Pesti Napló, 1870. június (21. évfolyam, 124-146. szám)

1870-06-01 / 124. szám

124. szám Szerkesztési iroda: Ferencziek­ tere 7. szám, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bementetlen levelek csak ismert Kekektől fogadtatnak el. Isr* -r ' ti1.»1 Kiadóhivatal : Ferencziek tér* 7. szám földszint. A lp anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intéz r endók. Szerda, junius 1. 1870. Előfizetési föltételek: Vidékre, postán, helybeli­ házhoz hordva. E..ész évre . . . 12 frt. Ké­.évre....................11 frt. .Negyedévre ... 5 „ 50 kr. K 1­hóra. .... 3 „ 70 kr. E v hóra .... 1 , ’S5 k­r. REGGELI KIADÁS: 21. évi folyam. Hirdetmények dija: 9 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 9 új kr. Bélyegdíj külön 30 uj kr. Nyilt-tér : 8 hasábos petit­sor 25 új kr. PEST, MÁJUS 31. A Francziaország politikai élete roha­mos gyorsasággal siet előre. A plebisci­­tum nagy adtását a minisztérium kiegé­szítése , a császár trónbeszéde követé. Mindezt azonban a változást szerető pári­­siak már régen elfeledték. Egy más — és a mi fődolog új, — színjáték foglalkoztatja őket. Az ellenzéki elemek egy része kü­lönvált, s a politikai eszély tanácsai sze­rint — miként ő mondja — ideiglenesen, de nézetünk szerint állandóan kibékült a császárság elvével. Míg ez esemény Pi­card úr salonjának rejtekében végbement, a minisztérium élet-halál-harczot vívott a kamrában az ellenzékkel. Nem a küzde­lem, hanem előzményei voltak vésztjóslók a kabinetre. A pessimisták már darabokra törve láták az alig megalakult Ollivier­­kormányt. Roucer s az udvari párt sötét szellemét ismét fölidézték a senatus sir- Szern mélyéből, és a szabadelvű császár­ságot, melyre nyolc­adfél millió franczia polgár csak imént nyomta a szentesítés bélyegét, már a reactio vagy forradalom örvényébe merültnek hitték. E félelmek és remények egész sorából mi sem valósult. Ollivier nem remélt köny­­nyűséggel nem remélt fényes diadalt ara­tott, s a szövetség, melyet a parliament két legszélsőbb árnyalata ellene megalko­tott, teljes fiascóval ért véget. Sajátságos látvány lehetett, midőn a radicális ellen­zék kezét nyújta az absolutismus satelli­­táinak, hogy egyesülten aknázzák alá a minisztérium állását. Az engesztelhetetlen Rethmond s az ultrareactionar Duvernois egyesülése oly valami, mely a pártok teljes bomlását szokta jelezni! A kamra­többségre is e természetellenes coalitió oly megfélemlítő hatást gyakorolt, hogy compact tömegben sorakozott Ollivier mellé, s a vereség helyére neki nem várt gy­őzelmet készíten. A válság tehát egyelőre el van hárítva s Ollivier feladata, hogy bekövetkeztét a jövendőben lehetetlenné tegye. Oly pon­ton áll ő, mely a minden oldalról jövő viharnak és támadásnak egyaránt ki van téve. Alatta az elgesztelhetlenek minden árnyalata hordja össze a gyuanyag nagy mennyiségét, fölötte az udvari párt finom kezei fonják nagy ügyességgel a hálókat s e két véglet között a bukástól csak a Valódi szabadelvüség útja óvhatja meg őt. De bármennyire méltánylandók is állá­sának nehézségei, úgy látszik, mintha Olliviert a tett tapasztalatok oly irányra terelnék mely ellenkezésben áll a sza­badság és haladás követelményeivel. Meglehet, hogy Ollivier a miniszter szé­kének magaslatáról nézve az eseménye­ket s onnan kutatva a nemzet szükség­leteit más eredményre jutott, mint Olli­vier az egykori képviselő. Ez nem egy­szer megtörtént már, de azt kimenteni nem lehetne, ha a mai miniszter a január 2-ai miniszter programmját defavoyálná. A régi Ollivier működésének köszön­hető, hogy a politikai érzülettel bíró pár­tok rövid idő alatt ismét kibékültek a császársággal, mely hátat fordítva régi és kipróbált hűségű szolgálnak a közvéle­ményben, a nemzet fiai közül választott új támaszt magának. A szabadelvű kor­mány s a jövő iránt nyújtott dús remé­nyek hozták a császársághoz közelebb az engesztelhetlen ellenzék számra és po­litikái érettségre nézve egyaránt tekin­télyes részét.­­ Ugyanazok, kik még néhány hét előtt apostataként átkozták őt, bizalommal közelednek azon kormány­formához, melyet ő képvisel és melyet nemrég még a szabadsággal összeférhet­­lennek mondottak. Ollivier eszélye és kor­mányának határozott szabadelvű iránya okozta az ellenzék rendkívüli vereségét a plebiscitumkor és ama bomlást, mely legújabban a törvényhozó test oppositió­­jának sorában mutatkozik. Itt is bebizonyult amaz igazság, hogy a szabadság minden nehézséget, minden gátat leküzdeni képes, ha szilárd akarat kíséretében jelentkezik a közélet küzdte­­rén. Ollivier — irigyeinek minden kicsi­nyes becsmérlése daczára — ma büszkén vallhatja magáról, hogy a franczia nem­zetnek egy, alapjaiban szabadelvű és a további fejlesztésre képességgel bíró al­kotmányt szerze. Ez az ő érdeme a nem­zeti ügy körül. A császárnak pedig joggal mondhatja, hogy őt és családját a hábo­­rogni kezdő nemzettel kibékítette. A régi Ollivier híven eleget ten ígéreteinek min­den irányban. Úgy látszik azonban, hogy a plebisci­­tum részegítő dicsősége reá és jövő pro­gram­jára is csöndes, de mély hatást gyakorolt. Azóta politikai tevékenységén nevezetes változást vehetni észre. Már ka­­binetének kiegészítése sem mondható sze­rencsésnek. Az új miniszterek nyomukba sem léphetnek azoknak, kiknek öröksé­gét átvették s multjuk nem olyan, mely nagy reményeket kelthetne jövendő mű­­­ködések iránt. Maga Ollivier ama téves nézetnek látszik hódolni, mely az új fran­czia alkotmányt minden betűjében szent­nek és meg nem változtathatónak tekinti. Szerinte ez a császár végső szava, mely első pontjától egész az utolsóig a törvény­hozó test részéről soha és semmi áron sem módosítható. E hibás nézet magyarázza meg Ollivier ingadozását, mely legújabban tapasztal­ható. Nem kezdi meg a törvényhozás út­ján Francziaország közéletének reformját, hanem a jogi törvénykönyvek revisiójá­­ra irányozza a kamara figyelmét. A mu­­nicipiumok szervezését, a központosítás és önkormányzat nagy kérdéseinek megol­dását nemcsak nem sietteti, hanem hosszú időre elnapolja oly törvényjavaslat előter­jesztése által, mely nem egyéb, mint a régi , valóban észellenes, s a kormány mindenhatóságát megalkotó állapotok szen­­tesitése. Nem az udvari párt, melyet a mai nap­ A „PESTI NAPLÓ" TÁRCZÁJA. Tarabanov herczegnő. (A „Revue des deux Mondes“-ből.) I. (Folytatás.) Most először beszélt Embs báróról, és kétség­kívül nem sok gondja volt reá, hogy szabad láb­ra helyeztessék. — Egyébiránt, folytatá egy pereznyi hallga­tás után, tudja meg, hogy én a sors áldozata va­gyok születésem óta. Mi lett volna, mi lenne még belőlem, elhagyatva mindenki által, egy ellen­séges világ közepette, melybe a végzet védtele­nül taszított, ha az élet esélyei ellen nem öltött­­tem volna magamra a bátorság és merészség fegyvereit ? Ön az igazságot kívánja tőlem. Ön nem hinné el, ha el is mondanám egészen. Mi az az igazság? Mi a hazugság ? A sajátszerű színmű­ben, melyet kárhoztatva vagyunk eljátszani, és melyben nem mi választjuk szerepünket, mond­ja nekem, képes ön megkülönböztetni az árcrá­­kat az arczoktól ? Mindenki ámítja magát és amit másokat. Mindnyájan hazudnak, de néme­lyek következetesség nélkül és önvesztőket okozzák, mások uralkodni tudnak a jövőn; ezek is hazudnak,, ha úgy tetszik, de rendszeresen, és én ezek közé akarok tartozni. Kárhoztasson, számítsa be, ha meri, vétkemül, hogy szeretem önt és hogy magamat­­megmentve, önt is meg akarom menteni magammal együtt. Ezen vallomás, melyet megfejthetlen vakme­rőségnek lehetne tekinteni, mélyen ki volt szá­mítva elméjében. Ő már nem elégedett meg azzal, hogy a herczeget lábainál látta és hogy korlátlanul uralkodott akarata fölött; ő a jövő­re nézve el akart távolítani minden aggodalmat és a herczeget még teljesebben rabjává tenni az által, hogy bűntársává tette a nélkül, hogy be­avatná terveibe, vagy hogy felfedezné előtte születése titkát, melyet alkalmasint maga sem ismert. Nem csalódottja herczeg most már meg­­igézve látszott lenni. Leveleiben borzadva irt ugyan a rendszerről, de elfogadta ellentál­­lás nélkül; mi több, ő segíté a herczegnőt a ko­holmányok épületének támasztásában, melyet az emelt, összeesküdt vele barátja Hornstein ellen, oktatta, mikép tarthatja fogva az érzéki vágyak által és szolgáltatta neki az eszközöket hozzá. Megfordítva a herczegnő azon mértékben, mely­ben a herczeg jobban hatalmába került, feltű­nőbb közönyösséggel látszott vele bánni. Oda jutott, hogy csak megvetést érezhetett oly köny­­nyű zsákmány irányában ? Vagy a herczeget, ki a porosz király elleni perének vesztése által tö­kéletesen tönkre jutott, már nem találta elég fé­nyes partinak. Kedélyének változékonysága, szivódó szenvedélye lázongó kitöréseivel, melye­ket szüntelenül el kellett fojtani, fárasztani kez­­dék-e a herczegnőt, vagy végre, most talán más gondolatokat táplált ? Tény az, hogy nem be­szélt többé a házasságról, és sajnálkozás nélkül látszik megnyugodni annak határozatlan elna­polásában. Az 1773 év végén voltak. A herczegnő az obersteini kastélyban telepedett meg. Ez idő­szak felé egyszerre új hírek terjedtek rá vonat­kozólag. Ő nem volt többé az eddigi kalandor­nő, a czimek, melyeket viselt, valóban illették őt és születése titkának elrejtésére adattak neki; ő nem volt más, mint Tarakanov herczegnő, Er­zsébet orosz czárnő leánya. Miután egy zárdába vitetett, hol meg akarták mérgezni, később Li­­bériába küldték, de őreinek könyörületessége kiszabadítá őt a száműzetésből, honnan a perzsa udvarhoz került, melyet azután az országban kiütött zavarok folytán elhagyott. Ezen elbeszé­lés, mely különösen pontos részletekkel kísérte­tett, a közvéleményben a herczegnőnek ked­vező változást idézett elő. A limburgi her­czeg teljes hitelt adott azoknak , ezen nem lehet csodálkozni; de ő nem maradt egyedül , midőn a karácsonyi ünnepekre nővéréhez, a hohenlohe - bartensteini grófnőhöz ment, — azt irá a herczegnőnek, hogy körülötte az egész világ csakugyan Erzsébet és Bas­­sumovszki leányának hiszi őt ; felbátoritá őt, hogy ne kétkedjék a jövőben, és mily mér­tékben volt meggyőződve azon Hitelről, melyet a herczegnő az orosz udvarnál egykor találni fog, az bizonyítja, hogy teljes alakú meghatal­mazást küldött nek­i, hogy a birodalom nagy­­kanc­ellárjával alkudozzék azon követelésekre nézve,melyeket Schleswig-Holstein iránt az olden­­burgi ház ellen támasztott. A mese most teljes volt és a herczegnő előtt kaland és nagyravágyással teljes új pályát nyi­tott meg, mely vészes sikamlósága által romlás­ba sodorta őt. Különben oly ügyesen terjeszte­tett a mese, hogy akkor lehetetlen volt szerzőjét eltalálni. II. Az 1772. évi nyár derekán a lengyel függet­lenség utósó bástyája leomlott Orosz- és Porosz­­ország összeesküvése ellenében. A bari szövetsé­gesek kénytelenek voltak a hősi védelem után átadni a városokat, melyeknek birtokában vol­tak, Czeustochowot, Finiecket, Landskront, az­után szétszóródtak, és nagy részük, hogy mene­küljön a győzők bosznja elől, vagy hogy a szét­­szakgatott és rablánczra vert hazát ne lássák, azon utat választották a száműzetésbe, melyen egy század óta annyian követték. Legnagyobb részük Radzivil herczeg, vilnai palatínus sorsá­hoz kötötte a maga sorsát. Ez megszökvén Var­sóból, hol némikép fogoly volt, a szövetségesek­ből egy csapatot gyűjtött, és egy utolsó kísérle­tet tett. Legyőzetvén az oroszok által Niewitz­nél, Francziaország felé fordult, azon hiú re­ményben, hogy most, a bűn bevégzése után, egyebet fog ott találni, mint meddő rokonszenv­­nyilatkozatokat. Ezen újabb csalódása daczára a herczeg mégis egy kiáltványt bocsátott ki a szövetségesek nevében, melyben a lengyel ki­rály elpártolását hirdette, és eszélyesen elzár­kózván azon kecsegtetések elől, melyek neki Varsóból tétettek, Strassburgban telepedett meg, utóbb Manheimba tette át lakását. Innen a confoederatio egyik volt fejét, legmegbízhatóbb hívei egyikét Konstantinápolyba küldte és meg­kínálta a nagy­urat, ki ekkor háborúban volt Oroszországgal, a lengyelek segélyével, kik ké­szek voltak zászlói alatt harczolni, és kérette egyszersmind számukra a szükséges összegeket, hogy a török had csataterére mehessenek. Az olcsó élet, a lakosok rokonszenves foga­dása sok lengyelt tartott vissza Pfalzban. A gazdagabbak Manheimban laktak, a többiek a körülfekvő falvakban helyezkedtek el. Ez utób­biak között volt Mussbachban, nem messze a várostól, egy fiatal ember, feltűnő intelligentiá­­val és csinos külsővel, kinek neve Domanski volt. Előbb a kurlandi herczeg alatt szolgált, azután a legelsők közé tartozott, kik a confoe­­deratióba léptek, és több ütközetben kitüntette magát heves vitézsége által. Fellengző és szen­vedélyes természet volt, teli dicsvágygyal és odaadással, a közönséges életben nagyon fé­lénk, hősi vitézségű a csatatéren. Noha közép­­rangú családból származott, Radzivil megked­velte és különös bizalmat mutatott irányában. Domanski egy Richter József nevű, poseni fiút tartott szolgálatában, ki valamikor Francziaor­­szágban Oginski inasa volt, azután a voldomiri herczegnőnél szolgált, kit Németországba köve­tett. Ez gyakran beszélt Domanskinak egykori úrnőjéről. Az 1773. évi deczember hóban, a limburgi herczeg távollétében a herczegnő ne­hány napra Manheimba utazott. Itt találkozott vele Domanski és azonnal szenvedélyesen belé­­szeretett. Alig tért innen vissza, egy idegen jött Ober­­steinbe és ott maradt január végéig. Keveset járt ki, nem fogadott senkit gondosan kerülni lát­szott mindent, mivel figyelmet vonhatott volna magára; alkonyatkor sétát tett egy utón, mely a kastély előtt haladt el, és egy futár ismételt alkalommal látta őt árnyékos helyen állani egy alakkal, mely csuklyás fekete köpenybe volt burkolva és melyben egy ízben a herczegnőt vélte felismerni. Ez a legnagyobb óvatossággal volt kénytelen élni, hogy kijátszssza a herczeg féltékeny éberségét, ki csak hosszú idő múlva tudta meg e kalandot, és a kifejezések, melye­ket leveleiben a mussbachi ismeret­len tekintetében használ, mutatják, mily ve­szélyben forgott volna a herczegnő, ha ármánya akkor felfedeztetik. Az ismeretlen kedvese volt-e neki ? Ő nő volt és nem volt igen rideg szivü, de a szerelem csak eszköz volt nála. Ha ő tehát nem mulat­ztott semmit, mi Domanski — mert ez volt az ismeretlen — szenvedélyét fel­csigázhatta, elégséges volt részéről őt vissza nem taszítani, hogy biztos legyen hűségéről. És épen ezen időben kezdtek az uj hírek ter­jedni a herczegnő születéséről. Talán a bizalmas viszonyban, mely köztük fejlődött, egyetértőleg gondolták ki a misét, mely megengedje, hogy többé el ne váljanak egymástól és egyesítsék sorsukat ? Ezt szabad volna hinnünk a herczeg­­nő nagy közönyössége mellett a szerelem iránt, melyet komolyabb tervek érdekében szokott fel­használni. Inkább azt lehetne gondolni, hogy Do­manski csak ágense volt Radzivilnek, és hogy ez a történészek által elfogadott versió szerint, kigondolta a szerepet és megtalálta azt, ki el­­játszsza, politikája érdekében; de hogyan jut­hatott Radzivill, ki a herczegnőt soha sem látta, hasonló gondolattan­ság mindenütt lengő szabadelvű áramlat jó hosszú időre ártalmatlanná ten, hanem a saját elveihez való hűtlenség fogja az Ollivier-kormány bukását előidézni. Ha csakugyan megmaradna amaz észellenes hitben, hogy az új franczia alkotmány minden egyes pontja ép oly szent és meg­­változhatlan, mint a vallás parancsa, úgy nemsokára Bethmond és Duvernois urak szövetkezése nélkül is eljövend kormányá­nak végórája. Nem a forradalom és nem a reactio lesznek utódai, hanem ama párt, mely meghamisítás nélkül, csorbutatlanul fogja megvalósítani azon programmot, melyet a január 2-ki Ollivier ígért. Pest, május 31. (Jókai és H­o­r­n.) Jókai a mai „Hóld­ban körülbelül négy hasábnyi czikkben mondja el észrevételeit Hornnak programm-féle nyilat­kozatára, melyet tegnap ismertetünk. Ez észre­vételek rövid faeiltja az, hogy a „reform-párt“ alakulása ellen nem volna Jókainak sok kifogá­sa, ha ez úgy eszközöltetnék, hogy a­­ jobbol­dal adná fel eddigi álláspontját, s bevezetésül megbuktatná a kormány „reactionarius“ megye­­javaslatát. Ily imputatiót részünkről legalább kétszer is meg kellene gondolnunk, különösen, ha számba veszszük, hogy a baloldali új szö­vetségesekben oly politika partizánjaihoz lenne szerencsénk, melyet Jókainak is — habár hall­gatólag s közvetve, s összes szeretetreméltóságá­­val, de mindennek daczára, nem kevésbé hatá­rozottan — ez „észrevételeiben“ is el kell ítél­nie. Horn azt mondá, hogy a sivár közjogi ál­láspont bénítja az ellenzék eljárását. Jókai ezt nem tagadja, de azt mondja : „nem szükséges a pártokat arra szólítani fel, hogy közjogi elveik­ről mondjanak le, de ne beszéljünk másról,mint a szőnyegen levő reformokról.“ Igen, de boldog isten, mi marad akkor a baloldal összes ellenzé­ki álláspontjából ? Horn továbbá azt mondá, hogy az ellenzéknek meg kellene buktat­ni a kormányt, de nem meri ezt. Jókai nem tagadja ezt sem , — sőt ennél sokkal többet mond. Egyrészről úgy gondolja a szövetkezést a reform­kérdésekben a jobb s baloldal egyes tagjai között, hogy — ha e szövetkezés folytán a kormány megbuknék, akkor eme, a baloldal­lal szövetkezett jobboldaliak foglalnák el e kor­mányt s ki lenne kerülve egyrészt minden vál­ság, melyet az ellenzék közjogi programmja támaszthatna, másrészt pedig a baloldaliak meg­elégedve azzal, hogy jobboldali társaik számára „kikaparták a gesztenyét“, közjogi programm­­jukat egész illetetlenségében vinnék vissza szűzies visszavonultságukba. No én nem tudom, hogy a baloldalon ily hadjáratra valakinek szörnyű nagy kedve lehetne; de hát Jókai jobban tud­hatja ezt, d­e pontra nézve ne vitázzunk vele. Azt azonban tudom, hogy elítélni egy párt poli­tikai irányát alig lehetne jobban annál, mint a­mi ez állításban foglaltatik. Jókai azonban még ennél is jobban elítéli, és­pedig „ész­revételeinek“ egy más helye által, a­hol így szól: „A balközépnek magasabb ha­zai érdekek tiltják bizonyos területeken megje­lenését , honnan a kormánypárt majoritását szerzi. Mi nem szíthatunk tüzet a horvát, román és szláv­ nemzeti küzdelmek aknáiban.* Kétség­kívül igaz, s ha volt ellenkező eset — s kész­séggel bevalljuk, hogy a balközépnél nagyon kevés, vagy tán nem is volt —, mindenkoron siettünk figyelmeztetni az ellenzéket „a maga­sabb hazai érdekekre.“ De ha ez áll, nem mon­daná meg Jókai azt is,hogy milyen magyar ellenzéki politika az, melynek a nemzetiségek sorában csakis úgy szerezhetni párthíveket,hogy „a nemzeti küzdelmek aknáiban tüzet szíta­nak ?“ Nem mondaná meg, hogy mennyi előre­látás, politikai raison fekszik ily politikában! S ha ő maga is ily véleményben van ezen po­litikáról, nem tartja-e természetesnek, hogy mi meg kétszeres hévvel is ragaszkodunk a ki­egyezési műhöz, mely nem szitja, hanem épen ellenkezőleg lohasztja a tüzet . . „a nemzeti küzdelmek aknáiban !“ . . Jókai észrevételeiben még sok m­ű pont is van, melyhez nagyon is elférne egy csomó ellenészrevétel, de hisz mu­tatványul ennyi is elég, s közvetlen czélja e fej­tegetéseknek úgy sincs. Jókai hamis helyzetben van Hornnal szemben, innen erednek furcsánál furcsább ellenmondásai, s Horn a baloldal elle­ni polémiáiban kétségkívül a dolog veleje kö­rül járt. De ha tekintjük másrészt azt a szere­pet, melyet Horn ma a politikai pártok között elfoglal, mostani fáradozása nem nyújthat több érdeket, mint bármely oly kísérlet, melynek eredménytelenségéről mindenki meg van győ­ződve, meglehet , hogy a kísérletet tevő is. Az osztályok, név szerint az I. III. IV. és VIII. osztály ma nyilvános ülés után összegyűlvén, a sz. péter-fiumei vasútra vonat­kozó törvényjavaslatot vették tárgyalás alá és fogadták el. A központi bizottság ennek folytán ma 12 * fél órakor teljes számmal ülhe­tett össze, s ugyancsak a sz. péter-fiumei vasút­vonal tárgyalásához foghatott. A törvényjavas­latot tárgyalván, azt lényeges módosítások nél­kül , csak irályi változtatásokat tevén , elfo­gadta. Az osztályok közül ezenkívül többen azon kérdéssel foglalkoztak, várjon fel vegyék-e a köztörvényhatóságok rendezéséről szóló törvényjavaslatot. Eddigi értesülésünk szerint az V. és VII. osztály abban állapodott meg, hogy haladéktalanul tárgyalás alá veszi a törvényjavaslatot. (A kép v. ház osztályaiból) egy más­­ok­ból a következő értesítést veszszük : Az I­II III. IV. VII. osztály holnap reggel 10 órakor megkezdi a köztör­vény­hatóságokról szóló törvényjavaslatot.­­ A II osztály már ma megkezdte és általánosságban elfogadván, lé­nyegtelen módosításokkal áttárgyalta és elfo­gadta az I fejezetet. Az ellenzék részéről Mar­­­thényi Dezs­ő támadta meg a törvényjavas­­latot s a tárgyalás megkezdése alkalmával kívánta az ellenzék által készített szerkezet felolvasását. Ez azonban, minthogy a javaslat már ismeretes elutasíttatott, miután egyfelől Eötvös Jó­zsef b. miniszter, másrészről meg Majthényi nézeteiket kifejtették volna belementek a rész­letes tárgyalásba. A részletes tárgyalás folytán Majthényi minden pontnál felolvasta az ellen­zéki javaslat szerkezetét, melyet azonban a több­ség nem fogadott el. Azon pontra nézve, mely a megyék költségeire szánt összegeknek kivevé­­sét illeti beszavatott azon szó, hogy aránylag kapják pénzeket a pénzügyminisztertől. A IX osztály ünnep után tárgyalja a municipális törvényjavaslatot. (A II. osztály) június 1-én délelőtt 10 órakor ülést tart. Janko­vics Antal osztály­elnök. (A VIIIk osztály) június hó 1. napjá° dél.­e. 10 órakor az országházban a szokott he­­lyiségben ülést tart. Tárgy:­ai a köztörvényható­ságok rendezéséről szóló törvény­javaslat. (A IV-ik osztály) július hó 1. napján dél.­e. 10 órakor az országházban a szokott he­lyiségben ülést tart. Tárgy : a köztörvényható­ságok rendezéséről szóló törvényjavaslat. (A baloldali kor) tegnap esti (máj. 30.) értekezleten, melyen a szélsőbal­ árnyalat képviselői is jelen voltak, az általuk ajánlott 6 pontozat került vitatás alá. E pontok a követ­kezők. 1. Az államtörvényszéket a képviselő­ház választja. 2. A megyei bizottság tagjai álta­lános, egyenes és titkos szavazat mellett községen kint 3 évre választatnak. 3. A ki­választó az egy­szersmind választható. 4. A kisgyűlés tagjai napi­díjat húznak. 5. A tisztviselőket kijelölés nél­kül ajánlat, vagy bejelentés nyom­á választják ezeknek törvényes képességét egy e végre vá­lasztott bizottság önválasztotta elnök alatt dön­ti el. 6. A tisztviselők nem bírnak szavazattal. Mind­­en pontozatok tüzetes vitatás alá vétet­tek, de mint a vita folyamából kitűnt, az ajánlott pontok elfodása a „Hon“szerint kevés valószínű­séggel bír. ---- I . . ..........HP' — ■ ■ Erdély. (Egy erdélyi képviselőtől.) II. Erdély már maga az unió által is a legnagyobb előnyükben részesült.Kicsiny­­sége, gyengesége, etlettographiai viszo­nyai, valamint­ földrajzi­ hely­zete miatt a jövő kétes esélyeinek kitéve, az egye­sülés által egy másodrangú európai állam­ részévé vált, s ezen arányban­ nyerte ere­je gyarapodását, anyagi valamint szelle­mi államérdekei biztosítását. Bármennyi­re fontosak is azonban ezen előnyök, ez­zel minden elérve még korán sincs. Ni­ncs egyén, annál kevésbé ország, vagy egyes országrész,mely bármely jelen nyeremény által jövője iránti gondoskodástól felmentve érezhetné magát. Egyén, ország vagy or­szágrész, mely ezt tenné, azon pazérhoz hasonlítana, ki okos fáradozása vagy ta­lán a szerencsés véletlen által nyert kin­csét könnyelműleg vesztegetné el. Miben áll tehát az irány­szabály Erdély jövőjére nézve ? Abban, hogy azon kü­lönbségek, melyek az államszerkezetben Királyhágón innen és túl léteznek, minél inkább eltűnjenek, hogy a magyar állam Királyhágón innen és túl, minél szebben ha lehet dicsően fejlődjék és háromadszor hogy a különbségek elenyésztetése, vala­mint ama fejlődés a Királyhágón innen és túl létező érdekeknek kellő figyelembe vételével történjék. E harmadik szabályt mi nem találtuk ki, csupá­n a létező, a kétségtelen tények­re és viszonyokra alkalmazzuk. Erdélynek, mint előbb is említők, a magyarországiaktól eltérő első rangú ér­dekei nincsenek , de igen is vannak má­sod, harmad s talán még alsóbb fokozatú külön érdekei. Ezen érdekek közt vannak önmagukban véve is fontosak, együtt pe­dig komoly jelentőségre tömörülnek azok, mert tőle függ Erdély jövő szerencsés fejlődése, jólléte. Ezen állításunkat tagadni lehetetlen, a mindennapi tapasztalat igazolja azt. Mi-

Next