Pesti Napló, 1868. április (19. évfolyam, 5381–5404. szám)

1868-04-01 / 5381. szám

r Előfizetési felhívás „PESTI NAPLÓ“ april—júniusi évnegyedei folyamára Előfizetési ár: April—júniusi */, évre......................................................... 5 frt 25 kr. April—septemberi 1/2 évre...................................................10 frt 50 kr. A „Pesti Napló“ kiadó-hivatala.­ ­ .­ ­ Pest, mart 31.1868. (a—z) Azt eddig nem tanultuk a ter­mészettanból, hogy a scorpiók ferdítésből élnek ; pedig a „Hon“ scorpiójának, úgy látszik, csakugyan ez a kenyere. Igazán, az ő eljárásával szetöközt, mely egyene­sen a journalistikai hitel megrontására ve­zet, nehéz megtartani a journalistikai il­lemet. De megkísértjük, s annál hidegebb vérrel fogjuk bemutatni ezt az írói „mo­dort,“ minthogy az nem szorul jellem­zésre, hanem önmagát bélyegzi meg. A „Hon“ vasárnapi számában a scorpió jegye alatt egy czikk az országgyűlés elé terjesztendő védrendszeri javaslattal fog­lalkozik. Azt állítja, hogy e javaslatot csakugyan nem más dolgozta ki, mint az ő Felsége tájékozására Bécsbe összehí­vott tábornoki bizottság; s hogy azért, mert a törvény a javaslat kidolgozását a két honvédelmi minisztériumra bízta, pro forma hozatja le most Andrássy ezt a ja­vaslatot Budára, pro forma át fogja nézni, s­ úgy fog tenni, mintha csakugyan szabad volna rajta valamit változtatia, azután Bu­dáról fogja keltezni, hogy így bizalmat szerezzen a javaslat számára , mintha csakugyan Magyarországon készült volna. Mind­ez igazán olyan, hogy érdekében áll egy ellenzéki lapnak azt­ nyilvánosság­­ra hozni, ha igaz. Még le felfogha­t­juk, ha egy ilyen lap bármily magán­­értesülés alapján nyomtat ki ilyenforma hírt, kivált ha kész, jobb értesülés után, a tévedést helyreigazítni. De itt az az eset áll, hogy a „Hon“ ezt az egész közlést szóról szóra költötte, a minisztériumra ráfogta. Minő forrásra hivatkozik a „Hon“ e közlésével ? Nem eredeti hírként mutatja be, hanem úgyszólva ismertként feltételezi a tényeket, melyeknek ilyen gyűlöletes szint ad.’ Nem tévedünk, ha felteszszük, hogy a „Hon“ ezúttal nem merített más forrásból, mint melyet már egy előbbi esti lapjában megjelölt, midőn a bécsi „Neue Freue Presse“ mart. 26-iki számá­ból reproducálja a honvédelmi javaslatra vonatkozó híreket. Nézze már most minden elfogulatlan, hogyan szokott a „Hon“ meríteni a forrásokból. A „Neue Freie Presse“ említett száma ezeket írja : A Bécsbe összehívott tábor­noki bizottság nagyon gazdag anyagot talált munkálkodása számára, azonban kellő megrostálás után csak két munká­latra fordíttatott kiváló figyelem; első Horst ezredes munkája, másik Ge­­lich osztálytanácsos álta­l ké­szített védrendszeri törvény­­javaslat.­­ Az új védrendszeri tör­vényjavaslat kidolgozására tehát kizáró­lag e két munkálat szolgált alapul. . . . . (következik a két javaslat rövid jellem­zése.) Miután a tábornoki bizottmány ta­nácskozásait befejezte, Bécsben akarta megtartani az értekezletet a ma­gyar honvédelmi minisztéri­ummal, de e minisztérium ez ellen több rendbeli ellenvetést hozott fel, s kifejezte azon nézetét, hogy azon czélból, hogy a javaslatnak a magyar országgyűlés által leendő elfogadtatása minél inkább buto­­síttassék, czélszerű lesz azt Pes­ten egy, minden pártbeli kép­viselőkből, valamint kiváló honvédekb­ől álló bizottság elé terjeszteni, mely a javaslatot, még egyszer átvizsgálandja. Ezek azon közlések, melyekből a „Hon“ merített; a journalista nagy nehezen rá­ismer a forrásra, az egyszerű olvasó — soha! Mert mit csinált e közleményből — melynek hitelességéről különben ada­taink nincsenek — a „Hon“ munkatársa. Abból, hogy a tábornoki bizottmány Horst és Gelich munkálatai felett tanács­kozott , azt gyártja, hogy nem a magyar honvédelmi minisztérium, hanem a tábor­nokok készítik a magyar országgyűlés elé terjesztendő törvényjavaslatot; abból, hog­y a tábornoki bizottmány e tanács­kozás után akarta csak megkezdeni ér­tekezletét a magyar honvédelmi mi­niszterrel, az ő ügyes keze alatt az lesz, hogy a miniszternek most úgy kell tenni, mintha ő változtathatna valamit, pedig csak pro forma fogja átnézni és aztán egyszerűen Budáról keltezni a javaslatot; természetes, hisz azt a „Hon“ szerint an­nál könnyebben is fogja tehetni, miután csak bizalomhajhászás végett fogja ama bizottság elé terjeszteni, mely minden pártbeli képviselőkből és hon­védekből fogna a közlés szerint össze­ülni; mert hogy e bizottság nem való másra, mint hogy bele­nézzen az iratba, csak amúgy kíváncsiságból, az a „Hon“ scorpiója előtt annyival világosabb, mint­hogy ő nem is olvasta, hogy átvizsgá­lás végett kerül a javaslat a bizottság elé. Valóban, az ily journalistikai működés könnyű, de nem irigylendő. Szláv és román lapok. Többször volt alkalmunk kimutatni, hogy az agitatió, mely a kiegyezkedés alapjai ellen magyar részről folytattatik, mennyire bátorítja, buzdítja azokat, kik épen a magyar állameszmét gyűlölik a magyar államjog ellen küzdenek, s ezen értelemben izgatnak is a hazai nemzetisé­gek közt. Több hang a nem-magyar ellenzék táborából, újra bizonyítja ezen igazságot. A pesti „Federatiunea“ czimű román lap, mely határozottan jelenté ki, hogy az erdélyi uniót s a magyar országgyűlést nem ismeri el, és e végett, mint bes­éli, sajtópörbe fogatott, ezeket írja: „Tisza mindnyájukat felhívja, miszerint agi­táljanak eszméinek terjesztésére az országban, míg többségre jutnak . . . Constatáljuk a tényt, hogy az úgynevezett ellenzéki magyarok nyil­vánosan agitálnak oly törvények ellen, melyek­nek hozatalában részt vettek, az erdélyi romá­noknak pedig nem szabad a sajtó útján még egyéni nézeteiket (!) sem nyilvánítani az unió-törvény ellen, mely nemcsak közremű­­ködésünk nélkül, hanem a 40 ezer román (Ba­­lázsfalva 1848 !) vérével megpecsételt tiltakozás ellenére hozatott.“ A „Novi Pozor“ pedig, melynek főczél­­ja: a magyar-horvát egyezkedést megaka­dályoztatni, legújabban így szól a horvá­­tokhoz: „Az ausztriai birodalom nem akará elis­merni a foederatiót, a jogosság és egyen­lőség elvét, szláviai részére . . . Ma, midőn a ma­gyarokkal való kiegyezésről van szó, nem bízha­tunk azoknak sem eszélyükben, sem nagylelkű­ségükben. Magunknak kell gondoskodnunk magunkról. Válhatik-e hasznunkra oly institu­­tió elfogadása, melyben mi nullák vagyunk? Maguk a Deák-pártiak sem tagadják (?), hogy az egyesség, melyet Deák Ausztriával kötött, sem jogi, sem politikai alappal nem bír. Oly egyén, oly hazafi, mint Deák, azon egyezkedést tehát csak egy okból fogadhatta el, s ezen egyeb­­en egy ok a magyar elem haszna, érdeke. De ez nem a mi hasznunk, nem a mi érdekünk. Egyébiránt pedig vannak nagytehetségű fér­fiak a magyarok közt is, kik tagadják, hogy Deák egyezkedése hasznára van a magyar elemnek... A pesti országgyűlési többség nézeteit nem oszt­ja a magyar nemzet többsége . . . Látjuk, hogy a Deák párt napról napra fogy, vesz, okos dolog­­, tehát oly institutiót elfogadnunk, melynek fenn­állhatása nem bír alappal, nem biztosítékkal, nem jövővel. Nekünk semmi érdekünk a Beust-Andrássy­­féle politikának kedvezni.“ A ..Novi Pozor“ tehát, i­ ruuszkabarát, a pánszláv lap, közlönye azon pártnak, mely a magyar horvát egyezkedést min­den áron meg szeretné hiúsítani, —­a „Novi Pozor“ a magyar ellenzék tárhá­zából szedegeti fegyvereit. A legjellem­zőbb azonban, hogy a nagyváradi pro­­grammot kiváló szívességgel fogadja, s azt mondja róla, hogy jó mag van benne elvetve. A „Novi Pozor“ valószínűleg csak oly magot mond jónak, mely után ő re­mél majd aratni. / 76 - 5881 Szerda, április 1.1868. 19. évi folyam. Szerkesztési iroda; Ferencziek tere 7. szám, 1. emelet. A lap szellemi részét illeti! minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Ferencziek tere 1. szám földszint. A lap anyagi részét illető köz­­lemé­nyek (előfizetési pénz, ki­adás körüli panaszok , hirdet­mények) a kiadó­hivatalhoz in­tézendők.PESTI NAPLÓ Előfizetési feltételek: Vidékre, postán , vagy helyben, házhoz hordva . Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. l hirdeti­­én­yek dijai 7 hasábos petitsor egyszeri hirdet­­ésnél 7 nj kr. Bélyegdíj külön 30 nj ki Nyilt-tér, a'hasábos petit ne 25 nj kr. A képviselőház mart. 30. üléséből. Törvényjavaslat a gör. kath. vallásuak ügyében. 1. §. Az 1864. évben összehívott és 1865-dik évben Karloviczon folytatólag tartott szerb nem­zeti congressus, a mennyiben az az 1847—48. XX. t. sz. 8. §. rendeletétől eltérőleg alakittatott, utólagosan törvényesittetett. 2. §. A magyar- és erdélyországi g. e. romá­nok részére felállított önálló, a szerbekével egyenjogú metropolis, nem különben az erdélyi g. e. püspöki egyháznak érsekséggé lett emelte­tése törvénybe iktattatik. 3. §. Miután e szerint a g. e. vallásuaknak két egymástól független egyház tartományra lett elválása az 1848: XX­­. sz. 8. § ban biztosított önkormányzati jogoknak külön leendő gyakorlá­sát szükségessé teszi, ugyanazért fenntartatván ő Felségének alkotmányszerűen gyakorlandó legfelsőbb felügyelési joga, a fentnevezett két metropolitnak hívei jogosítva vannak egyházi, iskolai és alapítványi ügyeiket külön külön és az illető metropoliták által ő Felségének teendő előleges bejelentése mellett időszakonként egy­behívandó egyházi gyülekezeteikben (congres­­susaikban) önállóan intézni, és a congressuso­­kon alkotandó, s­ö­vetsége által jóváhagyandó szabályok értelmében, saját közegeik útján ön­állóan kezelni és igazgatni. 4. §. Mindkét metropolia híveinek joguk van továbbá, ugyancsak a legfelsőbb jóváhagyási jog fenntartása mellett,congressusaik szerkezetét is rendezni. 5. §. E czélból a minisztérium megbizatik, hogy a rég fennálló gyakorlat szerint az illető főpásztorokon kívül 25 egyházi, 50 világi s ezek közé választandó 25 határőrvidéki követből álló g. e. szerb nemzeti congressus mielőbbi össze­hívását eszközölje. 6. §. Ugyancsak a minisztérium fogja össze­hívni a g. e. román püspöki zsinat felterjeszté­séhez képest az illető főpásztorokon kívül 30 egyházi, 60 világi s ezek közé választandó 10 határőrvidéki követből álló görög keleti román nemzeti congressust is. 7. §. Az ily módon összehívandó mindkét congressus legelső feladata lészen, a congressu­­sok szervezetét ő Felsége jóváhagyása mellett megállapítani. 8. §. A két metropolia­­külön­válásából eredő mindennemű követelések, a­mennyiben kölcsö­nös egyesség útján kiegyenlíthetők nem lenné­nek, úgy az egész metropoliát, mint a püspöki megyéket, vagy egyház­községeket, vagy neta­lán egyes egyéneket illetők i», az igazságügyim _. 1 . - -4.XL C* «»..vqwjSuwv "willrowjj előtt lesznek érvényesitendők, mely bíróság végzése és ítéletei ellen egyébiránt mindazon perorvoslatok alkalmazhatók, melyeket a pol­gári perrendtartás egyéb perekben megenged, 9. §. Az 1848. XX. t. sz. 8. §-ának a jelen tör­vénynyel ellenkező rendeletei eltöröltetnek. A központi honvédegyletnek márt­us 29-kén tartott üléséből tegnapi számunk­ban csak kivonatos tudósítást közlünk. Ma ez ülés folyamát egész terjedelmében után­­pótoljuk a „Szűk“ nyomán. P­e­r­s­z­e­­ beszéde a következő : Tisztelt közgyűlés ! Részint úgy, mint azon honvédseregnek, mondhatni, majdnem terem­­tője s első tábornoka, első kinevezett magyar honvéd tábornok, a mely honvédsereg 1848 — 49-ben az ő hősies tetteivel nemcsak hogy ha­zánkat az örök gyalázattól, s ezen örök gya­lázattal járó örök haláltól megmentette , de egyúttal az által, hogy a magyar nemzet régi dicsőségének visszaidézésével Európa többi nemzetei között rehabilitálta, s egész Európá­nak, mondhatni a világnak minden sarkát, min­den zugát a nemzet dicsőségével, harczképes­­ségével s életrevalóságával betöltötte , s an­nak rendkívüli politikai hitelt szerze­tt, s ez által egyszersmind tápot nyújtott a kinpadra fektetett hazának, ezen szegény hazának, hogy azon 18 évi iszonyú gazdálkodást kiállhatta, azonkívül alapját vetette meg, forrását képezte azon uj életnek, melynek mindnyájan örven­dünk , s mely ha nem is érte el tetőpontját, mely még sök kívánni valót enged, de utat nyi­tott, s eszközt nyújtott a nemzetnek, hogy min­dent, a mi még államiságához szükséges, a mi még jövendőjét biztosíthatja, megszerezze. Ezen hadseregnek — mondom — vezére, mint meg­választott elnöke, kötelességemnek érzem, s bár keserű érzelemmel és fájdalmas indulatokkal, de mégis elkerülhetlennek tartom, hogy ezen tisz­telt közgyűlésnek, mint tiszteletbeli elnöke és tagja, mint bajtárs, egy ügyet terjeszszek elő, mely mindnyájukat mélyen fogja meghatni. (Halljuk.) T. bajtársak ! Mindnyájan tudjátok azt, hogy 8 hónap előtt, midőn a hazába beléptem, első szavam az volt, mely azóta az egész országot átfu­totta, áthangozta, hogy életemet a haza tökéle­tes szabadságának helyreállítására, kivívására fogom szentelni. (Hosszas­ éljenzés.) És kérdem, 8 hónap óta ejtettem-e egy hangot, tettem-e egy lépést, mely ezen Ösvénytől, melynek élére nem­zetünk állított, eltávolított volna ? (Felkiáltások: Sohasem! Éljenzés.) Midőn beértem az országba, Jókai Mór ha­zánkfia a „Hon“-ban leírta azon zászlót, le­írta ékes szavakkal, csillogó hetükkel, a­mely alatt szereztem nemzetemnek a 48-ki törvé­nyeket. Mondhatom, hogy szereztem, mert szereztem is valóban (hosszas éljenzés) és azok megvé­dését is eszközöltem. Leírta azon zászlót, — ol­vastátok a „Hon“-ban — ő mondotta, a melyet szeplőtelenül vittem ki, és szeplőtelenül hoztam vissza a hazába. (Hosszas éljenzés.) Elég magasan lobogtattam e zászlót, melyre mindaz, a mire a hazának szükség van, mindaz, a miben üdv és biztosság van, aranyozott betűk­kel van felírva. Nem alattomos utakon, nem cselszövényekkel, hanem nyilt, elhatározott, tiszta eszközökkel iparkodtam ezért érni, ipar­kodtam diadalt szerezni ügyünknek. (Hosszas éljenzés.) Mindnyájan tudjátok azt is, hogy midőn az országgyűlés által csekélységem is megválasz­­tatott azon testületbe , mely az 1867. XII. tvcz. által az úgynevezett közösügyi tárgyalásra volt hivatva; kötelességemnek tartottam, úgy mint más honfitársaim, elvállalni ezen missiót, s fel­mentem Bécsbe. Felmentem azért, hogy azon, még senki által nem ismeretes institutióban részt vegyek; részint, hogy meggátoljam, hogy ezen institutió és ennek munkássága egy oly ös­vényre tereltessék, mely talán hazánk jövőjét veszélyeztetné, részint azért, hogy a honvédség ügyét ott is hathatós szavammal úgy iparkod­jam előmozdítani, hogy annak érvei, igazságai oda jussanak, a­hol az mindenekelőtt megoldást nyerhet. (Éljenzés.) Fölösleges lenne kérkednem azzal, hogy mit tettem odafenn Bécsben, annyi tisztán áll, hogy oly tisztán, oly fényesen oda állítottam mind a hadsereg érdekeit, mind an­nak szükséges voltát, hogy a honvédsereg vis­­szaállíttassék, a­mint csak ezt halandó képes volt tenni. (Éljen.) Egész életem feláldozás volt a hazáért, sze­gényen mentem ki a hazából, ma is szegény vagyok, 13 élő gyermek atyja (éljenzés), nem fogadtam el soha senkitől jutalmat, s csak ha­zámtól fogadhatok el, visszautasítottam mindent, még a legjobb szándékból történt kínálásokat is, és mi történt ? Akkor, midőn hazám szabad­ságának előmozdításában, honvédtársaim leg­szentebb ügyének kivívásában fáradozok, akkor épen azon testületben szenvedek bányáimat, a melynek baráti kezet nyujtok, s a melynek be­csületét, tekintélyét iparkodtam fenntartani. (Fel­kiáltások : Czudarság, gyalázat!­­• Nagy zaj.) Itt van egy jegyzőkönyv. (Nagy zaj.) Január 5-kén bizottsági gyűlés tartalék (nagy zaj),mél­­tóztassanak meghallgatni. (Zaj, elnök csenget. Felkiáltások : Türelemmel hallgatjuk a tábor­nok urat, de „gyalázatos“ kifejezéseket nem en­gedünk meg senkinek!) Elnök: Tisztelt közgyűlés! Figyelmez­tetem a közgyűlés minden tagját, hogy minden néven nevezendő kíméletlen kifejezésektől s be­szédbe vágó kiabálásoktól tartózkodjék. Ez nem tartozik a rendes tanácskozmányhoz, külö­nösen nem, ha szögletekbe bújva, vagy ahol tömöttebben állanak a hallgatók, onnan hangoz­tatnak oly szavak, melyek mindenüvé illenek M­ege­szik. (Helyeslés.) P­e­r­s­z­e­­ folytatja : Január 5-én, épen előtte való napon, hogy Szegedre rándulok, ot­tani bajnoktársaimmal és Szeged városa pol­gárságával kezet szorítani, épen midőn Bécsbe siettem, egy bizottsági gyűlést tartottam. — Ezen bizottsági gyűlés végén egyszerre Vidats képviselő úr és bajnoktársunk előáll egy előter­jesztéssel, melyben egy bizonyos ügyet, egy bi­zonyos viszonyt és bántalmat, melyet — mint ő mondá — Mikortól szenvedett, előterjesztett. Én látván az első pere­ben, s meggyőződve lé­vén, hogy ezen ügy nem a központi bizottságot illeti, melynek administrativ hivatása van ugyan, de a mely magában nem egylet, s ezen dolog­nak egészen magántermészete lévén, mely az illető felek között elintézendő,­­ vagy, ha mégis beavatkozás kívántatnék, ez csak becsületbeli bíróság által történhetnék, mert az alapszabá­lyok értelme szerint­ nem hivatása ez az egylet­nek; kijelentem tehát, hogy ezen ügynek a köz­ponti bizottság előtt való tárgyalását nem en­gedhetem meg. Ezt tartottam kötelességemnek. Megmondom miért. 18 éven át kínpadon hevertem, mint a sze­gény haza, némán, panasz nélkül. Soha egy czikket, röpiratot, memoiret nem írtam. — S miért? Azért, mert kimondhatatlan bántalmakat szenvedtem 1848-ban. Három sereget szereztem hazám megmenté­sére. (Éljenzés jobbról.) Mindig teljes siker ko­­szorúzta eljárásomat, a a gyáva kajánság há­romszor szövetkezve a lelkiismeretlen uralom­mal, a seregeket kiragadta kezeim közül. Le­­fegyvereztek engem, lefegyvereztek, megron­tottak, hogy aztán a hazát is megronthassák. De hát külföldön, akkor, midőn egész életemet ha­zámnak áldoztam, merészeltem volna-e n­emzete­­met vádakkal illetni ? A kíspadon hevert a sze­gény haza, s én elhallgattam fájdalmaimat, tűr­tem, szenvedtem, biztam az Isten igazságában, hogy eljövend az idő , midőn nemzetem is a kispadról lesz álland, s nekem eljövend az igaz­ság országa. És nem is csalatkoztam hitemben. 18 év után az isteni gondviselés, mely sok­szor, ha nem is oly utakon, mint­­az emberek kívánják, de sokszor csodás módon bünteti meg a bűnt, s ad elégtételt a szenvedőknek. — Az isteni gondviselés a Magenták, Solferinók, Sa­­dowák és Königgrätzek által a nemzet bilincseit letörte, a börtönt megnyitotta. S én akkor itt lát­ván az időt, melyben hazánknak ismét szol­gálhatok, hajadon fővel, fegyver nélkül jöttem be az országba. S a szent haza tárt karokkal foga­dott, s az egész nép oly üdvözletet adott, milyet még magyar nem nyert soha. (Éljenzés a jobb oldalon.) És végtelen elégtétel jutott nekem a szenvedésekért. Leborultam nemzetem nagysága előtt, mely igazságot szolgáltatott akkor, midőn az isteni gondviselés neki is igazságos elégtételt adott. S kérdem : mióta benn vagyok az ország­ban, nem arra volt-e irányozva minden törekvé­sem, hogy békét tartsak fel közöttetek ? Ipar­kodtam mindenkivel barátságban, szép szóval, egyetértést létesíteni. Feledtem a múltat, senki­nek szemrehányást nem tettem, megbocsátot­tam. S ezen szót: „bocsánat, “ melyet a lánczhid­­nál kimondottam, s mely egész Európát áthan­gozta, mindenkire, fölül és alól egyiránt alkal­maztam, mert nemcsak fölülre vala irányozható vádam, hanem — valljuk meg — bizony orszá­gunkban, nemzetünk részéről is történtek sok dolgok, a­melyek annak vesztét előidézték. S kérdem: van-e nagyobb bűne egy nemzet­nek, mint a hálátlanság ? Van-e nagyobb bűne, mint mikor a gonoszt fölemeli, s ha szolgáját lealázza? Én,feledve mindezen bántalmakat,egész életemet feláldozva azon hazának, mely nekem rendkívüli elégtételt adott, nemcsa­k hogy min­dent elkövettem, hogy közöttünk a békét fenn­tartsam, sőt nem egyszer épen azon központi bizottmányban elhallgatok, eltürölt dolgokat, iparkodtam kiegyenlíteni olyakat, a­melyek igazságérzetemet mélyen sértették. Mindnyájan jelen voltak talán, midőn elnöki székemet elfog­laltam. Már akkor milyen nehézséggel kellett küzdenem ! Első elnöki kimondásom ellenében felszólaltak néhányan,­­ ha erélyesen fel nem lépek, kudarc­ot vallok mindjárt az első ülésen. Tisztelt közgyűlés ! Összehívom — mint mon­dottam — jan. - én a központi bizottmányt, elő­terjesztettem azt is, hogy előhozatott Mikárnak Vidatssal való differentiája, bejelentettem azt is, hogy én azt, mint olyan ügyet, mely nem a köz­ponti bizottságot illeti, mely magán­tárgynak tekinthető, s mely egyedül magán után in­tézhető el, nem engedem köztárgyalás alá vétet­ni. S így is jön a végzés, és nem engedtem, hogy jegyzőkönyvbe vétessék, hanem midőn elosz­lattam a gyűlést, magunk között, mint bajtársak, tanácskozva, azt mondottuk, hogy az én elnökle­tem alatt néhány tagtársunkkal iparkodni fo­gunk a differentiát egy illő s a honvédsereg be­csületének megfelelő módon kiegyenlíteni. Lemenék Szegedre, néhányan lejöttek velem ; barátságban, illő baráti szeretettel viseltettem irányukban, — bár akkor már láttam egy tö­rekvést, melynek nyomait mindnyájan érezzük az országban, s láttam egy törekvést, melyet én hazánkra nézve igen veszélyesnek hiszek, mert anarchiára vezet. De ismervén a derék magyar nép érett és ér­telmes indulatait, észjárását, nem tartottam, nem féltem semmitől. S nem is csalatkoztam, mert úgy Szegeden, mint Nyíregyházán, Debreczenben, mint Zala-Egerszegen, Komáromban vagy az egész ország száz részében mindenütt a nép — nemcsak azon értelemben, mint azt bizonyos de­­mocrata urak venni szokták, mert mindnyájan nép vagyunk különbség nélkül (éljenzés jobb­ról) — a nép egész zöme, a legnagyobb lelkese­déssel és egyetértéssel üdvözölt, fogadott és hi­vott meg. S nemcsak múltamat jutalmazta meg, de nyíltan és határozottan kimondá, hogy jelen eljárásomat helyesli, szentesíti, követni és istá­­polni fogja. (Éljenzés.) És mi történik ezután ? Felmegyek Bécsbe, bet­ mint TMkötelességet, mert hiszen öreg nap­jaimra le is nyugodhattam volna annyi munkás­ság, annyi szenvedés után; de nem kíméltem utolsó erőfeszítésemet, mert tudtam,hogy a nem­zetnek szüksége van működésemre, hatásomra. — S egyszerre csak egy újságot olvasok, íme, itt van a „Hon,“ melyben bajtársaim, a közpon­ti bizottság többsége, engem megrónak. Tessék felolvasni, íme, itt van. (Perczel olvassa maga.) Ebben minden betű, az egész — nem aka­rok epithetont mondani — igazságtalanság. Mert mielőtt eltávoztam volna, tisztelt közgyűlés, először, akkor nem is volt jelen egyetlen el­nök, sem Beniczky, sem Klapka, sem Horváth János úr, s másodszor, többekkel bajtársaim közül tanácskozmányt tartottam, s mindnyájan egyetértettünk abban, hogy nem szükséges a központi bizottságnak gyűlést tartani, mint nem is volt szükség. Mert azért tartani, hogy ily botrá­nyos dolgok történjenek, mint történtek, ugyan nem volt szükség. (Derültség, éljenzés.) S ki az, a­ki nekem kötelességmulasztást mer szememre vetni ? Egy tényt mondok el. Mindjárt az első bizottmányi ülésben Beniczky alelnök úr néhány tagtársával megnyitotta az ülést, hogy az alap­szabályokat azon határozat szerint, melyet a közgyűlés hozott, terjeszsze elő. Miért nem járt el tehát Beniczky Lajos úr ama határozat sze­rint, és miért nem terjesztette mindeddig elő ? S az ő elnöklete alatt mernek nekem ily szemre­hányást tenni ? De tovább­­illő-e, van-e joga a bizottságnak nekem ilyesmit mondani és engem megróni ? Tagadom ünnepélyesen. (Felkiáltások: Nin­csen !) De még ha mulasztottam volna is annyi teendő, oly fontos hivatások közt valamit, mél­tányos volt-e azt tenni az egész ország előtt? (Felkiáltások : Nem !) S még hozzá, mi­. Ion ki­hallgatás nélkül! Legalább felszólítottak volna, hogy felvilágosítást adjak, de minden kihallgatás nélkül merészeltek ilyet tenni. Tovább megyek. Nem akarok itt tovább szólani Mikár Zsigmond esetéről, a közgyűlés határozata elégtételt adott neki. (Úgy van !) S én tudom bizonyosan, épen itt van egy levél Jászberényből, és rendre fog­ják lőni a többiek is,­­ a­melyekben felelősség fog kéretni a bizottság azon többségétől, mely ily igaztalanságot mert egy egyén ellen elkö­vetni. (Nagy zaj. Erős felkiáltások.) Nem szólok Mikár Zsigmond esetéről e peretben, hanem mi­dőn visszatértem Bécsből, kötelességem szerint a központi gyűlés tartását hirdettem ki és rendel­tem el. Ezen központi bizottsági gyűlés megtar­tása előtt hozzám küldötték a bizottsági tagtársak Barsi aljegyző urat, hogy miután nekem — tes­sék figyelm­ezni — szegény kis lakásom és épen betegem van, tehát nem jelenhetnek meg tiszte­letemre,­­ kérnek, hogy mennék egy bajtársunk lakába. Én nem is számítva arra, hogy mit akar­nak velem tenni, elmentem, mint ember ember­hez, mint bajtárs bajtárshoz, és értekeztem ve­lük. S ők azt mondák, hogy Mikár Zsigmond főjegyzővel nem maradnak, inkább kilépnek a központi bizottságból. S én ugyanazon szellemtől áthatva, mely nyolcz hónapi működésemnek irányt adott, s azt egészen eltöltötte, t. i. hogy az ügyet, melyet most már nemcsak Magyarország szine elébe, nemcsak Európa, de mondhatni a világ színpad­jára állítottam fel, a magyar hadügyet, s mely mondhatni már oly erkölcsi eredménynek ör­vend, hogy még elleneinket is tiszteletre kény­

Next