Pesti Napló, 1872. február (23. évfolyam, 26-49. szám)
1872-02-01 / 26. szám
26. szám. Csütörtök, február 1872. Szerkesztési iroda: Vmmiiik-ton 7. s*ini. L emel«». nellemi részit illet# minden kösismény a szerkesztdségbesixtésend# Mmnhosi levelek csak ismert haakto t fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencsiek tere 7. síimi földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kizró hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési föltételek: Vidékre, postán: T*C7 helyben, házhoz hordva. Egész évre . . . SS frt. Félévre .... 11 frt. Negyedévre ... fi , 60 kr. Két héra .... ft , 70 kr Egy hóra ... 185 kr 23. évi folyam. Hirdetmények dija* • hasábot petitser egyesed hirdetésnél 9 pjkr. Bélyegdij kflWn «0 ajk». Nyilttér: fi hasában petitef tt ajk». Előfizetési felhívás „pesti mfai Előfizetési árak: Egész évre........................22 ft. Félévre............................lft. Negyed évre...................5 ft 50 kr. SHT Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése 10 frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a „Pesti Napló kiadóhivatala“ czim alatt Pest, ferencziek tere 7. sz. alá küldendők. Pest, január 31. Hogy a köztársasági eszme Francziaorban megis szilárdulni, terjedni kezd, legjobban mutatja Chambord gróf legújabb manifestuma. Még néhány hónap előtt a legitimitás egész kérlelhetlenségével lépett ki V. Henrik a politika küzdterére. Egy letűnt kor tárult manifestumában az ámuló világ elé, csillogó ürességével s mármár elfeledt nyomorával. Chambord gróf merész kézzel kitűzte a „fehér zászlót,“ s e tettével hű maradt ugyan magához, de szakított egész Francziaországgal. Bezzeg máskép beszél ma. Azóta a nemzet számos pótválasztásban nyilatkozott, kimutatva, hogy a köztársasági eszmét többnek tekinti üres formánál. A versaillesi nemzetgyűlésben is fejlődtek a dolgok, s habár a köztársaság szekere ma még csak úgy döczög, de azért mégis előre halad. A fehér zászló kitűzését az egész franczia nemzet nem a méltatlankodás kitörésével, nem a fölháborodás gúnyával, hanem az ámulás mosolyával fogadta. Mint egy letűnt kor petrificált maradványára, úgy tekintettek ama férfiúra, ki az utolsó nyolcvan év világrendűő és az egész társadalmat átalakító eseményeit egyszerűen „nem történteknek“ kivánja tekintetni. E tapasztalatokon Chambord gróf is okult. Okult a maga módja, a bourbonok szokása szerint. Gyerekes furfanggal arra az ötletre jutott, hogy a kor szellemével mégis pactálni kell. S vele született korlátoltsággal azt hitte, hogy ezt néhány üres frasissal elérheti. Vessünk koszorút a lázongó tömegnek, ha majd újra mienk a hatalom, a többi magától jön. Ő, ki még csak néhány hónappal ezelőtt a fehér zászlót lobogtatta, ma azt mondja: én nem tűzök ki zászlót, én Francziaország lobogóját emelem magasra. A mikor még más utakon vélte a hatalmat elérhetőnek, hallani sem akart békülésről, ma ama nyilatkozattal akarja ellenfeleit megkérlelni, hogy minden áldozatra kész, mely becsületével megfér. Chambord grófnak csak egy szenvedélye van : Francziaország szerencséje, csak egy nagyravágyása: részt venni a nemzet fölegyenesítésében. Mindezt természetesen csak a trónon teheti. Az ördög azonban nem alszik és a lóláb e manifestum alól is kibúvik. Én soha sem leszek a forradalom királya — kiált föl nagy büszkén Chambord gróf. E nyilatkozat szépen hangzik, de azért azt hiszszük, miszerint ha egy szép reggel Chambord grófnak egy szerencsés katonai pronunciamentő szervezője oda nyújtaná az oly hőn óhajtott koronát , V. Henrik perczig sem gondolkoznék, hanem lázas mohósággal fejére tenné a hatalom jelvényét. Ő nem a forradalom királya, ez annyit jelent, hogy nem azé a forradalomé, mely a koronákat vagy másnak adja, vagy a történeti ritkaságok cabinetjébe teszi. Egy legitimista forradalom, egy új Cattelineau, vagy Larochejaquelein, oh, az egészen más! Komolyan aligha veendi Francziaország ez új manifestumot, s mélyebb nyomot a kedélyekben semmi esetre sem fog hagyni. Francziaország ma már bizonyára egy praetendensnek martaléka lenne, ha a trónkövetelők véletlenül nem volnának annyian, így az egyik paralysálja a másikat, s valahányszor az egyik komolyabb vállalkozásra neki gyürközik, a többiek mind a köztársaságiakkal szövetkezve, megbuktatják a kísérletet. Napóleonista, orleanista, legitimista az önzés szenvedélyével gyűlöli a köztársaságot, de még jobban gyűlölik egymást. A köztársaságot mindegyikek átmeneti állapotnak, ideig óráig tartó bajnak hiszi, melyből előbb-utóbb Francziaország majd kilábol. Ma a helyzet még tűrhető, de javíthatlanná válik azon perczben, melyben a praetendensek egyikéből beatus possidens válik. A többiek ekkor beadhatják a kulcsot. Csak a köztársaság nyújt annyi szabadságot, hogy még a trónpraetendenseknek is jut annyi, hogy fényes nappal tőrt vethetnek magának a szabadságnak. A visszaállított császárság vagy királyság nem ismer kimélyt, nem ismer elvet és jogot. A fehér liliomos zászló alatt véghezvitt mészárlásokat XVIII. Lajos kormányzatának első idejében, Napóleon Lajos száraz guillotinját még ma is borzalommal említi az élő nemzedék. A Deák-kör csütörtökön, febr. 1-én este 6 órakor értekezletet tart. Tárgy : A választási törvényjavaslat 3-dik fejezete. Justh József. (A pest városi új telekkönyv ügyé- ben) tegnap összeült értekezlet ma délben foly tatta tanácskozmányát, melyben Csengey Endre városi főügyésznek egy kérvényszerkezete fogadtatott el, mely szerint a birtokállapot úgy a mint az a régi telekkönyvekben bevezetve van, úgy a terhelt hivatalból fognának az uj telekkönyvbe átvezettetni s ezen utóbbiakra nézve ha váljon az átvétel helyesen történt e meg ? és a tulajdonos részéröl a kitörlések megindítására 6 havi határidő tűzetik ki. E szerkezet a legjobb közvetítő módokat ajánlván, elfogadtatott s a város országgyűlési követei megígérték pártolását, a körülményekre bizván azt, vájjon kész törvényjavaslat vagy határozati javaslat alakjában fogják e az "ügyet az országgyűlésen tárgyaltatni, de mindenesetre rajta lesznek, hogy az igazságügyminisztérium által megindított hirdetményi eljárás felfüggesztessék. Csengey főügyész a város mai napon tartott közgyűlésében előadván az ügy állását, javaslatára határozatba ment ajfentebb jelzett szerkezet alapján kérvényt intézni az országgyűléshez, melyet a bizottmány Deák Ferencznek fog átnyújtani. (A terézvárosi sugárút) kiépítésének punctatiói ma tárgyaltattak a közmunkatanács által s a 12-ik pontig végeztettek be. A 12-ik pont, mely a municipalis, magyar franco és Erlanger báró mint consortium által ajánlott feltételeket tartalmazza, holnap fog tárgyaltatni. Más ajánlat nincs is, mert egy bécsi consortium eddigelé csak írás és szóbeli tudakozódásokra szorítkozott s távirati uton is kért több ízben felvilágosítást, a nélkül, hogy formulázott ajánlatot tett volna. A „PESTI NAPLÓ“ TÁRCZÍJA. Európa térképének változásai. (Die Veränderungen der Karte von Europa. Von Prof. Dr. Adolph Wagner.) Ily czimmel jelent meg nemrég a Virchow és Holtzendorff-féle füzetek egyikében Wagner berlini egyetemi tanárnak s a nemzetgazdasági téren nagy hírre kapott banktheoreticusnak egy értekezése. Ez annál inkább kiváló figyelmet érdemel, mert egyrészt nagyon közel állunk azon mozgalmas időhöz, midőn Európa térképe két nagy nemzet óriási küzdelmei után lényeges változásokon ment keresztül, s másrészt tán épen korunknak jutott feladatául a természetes földrajzi határok kivívása mellett azon nagy elv megoldása, melyet a Humboldt által megalapitott politika-földrajzi tudomány területválttozhatlanságnak (die Unveränderlichkeit des Territorialbestandes) nevez. Wagner értekezését tíz pontban tárgyalja. Az első pontban számol azon tényezőkkel, melyek a térképváltozást a történelem tanúsága szerint előidézik. Legelőször is a személyes tényező lép előtérbe, mert jóllehet, a leghatalmasabb dynastiák, legnagyobb államférfiak s hadvezérek sem képesek a népi államfejlődés magasabb törvényének ellentállani, mégis az ügyes vezetők befolyásának horderejét majd minden nagy világtörténelmi mozgalomnál észlelhetjük. Legjobban érzik ezt — úgymond Wagner — maguk a németek, kik tudják, hogy személyes tényezők ragadták ki Németországot a harmincéves háború utáni kétséges helyzetből, és személyes tényezők mentek meg a lengyelek, svédek, dánok és francziák jogtalan uralmától, s végre nagyrészt személyes tényezőknek köszönhetik azt, hogy ma az egységes nagy Németország él s európai fölényt gyakorol. De nem szabad felejtnünk, — úgymond, — hogy a személyes tényezők azaz: az életképes dynastiák, ügyes államférfiak s hadvezérek csak ott arathatnak sikert, ahol megfigyelve a szilárd s egészséges államfejlődés természetes alapjait nem dicsés hírvágyból, hanem a természetes szükségesség szigorú követelményei szerint intézik az állami fejlődés nagy művét. S ha ily értelemben s nem erőszakra támaszkodva Nagy Sándor, Róma, I. Napóleon, vagy a XVI-dik századi spanyolosztrák monarchia módjára szeldelék Európa térképét, úgy a térképváltozás politikai haladás épen azért, mert egyszerű s természetes. S épen e természetes terület politikában áll a Hohenzollernek nagysága. A második pontban a térképváltozás mélyebb okait u. m. az országok természetét , a lakosság viszonyait és szükségleteit az államban, vizsgálja. Utal Európa azon szerencsés helyzetére, amennyiben a tenger s szárazföld, sziget s félsziget, síkság, folyam s hegyrendszer hatalmas természetes határokul szolgálnak, így a három nagy Balkán félsziget, az Appeninek s Pyrenaka a szomszédos szigetekkel, északon Scandinávia, a dán szigetek a jütl félszigettel, s a britt szigetek részint tenger vagy hegység által elkülönözve egyenesen a természet által önállóságra utalnak. De már Európa szárazföldi részén nagyon nehéz a természetes határokat kijelölni s jóllehet a fekete s keleti tenger közt körülbelül Odessa s Königsberg irányában szoktuk Nyugat- s Észak- Kelet-Európa határvonalát jelölni, mégis ezen irányvonal a hegylánczolatok miatt nagyon délnyugat felé hatol s különösen Nyugat-Európában mindinkább ritkábbakká válnak az egymástól élesen elkülönző határvonalak, mi természetesen nagy hátrányára van az államfejlődésnek, különösen Németországban. S minél inkább hiányzanak az ily természetes határok, annál előbb kész a nemzetközi súrlódás, mit eléggé tapasztalhatunk Német- és Francziaország , másrészt a német és szláv népek között. Örömmel említi továbbá Wagner, hogy korunk iránya a békét legjobban biztosító természetes határok felé közésg s ma már sokkal egészségesebbek s természetesebbek Európa területviszonyai, mint voltak a XVII. században s az ily természetes területváltozások a népöntudatban gyökeredzve a szenvedélyek csillapultával nemcsak a győző s egyéb népeknél, hanem még maguknál a legyőzötteknél is megnyugvást szereznek, így ma nincs ember Németországban, ki Itália birtokáért küzdene s nincs franczia, ki Angliát hatalmába ejteni akarná, pedig volt idő, midőn száz évig ontottak vért a tenger által egymástól önállóságra teremtett Anglia s Francziaország egyesítéséért, Francziaország harcolt Spanyolországért, és Svédia Dániáért, de az erőszak a természet hatalmán mindig hajótörést szenvedett. — Wagner ezután a harmadik, negyedik s ötödik pontban Németországot veszi vizsgálódásai tárgyául, s hazafias lelkesedéssel beszél az egyesült Németországról, melyet a világ legelső államának nevez, s boszankodását fejezi ki a fölött, hogy Európa, köztük mi magyarok is, oly ellenszenvvel viseltettünk Elszász és Lothringia visszacsatolása miatt Németország iránt, s helyteleníti, hogy előbb óhajtotta Európa a területváltozhatlansági elvet magáévá tenni, míg a népek, különösen Németország jogos igényei ki nem elégítettek, igenis, ha ez megtörtént, mondja Wagner, örömest lemond Németország a vér és vaspolitikáról, de a területváltozhatlansági elvet ő a szó szoros értelmében el nem fogadja, mert ez az emberi természet alkotásával összeférhetlen s épen e szempontból kiindulva erősen kikel a Svájcz, Belgium és Luxemburg semlegesítése ellen, mert ez — úgymond — természetellenes,, s ellenkezik az állam lényével épen úgy, ,mikint a politikai s erkölcsi felelősség elvével. Észszerűbbnek tart természetes államokat, mint Svédország, Dánia s ami hazánk, változhatlanoknak nyilatkoztatni, mint művészi államokat alkotni. A hatodik s hetedik pontban összehasonlítja szerző Europa XVII-dik századbeli térképét a maival,s Németországtól nyugaton kezdve Francziaország földrajzi s államterületi helyzetét is sokkal természetesebbnek találja ma, mint XIV., vagy XV. Lajos korában, midőn Elszászt és Német- Lothringiát Francziaország bekebelezte, (mi a német hazafinál igen érthető) , úgyszintén Spanyolország mai helyzetét is észszerűbbnek tartja a pyranei félsziget természetes határai közt, mint mikor a spanyol zászlók egyszerre Madridban és Nápolyban, Milánó és Palermoban, Brüssel és Antwerpenben, Besançon és Utrechtben vagy a hollandi kikötőkben lengedeztek. Ugyanezt mondja Angliáról is és örömét fejezi ki a felett, hogy Anglia,kivéve a gyarmatosítási politikát, 1556 óta teljesen lemondott a szárazföldi terület nagyobbítás politikájáról, belátva, hogy mindez természetellenes s Anglia hivatása a tengeren van. Sokkal fontosabb azon térképváltozás, mely Európát Németországtól nyugatra érte, s ámbár korántsem lehet a mai Törökország és védállamainak, az osztrák-magyar birodalom, Nyugat- Oroszország és Lengyelország politikai helyzetét definitívum gyanánt tekintenünk, mégis sokkal természetesebbek a mai, mint a múlt századi viszonyok. Akkor a Keleti - Feketetengeren, az Adriai és Középtenger közt elterülő nagy földdarabon a három legkisebb európai nép, a svédek, lengyelek és törökök játszották a főszerepet, ma a svédek örököseivé Oroszország és Poroszország lőnek. A térkép legnagyobb változását e korban Lengyelország földarabolása okozta, mely 1772 előtt 13600 □ mf. lévén, nagyobb volt, mint Oroszország kivételével, bármely mai európai állam. Nem gúnyolódik szerző Lengyelországon még a Katalinért forralt boszuterv kiviteléért sem, mert — úgymond — csak hajszálon függött Németország helyzete is, hogy a Lengyelországéhoz hasonló sorsra ne jusson, de félretéve az emberies érzelmeket, köteles bevallani, hogy Lengyelország feldarabolását nem annyira az orosz, porosz s német uralom, mint inkább Lengyelország szerencsétlen helyzete és viszonyai idézték elő. Legelőször is igaza van azon nagy államférfiúnak,midőn mondá, hogy nagyon kevesen vannak a lengyelek arra, hogy politikai igényeiket megvalósíthassák s csakugyan a lengyel birodalom nagysága idején is a lengyelek a birodalmi lakosság csak harmad részét tevék. Tehát Lengyelország bukásának egyik tényezője a faj csekélységében, a másik pedig a földrajzi helyzet nyomorúságában áll. Nincs nép vagy állam Európában, melynek veszélyesebb földrajzi helyzete lenne, mint az Odera s Dnieper közt elterülő nyílt síkföldön. Csak délfelöl védik a Kárpátok s csakugyan ez oldalról nem is szenvedett Lengyelország soha területkisebbedést. De kelet és nyugat felől csak a hatalmas szomszédok Orosz- és Németország állami consolidatiójától függött a lengyel területen lakó honfitársaik segélyével Lengyelországot megsemmisíteni. Az új Lengyelország felállításától még komoly államférfiak sem idegenkednek, de természetesen nem a lengyelek 1861-ks tervei szerint, kik ismét nagy Lengyelországról álmodoznak, hanem egy compact természetes határok közé ékelt kis Lengyelország felállítása kinyerné Európa rokonszenvét. A Kárpátoktól délre ugyan a nagy hegylánczok s éles nemzetközi határvonalak nagyon megnehezítik a közlekedést s polgárosultság terjesztését, mégis sokkal természetesebb a mai helyzet, mint midőn a törököket uralta az egész Feketetenger, Magyar s Erdélyország. Európa e része még nagy rázkódáson fog keresztülmenni s Déleurópa térképi viszonyai a keleti kérdés sikeres megoldása után határozottabb alakot nyerenének. A legnagyobb hiba itt az, hogy nincs állam, mely ezélszerű olvasztáspolitikát űzhetne. Ausztria Eugen győzelmei után meg- Fest, január 31. (A Deákkör) ma este 6 órakor tartott értékletében folytatta a vál. törvényjavaslat feletti tárgyalást. A 39—57 szakaszok az eredeti szerkezet szerint fogadtattak el. Ezután az értekezlet a III. fejezet tárgyalását a belügyminiszter indítványára, holnap este 6 órára halasztotta el. A horvát kérdés. (Egy horvát fél.) m. Magyarország, daczára a megváltozott helyzetnek, nagylelkűen beváltotta korábbi ígéretét, újra őszintén kinyújtotta békejobbját. Nemzetünk megbízottjai, a horvát regnicolaris deputatio tagjai, kik részt venek az 1868. május havában tartott egyezkedési értekezletekben, tanulságot tehetnek azon barátságos, mondhatnék túl engedékeny szellemről, mely a magyar országos küldöttséget jellemezte; e küldöttség minden egyes tagja az államférfiú látkörével bírt, a politikai érettség színvonalán állván, kétségkívül meg tudta ítélni azon határvonalat, melyen túl Szent István koronájának integritása homokra épített erődítmény lett volna,melynek alapját a legelső vihar elsöpörheti. Mindkét fél meg volt arról győződve, hogy a közös czél kockáztatása nélkül tovább nem mehet, a határvonalat át nem lépheti. A horvát nemzet túlnyomó nagy többsége lelkesedéssel ragadta meg az alkalmat, hogy a kölcsönösen megállapított közjogi alapelvet magáévá tehesse, midőn a betöltött fehér lapot saját országgyűlésén alaptörvényei közé igtatta. Magyarország őszintén készséggel, és mondjuk ki, államférfiak, jellemző politikai becsületességgel fogadta el azon közjogi egyezményt, mely országunk számára a legszélesebb alapon nyugvó, soha nem biit független belső önkormányzatot biztosította, csakhogy végre a béke és megelégedés szent István koronájának e területén is állandó és mély gyökeret verhessen. Kezdetben figyelemre sem méltattuk az elégedetlenek ama kis csoportját, kik a határőrvidéken megindított horvát ellenzéki lap támogatására szövetkeztek , bárha ismervén összeköttetéseiket, tudtuk azt is, hogy többek között a károlyvárosi katonai parancsnok is meghitt viszonyban áll a határőrvidéken szabadabban izgató kis csapat ellenzék fővezéreivel. Eleinte csak az őrvidék polgárosítása elleni agitatióra szorítkoztak, utóbb, midőn a foederalis alapra fektetett általános pánszláv izgatás szálai csekély számú ellenzékünket teljesen behálózták, csakhamar a legnagyobb bravourt fejtették ki az izgatás legalkalmasabb eszközeinek felfedezésében. Lonjskopolje, limitáló s a végvidéki erdők eladásának ügye képezte az alapot, melyen heves és hiszékeny köznépünk félrevezetésére legalkalmasabb ostromot intézhettek az autonóm kormány személyei ellen; — a kormány tekintélyének aláaknázása volt mindenek előtt czélba véve, mely fájdalom sikerült is. Ha az ellenzék főfészkeiből Sziszek és Diakovárból szilajabb, szenvedélyesebb kirohanások voltak tapasztalhatók, mindenki tudta, hogy az actió szálait Prágában és Bécsben kissé megeresztették. De az agitatió a féktelenség legmagasabb fokát azon időben érte el, midőn a franczia-német háború az osztrák-magyar monarchiának saját védelmére irányuló hadikészülődéseit vonta maga után. Magyarországban a Hohenwarth-féle korszak közeledésének lehetőségét még csak sejteni sem lehetett, midőn nálunk az ellenzék tagjai már titokban sugdosták egymásnak azon biztos forrásból eredő hírt, hogy az osztrák-magyar monarchia egén egy újabb tünemény fog megjelenni, egy hatalmas üstökös, mely a dualizmus csillag ikreit porrá zúzza. Minél inkább közeledett az új képviselő választás ideje, annál szenvedélyesebben foly a közjogi izgatás Magyarország ellen, annál több és alaptalan vádat koholtak össze az anyaország elleni gyűlölet és ellenszenvnek folytonos tápanyagot szerzendő. Részben nem is csoda, ha autonóm kormányunk a Bécsben megindult foederális áramlat feletti meglepetésében teljesen elvesztette lélekjelenlétét, és mint a szelíd kis bárány megígérve, mozdulatlanul megállott a csörgő kígyó előtt. Határozottan állíthatjuk, hogy míg az ellenzék az anyagi szellemi és morális eszközöknek minden nemeit alkalmazta, autonóm kormányunk sem közvetve,sem közvetlenül nem avatkozott a választásokba, bárha e tétlenség hátrányos következményeire az uniópárt befolyásos tagjai több ízben figyelmeztették. A zavar egyre nőtt, az uniópárt látta a kormány közönyösségét, szintén visszavonult a cselekvés teréről, minek folytán a megfélénkített hivatalnokok legnagyobb része szintén az ellenzék táborában kereste jövőjének biztosítékait. De legjobban jellemzik ellenzékünket azon győzelembiztos hadimozdulatok, melyeket Hohenwart idejében idő előtt viscenirozni kényteleníttetvén, politikai törekvéseinek és ismert végcéljainak teljesen áttekinthető újabb perspectiváját leplezte le előttünk. Azon zászlóra, melyet ellenzékünk a választások megejtése előtt kibontott, a közjogi egyezmény az 1868. XXX. t. sz. revisióra volt írva; ez képezte az első felvonást. Utóbb, midőn Hohenwart föderális irányban megindított közjogi actiója a siker biztosabb reményével kezdte kecsegtetni ellenzékünket, a kiegyezési törvény revisiójáról többé hallani sem akartak, már csak mint állam az állammal paritás alapján volt hajlandó Magyarországgal kiegyezkedni; ez volt a második felvonás. Midőn végre a Csehországhoz intézett sept. 12-iki leirat folytán a Hohenwart-féle politika diadalának ködképei már-már kivehetőbb alakban kezdtek mutatkozni élénk képzelgésük láthatárán, az ellenzék tagjai egy adott jelre összegyűlvén Zágrábban, csakhamar feleresztették hires történelmi fontossággal biró röppentyűjüket, bizton számítván arra, hogy gyújtó sziporkái a közjogi egyezmény tapló épületét földig fogják hamvasztani ; ez azon hires röppentyű, melyet a sept. 20-ki manifestum czime alatt tanultunk megismerni, s mely a harmadik felvonást képezi. Elképzelhetjük, mily nagy zavart okozott volna az ellenzék, ha már akkor, midőn szerepét az említett három felvonásban végigjátszotta, sikerült volna magát behelyeztetni a hatalom, az országos kormányzat tényleges birtokába, mely soha meg nem szűnt vágyainak Mekkáját, elérendő czéljainak koronáját képezni, hogy magát egy netalán bekövetkező újabb kedvező alkalommal a siker biztosabb reményében exponálhassa. Nekik csak az archimedesi pontra volna szükségük ! ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése január 31-én. Elnök : Somssich Pál. Jegyzők : Széll Kálmán, Jámbor Pál, Mihályi Péter, Szeniczey Ödön. Az ülés kezdődik d. u. 1 órakor. A múlt ülés jegyzőkönyve észrevétel nélkül hitelesíttetik. Bemutattatik Pest sz. kir. város közönségének kérvénye, melyben az állami adók és illetékek beszedését Pest városában a magyar kormány kezelése alá helyeztetni; ennek foganatosításáig pedig az állami kincstárnak az adó és illeték behajtási költségekhez arányos hozzájárulását kéri. A kérvénybizottsághoz utasittatik. Lónyay Menyhért gróf miniszterelnök a február hó 2-án az akadémia dísztermében 10 órakor b. Eötvös József emlékére tartandó gyász