Pesti Napló, 1870. augusztus (21. évfolyam, 176-206. szám)
1870-08-01 / 176. szám
176. szám. Szerkesztési iroda: Fe rencz iek tere 7. uim. L emelet. E tep »sei lemi részét illető minden Melemény a verkesztőségbei intézendő. Binnechstten terelek csak ismert kezektől fogadts-folal el. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz létézendők. Hétfő, augustus 1.1870 ESTI STSTflS. Előfizetési föltételek: Tidékre, postán, vagy helyben, hizhoi borára: Égész évre . . . 9. frt Bélivro.....................lt frt Negyed árra ... 5 , 50 kr. Két bóra. .... 3 „ 70 kr Egy hóra .... 1 , 85 kp 21. évi folyam. Hirdetmények díja: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 9 nj kr. Bélyegdij külön 30 nj kr Nyílt tér : 5 hasábos petitsor 75 nj kr. PEST, AUGUSTUS 1. A A bécsi diplomatia körei Londonból azon tudósítást vettek, hogy a Times leleplezései az angol cabinetben roppant elkeseredést szültek Poroszország el- en, mely belőlök biztos meggyőződést nyert az iránt, hogy ez összeesküvés Európát t ér kép eletlen, Bismarck gróftól indult ki. Ennek következtében a diplomatiai viszony a két hatalom között mindinkább meghidegül , a porosz lapok az angol kabinet magatartását oly hangon kezdik bírálgatni, milyennel Angliáról még eddig soha sem szólottak. A Kreuz 7. legújabb száma következő communiquét hoz: „Nem ok nélkül sajnálták Németországban Lord Clarendon halálát. Lord Granville úgy látszik valóban nem ismeri sem e helyzetet, sem saját hazájának hangulatát. A most érkezett távirati hír szerint Granville azt mondá a felsőházban: Anglia leglelkiismeretesebb semlegességét legjobban bizonyítja az hogy mindkét hadviselő fél panaszkodik Angliára.“ Miről panaszkodott Francziaország ? Talán, hogy Anglia töltéseket készít gyalogsága számára, s hajóhadának kőszénszállítója, tüzérségének és lovasságának lószállítója ! Az egyenes támogatás alig érhetne többet. Joggal elítélik tehát Granville politikáját Németországban s nem czél nélkül kérdezik, várjon Angliának oly nagy szüksége van-e egy második „Alabama-kérdésre“ ! Ez utóbbi passus szerint a győzedelmes Poroszország kérdőre szándékozik Angliát vonni állítólagos franczia érzelmű politikájáért. A délnémet államok porosz érzelmei is, melyek egy pillanatig nagy mértékben uralták a kedélyeket, lassan lassan tűnni kezdnek. A porosz koronaherczeg fogadtatása Münchenben távolról sem volt oly lelkesedett, mint a porosz távírda hirdeti. Ellenkezőleg a nép részéről a koronaherczeg határozottan hideg fogadtatásban részesült, noha a királyi udvar teljes hivatalos pompában fogadta őt. A koronaherczeg igen komolyan néze ki s nyomott hangulatban volt, mit nem egyszer ki is fejezett. Bray gróf miniszterelnök rövid értekezletet tartott vele, melyben Bajorország függetlenségét hozta szóba a nélkül, hogy bármi biztosítást kapott volna a herczegtől. Hir szerint a déli hadsereg, melyet a korona herczeg vezetni fog, ma még csak 120,000 emberből áll, és csak három hét alatt szaporítható 200,000 emberre. Ez keltett a herczegben aggályokat a jövő iránt. A csatatérről még mindig nem érkezett fontosabb tudósítás. Egy zürichi magánsürgöny szerint a francziák támadó előnyomulása ismét pár napi halasztást szenvedett, mert a csapatfelállítás módosítása vált szükségessé. A porosz király tegnap reggel utazott a hadsereghez, miből azt következtetik, hogy két három nap alatt a hadműveletek mindenesetre megkezdődnek. A francziák tegnapelőtt megtámadák Saarbrücken, a határ közvetlen közelében levő és némileg megerősített várost. A berlini hírek szerint visszavetettek. Egy más tudósítás szerint ágyukkal lőtték a várost s a házak egy részének tetőit elpusztították, de a golyók senkit sem sértettek meg. Különben igen valószínű, hogy e támadás nem volt más, mint a főhadsereg előrenyomulásának magkírozása. Porosz hírek szerint a francziák átlépték Luxenbourg nagyherczegség határát. A Moselen több franczia ágyúnaszád működik. Egy római magánsürgöny szerint a franczia nagykövet értésére adta a pápának a franczia csapatok hazavonulását, s azt mondá, hogy Francziaország a pápát Olaszország becsületére bízza. A franczia vadászok már útnak indultak és eltávozásukkor a pápa világi uralma ellen tüntettek. Chigi párisi nuntius Rómába hivatott. Hir szerint a római udvar — illetőleg a bíbornokok — azt tanácsolják a pápának, hogy Máltába tegye át tartózkodási helyét. Végül egy bukaresti sürgönyt kell megemlítenünk, mely azt mondja, hogy az oroszok betörése Ruméniába minden pillanatban várható A forrás, melyből e hir fő, igen kétes értékű, s ugy látszik, hogy csak a börzére van számítva. A „Pesti Napló“ tározója. Egy úri társaság. Gaboriau E. regénye. XVI. (Folyt.) Szükségtelen volt Dánielt az öreg hajóorvosnak különösen figyelmébe ajánli. Az öreg különct, mint a hajón nevezték, irgalmatlan volt azok iránt, kik betegséget szintélve, csak a szolgálattól akartak szabadulni, ellenben betegei iránt nagy gyengédséggel viseltetett, mely egyenes arányban növekedett a betegség súlyával. Egy tengernagy között, ki egyszerűen gyengélkedett, és egy veszélyesen sebesült hajóinas között nem sokáig habozott volna. Sok tűnődés nélkül ott hagyta volna a tengernagy urat, hogy a hajóinashoz siessen. Az ilyen különcség ritkább, mint hinné az ember. A nagy veszély, melyben Dániel forgott, elég lett volna arra, hogy drágává tegye előtte. De még más oka is volt erre. Miként mindazok, kik Champcey hadnagygyal utaztak, az orvos is személye iránt élénk rokonszenvet, jelleme iránt csudálatot érzett. Végre tudta, hogy a sebesült kulcsát birta egy titkos gazságnak, mely őt rendkívül foglalkoztatta. De Dániel állapota, fájdalom, olyan volt, mellyel szemben a tudománytól lehetetlen, és melynél csak az időtől, a természettől és a testallattól lehet valamit remélni. Balgaság lett volna őt kérdésekkel faggatni, m után a láz folyton tartott. Voltak perczek, mikor sajkáján, a Cambodie mocsarai közepette képzelte magát, de leggyakrabban küzdeni hitt vesztére törő ellenségek ellen. Folytonosan Brandon Sarah, Elgin Tamás és mistress Brian nevei jöttek ajkaira, átkozódásokkal és iszonyatos fenyegetőzésekkel elegyítve. És ez így tartott húsz napig. És húsz nap, és húsz éjjel lehetett az ő mat-rózát Lefloch Baptistet, ki a gyilkost elfogta, a sebesült ágyánál látni, hol föléje hajolva legkisebb mozdulatára figyelt. Egy izgalmas néne, kit a könyörületesség szelleme lelkesít, és kit a földteke minden pontján lehet találni, mindenütt hol beteg ápolandó, nem lett volna oly türelmes, oly figyelmes és találékony, mint e nyers tengerész. Levetette czipőit, hogy zajt ne csináljon és lábujjhegyen jött ment, látni lehetett, miként készíti nyugtalan és sürgő arczczal a tént, durva kezeivel miként kezeli, mulattató és egyszersmind megható óvatossággal az apró gyógyszerüvegeket, melyekből óránkint egy kanállal kellett a betegnek adni. — Kineveztetlek tengerészeti főbetegápolónak, Lefloch barátom, szólt hozzá az orvos. — Nem volna kedvem ezen hivatáshoz orvos úr, szólt ez fejét rázva. Csak hogy, mikor oda voltunk a Cambodie táján, és mikor Lefloch Baptist mint egy féreg úgy görnyedett a cholera görcsei alatt, és már egészen hideg és kék lett, akkor Champcey hadnagy nem küldött a semmittevő anamiták után, hogy dörgöljék, hanem lánczos lobogós! ő maga dörzsölte mindaddig, míg a meleg és az élet vissza nem tért. És ezt le akarom egy kissé róni. — És jókora gazember is volnál, fiam, ha máskép cselekednél!. . Az orvos sem hagyta el a sebesültet. Minden nap négyszer ötször, éjjel egyszer látogatta és gyakran órák húszat ült ágya mellett, figyelve a kór menetére és a mutatkozó jelenségek szerint félelem és remény között hányatva. Ily módon tudta meg részben Dániel történetét, hogy Ville-Haudry kiasszonyt akarta nőül venni, kinek atyja tébolyodott szerelemből egy kalandornőt vett el, és hogy egy hamisított tengerreszállási parancscsal választák el arájától. Ez megerősítése volt az orvos gyantásainak: ily gyáva hamisítók nem habozhattak gyilkost bérelni . . . De az érdemes orvosban sokkal nagyobb volt az állása parancsolta lelkiismeretesség, hogy sem kibeszélte volna a titkokat, melyeket egy beteg ágyánál megtudott. És mikor a vizsgáló biró, kit a türelmetlenség emésztett, felkereste őt, ami minden másod vagy harmadnapon történt, mindig azt felelte neki: — Nem tudok semmi újat . . Még hetek fognak eltelni, mielőtt a sebesülthez kérdéseket intézhet. Igen sajnálom ezt Crochard Evariste miatt, ki unatkozni fog börtönében, de hiába várni kell. Dániel állapotában a hosszú izgatottságot kimerültség követte. Agyvelejében lassanként helyreállni látszott a rend, ő megismert a körülötte levőket, és néhány érthető szót kezdett rebegni. De annyira el volt gyengülve, hogy majdnem folytonosan bizonyos aléltságban feküdt, mely a halálhoz hasonlított. És mikor néha magához tért ezen kábultságból, csak azt kérdezé gyenge hangon : — Nem érkezett számomra levél Francziaországból? Az orvos szigorú parancsa folytán Lefloch erre változatlanul azt felelte : Nem, hadnagy úr. Ebben pedig hazudott. Mióta Dániel betegen feküdt, három hajó érkezett, két franczia és egy angol, és a levelek közül nyolc vagy tíz Champcey hadnagyhoz volt czímezve. De az öreg orvos azt mondá, és nem helytelenül. — Igaz, ugyan, hogy majdnem lelkiismeretbeli dolog a szerencsétlent oly kínos bizonytalanságban hagyni, de ebben semmi veszély sem rejlik, holott az erős izgalom megölné, oly biztosan és gyorsan, mint a lehellel kioltja a gyertyát. Elmúlt még két hét,mely idő alatt Dániel némileg visszanyerni kezdi erejét és végre lábbadozni kezdett,ha ugyan lábbadozónak nevezhető oly szerencsétlen, ki képtelen még maga erejéből megfordulni ágyában. De állapota tudatával visszatért a szenvedés is, a mely mértékben számot tudott adni magának a megsebesittetése óta lefolyt időről, ugyanis azon mértékben aggályai is nyugtalanító jelleget öltöttek. — Lehetetlen, hogy levél ne érkezett legyen számomra, mondá matrózának, csak titkolni akarjátok előttem, adjátok ide . . . Az orvos átlátta, hogy e rendkívüli izgatottság, ha sokig tart, és oly veszélyessé lehet, mint az, mely a levelek elolvasásából támadhatott. — Koczkáztassuk tehát a dolgot, mondá egy napon. Egy forró délutánon, — már hetedik hete volt, mióta sebesülten feküdt — Lefloch felemelte párnáira, hogy kényelmesebben olvashasson, és az orvos átnyújta neki a leveleket... Dániel örömkiáltásban tört ki. Három borítékon az első tekintetre felismerte Henriette írását, és ajkaihoz emelve azokat felkiáltott : — Végre itt! . .. A hatás oly erős volt, hogy az orvos majdnem megijedt. — Legyen nyugodt, kedves barátom, szólt hozzá, legyen nyugodt! Emberelje meg magát, teringettét! Gondolja meg állapotát! De Dániel mosolygott, mert minden gyanúja elszállott. — Nyugodjék meg, orvos úr, az öröm soha sem veszélyes, és attól, ki nekem ir, csak öröm jöhet számomra. . . Egyébiránt, lássa, milyen nyugodt vagyok .. . Oly nyugodt volt, hogy eszébe sem jutott kikeresni azt a levelet, mely korábbról vala keltezve. Felbontván a legelső borítékot, olvasott: Dániel, kedves Dánielem, egyetlen barátom és reményem e világon! mily gyalázatos kezekre bizott ön engemet ? Mily nyomorultnak adta ön át védelem nélkül az ön szegény Henriettejét ?.. Brévan Maxime, i gaz, kit ön barátjának hitt ha tudná... Ez azon hosszú levél volt, melyet Ville-Haudry kisasszony azon nap után irt, melyen Brévan kinyilatkoztatta neki, hogy szereti őt, hogy előbb utóbb, szép szerével vagy erővel az övé lesz, és melyen csak a nyomor iszonyai és azon gyalázat között,hogy nejévé legyen, engedett neki választást. — A mint Dániel haladt a levél olvasásában halál sápadságot láttak már is oly halvány arczára borulni, szemei mérték fölött megnagyobbodtak, halántékain nagy verejték cseppek folytak le.. . oly ideges reszketés fogta el, hogy fogai egymáshoz verődtek, zokogás fojtogató mellét és színtelen ajkain vérvörös hab tajtékzott. Végre az utolsó sorokhoz ért. „Most már, ha a leány, értem, hogy talán egy levelem sem érkezett önhöz, alkalmasint elsikkasztották azokat. Emezt meg fogja kapni, mert magam fogom a postára vinni. Az Isten nevében Dániel, szerelmünk nevében, jöjjön vissza. Gyorsan térjen vissza, ha meg akarja menteni fien kettenek nem becsületét, mert, ha kellene, meg tudnék halni, hanem életét!“ Az orvos és a matróz ekkor egy iszonytató jelenetnek lettek tanúi. Ez az ember, ki egy perccel előbb nem volt képes párnain felemelkedni, a szerencsétlen, ki annyira el volt soványodva, hogy csontváznak látszott; ez a sebesült, kiben épen csak a lélekzett élt, most lerúgta magáról takaróját, egy ugrással a szoba közepén termett és rettenetes hangon kiáltá: — Ruhámat, Lefloch, ruhámat! Az orvos feléje rohant, hogy támogassa, de ő karjának egy mozdulatával félrelökte. — Az Isten szent nevéért! folytatá, Lefloch, nem fogsz sietni ? Szaladj a kikötőbe, gazember, kell ott gőzhajónak lenni. .. én megveszem. Azonnal sütsék .. mielőtt egy óra eltelnék, útban akarok lenni!. . De e hallatlan erőfeszítés kimerítette. . . Tántorgott, szemei lecsukódtak, és ájultan a matróz karjai közé rogyott rebegvén: — A levél, orvos úr, a levél . .. olvassa el, és ön át fogja látni, hogy nekem el kell utaznom ! (Folyt, köv.) Frankfurt, jú. 27. (Saját tudósítónktól.) (Cs.) Vilmos király mára egész birodalmában általános imádságnapot rendelt. A lakosok szünetelnek minden munkától, a boltok zárva vannak, csak a templomok ajtajai nyitvák, s mindegyikben nagyszámú sokaság küldte föl fohászait a seregek istenéhez. Az imádságban, hogy a német fegyverek győzzenek, hogy a háború minél kevesebb áldozattal és minél kedvezőbb eredménynyel folyjon le, tévetiesen mindenki egy szívvel, egyetértőleg gondolkozik. Amennyire azonban napról-napra inkább van alkalmam észlelni, annál inkább látom, hogy a háború indokát és német nemzeti jellegét illetőleg meg vannak oszolva a vélemények s a nyilatkozásokban a porosz rokonszenv és ellenszenv főleg itt Frankfurtban nagy szerepet játszik. Frankfurt, tudvalevőleg 1866-ig szabad birodalmi város s a szövetségnek fővárosa volt. Mint ilyen természetesen sok oly előnyt élvezett, mely épen az annexio által veszendőbe ment. Az európai kereskedés középpontján, maga is egyik legelső pénzpiaci, tekintetbe alig jöhető adózás, vagyis majdnem teljes adómentesség mellett, Frankfurt az anyagi jólétnek oly magas fokára emelkedett, hogy ha tekintetbe nem vennnők is a német nemzeti jellem particularismusra való hajlandóságát, úgy is kimagyarázható lenne azon féltékenység, melylyel a „senatus populusque Francofurtensis“ több százados függetlenségének eszméjén csüggött. És csüggött is valóban s csak nehezen törődik bele a tényleges viszonyokba, s a tények kényszerűsége által okozott lehangolás utóhangjai itt is ott is, még most is kitörnek. Általában sok ember van Németországon,ki azt szeretné, hogy a kecske is jóllakjék, a káposzta is megmaradjon.Francziaország győzelmét bizonyosan nagyon kevesen óhajtják s nyilvánitni azok sem mernek, de attól bizonyosan sokan tartanak, hogy Poroszország győzelme a vér és vas politikáját fogja érvényre juttatni minden következményeivel együtt, s e következmények a németek egy részének hagyományos kedélyességével nem igen hozhatók összhangzásba. Frankfurt 1866 előtt egészen osztrák rokonszenvvel volt eltelve. Bajos volna ezen rokonszenvnek indokát adni; én alig tudnám máskép kimagyarázni, mint hogy a lakosság az itt és Mainzban fekvő osztrák katonasággal sokkal fidelisebb lábon állott, mint a poroszszal. Az osztrák tisztek kedélyes könnyed modora, társaságossága sokkal jobban összhangzott a lakosság kedélyével s talán érdekeivel is, mint a poroszok rideg merevsége s elzárkózottsága. A két katonai testület, ahol csak egymással érintkezett, a különbözőség érdekes vonásait nyújtotta. Az osztrák katonaság egész jelleme nagyon hasonlított egy gazdátlan ifjúéhoz, ki gazdag örökségének utolsó filléreit adogatta ki; a porosz katonaság pedig az a szorgalmas fiatal igyekvő ember volt, ki szavával s idejével egyaránt gazdálkodva gyűjtögette erejét, hogy rövid idő múlva amannak örökségét is megszerezze. Az embereknek pedig szokásuk az ilyen fölcseperedett urat először félvállról fogadni a csak lassan kint nyugodni bele abba, mit a tények egész logikája különben elkerülhetlennek bizonyított be. Az osztr.-por. háború előtt, midőn a mainzi közös őrség elhagyta az őrséget és Frankfurton keresztül vonult el, az osztr. csapatokat hangos rokonszenv-nyilvánítások közt kisérte a lakosság, míg a poroszoknak ugyancsak gúnyosan hányták szemek közé az „auf Nimmerwiedersehen“ köszöntést.Rövid idő alatt nagyon érzékenyen kellett Franfurtnak tapasztalnia a„vae victis “igazságát. De a keserű tapasztalás nyomait még nem törölte el egészen az idő, s így történik, hogy a mostani nagy napokban egy-egy hidegebb várost, legalább a Majnától északra nem igen lehetne találni, mint amilyen a mi városunk. A lapok hiába beszélnek hazafias lelkesedésről, ilyennek bizony — legalább a mi fogalmaink mérve szerint — hirét sem lehet itt látni, ha csak nem épen az újságok hasábjain ; az pedig nagyon nyomda-festék szagu enthusiasmus. Az itt megjelenő lap közül épen a legtekintélyesebbet a Frankfurter Zeitungot — joggal vagy jogtalanul — franczia rokonszenvvel vádolják többi kollegái s csakugyan a napokban történt, hogy a nevezett lap szerkesztője a Rajnán túl körutazási tevén a hangulat és katonai mozgalmak megtekintése végett, egyik katonailag megszállt helyről a parancsnok kereken kiutasította a szerkesztőt, lapjának hazafiatlan irányával nem tartván megegyezhetőnek a körutazásnak részére való megengedését. A nyilvános helyiségekben aligha foly a háborús idők fölötti nézetcsere oly élénkséggel, mint a mind térbeli, mind érdekeltségi tekintetben oly sokkal távolabb fekvő Pesten; a szabad nyilatkozást egyébiránt a már kihirdetett félostrom állapot is természetszerűleg akadályozza. Legfölebb nőknél nem képez ez akadályt, kik különben is von Haus aus érdekesnek ingerlőnek szokták tartani az ostrom állapotot, így ma a table d’ hote-nál három porosz tiszt s egy polgári állású házaspár voltak szomszédaim. A tisztek — távol hatvanhatodiki hirhedett hetvenkedésektől — mindenről inkább beszéltek , mint a háborúról ; a mi hármunk társalgása pedig természetesen ezen tárgyba kapaszkodott bele, főleg miután magyarságomat megtudták. A férj porosz volt, a nő szász, amaz félig tréfásan, félig komolyan panaszolta el, hogy mindeddig istennek tetsző, békés családi életet éltek, neje soha nem politizált, de mióta a háború napirenden van, fölbomlott köztük az egyetértés; felesége nagy szász, jó német, de poroszellenes, ő pedig természetesen jó német érzelmei mellett is elsősorban mégis csak porosz. A politika által imigy megmérgezett családi életnek valóban csakhamar tüzes jeleneteit kellett látnom ; a laubenheimi által talán szokottnál jobban is fölhevült kis nőcske nagyon hangzatos és éles kifejezésekben nyilatkoztatta poroszellenességét s fölhívott engem is ismételve, hogy mi magyarok ne rokonszenvezzünk a poroszszal, hanem csak a némettel, mert az nem mindegy s adjam ezt tudtára a magyar közönségnek is. A porosz tisztek bámuló pillantásai, a férj csitítása, az én az udvariasság és kriegsgerichtliche Verherung közt ingadozó habozásom mind nem volt képes a derék szász menyecske pattogásainak határt vetni, még csak szivecskéjének (nőknél természetesen ez a politika székhelye) apró förgetege ki nem tombolta magát. Azt azonban ezen porosz férjtől, valamint másoktól is hallom, hogy Dél-németországban, különösen Württembergben nagyon meg vannak oszolva a vélemények. E megoszottságot természetesen nem úgy kell érteni, mintha Francziaországgal rokoszenvezne valamely párt, hanem igenis van párt, amely e háborút Poroszország politikája következményének tekinti, mely a jövőt fekete színben látja, s a szabadság ügyét félti, bármely lapjára essék is a hadikoczka.E párt azonban most elhallgatott; nyilatkozata egyelőre nem csak időszerűtlen, hanem erélytelen és hazafiatlan is volna. Ausztria és Magyarország magatartása a hírlapi és magán discussiók gyakori tárgyát képezi. A dolgokat itt legtöbbször nagyon visszás alakban szeretik e részben értelmezni, amihez természetesen nem kis részben szolgáltat okot az osztrák lapok több, mint nevetséges maguktartása. Itt Ausztriát — beleszámítva persze Magyarországot is — csak úgy fogják föl, mint német hatalmat, melynek most előbbvaló gondja sem lehet, mint előrobogni csapataival a Rajna őrizésére. Ha porosz lap gondolkozik igy, ahoz kell egy kis szemérmetlenség, ha a délnémet ringatja magát ily álomban : ez egy kis politikai rövidlátása a 66-ki nyomorúságos fogantatású fegyvertestvériség jámbor reminiscentiája; ha osztrák lapok viczkándóznak ekép a nagynémetség mámorában , az meg kétszínűség. Egyébbiránt épen a porosz az, mely ilyesmire legkevésbé gondol s hiszem, hogy amaz osztrák penna hősökre — ha segélykészen a Rajna partján látná őket — nem épen udvariassan kiáltaná: ki hívta az urakat ide ? mit keresnek itt ? Különben is a porosz — ha a külsőségek után lehet ítélni — mindjobban el van telve győzelmi bizodalommal. Ha Francziaország a hadüzenettel egyidejűleg készen van német földre törni, akkor talán csekély akadályra talált volna Berlinig. De, amitől a poroszok nagyon féltek, ez nem történt meg; ma pedig már csatakészen áll a németség, s egy ma elterjedt hir szerint — mely azonban lehet csak oly üres hír, mint minden ilyen napokban — holnap a poroszok fogják megindítani a támadást, hogy így a háború színhelyét lehetőleg Francziaorságba helyezzék át. A csapatok fölszerelése, kiállítása, öszpontosítítása nagy szabatossággal ment végbe, vagy még részben folyik. Többször láttam már magam is reggel a vonatokkal több száz behivottat érkezni a városba, az érkezők hosszú német paraszt kabátjaikban, melyeken azonban egyiknél másiknál három-négy érdem jel ékeskedett (ebben tudvalevőleg Poroszország nem szokott fösvénykedni) nem nyújtottak épen hadias látványt, de már délután ugyanazon behivottak fényes sisakjai lepték el a piaczot s teljes fegyverzetben csendes jelszó mellett hagyták el egy másik vaspályán a várost. A lovasság kitűnő szép lovakkal van ellátva. A közép-rajnai hadsereg főhadiszállása, melyen maga a király fog tartózkodni, még nincs biztosan megállapítva. Először Emsről beszéltek, melynek azon előnye volna, hogy a király egyszersmind az oly hirtelen félbeszakított gyógyfürdői idényt is folytathatná; újabb hír azonban azt mondja, hogy Frankfurtba fog helyeztetni a főhadiszállás. Frankfurt most már meglehetősen el van vágva minden közlekedéstől; az itt szorult idegenek csakis jól kilesett pillanatban mozoghatnak ezen vagy azon irány felé, mert a vasútvonalak hadi czélokra vannak nagy részben igénybe véve. Az utczákon a colporteurök nem rosz üzletet csinálnak ; minden fordulatnál találkozik az ember „legújabb sürgönyöket“ kínálókkal reggeltől estig; de ezen legújabb sürgönyökben újabb hírek teljességgel nem találkoznak; az olyan mondva csinált újságot, hogy „ismét összeütközés a határon ; a francziák 10 embert vesztettek; a mieink közöl csak egy ló kapott egy sárlövést a hátulsó (!) czombjában — nagy jámborság volna elhinni. A háború. A két hadsereg ordre de batailleja egy bécsi porosz érzelmű lap szerint a legújabb és legmegbízhatóbb források szerint a következő: A franczia hadsereg. A francziák főműködő hadserege hat hadtestből áll. A hetedik hadtest a tartalékot képezi. Az egész franczia hadsereg felvonulása be van fejezve. Az egyes hadtestek kiindulási pontja a várható offensiva esetén a következő : Közép : főhadiszállás Metz, főparancsnok Bazaine tábornagy, egyszersmind a 3-dik hadtest parancsnoka; második hadtest, Frossard tábornok, főhadiszállás St.Avold; ötödik hadtest, de Fairry tábornok, főhadiszállás Bietsch ; hatodik hadtest (császári gárda) Bourbaki tábornok , főhadiszállás Nancy. Balszárny: negyedik hadtest, L’ Admirault tábornok , főhadiszállás Thonville. Jobbszárny: első hadtest, Mac Mahon tábornagy, főhadiszállás Strassbourg. A tartalék-hadtest Canrobert tábornagy alatt alkutatik a chalonsi táborban. A nevezett hat hadtest — a tartalékok nélkül — 23 gyalog- és 7 hadosztályból áll, mi kerek számban a tüzérséggel együtt 350,000 embert tesz. A tartalék 50,000 emberből áll. A legújabban besorozott újonczok száma 130,000. A keleti departementek mozgó honvédsége 150,000 emberből áll, de ez az ország határain kívül nem alkalmazható. Az egész hadsereg főparancsnoka maga a császár, a táborkar főnöke Leboeuf tábornagy. A német hadsereg. A német hadsereg tulajdonképen három hadseregből áll. Az északi hadsereg a jobb szárny a Köln-Coblenz-Mainzi vonalon a Rajna balpartján áll. A hetedik (Zastrow) tábornok és a 8-ik Goeben) hadtestekből áll, főparancsnok Hervarth von Bittenfeld tábornok. Főhadiszállás Koblenz. A közép vagy nagy hadsereg a Rajna balpartján Mainez és Manheim közt áll, de egyes részei a Rajna jobb partján egész a franczia határokig terjeszkednek. Következő hadtestekből áll: kilenczedik (Mannstein tábornok), tizenegyedik (Bőse tábornok) tizenkettedik (szász koronásig), hatodik (Tumplincz, az első bajor hadtest, és a porosz gáza (Ágost württembergi herczeg) E hadsereg főparancsnoka Frigyes Károly herczeg, főhadiszállás Mainz. A porosz király és Moltke tábornok ugyan a hadsereghez csatlakoztak. A balszárny vagy a déli hadsereg Manheim és Karlsruhe közt áll. E hadsereg a harmadik és negyedik porosz hadtestből, a badeni és második bajor hadtestből, a würtembergi hadtestből és a hesseni hadosztályból alakul. A tartalék a harmadik (Avensleben II.) és negyedik (Avensleben II.) porosz hadtestből Steinmetz főparancsnoksága alatt áll. Ezen haderő összesen 520,000 embert tesz a honvédségen kívül. Megemlítendő azonban, hogy e hadsereg még nincs egészen rendeltetése helyén. Páriából, Napóleon császár következő rendeletben Eugenia császárnét nevezte ki az ország régensnőjéül .