Pesti Napló, 1869. június (20. évfolyam, 123–147. szám)

1869-06-01 / 123. szám

0­ Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ Előfizetési ár: Egész évre ..................................................... I 24 forint. Fél évre .­­ . ...................................... 12 „ Negyed évre. .............................................. 1 6 „ Egy hóra............................................................... . 2 „ A „Pesti Napló“ kiadó­hivatala. Mindazon I. előfizetők, kik a „Pesti Napló“ jelen II. negyedévi folyamára 6 írtnál kevesebbet küldtek be, szíveskedjenek a hiányt annál inkább azonnal után­­küldeni (legczélszerűebben pedig postai utalványnyal, mint a melynek bérmentesítésére csak 10 kr szükségeltetik) minthogy e hiány miatt csak a két hó­napos előfizetők közé, vagyis ápril.májusra írattak be. A „Pesti Napló“ kiadó­ hivatala. i­ n Pest május 31. 1800. (kp.) Olvasóink bizonyosan azt várták, hogy a képviselőház mai üléséről, a már is túl hosszúra nyújtott, száraz, s csakis a drága időt, a haza legsürgősebb re­formérdekeinek egyenes hátratol­ásával vesztegető felirati vitáról annak befejezé­sét jelentjük. Szívesen tennék, s a reform minden barátja valószínűleg velünk gondolkozik, de vannak, kik saját gondolataik és esz­méikbe szerelmesebbek, semhogy e szen­vedélyükről még oly fontos ügy iránti ragaszkodásból is lemondhatnának, mint a reformmunkálat. Nem igen hosszú, s nem is egészen fe­lesleges előzmény után a szombati ülés­ben megszakított vita fonala ismét felvé­tetett. Összesen hatan nyilatkoztak : Nedecz­­ky Istv., Horváth B. igazságügyminiszter és Rudnay István a jobboldalról; Zlinsz­­ky György, Schwarcz Gyula, és Diet­rich az ellenzék részéről. A hangulat már az ülés kezdetén mu­­tató, hogy az üres szalmacséplésből túl elég, s hogy nem igen van kedv a poly­­vaszóráson gyönyörködni. A jobboldalról megtétetett az ajánlat a szótól való elál­lásra, s Nedeczky István teljes kész­séggel nyilatkozott hajlandónak szólási jogáról lemondani, ha az ellenfél a sok­kal szükségesebb reformigényeknek ha­sonló áldozatot hozni kész. — De az ellenzéki padokról érzéketlen hidegség­gel hangzott vissza a tagadó válasz, s így­­ természetesen a szabad szállás jo­ga igénybe vette még a többihez a mai napot is, s talán még a holnapit is. Ilyen pr­ecedens után el lehettek készül­ve a szónokok a szívélyes fogadtatásra, mely rájuk valószínüleg vár. Láttuk és sajnálták eléggé az ősz fürtű Zlinszky Gy. mint erőködött hangját a harmadik padon túl is érthetővé tenni. Hiábavaló törekvés, Adoma dolgában várhatnánk tőle újat is,­­ de mai közjogi vitánkat i­j oldalról illustrálni, s a figyelmet , ha csak pár pillanatra is lekötni, nem az ő erejéhez mért vállalkozás. A­mi egyébiránt nem sikerült Zlinszky­­nek, s kik utánna következtek, fényesen sikerült az Horváth Boldizsár miniszter­nek. Igaz, hogy e szónoki bevallott dia­dalhoz sokat hozott azon erőteljes, tiszta előadás, fátyolozatlan férfias hang, a sza­vaknak a szív lüktetése szerinti hangsú­lyozása, szóval a szónoklat­ hiánytalan birtoklása, melylyel Horváth Bódi kitűnő mértékben rendelkezik; hiszszük azonban, hogy mindez a sikernek csak fél biztosí­téka lehet­, ha nem kiséri nyomban a má­sik tulajdon, s nem egészíti ki a beszédet szónoklattá, s ez ama melegség, mely egész beszédén átömlik, azon mély érze­lem,a mely az ész legmerevebb érvében is a szív forró verését hallatja, s mely min­den kifejezés, gondolatban épen ezért a szónok teljes meggyőződését tükrözi visz­­sza. És volt még egy sajátsága, mely hallgatótt, tartozott légyen bár minő vé­­leményfelekezethez, mintegy ajkaihozlán­­czolá, ez azon gondolatfonál, melyre az legszebb gyöngyeit, keresetlen, s érvek mégis harmonikus színezet és rendben fű­tegető. Szépen jellemzi a férfiút, az eszélyes bátorság, s ez ma Horváth Bol­dizsár beszédjének egyik fényoldalát téve. Nem mentegeté a kormányt és pártját az ellenzék koholt vádjai ellen, nem is ve­sződött adataik alaptalanságának bizo­ny­­gatásával. Hisz ezt előtte annyian te­vék már, és mind hiába. Ő elment az el­lenfél sánczaiba, felkereste azt saját erőd­jében, kivette kezéből fegyverét, melyet talizmán erejűnek vélt. És e fegyvert vil­logtatva, s egy veterán huszár ügyességé­vel kezelve, rövidjóra alatt tönkre tette,mit annyi öröködés, rábeszélés, ráfogás és ámítás hónapokon gyűjtögetett torlaszok­ba. Megmondta, szépen, érthetően és bátran mondta el, mi az ellenzék nálunk, mik művei és minők eszközei! Banco szellemei sem mutat­nak tisztább és hűbb tükröt a nagyravágyás előtt, mint a­minőt Horváth Bódi tartott ma ellenzékünk szemei elé, a nemzet jelenlétében. Eb­ben nemcsak önmagukat, de mű­veket és eszközeiket is láthatók­,­­ és látniok kel­lett. Kérjük olvasóinkat a beszéd figyelmes átolvasására. Megjegyeznünk is felesleges de azért szí­vesen jegyezzük meg, hogy a folyó fel­irati vitának valódi, egészen megfelelő színvonalára emelkedett beszédet a ház beszéd közben többször, s a végén zajosan és tartósan éljenezte meg. Utánna Schwarcz Gyula követ­kezett, és lett azonnal apostolok oszlása; a hosszas, üres padok előtt elmondott be­szédében bekandalozza mind az öt világ­részt, előadja az ó-, közép- és újabb kor történetét, a világ minden állama minden egyén diplomatájának, különösen pedig Bratianonak és Moltkenek életét rajzolja s ezek terveit fejtegeti, bebarangolja a planétákat és áttér az irodalomra. De egész beszéde alatt ismét és ismét vissza­tér valami, láthatatlani kéz“-re, mely ki­tétel beszédében vagy ötszázszor for­dul elő. A fölirati vita alkalmával mondott minden jobboldali beszéd minden egyes tételére észrevételeket tesz és minden bal­oldali beszéd minden egyes tételét com­­mentárral kíséri. Irányi Dánielt a 48-as párt fejének decretálja, mi ellen ez tilta­kozik. Madarász pedig nem kérdi: et tu mi fili! A házban jelen levők ajkairól kö­nyörgő „eláll“ hangzik, de Patay István, ki néhány perczre bejött a folyósóról „csak hadd tanuljunk“ szavakkal buzdítja a szónokot, ki ennek folytán a legkisebb részletig előadja, miket beszélt ő két év­vel ezelőtt John Bright-tel. Újra kezdi beszédét és az eddig mondottakat vagy félóráig, röviden, a mint mondá, formu­lázza. Újra hallucináljók a „láthatatlan kéz“-ről mig tandem kijelenti, hogy a bizottság javaslatát nem teszi magáévá ; de hogy melyiket fogadja el, azt sem be­szédében sem beszéde végén, sem semmi más után kimondani jónak és tanácsos­nak nem látta. Utánna a szélbalról Dittrich Ignácz szólott. A „Magyar Újság“ bizonyosan közölni fogja e ritka habarékot, s igy iro­dalmunkat nem fenyegeti a veszély, hogy e házszónoklati kincs feledésbe menne; dehogy megy feledésbe, hanem hogy lom­tárba ne kerüljön, vagy sajtköpenynyé ne 123. szám. Kedd, junius 1.1869. folyam. Szerkesztési iroda: IWaaodak tors 7. mim. I un*l«t-B f«p rbtli ttl»tí minden kSxleménj a nserksattíiígh« Int&aiidS. Bimaatatlen Iavalak uii tímárt keaaktSl fogadtatnak al. Kiadó-hivatal: Faresaaiek tan 7. «im ftldírint A lap anyagi rét*it m»t8 k3il»­­minysk (előfizetőit pina, kiadás kSrüli panaszok, kirdetnínyek) a kUdá-UIrszalho* Intézendő*.PESTI NAPLÓ REGGELI KIADÁS. Előfizetési föltételek: Hirdetmények díja: Vidékre, postán­­ ▼»87 1 helyben, házhon hordva : Félérre . .... 18 frt. Érnelyedre.... «frt. Egy hóra .... 8 frt. Az esti kiadás ktUSnktUdéseért felü­lfizetés havonkint . . SO kr. Nyilt-tír 1­5 hasábot petitnsar 85 ty kr. hasábos petitsor egyszeri detisnil 7 aj kr. Bélyegdíj kfilen 30 ajkr. hir-­ ­ Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva. J használtassék, ezt alkalmasint maga szónok se akadályozhatja. Ez azon beszéd, melyben se syntaxis, se rhetorica, se logi­ka, de azért mégis országgyűlési beszéd. Holnap a vita folytatása. Pest, máj. 31. 1869. Egy ellenzéki lap mohón ragadta meg tegnapi számában az úgy vélt alkalmat, hogy könnyű diadalt arathasson Kerkápoly fölött, s szánandó nyelvezetű bevezetés után elmondja a birodalmi tanács képviselőházában hozott , Kerkápoly ál­tal fölemlített határozat történetét s elmondja azt úgy, hogy említetlenü­l hagyja herczeg Auersperg indítványát , mivelhogy annak elejtése nem hajtja malmára a vizet, s hogy positiv indokok­ra alapitottnak tünteti föl az urak házának ha­tározatát, holott az valóban csak negatív indo­kokból kelt; positiv okból az urak háza irányá­ban csak Auersperg indítványa lett volna elfo­ga­dható. Hasonlóan positiv irányúnak tünteti föl Giskra miniszter nyilatkozatát is, nem gondolva azzal, hogy nevezett miniszter az urak házában oly neutrális térre helyezkedett, a­melyről egy­­iránt megnyugodhatni vélt a képviselőhöz hatá­rozatának fentartásán s Auersperg indítványá­nak elfogadtatásán. Igaz az, hogy elvettetett ugyan a képviselők háza által indítványozott czimezé?, de csak azért, mert azon kérdés fölött, mi­­legyen az osztr. csá­szárság alatt értendő ?– azon alkalommal és úgy mellékesen az urak háza dönteni nem kíván. Egyeseknek messzebbre men­t nyilatkozatai csakis egyéni vélemények kifejezéséül tekin­tendők. Ha a dolog ilyen lefolyását Kerkápolyi nem ismerte volna, nem szorítkozott volna arra, hogy hivatkozzék a birodalmi tanács azon ülésé­re, a­melyben határozatilag kimondatott a kér­déses tétel, hanem hivatkozott volna a törvény­­re, vagy legalább a birodalmi tanács képviselő­házára általában. Azon fejlődés után, melyet a dolog később von, ezt tenni nem lehetett, azért mondott any­­nyit, a­mennyi az utóbb történtek daczára is kétségtelen igaz, hogy t.i. az akkor és ott határo­zatilag kimondatott és pedig a kormány bele­nyugvásával. E tény magában is feljogosítá­st utalhatni ar­ra, hogy a közös ügyes állapot már­is megter­mette azon gyümölcsöt, hogy épen onnan hall­juk, a­honnan eddig nem hallottuk, hogy a m. királyság nem benne, hanem mellette van osztr. császárságnak. S ezt a további fejlemény daczk­­­a is kiemelni, érdemesnek tartható annálfogva, mert tudja, hogy a nép észjárásának, gondolat­irányának hű tolmácsolását legalább is lehet annyi joggal keresni a képviselők házában, mint az urakéban. Azt pedig Kerkápoly soha nem mondotta, hogy most már a birodalmi tanács — melyről ő is tudja, hogy két házból áll — is elismerte, mi­szerint az osztr. császári birodalom alatt jövőre csak is a birodalmi tanácsban képviselt orszá­gok értendők. Azért kívánunk az illetőnek mi is kissé erő­sebb logikát, s kissé több tárgyilagosságot. Felszóllalásában mégis van annyi jó, hogy megtudhatja majd az urak háza, minő hasz­nálatra készített volt fegyvert határozatával. Országgyűlési tudósítás: A képviselőkét május 31-kén tartott Illése. Elnök: Som­ssich Pál; jegyzők: Szé­ll Kálmán és M­i­h­á­l­y­i Péter. A kormány ré­­széről jelen vannak: Andrássy Gyula gr., miniszterelnök, H­o­r­v­á­t Boldizsár, M­i­k­ó Imre gróf, Bedekovics Kálmán, G­o­r­o­v­e István és Wenckheim Béla b., miniszterek. Ülés kezdete d­­e 10 órakor. Az elnök bejelentései, s több kérvény bemutatása után, két bíráló bizottság jelentése olvastatott fel. Itt közöljük a IV. bíráló bizottság jelentését a Csotta János választása ellen benyújtott kérvény tárgyában . A Csotta János választása ellen benyújtott kérvény tárgyalása eredetileg f. hó 2- ikére volt kitűzve, miután azonban a bizottságilag megálla­pított sorozat szerint, az előtte állott kérvények tárgyalása hamarább be nem fejeztetett, ennek tárgyalása f. hó 26-kára halasztatott és arról az illető felek érintettek. Ekkor a tárgyalás a mind­két oldali meghatalmazottak és, miután a kérvé­nyezők meghatalmazottjai se magyarul, se né­metül nem tudnak, egy tolmács és számos hall­gatóság előtt megkezdetett. Minden benyújtott irományok szabályszerű felolvasása és a felek szóbeli nyilatkozatai több órai időt igényelvén, a bíráló bizottságnak a tárgy feletti tanácskoz­­mánya elhalasztatott, és pedig, következő nap, 27-ke ünnep­nap lévén, 28-kára. Végre 28-ikán a bizottság a kérvény minden pont­ját, és azok­kal kapcsolatos iratokat megvizsgálván, a fel­merült nézeteket megvitatván, ítéletet mondott. A nézetek elágaztak. A bíróság egyik tagja vizsgálatot indítványozott, de megsemmités és igazolás is ajánltatott, tehát szavazattal kellett az ügyet eldönteni. A bíróság által elfogadott rend szerint, előbb a vizsgálatra történt szava­zás , mert az nem zárja k­i sem a későbbi iga­zoltatást, sem pedig a megsemmisítést, míg ez utóbbi, akár­mely két eset kizárja a vizsgálatot. A vizsgálat mellett azonban csak az indítvá­nyozó tag volt magára. Ekkor szavazás történt az igazolás és megsemmisítés felett és miután a vizsgálatot indítványozott tag kijelentette, hogy ő sem a megsemmisítés, sem az igazolás mellett sem lehetvén, ezen kérdésre szavazni nem fog, öt szavazó tagból háromnak szavazatával, kettő ellenében, itéletileg kimondatott, hogy a fiumei választás ellen benyújtott kérvény visszautasí­tandó és Csotta János az igazolt képviselők so­rába iktatandó. A fiumei választás ellen beadott kérvény megtámadja 1) az öszveírás érvényességét, 2) magát a választás tényét,­­3) Ciotta személyét 4) állítja, hogy Ciotta mellett hivatalos pressio gya­koroltatott és vesztegetés volt, és kéri Vukovi­­csot Fiume törvényesen, egyhangú felkiáltással választott képviselőjének jelentetni ki. Az összeírás ellen felhozott érvek között a kér­vényben is említtetik,élő­szóval pedig bőven illus­­tráltatott, hogy miután ez idő szerint Fiuménak nincs kormányzója, a központi igazoló bizottság a királyi biztos közbenjöttével alakíttatott meg, azt tehát törvényesnek nem lehet elismerni. Ezt mint irányadót a bíráló bizottság nem fogad­hatta el, mert különben Fiume államjogi állá­sának rendezéséig utalán meg lenne fosztva a képviseltetéstől és a Ciotta választatása körül­ményeit egészen elvontan tekintette az állam­jogi kérdésektől. Azon vád emeltetik továbbá az összeírás el­len, hogy az nem folyt a maga rendén, de be nem bizonyittatik. Állíttatik, hogy nem volt re­­cl amatiora idő tűzve ki, de bebizonyithatólag magoknak a folyamodóknak egyike recl amál. Egyébiránt az összeírás hiányai és hibái ellen az országgyűlés átalán csak ott lehet bíró, hol a ha­tóságok és a kormány közt egyenetlenség van, hol a választásra jogosítottak az 1848-iki V. t. cz.-ben felhagyott orvoslatot eredménytelenül kisértették meg. Ennek Fiumét illetőleg semmi nyoma; a kormányhoz senki sem folyamodott az összeírás, vagy reclamatió ügyében. Állítta­­tik továbbá kérvényezők részéről,hogy a válasz­tás ideje nem volt előre kihirdetve, hanem csak közvetlenül a választás előtt való napon. A vá­lasztás napja azonban jó eleve meg volt határoz­va, de úgy volt elrendelve, hogy ebéd ideje alatt megszakíttassék. A választást megelőző napon történt hirdetés arra vonatkozik, hogy a válasz­tás egy huzamban lesz, miként a törvény ren­deli. És a választási jegyzőkönyv tanúsága sze­rint, az úgy is folyt le. Hogy a választás ideje kellő időben tudomá­sára volt adva az illetőknek arra, hogy a válasz­tásnál megjelenhessenek, bizonyítja, hogy mind­két párt megjelent, sőt a kérvényt benyújtók pártja hamarább jelent meg a választás helyén és kevéssel kilenc­ óra után, mikorra volt ki­tűzve a választás megkezdése, Vukovicsot él­tette. Ekkor Matkovich, a kérvényezők egyike, részükről felszóllította a szavazatszedő bizott­ság elnökét, hogy Vukovichot Fiume egyhan­gúlag és felkiáltás útján megválasztott képviselő­­­jének nyilatkoztassa ki Miként a választási jegyzőkönyvből látszik, erre a választási elnök azt felelte, hogy constatálni kell: vajjon válasz­tók-e azok, kik éljeneznek és Vukovichot kép­viselőnek akarják kikiáltani? Ezen constatálás folyamában nőtt a tömeg és a zaj és minthogy választók állottak elő, kik kijelentették, hogy Ciottát akarják képviselőnek, a választási elnök kinyilatkoztatta, hogy felkiáltás útján választa­ni nem lehet és szavazásnak van helye. Erre Matkovich, a Vukovich párt részéről is jelölt ki bizalmi férfiakat és a kérvényzők pártja is szavazni kezdett, és utólag az ellen óvást nyúj­tott be, hogy Vukovics nem nyilatkoztatott ki egyhangúlag felkiáltás utján megválasztott kép­viselőnek. A bíráló bizottság semmi esetben sem fogad­tathatta el Vukovicsot, mint azt a kérvény­t kí­vánja. Fiume­ egyhangúlag, felkiáltás utján tör­vényesen választott ké­viselőjének miután őt a választási elnök képviselőnek nem nyilatkoz­tatta , miután, más párt is jelentkezvén, a válasz­tás szavazásra bocsáttatott, melynek folytán nem Vukovich kapta a többséget, nem ő nyilatkozta­tott ki képviselőnek és nem ő kapott megbízó levél gyanánt választási jegyzőkönyvet, hanem Ciotta. Egyébiránt, ha az állana, mit a kérvény be­­bizonyítni törekedik, hogy merőben törvénytelen mind az összeírás,mind a választási ad­us, akkor az következik, hogy azon alapon, sem felkiáltá­sal, sem szavazással se lehetne képviselőt vá­lasztani. A választás folyamában későbbre a kérvénye­zők pártja a szavazástól visszavonult, és egy második , és a szavazásnak bevégeztével egy harmadik óvást nyújtott be. Sem a kérvényben, sem az óvásokban fel nem hozzák kérvényezők azon állítást, a­ hogy a sza­vazás alkalmával a szózatolók felől lajstrom nem vezettetett volna. Felhozatott azonban és a tár­gyalás alkalmával. Ezen állítást is vissz­autasí­­tandónak ítélte a bizottság, nemcsak azért mert a házszabályok 80 ik §-a szerint a kérvényben följelentetteken kívül más kifogásokat tenni nem lehet, mi egymagában is döntő ok lenne; de azért is, mert azon állítás nincs bebizonyítva, és mert tökéletes lehetlenségnek tartj­a, hogy ha a szavazásnál a szavazók evidentiában csakugyan nem tartottak, ezt a kérvényezők ne első­sor­ban hoznák fel az érvénytelenítés mellett. A kérvény megtámadja továbbá Ciotta sze­mélyét és állítja ezzel kapcsolatban, hogy nem tud magyarul. A személyes támadás nem tarto­zik a bíróság eb­be. Különben, Ciotta közelebb­ről, mint köztudomású, magyarul nyújtott be egy kérvényt. A­mi pedig a hivatalos pressio és vesztegetés kérdését illeti, az oly hite­l nélküli,hallomás után készült, vagy semmit se bizonyító iratokkal támo­gattatok, csak­hogy, ámbár a bizottság szem elől nem tévesztette a házszabályok 53. §-ának ren­deleteit , azokat figyelembe nem vehetőknek mondta ki, és azon egy tag is, ki vizsgálatra sza­vazott, nem azon állítólagos pressio és megvesz­tegetés megvizsgáltatását indítványozta, hanem a szavazat­szedés alkalmával állítólagosan nem vezetett, szavazási lajstrom kérdését. A költségek hordozására a „házszabályok“ értelmében, a vesztes fél egyetemlegesen marasz­taltatok el és annak összege 85 írtban állapítta­tott meg. Fölvétetvén a napirend Nedeczky István, a bizottság javaslata mellett nyilatkozik, Z­insz­­ky György fölötte zavartan Tisza Kálmán javas­lata mellett szól. Mindkettő beszédeiről esti la­punkban megemlékeztünk. Horvát Boldizsár igazságügyminisz­ter. T. hát! Azon válaszfelirati javaslatok közt, melyeket egy részről a ház bizott­sága, más részről pedig az ellenzék két pártárnyalata terjesztettek a ház elé, két lényeges eltérés van. Egyik az, hogy míg a ház bizottsága egész általánosságban támogatni ígéri a kormányt a reform kérdéseiben, akként, hogy azok a kor szellemének megfelelő megoldást nyerjenek, az ellenzék egy­úttal kitűzi tüzetesen azon irányt is, me­lyet ezen reformkérdések tárgyal­ásánál követni akar. Ez az egyik ok, miért az ellenzék párt­árnyalatai által benyújtott válaszfeliratok egyikére sem adhatom szavazatomat, mert valamint egy részről a trónbeszédben nin­csenek felemlítve részletei azon munká­latoknak, melyeket a kormány a jelzett reformtárgyakban a ház asztalára tenni készül, úgy viszont a válaszfeliratnak sem lehet hivatása, a részletekre átmenni. A ház várja be a kormány előterjesztmé­­nyeit, s ha azok szellemével, irányával s részleteivel megismerkedett, ám akkor hozzon felettük helyeslő, vagy rászóló ítéletet; ámde már előre ítéletet mondani, nem tenne egyebet, mint a kormány­ok terjesztményei felett látatlanul is pálcra törni, a­mi úgy hiszem nem volna indo­kolható, nem volna igazságos eljárás. (Helyeslés.) A trónbeszéd mire hívja fel a házat ? A belreformok terére. A ház e felhívásra nem válaszolhat mást, mint a­mit a ház bizottsága javasol, tudniillik, hogy igenis kész a kormányt e térre követni. Keve­sebbet nem mondhat a ház a­nélkül, hogy ne abdicáljon azon nemes hivatásáról, melyet a gondviselés számára kijelölt, t. i. a belreformok útján a hazát újjá terem­teni ; többet pedig nem mondhat, a­nél­kül, hogy ne praeoccupálja a jövőt, a­nélkül, hogy kötött kezekkel ne induljon a reform egyes kérdéseire nézve a discus­­s­o elé. A másik igen lényeges eltérés, a­mely a javaslatok közt van, s mely egyik fon­tos okul szolgál arra, hogy én az ellenzék javaslatait nem pártolhatom, abban áll, hogy azokban az ellenzék még a közjogi alapok ellen folytatja az ostromot. Az 1867-ik 12. t. sz. ellen, a­mely az államjogi viszonyt szabályozza Magyar­­ország és Ausztria közt, azon nagy és sú­lyos vádat emelt az ellenzék, hogy az meg­semmisítette államiságunkat, megcsonkí­totta nemzeti önállóságunkat s független­ségünket. Oly nagy és súlyos vád ez t.­ház, me­lyet nem lehet hallgatással mellőzni, de a­melyre csak akkor felelhetünk, ha előbb tisztába j­övünk a nemzeti önállóság és füg­­getlenség fogalmával. (Halljuk !) Ha önök az önállóság s függetlenség azon mértékét akarják e nemzet számára igénybe venni, melylyel p. o. bi­ Fran­­cziaország, Anglia, ha önök azon vezér­eszméből indulnak ki, melynek Simonyi képviselő úr adott kifejezést, hogy Ma­gyarország és Ausztria közt nincs más viszony, mint a­mely fennáll, például Tö­rökország és Francziaország közt, akkor igenis elismerem, hogy a létező közjogi alap a nemzeti önállóság s függetlenség eme mértékének nem felel meg , — de kénytelen vagyok egyúttal hozzá­tenni, hogy a nemzeti önállóság és függetlenség ezen mértéke, a létező viszonyok közt, az ábrándok sorába tartozik. (Élénk he­lyeslés jobbul,­ és hogy az önállóság és függetlenség ezen mértékét a létező vi­szonyok közt meghonosítani akarni, a legkönnyelműbb és leg­vakmerőbb kocz­­kajáték volna, a­melyre valaha a nemzet a maga sorsát, a maga életét féltéve. (Élénk helyeslé j jobbról.) Ha ellenben önök a nemzeti önállóság és függetlenség azon mértékét értik, mely a pragmatica sanctióval egybefér, akkor az 1867-dik évi 12. t. czikk ellen emel­hető kifogásoknak legnagyobb része ön­magától elesik. Jól tudja, és érzi ezt azon párt-árnya­lat, melynek soraiba Simonyi úr is tarto­zik, s épen azért nem csodálom, hogy leg­első feladatának tartotta, a pragmatica sanctio értelmét és horderejét elferdíteni. Ő a pragmatica sanctióban nem lát egyebet, mintkét, egymástól teljesen füg.

Next