Pesti Napló, 1870. augusztus, esti kiadás (21. évfolyam, 200-206. szám)

1870-08-25 / 200. szám

200. szám. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. szám. I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlegény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Ferencziek-tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Csütörtök, augustus 25.1870. ESTI KIADÁS. Előfizetési föltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva. Egész évre ... 22 frt. Félévre .... 11 frt. Negyedévre ... 5 „ 50 kr. Két hóra .... 8 „ 70 kr. Egy hóra . . . n 85 kr. 21. évi folyam. Hirdetmények dija: 9 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 9 ujkr. Bélyegdij külön 30 ujkr. Nyílttéri 6 hasábos petitsor 25 ujkr. PEST, AUGUSTUS 25. A Migaz OSztrák-magyar monarchia a legnagyobb lelkiismeretességgel ipar­kodik mindent kikerülni, mi kijelentett semlegességére csak a legkisebb árnyé­kot vethetné a berlini lapok különös örömöt találnak még mindig a bécsi ka­binet politikájának rágalmazásában. A feudális Kr. Z. indította meg a hirlapi hadjáratot Ausztria ellen s azóta e lap s a többi lapok szakadatlanul és erélyesen folytatják azt. Ma a Nat. Z. a nemzeti szabadelvű párt"közlönye, egész dühhel szólal fel ama semleges hatalom ellen, mely azon gyanúban áll, hogy Elsass és Lothringia Németországba kebelezését nem fogja megtűrni. E hatalom nem len­ne más mint Ausztria. A lap kijelenti, hogy a szándéknak csak egyszerű nyil­vánítását és „a megkezdődő ellenséges­kedés ad­usának“ tekintendi Poroszország. Reméljük , hogy még meggondolja a dolgot, mert nem Ausztria, hanem — tán Anglia kivételével — minden európai nagyhatalom — ellenzi Francziaország területi épségének megsértését. A semlegességi liga Ausztria legú­jabb hozzájárulása folytán végleg is mega­lakult. Tudvalevőleg az angol kormány terve volt a semleges hatalmakat azon czélból egyesíteni, hogy a háború koc­­­káztatása biztosíttassék. A ligához csatla­kozó hatalmak kötelezik magukat a leg­teljesebb semlegességre, melyet csak ak­kor szabad elhagyniuk,­ha előbb a jegy­zőkönyvet aláíró többi hatalmak e szán­dékukat bejelentik. Visconti Ve­no­s­­­a olasz külügyminiszter nem­rég kijelente a parlamentben, hogy Olasz­ország és­­ O­roszország, a liga jegyzőkönyvét aláírták. Külügyi hivata­lunk sokáig habozott, mert elhatározásá­nak teljes szabadságát megőrizni akarta. A legújabb hír­ek szerint azonban Ausz­­tria-Magyarország részéről is aláiratott a jegyzőkönyv. Pária készül az ostromoltatásra. Egy napon, 20-án, Francziaország minden ré­széből 230,000 önkénytes, szabad lövész, tűzoltó és rendőr érkezett oda. Egy ezred önkén­­tes lövész a porosz hadsereg háta mögé ment, hogy ott a guerilla harczot szervezze, mi a franczia parasztság rop­­pant elkeseredése mellett nem csekély bajt okozand a poroszoknak. Másrészt a né­­metek is iszonyú erőlködéseket tesznek. Porosz forrás szerint 14-ke óta 300,000 ?) harc­os szállíttatott Francziaországba. A legnagyobb rész Kölnön át­ment.Roon hadügyminiszter pedig magára vállalta, hogy október 1-jéig még 250,000 kato­­nát állít síkra. E szerint az egész német nemzet Francziaországba vándorol. Ha a titek valók, úgy oly háború lesz a mos­­ini, mely harczosainak számát tekintve e­gyetlen a világtörténetben.A rajnai vá­­ak Köln, Maincz, Koblenz stb. leszerel­­­tnek s az ágyuk Metz alá szállíttatnak. A legnehezebb ágyuk Pária ostromára fognak fordittatni. A német győzelmek a német hirlapok fejét egészen megzavarta. Nemcsak Ausz­tria, hanem Angolország ellen is a legsér­tőbb húrokat pendítik meg s a tengerek királynéjáról oly hangon beszélnek, mely a már a legkisebb vazallus arczát is szé­­gyenprrral boríthatná el. A „Köln Z.“ például a „Times“ egy czikkére a béke­követelés ügyében következőleg felel .• „Ha valaki azon igénynyel áll elő, hogy két küzdőt elválasszon, általában azt tesz­­szük fel róla, hogy erélye és méltósága által biztosítá magának a felek elismeré­sét. Ha azonban akkor, midőn még ideje volt a veszélyt meggátolni, gyáván visz­­szavonult, ha a küzdelem alatt egyik fer­de állításokból a másikba ingadozott, ha azután az első siker után a győzőnek hosszabb praedikatiót akar tartani, mely­ből az aggályt saját gyapotja iránt bu­sán kipislogni lehet látni, akkor legyen elkészülve, hogy az ősi, goromba szó hangzik eléje: „lex mihi mars! hagyj bé­kében !* 1 „Pesti Napló“ tárczája. Egy art társaság. Q­aboriau E. regénye. XXVIII. (Folyt.) Ez az ember két vagy három­ kilométernyire ■zél alatt egy könnyű hajót jelzett, minek a flotákéi szoktak lenni, melyről kétségbeesett íszjelek küldettek. A kapitány és Daniel szomorú tekintetet vál­­­ttak. A legkisebb késedelem az ő helyzetükben és­­ időben, mikor az éj oly gyorsan beáll, meg­osztotta őket minden reménytől, hogy még az­te partra szállhassanak ... És ki tudhatta, ennyi időt veende igénybe a hajó megmen­­ne ? — Már mindegy! — szólt Daniel, itt nem let tétovázni. ■— Menjenek a pokol fenekére! — káromko­­ik a kapitány. De azért lassusstá a hajó menetét és oldalt folittatta, hogy közelebb menjen a veszélyezte­tt hajóhoz... Ez elég munkát és fáradságot vett igénybe­­ végre, félóra múlva, kötelet vethettek a Sint-Louisról a hajónak .. Két ember volt benne, akik siettek a Klipper kezetét elérni. Az egyik mintegy húsz éves matróz volt, a másik mintegy ötvenéves úri­ember, ki igen iszul látszott magát érezni és kis apró, világos­­liga szemeit nyugtalanul jártatta körül. A kapitány megvizsgálta a hajót és látta, hogy minden rendben volt rajta, és semmi sem hiányzott. Ekkor borzasztó haragra gyúrva nyakon ra­gadta a fiatal matrózt és úgy megrázta, hogy majd kitekerte a nyakát: — Tréfálni akarsz velem ? kiáltó rettenetes káromlások között, mit jelent ez a rész tréfa ?.. Miként kapitányunk, a S­a­i­n­t-L­o­n­i­s mat­rózai is felismerték a vészjelek szükségtelensé­gét és nagyon felingerlődtek azon, a­mit csak ostoba mystificatiónak tartottak. Azért fenyegetőleg vették körül a fiatal ma­trózt, ki rettenetesen ficzkándozott, a kapitány erős kezei alatt, és marseillei ejtéssel kiáltá : — Ereszszen el ! . . . Megfojt ! . . . Nem én vagyok a hibás, hanem ez a polgár, ki ma reg­gel kibérelte hajómat egy tengeri sétára . . . Én nem akartam jelt adni . .. Azért valószínűleg nem menekült volna meg azzal az egy ház ütéssel, a­mit már kapott, ha a másik segítségére nem siet, és sőt testével nem födözi. — Hagyja e szegény fiút, csak én vagyok a hibás. A kapitány dühösen visszataszította őt. — Tehát ön merészelt .. . kiáltó amazt tekin­tetével méregetve . . . — Igen, én !. . . De erre okaim voltak .. . ez a hajó a Saint-Louis, nemde, és Saigon­ból jön ? — Igen! . . . s aztán ? — Ezen a hajón kell lennie Champpey tenge­rész hadnagynak. Daniel, ki eddig hallgató nézője volt a jele­netnek, kíváncsian előlépett. — Itt vagyok, uram, mondá, mit akar tőlem ? Az úri­ember felelet helyett, az örömtől elka­patva, égnek emelé karjait és kiáltá: — Végre győztünk !... Azután Dánielhez és a kapitányhoz fordult. — De jöjjenek, uraim, jöjjenek, én magavi­seletem­ magyarázatával tartozom önöknek és tanuk nélkül kivánok önökkel beszélni. Az idegen, ki sápadtan és zavart tekintettel jött fel a Klipper fedélzetére, már jobban lát­szott lenni és meglehetősen szilárd lépéssel kö­vette a hajó ingása daczára a kapitányt és Dá­nielt egy magános helyre. Itt volnék-e, kezdő azon hadicsel nélkül, me­lyet használtam ? Világos, hogy nem. Pedig a legnagyobb érdekem volt benne, hogy a Sant- Louist elérjem, mielőtt a kikötőbe bevitorlázott volna. . . Azért egy perczig sem tűnődtem. Egyszerűen összehajtott papirost vett ki zse­béből és oda nyújtotta Dánielnek. Itt van az én mentségem Champcey hadnagy úr, nézze vájjon kielégítőnek találja-e ? A tiszt mély meglepetéssel olvasott: „Én meg vagyok mentve, Dániel és e levél átadójának köszönöm életemet és fogom köszön­ni a szerencsét önt viszont láthatni . . . Legyen iránta azon bizalommal, melylyel legbiztosabb és leghívebb barát iránt viseltetünk és esede­zem önhöz, kövesse szószerint az ő utasítását. Henriette:“ Dániel, ki oly fehér lett, mint a fal, tántor­­torgott ... a roppant és hirtelen rom túlhalad­ta erejét. — Tehát valóban igaz, hebegé, ő él ! . . — Ő nővéremnél van, minden veszély ellen biztosítva. Es im­ az uram, ki megmentette őt! . . — Én vagyok ! . . Dániel megragadta és erősen megszorította az idegen kezét. — Uram, kiáltá reszkető hangon, bármi tör­ténjék, én soha sem fogom hálámat ön iránt leróhatni. .. De jegyezze meg ezt az egyet jól: mindig és minden körülmény között ön bizto­san számíthat Champcey hadnagyra. Az idegen különösen mosolygott és fejét rázta. — Nemsokára, mondá, emlékeztetni fogom önt ígéretére, uram. A derék kapitány a két ember között állva hol az egyikre, hol a másikra nézett, hallgatta, őket, de nem értett egy szót sem, bármint meg­­erőtette is képzelő tehetségét. Csak azt az egyet értette, hogy az ő jelenléte legalább is fölösleges.­­• E szerint, mondá Dánielnek, nem kell nagyon haragudnunk azon esm­ért, melyet ez az ur elkövetett. — Haragudni! . . Oh nem ! bizonyára nem! — Akkor magukra hagyom önöket . . . Úgy hiszem, kissé nagyon megtaláltam szorítani a matróz nyakát, azért adatok majd neki egy por-­ tló pálinkát, hogy helyreállítsa. Erre a kapitány eltávozott, Ravinet atya pe­dig folytatá: — Ön talán azt fogja mondani, Champcey úr, hogy egyszerűbb lett volna, önt a kikötőben be­várni és ott e levelet átadni. — Ha én megtud­hattam a minisztériumnál az ön érkezését, úgy ezt mások szintén ismerhetik ... És bizonyos lehet uram, hogy ma reggel óta, mióta a Saint- Louis jelezve van, egy kém lesi önt a parton, ki önt egy perczig sem fogja szem elől tévesz­teni, és számot fog adni önnek legkisebb tetté­ről, mozdulatáról és minden lépéséről. — Mit bánom én ! — Oh ! ne mondja ezt, uram!... Ha ellensé­geink tudnák, hogy mi együtt vagyunk, ha csak meg tudnák azt, hogy szóltunk egymással, min­dennek vége volna ... ők megismernék a ve­szélyt, mely őket fenyegeti, és ők kikerülnék boszunkat. Daniel alig hitt füleinek. — Ellenségeink ? . . . kérdé, hangsúlyozva a többes számot. — Igen, én azt mondom, ellenségeink. Bran­don Sarah, most Ville-Handry grófné, Brévan Maxime, Elegin Tamás és mistress Brian ... — Ön tehát gyűlöli őket! . . . — Hogy gyűlölöm-e ! ... Az az, hogy öt év óta csak az a remény tart életben, hogy bosszút fogok rajtuk állhatni! . . . Igen, öt éve már, hogy titokban a vadnak makacsságával kö­vetem őket, öt éve, hogy türelmem szünte­lenül, apránként aláásom lábaik alatt a földet... És ők nem is gyanítják ! . . Tudják-e csak azt is bizonyosan, hogy élek ? Nem, még,ezt sem .. különben mit törődnének velem ! . . Ők oly mé­lyen letaszítottak a sárba, hogy nem is képze­lik, miszerint én valaha egészen hozzájuk fel­emelkedhetnék. Ők arc­átlanul diadalmaskod­nak, pöffeszkednek gonoszságuk büntetlenségé­ben, nagyon biztosaknak és majdnem meg nem támadhatóknak hiszik magukat, mert a jó vagy rosz módon szerzett arany hatalmával bírnoka­. És mégis, közeledik az Ítélet órája ! .. Én, a nyomorult, kinek rejtőznie és napról-napra mun­kája után élnie kell, én elértem czélomat.. . . Minden készen áll, és még csak meg kell rúg­nom bűneik épületét, hogy összedüljön és el­temesse őket.. Istenem! csak negyedrészét lás­sam őket szenvedni annak, a­mit én szenved­tem, és megelégedetten fogok meghalni! .. Ravinet atya egy lábbal magasabbnak látszott, a gyűlölet eltorzította szelíd arczát, hangja resz­ketett a dühtől, sárga szemei villogtak. Dániel csodálkozva kérdé magától, hogy azok kik az ő és Henriette vesztére összeesküdtek, mivel bánthatták meg ez a békés külsejű em­bert, virágos mellényben­­és nagy gallérű ka­­bátban. (Folyt, köv) A Rajna vidékéről, aug 20. (Saját levelezőnktől.) (K.) A történelem a valószínűleg vége felé járó 1870-ks német-franczia háborút a legnagyobb­­szerű események közé fogja számítani. Eltekint­ve még csak ezután belátható következményei­től s az általa létrehozandó politikai változá­soktól , magában a hadjárat az 1866-kit is nagy mérvben fölülmúló tökélyre emelten mutatja föl a modern hadviselés tudományát. Má­sodszor bizonyította be a porosz hadsereg — s a lecske talán ezúttal ís hasznára fog válni a többi hatalmaknak is — hogy mit tehet a tudo­mány, a rendszer a pontos szervezet, az ellen­ségnek és saját erőnknek lelkiismeretes latbave­­tése, a mindent átható gondosság még a világ legvitézebb hadserege ellenében is, ha ennek kíséretében az említett kellékekkel épen ellen­kező tulajdonságok uralkodnak. A francziák készültek a háborúhoz, a poroszok pedig készen voltak a szó legteljesebb értel­mében ; ez volt és lett a döntő mozzanat. En­nek méltatását azonban avatottak és műér­tőbb follnak engedve át, a porosz hadviselés két nagy emeltyűjéről a­­hadi közleke­dés és az egészségügy szervezésének rendezéséről kívánok röviden szólani. Megjegyzendőnek tartom előre is, hogy habár a háború német-franczia háborúnak nevez­hető , a­mi a szellemet, a rendszert, a szervezetet illeti,az­ tökéletesen porosz volt; porosz a keret egészben, melybe a többi német államok hadju­taléka is beillesztetett, ezen szellem tette lehető­vé, hogy a különben ismeretes délnémet gyá­moltalanság és élhetetlenség helyett egy minden részeiben egységes akarat által szigorúan egy czélra föltartóztathatlanul törő egyenletes erélyt láttunk kifejtve. Valamint a lőpor föltalálása a hadviselést gyökeresen megváltoztatta : úgy lehet mondani, hogy 4—500 évvel később jelen századunkban hasonló változás állott be a gőzerő fölfedezése által. Ha egy Nagy Sándor vagy Julius Caesar az új korban föltámadt volna sírjából, legfölebb káplánnak lett volna alkalmazható a Nagy Fri­gyes vagy az I. Napóleon seregében; de ismét, ha e két utóbbi most hagyná el a tétlen halotti álmot, az újabb hadi tudomány ábéc­éjén kel­lene a tanulást kezdeniök, hogy Water Moltke vagy Bazaine a törzskarban valami hasznukat vehesse. A hadi közlekedéstan bizonyosan a hadtudomány egyik legfontosabb ágát fogja a legközelebbi jövőben minden műveit államban képezni. Fontossága természetesen párhuzamo­san növekszik az ország vasúti hálózatának fej­lődésével. A­mely ország vaspályákkal, s külö­nösen az ország határain vezető vonalakkal kel­lőleg ellátva nincs , az egy e tekintetben fejlet­tebb állam ellen támadó háborút semmiképen nem folytathat, sőt saját határait sem képes megvédelmezni. A vaspályák stratégiai fontossága azonban horderejük teljes ismerésében és felhasz­nálásában rejlik. A horderő szó épen ki­fejezi az állítás magvát képező gondolatot.Ezen­­túl nem a közlekedési személyzetnek feladata csupán a vasutak szállítási képességének fontos statistikáját ismerni, hanem a hadtudománynak s az azzal foglalkozó egyéneknek feladata az . Halottam elbeszéltetni, hogy midőn a közelebbi június hóban a németországi vaspályák képvise­lői talán Lipcsében gyűlést tartottak , mindnyá­jan elbámultak a tanácskozásokban szintén részt vevő némely porosz felsőbb katonatisztek szaka­­vatottsága felett, melynek jeleit adták a közle­kedésügy hadtani oldalának éljes és az aprósá­gig menő ismeretében. Így történhetett aztán, hogy a mozgósítás pillanatában már minden részleteiben kidolgozva készen állott a terv, mely lehetségessé tette egy hét alatt annyi erőt gyűjteni a határokra, mennyivel már az ellenség első lökéseit feltartóztathatni hitték, s két hét le­folyásával annyit, a­mennyivel már az ellensé­ges földre való betörést is biztosított sikerűnek reménylhették. A német nép és egész Európa azt hitte, hogy a francziák tetemes egérutat nyertek a poroszok előtt készületeikben , a porosz hadvezetők azon­ban biztosan számítottak öntudatos rendszerekre,­­ s a francziáknak jól ismert gondatlanságára s rendszertelenségére. Az eredmény megmutatta,­­ hogy jól számítottak, s a porosz iskolamesterek­­ másod ízben bizonyították be az ámuló világ­nak, hogy értik a győzelem feltételeit. A tudósítások gyakran jelentették s most utó- ■ lagosan is jelentik, hogy a franczia hadosztályok­­ elhelyezésében minő zavar és összevisszaság uralkodott. Helycsere, újabb fölállítások, szük­ségtelen ide oda marsíroztatások történtek. Ad­dig ellenben a német hadak mozgósítása egy óriásilag működő gépezethez hasonlított, mely­nek minden része óráról órára kimérten hajtotta végre mozdulatait. A beszólított legénység a ki­tűzött parezre megjelent a kijelölt állomáson, hol i­­ár akkor nem csak a parancsnokló főtiszt, hanem a vonat készen állott, mely rendeltetése helyére szállítsa. Nem előbb és nem később tör­tént a behívás, mint a mint épen a rögtöni föl­szerelés és továbbszállítás lehetősége parancsolta így egészen szervezett és megalakult ezredek jelentek meg a határokon. A már többnyire csa­ládos Landwehrer nem zavartatott ki előbb nyu­galmából, mint a mint épen szükség volt rá, mi­dőn már a sorhad rendeltetése helyén volt. Most pedig ez is nagyobbrészt már a hadsereg háta mögött áll; csak a napokban hallottam egy Land­­wehr-tiszttől, hogy mintegy 150 ezeren állanak a franczia határokon, hogy a sorhadakkal suc­cessive lépést tartva, annak hadvédét­­képezzék, így a Landwehr az erősség­ek őrizetét és az el­foglalt tartományok megszállását teljesítvén, a sorhaddal egyenlő szolgálatot tesz és szabad ke­zet enged annak egész ereje kifejtésére. Ezen kívül természetesen nagyszámú katonaság van még minden egyes városban, t. i. uton ezek kik folyvást gyakoroltatnak és egy két hónap alatt, ha szükség lenne rájuk, szintén a csatatérre me­hetnek.­­ A közlekedési vonalak ez óriási tevékenysé­ge az illető vasúti személyzet részéről — mely szintén katonailag van szerezve — természete­sen roppant erőfeszítést kíván. Egy hónap óta, mint maguk e többnyire barátságos és udvarias emberek — egyébiránt nem panaszoskodva — mondják, nincs nappaluk és éjjelek; a porosz győzelmek egy jó része ezen egyéneket illeti, s ha e katonák zászlóik végére, úgy ők is föltehe­­tik a koszorút gépeik homlokára. E roppant föladat megoldását magától érthe­­tőleg a német vasúthálózat nagy fejlettsége tette lehetővé s az, hogy a vonalak többnyire kettős vágánynyal bírnak. Azonban egyszersmind épen e komplikált hálózat tette szükségessé, hogy minden a legpontosabban intéztessék el, hogy a vasúti csomópontokon, hol gyakran több vonal szakad egymásba, semmi megtorlódás és fönakadás ne történjék. Ki ezen összevágó, nagymérvű közlekedési ügy tanulmányozását tűzné ki kizárólagos czél­­jául, ily hadi mozgalmak alkalmával: igen szép és tanúságos munkát végezhetne, ha és a menü­ben ezen gigási működés belső szervezetébe való bepillantást is szerezhetne magának. A külső je­lenségek látása magában is érdekes. Békés idők­ben szokatlan nagyságú vonatok érkeznek rövid időközökben a pályaudvarokra; gyakran any­­nyira tömve van minden vágány a jövő és menő vonatokkal, hogy a pályaudvaron közül még másik kettő is türelmetlenül dörömböl és vára­kozik a bebocsáttatásra. Egyik sebesülteket szál­lít a csatatérről; az ilyennek mindig elsősége van; másik új katonaságot viszsza a csatatérre; a harmadik kenyér és egyéb élelmi­szerekkel van tele; az is rá van írva az egyes kocsikra, hogy a szállítmány melyik hadtest számára megy; a negyedik jeget, kötő- és gyógyszereket és egész­ségügyi személyzetet szállít; az ötödik élő bar­mokat, melyek bús hangokban adnak kifejezést honvágyuknak ; a hatodik hadszereket, ágyukat és úgy tovább. És mind megy, jön lázas sietség­gel, hogy az ember csudál­hatja, hogy mind­eddig oly kevés vasúti szerencsétlenség történt. A rendes személyszállításra természetesen gondolni sem lehet a harcrtér közelében levő vonalokon ; jegyeket Németországra most már ugyan adnak ki, de azt mondják : „tessék men­ni akkor és ott, a­mikor és a­hol lehet.“ Voltak pályák, melyek az utóbbi napokban újra meg­nyitották a személyszállítást; két nap múlva be­szüntették újra, mert lehetlennek bizonyult be. Egy ily vonattal menve magam is, egyik állo­máson nem kevesebb mint 19 órát várakoztunk, még tovább lehetett menni. Megy tehát az em­ber ott, a­hogy tud, legjobb a katonákkal együtt, mert ott legalább van szalma terítve a szekér aljára, de töltöttem úgy is egy egész éjszakát egy teherszállító vagyonban, hogy semmi ülő­hely nem volt, a padlat pedig, mivel talán előtte való nap lovak vagy más ilyen „Nicht Raucher“ féle utazók számára volt berendezve, nagyon nedves és szagos volt arra, hogy rá leteleped­hessen­. A harertér mérhetlen nagy s­zükségletei számára azonban nem képesek a vaspályavo­nalak ily roppant erőfeszítés mellett sem eleget tenni, nem főleg, mióta a harertér Francziaor­szágba van áthelyezve. A főhadsereghez a né­met földről egyetlen vonal szolgál, az, mely Saarbrückentől megy Metz felé s hue ad tantam sitim et famem! mégha egyéb nem kel­lene is mint enni-inni­való, így az országutakat is ezer meg ezen fuvar futja keresztül szakadat­lanul ; ezer intézkedés nélkül az éhség űzné ki a franczia földről a németeket s még igy is bi­zonyosan sokat kell koplalni azon vajas-kenyér vitézeknek, kik közöl egyik 66-ban szivrázólag, panaszkodott a „Kölnische Zeitung“ hasábjain a fölött, hogy a csehországi strapácziák idejé­ben a kenyeret vaj nélkül kellett ennie.­­ „Sze­gény Lambert, mennyit nem szenvedett!“ A hadi közlekedés megkönnyítésére egyéb­iránt folytonosan erélyes munkálatok létez­nek. Magában Németországban is­­rögtönöz­nek némely vonalak összeköttetéseinek megrö­vidítésére ideiglenes vaspályákat, ilyet azonban látni nem volt alkalmam, szerkezetükről csak hallomásból értesültem. Hasonló vaspályák le­rakása végett több ezer munkást szállítanak Francziaországba. Egyik pfalzi városból 500 ilyen utazott el épen ott tartózkodásom alkalmá­val ; a könnyen hivő közönség közt erősen tar­totta magát azon hír, hogy a munkások Metz aláaknázása végett szállitatnak el, hogy egy szép reggelen az egész franczia erősséget és had­sereget légberöpítsék. Gondolatnak nem rész, legelább is ér annyit, mint a francziák légköri battériája, melylyel a porosz hadakat megakar­ták semmisiteni. Levelem hosszabbra nyúlt mint gondoltam, az egészségügyi személyzetről legközelebb. A háború. A mai posta kevés hirt hozott a harertér ese­ményeinek folyamáról. Az érdekes­ apróságo­kat itt következőkben állítjuk össze: Basel aug. 23. d. e. 5 óra 3 percz. Troyes­­ból 22. estéről jelentik, hogy a porosz előhad Fresnesen át Etainhez közel áll s a francziákat Bazaine vezetése alatt üldözi. Bazaine csapatait a legjobb rendben vezette vissza részben a ver­­duni után, részben a városnak megkerülésével s jelenleg észak felé állt három órányira Clermont­­hoz. A leghatározottabban állítják, hogy a fran­czia csapatok kimerültségök s fáradalmaik da­czára gyors menetekben nagy előnyt nyertek , mert már is teljes két napi menettel előzték meg a porosz csapatokat s visszavonulásokat háboritás nélkül vihetik véghez. A francziák utócsapata tüzérségből és lovasságból áll s Con­­robert tábornagy vezeti azt. A koronaherczeg hadserege a Marne jobb partján megy Chalons felé, előcsapatai, melyek Vicervillenél, túlságos módon requirálnak, por­­tyáztak, requiráló csapatok parancsnokai a felett panaszkodtak, hogy mindenütt csak a nők ma­radnak hon s senki sincs, kihez élelmi­szerek és takarmányért fordulhatnának, úgy hogy ennek

Next