Pesti Napló, 1869. november (20. évfolyam, 252–275. szám)

1869-11-03 / 252. szám

252. szám. Szerkesztési iroda : Ferencziek­ tere 7. szám. 1. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkeszti’..­,éihcz intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Ferencziek tere 7. szám fé­lszin­t. Kiadó-hivatal: Szerda, november 3.1866. 20. évi folyam. A lap anyagi ré­tét iile’i, közle­mények (e'fi­teté­s pé­nz, klas­ís körüli panaszok, füirdetm­én­yek) a kiadó-hivatailh­oz intéttmidők.PESTI HAPLÓ Előfizetési föltételek: Vidékre, postán, vagy belj’lx't), házhoz hordva. Félévre....................12 frt. Évnegyedre . Egy hóra . 6 frt. 2 frt. Az esti kiadás különkiü­déseért felülfizetés havonkint . . 30 kr. Hirdetmények díja: a hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 7 uj kr. Bélyegdíj külön 30 uj kr. Nyílt­ tér : 5 hasábos petit­sor 25 uj kr. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ 1869-ki­act.—deczemberi folyamára. Előfizetési feltételek : Pesten házhoz hordva,­­vidékre postán küldve Fél évre.................................................11 frt. — Negyedévre................................................5 frt 60 kr. Egy hónapra....................................... . 1 frt 85 kr Az „Ath­en« . *s e n a e a m‘, a nyomdai részvénytársulat, mint tulajdonos és kiad­. Irodai U.S ■rVTrr.Mgin. Pest, nov. 2. 1869 A közvetett adó. II. Nézzük már most, van-e okunk attól tartani, hogy adóink aránya felzavarja az egyes osztályok közötti egyensúlyt, proletariátust, pauperismust idéz elő s a tőkét, munkát egymásra uszítja ? Hogy e kérdésre felelhessünk, tisztába kell jönnünk társadalmi állapotainkkal, gazdasági helyzetünkkel. Nálunk a tömegnyomor még minded­dig ismeretlen, népességünknek 84% -ra önálló keresettel bír, s csak 16/0 az,mely segédmunkás, vagy napszámosként ke­resi kenyerét, s ezek között is a segéd­munkások jó része nem vagyontalan. De ha tovább megyünk s a munka­adók, s munkások helyzetét vizsgáljuk, azt fogjuk tapasztalni, hogy nálunk a munkaadók helyzete koránt sem oly ke­csegtető, mint aránylag a munkásoké. Pezsdülni kezdő iparunk, kereskedel­münk, mezőgazdászatunk sokkal na­gyobb munkaerőt igényelne, mint a­mennyi tényleg van. Ily vivnonyuk kö­zött tehát a nemzetgazdászati tudomány örök törvénye szerint, a munkás­kereslet magasra rúgtatja a munkabért, oly ma­gasra, hogy a­mint köztapasztalásból tudjuk, a munkabér drágasága valóságos kalamitásként nehezül gazdasági terme­lésünkre. Ez az oka, hogy nálunk a munkások oly jövedelemnek örvendenek, minővel nyűgöt európai társaik egyáltalán nem dicsekedhetnek. Ily tapasztalatokkal szemben, kérdem, ki volna képes bebizonyítani, hogy tár­sadalmi viszonyaink adóink hatása alatt a proletariátus- s pauperismusra vezet­nek. Hegedűs úr előtt nem a mi speciá­lis viszonyaink, hanem Franczia-, vagy Angolország társadalmi állapotai lebeg­hettek. Lehet ránk nézve intő példa ez országok társadalmi vajúdása, de nem lehet feltétlen támpont helyzetünk mér­legelésére. Nálunk a munkások kedvező helyzete valóban nem kívánja, hogy nagyrészt kényelmi czikkekre vetett indirekt adóink mostani arányukban továbbra is fenn ne tartassanak. Íme vegyük szemügyre fennálló adórend­szerünkben a direkt s indirekt adók egy­­máshozi arányát Alapul veszem az 1869. évi költségve­tést. Állami bruttó kiadásainknak 36,5% kát az egyenes adók, 7,6%-kát a fogyasz­tási adók, 25,9°/o-kát a jövedékek, 7,2%­­kát az illetékek, s így az összes indirekt adók 40,7°/o-kát fedezik. Tehát az összes közvetett adók 4,2%-val haladják túl az egyenes adókat. Ez már magában véve is kedvezőbb arány, mint bármely más szomszédos nyugati államban. De ha köz­vetett adóinkat közelebbről vizsgáljuk, az arány még kedvezőbbnek fog mutatkozni. Az illetékek s czukoradó főleg a va­gyonos osztályok által viseltetnek, ezek fejében 7,2%-kot tehát bátran levonha­tunk azon adózásból, mely a szegényt nyomja. De különösen a dohányjövedék sem oly adónem, melyről azt lehetne mon­dani, hogy kizárólag a szegény osztályt terheli, mert hisz a dohány jövedelmének­­ 36%-át a szivargyártmányok jövedelme­­ képezi, azt pedig csakugyan senki sem , mondhatja, hogy a szivarokat főleg a va­gyontalanok fogyasztják ; a szivarok fe­jében tehát ismét levonhatunk 5,5%-ot a szegényt terhelő adókból; marad tehát 28% közvetett adó, mely gazdagot, sze­gényt egyaránt ér. Ismerve az adók általános hatását, is­merve speciális viszonyainkat, azt hiszem, kiki könnyen beláthatja, hogy adóink aránya korántsem i­ly téves, mely paupe­­rismusra s proletariuatusra vezetne,s az osz­tály­ok felzavarását idézné elő. De fordítsuk meg a képet, s vegyük vizsgálat alá, hogy mely állapotokat idéz­nénk elő akkor, ha az indirekt adók elő­nyére az egyenes adókat rugtatnánk fel ? Mi itt tényleges viszonyainkból indu­lunk ki, s nem akarunk állami háztartá­sunk szükségeinek fedezése előtt szemet hunyni. Állami háztartásunk szükséglete előre láthatólag nem igen fog csökkenni, mert ha hadi budgetünket megnyirbálhat­nánk is, marad elég állami czél,mely költ­séget, tetemes költséget igényel. Maradván tehát a mostani kiadási tétel, vegyük fel, hogy a „Hon“ munkatársai óhaja szerint, a fedezetet nagy részt egye­nes adózás útján szereznénk be. Quid tunc? A termelőket nagy adóval kellene meg­rónunk. E helyzetet a nagy tőkével ren­delkező termelők csak bírnák, de mi len­ne a szegényebb s­orsú kisebb termelők­ből ? E­zek­ a nagy adók súlya alatt össze­roskadnának, s kénytelenek volnának a nagy tőkéseknek helyt engedni. A közép­osztály elsatnyulna, elenyésznék, s lenné­nek nagybirtokosok, nagyvárosok; a birtokok öszpontosulnának latifundiumok­ká, a kézműipar beleolvadna a gyár­iparba. Az osztályok felzavarásától félnek önök , s íme a mitől félnek : és arra törekesznek! De tovább. Mi nem akarunk d­inai fa­lak közé zárkózni, mi a külfölddel foly­tonos összeköttetésben élő állam akarunk lenni, kénytelenek vagyunk tehát a­meny­nyire lehet, az ottani viszonyokhoz alkal­mazkodni. Külföldön, szomszédainknál a közvetett adók túlsúlyban vannak az egye­nes adók felett. Ha tehát mi épen az el­lenkező eljárást akarnánk követni, szabad csereviszony mellett magunkra hoznánk azoknak olynemű concurrentiáját, mely elnyomná mezőgazdászatunkat, iparunkat s kiszivárogtatná belföldről a tőkét oda, a­hol az kedvezőbb helyzetben van. Vegyük a dolgot gyakorlatilag. Azon államokban, melyek minket kelet kivételével környeznek, a közvetett adók határozott túlsúlyban vannak az egyenes adók fölött; ignoráljuk mi ezen viszonyt s tegyünk ép ellenkezőt, s vegyük állam­kiadásaink fedezetét 60%-ban az egyenes adók s 15%-ban a közvetett adók utján, mi következik ebből? Az hogy a cseké­lyebb adóteherrel megrótt külföldi termé­nyek s iparczikkek elnyomnák a mi nagy adóval terhelt egyenes adóztatási tárgya­inkat; birtokosaink,iparosaink a legszorul­tabb helyzetbe jutnának. El­segényíte­nénk országunkat csak azért, hogy a köz­vetett adókat leszállíthassuk; kivennénk a kenyeret a szegényebb osztály szájából, hogy helyette olcsó dohányt, olcsó pálin­kát adhassunk.­­ És utóvégre is a prole­tariátust ugyanazon csatornán vezetnénk be, melylyel annak meggátolását vettük czélba. A­dóre­dszerünknek lépést kell tartani a külállamok adórendszereivel, nehog e elenkező esetben adórendszerünkben a alproductionak előnyt biztosítsunk saját étményü­nk felett. A közvetett adóknak­­ egyenes adók rovására való leszállítá­­st tehát e szempontból sem helyesel­­tetnénk. Sőt általában véve azt mondhatnék, hogy ha az arányt megváltoztatnunk kel­l i­s­lene, ennek minden esetre az egyenes adók előnyére kell történnie. S részemről egy nagy reformlépésnek fognám tartani, ha képviseletünk az egyenes adókat le­szállítaná, s az ez által okozott keres­letet kényelmi czikkekre vetendő magasabb indirekt adók útján szedetné be. Mert a közvetett adók nem oly könnyen támad­ják meg a vagyonforrást, mint megtá­madja a túlfeszített egyenes adó, s az sem áll, hogy alkotmányellenes volna az indi­rekt adó, mert hisz fizetésük a polgár sza­bad tetszésétől függ, s jövedelmük a par­­l­ament ellenőrködésének oltalma alatt áll. Nem oly káros hatású tehát nálunk a két adónem közötti arány, mint ezt néme­lyek elhitetni akarnák, sőt tovább menve azt állíthatjuk, hogy a fenlévő aránynak viszonyaink között az egyenes adók elő­nyére való kiterjesztése közgazdasági s társadalmi szempontból egyaránt kívá­natos. DORNER RUDOLF: A cattaroi fölkelés. Újabb hírek hiányában a lapok ama kombi­­nácziókkal foglalkoznak, melyek a dalmacziai eseményekkel kapcsolatban, ez időszerint napi­renden vannak. A hadsereg magatartása még mindig defensiv. A ledenice-risanoi magaslato­kon egy nagyszerű tábort készítenek, mely fa­­barakjaiban 20.000­­embert fog megóvni az idő­viszontagságoktól, melyek egyébként tűrhetet­lenek lennének. Cattaro vidéke a legújabb tudó­sítások szerint valóságos zordon téli képet öltött. Havaz és fagy- A hegyeket, bár még a fák el sem hullatták leveleket, arasznyi hó fedi. Az nőn Minerva és — Fortuna. E két istennő ritkán jár együtt, annál szebb, ha találkoznak. Két miniszter kezet fogott, hogy a szegény iskolamesterek sorsán, a falusi isko­lákon segítsenek. Nem új adót vetnek ki : az az 5% pótlék még csak mint sötét pontocska tü­­nedez fel a láthatáron, hogy népnevelésünk zsenge vetésére majd mint termékenyítő eső, vagy legalább mint egy kis jó harmat hulljon alá. Nem szeretjük, mihelyt adó : ez velünk született polgári gyarlóságunk. Tehát nem adó. Nem is könyörögnek, mint a­nnyiszor szok­tunk, egy kis alamizsnáért. Meguntuk azt: vak­nak való. „Éheznek nevelőink!“ „Dideregnek mezítlábas gyermekeink!“ „Hazafiság a nem­zetiségnek !“ stb. mind elcsépelt frázisok, hatást vesztett ingerlőszerek. Tehát vájjon mi legyen ? Egy kis lotteria! Anyagi korban élünk, ki nem szeretne hirte­len meggazdagodni ? Százezer forint! Mit min­dent tudnék azzal csinálni, mennyi titkos vá­gyamat kielégíteni, álomnak látszó terveket va­lósítani , s mindezt azon édes öntudattal, hogy egyúttal minden tíi­u­m­o­­­nak, a népnevelés ügyének tettem jó szolgálatot! Az ötlet tehát, mint látjuk, nem a legutolsó. Van, a­ki Lónyayt nem szereti, van tán, a­ki Eötvöst máshol szeretné látni, mint a közokta­tásügy élén , de már a­ki a népnevelés ügyén okkal móddal egyet lendíteni ne szeretne : olyan ember ugy­e nem létezik. Vesz tehát mindenki egy pár sorsjegyet, akár jobb-, akár baloldali, akár közös iskola, akár f­elekezeti, akár állami felügyelet, akár korlátlan autonómia embere. Hogy ne venne, hiszen csak két forint az ára: nyeremény 100,000*, a húzás visszevonhatlanul november 30-án. Vesz a szegény, mert hisz a szegények segé­lyezéséről van szó, vesz a gazdag, mert mi neki az a pár forint! Nem is azért féltem a tervezett sorshúzásnak a sorsát, mintha az emberek ne vennének örö­mest, hanem eddigelé a 10-dik sem tudta, hol kapja azoka a sorsjegyeket. A falragaszok, melyek jó­­val ezelőtt itt-ott lát­hatók voltak az utczasarkokon, az azon napi szín­házi- és concert-programokkal együtt, rég eltü­nedeztek. Az adóhivatalokba, a­melyek az el­­árusítással megbizattak, tudjuk, hogy nem örö­mest megyünk , no már ha el nem kerülhetjük, mint a rosz deák az iskolát. Egy kis lármát kell ezzel ütni, könnyen hoz­záférhetővé, édesgetővé tenni, megmondogatni, hogy minő szégyen is volna egy ily vállalat bukása, vagy félsikere. Többek közt a tanfelügyelőknek jutott a fel­adat e téren egy kis tevékenységet ébreszteni. Nem hiszem, hogy valaki rész néven venné, a kit afféle sorsjegygygyel megkínálnak. Vegyétek hát! Ez egyedüli czélja e nehány sornak, feltéve, hogy a t. szerkesztőség felfogásomat helyeselve, lapjában egy kis helyet ad. Vegyetek! Z. A. előbbi hetek előit a bora rakonczátlanságai válták fel. Ily viszonyok közt tehát a szabadban való táborozás lehetetlenné van téve, oly talajon hol még az őrtüzekhez szükséges fát is bajos beszerezni, annál kevesbbé találhatni menhelyet vagy élelmi­szereket. Ez utóbbiaknak a biroda­lomból való szállítása is igen meg van nehezítve a j­árhatlan utak, s a közlekedési eszközök hiá­nya miatt. Wagner altábornagy ezekre való te­kintetből nem sürgette mindjárt a felkelés első napjaiban a hadcsapatoknak nagy tömegekben való szállítását, mivel élelmi­szerek hiányában azok a legnagyobb szükséget lettek volna kény­telenek szenvedni. Igaz, hogy ennek ismét a fel­kelők némi előnyei, s az ezekből támadó hatvá­nyozott morális hatás, lettek eredményei, me­lyek a felkelés, előbb-utóbb bekövetkező sorsát késleltetik, sőt huzamosabb időre hátravetik. Wagner altábornagy, a Dalmácziában műkö­dő hadsereg vezényletét Auersperg asáfnak ad­ja át, s Zárába távozik, hol­ a dalmát tartomány kormányzásának gyeplőit veszi kezeibe. E vál­tozással a hadsereg működésének irányában be­következendő változásokat hoznak kapcsolatba. Valószínű,­­hogy a hadcsapatok csakhamar ha­tározott agressív fellépéssel megkísértik véget vetni a felkelésnek. A török, illetőleg monteneg­rói határra való átlépés úgy látszik valószínűt­len. Tán a párizsi béke iránti tekintet van ez ügyben mérlegen, habár a garantírozó európai hatalmasságok csak örülnének, ha az osztrák­magyar monarchia e kis zugában a könnyen nagy égéssé fajulható gyuladás, minél előbb elnyomatnék, és Montenegrónak sem lehetne e határátlépés ellen kifogása, miután a török kor­mány fel van jogosítva a külügyeiben teljesen tőle függő kis állam területére bármikor egy ba­rátságos hatalom hadseregét beereszteni. Az osztrák-magyar és török hadsereg ezen combi­­nált operácziója azonban, mint mondók, aligha el nem marad. A török porta tekintélye is úgy kívánja, hogy e határátlépés­­meg ne történjék, mivel a legnagyobb szegénységi bizonyítványt adna magáról a konstantinápolyi kormány, ha ezen tény által bevallaná, hogy a lázadás szin­­helyével érintkező e kis államocskákat nem tud­ja féken, s a felkeléshez való csatlakozástól tá­vol tartani. Törökország ez idő szerint el is követ mindent, hogy a határszéleken minél nagyobb O­ jdtUJ­U.­KsOibIsaVUXVttb VUUJUU Uöoouj 0 a ouwutWIAlá./—­támadt égés sziporkáit, melyektől egy görög­­szláv forrongás gyuanyaga borulhatna könnyen lángba, kioltsa Igen természetes, hogy Montenegro ezen a szomszédba könnyen elharapózható tüzes anyag fölszivására, s tovább szitására legkészebb; a török kormánynak tehát figyelmét főleg a feke­tehegyek vidékein kell összpontosítnia. Híve járt a napokban, hogy a „loyális“ Nikita fejedelem­nek már­is meggyűlt baja alattvalóival, akiket a cattaroi felkeléshez való csatlakozástól nem ké­pes visszatartani. E hit egyik variánsa szerint, melynek valódiságáért azonban ki sem vállal­hatja el a kezességet, a „loyális“­­fejedelem már menekülni lett volna kénytelen lázongó alattva­lói közül. Az esti postával érkezett hírek szerint, a had­­sereg már­is támadó mozdulatokat intézett a fel­kelők ellen, minek következménye Zupa köz­ség önkénytes hódolata lett. Zupa község példá­ja kétségkívül nem fogja eltéveszteni morális hatását a többi renitens helységekre, melyeknek makacs önbizalma a hadsereg erélyes föllépése által, pár ily hódolati tény után, könnyű szerrel megtörhető lesz. Jovanovics ezredes,a­kiről az a hír szór­nak, hogy a dragalyi ütközetben kapott sebe kö­­vetkeztében­ meghalt,egy más variáns szerint,már annyira felgyógyult, hogy a napokban dandárát személyesen fogja vezényelhetni. Ismét egy más variáns szerint helyére S­i­m­i­c­s ezredes­t fogna küldetni. A budapesti ügyvédi egylet negyedik (birói szervezeti, magánjogi, perrend­tartási és jogtanulmányi) szakosztályának nyilatkozata a f­i­á­k és bírósági hi­­vatalnokok felelősségéről­ szóló tör­vényjavaslat tárgyában. Még elavult és hiányos törvények mellett is kellő igazságszolgáltatás lehetséges, ha azoknak alkalmazása lelkiismeretes és értelmes, kellő szakktudománynyal felruházott bírákra van bízva. A bírói hatalom gyakorlásáról szólló törvény értelmében az igazságszolgáltatás el nem moz­dítható bírák által fog ezentúl gyakoroltatni. De még a kinevezett királyi bíróságok is csak akkor fognak a bennök helyezett várakozások­nak megfelelni, ha nevezetesen az átmeneti és kezdeményezési állapotban kellő ellenőrködés és szigorú fegyelmi hatalom alá helyeztetnek. A fegyelmi hatalom nálunk eddig nem igen gyakoroltatott, nevezetesen a municipális bíró­ságokra nézve ily fegyelmi hatalom teljes hiá­nyát sokszor fájdalmasan tapasztaltuk. Azért is a velünk közlött törvényjavaslat fő­elvével, t. i. avval hogy a bírák és a bíróságok egyébb személyzete szigorú de igazságos fegyel­mi eljárásnak vettessenek alá, teljesen egyetér­tünk. Mindamellett a törvényjavaslat minden egyes intézkedésével egyet nem érthetvén, ahhoz követ­kező megjegyzéseink vannak : 1.) A törvényjavaslatnak 10—19. §§-ban a hivatali büntettek felsoroltatnak és egyenként értelmeztetnek. Nézetünk szerint ezen értelmezések nem a bírói felelősségről szólló ezen törvényjavaslatba, hanem az anyagi büntető törvénykönyvbe tar­toznak. A büntető törvénykönyvnek legközeleb­bi országgyűlési tárgyalása helyeztetett kilátás­ba; ez megtörténvén, vagy ugyanazon szakaszok két különböző törvényben ismételve forduland­­nak elő, vagy ugyanazon bűnös cselekvény az egyikben úgy, a másikban eltérőleg fogna értel­­meztetni. Ha ezen értelmezéseknek a büntető tör­vénykönyvből lett kiszakítása, az utóbbinak ta­lán később leendő életbeléptetésével kívántatik igazoltatni, akkor következetes lett volna a bün­tetés mél­yét is ide igtatni, mi azonban nem tör­tént és azon lehetség is fennmaradt, hogy egy régiebb törvényünk alapján a kellőleg értelme­zett vesztegetés csupán hivatalvesztéssel és 100 ftnyi bírsággal fogna fenyettetni. Valamint a törvényjavaslatban a büntetés mérvére történt, hogy t. i. a fennálló törvények­re és a törvényes gyakorlatra utaltatott, hason­lót a hivatali bűntettek élelmezésére nézve is lehetett volna tenni. Ennélfogva az e helyre nem való értelmezé­seket kihagyva, a 6. §-t következőleg kellene fo­galmazni : „A hivatali bűntettek általában és különösen a hivatali titok közlése, a megveszte­getés, a zsarolás, az erőszak, a hamisítás és a sikkasztás megbüntetése, a rendes bűnvádi eljá­rás útjára tartozik. A bűntett eseteit és a bünte­tés mérveit a fennálló törvények és a törvényes gyakorlat határozzák meg.­ A bírói illetőség iránt szintén a fennálló törvé­nyek irányadók.“ Ha mindamellett a hivatali büntettek értelme­zése ezen törvényjavaslatban helyt foghatna, a soknak találjuk és előre bocsátván, miszerint a büntettek ezen osztálya az 1843-iki javaslatban 59 hosszú szakaszon át 19 lapon tárgyaltatik, mégis az egyes értelmezésekhez néhány meg­jegyzést velünk koc­káztathatni, ugyanis a) A megvesztegetés büntette úgy értelmez­­tetik, hogy azt „azon bíró vagy bírósági hivatal­nok követi el, ki hivatalába vágó valamely cselekvény teljesítéséért, vagy elmulasztásáért ajánd­éot vagy előnyt k ván, vagy azt előze­tesen elfogadja, vagy az erre vonatkozó ígé­retet vissza nem utasítja.“ Ezen felfogás szerint hivatali bűntettet nem követne el, a­ki azon biz­tos kilátásból­, hogy az érdekelt fél által utól­­­ag­o­s­a­n fog jutalmaztatni,valakinek érdekében cselekszik és a neki előre nem épen világo­san ígért ajándékot vagy előnyt utólagosan elfogadja. Azért is a 13. §-ból az „előzetesen“ szó ki volna hagyandó. b) A 15. § ban az erőszak értelmezésénél he­lyén volna a kínzást, botozást és vallomások ki­csikarását is felemlíteni. c) A 17. §-ban a hamisítás esetei közé azon lehető eset is volna sorolandó, ha a biró hivata­lánál fogva nála levő más okiratot (melynek szerkesztésére é­ppen nincsen hivatva, például magán okiratot) hamisít. 2) A 20. § ban a fegyelmi vétségek közt sem a hivatalos teendők elhanyagolását, sem a felek­kel való durva és illetlen bánásmódot, sem az ügyfelek, tanuk, szakértők és ügyvédek ellen elkövetett becsületsértéseket nem látjuk határo­zottan említve. Fegyelmi vétségnek, nézetünk szerint, még azon eset is volna tekintendő, midőn az érde­kelt bíró érdekeltségét be nem jelentvén, az íté­­lethozásban a pptás. 56-ik §-a ellenére részt vesz, mert igaz ugyan, hogy ily esetben a fe­leknek perorvoslat áll rendelkezésükre, de sok­szor ők a bíró érdekeltségét maga idejében még nem ismerik, és csak a semmiségi panaszra enge­dett határidő lejárta után jutnak annak tudo­mására. Ugyanezen 20. § hoz mint kivételt az utolsó bekezdésben foglalt kivételhez, hozzá óhajtanak tétetni, hogy a bírónak még a vele rokonságban vagy sógorságban levő személyek ügyeiben sem legyen szabad birótársaira hatni. 3) A 30. §. szerint a biró az elnök ált­a meg­inthető, mi ellen jogorvoslatnak nincsen helye. Minthogy azonban ily megint és igazságtalan és a bíróra nézve sértő is lehet, meg kellene az in­tettnek engedni, hogy ily csekélyebb esetben is, a­mennyiben az intést el nem fogadja, ügyét a fegyelmi bírósághoz felvihesse.

Next