Pesti Napló, 1871. április (22. évfolyam, 76-100. szám)
1871-04-01 / 76. szám
Szombat, április 1.1871. 76. szám. 22. évf folyam. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. szám. I. emelet. 33 lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal : Ferencziek-tere 7. szám földszint A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, helyben, házhoz hordva. Egész évre ... 22 frt. Félévre .... 11 frt Negyedévre ... 5 , 60 kr. Két hóra .... 3 , 70 kr. Egy hóra ... 1 , 85 kr Hirdetmények dija: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 9 ujkr. Bélyeg-díj külön 30 ujkr. Nyilttér: 6 hasábos petitsor 25 ujkr. Előfizetési felhívás „FÜSTI ÍPLÓ“ra. A jelen hó végével az év első negyede letelvén, tisztelettel fölkérjük t. közönségünket az előfizetési megrendelés minél előbbi megújítására. Előfizetési árak: Három évnegyedre (april—decz.) 16 frt 50 kr. Fél évre (april — sept.) . . . 11 frt — kr. Negyed évre (april—jun.). . . 5 frt 50 kr. Az esti kiadás postai különküldéséért fellifizetés havonkint . 30 kr. $PF*" Külön előfizetési íveket nem küldünk, mert senki sem használja, s sokkal egyszerűbb is a pénzt postai utalványozással küldeni, mert ennek bérmentesítése csak 5 krba kerül. A „Pesti Napló“ kiadóhivatala. PEST, MAETIUS 31. Tizenhárom nap óta terrorizálja Párist a forradalom leggonoszabb faja, öt napja már, mióta ágyúdörgés és harangzúgás közt hirdették ki a városháza erkélyeiről a „commune“-t, a lázadók megszámlálhatlan mennyiségű proclamatióban és nyilatkozatban jelentették ki vétkes, a társadalom alapjainak megdöntésére irányzott czéljaikat s a nagy Francziaországban még mindig nem találkozott férfiú, ki vaskézzel megragadta volna a communismus szörnyetegét. Thiers még ma is erkölcsi eszközökkel áll a vér emberei elé s őket teszi felelősekké a porosz hadaknak az ország földjén való maradásáért, mintha ez lenne a bűnök legkisebbike, melyeket holtbeteg hazájok ellen elkövettek. A franczia nemzet viharteljes életfolyamában alig van pillanat, mely oly kétségbeejtő helyzetben találta volna, mint a mai. Külső vereségeiben, benső bajaiban mindig volt a remény egy sugára, mindig volt egy férfia, ki az ország hajóját a viharzó tengerből a nyugalom révébe vezette. A feudális korszaknak meg volt Suget apátja, az angol harczoknak orleansi szüze, az 1792-dik évnek Dantonja és Dumourierje, az 1848-ks belküzdelmeknek Cavaignacja. Hol fog a mai mozgalom megállapodni? Hol van a férfiú, ki a szabadon bocsátott viharnak „megállj “-t fog parancsolni? A nemzetgyűlés párttöredékekre van forgácsolva, az egyetértés szelleme elszállt belőle s a gyűlés nem képes a helyzet magaslatára emelkedni. A kormányban hiányzik az erély. Midőn Francziaország 1792-ben elvatyülni látszott a kül- és belháboru örvényében, Danton azt dörögte a fejétve,izzett nemzetgyűlésnek: Háromra van szükségünk, hogy a hazát megmentsük : vakmerőségre, vakmerőségre és ismét vakmerőségre! A mai kormányban?,a hármas kivánságnak egyike sincs meg. Hogy egy csöpp vakmerőséggel mit lehet elérni, azt Toulouse példája mutatja, hol maroknyi elszánt ember nyakát szegte a lázadásnak. Általában mind háttérbe szoríttattak az elemek, melyekről föltenni lehetne, hogy a sikertelen transigálást, a túlzó kíméletességet, az ide-odakapkodás politikáját félredobva, erélyesen kezeikbe vennék a rend visszaállításának herculesi munkáját.Gambetta elől a nemzetgyűlés szeszélyei egyelőre elzárták a politikai tevékenység színpadát. A tábornokok, noha közülök többen nem dicsőség nélkül vettek részt a lefolyt háborúkban, nem bírnak erkölcsi tekintéllyel a nemzet zöme előtt, hogy ily nehéz munkával megbízhatók lennének. Az erély, az elszántság, a vakmerőség e pillanatban, fájdalom, mind a vörös zászló köré gyűlt, a nép nagy tömege a hosszas szolgaság időiben,úgy látszik, elveszti a férfias föllépést és bátorságot ; s ma, midőn a szabadság útjai újólag megnyíltak előtte, akként viseli magát, mint az úszni nem tudó a sebes folyású vízben. Változatteljesek a történet lapjai, sok csodálatosról, sok hihetetlenről tesznek tanúságot. Oly tragicomikus jelenetet azonban, minőt Páris ma nyújt, alig találhatni bennök. Egy a törpénél is kisebb minoritás ragadta magához a hatalmat, s két millió ember fölött példátlan erőszakkal gyakorolja azt. A nemzet legszebb reminiscentiáit meggyalázza,őt magát naponta számtalanszor arczul üti, elpazarolja a közvagyont, békés polgárokat halomra gyilkoltat, s a millió szerencsétlen áldozat közt nincs néhány száz férfiú, ki annak az átkos „commune“ gazdálkodásnak nyakára hágni elszánná magát. Mily visszaélés történik a „commune“ szavával is! Midőn 1792-ben száz baj gyötörte Francziaországot s az északkeleti részeken a porosz és osztrák hadoszlopok mutatkoztak, nyugaton, délen a legfontosabb országrészekben a különböző irányú lázadások hydrái ütötték fel fejüket, a királyság pedig halálóráját élte s a nemzetgyűlés a feladatok óriási súlya alatt összeroskadt, az augusztus 10-ei gyásznapon háromszáz elszánt férfiú ragadta magához Páris városának igazgatását s később országos kormány hiányában az egész államkormányzat gépezetét. E községtanáca, a commune vezette a harczot a küd és belellenség ellen, igazgatta az országot, élelmezte Párist, hadseregeket szervezett, haditerveket készített s szóval mint a történetíró mondja — commune volt Francziaország agya. Törekvései azonban addig, mig működése valóban áldásos volt, kiválóan honvédelmi iránynyal birtak, a socialis kérdéseket hatáskörén kivül hagyta s midőn egyik tagja uj agrártörvény alkotását s a vagyonos osztályok megterheltetésének szükségét fejtegette, oly vihart keltett maga ellen, hogy élete is veszélyben forgott. Ma ismét a commune van Párisban kihirdetve, de nem az ádáz külellenség ellen küldi többé halni kész légióit, nem a haza megmentése képezi czéljainak netovábbját, hanem a békés polgárok nagy tömegét terrorizálja, a halálos beteg ország gyöngeségét önző czéljaira aknázza ki. És ezen mozgalmat akarja Thiers úr a választás czukros vizével elfojtani! Már omlott a polgárvér, és pedig nem a rend barátainak hibájából. Minden nap, melyet Versaillesben tétlenül töltenek, növelni fogja a később szükségessé váló áldozatok számát. Nem akarjuk hinni, hogy Francziaországban nincs 50.000 ezer becsületes ember, ki a kormánytól a végveszély e pillanatában támogatását megvonná. Csak zörgetni kell és bizonyára megnyílnak előtte a nemzeti lelkesedés és áldozatkészség ajtai. Mint az ostrom idején, Páris ma újólag a vidéktől várja felszabadítását. Ha várakozásában újólag csalatkoznék, ha erdő szavai ismét zárt fülekre találnának, úgy az ország és a főváros közt oly ellentét és idegenség fog kifejlődni, mely egyik nevezetes tényezője leszen Francziaország bukásának. Az ingadozás, a transactio politikájának napjai lejártak. A polgárháború dühöng Párisban, akár akarja azt látni Thiers euphemistikus távirdahivatala, akár nem. Lehetetlen, hogy az ily állapot még sokáig tartson. Vérbe, drága polgárvérbe fog a rend visszaállítása kerülni, de e vérért a felelősséget minden becsületes lelkiismeret magára veheti , mert ama nap, melyen a lázadás varskézzel és kíméletlenül fog elfojtatni, Francziaország regenerációjának, jövendő belnyugalmának első napja leszen. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Pest lakossága. (Nincs többé titok. — Pesten több a férfi, mint a nő. — A katholikusok s a zsidók. — A házasságban a zsidóé az első hely.—Elváltak és özvegyek. — Egy furcsa jelenség a görög nem-egyesülteknél.) Egy csomó számhalmaz van előttünk, melyből megtudhatunk minden adatot. X. vagy Y. egyes emberek még berzenkedhetnek ellene, egész osztályok nem. Hiába akarják velünk elhitetni, hogy ők annyian vannak vagy emennyien, hiába hogy gazdagok vagy szegények, hiába hogy leányaik korábban mennek férjhez vagy későbben , előttünk van a népszámlálás, s az a prózai, rideg, diseretiót nem ismerő szám pontosságával mondja meg, hogy melyik adat a való, melyik a költött, melyikben lehet megbíznunk, melyiket kell tisztelettel félretennünk, mint jámbor óhajok vagy kegyes szemfényvesztés alaptalan játékát. A pestvárosi népszámlálás adatait vaskos kötetekben tették el néhány levéltár meg tudományos intézetnél, de tudósainkon kívül vajmi kevesen fogják e lapokat forgatni. Tekintsünk be tehát ez adatokba mi, s jegyezzük fel, a mi érdekes, följegyezni való és magára vonja figyelmünket. Először is megjegyzendő, hogy Pest némileg szerencsés, hogy a népszámlálási mozzanat 69-ben s nem egy, vagy két évvel előbb történt. Azon eleinte csaknem közös hiedelem ugyanis, hogy a város népessége a 200,000-et megütni s igy Magyarország fővárosa a világvárosok közt helyét elfoglalni nehezen fogja, csak gyöngén czáfoltatott meg azon mindössze is 476-ottevő többlet által, mely a városnak 201,902 lelket számláló forgó népességéből az 1426 távollevő leszámításával tényleges lakosságául kimutatva jön. E szám, mely az utolsó népszámlálásnál kimutatottnál másfél annyival is több — 51 % - kal — a legfelettebb, s mégis legkevesebb magyarázatra szorul. Örvendetes jelensége ez az utolsó időben megújuló nemzeti életnek, melynek hatása elsősorban a haza szivére nézve jön szembeszökő, hol a politikai mozgalom megindulását nyomban követte társadalmi, közműveltségi, kereskedelmi és iparfejlődés. E számból 102,741 férfi és 97,735 nő. A férfi lakosság tehát — és ez valóban szembeötlő különösség, több a nőinél, és pedig 5%-kal. — Ee különbség még többet mondó, ha tudjuk azon általános jelenséget, mely szerint nagyobb és iparos városokban a nőnem rendesen túlnyomó. Az 1857-ik évi népszámlálás adatai közt az osztrák birodalomban Salzburg szerepel e részben elől, hol a nőnem többlete a finom fölött 28%, legutol Nagyvárad, hol az csak 4 és ’/* %, Bécsben akkor a többlet 14%. Az akkori kimutatás hivatalos közzététele szerint Pesten is több nő volt mint férfi, azonban az akkori adatok mostani gyökeres feldolgozása szerinti kimutatásban a férfi nem ha nem is oly nagy mérvben, de túlnyomó. Különös, hogy a férfi lakosságnak a női feletti ezen túlnyomóságához kivétel nélkül minden vallás járul a legnagyobb számúnak, a katolikusnak rovására.Mert míg ebből 67853 férfi, 69039 nő, addig ágostai 6786 férfi 5088 nő, helvét vallása 5535 férfi, 4935 nő, görög nem egyesült 879 férfi, 259 nő — zsidó 21283 férfi 18101 nő, s az egyéb vallásunkból 405 férfi, 174 nő. Ezer nőre tehát az ágostai vallásuakból 1334 férfi, a helvét vallásuaknál 1121, a zsidóknál 1175,— száz nőre a görögnem egyesülteknél 221, az egyéb vallásuaknál 232 férfi jut,— míg a katolikusoknál ezer nőre csak 983 férfi jut. A nemzetiségre nézve, mint tudjuk, a népszámlálás már elejétől határozottan közönyös volt azon elvből, hogy a mostani viszonyok között, a nemzetiségi kérdés rovata a számlálólapon roszabb, mint fölösleges. S ha ez tisztán statisztikai szempontból semmikép sem palástolható hiány, nem lehet tagadni, hogy számos más szempontból elfogadható. Annyi bizonyos, hogy több fejtörésre okot valamennyi rovat összevéve sem adott volna, mint ez egy, nem számítva, mit pedig várni bizonyosan lehetett, hogy az e rovatra vonatkozó végkimutatás utoljára is minden oldalról sokalva, vagy kéréseivé, de helyesnek tartva nem lett volna. Hiszen csak nem rég kisérle meg a népszámlálás egyik legbuzgóbb eszközlője a magyar akadémiában a nemzetiségek arányát legalább megközelítőleg, s bizonyára a lehető legjobb föltevések útján kimutatni, s már ott ülőhelyében is kéréséivé jön a magyar nemzetiségűeknek általa felvett arányszáma hát még ha tótok, szerbek vagy románok is lettek volna ott, mennyire — sokalva — lett volna az! Pest város lakóinak nemzetiségiarányát tehát meghatározni nem lehet; mert bár a nem bennszülött népesség nemzetiségét — tartományok és megyék szerint kimutatva lévén — körülbelül összeállíthatnék; s pedig e szám: 96,642 magyarországi, 25,866 osztrák s 4491 külföldi, összesen 126,999, tehát tetemesen nagy; de ki lenne képes — miután erre annak idején alap nyújtva nem jön — kiszámitni a bennszülött 73,477 nemzetiségét? Mellőzzük tehát — mint látni lehet kénytelenségből — a nemzetiségi arány meghatározását; más egyébre nézve adataink már mindenben termékenyek. Vallásra nézve négy felekezet van Pesten teljesen otthonosan; az ötödik a görög nem egyesült, mely az összes népességnek 1277 fővel mintegy kétharmad százalékát képezi, s hatodik alatt összefoglalt egyéb vallásúak, kiknek nagyobb része görög egyesült; összesen 579-en csak a város forgalma és kereskedelme által, vagy néhány régi idehúzódott családnak itt telepet verő utódaikép idekötöttekül tűnnek fel, miért is összehasonlításokra a többi vallásuakkal sem elég, sem helyes adatokat nem nyújthatnak. Legtöbb van Pesten katholikus 136,892, vagyis az összes lakosság 68%-a, — aztán jönnek a zsidó vallásnak 39,384, 20% -a az összesnek, — mig a 11,874 ágostai vallásu 6%-át, s a 10,470 helvét vallásu 5 % -át képezi az összesnek, melyhez az utolsó százalékot az imént említett két vallás czime alatt egybefoglaltak adják. Pest tehát határozottan katholikus város, — bár nem olyan mint 1857-ben volt, midőn a népesség e vallásu része az összesnek 96,218 lélekkel 72 és 8 % -át képezte. Ugyanakkor a többi vallásuak száma volt: az ágostaiaké 790, 6%, a hékéthitvallásuaké 3%-nál valamivel több 4224, a zsidóké 17 és 1 %, 23,101; — a görög nem egyesültek és egyéb vallásuaké összesen mintegy 12000, 1%, ebben is az egyéb vallásúak csak aránylag igen csekély számmal, 144-en, összesen 132,651. A katholikusok rovására tehát első rendben a helvét vallásuak, akkori számuknak majdnem harmadfélével, s a zsidó vallásuak szaporodtak, bár csak körülbelül három ötödével akkori létszámuknak, de ez, tekintve akkori tekintélyes számukat, ennek absolut, és tekintve azt, hogy a zsidók emancipatiója után még csak néhány évvel e tüneménynek kevés más magyarázatát kereshetnék, mint fajuk társadalmi és életszívósságát, relatív nagyságával is meglepő. Ha áttérünk a családi állapot aránylatára, s a gyermek népesség vallásonkénti kimutatására, az imént említett ok nyomát mindjárt fel kell ismernünk. A családi állapotra nézve ugyanis a katholikus vallásuakból 32%, az ágostai vallásuakból 33 % , a helvét vallásuakból csak 29 %, a zsidókból 34%, a ez így is jelentékenyen kedvező arány, de még kedvezőbbé alakul, ha például összehasonlítjuk a 15 évtől 30-ig bezárólagos népesség családi viszonyát, amidőn az adatok szerint: 51,053 katholikusból házas 11,047, tehát 22%, 4741 ágostaiból 912, 20%, 4883 helvét vallásából 812,17%, míg 13,838 zsidóból 3911, tehát 28%, tehát 6% -kal több mint a katolikusoknál, kiknél pedig a házassági arány az utána következő két vallásunál határozottan kedvezőbb. A g. n. e. vallásuak százaléka még kevesebb ez időszakban, csak 13, de ez ép a fentebb már tett észrevételnél fogva, hogy t. i. e vallás nem otthonos Pesten, kimagyarázható ; valamint azon tény is, hogy a helvét vallásnak 1857. óta rendkívül növekedett száma mellett, azon kedvezőtlen arány miatt, melyet a házassági viszonyt illetőleg felmutatnak, azon következtetésre készt, hogy egy jó része más mint családi kötelékkel van a városhoz kötve, szemben a más vallásúakkal. Ha most e korszakra nézve csak a nőket állítjuk szembe a fent érintett vallásoknál, akkor azt találjuk, hogy a zsidóknál a házassági arány tetemesen nagyobb lesz, mint volt az átalános összehasonlításnál. Ugyanis 15-től 30 évig házas a katholikusoknál 25887 nőből 7306 vagyis 28 százalék — az ágostaiaknál 2013-ból 577, vagyis 29%, — a helvéteknél 2407-ből 528, vagyis 22%, míg a zsidóknál 6279-ből 2808, azaz 45%, tehát 16% kal több, mint a legkedvezőbb arányúnál a többi három felekezet közül. Természetes, hogy a házassági viszony kedvezőtlen aránya e korszakban, a későbbiekben kell, hogy emelkedjék az illető vallásoknál, míg a zsidóknál csökken, de ez már csak másodrendű nyereség, a zsidófajnak az emberi lét tavaszán ily élénk részesülése a család megállapításában már nem ellensúlyozható, nem fizikailag, és nem időileg. Ennek bizonyítására csak egy pillantást kell vetnünk a 14 éven aluli népesség vallásszerinti kimutatására; van ugyanis ezekből 33743 katholikus, az e vallásunknak 27 */* %ha, ágostai 2355, 20%, helvétvallása 1960, 19%, zsidó 13,026 33% ha az összes ily hitüeknek, tehát még nagyobb s igy kedvezőbb aránynyal mint a házassági viszony számai szerint ez feltehető lenne. Mennyire fogná azonban a kedvező arányt módositni azon, az újabb statistikai tapasztalat által constatált tény, hogy a szapora korai házassággal a gyermekek nagyobb mérvű korai halálozása is karöltve jár) ennek bizonylatát akkorra kell halasztanunk, midőn a főváros születési és halálozási aránya is kimutatható lesz az egyes vallásúaknál. Az özvegységi kimutatás következő az egyes Pest, mártius 31. (ludolf korona herczeg) f. hó 28. és 23-én tette le a szokásos vizsgát ő felsége előtt. Vendégekül meg voltak hiva Kuschker püspök, Ebner mérnökkari tábornok, Arneth udvari tanácsos, Rimely lekéri apát és pozsonyi kanonok, Pawlovszky a Terezianum igazgatója. Ezenkívül jelen volt még a koronaherczeg nevelője Latour tábornok, Pálffy gr. alezredes, Walterskirchen főhadnagy és Spindler kapitány a koronaherczeg kíséretéből. Első nap a hittanból (a tanító Mayer kanonok), a latin nyelv és földrajzból (a tanító Zischmann egyetemi tanár), s a természetrajzból (a tanító dr. K r ist orsz. tanfelügyelő) tartatott meg a vizsgálat. Második nap a koronaherczeg a német nyelvből (a tanító Greisdorfer gym. tanár), a betűszámtan és mértanból (dr. K r i st) s a világtörténetből (dr. Zischmann) tett vizsgálatot. A koronaherczeg ezután ő felsége kívánatéra még néhány beszédet mondott el rögtönözve bizonyos feladott tárgyak felett, így írják Bécsből, s a magyar trónörökös neveléséről imigy nyilvánosságra jutott adatokat mindenesetre Magyarországban is nagy érdekeltséggel fogják olvasni. A trónörökös nevelése, tanulmányainak tárgyai, azon irány, mely e tanulmányokban a koronaherczeg gyermekded s azért minden benyomásra oly fogékony szellemébe csepegtetik, kétségkívül reánk magyarokra nézve is nagy fontossággal bírnak. Ezekben az években, a koronaherczeg jelen tanulmányaiban vetik meg az alapot, melyen később a magyar korona örökösének egész lelkülete, műveltsége, az államokról és emberekről való fölfogása, a sorsával összeforrt nemzetek fölötti ítélet fog felemelkedni. A koronaherczegek nevelése mindenütt a legfontosabb ügyek egyike, s azért mi csak mély sajnálkozással tapasztalhatjuk, hogy tanulmányainak tárgyai között hiába keressük Magyarország történetét, tanutói és nevelői között nem látunk egy magyar embert sem. Ha szemügyre vesszük, hogy a koronaherczeg nevelése ez évnek legnagyobb részében Ausztria fővárosában foly le, ha ezzel kapcsolatba hozzuk ő fensége mindennapi környezetét, mely nyelvben csakúgy német, mint szellemben, ha végül az elősorolt tantárgyakban tapasztalt hiányokra gondolunk, s mindezt egy képpé olvasztjuk össze: ez utóbbit hazafiságunk és lojalitásunk a legfényesebben kiszínezi ugyan, de ekkor nem szabad gondolnunk mindarra, amit az ő fenségénél jelenleg alkalmazott neveltetési rendszerről e sorokban registráltunk. — S végül még csak azt jegyezzük meg, hogy ha értesült helyről e sorainkban nyilvánult bármely aggodalmat, mint alaptalant eloszlatnák , azzal kétségkivül nemcsak nekünk szereznének örömet. Pest, martius 31. (A szláv egység.) A szt. pétervári „Birozsevija Viedomosti“ mart. 26-diki számában úgy vélekedik, hogy a szláv egyesülési eszmének megvalósulása már közeledik. „Ezen politikai irány — mond a „B. V.“ — valóban létezik, s ha valaki által kétségbe is vonattathatnék, akkor elkerülhetlen szükség volna ily eszmét teremteni. De nem, arról meg kell győződnünk, hogy az egész szlávság Oroszországra úgy tekint, mint a szlávság képviselőjére. A hét hónapig durva erővel folytatott háború, egyúttal az emberiség és a szlávság szencséjére néhány eszme diadala is volt. Azok közt egy világosan tűnt fel: az összes szláv világ azon meggyőződésre jutott, hogy neki is egyesülnie kell. A szlávok egyesülése többé már nem ábránd, nem álom, mint 30, vagy 20 évvel ezelőtt volt, hanem politikai és erkölcsi szükségessége lett. Némelyek kívánják ezen egyesülést, de félnek is attól; azok, kik ennek megvalósulását előmozdítani bírják, nem akarják; akik pedig akarnák, nem képesek; de az eszmét mindnyájan elfogadták, és nincs oly politikus, ki e jelen pillanatban azzal nem foglalkoznék. Oroszországbevárta azon időpontot, melyben az egész szlávság reá tekint, és azt is hiszi, hogy a szláv kérdésnek kulcsa kezében van. Ezen időpontot kell használnunk, nehogy az, ha Oroszország ezen kulcsot magától félre dobná,más ajtót keressen. A szláv intelligenciának irántunk való hangulatát a szláv egyesülési eszme megvalósulására kell fordítanunk, mivel ez leend a további fejlődésnek alapja.“ Pest, martius 31. A Jképv. ház mai ülése napirendjének első tárgya az ismeretes brassói görög-román ügy volt, melynél először volt alkalmunk Pauner Tivadar közoktatási minisztert hallani. Nyilatkozatai megnyugtató hatással voltak, vajha oly erélyes lenne, ha kell, az ellenkezésben is, amily szerencsés volt ma a megnyugtatásban. A napirendre került több indítvány közt feltűnt Simonyi Ernő határozati javaslata, mely egy országos bizottságnak az összes közlekedési hálózat megállapítása végett leendő kiküldéséről szólt. E terv már magában véve is oly gyakorlatiatlannak látszik, hogy talán nem is volt szüksége Gorove közlekedési miniszternek ezt hosszasabban, bár elég nyomatékos érvekkel bizonyítgatni. Következett erre az úrbéri törvényjavaslatok tárgyalása. A ház az első törvényjavaslatot (az 1848: IX. t. sz. által megszüntetett úrbéri kapcsolatból fennmaradt jog- és birtokviszonyok rendezéséről) tárgyalási alapul egyhangúlag elfogadta, általános vita nélkül, arról tanúskodván, hogy nincs a házban senki, ki már az 1836-diki törvényhozás által megkezdett ösvényről letérni, avagy az 1848-diki törvények emelkedett intenzióit hátráltatni kívánná. Milano, márcz. 30. (Saját levelezőnktől.) (A Beccaria-emlék leleplezése. Hírek a quirinaiiról. A király hiresztelt lemondása.) Városunk tegnap régi adóját rótta le a nagy jogbölcsész, a „dei delitti e delle pene“ hírneves szerzője, a halálbüntetés eltörlése ellen megindult nagy küzdelem kezdeményezője irányában, midőn a Beccaria-emléket leleplezi. Az ünnepély roppant néptömeg jelenlétében a legszebben ment végbe. Az ablakok szőnyegekkel és virágokkal voltak díszítve s az ünnepélyre megjelent vendégek számára könnyű diszcsarnok volt felállítva. A vendégek közt sok képviselő, egyetemek küldöttségei, ügyvédi kamarának képviselői, az oszták-magyar s a brasiliai főconsulok, a páviai és pisai tanulók küldöttségei és számos szabadkőmives páholy képviselői jelentek meg. Ott voltak a főtörvényszék, a fenyítő-, a kereskedelmi törvényszék, a városi tanács tagjai, a nemzetőrség főtisztjei stb. Midőn a Syndikus a községtanácscsal megérkezett, az ünnepély kezdetét vette. A közoktatási s az igazságügyi miniszterek megígérték megjelenésüket, de az egyik levélben, a másik sürgönynyel kimente magát. Correnti hazafias tartalmú sürgönyét, melyet hangosan felolvastak, a közönség élénk tapsokkal fogadta. A Syndikus erre köszönetet mondott a szoborbizottságnak s kijelenté,hogy a város csak kötelességét teljesité, midőn segédkezet nyújtott a bizottságnak, hogy a nagy bölcsészhez, a nagy Beccariahoz méltó szobor emeltessék. Erre Borromeo gróf a bizottság nevében üdvözölte a jelenlevőket s Beccaria kitűnő érdemeiről megemlékezve, tudatta, hogy Mancini képviselő 1500 franc díjat tűzött