Pesti Napló, 1870. február (21. évfolyam, 24-47. szám)

1870-02-01 / 25. szám

25. szám. Szerkesztési iroda : Ferencziek­ tere 7. szám. I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal : Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Kedd, február I. 1870. 21. évi folyam. REGGELI KIADÁS. Előfizetési föltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva. Egész évre . . . 12 frt. Félévre................11 frt. Negyed évre ... 5 „ 50 kr. KH héra. . . . ■ 3 „ 70 kr. Egy k­ora . r . 1 r 85 kr. Hirdetmények díja: 9 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 9 új kr. Bélyegdíj külön 80 uj kr. Nyilt-tér : 5 hasábos petit­sor 25 új kr. Pest* január 31. A consulatusok szervezése. Midőn a delegatiók a múlt nyár elején üléseiket tartották, ezek egyikében, a kül­ügyi budget tárgyalása alkalmával, s kü­lönösen a consulatusokra vonatkozó költ­ségvetés megállapításánál, a magyar de­­legatió azon óhaját fejezte ki, miszerint a consulatusi állomásokra s hivatalokba magyarok is neveztessenek ki. Beust gróf akkor következőkép nyilatkozott: „Én magam is kívánatosnak tartom, hogy minél több magyar szentelné magát a consulatusi pályára.“ Ezóta huzamos idő múlt el, és csak a napokban hallottunk ismét valamit ez ügyről, mi azonban csupán annyiból áll, hogy jövő hó 3-án fog Bécsben egy en­­quéte összejönni, hogy a consulatusok szervezésére szükséges előmunkálatokat megtegye. Magyarországban nincsen senki, ki a consulatusok újjászervezésének égetőszü­k­­ségét el ne ismerné.­ E tekintetben — jól tudom, hazánk minden fia, tartozzék az bármely párthoz, egyetért , s ha sza­bad Beust gróf szavaiból következtetést vonni, ő hasonlókép át van hatva ennek szükségétől. Sajnos, hogy mindennek da­czára mégis csak most fognak ez ügyben a tanácskozások megkezdetni, s igy hihe­tőleg még huzamos idő fog elmúlni, míg praktikus eredménynyel fogunk találkoz­hatni. Teljes megnyugvással vettük mind­azonáltal a legközelebb ez ügyben teendő előmunkálatok hírét, azon reményben, hogy ezáltal jogos követelésünk érvénye­sítése minél előbb teljesíttetni fog; hogy azon férfiak, kik ezen enquete tanácsko­zásaiban résztvenni hivatva vannak, ment­sen minden előítélettől, fognak ez ügyben határozni, s hogy igy e kérdés állami ön­állóságunk, valamint a teljes paritás elvé­nek megfelelőleg fog megoldatni. Midőn a bennünket Ausztriával közö­sen érdeklő ügyek közé a consulatusok is felvetettek, ez nem jelenthette azt, hogy ezekben Ausztria fogja Magyarországot is képviselni, hogy az ausztriai consulok lesznek a magyar kereskedelmi és poli­tikai érdekeknek is képviselői a külföl­dön, hogy a consulatusok Ausztria mono­póliumát képezik , hanem jelentette azt, hogy a consulátusok, a dualisticus monar­chiának, hazánk önállóságának, s a teljes paritás elvének megfelelően, Ausztriát és Magyarországot, az osztrák és magyar érdekeket egyiránt fogják képviselni, egy szóval, hogy nem lesznek többé osztrák, hanem lesznek osztrák-magyar consulá­tusok. Oda kell tehát minden erőnkkel töreked­nünk, hogy váljék az ige testté, s a magyar befolyás a consulatusoknál kellőleg biz­­tosíttassék, hogy a paritás elvének meg­­felelőleg alkalmaztassanak magyar hon­iak, és meg vagyok róla győződve, hogy lesz elég magyar ifjú, ki a consulátusi pá­lyán alkalmazva nemzetünknek becsüle­tére fog válni. Nem tartjuk elegendőnek azt, ha né­hány magyar honpolgár alkalmaztatik is a consulatusi pályán, még azt sem — mit követelni jogunk van és okvetlen­ köve­telnünk is kell — ha minden consulatus­­nál egy-egy magyar magasabb hivatal­nok leend, nem tartjuk pedig elégnek azért, mert ezen körülmény magában véve még nem nyújt elegendő garanciát arra nézve, hogy érdekeink csakugyan hazánk önál­lóságának és a paritás elvének megfelelő­leg kellőleg képviselve volnánk. Nekünk tehát garantia kell. Garantiát pedig csupán a törvényben látunk és ta­lálhatunk. Azért a consulatusok olyformán szer­­vezendők, hogy a dualistikus államforma ne csak a consulatusi czímben és pecsét­ben, hanem az egész szervezetben és ügy­kezelésben nyerjen praegnans kifejezést és a bennünket megillető befolyás törvény által kellőleg biztosittassék, melyre tá­maszkodva épen úgy a magyar kormány, mint az egyes honpolgár követelhesse érdekeinek kellő képviseltetését, s ne csu­pán a consul kénye kedvétől és feljebb­valója instruktiójától függjön, váljon a magyar államnak vagy hon polgárának érdekei tekintetbe vétetnek-e vagy nem. Oly törvényt kell tehát alkotni, mely­­nélfogva magukban a consulatusokban, azok szervezetében és ügykezelésében feltaláljuk mindazon biztosítékokat, me­lyek jogaink és érdekeink kellő képvisel­­tetése iránt bennünket megnyugtatnak, a consulatusi állomásoknál jogos befolyá­sunkat és részvételünket biztosítják, meg kell végre törvény által határozni a con­sul jogait és kötelességeit, valamint a közös kormány úgy saját kormányunk és az egyes polgárok irányában is. Eddig, némileg ez ügyre vonatkozólag csupán az 1867. XII. t. sz. 8-ik §-ban ta­láljuk azt, hogy „a birodalom diplomatiai és kereskedelmi képviseltetése a külföld irányában stb. mindkét fél minisztériumá­val egyetértésben és azok beleegyezése mellett a közös külügyminiszter teendői közé tartoznak,“ továbbá ugyancsak az 1867. XVI. t.-czikkbe felvett vám és keres­kedelmi szövetség 9-ik czikkében lénye­gében hasonlókép az imént mondott van ismételve, azon hozzáadással, hogy: „a két kereskedelmi miniszter mindegyiké­nek joga van, valahányszor szükségesnek látja a consulatusokkal egyenes levelezés­be bocsátkozni, s ezek kötelesek kereske­delmi ügyekben készséggel megadni a kellő felvilágosítást. “ Ugyanezen czikk végül azt határozza, hogy : „A consulatu­sok időszaki kereskedelmi jelentései a kül­ügyminiszter által mindkét kereskedelmi miniszterrel közlendők.“ Ennyiből állanak az összes consulatusi ügyre vonatkozó törvényeink. Hogy ez nem elég arra nézve, hogy a mondott czél eléressék, az világos. Nem elég, ha általában azt mondjuk, hogy „a közös külügyminiszter az illető ország miniszterével fog eljárni“, mert ez legfeljebb felhatalmazza a minisztert, hogy minden tekintetben úgy járjon el, a­mint akar, feltéve tehát, hogy az ilyfor­­mán,’engedett befolyás gyakoroltatnék is,ez minket még nem biztosít arról, hogy Ma­gyarország polgárai csakugyan részesül­nek ezen intézmény jótéteményeiben; kell tehát, hogy saját kormányunk is törvény által legyen kötelezve, hogy érdekeink kellő képviseltetésére ügyeljen, s erre befolyást vegyen. Nem tartjuk továbbá elégségesnek azt, hogy a magyar kereskedelmi miniszternek jogában áll a consullal levelezésbe bocsát­kozni, tőle egyik vagy másik ügyben ér­tesítést kérni, hanem legyen a consul hivatalosan kötelezve, minden előleges felszólítás vagy megkeresés nélkül, és a magyar miniszternek minden oly ügyben értesítést küldeni, mely vagy a kettős monarchiát , vagy különösen Magyar­­országot érdekli; küldjön értesítést a ma­gyar­iniszternek akkor is, ha különösen valamely magyarországi polgárt érdeklő ügy forog fenn, mert hisz a miniszter nem tudhatja, mi történik külföldön az orszá­got érdeklő,­­tehát nem kérhet értesítést akkor, midőn különben az ország érde­kében volna értesítést venni. Nézzük,, hogy vannak a consulatusok szervezve oly államokban, melyeknek vi­szonyai a mieinkhez e tekintetben hason­lók. Az észak-német szövetség consula­­tusai képviselik mindazon államokat és országokat melyekből ezen szövetség áll,tehát ezeknek hasonlókép közös consu­­látusaik vannak. Daczára azonban , hogy ezen országok sokkal szorosabb kapcso­latban vannak egymással, mint Ausztria és Magyarország, minthogy amaz orszá­gok, melyek az északnémet szövetséget képezik, közös törvényhozással bírnak egy central­ parlamentben hozzák törvényeiket míg Ausztria és Magyarország csupán delegátiók útján érintkeznek egymással, mégis az északnémet szövetségnek a con­­sulok jogai és kötelességeiről szóló törvénye azt mondja, hogy a consul a szövetséget közösen érdeklő ügyekben közvetlen a szövetségi cancellárhoz küldi értesítéseit, azonban más sürgős ese­tekben a közvetlen érdekelve levő ország kormányához is , végre különösen az egyes szövetséges országot vagy egyes szövetségi alattvalót érdeklő ügyekben hasonlókép egyenesen és közvetlen azon ország kormányához, a­melyiknek érdeke forog szóban vagy melynek alattvalója az illető egyén. Itt tehát nem vár a consul előbb leve­let az illető ország miniszterétől, hanem köteles egyenesen értesítést küldeni. Hisz ha a consul csupán egyes esetekben, fel­szólítás után ad értesítést bizonyos kérdés­ben a magyar miniszternek, akkor ennek nincs több joga a consul irányában mint minden egyes alattvalónak, kinek meg­keresésére vagy kérésére a consul hason­lókép a kívánt értesítést megadni kö­teles. Ismételjük tehát a­mit czikkünk elején mondtunk, alkalmaztassák a­­consulátusi pályán minél több magyar ifjú, hogy eképen hazánk polgárai ha külföldön ér­dekeik után járnak, hathatós támaszra és őket tökéletesen megértő egyénekre ta­láljanak, de házassa­l egyúttal mielőbb oly törvény, mely önállóságunk is a paritás elvének megfelelőleg szabályozza a con­­sultansi ügyet. (N. R.) A „Pesti Napló“ tárczája. „A képzőművészeti oktatás kül­földön, és feladata hazánkban.“ (A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter meg­fázásából előterjeszti: Keleti Gusztáv.) Midőn vallás és közoktatási miniszter úr Keleti Gusztáv jeles festészünket és a Kisfaludy-tár­saság érdemes tagját két év előtt azzal bízta meg, hogy a műveit külföld művészeti képez­­déit, s általában a képzőművészet segélyével a közízlés emelésére szolgáló intézményeket­ ta­nulmányozza, és visszatérte­­után szervezetük­ről kimerítő jelentést készítsen: a hírlapirodalom egyhangúlag melegen üdvözölte e megbízást, mert ennek hátterében hazai közművelődésünk egy régóta elhanyagolt, sőt mondhatni, teljesen magára hagyott ágának felvirulását látta előre. Most, midőn Keleti úr eljárásáról számot adva, tapasztalatai és kutatásai eredményéről a fenn kitett czím alatt mind a nevezett miniszter úr használatára, mind az egész érdekelt közönség épülésére kimerítő tudósítást irt, alkalomszerű­nek tartjuk megismertetni szerző nézeteit, hogy tapasztalatai után miben keresi teendőinket a képzőművészet ügyében. „Ha — így kezdi szerző a fejezetet— orszá­gos szavazás alá bocsátanók a kérdést: te­remtsünk-e virágzó nemzeti művészetet? a vá­lasz hihetőleg egyhangúlag igenlő volna. Keserves örömmel mondhatjuk magunkról — folytatja tovább — hogy nem a művészeti tra­­ditiók túlbősége azon ónsúly, mely művészetünk szárnyait lekötve tartja. Magyar építészeti szylról pl. legrégibb törté­nelmi kutforrásaink sem emlékeznek; külön ma­gyar iskoláról a festészetben, szobrászatban még­­ kevésbbé. Alig vannak régibb magyar műemlé-­­­kek s azok stylja is határozottan idegen. De nem is ily értelemben veendő a nemzeti művészet mai nap. A magyar művészetnek tehát csak igen kor­látolt értelemben lesz nemzeti jellege, de azért le­het nemzeti művészetünk nemcsak a szó szoros, hanem magasabb jelentésében is. Szóval, legyen a nemzeti művészet magas hivatásának érzeté­ben méltó versenytársa a nemzeti tudománynak, azaz, mint ez, önfentartásunknak szellemi fegy­vere, és hű tükre nemzeti életünknek és sajátsá­gainknak. Hogy nemzeti művészetünk ilyenné fejlődjék, annak mindekkoráig minden előfeltétele hi­ányzik. Fejlődését gátolják alulról a nemzet zömében a részvét és érdekeltség hiánya, felülről az értelmiség körében a fogé­konyság és műértelem csekély mérve, továbbá a bizalmatlan­ság és kicsinylés. Tettleges támogatást eddig, úgyszólván sehonnan sem nyert. Jövőjének biz­tosítéka semmi. Reményoszlopa, minden támasza néhány fel­világosodott és hazafias szellemű művész és mű­­barát, s a nemzeti kormány kijelentett hajlan­dósága arra , hogy a műoktatás terén reformo­kat teend, azaz jobban mondva, hogy annak alapját lerakja. A legsürgetőbb teendők első sorában áll, vé­leményem szerint, a népízlés nevelé­se. E komoly feladat megoldását a kormány kezdeményezése nélkül nem lehet képzelni. E szempontból a kormány szükségét fogja látni annak, hogy az összes rajztanítás ügyét gyökeres reformnak alávesse, részint a rajzta­nításnak köteles tantárgyal befogadtatása által minden tanintézetben, részint nyilvános rajzta­nodák országos költségen felállítása, s a­hol a községek ide irányzott önkéntes törekvéseivel találkozik, a község vagy testületek által létre­hozott rajziskolák segélyzése és támogatása által. A kormánysegélyzés módozatára nézve minde­nütt alkalmazható a b­e­l­g­a , s kiváltkép az angol közoktatásügyi tanács által gyakorolt eljárás. Mindaddig , míg Magyarország műviszo­­nyai szélesebb népszerű alapon ki nem fej­lődnek , míg csak a kormány és nem a közönség kezdeményezése lesz az impulzus a művészeti érdekek lendítésére , addig a ma­gasabb művészeti tanintézetek és szorosabb értelemben vett művészakadémiák felállítása korainak bizonyulna be; ha pe­dig, remélhetőleg, gyors haladásunk folytán bi­zonyos magaslatra jutottunk fel, valóban fö­löslegesnek. Elemi rajztanodáink, tehát épen az akadé­mia előkészítő iskolái, ugyanis országszerte si­ralmas állapotban vannak. A másik szomorú tény pedig az, hogy műtárgyak, azaz képek, szobrok tekintetében az ország fogyasztó kedve (nem fogyasztóképessége) oly csekély, hogy csekélyebb már nem lehetne, a­miből igen természetesen foly az, hogy a hazai művészek jelen létszáma és termelési képessége máris na­gyobb az országban ez iránt nyilatkozó szük­séglet jelen nagyságánál. E körülményekben tehát semmi biztatás nem rejlik arra, hogy nagy tőkék beruházásával oly intézetet alapítsunk, melynek közvetlen czélja vagy legalább kikerülhetlen eredménye a már­is fölösleget mutató hazai műtermelés fokozása lenne s egyúttal bizonyos számú ifjakat oly pályára csábitana, mely az ország határain belöl eszményi törekvéseik jutalmául sem a kellő el­ismeréssel, sem fáradalmaik anyagi jutalmazásá-­­ val eddigelé nem kecsegteti. A műakadémia felállítása továbbá a bukott művészek számát fogná nagy mértékben szapo­rítani. Ezen szerencsétleneknek pedig az ország semmi hasznát nem vehetné, mert igen téves vélemény azt hinni, hogy a bukott művész még igen jó rajztanár lehetne. Rajzoktatásunk jelen szomorú állapotának egyik fő oka épen az, hogy többnyire zöld ágra nem juthatott művészek és félműveltség a műkedvelők kezében van. Halljuk azonban a kérdést: de mi tör­ténjék tehát a felhangozta­­tott nagy feladatok, a nemze­ti művészet kilátásba helye­zett nagy czéljainak valósí­tására? Ne leljen a magyar ifjú, a­ki művészeti tanul­mányokra készül, se hajlékot széles ez ország­ban, melyben a jóakarat és szakismeret vezető karján tudvágya kielégítést nyerhessen? Legyen­­­ a művészeti pályára való eltökélés ezentúl is a több évi számkivetés fogalmához lánczolva, mint eddig volt ? Nem, de alakítsunk a nagyhangú, czima és költséges akadémia helyett pl. egy oly országos mintarajztanodát, melyben az akadémiák által elért haszonnak lényegét el lehessen érni a­nélkül, hogy azok nagy appará­tusait vállainkra vennék. Továbbá czélszerűn felszerelt műterme­ket kellene állítani, hol a jobb művészek ta­nácsosai, útbaigazítással képeznék a tehetsége­sebb tanítványokat. Raj­zminta-gyűjtemény­eket is kellene besze­rezni. A Stuttgartban létező híres öntvények igen ajánlandók volnának e czélra. Igen olcsón volnának továbbá megszerezhetők a nagyjeles­­ségű franczia gyűjteményekben őrzött antik­szobrok s műtárgyak és a Louvre és volt­­ Campana-féle gyűjtemények gipszöntvényei, továbbá a berlini Lehr Keresztély-féle mód­szeres ékítmények iskolája, valamint a bécsi és. osztrák művészeti és iparmúzeumban hasonló czélra készült s igen méltányos ár mellett áruba bocsátott műmásolatok. Mindenekelőtt pedig az országban lévő meg­­becsülhetlen drága mükk­eset,az Eszterhá­­zy-képtárt, mely, fájdalom, még mindeddig veszélyben forgó magántulajdont képez, kell minden áron, bármily áldozattal megszerez­ni , és úgyszintén az Erdélyben létező remek festvényeket tartalmazó b. Bruckenthal-féle kép­tárt is. Koránkint műkiállítások tartását is szükséges volna eszközölni a kormány megbízásából, s a képzőművészeti társulatot évi államse­­gélylyel országos műintézetté emelni. Végül igen czélszerű, sőt nagy szükség lenne nyilv­ános műemlékeket, nagy középülete­ket állítani falfestményekkel­­é­s szob­rokkal, miután ezek ápolják a nemzeti önér­zetet, fejlesztik a hazafias érzelmeket és képzik, nevelik a nép ízlését. Mindezen dolgokat nem oly czélból, hogy a hazai művészeknek ezáltal foglalkozást és ke­resetet szerezzünk, hanem sokkal magasabb szempontból említjük és tanácsoljuk. Mindenütt fenlobognak immár a haladás zászlói, tűzzék ki már közművelődésünk azon puszta terére is, melyen leginkább el­maradtunk. Mert hisz az államnak legbiztosabb alapja a haladás, a haladásé a szabadság, a szabadságé a nevelés, oktatás.“ A 146 lapra terjedő könyv az egyetem budai nyomdájában a legnagyobb nyolc­adrét­­ben, a tartalomhoz méltón a legnagyobb íz­léssel van kiállítva és b. Eötvös Józsefnek ajánlva. A törvényjavaslat az egyesülési és gyülekezési jogról. Pest, jan. 31. A következőkben alkalmunk van fővonalait közölni az egyesülési és gyülekezési jogról szóló törvényjavaslatnak, melyet a belügyminiszter a Deák párt tegnapi értekezletén terjesztett elő. Mindenekelőtt megjegyezzük, hogy e sorok czélja csak­is az ismertetés, s közelebb a mun­kálatra tüzetesen visszatérünk. A javaslat három részből áll. Az első az egye­sülés,a második­ a gyülekezési jogot szabályozza, a harmadik általános határozatokat tartalmaz. A javaslat szerint Magyarország polgárai a törvény által nem tiltott czélok elérésére egye­sületeket a javaslat §§-ban körülírt feltételek teljesítése mellett szabadon alkothatnak. Minden egyesület megalakulása az illető törvényhatóság elnökénél bejelentendő, s ez alkalommal alap­szabályainak két példányát kell előterjeszteni. Az alapszabályoknak az egyesület czélját, az erre vezető eszközöket, az egyesület­et képviselő közegek, az egyesületi tagok jogai s kötele­zettségeinek, az egyesület székhelyének megne­vezését , az egyesület feloszlásának módozatait kell tartalmazniok. A bejelentésről a törvény­­hatóság elnöke az egyesületnek elismervényt ad, mire az működését azonnal megkezdheti. Az alapszabályokból egyik példány a belügymi­niszternek terjesztendő elő. Politikai egyleteknél a beje­lentésről a belügyminiszter 48 óra alatt értesí­tendő, s az egyesület csak akkor kezdheti meg működését, hogy ha a belügyminiszter azt írás­ban engedélyezi. A törvény tilt minden oly egye­sületet, a­­melynek czélja az állam alapelvé­vel, czéljával, az állam fennálló kormányzati formájával vagy az ország területi épségével, állami egységével, vagy végre a közerkölcsiség­­gel ellenkezik; b) mely az állam büntető hatal­mának következményeit egyleti úton meghiú­sítani akarná; c) mely törvényeken alapuló jo­gokat egyesületi izgatás vagy fenyegetés tár­gyául tűz ki ; d) mely idegen hatalomnak saját ügyeire bár csak közvetlen befolyást enged, vagy ellenkezőleg idegen hatalom ügyeibe bár­mi módon avatkozni kiván; e) melynek műkö­dése a közcsend és békére és az egyes vallás fe­lekezetek vagy nemzetiségek közötti békés együttélésre veszélyes; f) mely magának vagy vezetőinek az egyes tagok felett a törvénynyel ellenkező hatalmat tulajdonít, ezeket feltétlen engedelmességre, vagy bizonyos törvényellenes cselekvények vagy mulasztásokra,titoktartás­sal, esküvel vagy a nélkül kötelezi, a nem engedel­meskedő tagok, vagy az egyesületi kapcsolaton kívül álló egyének irányában erőszak, fenyege­tés, megfélemlítés használatát engedi vagy meg­rendeli; g­­mely tagjai vagy közegei neveit ti­tokban tartja. Ezeken kívül általában tiltva minden oly po­litikai egyesület, mely fiókok s az egész országban hálózattal bírna, vagy mely képvise­leti alapra van fektetve. Nem politikai egyletek alapíthatnak fiókokat, de ezek mindegyike kü­lön bejelentést tartozik tenni. Idegenek, nők, kiskorúak politikai egylet tag­jai nem lehetnek.] Kivételt képeznek a jelen törvény hatálya alól: a) az országgyűlési tagoknak az ország­gyűlés helyén való egyesüléseik; b)a nyereség­re számított közkereseti­­ részvénytársaságok, ipartársulatok , folyamszabályozási társulatok stb. Azon egyesületi közegek, kik a bejelentést elmulasztják, vagy engedélyezés előtt nyitják meg az egylet működését, 1000 frtig terjedhető bírság, vagy megfelelő fogsággal büntettetnek, mely azonban hat hónapnál tovább nem ter­jedhet. A tilalom vagy felfüggesztés után az egyleti működés karhatalommal megakadályozandó, s a törvénysértők 2000 frtig terjedő bírság-, s egy évre terjedhető fogsággal büntettetnek. A törvényjavaslat második szakasza a gyü­lekezési jogról szól. A megengedett czélokra rendezett gyűlések­nél csak bejelentés és nem előleges hatósági en­gedély szükséges. A bejelentés a sz. k. városok­ban a főpolgármester, vagy főbírónál, másutt a szolgabíró stb.-nál, Buda-Pesten a rendőrfőnök­nél írásban történik. Pontosan előadandó az ösz­­szejövetel helye ideje czélja. A bejelentésnek három, az illető város vagy járásban legalább egy éven túl lakó magyar állampolgárnak kell aláírva lenni s azt megyékben hat, városokban 3 nappal a gyűlés előtt az illető hatóságnál sze­mélyesen átadni. E tényről elismervény adatik. A hatóság a gyűlést felfüggeszteni s 48 alatt a belügyminisztériumhoz kimerítő jelentést tenni tartozik, ha az egyletek gyűlései alapszabálya­iktól eltérni szándékoznak; ha a gyűlés czélja a törvénybe ütközik vagy végrehajtását kívánja megakadályozni vagy a törvényes közegek ellen izgatni akar; ha az állam kül- vagy belnyugal­­ma biztonsága vagy valamely törvényesen be­vett vallás vagy hazai nemzetiség ellen van irányozva. Ha a felfügesztést az illető közeg nem teljesíti, e kötelesség a törvényhatóság elnökére hárul. A szabad ég alatt tartandó gyűléseknél a rendőrközeg köteles a bejelentőknek az illető feltételeket meghatározni, melyek alatt a gyű­lés tartható, melyeket az illetők kifogás nélkül elfogadni tartoznak. Különösen körmenetek és fáklyás zenéknél alkalmazandó ez. Az országgyűlés ideje alatt Budapest terüle­tén gyülekezetet szabad ég alatt tartani nem szabad. Ha a bejelentők a kitűzött időben a gyű­lést meg nem tartják, új bejelentés eszközlendő. A gyűlés rendes és előre megszabott folyamáért mindenekelőtt a gyülekezet elnöke és a beje­lentés aláírói felelősek. Ha ezek a rendet fentar­­tani nem tudják, a gyűlést a jelenlevő vagy érte­sített hatósági közeg feloszlatja és pedig a kö­vetkező esetben: ha eltér a megállapított és be­jelentett tanácskozási tárgyaktól; ha a jelenle­vők személyes biztonsága vagy közrend vagy béke van megsértve, vagy legalább fenyegetve. E czélból az engedélyt adó hatósági közeg két rendőr vagy más hatósági közeg kíséretében a gyűlésbe jó, csendet követel s a következő fel­hívást olvassa fel hangosan és érthetően : „Urunk királyunk és a törvény nevében ezennel rende­lem, hogy minden egyes jelenlevő ezen gyüleke­zetet rögtön békésen elhagyva, lakába vagy ren­des foglalatosságához térjen, a nem engedelmes­­kedők mint lázadók fogván büntettetni.“ — Ha a megbizott ismételt felhívására nem áll be csend, az fenhangon elolvassa a felhívást, minek tör­vényes hatása van. Ha az ilyen felhívásra a gyűlés fel nem oszlik, karhatalom alkalmazandó, s a résztvevők mint lázadók, bűnperbe fogandók. Minden országos törvényhatósági vagy községi nyilvános gyűlé­sek, értekezletek, a törvényszerű kihirdetési időtől kezdve a választásig, de csak a választási joggal bírók és a választásra vonatkozó kérdések iránt bejelentés nélkül tarthatók. A gyűlésben fegyve­resen vagy más bántalmazásra használható esz­közzel megjelenni tilos. A gyűlésben megállapí­tott kérvényeket a gyűlésnek legfeljebb tíz tagja adhatja át az illető helyen,é s az átnyújtáskor a gyűlés már feloszlottnak tekintetik. Az a 1­á-

Next