Pesti Napló, 1869. július (20. évfolyam, 148–173. szám)

1869-07-01 / 148. szám

148. szám. Szerkesztési iroda Ferencistík­ tere 7. szám, I. emelet. Ferenciek tere 7. szám fölr mint. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztóségh­ez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. A lap anyagi részét illető közle­­mények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó hivatalhoz intézendő­k.­­ Csütörtök július 1. 1869. 20. évi folyam. Kiadóhivatal Előfizetési föltételek: Hirdetmények díj: 7 hasábos petitsor egyszeri detésnél 7 aj kr. Bélyegdíj külön 30 njkr. Nyilt-tér : 5 hasábos petit-sor 25 új kr. Vidékre, postán 1 vagy helyben, házhoz hordva 1 Egész évre ... 22 frt. Félévre.....................11 frt. Negyed évre Két hóra. . Egy hóra . 5 „ 50 kr. S „ 10 kr. 1 „ 85 kr.­­ Előfizetési felhivá­s g !•: S TI 8 A 1’ I. i 1869-ki julius—deczemberi folyamára Előfizetési feltételek : Pesten h­á a 1« a * hordva, v­i­d­é­k­r­a postán A julius — deczemberi fél évre . . . A julius septemberi negyedévre Egy hónapra­­Az „Athenaeu­m“, J odaír» 1­8 nyomdai vhz«h­utársuUti mu­­­ tul­jdonos és kö­dö. k­ü íid v­o . 11 frt. — 5 frt 50 kr, 1 frt 85 kr juohis 30 1800. i.­­R.) Valahányszor a felelős magyar kormány, a bék­efolások terére lépve, egy vagy más, bár huzamosapró idő óta fennálló, de már fenn nem tartható rosszat eltávolítani, s annak helyébe, a megválto­zott politikai s társadalmi viszonyok ál­tal igényelt jót akar létre­hozni, mind­annyiszor némely hazánkfiai részéről, a municipiumok kérdése vettetik elébe aka­dályul. — Ez annyival is inkább sajnála­tos, mivel ily municipális akadály gördi­­tők közt, oly higgadt gondolkozású ha­zánkfiai is vannak, kik belsőleg meg van­nak győződve, hogy a municipiumok je­len szervezetükben fenn nem állhatnak s azokkal felelős kormánynak kormányoz­ni, a haza és nép jólétét megalapítani s fejleszteni nem lehet. Nagyon téves nézet ugyanis az, hogy egy vagy más, a haza és nép javát c­élzó törvényjavaslat ellen az hozatik fel, hogy azt a municipiumok rendezésének kérdése nélkül tárgyalni nem lehet, mi okosabb és ildomosabb: a haza és nép jólétét, a municipiumok kérdésének feláldozni,vagy pedig, a haza és nép érdekében némely már a municipiumoknál nem hagyható jogokat ezektől elvenni ? Legyünk egyébiránt őszinték és igaz­ságosak a municipiumok megítélésében, s ha ezek akarunk lenni, úgy a következő eredményre fogunk jutni. — Tagadha­­tatlan, hogy hajdanában a m­unicipiumok­­nak volt, egy nevezetes fényoldala, t. i. a kövérutasítás­ utjáni törvényhozási jog; úgy de ezen nevezetes fényoldalnak, még nevezetesebb árnyoldala volt az, hogy a municipiumok csak jó néhány százezer nemes emberből állottak. S ezeknek vá­lasztottjai hozák, ezeknek utasítása sze­rint, a törvényeket nem csak maguk, ha­nem az általuk elnyomott, és semmiféle poli­tikai jogokkal nem birt nép milliói számára is. Hála Istennek,ezen szomorú hazai álla­pot megszűnt,de megszűnt ez álta­l a mu­nicipiumok legnevezetesebb joga és fela­data is. S ezen ferde állapotot talán a mu­nicipiumok szüntették meg utasításaik ál­tal a 48-iki országgyűlésen? Koránt sem, hanem a mindnyájunk előtt tudva lévő bel és külesemények melyeket, a municipiu­­moknak eltávolítani hatalmukban nem lévén, kénytelenek voltak, a megalkotott törvények előtt meghajolni, bár ezek ál­tal, akaratuk és kihallgatásuk nélkül, a legnevezetesebb jogaiktól fosztattak meg. Volt még egy fényoldala a m­unicipium­­­oknak,nevezetesen az, hogy a kormányt alkotmányellenes intézkedéseiben gátolák, s a kormány ellenében az alkotmány vé­dői voltak.­­ Hajdanában erre szükség volt, mert a kormány az alkotmányos jogokat gyakran megtámadta, s azo­kat igyekezett korlátolni s országgyűlés gyakran évekig nem tartatván, a muni­cipiumok voltak azok, melyek a kor­mányt alkotmánysértési törekvéseiben­­gátolák. Ma már a municipiumoknak eb-­­­béli feladata megszűnt, mert a mai felelős kormány helyzetét s állását, a régi colle­­giális és nem felelős kormány helyzeté­vel és állásával összehasonlítani nem le­het, s a mai felelős kormányról fel sem tehetjük, hogy alkotmányunkat csonkíta­ni, vagy megtámadni merné, s ha még­is ezt megkísértené, úgy ezen tettéért, nem a municipiumoknak, hanem az évenként ülésező országgyűlésnek, világosabban, nem­ egyedül a nemes uraknak s mert hi­szen a mai municipiumokban is ezek ural­kodnak, hanem a népnek felelős, s ma már a nmnicipiunokat másnak tekinteni nem lehet,é s mint a kormány végrehajtó közegeinek. De voltak és vannak a municipiumoknak árnyoldalai is. A jelen municipiumoknak legnagyobb árnyoldala a politikai téren az, hogy állásukat, a megváltozott viszo­nyokkal, s a jelenleg fennálló kormány­­form­ával öszhangzásba hozni nem akar­ják, még mindig SZ-ev képzelődésben él­vén, hogy ők a mai felelős kormánynak is ellenőrei ; a közigazgatási téren pedig az, hogy előre semmi tekintetben sem ha­ladva, a régi municipiumok által használt, de a viszonyok által összerongált utakon járnak mai napig is. Tekintsünk, ugyanis vissza a hajdani municipiumok viselt dolgaira, s ítéljük meg azokat elfogulatlanul, s azon ered­ményre jutunk hogy azok a törvényke­zés és közigazgatás terén nem jártak úgy el, hogy okunk lenne azoknak megszün­tetése felett sajnálkozni. Hogy a mostani municipiumok a régiek által elmulasztot­takat, helyrehozni kívánnák, azt eddig nem tapasztalók, s így nincs okunk ezek­nek jelenlegi szervezetük mellett leendő fentartásáért kardoskodni. Vegyük először is a municipális igaz­ságszolgáltatást.­­ Ez a perlekedő felek s ügyvédeik előtt, de az összes nép előtt is annyira ismeretes, hogy erről egyebet itt érinteni nem akarunk, mint, azt, hogy vannak hazánkfiai, kik azt erősítik, mi­szerint a választott bíró jobb mint a ki­nevezett, s különös, hogy a királyi vál­­tótörvényszékek ellen soha sem hallot­tunk panaszokat, pedig kineve­­tt túrák­ból állanak, a midőn a municipális bírósá­gok elleni panaszok mind­ ez ideig nap­ren­den vannak.­­ Mi nem akarván sem­mi tekintetben igazságtalanok lenni, megvaljuk őszintén, hogy a megyei törvényszékek ellen kevesebb panaszokat lehet hallani, mint a bíráskodásban fő­szerepet játszó­­szolgabirák ellen, mi igen, természetes, mert a szolgabirák, közigaz­gatási tisztviselők is, birák is, s mint ilye­neknek székhelyük nincs, hogy fordulhas­sanak tehát ily birákhoz igazságot kereső felek biztosan. De ezen szolgabirák közt igen sokan bírói képességgel nem is bír­nak, mert a jogtudományokat nem ta­nulták, s a törvénykezési eljárásban gya­korlatot nem szereztek. Ismerünk a töb­bek közt egy megyei főszolgabírót, ki négy iskolát végzett, azután be­állott ba­kának, öt év múlva vicekáplár lett, azu­tán rokonai által ki­váltatván, tovább nem tanult, hanem megházasodott, s felesége birtokán gazdálkodott, már hogy lehes­sen ily főszolgabírótól peres ügyekben jó eljárást reményleni? Ezen szomorú álla­pot hajdanában nem volt oly feltűnő mint most, mert a külföldtől el voltunk zárva, hitelre nem volt oly nagy mérvben szük­ségünk, mint jelenleg, mert egy két­száz, vagy ezer forintot kaptunk a zsidó áren­dástól kölcsön, vagy­ eladtuk a reménylen­­dő gyapjú vagy gabna termésünket előre s felvettük az árát, sokszor többet is mint valóban termett, perlekedhetett azután a, hitelező vagy előlegező halála napjáig. Ezen patriarchális viszonyok megszűntek. Szerzünk ugyan még most is a fentebbi modorban pénzt, de ez nem elég, mert nem húzhatjuk oly­ sokáig a pert, tehát más forma hitelre is van szükségünk, úgy de ha hitelt akarunk, úgy akarnunk kell gyors és becsületes igazságszolgálta­tást is. Mit tettek a municipiumok a népnevelés ügyében ? Erre is igen könnyű a felelet; népünk nagy része ugyan­is nevelésben nem részesülve, felnőtt mint az állat. E tekintetben nem akarjuk ugyan jó mulasz­tást egészen a municipiumokra hárítani mert fájdalom a hajdani kormány ahe­lyett hogy e részben is buzd­ólag hatott a municipiumokra, azoknak inkább akadá­lyul szolgált. Ugyanis az 183­­V­ki ország­­gyűlés a nevelés ügyében egy haladó lé­pést akarván tenni, pragaerandiák és po­­litechnicum létrehozását elhatározd s ez iránt felterjesztést tett s mi válasz érkezett erre ? az, hogy ő Felsége kir. kötelessé­génél fogva gondoskodni fog arról, hogy az érintett intézetek, a­mint a körülmé­nyek engedend­ik, létre­hozattassanak, e tekintetben tehát a javaslott törvény ho­zatalára szükség nincs. Ezen királyi le­­rás a felterjesztés után való nap érkezvén le, a kerületi ülésben, melyben, az felol­vastatott, Deák Ferencz következő sza­vakkal fogadd azt: Ha valamire, úgy ezen királyi válaszra el lehet mondani, quod cito fit, male fit. Tegnap ment fel a fel­írás, ma választ kapunk, de nincs kö­szönet benne. Ezzel mindamellett nem akarjuk a me­gyéket menteni, mert a közvetlen népne­velés ügyében még­is többet tehettek volna, mint a­mennyit tettek. De térjünk a közigazgatás legfontosabb ügyeire, s hasonlítsuk össze a régi muni­cipiumok eljárását a jelenlegiek eljárásá­val, s azt, fogjuk tapasztalni, hogy hajda­nában roszili ment minden, s időközben n­em tanultunk, jóllehet tanulságos időket éltünk, mert a municipális közigazgatási ügyek egy hajszállal sem kezeltetnek most jobban, mint azelőtt. A municipiumok tanácskozó termeiben gyakran lehet hallani vasutak, csatornák, s más közlekedési eszközök szükségessé­géről s létrehozásának sürgetéséről, de a municipális utak jó karban tartásáról ke­veset. Oly, s annyi vasutakat létrehozni lehetetlen, hogy minden község, puszta a fővárosokkal, megyei főbb helyekkel, s egymásközt vasutaka­l legyen összeköt­ve, s igy a megyei utak nélkülözhetlenné váljanak. Ezeket tehát elhanyagolni több mint hiba, ez bűn, mert minden elhanya­goltat n­agy erőfeszítéssel és nagy költség­gel lehet csak helyrehozni.­­ Hajdanában a magyarországi megyei utak, azoknak készítése módja miatt voltak nevezetesek, és járhatatlan»;­ ugyanis őszszel ás tavasz­­szal, az összes megyei nem-nemes nép ki­rendeltetett az utakra köveket hordani, az­után szinte ezen nép a­­köveket az útra, rakta minden okszerű rendszer nélkül, a kövekre agyagot,sarat,földet s port hányt s ezen munkának eredmény­­e lett azután az országút vagy töltés. — Voltak pedig ezen országutak olyanok, hogy Pestről Debreczenbe néha 6—8 napig is eltartott az utazás, de gyakran Soroksár vagy­ Té­­tény, Pesthez egy napi járóföld volt. — Hogy vagyunk most a municipalis utak­kal? a parasztokat utcsinálásra kirendelni nem lehetvén, erre más alap van, mely­hez minden megyei lakos adózik, s mily­­lyenek a municipális utak ? azoknak jó­voltáról a lapokban eleget lehet olvasni. Ha a lapokat zonban valaki nem olvassa, ránduljon Bud­­ vér Kovácsiba, s látni fog­ja a municipális utak C­élszerűségét, s ha az utak a fővárosok közelében ilyenek, milyenek lehetnek azok a távolabb vi­déken. Vessünk már most egy pillanatot az egészségügy kezelésére. Az egészségi ü­gy talán sehol sem oly fontos, mint a minden tekintetben sokat szenvedett,­s aránylag kevés népességű hazánkban, s valóban vétek, ha hatósági gondatlanság vagy hanyagság által csak egy magyar is elvész. Voltak és vannak ma is a megyékben megyei főorvosok, járási orvosok, bábák, néhol baromorvosok is, vannak a mező­városokban , s nagyobb községekben magánorvosok is, de ez mind nem elég, mert a kisebb helységekben magánorvo­sok nincsenek, s a megyei orvosok ezek­től távol s rendszerint városokban laknak. Így ha különösen a szegényebb sorsú em­ber megbetegszik, nem igen gyógyittatja magát, mert nincs módja távol vidékről orvost hozatni, s­ még távolabb vidékre drá­ga orvosi szerekért küldeni.Kuruzsoltatja tehát magát, mert kuruzsló találkozik minden faluban, s hány ember élete vész el ily ku­ruzslások által ? És hol vannak az elkerülhetetlenül szüksége­s megyei kór­házak? egy két megyét kivéve, sehol, s in­­nen származik azután, hogy a huzamosabb ideig betegeskedő szegényebb falusi lako­sok kocsira rakatnak, s a legközelebbi, kórházzal ellátott városokba vitetnek, s ott az utczán letétetnek, tudván azt, hogy ott majd a kórházba elhelyeztetnek. Pes­ten számtalan ily esetek fordultak már elő.­­ A megyei orvosi személyzet laká­sát tehát úgy­ kellene szabályozni, hogy az illető orvosok oly községekben lakja­nak, melyekben, vagy­ melyeknek közelé­ben orvosok nem laknak, természetesen őket az eddiginél jobb fizetéssel kellene ellátni, és kötelezni, hogy mindenikök a legszükségesebb gyógyszerekkel ellátva legyen. Ez mindazonáltal nem elég, s nem elég ha valami járványos betegség kiüt, kap­kodni, hanem megelőzőleg mindent eltávo­lítani, mi az egészségre káros befolyással hat: ilyenek a kis városi és falusi udva­rokon látható szemét és ganéjdom­bok, ló, kutya és más döglött állatok hullái, mert ezeknek kigőzölgése az egészségre bizo­­nyosan jótékonyan nem hat, s ezeknek eltávolítása költségbe nem kerül, csak­is akarat kell hozzá. Tapasztalásból tudjuk ugy­anis, hogy a nagyobb népességű, s nem tiszta és friss levegőjű városokban a járvány­betegségek nem pusztítanak any­­nyira, mint a falukban, melyeknek leve­gője kétségtelenül tisztább és egészsége­sebb, s mi ennek az oka? az hogy a ga­­néj és más bűzös tárgyak kigőzölgése ál­tal a levegő egészségtelenné válik. Orvo­sok nem vagyunk ugyan, de gondolkozni tudván, nem tulajdoníthatjuk az­t is más­nak, miszerint Pesten 1866-ik évben az epemirigy, a "Ferencz és Józsefvárosban pusztítottak leginkább, mint annak, hogy az érintett külvárosok számos házaiban s némely­ utczáin nagyszerű, s fővárosok­hoz nem illő ganéj és szemét dombok lé­teztek, vannak fájdalom még most is. Az epemirigy 1831-ben június 13-án Ugocsa megyében ütött ki, június 15-én Borsod és Zemplénben, június 23-án pedig Szabolcs és Szathmár­ megyékben terjedt, s Pesten július 14 én tört ki, s két hónap alatt 1525 ember halt meg , benne a ka­tonákat nem számítva. Volt pedig akkor a lakosság száma mintegy 65.000. — Mennyi emberélet esett áldozatul az or­szág többi részeiben, azt sem tudhatjuk. — A pestis is temérdek pusztításokat tett hazánkban, még pedig 1341-ik évtől kezdve 1744-ik évig számtalanszor dühön­gött. 1710-ben Cserei Mihály szerint 300,000 embert ragadott ki az élők sorá­ból. — Az egészségügy­ nagyon is meg­érdemli tehát, hogy hazai hatóságaink arra különös figyelmet fordíttanak, s fi­gyelmüket a nálunk már fájdalom évek óta pusztító marhavészre is kiterjeszszék, kérdéseinket a discussio tárgyává tesz: a­helyett hogy mint ezelőtt t­á­r­g­y­i­l­a­g­o­s, bár még oly éles bírálatokkal töl­tenék hasábjaikat, most csupa személyes támadásoknak,könnyelműen odavetett leg­súlyosabb vádaknak engednek tért, többé nem a tárgy maga, hanem személyek ellen folytatják dicstelen harczukat, mely­nek káros következményei a napi sajtó általános jellemére kétséget nem szenved­nek. Bár egy részről nem lehet szándékunk párt­harczunk heves tusái közepette min­den egyes szót a higgadt megfontolás mér­legére rakni, mégis másrészről határozot­tan kell tiltakoznunk azon — gyöngé­den legyen mondva—határtalan könnyel­műség ellen, melylyel, különösen néhány ellenzéki lap, még­pedig úgy látszik, valóságos előszeretettel, a „személyes­kedések“ rideg terére lépni szokott, így­­­ egyszer a „Hon“ csak úgy mel­lékesen, mintha a legártatlanabb életről lenne szó, „Andrássy család-féle vasutak­­ról“ beszél, mely határozatlan fogalma­zása daczára semmit sem veszít becsület­­­sértő jellegéből. Ezen lelkiismeretlen eljárásnak egyi legjellemzőbb bizonyítékát minden eseti többi közt azon támadások képezik, me­lyekkel ellenzéki lapok Hollán Ernőnek neki­rohantak, s valóban tanulságos lenne azokra bővebben visszatérni, de mi leg­alább azon alapelvből indulunk ki, hogy a journalistikai illemmel összeférhetlen, megindított sajtóper esetében, akár az esküdtszék ítéletét megelőzni, akár az in­­kriminált mondatok folytonos feszegetése által a közvéleményre bármely irányban pressiót gyakorolni. Ezen sajnos tényekkel szemben már most őszintén kell kérdeznünk, hová ve­zethet, hová kell, hogy szükségkép vezes­sen a polemizálásnak ily módja ? Azt i­szik-e igazán az urak, hogy az ily ta*'­­* rás által csak egy gyet is fogják szapol­tani hívőiknek sorát? S ha persze olya­nok is lesznek, kik a nyomatott botrány­­nak nemtelenül örvendeni is fognak, még­is alig hiszszük, hogy­ az urak ily fajtájú szövetségeseket tárt karokkal fogadnának. Egyetlen egy szót se veszítenénk, sőt őszintén segédkezet nyújtanánk, ha té­nyekkel lenne dolgunk, de puszta hí­reket, á la Bartolo, kétértelmű czélzato­­kat, többé-kevésbé czifra frázisok bő kö­penye alá burkolt lefogásokat mi­n­g velünk bizonyára minden elfogulatlan gondolkodó — olyanoknak el nem ismer­hetjük. Ha az urak gyanús dolgokról tudnak, s ezekről alapos bizonyitékaik vannak, úgy ki velők, mi magunk le­szünk az elsők határozott rászólásunknak kifejezést adni, s a bűnöst, bármily magas paleton is álljon, megbélyegezni; de ad­dig, míg ez nem történik, addig, míg örökké csak hiábavaló, sokszor még az illemnek legközönségesebb szabályait is megsértő polémiákkal van dolgunk, szi­lárdan fogjuk védeni a politikai sajtó méltóságát, s oly eljárás ellen kikelni, mely a nép nagy részének erkölcsi sülye­­dését, s a sajtó tekintélyének bukását kell, hogy maga után vonja. Mai számunkhoz egy t­él ív melléklet van csatolva. Holnap,­­. évi julius 1-je napján d. u. 6 órakor a Deák-körben értekezlet­ fog­ tar­tatni. Justh József, elnök. Pest,jun. 28-án. Ha már magába véve meglehetős kel­lemetlen, kénytelen lenni az általános kultúrai viszonyainkról elterjedt előnyte­len nézeteket konstatálni, a dolog még százszorta kínosabb,midőn oly ügyről van szó, mely közvetlen minket is, mint a ha­zai sajtónak egy töredékét, nagyon is ér­zékenyen érint. De valamint vistás álla­potokon sokkal könnyebben az által lehet segíteni, ha őket a nyilvánosság fóruma eleibe viszszük, mintsem, hogy­ azokat pa­lástoljuk vagy agyonhallgatjuk, úgy mi is journalistikai kötelességünknek tartjuk, közönyösen nem nézni tovább egy iro­dalmi botrányt, mely a magyar hírlap­irodalom eddigi szeplőtelen hírét nagy mértékben koc­káztatja , sőt részben már is tönkre tette. A magyar közvélemény közlönyei ed­dig—még a legelkeseredettebb ellenes ré­széről is legalább azon egy­ elismerésben részesültek, hogy ők — ha nem is min­dig bizonyos olvasó­közönségnek tetsző pikáns élénkséggel — de legalább illő komolysággal és politikai tapintattal igyekeztek fontos feladatuknak megfelel­ni; de ime most egyszerre szomorúan kell tapasztalnunk, hogy mind a nagy közön­ség körében, mind a külföldi sajtóban egyre szaporodnak oly nyilatkozatok, me­lyek erkölcsi hitelét nagyban fenyegetik s csorbítják. Fájdalom egy perczig se kételkedhe­tünk , hogy ezen feltűnő jelenségnek nem más az oka, mint ja mód és modor, melylyel némely lap egy idő óta kel „La Presse“ s a dualismus. „A dualismus Ausztriában“ czim alá a párisi „La Presse“ egy czikksorozatt indított meg, mely sok tekintetben figy­­emre méltó lévén, azt bővebben ismerte­tünk kell. A dualismus a monarchia a met tartományai s Magyarország közé uralkodott antagonismust némileg meg­szünteté — úgymond — de ezen láz még a baj gyógyulását nem jelenti, ső­tán nem is egyéb újabb veszélynél a b­rodalomra. A magyarokat a nyugat csa­k a forradalom nymbusán“ át ismérvei lelkesnek, lovagiasnak tartja, holott ezt lovagiasság színpadias és nem is menti a nyegleségtől; a magyar ármányos,­tt tető, türelmes s igen konok nemzet. Kit nő pártfegyelemmel biró nép, melynt parliamentáris stratégiáját csak az ang­léhoz lehet hasonlítani. Nyolcz év a Deákot követi. E férfiú, ki semmifé hivatalos méltósággal nem bir, erőset valamennyi miniszternél. „Ezen dictat­rában, melyet csupán a jellem és s­ gyakorol egy szabad nemzet fölött, ki­ségkivül bizonyos nagyság van.“ A delegatiókat s a két parliament terüé­szetét röviden ismertetve s kiemelve hogy az előbbiek hatásköre s teendői !

Next