Pesti Napló, 1870. május (21. évfolyam, 99-123. szám)

1870-05-01 / 99. szám

99. szám. Vasárnap, május 1. 1870 21. évi folyam. Szerkesztési iroda: Ferenciek-tere 7. »im. I. emelet. E­gy szellemi ráncot illetet minden közlemény a szerkesztöségben intézendő. Bérmen ellen levelek ezek ismert kezektől fogadtatnak el. &^i-swferäow«mSöiäieSS3^3äfiSS5ÄSfiSiÄS Kiaddhivatal Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS: i­­I • f ........ Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva: Egész évre ... 23 frt. Félévre. . . . . 11 frt Negyedévre ... 6 „ 60 kr. Két hóra................. 3 „ 70 kr Egy hóra .... 1 „ 86 kr. Hirdetmények díja: v Hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 9 nj kr. Bélyegd. külön 30 njkr. Nyilt-Ur : 6 hasábos petit-sor 36 gj kr. PEST, ÁPRILIS 30 A felsőház ügyében. III. Untig em­lítettem,hogy a feudál­is rend­szer csaknem egész Európában megbu­kott. Ha tehát felsőházunkat polgárcsom­oásunkkal öszhangzásba óhajtjuk hozni, akkor törekvésünk csak arra irányulhat, hogy felsőházunk minden elemei szintén öszhangzásban tartassanak a parlamentá­ris kormánynyal , és függetlenségüket megóvhassák. Alkalmaztassuk ezt a felsőház azon elemeire, melyek lényegest­ szerepet ját­szanak alkotmányos életünkben. A főispánok eddig élé felsőházi tagok voltak. Hazafiaáguk ellen általánosan ki­fogást emelni nem lehet.De függetlenek-e valódilag ? Nem hivatalnokai-e a kor­mánynak ? S nem kevesebbé óvhatnak-e meg ezentúl is függetlenségeket, mint a régi kormány alatt, mely eg­szén decen­­tralizált volt, s a fejetlenséget majdnem uralkodó rendszerré emelte? Valóban a mostani főispánok épen a parlamentáris és felelős kormányzat által csak hivatalnokokká degradáltatnak , és leültetik róluk a dignitást a pontos és lel­kiismeretes hivatalnokoskodás kedvéért. Mondtuk, hogy a cleris mint olyan, mint testület , nem lehet többé felső­házi tag. De a clerus kétségkívül nagy összeté­­vei bir a tapasztalásnak, bír vagyonnal, tekintélylyel s patriotismussal is. Hazánk sok vallásu ország; vallásos gyűlölködésre azonban nem hajlandó, s minden felekezetnek voltak időnkint ra­gyogó érdemű főpásztorai, kik nagy böl­­­cseségek, nagy alapítványaik, s tündök­lő erényik által diszt hoztak hazánkra Igazságos ennél fogva, hogy az állam bizonyos előzékenységgel és lojalitással gondoskodjék a kitűnőségek között, az egyházi nagyságok iránt is; s kétkedni nem lehet, hogy ha a felsőház reformja eldöntetik: azon padokon, a melyeken eddig ültek, szintén fognak főpapok ülni, de nem a karok és rendek védszárnyai alatt, hanem, élethosszáig, ő felsége ki­nevezéséből. Tagja lesznek a felsőháznak azok is, kik miniszteri tárczát viseltek ; továbbá az államtanácsnak, mely minden­­nehéz­ségek daczára is létesülni fog, elnökei, s a főszámvevőszék elnöke. A felsőház tagjaivá fognának ő felsé­ge által kineveztetni a polgári és katonai hírességek. A magyar akadémia elnöke, a szépművészek élén álló kapacitások, az irodalom és szónoklat kiválóságai, a tudo­mányok vezérférfiai, kik a felfedezések terén meglepő eredményeket vívtak ki, kik tágjták az ismeretek körét, kik a humanisticus irányban hazájuk jóltevői között foglalnak helyet. Ide számítjuk még a nagy industria matadorait, és a mezei gazdaság legfőbb tekintélyeit is együtt szeretnék találni a felsőházban , úgy szintén korunk kiválóbb jog és ter­mészet tudósait is. Ezen kinevezések által a pairré emel­tek rovata, nézetünk szerint, legalább is harmadát tehetné a felsőházi tagoknak. Térjünk már át a czimzetes mágná­sokra. A czimzetes mágnásoknak nem kellett épen semmi qualificatióval bírni a teljes­­koruságon kívül. A kasztokban egy külö­nös kaszt volt, mely leginkább a Lipót­­keresztesek, és némely más osztrák rend­jelek tulajdonosainak ivadékaiból, kik magyar nemességre jutottak, recrutiroz­a­­tott. Ezen szimes bárok és grófok ivadé­kai, részint acelimatisáltattak s közöttünk derék magyarokká letttek ; részint köztünk és a bécsiek között bizonyos szellemi és anyagi érintkezések által némileg hatot­tak polgárisodásunk fejlesztésére ; részint végül befolyással bírtak irodalmunk és anyai nyelvünk becsültetésére. Ezen a czímen kívül semmi qualificatió­val nem bíró elem, ha jól számítok, leg­alább is kilencz­százra rúg. Ez már csakugyan sok egy elemnek a felsőházban. S aztán nincs senki érdekében, hogy tekintélyét nyomjuk le a felsőháznak be­tolul­ása által oly tömegnek,mely tisztele­tet érdemel ugyan , de maga a sokaság által is alkalmatlan volna, s gyengítené a sikert. Az angol parliament is volt egy alka­lomkor azon helyzetben, hogy aránylag elhalmoztatott skót képviselőkkel, s ekkor reductiók történtek s azon helyiségeknek száma, melyek képviselettel bírtak, meg­csökkent. A tapasztalás azonban azt mu­tatta, hogy ezen gyérítés inkább erős­­bödés volt. Óhajtanám tehát a közönség elébe azt a kérdést terjeszteni Vájjon nem volna-e jobb; vájjon nem volna-e czélszerű, a czi­­mes regalistáknak számát egy­ötödre le­szállítani ? A leszállítást pedig én igy gondolnám: Irassék össze az országgyűlés meghagyá­sából mindazok neve, kik pusztán csak czimeiknél fogva voltak eddigien a felső­ház tagjai. Az összeírás mihelyt elkészült, verificáltassék, s midőn minden kifogáson kívül áll, terjesztessék az országyűlés elé. Ekkor az országgyűlés titkos szavazással választ a czímzetes mágnások bejegyzett egész tömegéből száz­ötven egyént, s ezek fogják a felsőház valódi zömét alkotni, s vagy ha ezen hozzávetésben tévedek is, minden esetben jelentékeny erejét fognák képviselni, mert egyesül bennök a válasz­tás népszerű eszméje és többnyire a poli­tikai helyzetnek is kiválósága. Még csak egy megjegyzésem van : A pozsonyi országgyűlések legújabbik korszakában súrlódások folytak a karok és rendek közt a kezdeményezés joga felett. Az alsó tábla tagadta, hogy a felsőház­nak is lehessen kezdeményezési joga. Zarka János személynök ezen kényes kérdést az alsó tábla részére döntötte el. Ezen egyszerű­ döntvény pihentette a vita tárgyát, de valószínű, hogy a főren­dek sürgetni fogják a kezdeményezést maguk számára is. Megvallom, miután parl­amentáris kormánynyal bírunk, nem játszhatik nagy szerepet az a kérdés, hogy önállólag indítványozhat-e a felsőház, vagy csak az alsóházból fogadhat el tárgyalási anya­gokat. Óhajtanám ugyan, hogy elégednének meg főuraink azon pályakörben, melyben most mozognak, de ha mégis az indítvá­nyozás viszketegsége csakugyan nyugta­­lanítná őket, akkor abban lehetne meg­állapodni, hogy a budgetet nem tárgyal­hatják , hanem csak vagy egészen elvet­hetik, vagy elfogadhatják vita nélkül. Ezen megoldásnak azonban az a gyönge oldala van, hogy uj pairek csoportos ki­nevezésére vezethet. Czélszerű volna tehát,, nem vetni be reformjainkba ily kanóczot, s a kezdemé­nyezési jogot azon helyen hagyni, a­hol most van megdönthetlenül. KEMÉNY ZSIGMOND: A „PESTI NAPLÓ“ TÁRCZÁJA. Heti tárcza. (z Üldözés. — Élet is Ellái. - Létk­­iteréje. — Kéjuta­­­da. — A r­agi város.) Uszkár Oszkár a főváros feltűnőbb alakjai kö­zé tartozik. Uszkár Oszkár boldogan is tölte ed­dig napjait. „Azonban egy idő óta szokatlan komorság vonult el arczán, melynek okát hiába találgatták, mint szintén azon félénkségét is, melylyel az előbb feltűnni vágyó ifjú minden érintkezést,találkozást került, a nyilvánosságnak kitért és előszeretettel szobájába zárkózott. Nem egyszer kérdtem tőle kedvetlensége okát Sokáig nem válaszolt, míg egyszer közlékenyebb kedvében találván — ismételt kérdésemre hall­gatózva fölkelt, az ajtót ránk csukta s a pamlag­­ra mellém telepedve, ezt súgd fülembe: „Pest valóságos pletykafészek.“ E rejtélyes felvilágosítás a helyzet sötétségét épenséggel el nem oszlatván,megmaradtam kérde­zősködö­­szerepemben . Oszkár Oszkár végre halk hangon, martyr-arczczal a következő történetet regélte el nekem. Szerettem sétálni, de egyszer megállít egy is­merőm. „Gratulálok.“ — Köszönöm, de mihez ? „Még kérdi, folytatja titkolózó mosolylyal — Vagy talán még nem szabad róla szólani ? — Mindenhez és mindenről szólhat, nincs titkom. „Akkor tehát gratulálok.“ De mihez? kérdem türelmetlenül. „Házasságához “ — Az én házasságomhoz­­? „Már régen észrevettük. A farsangon, mikor azt a kedves nőt a bálon ... de csitt, még el nem vette. Nagyon örülök, szivemből örülök.“ Én bámulva néztem rá. Hiába erőlteti meg prngát uram, ne örü­lön, hanem búsuljon. Még eddig eszembe sem jutott a házasság. „De nekem oly ember mondta, ki eljegyzésük tanúja volt “ — Akkor hihetőleg én is tanúja voltam annak s én hiteles értesülésből ismételhetem, hogy tud­tom szerint még jegyet nem váltottam. „Csodálatos!“ — Csakugyan. Elváltunk, tovább mentem. „Jó napot! ön még él ?“, szólít meg valaki. — Jó napot, én még élek. „Tehát elmúlt a tüdővész ? — Él de az a kérdés, hogy kinek tüdejéről és részéről van szó ? „Az ön tüdejéről.“ — Még az el nem veszett.“ „Már hogy ne? Hisz ön a párbaj után haza­jövet meghalt.“ — Miféle párbaj után ? folytatom növekvő kíváncsisággal, hiszen ki ne óhajtana többet tudni meg magáról, mint a­mennyit maga tud. „Hát azon párbaj után, melyet .... de nem akarok gyengédtelen lenni.“ — Biztosítom méltánylatomról. „Hát az után, melyet a szép özvegyért ví­vott.“ — Melyik özvegyért ? „A kinek Vőlegénye megszökött.“ — Miféle vőlegény szökött meg ? „A kinek testvérét ön el akarta venni.“ Borzasztó állapot! Ismeretlen történetek és események egész lánczolatát bonyolítja le sze­menként ez az ember, történeteket, melyek hőse én vagyok, én, ki egyikről sem tudok semmit. Álmodom e vagy elvesztem emlékező tehetsége­met ? Mit ittam ma ebédre, savanyuvizet-e vagy ? .... óh, ha az a furfangos pinczér Lé­­the-vizet hozott nekem s annak buttelkiáját fizet­tette meg velem 40 krral. Úgy kell lennie, hi­szen én beteg voltam , ime nem tudok róla sem­mit, párbajt vittam, melyről semmi tudomásom — oly nőért, kit nem ismerek, holott annak vő­legénye testvérét szerettem. Zavaromban kezé­nél kaptam azt, ki velem szemben állt: Uram, feleljen, ki mondta azt önnek? „Mindenki, az egész város.“ — Hát már az egész város tudja azt, mit én nem tudok.“ „Ha tán még titkolni akarja, meg fog bocsá­tani, hogy én a fátyolt szellőztetem.“ — Mindebből egy szó sem igaz. „Én hallgatok, én mit sem hallottam.“ Elváltunk. Ekkor fogadást tettem, hogy nem sétálok többé, legalább nem a városban, hol civilizált emberek laknak. Néhány nap múlva egy jó ismerősöm s koczogta­­tott be hozzám Kedélyesen fecsegünk, míg a láto­gató bizalmasan hozzám fordul: „Nem nehez­tel, ha egy tanácsot adok ?“ — Legyen meggyőződve hálámról. „Saját érdekében kérem tehát ne csókolózzék az ablaknál.“ Meglepetve szököm fel ültömből. — Ismételje uram, fülem csengett, nem hal­­lám mit mondott. „Ön tegnap délután 5 órakor az úri utczán sétált.“ — Igaz. „5 V* órakor a 6. számú ház 2-ik emeletének egyik ablaka kinyílt“ — Nem tudom „Ezen jelre ön az utczán átcsapott s azon házba sietett, egy nőhöz, kinek azon nyitott ab­lak lakásához tartozik. Csakhamar látták önt az ablaknál — amint e nőt két ízben egymás után megcsókolta.“ Már ez egy cseppel több volt türelmem tenge­rében azon menynyiségnél , mely rendesen partjai közt elférni szokott. A tenger kiáradt. — Ez rágalom, alávaló.... „Uram, én jószándékkal jöttem önt inteni s ön ....“ — Kérem azon utcza nevét s azon nőét, kit én­­ egynegyed órakor két ízben megcsókoltam. „ Azon nőt nem ismerem,nevét nem tudom, de a mit mondok, azt látták.“ — Le fog kötelezni, ha a tanuk neveivel megismertet. „Ön tehát nem volt látogatóban ?“ — Voltam, azonban nem nőnél, h­anem egy szakállas férfinál s én férfiakkal nem csókoló­­zom. Kérem a tanuk nevét. „Nekem egy öreg nő mondá, ki véletlenül ez időtájt látogatóban volt — ama nő lakásával szemközt lakó barátnéjánál.“ — Mondja tehát meg azon öreg nőnek, ki 5* * — órakor véletlenül látogatást tett egyik — ama nő lakásával szemközt lakó barátnéjá­nál, hogy én azon nőt, kit megcsókoltam, nem csókoltam meg, azon nőnél, kinél voltam, nem voltam s ha ő máskor látogatást tesz ama nő lakásával szemközt lakó barátnéjánál , ne Calderonitól, hanem a bécsi Waldheimtól vegyen lorgnont. Ezt mondja meg­ vagy— .... ne mondjon neki semmit. Köszönöm tanácsát, ön szíves lesz szavaimnak hitelt adni. „Teljes telkemből.“ Elváltunk. Akkor felfogadtam többé látoga­tást nem tenni. Az unalom — ez mégis elcsábított és­­rávett hogy — színházba menjek —■ a nemzetisszin­­házba. Szigligeti vagy Shakespeare darab­ba — már nem tudom — szép és unalmas volt azt tudom. Az unalom tengeréről látcsövem a desz­­kaszálán akarok menekülni s körülnézek a ki­rakatokon — azaz páholyokon. Csupa ismerős arcz, lent és alant, föld — és páholyszinten — Ez a kerepesi közönség holt tenger, ugyanazon habok és arczok, hullámok és phisiognomiák, semmi újság! Végre egy előttem még ismeret­­len arezon akadok meg a zártszékeken, beléka­­paszkodom , s e mentőcsornakon igyekszem az időt megölni. Rachel valamelyik ágából eredhe­tett, két oldalt két honfia strázsálta, az egyik bi­zonynyal Kohn, a másik valószínűleg Stern volt. Heves látcsövezésem folytán Kh­on és Stern konszernálva voltak. Én nevettem ma­gamban s hazamentem. Negyednap azt hallom, hogy én ez este a szín­házi előadás után egy szép zsidóhölgyet férje és bátyja mellől megszöktettem, frakkeren Buda­örsig értünk, ott eltört a tengely, a pesti rendőr­ség utaiért (képzelhetetlen !), hazahoztak, a nő klastromba vonult stb. Az­nap föltettem : többé színházba nem men­ni vagy ha kénytelen volnék oda menni, többé nőre nem nézni, soha, soha. Nem sétálni, nem látogatni, senkire nem nézni! Meglássuk még mi lesz ennek vége, meglás­suk, mit nem szabad még a szabadság hazájá­ban cselekedni ? Dolgom a várba szólított és én a sikló kényel­­mét élvezni annál kevésbé vonakodtam, mert az Albrecht útról a napokban olvastam, hogy öntözni fogják, miből világos következtetést vonhattam az ottan uralgó nagy porra. A siklón egy ifjú párral ültem egy coupéeban, fiatal­ há­zasok, kik menyegzőjük után kéjutazást tesznek , hihetőleg jutányossága miatt a budai Brenner­­pályát választék. 6 kr. per­c szem­ély, 12 kr. Ennyi luxust még Pausenberger úr sem ellen­zett volna, 12 krt a családi boldogságért és bé­kéért lehet költeni. A nő elejti zsebkendőjét, én fölemelem, ő meg­köszöni. Vagy 8 nap múlva egy rokonom meghitt ebédre, el kelle menem. Az ebéd és a háziasz­­szony igen jó , illetőleg kedves volt. Ebéd vé­geztével tréfás hangulat szállt meg a pezsgő égése alatt. „Hát mit csinál a siklósi szépség ?“ kérdi hamis mosolylyal a háziasszony. Mintha­ a villám csapott volna le mellém. Megértettem, tudtam mindent. Nem is kérdez­tem tovább , vaczkor-mosolylyal paríroztam a tőrszúrást. Tudtam már, hogy én egy fiatal nőt megszöktettem, zsebkendőjébe levelet csúsztat­tam, azután férjét „lefüleltem“, értsd: fülét te­levágtam, aztán clastromba vonultam, pappá lettem, Amerikába kivándoroltam. Nem úgy van-e ? S csakugyan volt valami a dologban­? A háziasszony egy barátnéja ült a coupéeban és az mindent látott: az én conventiós mosolyomat, melyet a fiatal nő a szemérem apró mosolyára váltott; a levelet, mit a keszkenőbe csúsztatok, csakhogy ezt a férj is észrevette s hidegen hozzám fordulva, mondá: „Feleségem nincs a m­. kir. postahivatalnál alkalmazva vegye, uram vissza, 5 krajczáros bélyeggel szolgálok.“ Ezt mondta el a barátné. „Igaz ez ?“ kérdi a háziasszony a jólértesült­­ség diadalmas érzetével. Máskor tagadtam volna, de már most mit sem tagadok. A folytonos csapások eltom­ptták érzé­kenységemet, meg volt puhítva. „Igaz“, mondom közönyösen. Oszkár Oszkár fölkelt a pamlagról. — Ez az én fatalitásom története. „S mit teszek ellene ?“ — Szököm, megugrom Pestről Bécsbe, Párisba Londonba, a­hol nincs annyi ingyen kém. Ez a­­ nagy városiasságunk ! Végre keserűen. Argus. Fest, ápril 30. (A képviselőház osztályai) ma ülés után összeültek, s a III. osztályt kivéve, az első bíróságokról szóló törvényjavaslatot tár­gyalták. Az V. osztály a törvényjavaslatot egészen el­végezte, kivéve a székhelyek kérdését,­melynek tárgyalása későbbre halasztatott. A VI. osztály szintén elvégezte s kivéve az 5. §-t, mely a törvényszékek delegálásáról szól, s mely kihagyatik valamint a vizsgálati kikül­désről szóló szakasz, melyre nézve nem fogad­ta el a jegyző kiküldést, hanem birói tagot kí­vánt kiküldetni, — ezek kivételével mondjuk elfogadta a törvényjavaslatot. A VIII. osztály a 15 első §-t végezte be. Módosításai­nközt megkívánja, hogy a járás­bírák mellé mindenütt aljárásbiró alkalmaztas­sák. Vizsgálatra kiküldésnél, jegyző helyett birói tag kiküldetését kívánja. A bányabiróságokra nézve pedig a felebbvitel kihagyatik, mert első bíróságról van szó. A VII. osztály a járásbirósági rendszert elve­tette s törvényszékeket kíván. A IV osztály 10 §-t végzett el, az I. osztály az első fejezetet lényeges­­módosítások nélkül elfogadta. A­z I. osztály 3. §. végzett el,elfogadta.A járás­­bírói helyettesek kinevezését azonban ellenzi. A IX. osztály csak az 1­§-t végezte és fogad­ta el. Az ellenzék átalában csatarendben állt, s mindenütt megtámadta a törvényjavaslatot, el­ső­sorban a járásbirósági rendszer ellen intéz­vén támadásait, a korteskedésre igen alkalmas törvényszéki rendszer mellett kardoskodván, mint említők a VII. osztályban ezért is ért. Erős csatát vívott a­ VII. osztályban Tisza Kálmán a törvényszékek mellett. A III. osztály a felnőttek neveléséről szóló s Irányi Dániel által előterjesztett törvényjavasla­tot tárgyalta, melylyel hátramaradt. Itt a szélső­bal ellen a balközép küzdött, s Deák Fe­­rencznek kelle a szélsőbal védelmére kelni e törvényjavaslat mellett, mely végre némi módo­sításokkal elfogadtatott. Az I. osztály hétfőn reggel 10 órakor ülést tart. A VIII. osztály hétfőn délelőtt 10 órakor ülést tart. Pest 1870. ápril 30. Szögyény László oszt. jegyző. (A képviselőház Ill-dik o­s­z­t­á-­­­y­a) hétfőn május 2-án délelőtti 10 órakor ülést tart. Majláth István, oszt. jegyző. — A budapesti fővárosi közmunka tanácsba a ma délután tartott választásnál Pest városa ré­széről megválasztottak: S­z­é­b­e­r Mihály 120, Csengery Antal 116, Szentkirályi Mór 106, Preuszner József 99, T­a­­v­a­s­z­y Endre 62, U­t­t­m­a­n­n Károly 68 szavazattal a beadott 131 szavazat közül. A többi szavazat szétoszlott Vecsey, Fuchs, Ybl,Kauser, Sztupa, Morócz stb. urak közt. (A tiszai vasúttársaság s a kormány közt) mint tudva van diffe­­rentiák merültek fel. Bécsből erre vonatkozólag ma táviratilag értesülünk, hogy Kautz G­yula „e tárgyban történt kiküldetését jó sikerrel va­­lósítá s a magyar kormány álláspontját elismer­­teté“. Különben sajnáljuk, hogy a távirat nem szól világosabban s kissé mysteriosus szerkezetű. (A magyar sorsjegykölcsönre) fölüljegyzés is tör­tént a bécsi s külföldi aláírási helyeken, s e fölüljegyzés bécsi lapok szerint,­ösz­­szesen mintegy 1 és fél­szeres.Legközelebb vár­ható a hivatalos jelentés, később fog ítéletével kilépni. Mély contem­­platiók között időz a hallgatás hozzáfér­­hetlen erődében. Hogy azonban a valódi csata megindulásáig is történjék valami, egy-egy úgynevezett „veszett“ állomás­nak — ez nem akar rosz viczcz lenni, ez csak a „verlorene Posten“ hű fordítása — már most is néha-néha puskáját ki kell sütni. Ez is életjel, ha nem is egyéb. Egy ily halálnak szánt, exponált őrség kényszerű időtöltésének tekintjük mi a „Honnak“ ama vezérczikkeit, melyeket tegnap és ma az előttünk fekvő törvény­­javaslatról első intrádaként közzétesz. Mi részünkről, ha ily nagy horderejű törvényjavaslatról — mint a megye ren­dezése — komoly politikai lapba, pláne első irányczikket kellene írnunk, körül­belül a következő kérdéseket tennők föl magunknak: 1) Eleget tesz-e a törvényja­vaslat a biztos, gyors és pontos adminisz­­tratió minden szükséges kérdésének ? Ez első kérdésben benne van már ama car­­dinalis pont is, hogy váljon a javaslat összeegyeztette-e a megyei institutiót a parlamentáris kormányformával. 2) Szi­lárd garantiája-e a szóban levő ma az ön­­kormányzat nagybecsű jogának ? 3) Mi­lyen álláspontot foglal el a javaslat szem­ben a társadalmat mozgató külön ténye­zőkkel, milyen elemekben keresi a köz­élet súlypontját ? 4) A legnagyobb gond­dal kutatnék azt, vajon az ország polgári eleme fejlődésének biztosítását vagy gát­ját találja-e a törvényjavaslatban. S végül még ama talán nem épen utolsó kérdés­sel is foglalkoznánk,mit várhat e törvény­­javaslattól specializer a magyar ember, mily látkört nyit azon kérdést il­letőleg , mely mindnyájunknak kedves gondja, melyet egészen szem elől tévesz­teni soha és semmi körülmény köz­ött nem szabad. E kérdéseket tenném föl magam­nak az elmélkedésre szánt óráimban , s azután felelnék rájuk tehetségem szerint, de komolyan, az életbevágó tárgyhoz mért higgadtsággal. A „Hon“ szóban levő czikksorozata e kérdésekkel perczig sem bíbelődik. Mi neki Hekuba, mi neki az ügynek oly oldala, melylyel néhány nap óta minden­ki foglalkozik ? A kérdés lényegét egé­szen mellőzi, s e helyett irigylendő ko­molysággal azon állítással lepi meg az ily fölfedezés fölött egészen consternált vilá­got, hogy a kormány törvényjavaslata a végrehajtó és birói hatalom különválasz­tását is kigúnyolja! Halld ámuló világ, és vess keresztet magadra, a törvényja­vaslat a végrehajtó hatalmat birói ügyek­be elegyíti, valóságos forumcunicumot teremt a belügyminiszterben! Ez volna tehát a szörnyű vád, s ez után jön a vád még szörnyűségesebb bi­zony­itása! Vegyük apróra: mai számunkhoz egy félív melléklet van csatolva. Pest, ápril 30. (B. Zs.) Ellenzékünk eddig még nagy mélyen hallgat. Valószínűleg tanulmá­nyozza a megyei elaborátumot, s csak

Next