Pesti Napló, 1870. szeptember (21. évfolyam, 207-236. szám)

1870-09-01 / 207. szám

207. szám. Csütörtök, September 1. 1870. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. szám. I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal s Ferencziek-tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva. Egész évre ... 22 frt. Félévre .... 11 frt. Negyedévre ... 6 „ 60 kr. Két hóra­. ... 3 „ 70 kr. Egy hóra ... 1 „ 85 kr. 24 évi folyam. Hirdetmények dija: 9 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 9 ujkr. Bélyegdij külön 30 ujkr. Nyilttér: 5 hasábos petitsor 25 ujkr. PEST, AUGUSTUS 31. Histen tudja hányadszor,ma újólag föl­merült a hir, hogy congressus fogja a béke­feltételeket megállapítani. A változott vi­szonyok szerint most már természetesen nem a Szajna partjain, hanem Európa új fővárosában, a legeslegújabb caesarismus fészkében , Berlinben ülésezne az. A leg­közelebbi első nagy csata után Oroszor­­­szág fogja a küzdő feleknek a „neto­­vább“-ot kiáltani, ő állitandja meg az iszonyú mészárlást s a már eddig is rop­pant vértenger árjait. A czél el lesz érve, a hadakozók egyike földre tiportatott s igy itt az ideje, hogy Európa a háború nehéz alapjától végre megszabadittassék, mert az, hogy Vilmos király végtelen lé­gióinak élén végigsétált-e Páris boule­­vardjain vagy nem, s ott vagy másutt dik­­tálja-e a békét, az mellékes kérdés. Az egész porosz érzelmű sajtó minde­nütt és minden országban elterjedt há­lózata ma már egyhangúlag kétségtelen­nek tartja, hogy valóban Vilmos fogja „diétáini“ a békét: Párisban-e, vagy Ber­linben ? az egyre megy, s conditio sine qua non-t nem képez. Nem akarunk a csa­tatér jövendő eseményei felett vitatkozni. A szerencse az a két leány, mely ma en­nek, holnap másnak karjai közé veti ma­gát, mostanáig valóban elpártolt Napóle­on császártól, régi kedvenczétől. Húsz éven, nem­­ egy egész életen át kaczérko­­dott a császárral. Krim, Olaszország, három világrész barbár törzsei rettegve hirdeték dicsőségét s ma, midőn életének legnagyobb művéhez, az épület megkoro­názásához kezdő, egy lépéssel a czél előtt elpártol tőle őrcsillaga, s egy hatvan éves pálya minden dicsősége, minden si­kere inog és összeomlani készül a szeren­csétlenség lidércznyomása alatt. Meglehet, hogy csakugyan összeomlik, hogy a napóleoni uralom lejátsza szere­pének utolsó részét; tegyük fel azt is, bár nem valószínű, hogy Francziaország,eddig a világ babérkoszorús, legnagyobb kato­nai állama, fiatal szomszédjától lesz kény­telen kegyelmet koldulni. Mi lesz a véres játék vége? Mily békét állapítana meg az a berlini congressus, melyet épen a porosz lapok annyira perkorrestálnak ? Lesz-e általában eredménye, vagy pedig a localizált háborút egész Európára ki fogják terjeszteni ? Távol áll tőlünk, hogy Bismarck gróf s a porosz diplomatia genialitását csak legkevésbé is kétségbevonjuk. Az állam­­művészet nagymesterét, Napóleont már akkor duplrázni tudta ő, midőn még ha­zája hadi ereje tetteinek nyomatékot nem adott volt. Azt azonban mégis alapos oknak van hinni, hogy mikor a porosz­­franczia háborút előkészítő, nem volt tisztában a kötendő béke feltételei felöl. Mint Cromwell uralmának elején, az első győzelemkor, valószínűleg ő is azt mon­­dá : „Még n­e tudom, hogy mit akarok, csak azt tudom, hogy mit nem akarok.“ A háború elején valószínűleg ő sem gon­dolt egyébre, mint hogy az új német csá­szárság elismerését s hadi kárpótlás fejé­ben néhány millió tallért erőszakoljon ki Francziaországtól. A hadi szerencse várat­lan fordulata azonban az ő étvágyát is meghozta, s ma oly követelményekkel áll elő, melyek épp oly komolyak,épp oly meglepők, mint a franczia fegyverek elő­re nem sejthető veresége. A német lapok általánosságban előre kitüntették a Poroszország által diktálan­­dó béke feltételeit. Merültek fel itt oly kívánalmak, melyeket ha Francziaország még száz vezetett csata után is teljesítene, méltatlannak bizonyítaná magát azon ro­­konszenvre, melyet az európai nemzetek jó és rész napjaiban iránta tanusítottak. Ily föltétel lenne például az, hogy hajóha­dát vagy annak egy részét a győző ren­delkezésére bocsássa. A porosz chauvinis­­ták bizonyosan kivánják ezt s miután Poroszország követeléseiben túlszerénysé­­get soha sem mutatott, nem lehetetlen, hogy Vilmos király kísérleteket teend a jó alkalmat arra fölhasználni, hogy új bi­rodalmának egyúttal tengeri haderőt is szerezzen. De Francziaország lételé­nek jogosultságáról mondana le, ha ily gyalázatos föltételt valaha elfogadna. Nem sokkal fényesebb ugyan, de még­sem annyira lealázó a német lapok dho­­rusának követelése Elsass és Lothringia elvétele végett. Nem akarjuk a kérdés jogi oldalát vizsgálni. A „vér és­ vas“ jelszó uralmának idején a jog háttérbe szorul a hatalom előtt, s súlyának egész nyomá­sával csak az utóbbi esik az eldöntés ser­penyőjébe. Hogy Bismarck gróf csak­ugyan meg akarja támadni Francziaor­szág területi épségét, az a berlini hivata­los lap többszörös nyilatkozatából kétség­telen. Én ez ama mozzanat, mely egész Európát fölhatalmazza, hogy a vitás kérdés eldöntésében ő is részt vehessen. Hogy mennyi hadi sarczot fizet Franczia­ország — az a világbéke szempontjából egészen közönyös. De Európa joggal kö­vetelheti, hogy oly béke ne köttessék, mely a jövendő háborúnak csiráit rejti magában. Poroszország egy félszázados béke alatt oly óriási erőt gyűjtött össze magának, melynélfogva tehetségében áll egymásután is öt-hat nagy háborút vi­selni. Európa többi államai azalatt sokszor, sok helyt vérzettek; a hadiláb állandó­sítása a végkimerülés, a szükségképeni tönkretétellel egyenlő. Európa békéje sürgetőleg követeli Francziaország jelen területi épségének fentartását. A netaláni congressus — bár­hol ülésezzen is — a béke egyik alapfel­tételéül fogja kitűzni azt. Ezért ellenzik a porosz lapok a congressust, s felszólalá­saik czélja, iránya mindenki előtt vi­lágos. Hogy Bismarck miként fog elbánni a diplomatia egyhangú követelésével, oly kérdés, melyre a feleletet csak találgat­nunk lehet. De ha a neutrális hatalmak minden közbeszólását úgy félvállról ig­­norálhatni vélné, ha oly békét akarna stipulálni, mely a jövendő háború szük-­­­ségképein csíráit magában rejti, beállt az az eshetőség, mely nem egy államot a legkomolyabban fog figyelmeztetni arra, hogy ma vagy holnap nézzen-e szemben a válsággal ? A hatalmak solidaritása, a diplomatia erélyében nem igen bízunk, de azokat, kiket e kérdés közvetlenül ér­dekel, azokat a válság remélhetőleg már kész erőteljes és tekintetbevételt pa­rancsoló elhatározásokkal fogja találni! Pest, pi­g. 31. „Búza­ly­nál a ’ 12-dik vadász-ezred, tönkre tétetett,“ ez ama sürgöny, mely a franczia sereg működése felett lebegő ködöt némileg oszlatja, és a sok egymással ellent­mondásban levő tudósításokra kellő fényt vet. A 12-ik vadász-ezred Bazaine seregéhez tartozott, és Bazancy a montmedi-rheimsi országúttól délre a Maas és az Aire köz­ti magaslatokon fekszik. Ha tehát a va­dász-ezred a gravelotte-i csata után vala­mi véletlen által nem szakadt el seregétől, — mi alig tehető fel — akkor világos, hogy Bazaine-nak mégis sikerült Metztől északra vonulhatni, és hogy most Sedan­­ból és Meziéres-ből kiindulva, Rethel felé tart, mialatt a 12-ik vadász­ezred a sereg menetoszlopainak oldalvédésére kiküldött csapatok közé tartozott. E feltevés való­­színűsége mellett szól ama sürgöny is, mely­ szerint Mac-Mahon tegnap Rethel és Meziéres közt állott volna, miután igen természetes, hogy Mac-Mahon néhány napi menetre Bazaine elé siet, hogy a két seregnek öszpontosítása annál biztosab­ban eszközöltethessék. Valószínütlen ellenben az „Indépen­­dance Reige“ által közlött hír, hogy 29-én Mac-Mahon főhadiszállása Sedanban lett volna. Ez physikai lehetetlenség. Mac- Mahon serege 24-én még Epernay és Chalons közt állott, következőleg 29-én tehát 5 nap alatt nem juthatott a 19 mért­­­földnyi távolságra fekvő Sedanhoz. De a physical lehetetlenségen kívül még hadá­szati szempontból tekintve is a kérdést, absurdumnak látszik, hogy egy sereg ön­kényt oly helyzetbe vezettessék, melyben keveset árthat az ellenségnek, és baleset­ben könnyen belga területre szoríttathat­­nék, hol a belga sereg, fegyveres semle­gességénél fogva, kénytelen lenne azt ellensége gyanánt fogadni. Lehetséges azonban, hogy ama főhadi­szállás, melynek Sedanban lételét jelez­­t­e, Bazaine-é volt. Ez legalább a bu­­zancy-i ütközettel teljes öszhangzásban lenne. Érdekes még ama hír is, hogy a poro­szok csak f. hó 29-én érkeztek Mouzonba, miből tisztán látható, hogy csak most kezdődnek az Ardennes-kbe nyomulások , tehát Bazaine-nek elég ideje volt azokon keresztül Mac - Mahonnal érintkezésbe lépni. Mindezeknek összevetése után talán nem csalódunk, ha azt állítjuk, hogy a franczia működő sereg most az Aisne­­völgyben egyesül, hogy ott a német se­regnek Páris felé való működési vonalát fenyegetve, oldalállást foglaljon el. A „Pesti Napló“ tározója: Párisi rajzok. (Az aug. 28-diki párisi lapokból.) A barriére-ek csavargói és a boulevardok csavargónői két nap óta zavarban vannak. A rendőrség kegyetlenül fogdossa őket. Az első hálóvetés tegnapelőtt éjjel több, mint ezerötszáz egyént szolgáltatott be a prefecturához, és a va­dászat éjről-éjre fog folytattatni, lakásról-lakás­­ra, lebujból-lebujba, addig, míg Páris egészen kitisztítva nem lesz. Trochu tábornok felszólította a rendőrfőnököt, hogy távolitana el Párisból „mindkét nembeli minden egyént, melyek egy előrehaladt civilisa­­tiótól elválaszthatlan vétkek után élnek.“ Látják önök, ez hova fog minket vezetni! Mivel az éjjeli vendéglők nem látszanak elég biztos menedéket nyújtani, sok nő elszánta ma­gát a kocsiban tölteni az éjt. Trochu tábornok rendelete nem tréfa ám! Minden egyén, ki határozott lakást és tisztes­séges keresetmódot kimutatni nem tud, Páris­ból kiüzetik. Az idegenek kiüzettek Franczia­­országból. Ez a „haszontalan erők“ elméletének szigorú kivitele. * Tegnap este látni kellett a Harlay-utczát! A szó teljes értelmében zsúfolásig megtelt elfogott egyénekkel, kiknek mindegyike, férfi, nő mel­lett egyaránt egy városi katona állott. Nem 1 - hét bizarrabbat képzelni, mint az itt előtűnt el­lentéteket: a rongy érintkezett a selyemmel, a blouse a fekete öltözettel, és az egész rendőri egyenruhákkal átszőve. Ezernél több ember volt itt egy helyen ösz­­szeszorítva, és lármázott, tiltakozott, énekelt és káromkodott. A nők többségben voltak. Ezen emberi ha­las­tó kettős sor városi katona által­ volt szegé­lyezve. A városi katonák háta mögött ezen „hölgyek“ barátai állottak, és titokban, jelek által társalogtak velük. Ez érdekes, de gyalázatos volt. E zsibongáson egy kiáltás uralkodott: „Ez tévedés, mi nem vagyunk poroszok! Éljen Francziaország!“ És e hitvallás kíséretéül időnkint a „Marseillaise“-t kezdték dalolni. E zaj közepette a városi katonák mozdulat­lanul álltak, némán és unatkozva. * Az előleges s­atistikai számítások szerint húszezerre tétetik a foglalkozásnélküli egyének száma, kiktől Párist, meg kell tisztítani. Mily veszteség lesz ez! És mennyire szükségünk volt reájuk! A tegnap elfogottak között négy egyén volt, kiknél compromittáló papírokat találtak, és kik talán szaporítani fogják a hadi­tanács clienseit. Körülbelül bizonyos, hogy ezek porosz kémek. * Mialatt a rendőrség ilyformán a főváros ki­tisztításával foglalkozott, a közönség a Champs Elisées-ben megint ítélőszéket tartott a porosz szemtelenségek felett, melyeket nem kellett volna Párisban oly sokáig tűrni. Mit keresnek itt ezek a poroszok,kik minket gya­­láznak és kihínak ? Poroszország minden erős embert fegyverre szólított. Azok, kik külföldön maradnak, nem lehetnek mások, mint vagy szö­kevények, vagy kémek. Ezekkel végezni kell. Tegnap este tehát a Meyerbeer kávéházban egy mozgó nemzetőr megivott egy korsó Bőrt; mikor fizeti, azt mondja: — Ez talán az utolsó pohár. Holnap reggel elindulunk, és a poroszoknak fel fogjuk tálalni a levest. A kávés, egy badeni, mint mondják, meg­hallja azt, és így felel reá: — Azért nem érdemes fáradniok, mielőtt önök elindulnának, a poroszok itt lesznek, és én holnaptól kezdve folytonosan negyven személy­re­­való ebédet fogok készen tartani számukra. Önök innen is láthatják, mi vége lett a do­lognak ! Mielőtt bevégezte volna beszédét, letö­rhették, lábbal taposták, és a városi katonák közbenjötte nélkül alkalmasint életével lakott volna durva henczegéséért. Quousque tandem! ...* A hadi­tanács csak hétfőn fogja a vilettei lá­zadók perét ismét elővenni. A harmadik cso­port vádlott között a „Libre pensée“ két szer­kesztője is van, Louvet és Eudes urak. Arról vádoltatnak, hogy ők vezették vagy idézték elő az aug. 14-ki támadást. Kedden négy porosz kémet fognak elítélni. Azt mondják, hogy e kémek között egy nő is van. Annál roszabb neki ! A hadi­tanácsok nem ismernek nemi különbséget. * Hadd álljon itt egy regényes részlet az utób­bi ütközetekből, melyet a „Figaro“ közöl . A saumonsi ütközet után elég komikus eset adta elő magát egy vastag porosz kapitány elfo­­gatása alkalmából, kit egy fiatal tiszt erélyesen védett, de azután azzal együtt fogságba került. A kapitánynál néhány levelet és egy medail­lont találtak, mely egy kellemes nyílt arczú sző­ke nő fényképét tartalmazta. Mikor a fiatal tisz­tet motozták, egy gazdag kerettel ellátott női arczképet vettek el tőle. Összehasonlíttatván a két női arczkép, kitűnt, hogy azok egy nőt képviselnek. A franczia tiszt, ki valamit sejtett, nem szólt semmit a kapitány­nak, ki ugyanazon börtönbe kívánt menni fiatal barátjával és nem is álmodta, hogy nem először osztozkodik most vele egy sorsban. * Néhány nap óta ostromolják a lapokat a sok levéllel. Valamennyi, jól megjegyzendő a hábo­rúra vonatkozik. Azok, melyek hasznos eszmé­ket tartalmaznak, illetékes helyre küldetnek. Némelyek különös anomáliákat jelentenek. Igaz-e például, hogy a 14. sorezred egy katoná­ját Corsicába küldték, hogy ott az 55. ezred egyen­ruháját vegye magára, csak más gombot kellett volna neki adni : ez megérte az utat ? Ez a gombcsere mindenesetre igen sokba ke­rül. Talán jobb lett volna a közigazgatási eljá­rást megváltoztatni. Lerét úr oly adatokat közöl Douay Iánok halá­láról, melyek a „Constitutionnel“ elbeszélését, midőn bővebben kifejtik, megerősítik. A többi között egy igen jellemző részletet közöl. Mint minden tábornok, Douay tábornok is sokkal inkább gondolt Poroszország megtá­madására, mint Alsace védelmére, és a franczia sereg tisztán védelmi állásának váratlan meg­hosszabbítása kissé későn éreztette vele a szük­séget, hogy a tartományt jól kell ismerni. A csata előtt való napon még topographiai felvilágosításokat és egy térképet kért Hepp úrtól. Azért a poroszok, kik sokat gondolkoznak és írnak, nagyon csodálkoztak, mikor nálunk sem­mit sem találtak, mi hasonló foglalkozásról ta­núskodott volna. Táborkari főnökük elkérte a tábornok tábori naplóját, és mikor azt felelték neki, hogy sem­mi ehhez hasonló nem létezik, azt mondta: „Lehetetlen, hogy önök igazat mondjanak.“ A valóság az, hogy a tábornoknál csak két magánlevél, néhány kulcs és tárczája talál­tatott.* A Weissenburgnál hősileg elesett Douay fivére, Douay Felix tábornok, ezer baj után egyesült Mac-Mahonnal, de utazását egy igen drámai esemény jelöli, melyet Jeannerod­ur beszél el a „Temps“-ban. A poroszok Blesmesbe érve, azon régi fogás­sal éltek, hogy elfoglalták a távírdát és hamis sürgönyöket küldtek,melyeknek czéljuk volt: az ellenséget tőrbe csalni. Tudván azt, hogy Douay a környéken tar­tózkodik, egy sürgönyt küldenek neki, a fran­czia tábori kar egyik főnökének nevével aláír­va, és a legnagyobb gyorsasággal küldendő csa­patokat kérnek. Természetesen, a sürgöny hitelre talált, és azonnal egy egész hadosztály szállíttatik a va­­gonokba. A vonatok néhány száz méternyi tá­volságban követik egymást. Nem tudom, az első vonat ki által értesíttetett, de egyszerre oly helyre ért, hol 500 métre hosz­­szaságban a sínek fel voltak szedve. Épen csak annyi idő volt, hogy a gőzt meg­­fordíthatták; az ellenség a hegyek között elrejt­ve, már néhány golyót küldött rájuk, melyek azonban szerencsére meg nem szakították a vag­­gonokat összekötő lánczokat. Láthatják önök, hogy ezek majd szépen jártak. A német seregek ez­által igen kényel­metlen helyzetbe jöhetnek. Hátuk mögött Metz, jobboldalukban a franczia működő sereg, mely a soissons-i erődített tábor­ban hatalmas támpontot biz ; arczukban pedig az erődített Páris oly helyzetbe hozhatja még a német seregeket, hogy még az utolsó honvédüket is tűzbe kell vinniük, ha e háborút szerencsésen akar­ják befejezni. KÁPOLNAI. A cseh­ országgyűlés Aug. 30-dikán, az összes képviselők jelenlétében nyittatott meg, mi a csehek részéről kezdetben igen kétségesnek lát­szott, de a részvétel oly fentartások mel­lett történt, melyek annak jelentőségét nagyon alászállitják. Az elnöki megnyitó beszéd után a nagy­birtok képviselői (számra 61-en) megnyi­­ták 1861. ápril 5-diki nyilatkozatukat, melyben nyilvánítják, hogy az ország­gyűlésen való megjelenésükből semmi prejudi­álás ne vonassák Csehország jo­gai és igazaira, s hogy esküjök nem je­lent mást, mint „hogy rendületlen hűség­gel viseltetnek a törvényes császár és ki­rály iránt, s a tényleg fennálló törvények iránt azon engedelmességet fogják tanúsí­tani, melyre minden állampolgár lelkiis­meretében kötelezve van.“ Erre azután felolvasásra került az ösz­­szes cseh képviselők nyilatkozata, mely­ben tudatják, hogy a declaratió minden alapelvéhez ragaszkodnak , de mégis ő felsége felhívásának engedve, megjelennek az országgyűlésen, hogy a császári üzenetet meghallják, s a kölcsö­nös kiegyezés elől ne zárják az utat. E kölcsönös kiegyezkedés módozatai a cseh és német párt között ma ténylegesen megindíttatott tárgyalásokon állapíttatná­nak meg, melyekről azonban minden elő­­leges tájékoztatás hiányzik, hacsak a cseh lapoknak már esti lapunkban is érintett kifakadásait annak nem veszszük. Ha ezeket tekintjük, úgy valóban igen kétes a siker iránti minden remény. Dr. Bielsky orsz. elnök bécsi útjából azon meggyőződést hozta magával, hogy a kormánykörökben előbb a birod. tanács­ban való megjelenést követelik, s csak azután hajlandók a cseheknek adandó en­gedményeket specificálni, a declaránsok táborában pedig épen az ellenkező óha­jok és nézet­áramlatok bírván túlsúlylyal, megeredt a journalistikai hajrá, s a­he­lyett, hogy a higgadt megfontolás és jó­zan tapintat hangjait hallanék, a legfo­­kozottabb animositás jeleivel találkozunk a lapokban. Sivár, kietlen látvány, — de a csehek és osztrákokra nézve egyaránt. A csehek megtanulhatták volna tőlünk, hogy nem nagypolitikai bölcseségre mutat, ha vala­ki a kritikus pillanatokat akarja a politikai árverésekre felhasználni. Ilyesmi csak az elkeseredést növelheti, s nem teremheti meg soha sem azt a béna fidesz , mely végre is minden kiegyezésnek egyik első rendű feltétele. A csehekre nézve aligha fog megújulni az a kecsegtető alkalom,mely előtt ma álla­nak. Fel tudják-e használni a pillanat jó előnyeit, vagy nem­ politikai belátásuktól függ, s csak arra kívánnák őket figyel­meztetni, hogy bármit tesznek, alighanem véglegesen döntik el sorsukat. Ezen kívül még csak azon egy figyel­meztetésünk volna, hogy minket szintúgy mint kormányférfiainkat hagynak ki a játékból. Ha nem hisznek az ismételt biztosítá­soknak, higgyenek az érdekek parancso­latjainak , melyek azt diktálják elénk, hogy az osztrák zavaroktól, a­mennyire lehet, távol tartsuk magunkat. Ausztria consolidálása annyiben köz­vetlenül s a legközelebbről érdekel min­ket, a­mennyiben azt a dualismus szük­ségképen magával hozza. Tiltakoznunk kellene minden elv kísérlet ellen, mely ezt megingathatná. De különben a rész­letes eljárási mód előttünk teljesen közö­nyös, s csak örvendeni tudnánk, ha si­kerülne e körön belül oly módszert fel­találni, melyről a declaránsok is elmond­hatnák , hogy kielégíti programmju­­kat. A feudálisokkal nem rokonszen­vezhetünk ugyan, ha azokat történetesen cseheknek hívják is, de kormányunknak ezek aligha okoznak fejtörést, hisz elég gondot adhatnak neki a saját feudálisai. A „Pokrok“-nak esti lapunkban említett czikke gr. Andrássy ellen a következőket tartal­mazza : A cseh ügy állásáról értekezvén, constatálja a teljesen megbízható kutforrásból vett tudósí­tást, hogy a bécsi udvari párt, Albrecht főher­­czeggel élén, a csehekkeli kiegyezést sürgeti, mit ugyancsak dynastikus érdekekből tesz, de törekvése ezúttal a cseh nemzet érdekével ösz­­szevág; fölhozza azután, hogy valahányszor hire jár, hogy Bécsben hajlandók a cseh ellenzéknek engedményeket tenni, mindannyiszor hozzáada­­tik az is, hogy a magyar kormány kézzel-lábbal ellenzi a dolgot, azután pedig ugyan­annyiszor azt hirdetik a magyar félhivatalos lapok, hogy Andrássynak esze ágában sincs Cislajthánia ügyeibe avatkozni. Ezt most is várhatjuk, azon­ban mire való ez a takargatás! Honnan veszik a magyarok a jogot, hogy nekünk törvényt szab­janak s közjogunk felett rendelkezzenek ? A pragmatica sanctió, melyet a magyarok a ki­egyezés alapjául elfogadtak, sehol sem rendeli azt, hogy a cseh királyság alárendeltje legyen a magyar királyságnak, és sehol sem olvassuk benne azt, hogy Csehország törvényes trónörö­kösének jogai átszállanának a magyar miniszté­rium elnökére. Andrássy vagy hagyjon föl min­den beavatkozással a cseh ügyekbe és a Cseh trónörökös jogaiba, vagy tudassa velünk leg­alább hivatalosan, ő, ki segédkezet nyújtott Ferencz József császárt a magyar tróntól meg­osztottnak nyilvánítani, hogy 1867 ben ugyan­ezt a császárt elkergette a cseh trónról, s magát ültette helyébe reá. Kíváncsiságunkat e részben könnyen beláthatják különösen a magyarok, kik maguk oly féltékenyen jártak el V­ik Ferdinánd abdicálásának formalitásai körül. A magyar kormánynyal a cislajb­ániai kormány a cseh ellenzékkel szemben karöltve jár. Fölfog­juk a dolgot és örömest hiszszük, mert hiszen a jelenlegi cislajb­ániai kormány csak Giakra politikájának lenyomata. Azért nem is lenne okos: a jelenlegi kormány­hoz valami vérmes reményeket kötni, mintha kiszabadulásunk a cislajthanismus alól már közel volna. Sőt ez annál nagyobb óvatosságot tesz részünkről szükségessé, mert csak egy egyetlen ballépés tőlünk, s Bécsben mindjárt fogják tudni, hogy mit tegyenek.

Next