Pesti Napló, 1871. április (22. évfolyam, 76-100. szám)

1871-04-01 / 76. szám

Szombat, április 1.1871. 76. szám. 22. évf folyam. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. szám. I. emelet. 33 lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal : Ferencziek-tere 7. szám földszint A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, helyben, házhoz hordva. Egész évre ... 22 frt. Félévre .... 11 frt Negyedévre ... 5 , 60 kr. Két hóra .... 3 , 70 kr. Egy hóra ... 1 , 85 kr Hirdetmények dija: 9 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 9 ujkr. Bélyeg-díj külön 30 ujkr. Nyilttér: 6 hasábos petitsor 25 ujkr. Előfizetési felhívás „FÜSTI ÍPLÓ“ra. A jelen hó végével az év első negyede letel­vén, tisztelettel fölkérjük t. közönségünket az előfizetési megrendelés minél előbbi megújítá­sára. Előfizetési árak: Három évnegyedre (april—decz.) 16 frt 50 kr. Fél évre (april — sept.) . . . 11 frt — kr. Negyed évre (april—jun.). . . 5 frt 50 kr. Az esti kiadás postai különkül­­déséért fell­ifizetés havonkint . 30 kr. $PF*" Külön előfizetési íveket nem küldünk, mert sen­ki sem használja, s sokkal egyszerűbb is a pénzt postai utalványozással küldeni, mert ennek bér­mentesítése csak 5 krba kerül. A „Pesti Napló“ kiadó­hivatala. PEST, MAETIUS 31. Tizenhárom nap óta terrorizálja Párist a forradalom leggonoszabb faja, öt napja már, mióta ágyúdörgés és harangzúgás közt hirdették ki a városháza erkélyeiről a „commune“-t, a lázadók megszámlál­­hatlan mennyiségű proclamatióban és nyilatkozatban jelentették ki vétkes, a tár­sadalom alapjainak megdöntésére irány­zott czéljaikat s a nagy Francziaország­­ban még mindig nem találkozott férfiú, ki vaskézzel megragadta volna a commu­­nismus szörnyetegét. Thiers még ma is erkölcsi eszközökkel áll a vér emberei elé s őket teszi felelősekké a porosz ha­daknak az ország földjén való maradá­sáért, mintha ez lenne a bűnök legkiseb­­bike, melyeket holtbeteg hazájok ellen elkövettek. A franczia nemzet viharteljes életfolyamában alig van pillanat, mely oly kétségbeejtő helyzetben találta volna, mint a mai. Külső vereségeiben, benső bajaiban mindig volt a remény egy su­gár­a, mindig volt egy férfia, ki az ország hajóját a viharzó tengerből a nyugalom révébe vezette. A feudális korszaknak meg volt Suget apátja, az angol harczok­­nak orleansi szüze, az 1792-dik évnek Dantonja és Dumourierje, az 1848-ks bel­­küzdelmeknek Cavaignacja. Hol fog a mai mozgalom megállapodni? Hol van a férfiú, ki a szabadon bocsátott vi­harnak „megállj “-t fog parancsolni? A nemzetgyűlés párttöredékekre van for­gácsolva, az egyetértés szelleme elszállt belőle s a gyűlés nem képes a helyzet magaslatára emelkedni. A kormányban hiányzik az erély. Midőn Francziaország 1792-ben elvatyülni látszott a kül- és bel­­háboru örvényében, Danton azt dörögte a fej­étve,­izzett nemzetgyűlésnek: Háromra van szükségünk, hogy a hazát megment­sük : vakmerőségre, vakmerőségre és is­mét vakmerőségre! A mai kormányban?,a hármas kivánságnak egyike sincs meg. Hogy egy csöpp vakmerőséggel mit lehet elérni, azt Toulouse példája mutatja, hol maroknyi elszánt ember nyakát szegte a lázadásnak. Általában mind háttérbe szoríttattak az elemek, melyekről föltenni lehetne, hogy a sikertelen transigálást, a túlzó kíméletes­­séget, az ide-odakapkodás politikáját félre­dobva, erélyesen kezeikbe vennék a rend visszaállításának herculesi munkáját.Gam­­betta elől a nemzetgyűlés szeszélyei egye­lő­re elzárták a politikai tevékenység szín­­padát. A tábornokok, noha közülök töb­ben nem dicsőség nélkül vettek részt a lefolyt háborúkban, nem bírnak erkölcsi tekintéllyel a nemzet zöme előtt, hogy ily nehéz munkával megbízhatók lenné­nek. Az erély, az elszántság, a vakmerő­ség e pillanatban, fájdalom, mind a vörös zászló köré gyűlt, a nép nagy tömege a hosszas szolgaság időiben,úgy látszik, el­­veszti a férfias föllépést és bátorságot ; s ma, midőn a szabadság útjai újólag meg­nyíltak előtte, akként viseli magát, mint az úszni nem tudó a sebes folyású vízben. Változatteljesek a történet lapjai, sok csodálatosról, sok hihetetlenről tesznek tanúságot. Oly tragicomikus jelenetet azonban, minőt Páris ma nyújt, alig talál­hatni bennök. Egy a törpénél is kisebb minoritás ragadta magához a hatalmat, s két millió ember fölött példátlan erőszak­kal gyakorolja azt. A nemzet legszebb re­­miniscentiáit meggyalázza,őt magát napon­­ta számtalanszor arczul üti, elpazarolja a közvagyont, békés polgárokat halomra gyilkoltat, s a millió szerencsétlen áldo­zat közt nincs néhány száz férfiú, ki an­nak az átkos „commune“ gazdálkodás­nak nyakára hágni elszánná magát. Mily visszaélés történik a „commune“ szavával is! Midőn 1792-ben száz baj gyötörte Francziaországot s az északkeleti része­ken a porosz és osztrák hadoszlopok mu­tatkoztak, nyugaton, délen a legfontosabb országrészekben a különböző irányú lá­zadások hydrái ütötték fel fejüket, a ki­rályság pedig halálóráját élte s a nem­zetgyűlés a feladatok óriási súlya alatt összeroskadt, az augusztus 10-ei gyász­napon háromszáz elszánt férfiú ragadta magához Páris városának igazgatását s később országos kormány hiányában az egész államkormányzat gépezetét. E köz­­ségtanáca, a commune vezette a harczot a küd és belellenség ellen, igazgatta az or­szágot, élelmezte Párist, hadseregeket szervezett, haditerveket készített s szóval mint a történetíró mondja — commune volt Francziaország agya. Törekvései azonban addig, mig működése valóban áldásos volt, kiválóan honvédelmi irány­nyal birtak, a socialis kérdéseket hatás­körén kivül hagyta s midőn egyik tagja uj agrár­­törvény alkotását s a vagyonos osztályok megterheltetésének szükségét fejtegette, oly vihart keltett maga ellen, hogy élete is veszélyben forgott. Ma ismét a commune van Párisban ki­hirdetve, de nem az ádáz külellenség el­len küldi többé halni kész légióit, nem a haza megmentése képezi czéljainak ne­továbbját, hanem a békés polgárok nagy tömegét terrorizálja, a halálos beteg or­­szág gyöngeségét önző czéljaira aknázza ki. És ezen mozgalmat akarja Thiers úr a választás czukros vizével elfojtani! Már omlott a polgárvér, és pedig nem a rend barátainak hibájából. Minden nap, me­lyet Versaillesben tétlenül töltenek, nö­velni fogja a később szükségessé váló ál­dozatok számát. Nem akarjuk hinni, hogy Francziaor­­szágban nincs 50.000 ezer becsületes em­ber, ki a kormánytól a végveszély e pil­lanatában támogatását megvonná. Csak zörgetni kell és bizonyára megnyílnak előtte a nemzeti lelkesedés és áldozatkész­ség ajtai. Mint az ostrom idején, Páris ma újólag a vidéktől várja felszabadítását. Ha várakozásában újólag csalatkoznék, ha erdő szavai ismét zárt fülekre találná­nak, úgy az ország és a főváros közt oly ellentét és idegenség fog kifejlődni, mely egyik nevezetes tényezője leszen Fran­cziaország bukásának. Az ingadozás, a transactio politikájának napjai lejártak. A polgárháború dühöng Párisban, akár akarja azt látni Thiers euphemistikus távirdahivatala, akár nem. Lehetetlen, hogy az ily állapot még so­káig tartson. Vérbe, drága polgárvérbe fog a rend visszaállítása kerülni, de e vérért a felelősséget minden becsületes lelkiismeret magára veheti , mert ama nap, melyen a lázadás varskézzel és kímé­letlenül fog elfojtatni, Francziaország re­generációjának, jövendő belnyugalmának első napja leszen. A­ PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Pest lakossága. (Nincs többé titok. — Pesten több a férfi, mint a nő. — A kath­olikusok s a zsidók. — A házasságban a zsidóé az első hely.—Elváltak és özvegyek. — Egy furcsa jelenség a görög nem-egyesülteknél.) Egy csomó számhalmaz van előttünk, mely­ből megtudhatunk minden adatot. X. vagy Y. egyes emberek még berzenkedhetnek ellene, egész osztályok nem. Hiába akarják velünk el­hitetni, hogy ők annyian vannak vagy emennyi­­en, hiába hogy gazdagok vagy szegények, hiába hogy leányaik korábban mennek férjhez vagy későbben , előttünk van a népszámlálás, s az a prózai, rideg, diseretiót nem ismerő szám pon­tosságával mondja meg, hogy melyik adat a va­ló, melyik a költött, melyikben lehet megbíz­nunk,­­ melyiket kell tisztelettel félretennünk, mint jámbor óhajok vagy kegyes szemfényvesz­tés alaptalan játékát. A pestvárosi népszámlálás adatait vaskos kö­tetekben tették el néhány levéltár meg tudomá­nyos intézetnél, de tudósainkon kívül vajmi ke­vesen fogják e lapokat forgatni. Tekintsünk be tehát ez adatokba mi, s jegyezzük fel, a mi ér­­dek­es, följegyezni való és magára vonja figyel­münket. Először is megjegyzendő, hogy Pest némileg szerencsés, hogy a népszámlálási mozzanat 69-ben s nem egy, vagy két évvel előbb történt. Azon eleinte csaknem közös hiedelem ugyanis, hogy a város népessége a 200,000-et megütni s igy Magyarország fővárosa a világvárosok közt helyét elfoglalni nehezen fogja, csak gyöngén czáfoltatott meg azon mindössze is 476-ottevő többlet által, mely a városnak 201,902 lelket számláló forgó népességéből az 1426 távollevő leszámításával tényleges lakosságául kimutat­va jön. E szám, mely az utolsó népszámlálásnál ki­mutatottnál másfél annyival is több — 51 % - kal — a legfelettebb, s mégis legkevesebb ma­gyarázatra szorul. Örvendetes jelensége ez az utolsó időben megújuló nemzeti életnek, mely­nek hatása első­sorban a haza szivére nézve jön szembeszökő, hol a politikai mozgalom megin­dulását nyomban követte társadalmi, közművelt­ségi, kereskedelmi és iparfejlődés. E számból 102,741 férfi és 97,735 nő. A férfi lakosság tehát — és ez valóban szembeötlő kü­lönösség, több a nőinél, és pedig 5%-kal. — Ee különbség még többet mondó, ha tudjuk azon általános jelenséget, mely szerint nagyobb és iparos városokban a nőnem rendesen túl­nyomó. Az 1857-ik évi népszámlálás adatai közt az osztrák birodalomban Salzburg szerepel e részben elől, hol a nőnem többlete a finom­ fölött 28%, legutol Nagyvárad, hol az csak 4 és ’/* %, Bécsben akkor a többlet 14%. Az akkori ki­mutatás hivatalos közzététele szerint Pesten is több nő volt mint férfi, azonban az akkori ada­tok mostani gyökeres feldolgozása szerinti ki­mutatásban a férfi nem ha nem is oly nagy mérvben, de túlnyomó. Különös, hogy a férfi lakosságnak a női feletti ezen túlnyomóságához kivétel nélkül minden vallás járul a legnagyobb számúnak, a katoli­kusnak rovására.­­Mert míg ebből 67853 férfi, 69039 nő, addig ágostai 6786 férfi 5088 nő, helvét vallása 5535 férfi, 4935 nő, görög nem egyesült 879 férfi, 259 nő — zsidó 21283 férfi 18101 nő, s az egyéb vallásunkból 405 férfi, 174 nő. Ezer nőre tehát az ágostai vallásuakból 1334 férfi, a helvét vallásuaknál 1121, a zsidóknál 1175,— száz nőre a görögnem egyesülteknél 221, az egyéb vallásuaknál 232 férfi jut,— míg a katolikusoknál ezer nőre csak 983 férfi jut. A nemzetiségre nézve, mint tudjuk, a népszám­lálás már elejétől határozottan közönyös volt azon elvből, hogy a mostani viszonyok között, a nemzetiségi kérdés rovata a számláló­lapon ro­­szabb, mint fölösleges. S ha ez tisztán statiszti­kai szempontból semmikép sem palástolható hiány, nem lehet tagadni, hogy számos­ más szempontból elfogadható. Annyi bizonyos, hogy több fejtörésre okot valamennyi rovat összevéve sem adott volna, mint ez egy,­­ nem számítva, mit pedig várni bizonyosan lehetett, hogy az e rovatra vonatkozó végkimutatás utolj­ára is min­den oldalról sokalva, vagy kéréseivé, de helyes­nek tartva nem lett volna. Hiszen csak nem rég kisérle meg a népszámlálás egyik l­egbuzgóbb eszközlője a magyar akadémiában a nemzetisé­gek arányát legalább megközelítőleg­, s bizo­nyára a lehető legjobb föltevések útján kimutat­ni, s már ott ülőhelyében is kéréséivé jön a ma­­gyar nemzetiségűeknek általa felvett arányszáma hát még ha tótok, szerbek vagy románok is let­­­tek volna ott, mennyire — sokalva — lett vol­na az! Pest város lakóinak nemzetiségi­­arányát te­hát meghatározni nem lehet; mert bár a nem bennszülött népesség nemzetiségét — tartomá­nyok és megyék szerint kimutatva lévén — kö­rülbelül összeállíthatnék; s pedig e szám: 96,642 magyarországi, 25,866 osztrák s 4491 külföldi, összesen 126,999, tehát tetemesen nagy; de ki­ lenne képes — miután erre annak idején alap nyújtva nem jön — kiszámitni a bennszülött 73,477 nemzetiségét? Mellőzzük tehát — mint látni lehet kénytelen­­ségből — a nemzetiségi arány meghatározását; más egyébre nézve adataink már mindenben termékenyek. Vallásra nézve négy felekezet van Pesten tel­jesen otthonosan; az ötödik a görög nem egye­sült, mely az összes népességnek 1277 fővel mintegy kétharmad százal­ék­át képezi, s hatodik alatt összefoglalt egyéb vallásúak, kiknek na­gyobb része görög egyesült; összesen 579-en csak a város forgalma és kereskedelme által, vagy néhány régi idehúzódott családnak itt te­lepet verő utódaikép idekötöttekül tűnnek fel, miért is összehasonlításokra a többi vallásuak­­kal sem elég, sem helyes adatokat nem nyújt­hatnak. Legtöbb van Pesten katholikus 136,892, vagy­is az összes lakosság 68%-a, — aztán jönnek a zsidó vallásnak 39,384, 20% -a az összesnek, — mig a 11,874 ágostai vallásu 6%-át, s a 10,470 helvét vallásu 5 % -át képezi az összesnek, mely­hez az utolsó százalékot az imént említett két vallás czime alatt egybefoglaltak adják. Pest tehát határozottan katholikus város, — bár nem olyan mint 1857-ben volt, midőn a né­pesség e vallásu része az összesnek 96,218 lé­lekkel 72 és 8 % -át képezte. Ugyanakkor a többi vallásuak száma volt: az ágostaiaké 790, 6%, a hékéthitvallásuaké 3%-nál valamivel több 4224, a zsidóké 17 és 1 %, 23,101; — a görög nem egyesültek és egyéb vallásuaké összesen mintegy 12000, 1%, ebben is az egyéb vallásúak csak aránylag igen csekély számmal, 144-en, összesen 132,651. A katholikusok rovására tehát első rendben a helvét vallásuak, akkori számuknak majdnem harmadfélével, s a zsidó vallásuak szaporodtak, bár csak körülbelül három ötödével akkori lét­számuknak, de ez, tekintve akkori tekintélyes számukat, ennek absolut, é­s tekintve azt, hogy a zsidók emancipatiója után még csak néhány évvel e tüneménynek kevés más magya­rázatát kereshetnék, mint fajuk társadalmi és életszívósságát, relatív nagyságával is meg­lepő. Ha áttérünk a családi állapot aránylatára, s a gyermek­ népesség vallásonkénti kimutatására, az imént említett ok nyomát mindjárt fel kell ismernünk. A családi állapotra nézve ugyanis a katholikus vallásuakból 32%, az ágostai vallá­suakból 33 % , a hel­vét vallásuakból csak 29 %, a zsidókból 34%, a ez így is jelentékenyen ked­vező arány, de még kedvezőbbé alakul, ha pél­dául összehasonlítjuk a 15 évtől 30-ig bezáróla­­gos népesség családi viszonyát, a­midőn az ada­tok szerint: 51,053 katholikusból házas 11,047, tehát 22%, 4741 ágostaiból 912, 20%, 4883 helvét vallásából 812,17%, míg 13,838 zsidóból 3911, tehát 28%, tehát 6% -kal több mint a ka­tolikusoknál, kiknél pedig a házassági arány az utána következő két vallásunál határozottan kedvezőbb. A g. n. e. vallásuak százaléka még kevesebb ez időszakban, csak 13, de ez ép a fentebb már tett észrevételnél fogva, hogy t. i. e vallás nem otthonos Pesten, kimagyarázható ; valamint azon tény is, hogy a helvét vallásnak 1857. óta rendkívül növekedett száma mellett, azon kedvezőtlen arány miatt, melyet a házas­sági viszonyt illetőleg felmutatnak, azon követ­keztetésre készt, hogy egy jó része más mint családi kötelékkel van a városhoz kötve, szem­ben a más vallásúakkal. Ha most e korszakra nézve csak a nőket ál­lítjuk szembe a fent érintett vallásoknál, akkor azt találjuk, hogy a zsidóknál a házassági arány tetemesen nagyobb lesz, mint volt az átalános összehasonlításnál. Ugyanis 15-től 30 évig há­zas a katholikus­oknál 25887 nőből 7306 vagyis 28 százalék — az ágostaiaknál 2013-ból 577, vagyis 29%, — a helvéteknél 2407-ből 528, vagyis 22%, míg a zsidóknál 6279-ből 2808, azaz 45%, tehát 16% kal több, mint a legked­vezőbb arányúnál a többi három felekezet közül. Természetes, hogy a házassági viszony ked­vezőtlen aránya e korszakban, a későbbiek­ben kell, hogy emelkedjék az illető vallásoknál, míg a zsidóknál csökken, de ez már csak má­sodrendű nyereség,­ a zsidóf­aj­nak az emberi lét tavaszán ily élénk ré­szesülése a család megállapításá­ban már nem ellensúlyozható,­­ nem fizikailag, és nem időileg. Ennek bizonyítására csak egy pillantást kell vetnünk a 14 éven aluli népesség vallásszerinti kimutatására; van ugyanis ezekből 33743 ka­tholikus, az e vallásunknak 27 */* %­­ha, ágostai 2355, 20%, helvétvallása 1960, 19%, zsidó 13,026 33% ha az összes ily hitüeknek, tehát még nagyobb s igy kedvezőbb aránynyal mint a házassági viszony számai szerint ez feltehető lenne. Mennyire fogná azonban a kedvező arányt módositni azon, az újabb statistikai tapasztalat által constatált tény, hogy a szapora korai há­zassággal a gyermekek nagyobb mérvű korai halálozása is karöltve jár) ennek bizonylatát ak­korra kell halasztanunk, midőn a főváros szü­letési és halálozási aránya is kimutatható lesz az egyes vallásúaknál. Az özvegységi kimutatás következő az egyes Pest, márti­us 31. (l­­u­d­o­l­f k­o­r­o­n­a h­e­r­c­z­e­g) f. hó 28. és 23-én tette le a szokásos vizsgát ő felsége előtt. Vendégekül meg voltak hiva Kuschker püspök, Ebner mérnökkari tábornok, Arneth udvari ta­nácsos, Rimely lekéri apát és­ pozsonyi kanonok, Pawlovszky a Terezianum igazgatója. Ezen­kívül jelen volt még a koronaherczeg nevelője Latour tábornok, Pálffy gr. alezredes, Walters­kirchen főhadnagy és Spindler kapitány a ko­ronaherczeg kíséretéből. Első nap a hittanból (a tanító Mayer kanonok), a latin nyelv és földrajzból (a tanító Zischmann egyetemi tanár), s a természetrajzból (a tanító dr. K r i­st orsz. tanfelügyelő) tartatott meg a vizsgálat. Második nap a koronaherczeg a német nyelv­ből (a tanító Greisdorfer gym. tanár), a betűszámtan és mértanból (dr. K r i s­t) s a világtörténetből (dr. Zischmann) tett vizsgálatot. A koronaherczeg ezután ő fel­sége kívánatéra még néhány beszédet mondott el rögtönözve bizonyos feladott tárgyak felett, így írják Bécsből, s a magyar trónörökös neveléséről imigy nyilvánosságra jutott adato­kat minden­esetre Magyarországban is nagy érdekeltséggel fogják olvasni. A trónörökös ne­velése, tanulmányainak tárgyai, azon irány, mely e tanulmányokban a koronaherczeg gyermek­ded s azért minden benyomásra oly fogékony szellemébe csepegtetik, kétségkívül reánk ma­gyarokra nézve is nagy fontossággal bírnak. Ezekben az években, a koronaherczeg jelen ta­nulmányaiban vetik meg az alapot, melyen ké­sőbb a magyar korona örökösének egész lelkü­­lete, műveltsége, az államokról és emberekről való fölfogása, a sorsával összeforrt nem­zetek fölötti ítélet fog felemelkedni. A ko­­ronaherczegek nevelése mindenütt a legfon­tosabb ügyek egyike, s azért mi csak mély sajnálkozással tapasztalhatjuk, hogy tanulmá­nyainak tárgyai között hiába ke­­ressük Magyarország történetét, ta­nu­t­ói és­ nevelői között nem látunk egy magyar embert sem. Ha szemügyre vesszük, hogy a koronaherczeg nevelése ez év­nek legnagyobb részében Ausztria fővárosában foly le, ha ezzel kapcsolatba hozzuk ő fensége mindennapi környezetét, mely nyelvben csakúgy német, mint szellemben, ha végül az elősorolt tantárgyakban tapasztalt hiányokra gondolunk, s mindezt egy képpé olvasztjuk össze: ez utób­bit hazafiságunk és lojalitásunk a legfényeseb­ben kiszínezi ugyan, de ekkor nem szabad gon­dolnunk mindarra, a­mit az ő fenségénél jelen­leg alkalmazott neveltetési rendszerről e sorok­ban registráltunk. — S végül még csak azt je­gyezzük meg, hogy ha értesült helyről e so­­rainkban nyilvánult bármely aggodalmat, mint alaptalant eloszlatnák , azzal kétségkivül nem­csak nekünk szereznének örömet. Pest, martius 31. (A szláv egység.) A szt. pétervári „Biro­zsevija Viedomosti“ mart. 26-diki számában úgy vélekedik, hogy a szláv egyesülési eszmének megvalósulása már közeledik. „Ezen politikai irány — mond a „B. V.“ — valóban létezik, s ha valaki által kétségbe is vonattathatnék, ak­kor elkerülhetlen szükség volna ily eszmét te­remteni. De nem, arról meg kell győződnünk, hogy az egész szláv­ság Oroszország­ra úgy tekint, mint a szlávság kép­viselőjére. A hét hónapig durva erővel folytatott háború, egyúttal az emberiség és a szlávság sze­­ncséjé­­re néhány eszme diadala is volt. Azok közt egy világosan tűnt fel: az összes szláv világ azon meggyőződésre jutott, hogy neki is egyesülnie kell. A szlávok egye­sülése többé már nem ábránd, nem álom, mint 30, vagy 20 évvel ezelőtt volt, hanem politikai és erkölcsi szükségessége lett. Némelyek kíván­ják ezen egyesülést, de félnek is attól; azok, kik ennek megvalósulását előmozdítani bírják, nem akarják; a­kik pedig akarnák, nem képesek; de az eszmét mindnyájan elfogadták, és nincs oly politikus, ki e jelen pillanatban azzal nem foglalkoznék. Oroszország­­bevárta azon időpontot, melyben az egész szlávság reá tekint, és azt is hiszi, hogy a szláv kérdésnek kulcsa kezé­ben van. Ezen időpontot kell használnunk, nehogy az, ha Oroszország ezen kulcsot magá­tól félre dobná,más ajtót keressen. A szláv intel­­ligenciának irántunk való hangulatát a szláv egyesülési eszme megvalósulására kell fordíta­nunk, mivel ez leend a további fejlődésnek alapja.“ Pest, martius 31. A Jképv. ház mai ülése napirendjének első tárgya az ismeretes brassói görög-román ügy volt, melynél először volt alkalmunk Pauner Ti­vadar közoktatási minisztert hallani. Nyilatko­zatai megnyugtató hatással voltak, vajha oly erélyes lenne, ha kell, az ellenkezésben is, a­mily szerencsés volt ma a megnyugtatásban. A napirendre került több indítvány közt fel­tűnt S­i­m­o­n­y­i Ernő határozati javaslata, mely egy országos bizottságnak az összes közlekedési hálózat megállapítása végett leendő kiküldésé­ről szólt. E terv már magában véve is oly gya­­korlatiatlannak látszik, hogy talán nem is volt szüksége Gorove közlekedési miniszternek ezt hosszasabban, bár elég nyomatékos érvekkel bizonyítgatni. Következett erre az úr­béri törvényjavas­latok tárgyalása. A ház az első törvényjavasla­tot (az 1848: IX. t. sz. által megszüntetett úr­béri kapcsolatból fennmaradt jog- és birtokvi­szonyok rendezéséről) tárgyalási alapul egy­hangúlag elfogadta, általános vita nélkül, arról tanúskodván, hogy nincs a házban senki, ki már az 1836-diki törvényhozás által megkez­dett ösvényről letérni, avagy az 1848-diki tör­vények emelkedett intenzióit hátráltatni kí­vánná. Milano, márcz. 30. (Saját levelezőnktől.) (A Beccaria-emlék leleplezése. Hírek a quirinaiiról. A király hiresztelt lemondása.) Városunk tegnap régi adóját rótta le a nagy jogbölcsész, a „dei delitti e delle pene“ hírneves szerzője, a halálbüntetés eltörlése ellen megin­dult nagy küzdelem kezdeményezője irányában, midőn a Beccaria-emléket leleplezi. Az ünnepély roppant néptömeg jelenlétében a legszebben ment végbe. Az ablakok szőnyegekkel és virá­gokkal voltak díszítve s az ünnepélyre megje­lent vendégek számára könnyű diszcsarnok volt felállítva. A vendégek közt sok képviselő, egye­temek küldöttségei, ügyvédi kamarának képvi­selői, az oszták-magyar s a brasiliai főconsulok, a páviai és pisai tanulók küldöttségei és szá­mos szabadkőmives páholy képviselői je­lentek meg. Ott voltak a főtörvényszék, a fe­­nyítő-, a kereskedelmi törvényszék, a városi ta­nács tagjai, a nemzetőrség főtisztjei stb. Midőn a Syndikus a községtanácscsal megérkezett, az ünnepély kezdetét vette. A közoktatási s az igazságügyi miniszterek megígérték megjelené­süket, de az egyik levélben, a másik sürgönynyel kimente magát. Correnti hazafias tartalmú sür­gönyét, melyet hangosan felolvastak, a közönség élénk tapsokkal fogadta. A Syndikus erre kö­szönetet mondott a szoborbizottságnak s kije­lenté,hogy a város csak kötelességét teljesité, midőn segédkezet nyújtott a bizottságnak, hogy a nagy bölcsészhez, a nagy Beccariahoz méltó szobor emeltessék. Erre Borromeo gróf a bi­zottság nevében üdvözölte a jelenlevőket s Bec­­caria kitűnő érdemeiről megemlékezve, tudatta, hogy Mancini képviselő 1500 franc díjat tűzött

Next