Pesti Napló, 1871. október (22. évfolyam, 226-251. szám)

1871-10-01 / 226. szám

226. szám. Vasárnap, October 1.1871 22. évi folyam. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. szám. I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere 7. spari fjoldau­xit. A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Vidékre, postás, helyben, házhoz hordva. Egész évre ... 22 frt. Félévre .... 11 frt. Negyedévre ... 6 , 50 kr. Két hóra .... 8 , 70 kr­ Egy hóra ... 1 ,­85 kr Hirdetmények dija: 9 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 9 ujkr. Bélyegdij külön 30 ujkr. Nyilttér: 5 hasábos petitsor 25 ujkr. Előfizetési felhívás „PISTI EtPLIhis Folyó September hó végével az évnegyed letelvén, évnegyedes t. előfizetőink felkéret­nek megrendelésük minél előbbi megújítására. Előfizetési árak : Egész évre..........................22 ft. Fél évre...............................lift. Negyed évre..........................5 ft 50 kr. fiST" Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése 10 írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a „Pesti Napló kiadó­hiva­tala“ czim alatt Pest, Ferencziek­ tere, 7. sz. alá küldendők. Pest, sept. 30. Beust gróf neve megint ádáz tusáknak tárgya. A clerikális és foederalista lapok fekete haragjuk özönével öntik el a közös külügyminisztert, és majd metsző gúny­­nyal, majd önfeledt elkeseredettséggel követelik Beust gróf visszalépését. Nem tetszik nekik külpolitikája, először, mert német, s igy közvetve az osztrák-német elem erősödésére vezet, másodszor mert nem római, s igy nem mozdítja elő a fe­kete urak titokban folyton ápolt ked­­vencz terveit. Nem tetszik továbbá belpo­litikája, ámbár Beust gróf váltig hirdeti és hirdetteti, hogy neki voltaképen nin­csen is osztrák belpolitikája. Ő nem egyéb, mint külügyminiszter, és mint ilyen, szigorúan jogkörén belül tartja ma­gát. Nem hisznek neki, ha hallgat és tel­jesen visszavonul, s még Tamásabbak, ha ártatlanságát a hírlapirodalom piaczán hirdetteti. Beust gróf ellenségeinek eszébe jut, hogy az a férfiú, ki a kiegyezkedés­sel együtt kiszabta az osztrák belpolitika medrét, ki később egy ideig a Giskra- Hasner-kormány bevallott patrónusa volt, azután egyet fordult a sarkán, s Berger­­rel meg Taaffe-vel együtt a Potocky-kabi­­net útját egyengette, ki utóbb egy hires­­sé vált köriratban egészen magáévá tette e cabinet belpolitikáját, ki végül körülbe­lül hazaárulással vádolta Riegert, midőn ez a maz ismert memorandumot intézte Beusthoz — mondjuk, Beust gróf ellenei egyáltalán nem hiszik, hogy a közös kül­ügyminiszter egészen felhagyott volna a belpolitikára való befolyással. Ez Beust gróf helyzete a f­ederalisták­kal szemben, nem kevésbé kényes azon­ban a német alkotmányhű párthoz való viszonya. Ez urak teljesen megfeledkezve azon heves támadásokról, melyeket a kö­zös külügyminiszter ellen és az okból in­téztek, a­mivel az osztrák alkotmány­válságokba folyton beavatkozott, ma szün­telenül azt kívánják tőle, hogy a két viaskodó párt között a németek részére álljon. E követeléssel majd nyíltan föl­lépnek, majd pedig mindenféle c­élza­­tokba, illusiókba, finom hírekbe burkol­ják. S in fine finali mindig azt halljuk, hogy előbb-utóbb Benst gróf állása ön­magától tarthatlanná válik. Hy módon két tűz közé szorítva, a kö­zös külügyminiszter csakugyan kissé ro­­szul érezheti magát. Benst grófot nyomja múltja, melyben csakugyan oly kérdé­sekbe is beleártotta magát, melyektől he­lyesebb lett volna magát teljesen távol tartani. A­ki magában a reichsrathban mint képviselő részt vett a dolgok fejlesz­tése körül, az ne csodálkozzék, ha jelen­legi tartózkodása jobbról úgy, mint bal­ról kétkedő mosolyra akad. Nyomja azon­ban Beust grófot jelene is, és mivel a múltban vitt szerepe kihat mostani állásá­ra is. Reá nézve a teljes tartózkodás, az osztrák belzavaroktól való föltétlen vissza­vonulás nem egyéb, mint a hátrálásnak egy neme. A ki tényleg vezette az osztrák belügyeket, a ki annyiszor bizonyítgatta, hogy a belpolitika szoros összeköttetés­ben van a külpolitikával, a­ki még kül­ügyi ac­iókba is tényleg belevonta a bel­politikát, annak állása minden tekintet­ben kényelmetlenné válik azon perezben, midőn a viszonyok egyszerre arra kény­szerítik őt, hogy ne csak minden beavatko­zástól tényleg tartózkodjék, hanem egy­szersmind kimutassa azt is, hogy ezt ő egészen önkényt teszi, ez állására nincs semmi visszahatással. Minket, természetesen mindez csak any­­nyiban érdekelne, a­mennyiben mindig tanulságos látvány azt nézni, mikép ver­gődik ki ügyes államférfi egy saját maga okozta kellemetlen helyzetből, ha Beust gróf véletlenül nem volna­­ közös kül­ügyminiszter, így azután a dolgok egé­szen más jelleget öltenek, s bizonyos te­kintetben saját fontos érdekeinket is érintik. Előttünk tudniillik épenséggel nem le­het ma közönyös dolog, ha a delegációkon úgy,mint a magyar parliamenten kívül álló körök conspirálnak a közös külügy­miniszter megbuktatására. Azt sem néz­hetjük teljes egykedvűséggel, hogy a je­len államrend leghevesebb ellenségei azok, kik Beust gróf helyére saját embe­reik egyikét akarják ültetni. Végül már az is érinti érdekeinket, hogy belevonva a külügyminisztert a jelen alkotmány­­tásokba, ez­által talán a mostani kül­politikát, mely mindkét delegátió előleges jóváhagyásával jött létre, kisebb-nagyobb mérvben alterálhatnák. Mindez állásunkat Beust gróffal szem­ben lényegesen egyszerűsíti. Mi a közös külügyminiszter külpolitikáját, mint a­mely a monarchia érdekeinek megfelel, helyeseljük. Mi tekintet nélkül előbbi hi­báira és tévedéseire, azt hiszszük, hogy jelenlegi tartózkodása csakugyan komoly szándék eredménye és nem kétszínűség, mely alatt mindenféle titkos cselszövény lappang. Mi végül azon, a törvényben gyökeredző szempontból indulunk ki, hogy a közös külügyminiszter fölött az egyedül illetékes fórum a két delegátió, mely pedig Beust gróf jelen külpolitikáját a priori már helyeselte. Ily körülmények között mi Beust gróf legújabb magatartását csakis helyeslé­sünkkel kisérhetjük. Neki semmi köze az osztrák belzavarokhoz, az ő állását és jogkörét körülírta az 186­7-di­ki kiegyez­kedés. Ha ehhez tartja magát bőven és következetesen : megfelel a törvénynek, és ez által saját jól felfogott érdekeinek. De és mivel magatartását mi correctnek tartjuk, az ellene intézett támadásokat olyanokul kell tekintenünk, melyeknek nincs más tendenciájuk, mint az osztrák chnosz egy ideig érintetlen térre, a kül­­ügyek mezejére is átvinni. Ez pedig oly iránylat, mely ha következetesen folytat­­tatik , Beust állását nem gyengite­­n­i, hanem e­r­ősbiteni fogja. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Romhány­i. Költői beszély -Második ének.«) Irta GYULAI PÁL. 1. Oh honvéd, honvéd, haj ! e névben Hány honfi-emlék könnye forr! Század valál egy rövid évben, Dicsőség, fény, gyász és nyomor, A honfi-szellem szült világra, A hon veszélye fölnevelt, Erős korodban szabadsága A sírig hű védőre lelt. Küzdöttél a sors ellenére, Patakként omlott szived vére, Dicsőit élet és halál, Győzőn, legyőzve hős halál! Szent örökünk lett hű emléked, Egy élő, büszke fájdalom, Melyben vigasz, önérzet ébredt S átrezdült szivén és dalon. De koczka fordult, láncz lehullva, S miért te véred áldozád, A szolgaság husz éve múlva, Ismét szabaddá lett hazád : S­em emléked már nem kímélik, Mindenre jó eszköznek vélik, S hogy szenvedj mit nem szenvedél, Kizsákmányol pártszenvedély. 3. Röpiv, hírlap phrasissá nyúzott, A kortes is téged kiált, Dicsőségedre összezúzott Nem egy főt és nem egy pohárt. Könyv, naptár lopja neved­ékét, Költő halálra énekel, A sírodban sem hagynak békét, Szász czifra szónok ünnepel. Bélád vitáznak alatt és font­os neveddel takarnak mindent. Oh jaj ! ki tudja még mi vár ? E zajt lelkem megunta már. *) A „Vasárnapi Ujság“-ból e költeményt, mely irodalmunkban eseményt képez, egész terjedelmé­ben közölhetvén, hogy olvasóinkat az utánlapozga­­tással ne terheljük, lenyomatjuk ama verssorokat is, melyek lapunkban, a költő szívességéből mutat­ványul már megjelentek. A s­z­e­rk. 2. 4. S örömmel száll a múltba gyakran, Hogy megpihenjen — és feled . .. Hadd folytassam, a hol elhagytam, A megkezdett történetet. Egy üldött honvéd szenvedése, Higyétek, sokkal többet ér, Mint honvédegyletink gyűlése És jegyzőkönyvből szőtt babér. Romhányi nem hősök példánya, De légyen bármi is hiánya, Hősebb honvéd volt, mint sokan, Kik most kérkednek untalan. 5. Ott bolyg az erdő sűrűjében­, Nyugvó vadak közt üldözött ; Az őszi szél van véle ébren, Búsan csörgő lombok között, Ledül aléltan, holtra válva, Takarja hullongó levél; Úgy érzi, mintha sírba szállva, Födözné enyhe szemfödél, S csöndes álomba ringatóznék, J­e felriasztja kínos éhség, ]és egy perczig sem hagyja el, És azt folyvást — futni kell. 6. Indul, rohan, nem tudja merre, K . pihen, nem tudja hol, g­ megtér a régi helyre, Azt vélve, hogy előbb hatol. Még soha sem járt e vidéken, A láthatár felhős, sötét, Nem enyhiti még csillagfény sem Az éj és erdő sűrűjét. Mi haszna, meg nem lőtte zsandár, Ha még rá kinosabb halál vár ? Ember gyakran igy szabadul, Egy bajból a másikba hull. 7. Oh mért nem estél el csatában, A győzelem napján, dicsőn, A diadalnak mámorában ?! Ott nyugodnál a havczmezőn, Halálod a hazának élet, Megáldanak bajtársaid; Oh nem hiába omlott véred, S oly szépek siri álmaid! Itt éhség, láz gyötör halálra, Félholtan jutsz vadak fogára; S lassanként jó, ha eltakar Leplével száraz lomb, avar. 8. S vaj’ nem jobb volna igy is, mintha Hazádba’ bujdokolva élsz, Vagy szabadulsz idegen bonba, Híjába szenvedsz és remélsz? A szivnek hány örvénye, része Sodor magával s elmerit, Az élet száz uj tévedése Megsokszorozza éveid. Mert tévednek, bűnök ellen Nincs más orvosság földi szerben, Mint földben pár arasznyi tér, A sirhalom — orvost se kér. 9. De más van írva sors könyvében, Az erdőből nyílásra lel; Egy távol ablakfény az éjben Mintegy híven utat jelel, Várkastély ablakából rezdül, A faluban rég alszanak; Romhányiban uj élet pezsdül, Menhelyt ígérnek e falak. Bár láz emészti és alig jár, Mégis siet s elérte immár A kastélyt, melyet park övez. Vájjon ki vára, háza ez ? 10. Nincs gondja, kedve ily kérdésre, Mert a midőn a parkhoz ér, Pályája mintha véget érne, A földre omlik s elalél. Ott fekszik ájult mozdulatlan, Nyögése is lassan kihal, Világ rezg még az ablakokban, S kihangzik egy halk, méla dal, A zongorának bús accordja, Az őszi szél sóhajtva hordja A csendben nyugvó parkon át Egy régi ének dallamát. 11. Ilonka viraszt salonjában, El-elméláz a zongorán. Bus emlék zendül-e dalában, Vagy élő szenvedés talán? Nem tudja ő sem, félbehagyja, Felébred férje rá legott, Ki karszékében, őt hallgatva, Szép csendesen elszúnyadott. Mert innen-onnan éve múlt már: Telegdi gróf s Ilonka egy pár, És e kastélyban töltik itt Az élet legszebb perczeit. 12. Telegdi boldog, jóság, kellem Példánya a szép ifjú nő, Feláldozó és nyugodt jellem, Kihez szerelme egyre nő. A nagyravágyás büszke gondja A csendes házi körbe halt; Hiú vágyaknak nem bolondja, Nem áhit fényes hivatalt. Hogy boldogítson, legfőbb vágya, Világból elvonult magányba; Közdolgokról ritkán beszél, Csak nejének és nejében él. 13. A forradalmat úgy gyűlölte, Mint csak gyűlölhet valaki; Hisz’ az jövőjét már megölte, S most a hazáét oltja ki. Hiúság, önzés, hon szerelme Szivén egy érzéssé vegyült, Nem az első kitűnő elme, A ki honáért igy bevült. Sőt olvasóm, különle­te sem vagy, Hű honfiságod bár­milyen nagy; Legalább igy tapasztalom, Nagy részt jobb- és baloldalon. 14. Aristocrata volt szivében, És nem tagadta ajka sem, A democratia nevében Nem szónokolt negédesen, Mint annyi társa, kik szivökben Úgy érzenek, mint épen ő, De bátorságok visszadöbben, Ha néphegy csábja lép elő. Kész volt a népért sok jót tenni, Az alkotmányba is fölvenni, De hitte, hogy csak főnemes Képes kormányra s érdemes. 15. Ne sértse democrata szíved’, Jó olvasóm, e nézet itt, Hiszen te is, és sok más híved Valljátok a gróf elveit. Csak megfordítva uj divatra : Azaz : csak az, ki nem nemes, Blik valóban kormánypadra És bizalomra érdemes. Immár melyik a nagyobb érdem, A nemtelen, vagy nemes ? kérdem, Nekem mindegy, jer, tarts velem, Csak honfi és ember legyen. 16. Szerette a hon történelmét, Ott nem egy őse szerepelt, E várkastély egy-két nagy elmét És sok kitűnő hőst nevelt. Utolsó ő sem lesz e sorban, Szivében erős volt a hit, De im a forradalmi korban Önbizalmat s irányt veszit. Sem hánja ellen, Bem honáért Nem foghat fegyvert, csak magáért, S magának élhet egyedül Oly önzőn, mint önzetlenül. 17. Házassága sebére ír volt, Enyhült, iti ült önkénytelen; Mig a hazában vihar tombolt, Elringató a szerelem. Külföldre készült, jobbnak vélte Ott élni e bősz harcz alatt, De ipját nagy betegség érte S ápolni őt itthon maradt. Midőn ez meghalt, el volt vágva Az út már, s e kastély magánya Lön a révpart, hol vész között Aggódva végre kikötött. 18. És megtalálta a nyugalmat, Rég elfeledték, hogy ki volt; Úgy élte át a forradalmat, Mint a ki immár élve holt. A falu népe rég ismerte Mint jó gazdát, jó földesurt, És háborgatni ki sem merte, S ő nem tévé, mi szemet szúrt. Okosan, nyugodt méltósággal Bánt el folyvást e kis világgal, S­im rajta újra betelék : Jól él, ki jól elrejtezék. 19. De hire vesztett s nyert csatának Nyugalmát gyakran fölveré, Nem jósol üdvöt a hazának, S busán néz a jövő elé. Óhajtja: bár egyik se győzne, Mert vesztni fog, bizony ki nyer, Bár kifáradva, kiegyezve Dőlhetne el a régi per. Hiú remények, haj !, eldőlt már. Szegény magyarra uj korszak vár. Olyan, minő még nem vala. Csak haldokolt, most meghalt. Mai számunkhoz fél év melléklet van csatolva. Fest, sept. 30. (A képviselőház pénzügyi bizott­sága) mai ülésében az igazságügyminiszter rendkívüli költségvetését tárgyalván, a II. czim a lipótvári fegyintézetnél első rovat alatt: „Egy orgona beszerzésére“ előirányzott 900 frt és ugyanezen czim 3. rovata alatt : „A ma­gán­zárkák kiépítésére előirányzott 40000 tö­röltetni határoztatott. ”­ Ez utóbbi rovatot a bizottság annyival inkább törölte, mert ez évre szintén e czim alatt már negyvenezer engedé­lyeztetett, mely összeg azonban még eddig nem használtatott fel. A rendkívüli költségvetés többi tételeit a bizottság, úgy mint azok elő­­irányoztatták, megszavazta. A határőrvidékre vonatkozólag ugyanazon eljárás követtetett mint a rendes költségvetésnél, melyet már teg­napi tudósításunkban jeleztünk. A nyugdíjak­ra nézve abban állapodott meg a bizott­ság, hogy azok függőben tartassanak, míg a főszámszék a nyilvántartási jegyzékeket el nem készítette, melyek alapján aztán a bizottság legbiztosabban vél haladhatni. Az igazságügymi­niszter egész költségvetésének befejezése után, a kereskedelmi budget került tárgyalás alá. Az általános tárgyalás megkezdésével élénk vita támadt Ghyczy Kálmán azon elvi in­dítványa fölött, hogy szemben a kilátásba he­lyezett deficittel, a bizottság ne bocsátkozzék je­lenleg mindazon tételek tárgyalásába, melyek az 1871. költségvetésben megállapítottaknál maga­sabbra lettek előirányozva. A bizottság többsége azonban ellenkező nézetben lévén, hogy bár min­­denütt a lehető takarékosságot szem előtt tartva, hanem azon tételeknél, a­hol különösen az ipar és kereskedelem előmozdítása czéloztatik, a többletet, habár az az ország nagyobb terhelte­­tésével járna is, kész megszavazni. Ezzel befe­jeztetett az általános vita. A bizottság a részle­tes tárgyalást „központi igazgatás“ főc­ímén kezdé meg. A „személyes járandóságokéra elő­irányzott 138,510 írtból 400 frt töröltetett, e szerint az 1871-re megállapított összeg fogadta­tott el. „Dologi kiadások“ 5—8 rovata az elő­irányzat szerint megszavaztatott. „Ipari, keres­kedelmi és külkereskedelmi czélok“ czime alatt előirányozva van 41,400 frt. Megszavaztatott. — „A gazdaság különböző ágainak emelése“ czimnél 120,000 frt van előirányozva, az egyes tételeknél a következő leszállítások létettek: A 2. rovatnál 1) tétel alatt „két fatenyésztési ván­­dortanitó részére 3000 frt“ helyett 2400 frt frt egyenlően a 71-re megállapított összeggel; k) tétel alatt : „Szakképzés előmozdítása czéljából 6 ifjúnak külföldön tanárjelöltté ki­képzésére előirányzott 6000 frtból 1200 frt levo­­natott és úgymint 71-re 4800 frt lett megszavaz­va; végül ezen czim 9. rovata alatt „Haltenyész­tés emelésére“ előirányzott 6000 frt 2000 írtra szállíttatott le. Mielőtt az ülés befejeztetett, a gazdasági tanintézetek felett fejlődött érdekes eszmecsere, t. i. különösen hangsúlyoztatok azon minden­esetre épen nem kedvező körülmé­t, hogy ezen intézetek, melyek hivatása volna minden a gaz­daság terén felmerülő újabb mozzanatokat figye­lemmel kísérni és ezek alapján haladva, mint­egy kezdeményezője lenni a hasznos és czél­­szerű újításoknak a mezőgazdaság felvirágzá­sára, ez irányban semmit sem tesznek, és így kitűzött hivatásuknak csak egyoldalulag felel­nek meg. Hogy e téren vajmi kevés történt, azt csak sajnálattal kell registrálnunk s ennek egye­bek közt az is oka, hogy nálunk minden kezde­ményezést a kormánytól várnak, holott másutt az megfordítva történik. Ezen eszmecsere ké­pezte a mai ülés majdnem legérdekesebb részét, mely után a költségvetés tárgyalásának folyta­tása hétfőre halasztatott. (Beust gróf sürgönyének) a „Temps“ által közlött analysisét a „W. Abend­post“ koholmánynak mondja; több bécsi lap kételkedik e hivatalos kijelentés alaposságán, Közoktatási észrevételek. V. Föltétlenül a polgár egyéni jogára tá­maszkodva, föltétlenül a tanítási és tanu­lási szabadság elvéből indulva ki, nem állíthatunk föl más tételt, mint ezt: tanít­­son ki mit akar, tanuljon ki mit és a­hol akar, senkinek semmi köze hozzá. De láttuk, hogy az államnak mégis van ahhoz köze, mit tudnak lakosai, s en­nélfogva egyfelől kötelessége gondoskod­ni, hogy minél többet tanulhassanak, azaz a szellemi képzettség maximumát elérhes­sék, másfelől kötelessége és joga ügyelni, hogy a képzettség bizonyos minimumát el is érjék. Meg kell követelnie a népis­kola, meg a középtanoda növendékeitől, meg a gazdasági intézet, a kereskedelmi és jogakadémia, meg a had- és műtanoda, meg a polytechnikum és egyetem polgá­raitól, meg az okleveles pályára lépen­­dőktől, hogy ennyit meg ennyit tudja­nak : folytonosan meg kell tehát győződ­nie arról, vajon az illetők csakugyan tudnak-e annyit, a­mennyit körükben tudniok okvetlenül szükséges; de meg kell győződnie arról is, vajon úgy veze­tik-e őket, a­hol még vezetésre szorulnak, hogy a szükséges tudományt kellőképen meg is szerezhessék. Azaz: vizsgáltatnia kell a tanulókat és ellenőriztetnie a taní­tókat. Az állam tehát felügyeletét a taninté­zetek működésének ellenőrzése s a ben­­nök gyarapodó ifjúság vizsgálat alá bo­csátása által gyakorolja. Hogy pedig e felügyeletnek a társadalomra kiható hasz­na is legyen, gondoskodnia kell az állam­nak, hogy a törvényes föltételeket nem teljesítő intézetek okvetlenül bezárassa­nak s a készületlen ifjak kivétel nélkül visszautasíttassanak. Kérdés már: kik által gyakorolja az állam e felügyeletet sikeresen? Felelet: szakértők által. Szakértők pedig maguk a tanítók, tanárok, tanár viselt emberek, szó­val az úgynevezett tanférfiak, kikhez — a vizsgálatokra nézve — még az illető pályák jeles gyakorlati embereit sorol­hatjuk. További kérdés: e tanférfiak az állam tisztjei legyenek-e vagy lehetnek mások is? Felelet: az állam tisztjei. Hiszen el­lenmondás volna, hogy az állam felügye­letét ne állami tisztviselő, azaz ne olyan gyakorolja, ki közvetlenül az államtól függ s már helyzeténél fogva az állam ér­dekét tekinti fő irányadónak.

Next