Pesti Napló, 1870. január (21. évfolyam, 1-24. szám)

1870-01-01 / 1. szám

1. szám. Szerkesztési iroda : Kiadóhivatal: Ferencziek­ tere 7. szám. I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közle­mények (elővi­etési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. REGGELT KIADÁS. Szombat, január 1. 1370. 21 évi folyam. Elő­tetési föltételek: Hirdetmények díja Vidékre, postám .' \n .v. vagy /•:­­helyben, házhoz hordva :­ Egész évre . . . 't. frt. ‘ Félévre.­ .... frt. Negyedévre . . . . ..6OIí'r. Két hóra............ 3 N^4ft­kr'_ • E/y hóra .... 1 S5 kr. 9 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 9 uj kr. Bélyegdíj külön 30 ujkr. Nyilt-tér : 6 hasábos petit­sor 25 uj kr. Előfizetési felhívás „PESTI NAPLÓ“ ISVO-diki évfolyamára. A „Pesti Napló“ f. évi decz. 15-től kezdve új correct kiállítással, reggeli s esti kiadásban jelen meg. Előfizetési feltételek a reggeli s esti lapra: Egész évre .... 22 Fél évre..........................11 Negyed évre .... 5 fil*t 50 fel. Az esti kiadás külön postai szétküldéséért havonkint 30 kr fizetendő. Előfizethetni Pesten alulirt kiadó-hivatalban (Ferencziek-tere 7. szám földszint). Vidéken minden kir. posta-hivatalnál. Az Athenaeum irodalmi és nyomdai r.-társulat mint a „Pesti Napló“ kiadó-tulajdonosa. Pest,deczember 01. Batthyány Lajos emlékére. A „Hon“ mai esti kiadásában közölve a Batthyánynak állítandó emlékre vonatkozó teg­napi felhívásunkat, e szavakkal csatlakozik az e czélra szolgált aláírásokhoz: „Őszinte rokon­érzelemmel csatlakozunk e kezdeményezéshez. Gróf Batthyány Lajost mi a század legnagyobb alakjai közé számítjuk, a magyar századok lovagiasságának megújított alakjának, a szabad elvek, eszmék és tettek személyesítésének, az öntudatos hazaszeretet mintaképének tekintjük őt. És mivel ily alaknak méltó épen úgy a sze­mek előtt, mint a szivekben magasan állni, óhajtjuk, hogy gr. Batthyány Lajosnak emlék­­szobra legyen, melyre ezennel mi is aláírást nyitunk lapunkban, s azt Jókai Mór részéről száz forinttal megkezdjük. — A „Hon“ szer­kesztősége.“ Az emlékre a „P. Napló”nál ma befolyt: a „Napló“ szerkesztősége 100 frt, Thury Sámuel 20 frt, Csernátony Lajos 10 frt, összesen 130 frt. Pest, deczember 31. Ha az embert az a viszony, melyben él, ki nem elégíti, általánosítja egyéni hangulatát, s a világot­, az erkölcsöket, az államrendet kárhoztatja, a létező állapot szétmállását kezdi sejteni. Az egyes sejte­­nek hipochondriája magához ragadja a hasonfajtáju kedélyeket s ragályként ter­jed a bizodalmatlanság a létező állapot tarthatósága iránt. S ekkor aztán egész raja támad a bőszjóslatoknak s folyvást körülzsibongja a kedélyeket, s behatásai által zsibbasztva a tetterőt, oly veszélye­ket idéz elő, melyek ki sem fejlődtek volna, ha az önbizalmat alá nem ássa a kósza félelem és a gyáva csüggedés. Európában, mint látszik, gyorsan ter­jed az aggály egy csoport­helyzet tartal­­hatlansága iránt. S a­mi még megdöbben­tőbb : bizonyos passióval keresik az em­berek a megfélemlítőt a megnyugtató helyett. A babyloni fogság óta alig volt több jósló, mint most kezd lenni, pedig midőn az emberek a baljóslatokra hajlan­dók, a tapasztalás szerint, csakugyan az állami rendet veszélyek környezik , épen oly veszélyek, melyeket a kishitűség táp­lált s a gyávaság rémképekké emelt. Egy hadjárat alatt az orosz táborban elterjedt bizonyos epidémia, s annak be­hatása megkezdő lazítni a fegyelmet. Ek­kor Suvarov kihirdetteté, hogy rögtön főbe lövetik, a­ki a járványt megkapni merészkedik. Ezen kihirdetés után csodá­latos gyorsasággal megszűnt a ragály. A nagyobb veszély eltörli a kisebb beha­tását. Ha Európát nagyobb veszélyek kör­nyeznék, mint most, akkor tán kevesebb jelét adná töprenkedő félelmének. Meg­ijedt a franczia császárnak egy pár napig tartó gyengélkedésétől; a pénzkrízis aránytalan izgatagságba hozta; a dalma­­tiai csetepatékat a keleti ügyek fenyegető válpontjának tekinté, fél Poroszország hallgatagságától, az orosz politika rejté­lyes csendjétől, s még a cseh tüntetéseket is vihar jelének kezdi tekinteni. Igaz, hogy nincs valami örvendeztető azon ellenmozgalmakban, melyek a lé­tező állapotot vagy a kényuralom, vagy a fejetlenség számára akarnák kizsákm.­ A „Pesti Napló“ tárcsája január 1. Heti tárcza. (12 és 13 borda. —• A jövő Yogtja. — Légveloci­­péd. — Jóslatok. .— A perez koholtja. — Novella 1870-ből. Boldog újévet! A brazíliai indiánok igen okos emberek. A temetkezési költségek megkimélése végett, drá­ga halottaikat megégetik és hamvaikat folyadé­kokba öntve, kiiszszák. Egyszerű procedura. A fiú beiszsza apját, a szerető elhunyt ideálját. Utánozzuk mi is e jeles népet. A szilveszteri pohárban habzik a pesgő, temetkezzél bele meg vénült 69 hadd üritsük ki az uj 70 egészsé­gére. A régi játék ismétlődik ma, a megismertet az átéltet oly unatkozottan dobják sarokba, a­mily reménynyel köszöntjük az ismeretlen jövőt, melynek fátyola alatt reményeink szenderegnek remények — a vágy törzsének virágai. Egy évvel egy lépést megtettünk előre — a­­teljesülés felé,s hogy csakugyan előrehaladunk, azt Vogt után bizonyára elhiszi mindenki Pesten. Pár évezred­ alatt 13 bordás csimpánzéból 12 bordás, alkotmányos polgárokká váltunk. Ki tudja mivé fejlődünk még néhány évezred múlva, mikor aztán a jövőnek egy új Vágtja következő előadást fog tartani: T. hölgyeim s uraim! Mig a világ oda fejlő­dött, hol j­elenleg áll, sok és hosszú időnek kelle lefolynia, oly hosszú évsornak, hogy még a ha­gyomány is fáradt madárként lelankasztja szár­nyát s csak a tudományos buvárlat villanya ké­pes e holt világba — e múltba életet vará­zsolni. A világ ma — az általános béke korában, mi­dőn csak egy vallás: az ész vallása s csak egy nemzetiség: a szabad polgáré létezik, alig ké­pes felfogni, hogy valamikor létezhetett idő, mi­kor ez egészen máskép volt. Ám a kutatónak szüvetneke világot dorit e rejtélyes állapotokra. Ezelőtt 3 — 4000 évvel, midőn Amerika és Európa között még tengerek hullámzottak, föl­dünkön egészen más lények tanyáztak, mint mostanában. E lények emberek voltak ugyan, de a műveltség alacsony fokán álltak, mit a fen­­maradt emlékekből­­igazolnak. Az akkori civilizatióból múzeumainkban elég emlékkel bírunk, de minden csak fejletlenségü­ket bizonyítja. Ez emberek még a földön utaz­tak s gőzzel haladtak előre, mit mai napság, mi­dőn a lakosság sűrűsége miatt légpályáink és alagutaink sem elégségesek s a villanyszállitás is már lassúnak tetszik midőn mindenkinek lég­­velocipédje vagy léggolyó-equipagea van, szá­nalmas mosolyt kelt ajkainkon. E kort épen azért a gőz korának keresztelő a tudomány. A gőzkor embereinek csontmaradványai mu­tatják, hogy azon időszakban az értelmiség igen kevés lehetett. — íme uraim, e koponya a sírdomb felirata szerint egy kitűnő diplomatáé volt és mint látni 4—5 uncia agy­velőnél többet magába nem foglalhatott. Ma már a legostobább embernek is van 7—8 lat veleje s félfont agy­velőn alól a legkisebb nevezeteségre nem lehet szert tenni. De még gyászosabb képet tárok fel önök előtt ha társadalmi állapotaikra egy pillantást vetek. E társadalmak szét voltak tépve darabokra az u. n. rangok létezése által. Voltak t. i. urak, pol­gárok, parasztok, szegény emberek, gazdagok stb. E nevezeteket ma, midőn csak okos és ke­vésbé okos, becsületes és kevésbé becsületes em­berek léteznek, alig érthetjük. Akkor azt kér­dezték : mennyi pénze van önnek, vagy ki volt apja ? Ma e helyett azt kérdjük: mennyit nyom agyveleje, hány font becsülete van ? E szétszakított társadalmakat szenvedélyek még inkább összerongyolták. Ki hihetné, hogy akkor még politizáltak is? De úgy van, ezt ta­núsítják a múzeumainkban őrzött újságok, me­lyek között egy Times nevű hihetőleg igen ki­csiny lehetett. A politikára akkor még szükség volt, mert különféle országok álltak fenn, me­lyek között az érdekversengés sok háborúra adott alkalmat. Kimondom a szomorú szót! Ak­kor még embereket is öltek és vér folyt politika, vallás és egyéb ily kopott eszmék miatt, vér folyt még magánbűnök miatt is. Adjunk hálát az időnek, hogy nekünk már sem büntetőtörvény, sem börtön, sem bitófa nem kell, mert hiszen mi mindnyájan szívből szeretjük egymást. Az em­beriség ma már egy nagy család. Azonban térjünk vissza a társadalomról a gőzkor ős emberére. Hogy ez őslény fejletlen volt, annak tán egyik okát táplálékában is meg­leljük. Ő állatokat evett — igent, hallgatóság állatokat. — A hajdani Pannóniában (jelenleg Világváros 3-ik kerület) végbevitt ásatások al­kalmával egy fogadó maradékaira is akadtunk, melyből egy tányért (e rejtélyes felírással: 4io—1 Fr—hn—r) van szerencsém bemutatni. Ezen megkövült csontrészek láthatók, egy szárny czomb, fej stb. Ez eledel egy föltalált étlap sze­rint pannon nyelven neveztetett .Hünersuppe-nak valami hun (gő­zkerelett barbár nép) állatot jelent­hetett a suppe szó érthetlen, de egy jeles eskimo szerint valószínüleg csontot jelentett. Tehát hun­csont vagyis, mivel Hun a germán nyelvben csirkét fejezett ki, csirkecsont. Azon ős­lények csirkét ettek. E gőzkori csirkék elődei a jelen kor házicselédségének. Az állatok t. i. szintúgy fejlődtek, mint az ember s a gőzkor házi állatai négy évezreden át annyira változtak, hogy a mai házicselédekben alig ismerné föl valaki egy hajdani korszak értelmetlen állatját, melyet csak eledelre használt a barbár ember. Erről a hottentota­i egyetemen tavaly egy kirgiz tudós igen kitűnő értekezést tartott. Ily tudományos felolvasásokat fognak rólunk tartani! S mig én — a jövőbe tekintvén — ezt leirom: a vén Silveszter, ez örökös sirásó eltemeti 1869-ik gyerekét, s az uj csecsemőnek bölcsőjét rin­gatja. Általános öröm uralkodik e magzat születése napján. A nap hőse a­­ hordár, uralkodó csil­lagai a bokréta, torta s a jól ismert fénymázos papír, melyen tarka, aranyos betűkkel ki van fejezve az őszinte kívánat: „boldog uj eszten­dőt,a mig másik oldalán gyakorlatlan kéz ma­gyarázatul oda másolta, hogy: a házmester, a varga, a levélhordó s a­­. Vagy pedig: e vendéglő szolgaszemélyzete. Avagy: a kávéház személyzete tisztelettel ajánlja magát. Vagy : a lapkihordó. Vagy: ein glückliches neues Jahr der Schnei­der. S minden ily kívánság aktika, mellet az árfo­lyamhoz képes tartozunk bevásárolni. Szívesen megteszszük, mert hiszen 1870-ben minden be fog teljesedni, a mire vártunk — abban semmi kétségem sem lehet. A váczi út ki fog köveztetni. Tavait kiszá­rítják, Simon Florent leköszön. A bérkocsi-árszabályzat életbe lép, s a frak­­ker-ezék bizalmi adreszt intéz Thaiszhoz. A magyar drámairodalmat az enquete által az írók segélyzésére bőkezűen megszavazott 500 (mondd: ötszáz) forint felvirágoztatja. E csá­bító kilátásra Czakó feltámad halottaiból. Ka­tona követi. Pest szépítését megkezdik, mihez első lépésül elég a vigadó előtti boltok építését fölemlíte­nem. Széchenyi szobrát felállítják. A királydombnak lába kél. A sikló kijelenti, hogy 1871-ben megindul. A budai rakpart szabályozásáról gondolkozni kezdenek. A úr téren gyógy­termet építenek. A pesti magyar népszínház megnyílik. Uj operának alapját vetik. Komáromi Shakespearet kísértetbe nem viszi. Az álarczos bálokon egy vicc elsül. Ennyi csábító jóslatot csak a szilveszteri éj mámora költhet egy merész agyban, s azt hi­szem ily kilátások után mindenki szívesen meg­fizeti újévi adóját, mondván: ' 70! ha csak fe­lét tartod meg e szép szavaknak, örömmel üd­vözöllek. — Megtart az többet is! sipit most kaczagva egy ismeretlen hang. Meglepetve tekintek kö­rül szobámban, melyet az ernyős lámpa félho­mályban tart. Nem látok senkit, s nem hallok semmit, csupán a toronyóra elhangzó kongását mely tizenkét ütéssel bevezetett az új évbe. Leveszem lámpásom ernyőjét, ismét körülte­kintek, de vizsga­szemem tekintete csalatkozva, kielégítetlenül hull pennámra. Hollá! ott áll az ismeretlen. Ki vagy ? Ver da! Qui vive ? Épen tollam hegyére kuporodott egy kis alaktalan szörny, nem nagyobb egy jókora fövenyszem­nél, de azért úgy tudja fogát kaczagva vicsok­áí­tani, mint egy teljesen kinőtt ördög vagy kobold, az ismeretlen, midőn csodálkozó szememmel ta­lálkozik a védkoboldja a futó fövenyszemnek, s azért jöttem ide, hogy tollad hegyén nyarga­­lászszak, s azért akarok azon nyargalászni, hogy egy érdekes kis novellát irt a jövő év tör­ténetéből. — Te azt előre tudod, hogy milyen novellá­kat fog ez­ze a teremteni? — Természetesen, írj! A kis gömböcz szörnyű parancsoló fisiono­­miával peczkelte ki mellét, kezét kinyújtá, hom­lokát ránczokba szedő, a végignyargalt pennám­mal a fehér lapokon. A Lipótváros, vagy ha jobban tetszik — a Terézváros bizonyos utczájának egy bizonyta­lan házában lakik egy család. E család az el­lenzék stílusa szerint: héber, Jókai izraelitának nevezné, más Mózes vallásúnak, a „Magyar Állam“ zsidónak. A zsidó­ családnak van egy bájos leánya. Nagyon szép gyerek, soha még újságban ki nem írták. Szépsége mindenek között Ervinnek tűnt fe­l ki daliás ifjú, s foglalkozására nézve római ka­­tholikus. Az ó­csuj­ szövetség egy legújabb szövetség­ben egyesült és sziveik frigyládájában őrzött tiz parancsolatnak mind a 14 pontja csak azt mondá: szeressétek egymást mint tenmagatokat. Lopjatok csókot a mennyit tetszik. Más felesé­gét meg ne kívánd a kis lány mellett s a t. Ervin — noha a 19. század gyermeke — el akarta a kis lányt venni. Róma s Jeruzsálem frigyet akart kötni. És elmentek a polgármes­terhez, kijelenték szándékukat s a frigy meg volt kötve. így történt ez Budapesten 1870-ik év vé­gével. — Haha! nevetett a kobold, mikor ezt lefir­kantotta — ez is egy kép a jövőből. Megállj ! kiáltok rá — felelj szante pede, ez azt jelenti-e, hogy a polgári házasságot is kivisz­­szük ez évben? — Természetesen, hiszen ti szabadelvűek vagytok, mondá sipitó hágón, s aztán eltűnt. Az ő percze elmúlt, a perczczel a kobold is elszállt. Vájjon igaza völt­e? Kiváncsi vagyok. ha­­nyolni. De mindezek daczára a képvise­leti rendszer terjed és gyökeret ver, a ke­reskedés és ipar — a közbejött válságok daczára is erőteljesen fejlődik, a háború veszélyeit pórázon tartja azon indokolt félelem, hogy mostani viszonyaink közt a háború localisált nem lehet, s ha a küzde­lem csakugyan kitörne, e nagy válságba Európa minden hatalmasságál együtt vagy egymásután besodortatnán­k. Ezen hit legnagyobb féke a háborúnak, s legbiztosabb kezessége a békének. KEMÉNY ZSIGMOND: Pest, deci­. 31. □ Bécsben jelenleg nagyban járja a Penelope munkája. Több mint két hét óta egész Ausztria a miniszterválsággal fog­lalkozik, s e -kérdés eldöntésétől tették füg­gővé az osztrák alkotmány egész jövőjét; a legmélyebbre ható elvileges differen­­tiákat rajzolták a falra, hogy a jámbor bécsinek csak úgy borsódzott a háta, ol­­va­sván minden áldott reggel foederalis­­musról, a német­ elem elnyomásáról, biro­dalmak bomlásáról, s most egyszerre az egész nagy­­hűhót ártatlan, barátságos szóváltássá akarják devalválni, s a­mit úgy állítottak elő, mint tátongó mélység, melynek fenekén a h­aos sötétlik, az egy­szerre csak pár lépésnyi tá­volság lett, me­lyet áthidalni sem kell, hanem melyen egy bátor szökéssel egyszerűen át lehet ugorni. Így természetesen ama félhivatalos lapok nyilatkoznak, melyek látván, hogy a mi­nisztérium kisebbsége nem tarthatja elfog­lalva a küzdtért, most egyszerre megfor­dultak sarkaikon s compromissumot ja­vasolnak, ily módon hirlapilag támogatva ama kiegyezkedési kísérletet, mely hal­lomás szerint egyenesen Beust gróftól ered. A legmulatságosabb kanyarulatok­ban visszatérnek kiindulási pontjaikra, s ők kik kezdetben tagadták az egész vál­ságot, később a kiütött egyenetlenséget a legfontosabb elvi conflictusként rajzolták, most sebbel-lábbal azt bizonyítgatják, hogy a két miniszteri frac­ió között volta­­képen nincs is messzeható különbség. Mi szívesen elhisszük e bizonyítgatást,azt is tudjuk,hogy Giskra például nem irtózik oly erősen a cseheknek adandó engedmé­nyektől, mint azt az ellenzéki lapok neki folyvást inputálják, más oldalról Taaffe grófról sem teszszük fel, hogy Ausztriát elemeire akarja szétdarabolni, hanem azért, őszintén megvallva, az egész kiegyezke­dési kísérletet igen szerencsétlen ideának tartjuk. Mi volt az osztr­ák kormánynak mind­eddig legnagyobb baja ? A teljes egység, a homogeneitás hiánya. Ha elvi kérdé­sekben talán nem is uralkodott valóban mélyre ható különbség, annyi tény, hogy a minisztérium két frac­iója közt az ellen­zékkel szemben követendő modus proce­­dendi iránt határozott differentiák létez­tek. Már­pedig ez elég, hogy egy kabinet sikeres működését tökéletesen ellensú­lyozza. Hiheti-e valaki, hogy az eszmék­ez egyöntetűsége létrejöhet most, miután a minisztérium a szó szoros értelmében két táborra szakadt, s ellenséges hadselek gyanánt egymással coram publico szem­beszállt ? Mi azt hiszszük, hogy az ütött sebek fájni fognak akkor is, ha külsőleg egé­szen be is hegedtek. E kormánynak nem lehet többé jelszava, a mit Auersperg gróf annak idején oly erősen hangsúlyozott, s a­mit az ő sorsa dementált legis legelő­­ször: hogy mindnyájan egyért, mind­egyik mindnyájukért. Még ha sikerülne is annyira­ mennyire a kiegyezkedés, ez csak ama házaspár újbóli kibéküléséhez hasonlítana, mely már egyszer az egész világ tudtára a toro et a men­sa elvált. Az ily kibékülés csak addig tart, míg a csa­ládi élet egére felvonul az első zivatar, ez pedig rendesen csakhamar beüt. Magát a kormány tekintélyét ez érzé­keny családi dráma csakis csorbítaná. Mit is gondoljon Ausztria népe azon mi­nisztériumról, mely az összes közviszonyo­kat felkavarja, mely heteken át tarthat-­­ annak festeti a helyzetet, mely nagy­­fontosságú államokmányokban leírja az uralkodó differentiákat, s azokat demis­­siójával együtt a fejedelem elé terjeszti, s később gúnyjára mindennek a mi történt, egymás között kibékül, s folytatja a mun­kát ott, a­hol elhagyta, mielőtt szépen, kedélyesen egymás között összeveszett. Mi azt hiszszük, hogy az egyik vagy másik félnek okvetlen visszavonulni kell, s hogy a jelen körülmények között min­den compromissum nem volna egyéb, mint a baj megállandósítása. Ausztria nem nélkülözheti a határozott, önmagával tisz­tába jött, czéljait és eszközeit élesen szemügyre vevő politikát, s ezt a két miniszteri frac­ió együttmaradása mellett nem lehet elérni. megbízott magyar országos választmány szabadelvű kisebbsége más eljárást aján­lott a hűtlenségi és felségsértési esetekre nézve. De meg vagyok győződve, hogy merőben mások lévén ma viszonyaink, jelenleg az 1842-iki országos küldöttségi kisebbség minden tagja egészen más vé­­eménynyel van nemcsak a lázítás és lá­zadás de a hűtlenség és felségsértés ese­teiben követendő eljárás iránt is. 1842-ben a királyi ügyek igazgatósága, a közvádló, nem-felelős kormány által neveztetett, va­lamint a curia is, a­melytől — hűtlenségi és felségsértési esetekben — az ítéletet egészen elvehetni semmi remény sem volt. Akkor jeles hazafiak politikai nézeteikért fogattak hűtlenségi perbe. Akkor a bíró­ság iránt közbizalom nem létezett, nem létezhetett. Akkor tehát biztosítékokat ke­restek a nem­ felelős kormány a bizalom­vesztett bíróság ellen. Innen a javaslat: választassák minden köngyűlésen negy­ven tagból álló arti­cularis bíróság; e negy­ven tag közül a törvényhozás jelöljön ki kilenc­ tagot, a­kik minden esetben csak a perbefogás kérdéséről ítélnek; a királyi fiscus följelentésére ő felsége rendelete által az articularis bíróság tagjai közül küldessék ki három tag a bűntettnek megvizsgálása végett; a perbefogás elha­tározása esetén a vizsgálatot végző és per­­befogást határozó tagok az ítéletbe be ne folyhassanak, a többi tag közül a vádlott minden akadály nélkül vethessen vissza hatot, a vádló®hasonlag annyit és­ ha még ezeken kívül valamely tag ellen törvényes kifogás tétetnék, az se vehessen részt a bíráskodásban; aztán sorshúzás által ha­tározandó, mely tizenkét tag ítéljen a tényről, és ha nyolc­ a vádlottat bűnös­nek nyilvánítja, a királyi tábla a bün­tetés menyiségét határozza, szabad lévén a fölebbezés a hétszemélyes ítélőszékhez. Ma, saját felelős kormányunktól függ­vén a királyi ügyek igazgatóságának ki­nevezése, s az állambiróság egyik fele önkormányunk előterjesztésére fogván ne­veztetni, másik fele pedig az országgyűlés által választatni, a közönségben nem ke­letkezhetik ama bizalmatlanság, a­mely ezelőtti körülményeinkben indokolva volt, hogy a publiko-politicus reatusok önké­nyesen ítéltethetnek, és meg lehetünk nyu­godva, ha e részt oly biztosítékokat nye­rünk, minekkel Dánia Svédia Németalföld és Würtemberg bírnak. Ha tehát állambíróságunk nem kell, és alakításánál fogva nem kelthet bizalmat­lanságot : a perbefogási bíróságra és recu­­satiora szükségünk nem lesz, és ez eset­ben azt hiszem, tizenhat bíró és nyolcz előadó elégséges leend. Ezek két senatus­­ban ülhetnek össze, és bizonyára elve­ Állambiróság. (IH) Dánia Svédia Wü­rtemberg Német­alföld törvényei nem engednek visszave­­tési jogot (recusatiot) az állambíróságnál. Az ok nyilván az, hogy ezen legfőbb íté­­lőszék a korona és országgyűlés válasz­­tottaiból állván, nincs ok bizalmatlansá­got föltenni akár a vádló akár a vádlott részéről. Való, hogy a bűntörvény szerkezésével Az újévi szent ünnep miatt lapunk legközelebbi száma hétfőn jan. 3-án este jelenik meg. — Én az újév első percze vagyok! mond

Next