy rövid sikamlós intermezzo kivételével, majd 17 évig zárva volt előtte, jobb időkbeli régit, és most újonnan 3-szor, tán ezúttal már élte fogy gazdasági viszonyaink rendezése a legéletbevágóbb kérdés, és remélhetőleg a következő három év alatt (menynyire a képviselőt választják) messze jövőre kiható végzéseket fog hozni kelteni. Ez is egyike azon fontos tárgyaknak, hol a frázisos szónoklatok merőben hasztalanok; itt oly ember tehet nagy szolgálatokat, ki szakismeretei mellett képes tanulmányokat tenni és munkálatokat késziteni, vagy e részben segítségül lenni. — Felhozzák tán ellene, hogy, mint egyetemi tanár, nem független. Ez alaptalan gyanú. Ki lenne független, ha egy egyetemi tanár nem az? És ha a Lajthán túl, hol a kormány mindig nagyobb mérvben gyakori a tekintélyét, mint nálunk, hol egyes képviselőt az ülésszak után perbe is fogtak, láttunk a reichsrabban tanárokat, kik a legerélyesebben állanak az ellenzék soraiban, kevesebb függetlenséget tegyünk-e fel egy magyar tanárban, kinek háta mögött a magyar törvény és az egész magyar országgyűlés testületi tekintélye áll ? — Szalontának dicséretes szokása, hogy a képviselő-választások alkalmával a város legkitűnőbb szülöttét, Arany Jánost szokta felszólitni a képviselőség elvállalására. De 1861-ben ezen jelesünk, ki a mily nagy dicsősége a magyar irodalomnak, még sokkal nagyobb mértékben szerény, nem fogadá el a jelöltséget. — Óhajtandó, hogy jelen esetben engedjen az őt jól ismerő választók felhívásának. Nem szólnánk mellette, ha ő csupán csak a képzelet embere volna, mint sok más költő, s nem párosulna nála a legfényesebb költői tehetség oly józan észszel, melyre büszkék vagyunk, mint a magyar nemzeti genius egyik alapvonására, feddhetlen erős jellemmel és helyes ítélettel. Politikai hite is felül áll minden kételyen. A nemesebb népköltészet ezen mestere már irataiban és egész szellemében ideális képviselője a minden élesebb szenvedélyektől megtisztított „1848“-nak. Hazafisága — mint a magyar nemzet minden valódi nagy költőjének hazafisága — a legmélyebben érzett valóság. A hiú feltűnésnek és szónoklati kérdéseknek sem barátja, s nem engedi magát általuk elragadtatni. Szóval : a jog, a nemzet, a jó ügy állandóbb és lelkiismeretesebb szavazatot alig nyerhet az övénél, így mindamellett, hogy a képviselői kötelességek talán áldozatot követelnek megbecsülhetlen irodalmi foglalkozásától, jelen esetben, midőn a haza legfontosabb érdekei állnak az eldöntés küszöbén, reméljük, hogy Arany teljesítéssel fogja megköszönni szülötte városa bizalmát. — Óhajtandó ez annyival inkább, mivel alkalmasint rá fog érni a közelebbi országgyűlés egy-két oly törvény készítésére, mely az irodalmat és tudományt is érdekli, s melyben szakemberekre, s oly ügyes és gondos formulázókra lesz szükség, minőnek az Akadémia mostani titkárát ismerjük.