Pesti Napló, 1867. október (18. évfolyam, 5234–5260. szám)

1867-10-01 / 5234. szám

£ 2211—5234. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám. 1. emelet. A lap szellemi részét illeti­ minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető köz­lemények (előfizetési pénz, ki­adás körüli panaszok , hirdet­mények) a kiadó-hivatalhoz in­­tézendők. Kedd, october 1. 1867. 18. évi folyam. IAPLC Előfizetési feltételek: helyben, házhoz hordva * Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. évnegyedre . 6 frt 25 kr. o. é. Vidékre, postán . Hirdetni én. 7 hasábos petítsor egyszeri hirde­tésnél 7 nj kr. Bélyegdíj külön 80 njfer. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ october—decemberi évnegyede* Folyamára. B­löfizetési ar: October—decemberi *14 évre . . . . 5 ft 25 kr. tk FESTI NAPLÓ kiadó-hivatala. Pest, sept. 30. 1867. (Fk) Feltétlenül tiszteljük a Lajthán tú­liak azon szabadságát, melyet magunk szá­mára is teljes mértékben veszünk igény­be ; azon szabadságot­, hogy mindegyik fél a másiktól függetlenül rendezze a ma­ga ügyeit. Kiterjesztjük e jog tisztelését még a kiegyenlítési kérdésre is, ámbár ez bennünket is érdekel, s előttünk épen nem közömbös dolog az, vajjon lesz-e gyakor­lati eredménye a deputátiók fáradozásai­nak vagy sem ? Daczára annak, hogy a kiegyenlítés létrejöttét hazánk érdekében óhajtjuk, mégis el kell ismernünk, hogy egyedül a reichsrat­ illetékes annak meg­ítélésére, valójon elfogadható-e, és mily ki­kötések vagy feltételek mellett fogadható el reá nézve a deputátiók javaslata, és ha jelenben azt állítják a lapok, hogy a bé­csi követek háza a kiegyenlítési terv el­fogadását a concordatum megszüntetésé­nek ígéretétől fogja függővé tenni, mi valóban nem érezhetjük magunkat arra hivatottaknak, hogy ezen kikötés megen­­gedhetősége és általában a két kérdés összekapcsolására nézve ítéletet mond­junk. Ellenben szabad lesz egy kis helyre­igazítással szolgálnunk, midőn a bécsi el­lenzék ez alkalommal a magyar követek házának példájára hivatkozik, azt mond­ván, hogy Magyarország sem bocsátkozott a kiegyenlítési kérdés tárgyalásába, mi­előtt minden követelése nem volt teljesít­ve, és így a reichsrath hasonló pressió út­ján hasonló eredményt várhat , aza­l ugyancsak a maga kivonatainak teljesíté­sét, nevezetesen a gyűlölt concordatum megszüntetését..........Bocsánatot kérünk, de ezen analógia nem áll, s a­mit a magyar országgyűlés tett, az egészen más dolog, mint a­mit a birodalmi tanács tenni szándékozik. A magyar or­szággyűlés nem gyakorolt „pressiót,“ mert pressiónak csak ott lehetne he­lye, a­hol ilyen vagy amolyan határo­zatra akarjuk birni a hatalmat. Hanem arra nézve, a­mit mi kivágunk, már nem volt mit határozni, mert e tekintetben már határozott vala I­V. Ferdinand 1848-ban! Mi tehát nem attól tettük függővé a ki­egyenlítési ügy tárgyalását, hogy a ko­rona bizonyos ügyet úgy döntsön el, a­mint mi kívántuk, hanem egyedül azt követeltük, hogy a hatalom res­­pectálja saját határozatait, respectálja ne a nemzet, hanem egy koronás ki­rály szavát, ki 1848-ban országgyűlésünk követeléseire nem­et is mondhatott volna, de miután igen­t mondott, ezzel utódját is feltétlenül kötelezte. Mi tehát azt sürget­tük, hogy a hatalom teljesítse máris fennálló kötelezettségét, melynek érvénye minden kétségen fölül állott. Hogy ha azonban a birodalmi tanács alkiegyenlítés helyeslésének feltételéül a concordatum megszüntetését, illetőleg azon ígéretet követeli, hogy a korona oly tör­vényektől sem fogja a szentesítést megta­gadni, melyek a concordatummal n­i­n­­csenek összhangzásban, akkor ez új kötelezettséget képez, melyet a korona csak most volna vállalandó, mert arra nézve, vájjon akar-e valamely létező törvényt megszüntetni vagy valamely újat szentesíteni , erre nézve a kormánynak teljesen szabad keze van, s itt aztán a „pressió“ csakugyan azonos volna a ko­ronát megillető jognak korlátolásáva­l. Mi azt mondtuk a hatalomnak : csak akkor lehet veled kötendő új szerződés körül alkudoznunk, ha előbb azt a szerző­dést teljesíted, mely köztünk máris fenn­áll, s melynek érvénye ellen nem lehet kifogás. A birodalmi tanács pedig ezt mondaná: csak akkor fogok az általad kívánt új szer­eződés körül alkudozásba bocsátkozni, ha te késznek nyilatkozol egyszersmind még más új szerződésre is lépni velem, melyet megint én kívánok különösen. . A mi követelésünkben tehát még a leg­nagyobb szőrszálhasogatás mellett sem le­hetett a korona szabad elhatározásának korlátolását látni (mert ezen szabad elha­tározási jog a mi követeléseinknél szóba sem jött), míg a reichsrath követeléséről csakugyan azt kellene mondanunk, hogy az kényszert képez a korona irányában, mely utóbbi — miután a kiegyenlítés lét­rejöttétől a birodalom fennmaradhatása függ — nem utasíthatná vissza a reichs­­rathnak semmiféle követelését, ha ennek teljesítése nélkül a kiegyenlítés lehetlenné válik. Csak ezen különbségre akartuk figyel­meztetni a Lajthán túli urakat, kik a mon­dottak szerint tán át fogják látni, hogy duo dum faciunt idem, tam­en non est sem­­per idem, s hogy ők a mi példánkat kö­vették akkor, midőn bármely további lé­pésük előtt a Belcredi által felfüggesz­tett februári alkotmány visszaállítását kívánták; hogy azonban most, midőn a kiegyenlítés elfogadtatását a concor­datum körüli engedményektől akarnák függővé tenni, ezzel olyasmit cseleksze­nek, a­mire mi nemcsak hogy példát nem adtunk, hanem a mi saját elveinkkel jó­formán ellenkeznék is. Köztudomású tény , hogy a Majláth- Eszterházy kormány a mi országgyűlé­sünk kívonatait legalább részben teljesí­teni hajlandó volt, ha­­ előbb bizonyos törvényekre nézve megteszszük a felülről óhajtott módosításokat. Erre mi azt mond­tuk : igen nagyon örülnénk, ha jogos kí­­vonataink valahára teljesülnének, azt is átlátjuk, hogy az 1848-as törvények egyik­másik pontja módosítást igényel; készek is leszünk e módosításokat annak idején megszavazni, de pressiót nem gyakorol­tatunk magunkra, jogaink tiszteletben tartatását nem vásárolhatjuk meg holmi en­gedmények árán, a nemzet szabad elha­tározását, habár csak erkölcsi kényszer ár­­által is, korlátoltatni nem engedjük. Ilyen volt a mi álláspontunk, midőn a korona a mi képviseletünkkel körülbelül azt akarta tenni, a­mit jelenben a reichsrat­ szándékozik tenni, a korona irányában, s mi úgy hiszszük, hogy ily dolgokban csak nem lehet kétféle mérték, nem hisz­szük, hogy itt n­e­m állana azon szabály, miszerint : a­mit nem akarsz, hogy veled cselekedjenek, azt te se tedd másokkal. Hjáh — mondják erre a bécsi liberáli­sok — ha így nem cselekszünk, akkor ismét nekünk jutna a „dupe“ szerepe; mihelyt egyszer a kiegyenlítést minden feltétel nélkül elfogadtuk, akkor a kor­mánynak többé nincs ránk szüksége, ak­kor haza is küldhetnek bennünket, sőt talán velünk együtt még Beust bárót is elküldik, s a reac­ió ismét felkapaszkod­hatnék az uborkafára. Úgy látszik, a Lajthán túli szabadel­vűek csak felületesen olvasták a közös ügyi törvény­t. Különben tudnák, hogy e törvény gyakorlati érvényének egyik alapfeltétele az, hogy „a teljes alkotmá­nyosság ő­felsége többi országaiban és tartományaiban tettleg életbe lépjen, mert mi azon országokkal csak mint alkot­mányos országokkal léphetünk bármi közös viszony­okra nézve érintkezésbe.“ És aztán : „Ha tehát Magyarország alkotmánya teljesen és tett­leg helyre van állítva, s ő Felsége többi országai is tettleg valóságos alkot­mánynyal bírnak, és a törvényszerű felelős kormány itt is, ott is átvette a kormányzatot, akkor, de csakis ak­kor lehetne azon ügyeket, melyek a meg­állapodás szerint közöseknek lesznek te­kintendők, a következő módon közösen kezelni.“­­ Azt hiszszük, e törvényczikk szilárdabb garantiáját képezi a Lajthán túli alkotó Hiányosságnak, mint holmi általános ígé­ret, melyet Beust báró a concordatum dolgában adhatna. Ha a kiegyenlítés lét­rejötte "csakugyan oly múlhatlanul szük­séges a birodalom fennállhatására, akkor a Lajthán túli liberálisok minden feltétel nélkül is nyugodtan szavazhatják meg a kegyenlítést, mert ez, a magyar törvény világos törvényei szerint, csak addig érvényes,míg az egész biroda­lom alkotmányos kormányzat­nak örvend. A reactió, habár a Lajthát határvonalként akarná is respectálni, mindaz­által a nyugati országok alkotmá­nyos szabadságát nem temethetné el töb­bé, a­nélkül, hogy a kiegyenlítés és az egész közösügyi história is utána ne hull­na sírba. Zárszó Kossuthhoz. Vontatva, kedvetlenül, de polgári kö­telességem s a honszeretet által ösztönöz­­tetve, szólok már azon vádról is, mely legsértőbb, legilletéktelenebb, s melyet ön szemünk közé csapni nem tartotta tisztelt állásával és alkotmányos érzelmei­vel ellenkezőnek. Oh, hogy azt Kossuth­­tól kelle hallanunk, ki nem autóira­­ton, mint azon hatalom volt, a kire czél­­zott, midőn hozzá küldé egyezkedésre megbízottait. Visszatérek, mielőtt a tárgyhoz fordul­nék, azon pillanatra, midőn Ön kiment az országból, de nem gyújtotta fel, mint fe­­nyegetődzött, az orienst, hanem a­zultán nagylelkűségéből, bujdosóinkkal együtt, menhelyet nyert. A conservativ párt, mely a forradalom előtt a hatalmat bírta, a forradalom alatt vagy az ország határain kívül élt, vagy benn félelem és elkeseredés közt hánya­­ték; egyszerre a fegyverletétel által azon helyzetbe lépett, vagy részben remélt lép­hetni, melyben alkalma lehetett volna a megboszulásra gondolni, s rá az eszkö­zöket kezébe ragadni. Oly válságos idő volt ez, melyben vi­szonylagosan még a nyomorban is szeren­csénknek tartottuk, ha, noha törvényte­len, de legalább oly bírók által ítéltetünk el, kik pártvillongásainkban részt­­nem vettek, sérelmeket nem szenvedtek tőlünk, és személyesen nincs megtorlani va­lójuk. A polgári háborúkban rendszerint a legnagyobb átok az, hogy ha a politi­kai ellenfél biráskodik e­ttél, még szelid természete mellett is a megalázó benyo­másokat, melyek lelkében maradtak és ott izgatnak, nehezen tudja el­hallgattatni. Beszinlik azok magukat a lélek minden mozzanataiban s az érvek mérlegelésébe. A Schwarzenberg-Bach kormány nem ezen tekintetekből, hanem, hogy a con­­servativokat is lenyomva tarthassa, a hi­vatalokat többnyire németekkel és cse­hekkel tölte be, s bizony sokan mene­­kedtünk meg azért, mert a múltból sokat lehetett eltakarni. Azon párt pedig, mely a forradalom alatt sértve volt, s a Bach-kormány alatt szintén sérteték, közeledni kezdett hoz­zánk, s mindinkább közösöknek tekinté a szenvedéseket, mind sűrűbben egye­sült velünk hazafi és irodalmi czélok­­ra, s végre oda jutunk, hogy az úgyne­vezett ó-conservativok váltak a beolvasz­tó rendszer ellen első faltörőinkké , s évekre terjedő sürgéseiknek és támadá­saiknak köszönhetni nagy részben Bach­­tól Schmerlingig az idiológ miniszterek elviseltetését és a rendszer összerom­­lását. A conservativok a legközelebbi idők­ben megszűntek országgyűlésünkben kü­lön indítványokkal lépni fel, ritkán vegyí­tik magukat a vitákba, s midőn szavazatra kerül a dolog, a Deák-pártra vonolnak. Ezen töredék az országgyűlési több­ségnek egyik szerény contingense. A másik tömb azon, bár szintén nem számos képviselőkből áll, kik a szabad­­ságharcz küzdelmeiben és a törvényho­zási vitákban fiatalkoruknál fogva részt nem vehettek, de keblekben hordák a haza szeretetét, a jobb jövendő reményét, s komolyan törekedtek alapos műveltség­­re és legális befolyásra, hogy sorsunk jobbra fordultával ők is tényezők lehes­senek törvényes függetlenségének s anya­­gi gyarapodásának előidézésénél. Azonban, pártunk hatalmas zöme oly férfiakból áll, kik részint már a pozsonyi országgyűlések alatt szabadelvüségökkel tündököltek, tekintélyüket megalapították­­ s a népnek bizodalmát hosszas és dicstel­jes pályájukon mindig megtartani, sőt öregbíteni tudták; részint pedig oly egy nekből, kik az 1848-ki pesti ország­gyűlésen hazánk jogait az országterem­ben egész kitartással oltalmazták, s midőn szónoklat helyett a tettek és a feláldozás kora állott be, csatatereken küzdöttek s a száműzetés keserű kenyerét csak úgy volt alkalmuk kóstolni, mint Kossuthnak, azon különbséggel, hogy a gyakran em­legetett kenyérből kevesebb adag jutott táplálkozásukra, mint Kossuthnak. S ime ezen egyének, ime, ezen testület, ime, ezen törvényhozó hatalom többségé­ről, s ennélfogva magáról e hatalomról írja Kossuth, hogy lehetnek néhány­an, kik az akkori (48-diki) nemzet oldalá­ról most Önök oldalára tévedtek, hagy­­ján; — akkor is teljesítették kötelessé­güket, és hinni akarom, most is azt vél­ték teljesíteni. Hanem ezen kívül ott van­nak azon oldalon azok, kik a két tábor közül egész cynismussal ahhoz szegődtek, mely a nemzetével szemben állt, s ezek mellett ott hemzsegnek Önök oldalán azok, kik oly időben, midőn a régi Athena ma­ximája szerint az indifferentismus a leg­nagyobb bűn, szépen leültek a személyes biztonság fája alá, vagy a kényelmes in­­dolentia árnyékába, s onnan nézték, a nagylelkű nemzet kegyelméből, bátorság­ban, miként küzd, szenved, vérzik nemze­tünk. Utóbb pedig megjegyzi, hogy „a mi sorainkban ujjal ki lehet mutatni azokat, kik az orosz invasiót kérő helyeslő levelet aláírták, s az orosz hadak mellett kalau­zoló commissariusokként szolgáltak.“ Én nem tudom, mennyiben lehetne so­rainkban kimutatni az orosz commissariu­­sokat. De egyébiránt még az is kérdés, hogy vájjon az volna-e vétkesebb, a­ki az oroszt behozta, vagy a­ki állandólag itt akarta tartani. Hanem ezt mellőzve, kérdem, vájjon hiszi-e Kossuth, hogy a törvényhozó ha­talom többségét, a népképviseletet s azzal együtt annak parliamentáris kormányza­tát tanácsos-e így bántalmazni bárkinek is, ha nincs azon helyzetben, mint Crom­­well, hogy egy pálczával vagy ostorral elűzhesse a parl­amentet. S mondhatja-e Kossuth akár azt, hogy választási törvényünk nem democratikus; akár azt, hogy a kormány a képviselők választására erőszakos eszközökkel folyt be ? S valjon melyik kormány ? Talán épen az, mely — mint tudjuk — saját pártjából alig bírt harmincz egyént az országgyűlési székekbe ültetni. És végtére is, ha a képviselők többsége zokul véve a sértő classifi­álásokat, Kos­suth ellen nyilatkozatok fordulnának elő, megszilárdítaná-e, vagy ellenkezőleg nem rázkódtatná-e meg a külföldön „nagy száműzöttünknek“ mind hitelét, mind be­folyását? Az amnestiára nevéért és eredményéért egyaránt haragszik Ön. A néven nehéz segíteni, miután az — legyen bár egy állam köztársasági vagy monarchiai — kizárólag az állam fejének fenntartott jogai közé tartozik. Az amerikai elnök szintúgy amnestiának nevezi azon tényt, mely a polgári és politikai jogokat egész teljében visszaadja az elítélt egyén­nek, mint az európai monarcha. Még tud­tommal nem fordult elő eset, midőn azt mondotta volna a köztársaság elnöke vagy a király a szóban forgó egyénnek: „kegyelmezz meg nekem,“ hanem mindig így szólt: „megkegyelmezek neke­d.“­ Ezen a mi időnkben aligha fog változ­tatás történni. Hogy Kossuth a nálunk kihirdetett amnestia eredményéért is, saját helyzeté­ben, boszankodhatik, igen indokoltnak tar­tom. Mert emigránsaink, mihelyt az általános amnestia felől értesültek, siettek hazájukba visszatérni, s ha közülök néhány nincs közöttünk, leginkább vagy ügyeinek el­intézése miatt késik, vagy külföldön oly kecsegtető helyzetbe jutott, hogy azt könnyen nem áldozza fel. Úgy járt Kossuth, mint azon s­ej­k, vagy, hogy hangzatosabb névvel említsem, mint azon patriarcha, ki midőn felébredve, sátrából kilép, rémülve veszi észre, hogy tribussának sátorfái is eltűntek, s csak az áldástalan homokban hagyott nyomok hirdetik, hogy az egész nép hideg forrá­sok, zöldelő vidékek s a munkára és tevé­kenységre tért nyitó helyzetek felé húzó­dott el. Kossuth neve a romantikának, a köl­tői alkotásoknak, mindig gazdag motívu­mokkal szolgáland, s míg dal és koboz lesz, dicsőittetni fog, mint a lángész és a megható változásokkal teljes élet egyik képviselőjéé. Ijj f­ajjon kibékél-e ő ezen elégtétellel? Alig remélhető Pedig sokan ily fényes kilátásért életü­ket is fel tudnák áldozni. KEMÉNY ZSIGMOND: Bécsi dolgok A magyar-osztrák keres­kedelmi szerződés, vagyis inkább kereskedelmi és vám­szö­vet­ség, mely a vöslaui conferentiár, megállapít­­tatott, a következő főbb pontokból áll: Az összes birodalmi terület egy vámterületnek ismertetik el, mely vámsorompók által el nem választható ; minden idegen állammal eddig kötött vám és kereskedelmi szerződés érvényben marad; ezen­túl kötendők a kormány s a képviselő-testületek fóruma elé tartozik. A közvetett adó, jelesen a fogyasztási, mindkét birodalmi "félben hason normák által szabályoztatnak, valamint a vasút­építési és kezelési törvények is egy alapra fek­­tetendők. A tengeri hajózásra nézve oda egyezkedtek, hogy minden osztrák hajó közös zászlót visel­jen ; a magyar hajók használhatnak az osztrák zászlókon valamely jelvényt, melynek közép­­czímere azonban kell hogy ugyanaz legyen mind­két félnél. A hajózás érdekeit a külügyér képviseli ki­felé, befelé az illető kereskedelmi miniszter; csakhogy a törvényeknek és szabványoknak itt is megegyezőknek kell lenniök. A létező Lloyd in­tézménye, mint nemzetközi államposta és hajózási vállalat, a külügyér vagonjába tartozik, de egye­nes összeköttetést kell a két kereskedelmi mi­nisztériummal fenntartania. A pénzláb a birodalom mindkét felében egyen­lő , azonban a magyar pénzverdékben magyar feliratú és jelvényes pénz verhető. Az egyezség szól 10 évre, s egyszersmind meghatároztatott, hogy 9 év leforgása után újra egyezkedni fognak. Ezek főbb pontjai a szerződésnek, mely nem sokára a képviselőház elé kerülend, hogy meg­kísértsék vele a tűzpróbát. Elkészítésében működtek a magyarok részé­ről Lónyai, Gorove, Fest államtit­kár és Graenzenstein osztálytanácsos, Cislast­ania részéről Becke, Pretis osz­tályf nők és Scherer osztálytanácsos. A concordatum kérdése, mint a kiegyezés elé szánt czövek, folyvást szerepel, s hogy helyesen fogtuk fel a dolgot, midőn csakis ily csöveknek tartok, mutatja az, hogy semmiféle lap nem szól, csak kárhoztatólag róla, kivéve az uj „Presse,“ mely obstinate ellene bicsaklott a kiegyezésnek. A régi „Presse,“ teljes méltánylattal a Con­­cordatum megszüntetése szükségessége iránt, igen éles argumentátióval viszi ad absurdum e par­lamentáris éretlenséget. „Tegyük fel, úgymond, hogy a képviselő-testü­letnek igen szívén feküdnék egy kérdés bizonyos elintézése, a­mi kétségkívül nagyon is áll a con­cordatum kérdéséről, s tegyük fel továbbá, hogy a kormány röviddel az ülésszak vége előtt,­éli­be lépne a képviselőháznak, mondván : „Igen, én kész vagyok szigorral látni a concordatum revi­­siójához, sőt akár végkép is megszüntetném, de csak azon feltétel alatt, hogy oly adófelemelést szavazzatok meg, melyre szükségem van.“ — Le­hetne-e erre más feleletet adni, minthogy ez mél­tatlan, soha sem igazolható pressió ? stb.“ Hátha, mint utóbbi számunkban is mondok, mi szabnánk feltételeket, — mit szólanának hozzá Lajthán túli testvéreink ? Minő dlamantest csináltak csak akkor is, mi­dőn azt mondtuk, hogy míg alkotmányunk helyre nincs állítva, addig törvényt nem alkothatunk, ennélfogva nem egyezkedhetünk. A birodalom e korszakát a kiegyezkedési kor­szaknak fogják elnevezni, s a kiegyezési tényt, mely Ausztriára nézve a „lenni vagy nem lenni“ kérdése, alárendelni akarni bármi más, bármi font­os kérdésnek, függővé tenni akármitől, any­­nyi, mint a nagy ma­csk­ájára tiporni akarni, s az ily szándék magán hordja a perfidia bé­lyegét. Egyébiránt perczig sem hittük, hogy azok, ki­ket komoly szándék vitt a birodalmi tanácsba, a­kik feladatuk öntudatával bírnak, annyira félre­ismerjék a viszonyokat, a dolgokat és hivatásukat, hogy szintén csak perezre is komolyan gondol­janak ily parlamentáris képtelenségre. A birodalmi tanács ülésszakának tartamáról írják, hogy az december hó 2-dik feléig fog tar­tartani ; ugyanazon hóban összehívják a tarto­­mánygyűlést­két is január 15-re. Ezek üléseznének 1868. febr. második feléig s mártius első napjaiban ismét összeülne a biro­dalmi képviselet. Az élénkülő politikai életet a csehek is igye­keznek tarkábbá tenni a magok módja szerint. Dr. Brauner, a moszkvai zarándokok leg­hitato­sabbjaiknak egyike, felvette a Fries által felvetett keztyüt, s ugyanazon lapokban, melyek a cseh

Next