Pesti Napló, 1865. december (16. évfolyam, 4687–4710. szám)

1865-12-01 / 4687. szám

276 4687 Szerkesztési iroda: f­erencziek tere 7. szám. 1. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: fanterr. december 1. 1965. 16. évi folyam. Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető köz­lemények (előfizetési pénz, ki­adás körüli panaszok, hirdet­mények) a kiadó­hivatalhoz in­tézendők.PESTI MPLO Előfizetési feltételek: Vidékre, postán , vagy helyben, házhoz hordva . Félévre . . 10 írt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 6 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirde­tésnél 7 uj kr. Bélyegdíj külön 30 njkr. Nyilt-tér: 5 hasábos petit­sor 25 hj kr. Pest, nov. 30.1865 (Fk) „A fontolva haladásnak is meg­van a maga előnye“ — ezt hallottuk anno Bach egyik magas állású osztrák hivatalnoktól — „mi nem sietünk az újítások behozásával, hanem elvárjuk, míg azok másutt kiállották a próbát, és így megkíméljük a helylyel-közzel na­gyon is drága tanpénzt.“ Ezen érv szem­kápráztató, de nem helyes. A tanpénzt nem kíméljük meg az ily­en késkedés által, mert alig lesz valahol oly újítás, mely minden módosítás nélkül akárhol is léte­síthető ; abból, hogy valamely rendsza­bály másutt előnyösnek bizonyult, még nem következik, hogy annak minde­nütt, és így például az osztrák biroda­lomban is üdvösnek kell lennie. A vára­kozással tehát csak azt érjük el, hogy itt az experimentum később kezdődik, hogy tehát netaláni előnyeit is később élvez­zük, míg másfelől épen nem vagyunk biztosak arról, hogy ama késedezéssel a sikertelenség veszélye elháríthatnék. A mi nézetünk szerint, főleg ha közgazdá­szati kérdésekről van szó, az előmunkálat mindig a tud­om­ányt illeti; mindenek­előtt ennek kell tisztáznia a fogalmakat, és helyes elmélet felállítására törekednie. Ha ez megtörtént, hozzá kell látni tüstént az alkalmazáshoz, mert csakis saját ta­pasztalás útján ítélhetni arról, váljon va­lamely helyes elmélet bizonyos adott vi­szonyok közt gyakorlatilag is előnynyel alkalmazható-e vagy sem ? Épen huszonöt éve, hogy Nagy-Brit­­tanniában Rowland Hill által állíttatott fel azon elv, miszerint egyforma és lehető legolcsóbb levéldíj a kereskedelem és for­galomra nézve csak oly nagy előny, mint a postát kezelő államra nézve. E kérdést a tudomány minden oldalról megvitatta, és Rowland Hill elméletét helyesnek ta­lálta, de Ausztria nem tudta magát elszán­ni annak alkalmazására mindaddig, míg Nagy-Brittannia — amaz indítvány rop­pant előnyei által hálára érezvén magát kötelezve — 20,000 rnt sterlingnyi nem­zeti jutalomban nem részesíti az indítvá­nyozót. Most — egy évvel az említett nemzeti díj megszavaztatása után — végre az osztrák kormány is eltökélte magát, a távolság­ különbsége nélkül, a birodalom határain belül 5 krajczárra szállítani le az egy latos levél díját, és még most is elegen vannak, a­kik fejcsóválva kérdik : vájjon nem fogja-e ezen rendszabály tetemesen csonkítani az állam bevételeit ? Már ezen kérdés egy­maga is azt mu­tatja, miszerint az illetők a kérdés tudo­mányos oldalának még alpháját sem is­merik. Ők — talán tudtukon kívül — azon elavult elmélethez ragaszkodnak, miszerint a postai regale valami fiskális intézmény, melynek rendeltetése : minél több pénzt szivárogtatni az állam pénztá­rába, úgy hogy a kezelési költség levoná­sa után minél nagyobb fölösleg maradjon az állam másnemű czéljai számára. A világ azonban régen túl van ez álláspon­ton ; a posta nem önálló monopólium, melynek czélja az egyenes jövedelmezés, hanem segédeszköze a kereskede­lemnek, iparnak és általában a forgalom­nak. Minél olcsóbb e segédeszköz, annál sűrűbben fog használtatni, annál teteme­sebb lesz a közlekedés, s miután a posta­­utjáni közlekedés jobbatlán productiv ezé­­sek érdekében történik, annál nagyobb teend a közjólét növekedése is; az állam pedig ez után bő kárpótlást talál azon netaláni csökkenésért, melyet a posta egyenes jövedelmezése körül tapasztalni találna. Az újabb és régibb iskola közti különb­ség kézzelfogható. A régibb iskola sze­rint lehetőleg magas postadíjt kellett kö­vetelni, sokkal többet, mint a­mennyi a kezelési költség fedezésére szükséges volt. Ezen többlet indirect adót képezett. Az adó pedig mindig nyomasztólag hat azon tárgyra, melyre vonatkozik, és így a posta által beszedett adó is bénítólag ha­tott főleg a kereskede­mi érdekekre, miket pedig elő kell mozdítani, hogy az állam anyagi jólléte virágozhassék. Az új ész­szerű elmélet csak a költség fedezését kí­vánja a postai intézménytől; ha még akkor is történetesen felesleget szolgáltat, annál jobb , ha nem — ez se baj! Azon érv tehát, miszerint olcsó postadíj által az állam bevétele csökken, még akkor sem nyomna semmit, ha alapos volna. De a tett tapasztalások szerint ala­posnak sem mondhatjuk. Angliában a pos­tai utón szállított levelek száma 1839-ben — a reform előtt — alig ment 80 millió­ra , 1863-ban a penny-rendszer mellett pedig elérte a 700 milliót, nag példa a né­met postaegylet területén, mely az an­golnál jóval nagyobb, de melynek díjtéte­lei is jóval drágábbak, 1864 ben összesen csak 266 millió levél szállíttatott. Ha pedig a különböző államok posta­jövedelmét te­kintjük, úgy találjuk, hogy az ottan leg­­tetemesb, a­hol a dij legolcsóbb, és meg­fordítva, így péld. 1860-ban a posta­jövedelem Angliában 35, Francziaország­­ban 25, Poroszországban 17, Ausztriában és Oroszországban csak 12­4 milliót tett. Vájjon nem hatalmas tanulság-e az, mely e számokból foly ? Bruck báró, ha jól emlékezünk, 1850- ben e terén félénk, nagyon félénk kísér­letet ten, midőn a postadijt 25%-tól le­­szállta, és mi volt még e csekély javítás­nak is eredménye? Hogy a magánleve­lezés, mely 1847-ben 26 millió levélre ment 1860 ban már a 79*/4 milliót elérte; a szekérposta szállítmányai 330 millió fontról (1847), 8 millió fontra (1860), és a pénzküldemények 241 millió fontról (1847) 1845 millióra (1860) emelkedtek. Ezzel párhuzamosan emelkedett a pstaügyből hozott tiszta jövedelem is, mely 1860-ban 240 milliót ten, az 1864-ki budgetben pedig már 4 millióra tétetett. Rowland Hill elméletének helyességé­ről tehát csak oly' kevéssé lehet kétség, mint arról, hogy az Ausztriára alkalmazva ugyanazon előnyöket fogja szolgáltatni, miként egyebütt. Lesznek azonban még külön körülmények is, miket szemmel kellene tartani, és ezeknek egyikére annál inkább akarunk figyelmeztetni, mivel az tudtunkra még sehol nem érintetett.Ugyan­is — míg Angliában minden levél egy­aránt díjköteles — Ausztriában a hiva­talos levelezés díjmentes. —Az ember elborzad, ha látja, mily roppant terjedelművé nőtte ki magát e hivatalos ide-oda irkál­ás és küldözgetés a bureaucra­­tismus alatt. 1847-ben a hivatalos levelek száma 7 milliót ten, 1860-ban már 26 milliót! Ugyanezen idő alatt a hivatalos szekér-posta-küldemények súlya 3 millió fontról 6­01 millióra, a hivatalos pénzkül­demények értéke pedig (1847.) 120 millió forintról 1860-ban 1607 millióra emel­kedett! — Halljuk és borzadjunk, aztán borzadjunk még egyszer , meggondol­ván, mily potrohosak szoktak lenni ama hivatalos levelezések! És ezt az egész óriási közlekedést ingyen közvetíti az állam, nem vevén be belőle egy kraj­­cnárt sem , míg a postai hivatalszemély­zet fele részének munkaerejét e hiva­talos levelezés absorbeálja. Czörnig maga kénytelen bevallani, hogy a­mit a hi­vatalok e levelezésért nem fizetnek, leg­alább is annyit tesz, mint a mennyit az összes egyéb közönség a maga levelezé­séért fizet. Itt lehet aztán megtakarításokat tenni, melyek gr. Belcredi ismeretes körlevelével is összhangzásban volnának. Az urak ne ír­janak többet, mint a­mennyi muldatlanul szükséges, és ezért fizessék aztán a posta­díjt, melyet — ha nem felesleges dol­gokra költetik — a felek megtéríteni kö­telesek. Akkor aztán nem lesz 13 millió nyers bevétel mellett 9 millió kezelési költség, hanem ez utóbbi jóval alább fog szállni, amaz pedig növekedni.­­ Míg a posta naponként ezer meg ezer levelet és csomagot, mert „ex offo“ áll a czirulapon, ingyen szállítani kénytelen, addig a világ semmi postarendszerével nem fognak bol­dogulni Ausztriában, és, miként sok egyéb­re nézve, úgy itt is a bureaucratikus Slend­­rián a legjózanabb nemzetgazdászati intéz­kedések gyümölcsét is felfalná. Az alap, melyen a birodalom újjá­szerveztetik, a históriai jog és az igazságosság. Reményi­ az or­szággyűlés, hogy jövendőbeli institutiói, melyek­nek létrehozására maga is hivatva van, az or­szágnak históriai alapokon nyugvó szükségeit ki fogják elégitni. A bukovinai országgyűlésen is köszönő felira­tot javasolt báró Wassilkó, mit a csernoviczi gyűlésben 24-ikén indokolván, bizottság nevez­tetett ki az indítvány megviz­sgálására. A gráczi „Telegraf“ írja nov. 28-káról : A Kaiserfeld féle indítványra kinevezett bizottság elkészítő munkálatát, s a holnapi tartományi gyű­lésen osztatik ki. Valótlan, mintha a bizottság két pártra szakadt volna. Egyetlen egy szavaza­tot kivéve, mely elvi ellenkezésben áll a javas­lattal, a legteljesebb egyetértés uralkodott a bi­zottság tagjai közt, kik egy felirat küldé­sében egyeztek meg. Úgy hiszik, a 30-ai ülésben fog nyilvánosan szőnyegre kerülni az ügy- a Bécsi dolgok.­ ­ A tartományi gyűléseken még nem kez­dődtek el a viták mindenütt, a császári leirat tár­gyában. Egy-két helyről azonban már eredmény­ről tudósítanak. A g a 11 i c z i a i országgyűlés egyhangú-­­­a­g szavazott meg egy köszönő feliratot Ő fel­ségéhez, melynek első pontjában a februári al­kotmány felfüggesztéséért, másodikéban az am­­nestiáért fejeztetik ki a hála. „Galliczia és Lodomeria királyságának és Krakkó nagyherczegségnek országgyűlése kelle­mes kötelességet teljesít, midőn a legfelsőbb trón zsámolyához viszi ezen ország hálás érzel­meinek kifejezését a f. é. September 20 iki legfelsőbb m­anifestumért“ .... „a birodalmi képviselet institutiója nem nyúj­tott garantiákat az egész birodalom és az egyes országok érdekeinek.“ Az országgyűlés köszö­netet mond, hogy megnyittatott most az út a nagy feladat megoldására, mi­által az egyes né­pek kielégíttetnek, a birodalom hatalmi állása megszilárdul, és a pénzügyek rendbehozhatók. Horvátországi ügyek. A 27-diki gyűlésről az „Agr. Ztg“ egy terje­delmes jelentést hoz. E lapnak a hű és pártatlan előadás nem tartozik tulajdonai közé, azokat a nótákat fújja meg, a­melyeket Bachtól és Schmer­­lingtől tanult, s legközelebbről is kihagyta tudó­sításából azt a szóváltást, melynek hevessége érthetővé teszi a megtörtént szakadást. De e gyűlésről e peretben más forrás nem lévén előt­tünk, utánna közöljük egy oly ülés leírását, mely­ben kizárólag csak az „ Agr. Zeitung“ önálló szabadelvű pártja volt jelen. A bánt és a bibornokot belépésükkor zajos zsi­­óval fogadták. Ve­zér szól először. Előadja, hogy a múlt gyűlésben vita támadt a kérdés felett, hogy kik­nek van joga az alelnökök választásában részt venni, de mielőtt határozat hozathatott volna, a bán­i excell, az ülést bezárta. Ezután megütkö­zéssel tapasztaltuk a múlt ülésben, folytatja We­­ber, hogy igen sokan nincsenek jelen, megkértük ezért a bánt, hogy napolja el az ülést, és hivassa meg az elmaradtakat, mire a bán távoz­ván, mi értekezletté alakultunk. Testvéreink készeknek mutatkoztak nekünk kezet nyújtani azon feltétel alatt, hogy az alel­nökök választását illetőleg az ügyrendet úgy magyarázzuk, mint ők. Mi ily alapon nem egyez­kedhetünk, s most fájdalommal látjuk, hogy test­véreink ez ülésből is hiányzanak, még a jegyzők sincsenek itt, kiknek kötelességük volna megje­lenni. Hogy munkálkodásunk tovább ne gátol­­tassék, két jegyzőnek ad hoc kinevezését in­dítványozom. (Zsm­­e.) Utánna P­r i­s a szólt hasonló értelemben, mire a jegyzőket azonnal meg is választották. A központi igazoló választmány jelentését a Bécsbe utazott Mrazovics magánál tartván, indít­­ványoztatik, hogy ez irományok megszerzésére egy bizottmány neveztessék ki. L­a­v r­i­c­s, ki ezen indítványt téve, indítványba hozta azt is, hogy az országgyűlésről elmaradt urak felelős­­sekké tétessenek az eljárásukból folyó kárért, t. i. azon naponkénti 1000 forint kiadásért, a­mibe az országgyűlés kerül. Voncsina a Jusio pártjának eljárásából azt olvassa ki, hogy ezek a zágrábi gyűlést át­akarják tenni Pestre. E bámulatos összefüggés felfedezése után illő logicával így folytatja : „Ezért azt k­ivánom, constatáltassék minden, mi 14 nap alatt történt: a) az igazoló bizottmányok munkálatai ; b) hogyan maradtak ki ezen urak minden ok nélkül ; c) hogyan vagyunk a köz­ponti bizottmány jelentésttevője hibájából oly helyzetben, hogy hiányoznak a szükséges iromá­nyok, és a tanácskozásokat nem folytathatjuk. K­u n­e­v­i­c­s főispán az indítványhoz hozzá­teszi, hogy itt nem az országgyűlés végleges ala­kításáról van szó, csupán arról, hogy a megsza­kadt fonalat ismét kézbe vegyék. E végre csak az irományokat kell egy bizottmány által meg­szereztetni, akkor működni fogunk azon urak nélkül is. (Zsm­­o.) Kukul­jevics főispán: Meddig tűr még n­emzetünk ? kérdezi K., midőn az országgyű­lés, melyhez annyi reményeket kötött, nem ülé­sezhet. Ez országgyűléstől függ a háromegykirályság sorsa. Ez országgyűléstől függ talán az egész ausztriai császári állam fennállása, melynek léte­léért, valameddig egy becsületes horvát lesz, mindent áldoznunk kell, ha megsemmisülni nem akarunk. (Zsmv­o.) A nemzet azt követeli, hogy visszaszerezzük neki a jogokat, melyektől 1848-ban megfosztot­ták. Folytatólag elmondja, hogy a kik ebben fá­radoznak, derék, rendjeles emberek, kiknek egy része mindig Horvátországért harczolt, úgy a Mincionál, m­it a Kárpátok között. Végezetre szükségesnek mondván, hogy a jelenlevők, mint országgyűlés működjenek, az irományokat meg­szerző bizottmány kinevezését szintén pártolja. E bizottmány tagjaiul a következő urakat ajánl­ja: Lovrics, Subotics, Veber, Csepulics, Von­csina, Trnski, Vukotinovics. Zágráb, nov. 28. A tegnapi követi gyüle­kezetben kinevezett 7 tagú bizottmány még nem lévén kész munkálatával, ma a követek nem tar­tottak ülést. Hire jár, hogy a bizottmány azt fogja indítványozni, hogy a Jusio-párt tagjait kü­lön külön szólíttassa fel a bán a megjelenésre, és ha e felszólításra se jelennének meg, új vá­lasztást kell kiíratni. (A távirat már értesített, hogy ez indítvány elfogadása helyett a 29-diki gyűlés az alelnökök és jegyzők megválasztása után magát a lakóknak nyilatkoztatta.A tókerületből már közöltük az eredményt: előbbiben Csengery Antal közfel­kiáltással és nagy lelkesedéssel, utóbbi­ban Komáromy György közfel­kiáltással választatott meg. A hosszupályi kerületben Csen­gery Imre, az 1 861 -iki országgyűlés ki­tűnő jegyzője, közfelkiáltással és roppant lelkesedéssel jön megválasztva. Ugyan­azon alkalommal választói arany tollal tisztelték meg. A szalontai kerületben Lovas­­s­y Ferencz 1861-iki képviselőt válasz­tották meg szavazattöbbséggel Beöthy Ákos ellenében. Az á­j­e­s­d­i kerületben gr. Z­i­c­h­y Jenő lett képviselővé. Az u­g­r­a­i kerületben, miután az el­lenjelölt lemondott, egyhangúlag Tisza Lajos. A margitai kerületben Bara­­n­y­i Gusztáv. A székelyhidiben Mis­kolc­z­y Lajos. A csékei és tenkesi választó­­kerületben véres verekedés miatt a válasz­tás elhalasztatott. A belényesi kerületből még vár­juk a választás eredményéről szóló tudó­sítást. IImövetválasztási mozgalmak. — Bihar megyében 27-kén történtek a választások. A bihari és váradi válasz­ Pata, nov. 27. Heves megye patai választókerülete mai napon tarta meg a képviselő választást. A választási határidő délelőtti 10 órára lévén kitűzve, a választók, a választási jogfolytonosság­hoz mért komolysággal gyülekeztek össze Pata város egyik középületének téves udvarán, él­tetve szeretett jelöltjüket, Kovács Lászlót. A polgári ünnepek e legfényesbikét zászlók len­gése és mozsarak durrogása hirdeté, egyrészről erősb kifejezéséül annak, hogy a választók ma­gasztos feladatukat ünnepélyesen átérzik , más­részről meleg kifejezéséül annak, hogy a szere­tett jelölt, Kovács László, a választók osztatlan bizodalmával találkozik. A választás vezetésével megbízott elnök,Györffy Ignácz úr, a kitűzött időben a választási gyű­lést megnyitottnak kijelentvén, aeleg szavakban üdvözlé a valóban nagy számmal egybegyült választókat; rövid és velős szavakban festé a küszöbön álló országgyűlés fontosságát; minek előadása után felhívta a jelen volt választókat, hogy az 1848. V. t. ez. értelmében gyökerező jo­gaiknál fogva, megválasztás végett képviselőt Az elnök eme kijelentése után a gyöngyösi járás 1861-ki alkotmányos főszolgabirája lépett a szószékre, kijelentvén, hogy midőn a törvényben gyökerező követajánlási jogával élni kiván, s Kovách Lászlót a patai választókerület megvá­lasztandó követőül ajánlja, ez által korántsem kíván nyomást gyakorolni a választókerület vá­lasztóinak netalán­ ellenvéleményére. Mihelyt a szónok Kovách László nevét ajkain keresztül eresztő, szűnni nem akaró viharos él­­enzés követő ajánlatát, minek természetes követ­kezése lett, hogy Kovách László a patai kerület választóinak osztatlan bizodalma által felkiáltás útján — a kerület megválasztott képviselőjének elnökileg kijelentetett. Az elnöki kijelentést nemcsak a választók szűnni nem akaró éljenzése, hanem a választó­­kerület nagy számmal egybegyűlt szépeinek is öröm kifejezése követé. Az öröm és meleg szeretet kifejezését tolmá­csoló éljenzés közt jelent meg a választott kép­viselő, s meghatott lelke a következő velős be­szédben köszöné meg választói bizodalmát, és je­­­lte meg azon irányt, melyet a küszöbön álló országgyűlésen követni magának czélul kitű­zött. A rövid, de nagy lelkesedést keltett beszédet megkapván, azt ezennel egész terjedelmében köz­löm, a­mint következik : „Midőn ezúttal másodízben vagyok szerencsés a patai választókerület nagyon tisztelt választói­nak osztatlan bizalmával országgyűlési képvise­lőül megválasztatni, korántsem az elbizakodás, hanem a hazafias aggodalomnak érzete tölti el keblemet, mert nem tudom, képes leszek-e ennyi bizodalomnak megfelelhetni. Valamint az 1­861-ki rövid országgyűlés örök­ké emlékezetes történelmi nevezetességű okmá­nyoknak lett szülője, úgy és akképen a küszöbön álló 1865/6-iki országgyűlés is egyike lesz azok­nak, melyek hivatva vannak imádott hazánk­nak, Magyarországnak életkérdései felett hatá­rozni. Akár a megoldandó kérdéseknek nagyszerűsé­gét, akár azoknak a hosszú szünetelés alatt fel­halmozott nagy számát vegyem tekintetbe, nagy és nehéz lesz ezen országgyűlésnek feladata, és a hazafias aggodalom, mely — gyöngeségem ér­zetében — kebelemet eltölti, emez óriási fel­adatokkal szemben kétszeresen van indokolva. És mert hazafias aggodalmam ily nagy, azért látom szükségesnek t. v., pár szóval jelezni azon zászlót, mely alatt e nagy fontosságú országgyű­lésen haladni óhajtok. Nem, miképen azt most egynémelyek talán divatból teszik, vagy mert most ez az ország óriásilag nagy részének közvéleménye, hanem mert erős meggyőződésemen alapult hitem és vallásom, hogy Magyarország nagy és fontos ügyében magasra kitűzött zászlójával előre men­ni, Deák Ferencz van hivatva; kijelentem,hogy mint rendithetlen párthíve,zászlóját fogom innen­­től is követni, mert Deák irányát és modorát tartom az országhoz, ehhez a nagy, erős, hatalmas, hajdan rettegett, és most sem épen mellőzhető országhoz méltónak. Valamint eddig híven követem­ zászlóját, ak­kor is, midőn az elfogultság egy részről k­e­­vésnek, más részről soknak tart­ vele menni, úgy most is zászlóját fogom követni, mert ismerem a haza függetlensége és szabadsá­ga iránt felállított felséges elveit, ismerem hűsé­gét és megvesztegethetlen tiszta jellemét, isme­rem lángeszét, óriás tudományát, bámulatosan magas ítélőtehetségét, és ismerem mindenekfe­­lett önzéstelen, szeplőtlen hazaszeretetét, mely szerint „jobban szereti hazáját, mint gyűlöli ellenségeit,“ isme­rem végre nagy államférfim bölcseséggel páro­sult tántoríthatatlan politikai bátorságát, mely szerint jelszava: „koc­káztatni a ha­záért mindent, de a hazát magát semmiért.“ Meggyőződésem nem változott, s önöknek, t. vá­lasztóim, jelen nyilatkozata, melylyel újra képvi­selőjükké választanak, e meggyőződésemet szen­tesíti. Fogom tehát a zászlót követni t.v., legyen a mindenható isten akarata szerint a sors köny­vében részünkre diadal vagy visszavonulás megirva; vele győzni, vele bukni fogok, de tántorit­atlan hive leszek Deáknak mindaddig, míg elvei ugyanezek, azaz végletes-­ e,­ é­­­g. Önöknek, tisztelt választóim, nagyrabecsült bi­zodalma, szent kötelességemmé teszi mindent elkövetni a haza érdekében; én e terhes hivatást elfogadom, s iparkodni fogok azt legjobb tehet­ségem szerint betölteni. Fogadják ime ünnepé­lyes kijelentésemet, hog­y a miképen hazám ügyeiben híven fogok eljárni, a mindenható Isten engem úgy segéljen.“ A megválasztott képviselő beszédét ismételt, szűnni nem akaró éljenzés követé, melybe az ünnepélyesen vegyült taraczk-durrogás és ze­neszó növelé az öröm és lelkesedés kifeje­zését. A választás befejezése után a megválasztott képviselő a választók értelmiségét barátságos ebédre Gyöngyösre hivá meg, hol a százra menő vendégsereg lelkesen éljenzé a szebbnél szebb pohárköszöntéseket, melyek a hazára, Deák Fe­­renczre és megválasztott képviselőnkre mon­dattak. Választásunk örökké nevezetes szép napot tüntet fel, akár ama teljes számú nagy választó közönséget, akár ama lelkesültséget tekintsük, melylyel ez felséges joga­it gyakorlá, s még a kerület szépei is nagy számban vettek részt öröm és tapsainkban! Bár minden választás ily önzés­telen hazafiságtól lelkesült tiszta után lenne eszközölhető. Éljen a haza. r. 1. Gróf Széchenyi Bélának 1865- dik évi nov. 28-kán Sopronmegye kis­martoni kerülete választóihoz intézett be­széde. Félre nem ismerve a jelen komoly voltát, érez­ve állásunk nehézségeit és körülményeink zilált állapotát, még­is rendü­letlenül él bennem azon meggyőződés, miszerint Magyarországra nézve dicsőbb alkalom soha sem kínálkozott, életreva­lóságát, politikai érettségét és magasztos hivatá­sát bebizonyítani. Szeretett hazánk, valamint az egész monarchia jövő sorsa kezeinkbe lett letéve. Ő felsége a sept. 20-diki legmagasb manifestum által felfüggeszté a birodalmi alkotmányt, és a magyar országgyű­lésbe helyzi egész reményét, attól várja a fenn­forgó nehézségek végleges orvoslását. Az előre­haladt , polgárosodott világ feszült, osztatlan figyelemmel várja határozatainkat, rajtunk a sor, felfogni a haladó kor jogos igényeit és követel­ményeit — és megértve annak parancsszavát,­­ az élet mezején fejleszteni áldásos elveit. Kétséget nem szenved, hogy azon szerep, melyet elvállalni­ készülünk, súlyos, tán áldozatot is igénylő, és egyúttal nehéz felelősséggel ter­helt. A lefolyt szomorú évek lánczolatát képe­zik azon küzdelemnek és erélynek, melyet nem­zetünk kifejtett elévülhetlen jogai , önállása és függetlensége megóvására a természet tör­vényeinél fogva élni akart, s elég erőt, szí­vósságot és önmi­egtaga­ást lelvén magában, él­ni meg nem szűnt, de a körülmények változtá­­val a passiv ellenállás folytatásának többé már nem volna értelme : akarva akaratlanul a cse­lekvés nyílt terére sodortattunk ki; ezen tért el­foglalnunk a hon iránti kötelesség érzete paran­csolja, —­ hivatásunk többé nem lehet semleges egyedül, de szervező, — nem pusztán védelmi, de alkotó is. Azon nemzet, mely az előrehaladottabb népcsaládok színvonalára tudott emelkedni, és jelszóul a haladást tűzte zászlójára, az megnyug­vását nem lelheti egyedül abban, hogy terhetle­­nül szereti hazáját és ragaszkodik szentesített jo­gaihoz, de karöltve kell működnie a világ többi népeivel egyetemben az emberiség nagy czéljai előmozdításában. Gömbünk kizárólag egyes fa­­jok számára teremtve nem lett; vannak nemzet­közi érdekek, melyek alól ma már nemzet ma­gát ki nem vonhatja, bárcsak elszigetelten ma­radva, önvesztét nem kivánja. Midőn Európa derekán annyi egymástól kü­lönböző fajokból és nemzet­ségből egy nagy ál­lam alakult, az, úgy hiszem, nem a véletlennek tudható be érdemül; — az akkori kor szüksége hozta azt magával; de ha csakugyan története­sen szegődött volna össze annyi heterogén elem, bizonyára nem a vak véletlen tarta azokat századokon keresztül együtt, mert habár e nagy test a feloszláshoz nem egyszer közel állott is, mindig egy láb­atlan hatalom háríta el a szétbom­lás veszélyét; szerintem ezen összetartó erő ko­rántsem valami légből kapott képzelgés , ha­nem tagadást nem szenvedő valóság, mely je­lenleg is létezik, és ez­ a nemzetek közti súly­­egyen és érdekek elvitázhatlan tényezője. Ha mi a kor haladó szellemétől magunkat túlszárnyaltatni hagyni nem akarjuk, nem sza­bad mindent —­ bármennyire csüggjön is rajta szívünk — csakis a magunk szempontjából ítélni meg: magasabb álláspontot kell elfoglalnunk, hogy tágabb láthatár nyíljék szemeink előtt. Le­gyünk ugyan mindenekelőtt jó magyarok, de legyünk egyszersmind öntudatos európai polgá­rok is, mert leginkább csak mint ilyenek fogjuk a nemzetek közti kölcsönös érdeket méltányolni és becsülni tudni.

Next