Pesti Napló, 1866. május (17. évfolyam, 4809-4833. szám)

1866-05-01 / 4809. szám

99 4809 Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám, 1. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-h­ivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető köz­lemények (előfizetési pénz, ki­adás körüli panaszok, hirdet­mények) a kiadó-hivatalhoz in­­tézendők. Kedd, müjus 1. 1866. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva. Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. II. mi folysmio Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirde­tésnél 7 nj kr. Bélyegdíj külön 30 njkr. Nyilt­ tér: 6 hasábos petit sor 25 nj kr. Május hó 1-től kezdve új előfizetés nyittatik PESTI NAPLÓra. JEJfl i&Jr­s Május—­június 2 hóra...........................................3 frt 50 kr. Május—septemberi 5 hóra................................8 frt 75 kr. A „PESTI NAPLÓ“ kiadó­hivatala. Pest, april 30.1866. (Fk) Az európai „concert“ ben most azon zenedarabok egyikét adják elő, me­lyet „seanon“-nak, vagy, az olaszok sze­rint: „fuga in consequenzá“-nak szoktak nevezni, és mely abban áll, hogy több hang ugyanazon dallamot énekli, de nem egyszerre, hanem úgy, hogy egyik hang megnyitja az éneket, aztán néhány liteny után a másik intonálja ugyanezt a dalla­mot, aztán rá kezdi a harmadik és így tovább.­­ Az első hang Poroszországé, a dallam szövege pedig ez volt: én va­gyok a fenyegetett rész, Ausztria kezdte a fegyverkezést, ő kényszerített engem hasonló intézkedésre ; ő a csendháborító, neki le kell fegyverkeznie, különben nem lesz béke Európában, így hangzott egy ideig a porosz „solo.“ Hozzá csatlakozott aztán, ugyan­ezen dallamot énekelve, a második hang : Olaszországé. Miután né­hány napig e duettben gyönyörködhetett a világ, belevegyül most a harmadik hang — nunc venimus ad fortissimum — Frn­­cziaországé. — Utólérhetlen hypocrisissel ismétli az összes félhivatalos franczia saj­tó , hogy Ausztria „bölcs és óvatos“ kor­mánya méltán tarthatott attól, miszerint Olaszország, habár nem fegyverke­zett, még­sem tehette volna, hogy bele ne ártaná magát Poroszország és Ausztria közti háborúba, ha ez csakugyan kitör . Bécsben tehát kénytelenek voltak Olasz­ország felé ib hadikészületeket tenni, ámbár az olaszok egye­­nes okot nem adtak erre. — De most — így folytatják a második császár­ság tartalféjai — a két németországi nagy­hatalom közti háború veszélye eltűnt . Ausztriának Olaszországra vonatkozó ag­godalmának tehát nincs többé alapj­­­e­ve: a bécsi kabinetnek miként Porosz­­ügy Olaszország felé is meg kell szüntet­ni minden hadikészületet. A méltányosság követeli, hogy bevall­juk, miszerint a „mise en scéne“ nagyon ügyes, de az igazság érdekében hozzá kell tenni, hogy azért mégis csak komé­dia az egész , a dolog nyitja pedig abban áll, hogy a három hatalmasság tökélete­sen egyetért arra nézve, miszerint telje- síthetlen feltételek és követelések felállí­tása által Ausztriát arra kell bírnia, hogy ez végtére kardhoz nyúljon. Azon epizó­­da, mely Ausztria, Franczia­ és Olaszor­szág közti békés egyezkedést reméltetett, úgy látszik, egyelőre be van fejezve.­­ Bécsben vagy nem akartak, vagy nem lehetett rá­állni a franczia-olasz indítvá­nyokra, az olaszok látták, hogy ez után nincs mit várniok, hogy a Poroszország­gali szövetkezésnél egyéb módjuk nincs czéljaik elérésére, s e tapasztalással szem­ben Francziaországra nézve, miként több ízben­n említettük, merőben lehetetlen, hogy az olaszokat a kedvező alkalom felhasz­nálásiban gátolja. Mily közvetlen előnyöket kötött ki magának Francziaország, nem tudjuk, és nem akarjuk találgatni ; rajnai határ, Szardinia szigete vagy mindkettő egy­­szerre leend­ő az úgynevezett franczia „semlegesség ” díja, az előttünk mély ti­tok. De van a dolognak oly oldala, mely nagy meglepetésünkre eddigelé még nem igen érintetett, ámbár ez egymaga is ele­gendő annak magyarázatára, hogy mi in­dítja Francziaországot arra, miszerint az olaszok vállalkozási kedvét táplálja, habárcsak közvetve­­ támogassa. Úgy látszik, a napi események zaja közben csak kevesen emlékeztek meg ar­ról, miszerint ez év végével lejár az 1864 ks septemberi conventióban kitűzött ha­táridő, mely alatt a francziáknak a római területet oda kell hagyniok, sőt már a legközelebbi hetekben a franczia őrség tetem­es részének ki kell vonulnia az örök városból. Vájjon komoly szándékában állott-e valamikor a franczia császárnak azt a római kérdést az olasz liberálisok értelmében megoldani, azaz a szent atyát végképen és minden oltalom nélkül ma­gára hagyni: nem merjük eldönteni, de annyi kétségtelen, hogy e szándék Aspro­­monte óta nem létezett többé, mert különben III. Napóleon nem koc­káztatta volna a maga népszerűségét Olaszország­ban az által, hogy az olaszok legnépsze­rűbb embere ellen röpíttette volna a ha­­álthozó golyót. E percztől kezdve — olvasóink nem tagadandják meg tőlünk e tanúságot — mindig azon nézethez ra­gaszkodtunk, miszerint a római kérdés nem fog többé elszigetelten megoldatni, hanem csak a velenczeivel együtt, vagy pedig ennek utána. Ha az olaszok III. Napóleon közvetlen vagy közvetett segé­lye által Velenczére nézve elérnék azt, a­mit kívánnak, a franczia császár képes leend Rómára nézve engedményeket nyerni ki tőlük, s a Vatican és a floren­­czi kabinet közt mindkét részt legalább aránylag kielégítő comprommissiót hozni létre , melynek következtében a fran­­cziák kivonulhatnának Rómából, a­nél­kül, hogy a szent­szék sorsa már csak az olaszok tetszésétől függne. Ha akár csak ezt éri el a franczia császár új olaszor­szági háború által, ha csak azon kényel­metlen helyzetből lehetne kibontakoznia, melyet a római ügy készített számára, már ez egymaga is igen értékes jutalom volna rá nézve, és nem kellene még te­rületi nyereményre is törekednie, főleg akkor nem, ha ezen olasz háború német­tel párosulna, mely utóbbi aztán talán még anyagi előnyben is részesíthetné Francziaországot. A franczia császár genie-jének fényes tanúbizonyságát szolgáltatta azzal, hogy két ellenkező lehetőség mindegyikére néz­ve saját előnyét biztosíta magának. Mély meggyőződésünk az, hogy ő évek óta táplálta azt az ellentétet, mely Ausztria és Poroszország közt mindegyiknek ter­mészetes helyzeténél fogva létezett. Kéz alatt kétségenkívül mindent elkövetett Felsége, hogy ez ellentét nyílt kitörésre jusson, s a két versenytárs közti összeüt­közésre vezessen. Külsőleg pedig teljes semlegességet mutatott Francziaország, és annyiban e semlegesség még színleltnek sem mondható, a­mennyiben Napóleonnak utolsó perczig szabadságában állott, sőt tán még most is áll, a két fél egyikének vagy másikának részére lépni. Az osztrák­­porosz villongást felhasználni a velenczei kérdés megoldásának megkísérlésére,és tán még a rajna területnek is megszerzésére, ez az ő politikájának pivotja. Ha Ausztriával Velenczére nézve békés útón egyezked­­hetik, akkor meglehet, hogy e hatalom­mal szövetkezik Poroszország ellen, és díjul a Rajnát veszi el, az olaszoktól pe­dig Velencze megszerzéséért Rómára néz­ve engedményeket köt ki magának. Ha pedig Bécsben visszautasítják az ő indít­ványait, akkor ő Ausztria elleneivel szö­vetkezik, s akkor, habár más után, Ve­lencze­ és Rómára nézve ugy­anaz volna az eredmény, a Rajnát pedig Poroszor­szág fogná neki átengedni. Első esetben Velencze volna a békés transactiónak, a rajnai vidék pedig erőszakos lefoglalás­nak tárgya; — a második esetben a bé­kés transactió a Rajna partjaira, az erő­szakos hódítás pedig Velencze területére tétetnék át, így is, amúgy is a németor­szági határfolyó vidékét illetőleg anyagi Rómát illetőleg erkölcsi előnyt biztosí­tott volna magának a tuilleriák ura. E terv minden genialitása mellett — a morálról persze nem igen lehet körülötte szó — oly egyszerű és világos, mint a Columbus tojásávali eljárás. Hanem igény­telen nézetünk szerint, szintoly egyszerű ezzel szemben Ausztria állása is. Ha ő elég erősnek hiszi magát arra, hogy, ha kell, Porosz-, Olasz- és Francziaország ellen egyszerre küzdhessen, hogy a po­roszokat megverje, Németország számára a rajnai vidéket megtarthassa, s a maga velenczei birtokát is védhesse az olaszok ellenében, akkor bátran fel kell vennie az odavetett keztyűt, és habozás nélkül síkra szállni a három hatalmasság ellen, még azon lehetőségtől sem riadva vissza, hogy ezt az általános bonyodalmat tán még Oroszország is felhasználhatná az Al- Duna mentében kiviendő razziára. De ha Ausztria ily óriási küzdelmet a maga ere­jét meghaladónak tartana, akkor jól meg kell fontolnia: váljon nem ildomosb­e a dupe kevésbé irigylendő szerepében Po­roszországot részesíteni, és a franczia­­olasz tervek oly módoni létesítését segí­teni, mely Ausztriát az egyik oldalon ho­zott áldozatokért a másikon bőségesen kártalanítaná! Nem tudjuk bizonyosan, van-e erre még most is idő, de úgy hisz­­szük, hogy igen sok már semmi esetre nincs ! Az ápril 24-ki törvény az állam 1866-ki kötelezettségeinek telje­sítésére szolgálandó pénzeszközök meg­szerzésére. Hatályos az egész birodalomra. (A Reichsgesetzblatt XV. darabjában, 1866. ápr. 29 ) „1860. September 20-diki pátensem alapján (Reichsgesetzblatt 89. sz.), miniszteri tanácsom meghallgatása után ezeket tartom rendelen­­dőknek : el­ső czikk. Pénzügyminiszterem fel van ha­talmazva, hogy az 1866. évre szóló, 1865. dec. 30 -i pénzügyi törvény V. és VI. czikke értel­mében különös operatiókkal fedezendő államki­adásokra, az ingatlan államvagyon el­zálogosítása által, egy hatvan mil­lió o. ért. esüst forint névértékű kölcsönt vegyen fel egy jelzálogi hitel­­intézetnél, annak alapszabályai szerinti zálog­levelekben, s ezen zálogleveleket telhetőleg jól adja el. „2 ik ezikk. Valameddig a zálogleveleknek az állampénztár számára való eladása nem fog czélirányosnak ismertetni, pénzügyminiszterem fel van hatalmazva ezenkívül, hogy azokat a ki­adandó kincstári utalványoknak, a még el nem adott záloglevelek névértékének feléig való fedezésére és biztosítására fordítsa. „A kincstári utalványok nem adatnak ki ke­vesebb, mint 10,000 forintos, vagy megfelelő mennyiségű francos, vagy font sterlinges dar­a­­bokban, 6 percentes kamatot hajtanak ezüst­ben, a fentirt valutában 3 hónap alatt, és even­­tuális esetben a külföld alkalmas piac­ain visz­­szafizetendők,­­ szabadok minden jö­vedelmi adótól és más levonások­tól. N-vre szólónak, forg­atmányozás által to­vább adhatók, s 3 hóról 3 hóra prolongálhatók. „3-ik­ezikk. Ha ily kincstári utalványok adat­nak ki, beváltatásukig a fedezésükre szánt záloglevelek akár azon intézetnél őriztetnek, melylyel a jelzálogi kölcsön köttetett, vagy oly helyen, melyre nézve a kincstári utalványok ve­­vőivel megegyezés történendik. „4-ik czikk. Az 1865. October 27 iki törvény által (Reichsg. b­. 107. sz.) az államadósság el­lenőrzésére hivatott bizottság az állam pénzügyi igazgatásnak a kölcsön­adó hitelintézethez szóló jelzálogi kölcsön papírjait, valamint a kincstári utalvány­okát, abban az esetben, ha kiadatnak, ellenjegyzésével látja el. „5 ik ezikk. A pénzügyminiszter megbizatik ezen rendelet végrehajtásával. „Bécs, april 24. 1866. Ferencz József, a. k. Esb­redi, s. k. Lab­ach, 8. k. “Legfelsőbb rendeletre M­e­y­e­r Bernat lo­vag s. k.“ — A hivatalos „Wiener Zeitung“ egy­be ma­gyarázatot csatol a legújabb pénzügyi törvény­hez. A kölcsön indokául elmondja, hogy az 1866-ra készitett budgetben közel 15 millió fo­rint van bejegyezve, mint az államjavak eladá­sából bejövendő összeg. De a mostani pénz­ügyminiszternek múlt december 29-dikén kelt részletes pénzügyi előadásában már ezélzás tété tett volt rá, hogy eventuális esetben eladás helyett kölcsön fog rá fe­lvétetni, ha ez az államnak több hasznot ígér. Most ez az eventualitás bekövet­kezett. Az államnak folyó kötelezettségei telje­sítésére gyorsan szerezhető pénz kell, melyeket a foly­ó bevételek nem fedeznek, s melyekre az államjavak eladása igen lassú mód, mivel az idő szerinti viszonyok nagyon kedvezőtlenek a na­gyobb birtokcsoportozatok eladására, s legjobb esetben is a vételekből a pénz csak hosszabb határidőkben jöne be. Ezért látta jobbnak az állam a zálogkölcsönhöz folyamodni, mi­által biztosabban és bővebben szerezhet pénzt. A hivatalos lap előadván az ily kölcsön előnyeit, elmondja, hogy békés és oly időben, midőn rend uralkodik, egy szilárdul megállapított hitelinté­­zet papírjai magukban is elég czélirányosak lenné­nek egy kölcsönre, mert ezeket legörömestebb veszik mindazok, kik biztosan szeretik elhe­lyezn­i pénzüket, de valameddig azon nor­mális idő be nem áll, sőt ellen­kezőleg a politikai helyzet nehéz és bonyolult marad, és e miatt minden európai pénzpiac­on nyomott han­gulat és bizonytalanság uralkodik, a zálogleve­lek eladását, ha elvesztegetni nem akarja az ál­lam, el kell halasztania, s e helyett a­zt a módot választania, mely a pénzügyi törvényben kije­löltetett.­­ A régi „Presse“ azt hallja, hogy a pénz­ügyminiszter az államjavakra átveendő zálogle­velek tárgyában már egyességet kötött az a­u­s­z­tr­i­ai föl­di hitelintézet­te­l,“ de még nem tudni, meg van-e és kivel az alku a záloglevelekre kiadandó kincstári utalvá­nyokra nézve. A Bécsi lap szerint a kormány, a „Wiener Zigában most hirdetett jelzálogi kölcsönön kívül egy 90 milliónyi kölcsönt vesz fel a vieliczkai uradalomra. A kölcsön szolgáltatói r. bécsi hitel­­intézet, az osztrák földhitelintézet és a Roth­schild és Sinaház. Országgyűlési tudósítás. A képviselőház ápr. 30-án tartott ülése. (*..) Elnök : Szentiványi Károly, a jegyzőkönyv vezetésével Ocsvay Fe­­rencz, a szólani kívánók feljegyzésével Tóth Vilmos és Joannovics György jegy­zők bízattak meg. A szombati ülés jegyzőkönyvének hite­lesítése után elnök az időközben érkezett irományokat jelenti be. u. m. : A pozsonyi ev. és a miskolczi helv. hitvallású főiskola az országgyűlési irományokat kérik megküldetni. Az elnök felhatalmaztatik a kérés teljesítésére. Zsitkovszky Károly eperjesi órás egy általa készített hasznos új gépet a múzeumnak ajánl fel, de egyszersmind pénzbeli segítséget kér, hogy újabb a még tökéletesebb gépet ké­szíthessen. A kérvényt bizottsághoz utasíttatik. Tolna megye Fadd községének 108 zsellér la­kosa panaszolja, hogy politikai rövid uton az allodialis zsellérek sorába iktattattak, holott ők úrbéri zsellérek ; erre nézve még ezen ország­­gyülés alatt kérnek intézkedést. A kérvényi bi­zottsághoz utasittatik. Weisz Ferencz építész előterjeszti, hogy még 1861-ben egy ideiglenes országház tervének ké­szítése, és a tanácskozási terem körül tett fára­dozását 700 fttal jutalmaztatni kéri. A költség­­vetési bizottsá­goz utasittatik. Ujhel­yi József panaszolja, hogy a provi­­sorius kormány 350 forint fizetését alap nélkül visszatartja, oly intézkedéseket kér tétenni, hogy ezen visszatartott fizetését megkaphassa. A peti­­tionalis bizottsághoz utasittatik Szathmár­németi város lakásai a debreczen­­szathmár­németi vasút tárgyában folyamodnak, annak pártolása végett. A petitionalis bizott­sághoz utasíttatik. Ezután elnök úr felolvastatja Borbély Miklós Heves megye, tisza­abádi kerülete képviselőjének a házhoz intézett levelét, melyben most nevezett képviselő megron­gált egészségi tekintetből az országgyűlési képviselőségről lemond, a lemondást a ház elfogadja, s az illető kerület elnöki utón fel fog szólíttatni, új választás eszköz­lésére. Áttérvén a napirendre, Torma Károly előadó megkezdi az állandó igazolási bi­zottmány jelentéseinek olvasását. Ezek sorában Domokos László Felső- Fehér megye belkerületi képviselő válasz­tatását a bizottmány, nem tal­tván okada­­toltaknak az ellene tett kifogásokat, iga­­zolandónak véleményezi, mely véleményt a ház helyeselvén, egyhangúlag elfog­adta. Gajzágó Salamon előadó olvassa H­o­r­­v­á­t­h Boldizsár képviselőnek azon vizs­gálatról szóló jelentése feletti véleményt, mely a Sopron megye kapuvári kerületi képviselő Luki­ni­ch Mihály választatá­sa elleni panaszok érdemében állapíttatott meg. A bizottmány a kérvényezők által fel­hozott vesztegetési és erőszakossági váda­kat, mi­által a kerület több választója lett volna választási jogának szabad gyakor­latában meggátolva, bebizonyítottaknak nem találván, Lukinich Mihály képvi­selő választatását igazolandónak, s a vesz­tes feleket a vizsgálati költségekben elma­rasztandóknak véleményezi. A­p­p­o­n­y­i György gr. az ügyállás részleteinek kellő megérthetése végett kí­vánja mindenekelőtt a vizsgálatra kikül­dött képviselő jelentésének felolvasását, s fenntartja magának ennek folytán még azon okmányok felolvasását, melyek a panaszokra kiderítőleg hatnak. H­e­d­r­y Ernő kívánja még a ház azon határozatát is felolvastatni, melynek alap­ján ezen vizsgálat elrendeltetett. Mindkét kívánatnak elég létetett; ke­vesen voltak ugyan, kik a felolvasást hallgatták, s tán még kevesebben, kik azt hal­lhatták és meg is érthették volna, de azért minden a kifejezett kí­vánság szerint történt; hol pártok bírás­kodnak, ez alig is képzelhető másként. Apponyi György gr. T. ház! Rövid le­szek, mert mélyen érzem, mennyire kívánatos, hogy a drága idővel gazdálkodjunk, s hogy a verificatióra — mely bárminő fontos legyen, mégis mintegy cronikus betegség nehezedik már most a t. házra — csak annyi időt fordítsunk, a­mennyi az előforduló esetnek tárgyilagos és igazságos eldöntésére okvetlenül szükséges. — A szabad választásnak fő feltétele az, hogy azok, a­kikre a törvény a szabad választás jogát ruházta, azt szabadon gyakorolhassák. A­hol tehát a jogosultak akár a kijátszás, akár erőszak által elüttettek a szabad választási jog gyakor­latától, az ily választás törvénytelennek és sem­­misnek tekintendő. A jelen esetben kétségtelen az, hogy az egyik párt fegyverek haszálatára vezetett szét, meg lett sértve a törvény, mely azt rendeli, ha nem csatlakozom, 40. §-ában, hogy a választóknak semminemű fegyverrel meg­­jelenni nem szabad ; meg lett sértve ezenkívül a vérengzés által, mely mindenesetre alkotmányos jogainknak legnemesbikét lealacsonyította, s a törvény czélját, t. i. a szabad választást, meghiú­sította az által, hogy azok, kik arra feljogosítva voltak, a választási jog gyakorlatától megfosz­talak. Mindezek a t. háznak kiküldött képviselő tagja által tökéletesen be vannak bizonyítva. — Előttem nem tesz különbséget az, hogy vájjon az ellenfélnek választói használták-e fel a fegy­vereket, a­melyekre nézve visum repertumok adattak elő; vájjon ők voltak e okai annak, hogy a másik párt megfutamodott, mint ezt akár­hány tanúvallomásból, de az egész jelentés szövegéből is látjuk, — mindenesetre mégis be van bizo­nyítva az, hogy igen nagy száma a választóknak választási joga gyakorlatától megfoszt­atott.Ennél­fogva a választást részemről megsemmisítendő­nek, s az új választást elrendelőnek javaslom. (Helyeslés.) Egy megjegyzésemet kell még kimondanom azon argumentatióra nézve, a­mely a bizottság jelentésében foglaltatik.„Nagy súlyt fektet a bi­zottság arra, hogy az Ürményi párt választói, miután a vér­­ngzés után a rend ismét helyre­­állíttatott, sőt katonák küldettek a megfutamo­­dottak után, hogy őket visszahozzák, d e sze­rint visszajöhettek, és szavazási jogukkal még élhettek volna; de, kérdem, minő bizalommal vi­seltethettek volna az Ürményi párt választói a választási elnök iránt, a­ki akkor, midőn figyel­meztetve lett a vérengzés lehetőségére, semmit sem tett, és miről sem gondoskodott, hogy őket jogaikb­a, személyük bátorságában oltalmazza. De továbbá, úgy hiszem, a t. ház ebben velem egyet fog érteni, hogy meg nem fér azon tisztelet­tel, melylyel a választóknak — tartozzanak azok bármely osztályhoz — a törvény előtti egyenlő­ségnél fogva tartozunk (helyes), miszerint tő­ük olyasmit követeljünk, a­mit hasonló esetben ma­gunktól indignatióval utasítanánk el. Követel­­hetjük-e, hogy a választók, miután személyes bátorságukban és becsületükben oly alacsony módon megsértetve lettek, a becstelenítés helyé­re visszatérjenek, mielőtt nekik elégtétel adatott volna? Tennék-e mi azt? Akarnánk-e részt venni oly választásban, miután az ily merény által meg­­fertőztettetett ? Nem azért adta a törvény a sze­gényebb osztálynak a választási jogot, hogy az, mint alacsony eszköz használtassák fel (he­lyeslés: Felkiáltások: Nem is történt!), melynél lógva, ha a párt érdeke kívánja, neki olyanokat eltűrni kelljen, mikre magunkat kötelezni soha nem fogjuk , hanem azért adta a törvény e vá­lasztási jogot a szegényebb osztálynak is, hogy az alkotmányos jogokat velünk egy iránt és sza­badon gyakorolja, azokat velünk egy iránt tisz­telje és szívelje. Nem fogadhatom tehát el azon okoskodást, hogy az a választó, ki a helyreállí­tott rendnél fogva, melyet vérengzés előzött meg, visszahivatván, meg nem jelent, és azért szava­zati jogával nem élt többé, annak elvesztését magának tulajdonítsa, sőt ellenkezőleg épen az által bizonyították be, úgy hiszem, a kérdéses választók ezen jogukra való tökéletes érdemü­ket, hogy oly választásban, mely botránkoztató merény által meg lett fertőztetve, többé részt venni nem akartak. Ismétlem­ tehát előbbi nyi­latkozatomat, hogy ezen választást a tökéletesen bebizonyított tényeknél fogva megsemmisítendő­­nek tartom. (Szavazzunk! Helyeslés: Zaj.) Talabér Lajos: Előttem szólott t. képviselő úr azt mondta, hogy az idő fontos, és azzal gaz­dálkodni kell. Én is azt tartván, legyen meggyő­ződve a t. képviselőház, hogy ha azon állítások, melyeket ezen ügy első tárgyalása alkalmával felhozni szerencsém volt, egy betűig, mint igaz­ságok, beigazolva nem volnának, nem úgy, mint előttem szólott­­ képviselő úr mondá, hanem va­lóban be nem győzöttek volna — biztosítom a t. képviselő urat és a t. házat, fel nem szólaltam volna, és az időt a 1. képviselőháztól el nem ra­bolnám. A Lukinich-féle választás elleni kérvényben következő pontok adattak elő, melyek alapján a kérvényező felek a választás m­gsemmisítését kérelmezték: egyik sérelmi pontjuk az volt, hogy az összeírás nem jog szerint teljesítetett; a második, hogy a választási jog szabad gyakor­latát épen a megválasztott képviselő által előidé­zett verekedés lehetetlenítette; a harmadik súlyos vád, hogy a megválasztott képvisel­ő vesztegetést követett el; végre a negyedik, hogy Ürményi Miksa ellenjelölt választói a hely­színétől tökélete­sen elvezettek. Ezen állítások ellenében, a­mint a kimerítő és indokolt bizottsági jelentésből­­ ház­nak úgy, mint nekem tapasztalni alkalmam volt, kitűnik, hogy a választás helyéről az Ürményi pártbeli választók egy részben maga az ellen­­képviselőjelölt, Ürményi Miksa úr, másrészről pártjabeli fővezérei, t­i. az illető plébános urak által vezettettek el; kitűnik másodszor, hogy a zavart sem az egyik, sem a másik részről nem a választók idézték elő, hanem csőcselék által idéztetett elő a zavar. Ekként azon súly, melyet a t. képviselő úr fektetni méltóztatott a válasz­tók elkergetésére, legkevesebb alappal sem bír. Harmadszor kitűnik más részről szintén, hogy a t. képviselőház kiküldöttje a vizsgálat alkal­mával azon kérdésre fektetett nagy súlyt, hogy 10 babóti választó, a választás alkalmával köve­telt-e az elnöktől szavazást vagy sem ? 4-et. Súly fektettetett a katonatisztnek azon bizonyítványára, melyet a választási jogokkal ellenkezőleg, 1865-dik évi dec. 15 -én Sopron­ban keltezve kiállított. Mindezen tények, t. hát, igazolják azt, hogy a választás a legnagyobb csendben és rendben ment véghez. (Ő­rültség. Zaj.) A­mi a választást magát illeti, méltóztassanak a kiküldött képvi­selő urnak jelentésére figyelni. (Derült ég. Zaj.) Mondom, ha méltóztattak figyelemmel kísérni a bizottsági előadó jelentését, akkor nem nevet­hetnek, mert abban kétségtelen be van győzve az, hogy a képvise­lválasztás alkalmával az el­lenjelölt vezérei elvezették a szavazókat a vá­

Next