Pesti Napló, 1872. február (23. évfolyam, 26-49. szám)

1872-02-01 / 26. szám

26. szám. Csütörtök, február­­ 1872. Szerkesztési iroda: Vmmiiik-ton 7. s*ini. L emel«». nellemi részit illet# minden kösismény a szerkesztdségbes­ixtésend# Mmnhosi levelek csak ismert haakto t fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencsiek­ tere 7. síimi földszint. A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kizró­ hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési föltételek: Vidékre, postán: T*C7 helyben, házhoz hordva. Egész évre . . . SS frt. Félévre .... 11 frt. Negyedévre ... fi , 60 kr. Két héra .... ft , 70 kr Egy hóra ... 1­­­­85 kr 23. évi folyam. Hirdetmények dija* • hasábot petitser egyesed hir­detésnél 9 pjkr. Bélyegdij kflWn «0 ajk». Nyilttér: fi hasában petitef tt ajk». Előfizetési felhívás „pesti mfai Előfizetési árak: Egész évre........................22 ft. Félévre............................l­ft. Negyed évre...................5 ft 50 kr. SHT Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése 10 frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a „Pesti Napló kiadó­hiva­tala“ czim alatt Pest, ferencziek­ tere 7. sz. alá küldendők. Pest, január 31. Hogy a köztársasági eszme Francziaor­­ban meg­is szilárdulni, terjedni kezd, leg­jobban mutatja Chambord gróf legújabb manifestuma. Még néhány hónap előtt a legitimitás egész kérlelhetlenségével lépett ki V. Henrik a politika küzdterére. Egy letűnt kor tárult manifestumában az ámu­­ló világ elé, csillogó ürességével s mármár elfeledt nyomorával. Chambord gróf me­rész kézzel kitűzte a „fehér zászlót,“ s e tettével hű maradt ugyan magához, de szakított egész Francziaországgal. Bezzeg máskép beszél ma. Azóta a nemzet számos pótválasztásban nyilatko­zott, kimutatva, hogy a köztársasági esz­mét többnek tekinti üres formánál. A ver­­saillesi nemzetgyűlésben is fejlődtek a dolgok, s habár a köztársaság szekere ma még csak úgy döczög, de azért még­is előre halad. A fehér zászló kitűzését az egész franczia nemzet nem a méltatlanko­dás kitörésével, nem a fölháborodás gú­nyával, hanem az ámulás mosolyával fogadta. Mint egy letűnt kor petrificált maradványára, úgy tekintettek ama fér­fiúra, ki az utolsó nyolc­van év világren­­dű­ő és az egész társadalmat átalakító eseményeit egyszerűen „nem történtek­nek“ kivánja tekintetni. E tapasztalatokon Chambord gróf is okult. Okult a maga módja, a bourbonok szokása szerint. Gyerekes furfanggal arra az ötletre jutott, hogy a kor szellemével mégis pactálni kell. S vele született kor­látoltsággal azt hitte, hogy ezt néhány üres frasissal elérheti. Vessünk koszorút a lázongó tömegnek, ha majd újra mienk a hatalom, a többi magától jön. Ő, ki még csak néhány hónappal ezelőtt a fehér zászlót lobogtatta, ma azt mondja: én nem tűzök ki zászlót, én Francziaország lobo­góját emelem magasra. A mikor még más utakon vélte a hatalmat elérhetőnek, hal­lani sem akart békülésről, ma ama nyi­latkozattal akarja ellenfeleit megkérlelni, hogy minden áldozatra kész, mely becsü­letével megfér. Chambord grófnak csak egy szenvedélye van : Francziaország szerencséje, csak egy nagyravágyása: részt venni a nemzet fölegyenesítésében. Mindezt természetesen csak a trónon te­heti. Az ördög azonban nem alszik és a ló­láb e manifestum alól is kibúvik. Én soha sem leszek a forradalom királya — kiált föl nagy büszkén Chambord gróf. E nyi­latkozat szépen hangzik, de azért azt hisz­­szük, miszerint ha egy szép reggel Cham­bord grófnak egy szerencsés katonai pro­­nunciamentő szervezője oda nyújtaná az oly hőn óhajtott koronát , V. Henrik perczig sem gondolkoznék, hanem lázas mohósággal fejére tenné a hatalom jelvé­nyét. Ő nem a forradalom királya, ez annyit jelent, hogy nem azé a forrada­lomé, mely a koronákat vagy másnak adja, vagy a történeti ritkaságok cabinet­­jébe teszi. Egy legitimista forradalom, egy új Cattelineau, vagy Larochejaque­­lein, oh, az egészen más! Komolyan aligha veendi Francziaor­szág ez új manifestumot, s mélyebb nyo­mot a kedélyekben semmi esetre sem fog hagyni. Francziaország ma már bizo­nyára egy praetendensnek martaléka len­ne, ha a trónkövetelők véletlenül nem volnának annyian, így az egyik paraly­­sálja a másikat, s valahányszor az egyik komolyabb vállalkozásra neki gyürközik, a többiek mind a köztársaságiakkal szö­vetkezve, megbuktatják a kísérletet. Na­­póleonista, orleanista, legitimista az önzés szenvedélyével gyűlöli a köztársaságot, de még jobban gyűlölik egymást. A köz­társaságot mindegyikek átmeneti állapot­nak, ideig óráig tartó bajnak hiszi, mely­ből előbb-utóbb Francziaország majd ki­­lábol. Ma a helyzet még tűrhető, de javíthat­­lanná válik azon perczben, melyben a praetendensek egyikéből beatus possi­­dens válik. A többiek ekkor beadhatják a kulcsot. Csak a köztársaság nyújt annyi szabadságot, hogy még a trónpraetenden­­seknek is jut annyi, hogy fényes nappal tőrt vethetnek magának a szabadságnak. A visszaállított császárság vagy király­ság nem ismer kimélyt, nem ismer elvet és jogot. A fehér liliomos zászló alatt véghezvitt mészárlásokat XVIII. Lajos kormányzatának első idejében, Napóleon Lajos száraz guillotinját még ma is bor­zalommal említi az élő nemzedék. A Deák-kör csütörtökön, febr. 1-én este 6 órakor értekezletet tart. Tárgy : A vá­lasztási törvényjavaslat 3-dik fejezete. Justh József. (A pest városi új telekkönyv ügyé-­ ben) tegnap összeült értekezlet ma délben foly­­­ tatta tanácskozmányát, melyben Csengey Endre városi főügyésznek egy kérvényszerkezete fo­gadtatott el, mely szerint a birtokállapot úgy a mint az a régi telekkönyvekben bevezetve van, úgy a terhelt hivatalból fognának az uj telek­könyvbe átvezettetni s ezen utóbbiakra nézve ha váljon az átvétel helyesen történt e meg ? és a tulajdonos részéröl a kitörlések megindítására 6 havi határidő tűzetik ki. E szerkezet a legjobb közvetítő módokat ajánlván, elfogadtatott s a város országgyűlési követei megígérték pártolá­sát, a körülményekre bizván azt, vájjon kész törvényjavaslat vagy határozati javaslat alakjá­ban fogják e az "ügyet az országgyűlésen tár­gyaltatni, de mindenesetre rajta lesznek, hogy az igazságügyminisztérium által megindított hirdetményi eljárás felfüggesztessék. Csengey fő­ügyész a város mai napon tartott­ közgyűlésében előadván az ügy állását, javaslatára határozatba ment ajfentebb jelzett szerkezet alapján kérvényt intézni az országgyűléshez, melyet a bizottmány Deák Ferencznek fog átnyújtani. (A terézvárosi sugárút) kiépíté­sének punctatiói ma tárgyaltattak a közmunka­­tanács által s a 12-ik pontig végeztettek be. A 12-ik pont, mely a municipalis, magyar franco és Erlanger báró mint consortium által ajánlott feltételeket tartalmazza, holnap fog tárgyaltat­ni. Más ajánlat nincs is, mert egy bécsi consor­tium eddigelé csak írás és szóbeli tudakozódá­sokra szorítkozott s távirati uton is kért több ízben felvilágosítást, a nélkül, hogy formulázott ajánlatot tett volna. A „PESTI NAPLÓ“ TÁRCZÍJA. Európa térképének változásai. (Die Veränderungen der Karte von Europa. Von Prof. Dr. Adolph Wagner.) Ily czimmel jelent meg nemrég a Virchow és Holtzendorff-féle füzetek egyikében Wagner berlini egyetemi tanárnak s a nemzetgazdasági téren nagy hírre kapott banktheoreticusnak egy értekezése. Ez annál inkább kiváló figyelmet érdemel, mert egyrészt nagyon közel állunk azon mozgalmas időhöz, midőn Európa térképe két nagy nemzet óriási küzdelmei után lényeges változásokon ment keresztül, s másrészt tán épen korunknak jutott feladatául a természetes földrajzi határok kivívása mellett azon nagy elv megoldása, melyet a Humboldt által megalapi­­tott politika-földrajzi tudomány területvál­ttozhatlanságnak (die Unveränderlichkeit des Territorialbestandes) nevez. Wagner érteke­zését tíz pontban tárgyalja. Az első pontban szá­mol azon tényezőkkel, melyek a térképváltozást a történelem tanúsága szerint előidézik. Legelő­ször is a személyes tényező lép előtérbe, mert jóllehet, a leghatalmasabb dynastiák, legnagyobb államférfiak s hadvezérek sem képesek a nép­i államfejlődés magasabb törvényének ellentálla­­ni, mégis az ügyes vezetők befolyásának hord­­erejét majd minden nagy világtörténelmi moz­galomnál észlelhetjük. Legjobban érzik ezt — úgymond Wagner — maguk a németek, kik tudják, hogy személyes tényezők ragadták ki Németországot a harminc­­­éves háború utáni kétséges helyzetből, és szemé­lyes tényezők mentek meg a lengyelek, svédek, dánok és francziák jogtalan uralmától, s végre nagyrészt személyes tényezőknek köszönhetik azt, hogy ma az egységes nagy Németország él s európai fölényt gyakorol. De nem szabad fe­lejtnünk, — úgymond, — hogy a személyes té­nyezők azaz: az életképes dynastiák, ügyes ál­lamférfiak s hadvezérek csak ott arathatnak si­kert, a­hol megfigyelve a szilárd s egészséges államfejlődés természetes alapjait nem dics­és hírvágyból, hanem a természetes szükségesség szigorú követelményei szerint intézik az állami fejlődés nagy művét. S ha ily értelemben s nem erőszakra támaszkodva Nagy Sándor, Róma, I. Napóleon, vagy a XVI-dik századi spanyolosz­trák monarchia módjára szeldelék Európa tér­képét, úgy a térképváltozás politikai ha­ladás épen azért, mert egyszerű s ter­mészetes. S épen e természetes terület politi­kában áll a Hohenzollernek nagysága. A második pontban a térképváltozás mélyebb okait u. m. az országok természetét , a lakosság viszonyait és szükségleteit az államban, vizsgál­ja. Utal Európa azon szerencsés helyzetére, a­mennyiben a tenger s szárazföld, sziget s fél­sziget, síkság, folyam s hegyrendszer hatalmas természetes határokul szolgálnak, így a három nagy Balkán félsziget, az Appeninek s Pyrenak­a a szomszédos szigetekkel, északon Scandinávia, a dán szigetek a jütl félszigettel, s a britt szige­tek részint tenger vagy hegység által elkülönöz­­ve egyenesen a természet által önállóságra utalnak. De már Európa szárazföldi részén nagyon ne­héz a természetes határokat kijelölni s jóllehet a fekete s keleti tenger közt körülbelül Odessa s Königsberg irányában szoktuk Nyugat- s Észak- Kelet-Európa határvonalát jelölni, mégis ezen irányvonal a hegylánczolatok miatt nagyon dél­nyugat felé hatol s különösen Nyugat-Európában mindinkább ritkábbakká válnak az egymástól élesen elkülönző határvonalak, mi természetesen­ nagy hátrányára van az államfejlődésnek, külö­nösen Németországban. S minél inkább hiányzanak az ily természetes határok, annál előbb kész a nemzetközi súrlódás, mit eléggé tapasztalhatunk Német- és Franczia­ország , másrészt a német és szláv népek között. Örömmel említi továbbá Wagner, hogy korunk iránya a békét legjobban biztosító természetes határok felé közésg s ma már sokkal egészsége­sebbek s természetesebbek Európa területviszo­nyai, mint voltak a XVII. században s az ily természetes területváltozások a népöntudatban gyökeredzve a szenvedélyek csillapultával nem­csak a győző s egyéb népeknél, hanem még ma­guknál a legyőzötteknél is megnyugvást szerez­nek, így ma nincs ember Németországban, ki Itália birtokáért küzdene s nincs franczia, ki Angliát hatalmába ejteni akarná, pedig volt idő, midőn száz évig ontottak vért a tenger által egymástól önállóságra teremtett Anglia s Fran­cziaország egyesítéséért, Franczia­ország harc­olt Spanyolországért, és Svédia Dániáért, de az erő­szak a természet hatalmán mindig hajótö­rést szenvedett. — Wagner ezután a harma­dik, negyedik s ötödik pontban Németországot veszi vizsgálódásai tárgyául, s hazafias lelkese­déssel beszél az egyesült Németországról, me­lyet a világ legelső államának nevez, s boszan­­kodását fejezi ki a fölött, hogy Európa, köztük mi magyarok is, oly ellenszenvvel viseltettünk Elszász és Lothringia visszacsatolása miatt Né­metország iránt, s helyteleníti, hogy előbb óhaj­totta Európa a területváltozhatlansági elvet ma­gáévá tenni, míg a népek, különösen Németor­szág jogos igényei ki nem elégítettek, igenis, ha ez megtörtént, mondja Wagner, örömest le­mond Németország a vér és vaspolitikáról, de a terü­­letváltozhatlansági elvet ő a szó szoros értelmé­ben el nem fogadja, mert ez az emberi termé­szet alkotásával összeférhetlen s épen e szem­pontból kiindulva erősen kikel a Svájcz, Bel­gium és Luxemburg semlegesítése ellen, mert ez — úgymond — természetellenes,, s ellenkezik az állam lényével épen úgy, ,mikint a politikai s erkölcsi felelősség elvével. Észszerűbbnek tart természetes államokat, mint Svédország, Dánia s ami hazánk, változhatlanoknak nyilatkoz­tatni, mint művészi államokat alkotni. A hatodik s hetedik pontban összehasonlítja szerző Europa XVII-dik századbeli térképét a maival,s Német­országtól nyugaton kezdve Francziaország föld­rajzi s államterületi helyzetét is sokkal termé­szetesebbnek találja ma, mint XIV., vagy XV. Lajos korában, midőn Elszászt és Német- Loth­­ringiát Francziaország bekebelezte, (mi a né­met hazafinál­ igen érthető) , úgyszintén Spa­nyolország mai helyzetét is észszerűbbnek tartja a pyranei félsziget természetes hatá­rai közt, mint mikor a spanyol zászlók egy­szerre Madridban és Nápolyban, Milánó és Pa­­lermoban, Brüssel és Antwerpenben, Besançon és Utrechtben vagy a hollandi kikötőkben len­gedeztek. Ugyanezt mondja Angliáról is és örö­mét fejezi ki a felett, hogy Anglia,kivéve a gyar­­matosítási politikát, 1556 óta teljesen lemondott a szárazföldi terület nagyobbítás politikájáról, belátva, hogy mindez természetellenes s Anglia hivatása a tengeren van. Sokkal fontosabb azon térképváltozás, mely Európát Németországtól nyugatra érte, s ámbár korántsem lehet a mai Törökország és védálla­­mainak, az osztrák-magyar birodalom, Nyugat- Oroszország és Lengyelország politikai helyze­tét definitívum gyanánt tekintenünk, mégis sok­kal természetesebbek a mai, mint a múlt századi viszonyok. Akkor a Keleti - Feketetengeren, az Adriai és Középtenger közt elterülő nagy föld­­darabon a három legkisebb európai nép, a své­dek, lengyelek és törökök játszották a főszere­pet, ma a svédek örököseivé Oroszország és Po­roszország lőnek. A térkép legnagyobb válto­zását e korban Lengyelország földarabolása okozta, mely 1772 előtt 13600 □ mf. lévén, nagyobb volt, mint Oroszország kivételével, bármely mai európai állam. Nem gúnyolódik szerző Lengyelországon még a Katalinért forralt boszuterv kiviteléért sem, mert — úgymond — csak hajszálon függött Németország helyzete is, hogy a Lengyelországéhoz hasonló sorsra ne jusson, de félretéve az emberies érzelmeket, kö­teles bevallani, hogy Lengyelország feldarabo­lását nem annyira az orosz, porosz s német ura­lom, mint inkább Lengyelország szerencsétlen helyzete és viszonyai idézték elő. Legelőször is igaza van azon nagy államférfiúnak,midőn mon­­dá, hogy nagyon kevesen vannak a lengyelek arra, hogy politikai igényeiket megvalósíthassák s csakugyan a lengyel birodalom nagysága ide­jén is a lengyelek a birodalmi lakosság csak har­mad részét tevék. Tehát Lengyelország bukásának egyik té­nyezője a faj csekélységében, a másik pedig a földrajzi helyzet nyomorúságában áll. Nincs nép vagy állam Európában, melynek veszélye­sebb földrajzi helyzete lenne, mint az Odera s Dnieper közt elterülő nyílt síkföldön. Csak dél­felöl védik a Kárpátok s csakugyan ez oldalról nem is szenvedett Lengyelország soha területki­­sebbedést. De kelet és nyugat felől csak a ha­talmas szomszédok Orosz- és Németország álla­mi consolidatiójától függött a lengyel területen lakó honfitársaik segélyével Lengyelországot megsemmisíteni. Az új Lengyelország felállítá­sától még komoly államférfiak sem idegenked­nek, de természetesen nem a lengyelek 1861-ks tervei szerint, kik ismét nagy Lengyelországról álmodoznak, hanem egy compact természetes határok közé ékelt kis Lengyelország felállítá­sa kinyerné Európa rokonszenvét. A Kárpátoktól délre ugyan a nagy hegylán­­czok s éles nemzetközi határvonalak nagyon megnehezítik a közlekedést s polgárosultság ter­jesztését, mégis sokkal természetesebb a mai helyzet, mint midőn a törököket uralta az egész Feketetenger, Magyar s Erdélyország. Európa e része még nagy rázkódáson fog keresztülmen­ni s Déleurópa térképi viszonyai a keleti kérdés sikeres megoldása után határozottabb alakot nyerenének. A legnagyobb hiba itt az, hogy nincs állam, mely ezélszerű olvasztáspolitikát űzhetne. Ausztria Eugen győzelmei után meg- Fest, január 31. (A Deákkör) ma este 6 órakor tartott ér­­tékletében folytatta a vál. törvényjavaslat feletti tárgyalást. A 39—57 szakaszok az eredeti szerkezet sze­rint fogadtattak el. Ezután az értekezlet a III. fejezet tárgyalását a belügyminiszter indítványára, holnap este 6 órára halasztotta el. A horvát kérdés. (Egy horvát fél.) m. Magyarország, daczára a megváltozott helyzetnek, nagylelkűen beváltotta ko­rábbi ígéretét, újra őszintén kinyújtotta békejobbját. Nemzetünk megbízottjai, a horvát regnicolaris deputatio tagjai, kik részt venek az 1868. május havában tar­tott egyezkedési értekezletekben, tanulsá­got tehetnek azon barátságos, mondhatnék túl engedékeny szellemről, mely a magyar országos küldöttséget jellemezte; e kül­döttség minden egyes tagja az államférfiú látkörével bírt, a politikai érettség színvo­nalán állván, kétségkívül meg tudta ítélni azon határvonalat, melyen túl Szent Ist­ván koronájának integritása homokra épí­tett erődítmény lett volna,melynek alapját a legelső vihar elsöpörheti. Mindkét fél meg volt arról győződve, hogy a közös czél koc­káztatása nélkül tovább nem me­het, a határvonalat át nem lépheti. A horvát nemzet túlnyomó nagy több­sége lelkesedéssel ragadta meg az alkal­mat, hogy a kölcsönösen megállapított közjogi alapelvet magáévá tehesse, mi­dőn a betöltött fehér lapot saját ország­gyűlésén alaptörvényei közé igtatta. Ma­gyarország őszintén készséggel, és mond­juk ki, államférfiak, jellemző politikai be­csületességgel fogadta el azon közjogi egyezményt, mely országunk számára a legszélesebb alapon nyugvó, soha nem biit független belső önkormányzatot biz­tosította, csakhogy végre a béke és meg­elégedés szent István koronájának e terü­letén is állandó és mély gyökeret ver­hessen. Kezdetben figyelemre sem méltattuk az elégedetlenek ama kis csoportját, kik a határőrvidéken megindított horvát el­lenzéki lap támogatására szövetkeztek , bárha ismervén összeköttetéseiket, tudtuk azt is, hogy többek között a kár­oly­városi katonai parancsnok is meghitt viszony­ban áll a határőrvidéken szabadabban iz­gató kis csapat ellenzék fővezéreivel. Eleinte csak az őrvidék polgárosítása el­leni agitatióra szorítkoztak, utóbb, midőn a foederalis alapra fektetett általános pán­szláv izgatás szálai csekély számú ellen­zékünket teljesen behálózták, csakhamar a legnagyobb bravourt fejtették ki az izga­tás legalkalmasabb eszközeinek felfedezé­sében. Lonjskopolje, limitá­ló s a vég­vidéki erdők eladásának ügye képezte az alapot, melyen heves és hiszékeny köznépünk félrevezetésére legalkalma­sabb ostromot intézhettek az autonóm kormány személyei ellen; — a kor­mány tekintélyének aláaknázása volt min­denek előtt czélba véve, mely fájdalom sikerült is. Ha az ellenzék főfészkeiből Sziszek és Diakovárból szilajabb, szenve­délyesebb kirohanások voltak tapasztal­hatók, mindenki tudta, hogy az actió szálait Prágában és Bécsben kissé meg­eresztették. De az agitatió a féktelenség legmagasabb fokát azon időben érte el, midőn a franczia-né­met háború az osz­trák-magyar monarchiának saját védel­mére irányuló hadikészülődéseit vonta maga után. Magyarországban a Hohenwarth-féle korszak közeledésének lehetőségét még csak sejteni sem lehetett, midőn nálunk az ellenzék tagjai már titokban sugdosták egymásnak azon biztos forrásból eredő hírt, hogy az osztrák-magyar monarchia egén egy újabb tünemény fog megjelen­ni, egy hatalmas üstökös, mely a dualiz­­mus csillag ikreit porrá zúzza. Minél inkább közeledett az új képvi­selő választás ideje, annál szenvedélye­sebben foly a közjogi izgatás Magyaror­szág ellen, annál több és alaptalan vádat koholtak össze az anyaország elleni gyű­lölet és ellenszenvnek folytonos tápanya­got szerzen­dő. Részben nem is csoda, ha autonóm kor­mányunk a Bécsben megindult foederális áramlat feletti meglepetésében teljesen el­vesztette lélekjelenlétét, és mint a szelíd kis bárány megígérve, mozdulatlanul meg­állott a csörgő kígyó előtt. Határozottan állíthatjuk, hogy míg az ellenzék az anya­gi szellemi és morális eszközöknek min­den nemeit alkalmazta, autonóm kormá­nyunk sem közvetve,sem közvetlenül nem avatkozott a választásokba, bárha e tét­lenség hátrányos következményeire az uniópárt befolyásos tagjai több ízben figyelmeztették. A zavar egyre nőtt, az unió­párt látta a kormány közönyösségét, szintén vissza­vonult a cselekvés teréről, minek folytán a megfélénkített hivatal­nokok legnagyobb része szintén az el­lenzék táborában kereste jövőjének biz­­tosítékait. De legjobban jellemzik ellenzékünket azon győzelembiztos hadimozdulatok, me­lyeket Hohenwart idejében idő előtt visce­­nirozni kényteleníttetvén, politikai törek­véseinek és ismert végcéljainak teljesen áttekinthető újabb perspectiváját leplezte le előttünk. Azon zászlóra, melyet ellen­zékünk a választások megejtése előtt ki­bontott, a közjogi egyezmény az 1868. XXX. t. sz. revisióra volt írva; ez képez­te az első felvonást. Utóbb, midőn Hohen­wart föderális irányban megindított közjo­gi actiója a siker biztosabb reményével kezdte kecsegtetni ellenzékünket, a kiegye­zési törvény revisiójáról többé hallani sem akartak, már csak mint állam az állammal paritás alapján volt hajlandó Magyaror­szággal kiegyezkedni; ez volt a második felvonás. Midőn végre a Csehországhoz intézett sept. 12-iki leirat folytán a Ho­henwart-féle politika diadalának ködké­pei már-már kivehetőbb alakban kezdtek mutatkozni élénk képzelgésük láthatárán, az ellenzék tagjai egy adott jelre össze­gyűlvén Zágrábban, csakhamar feleresz­tették hires történelmi fontossággal biró röppentyűjüket, bizton számítván arra, hogy gyújtó sziporkái a közjogi egyez­mény tapló épületét földig fogják ham­vasztani ; ez azon hires röppentyű, me­lyet a sept. 20-ki manifestum czime alatt tanultunk megismerni, s mely a harma­dik felvonást képezi. Elképzelhetjük, mily nagy zavart oko­zott volna az ellenzék, ha már akkor, midőn szerepét az említett három felvo­násban végig­játszotta, sikerült volna magát behelyeztetni a hatalom, az orszá­gos kormányzat tényleges birtokába, mely soha meg nem szűnt vágyainak Mekkáját, elérendő czéljainak koronáját képezni, hogy magát egy netalán bekö­vetkező újabb kedvező alkalommal a si­ker biztosabb reményében exponálhassa. Nekik csak az archimedesi pontra volna szükségük ! ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése január 31-én. Elnök : Somssich Pál. Jegyzők : Széll Kálmán, Jámbor Pál, Mi­hályi Péter, Szeniczey Ödön. Az ülés kezdődik d. u. 1 órakor. A múlt ülés jegyzőkönyve észrevétel nélkül hitelesíttetik. Bemutattatik Pest sz. kir. város közönségének kérvénye, melyben az állami adók és illetékek beszedését Pest városában a magyar kormány kezelése alá helyeztetni; ennek foganatosításáig pedig az állami kincstárnak az adó és illeték behajtási költségekhez arányos hozzájárulását kéri. A kér­vény­­­bizottsághoz utasittatik. Lónyay Menyhért gróf miniszterelnök a feb­ruár hó 2-án az akadémia dísztermében 10 óra­kor b. Eötvös József emlékére tartandó­ gyász

Next