Pesti Napló, 1872. október (23. évfolyam, 226-252. szám)

1872-10-01 / 226. szám

226. ««Am, _____________________Kedd, October 1.1872.__________________________23. évi folyam. Szerkesztési iroda: K­iad&Wvattal: ______ ____ -m-m JL Blöfizetési WLtétetekx Hirdetések F'ortacziek-tare 7. síim. L tmalot. Ferencziek-tere 7. a. fBldszial ' /f^Jj "W0 ”%i ij fSL " 8i il«S fa"* égik. hord** ’r»gr«ti ij d*»n*ki° SHUtogy mint eiß 32 et&ek — — iJ kJ1 V111 I M A U I 9 I .^*u,­7“i,«.sh. •SA.tAS?* ZrZJZZT» I Pl IN I I 11 rt I I 81 I jn.S ..1:2. intézendő. .jjj__ Ja Jw__ J|­L_ fi.— V ..A. . Ja.— „ff Aa ez ti kUdi* poztad ki.Sakfildá­­lferen.ezi.ek» tere 7. miu, ______ . körüli p&n&ssok, hirdetméa.r*k) * w wimmmm wmvWn WBvmm w Wh« iiiihiimi ww**aa­s«*xj meA felülftseté» haronkafd­ 30 kr. A« illiutil AB év folyton BlilidM kW vH4^k n —— fr* REGGELI KIADÁS ig£Sir.w — kezektől fogadtatnak el. “Pl*“1 **« “ilitutil1- Előfizetési felhívás. Octóber 1-sején új évnegyed kezdőd­vén­, felkérjük azon t. előfizetőinket, kik­nek megrendelése sept. végén lejárt,hogy azt minél előbb megújítani szíveskedjenek. Előfizetési érák: Egén évre .........................22 ft. Félévre.............................11 ft. Negyedévre......................6 ft 60 kr HT Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése 10 frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a „Pesti Napló kiadó­hiva­tala“ czim alatt Pest, ferencziek­ terv­e 37. alá küldendők. A „Pesti Napló“ kiadó­hivatala. Pest, sept. 30. Simonyi Ernő nagy beszéde arra kény­szerít, hogy az úgynevezett negy­vennyol­­c­as pártról egyszer komolyan beszéljünk. Nehéz munka ez, de megbirkózunk vele. Egy párt életképességének legbiztosabb critériuma az idő. A parlamentáris életben nem ritkák azon jelenségek, midőn egy politikai programm, mely körül kezdetben csak néhány kiváló egyéniség csoporto­sult, néhány rövid év lefolyása után a nemzet egész zömét, az intelligentiát úgy, mely stél, midőn lelkesedik, mint az ifjú­ságot, mely lelkesedik, midőn itél, meg­hódította. Ilyen volt a napóleoni törvény­hozó testület öt tagból álló ellenzéke. Ilyen jelenséget tüntetett elő Angolország­ban Cobden működése. Ilyen volt Né­metországban az úgynevezett góthaipárt. Sőt Ausztria is mutathat föl ilyen párto­kat, az osztrák dualisták kezdetben oly isolált, később azonban oly sikerdús mű­ködésében. Egy párt, mely évek hosszú során át, minden erőlködése, tehetségének minden megfeszítése daczára, nemcsak hogy nem bír újabb párthíveket szerezni, hanem táborának folyton növekedő megfogyat­kozását éri meg: az ily párt nem bir gyö­kérrel a nemzetben, az ily párt politikája nem bir semminemű jövővel. Hiába be­szélnek az életképtelen, a minden jövőt nélkülöző kisebbségek a kormány erősza­koskodásairól, a többség jogfosztó presszó­járól. Minél erőszakoskodóbb a nemzet szent aspiratióit képviselő kisebbségekkel szemben egy kormány, minél több jogot confiscál egy többség, hogy biztosítsa magát azon kisebbséggel szemközt, mely­től tartani van oka: a nemzet bizodalma, szeretete, hite annál szilárdabbul fűződik az imigy terrorizált kisebbséghez. A ki­sebbségnek, mely csakugyan a nemzet többségét képviseli, nincs megbízhatóbb szövetségese, mint a jogfosztó kormány, mint az önkénykedő többség. Ez szapo­rítja táborát, ez csinálja számára a legsi­keresebb propagandát. Évek óta állítja magáról a negyven­­nyolc­as párt, hogy voltaképen ő képvi­seli a nemzet többségét. Évek óta a vá­dak, a szemrehányások és recriminatiók egész özönével borítja el a többséget,úgy, mint a kormányt. Kezdetben osztrák pro­­vincziává sülyesztettük az országot. Ké­sőbb potom árért eladtuk Magyarorszá­got a németnek. Egy szép reggel azután, mint patentált, cs. k. szabadalmazott ha­zaárulók ébredtünk fel. Mindez még nem volt elég. Midőn a hazaárulás vádja is el­kopott, az ország vagyonát kezdtük elfe­csérelni. Oly gazdálkodást vittünk végbe, melyhez képest a tatárjárás szamaritánus munka volt. Azután jött a corruptio idő­­szaka. Bűnbarlanggá vált az ország, a kormány, a törvényhozás, az egész köz­­igazgatás, s mételyként terjedt a legiszo­nyúbb corruptió. Valóságos mérsékletet tanúsított ama journalista, ki a kormányt s többségét rablóbandának nevezte el. Az országgyűlési szélsőbaloldali szónokok nem voltak ily őszinték, ők nem beszéltek egyenesen, de a­mit sejtettek, a­mit tit­kos allusiókkal éreztettek, ahhoz képest ama kifejezés ártatlan incselkedés volt. Dante pokla nem volt oly ijesztőn rémes, mint a félhomályban tartott ama kép, mely Simonyi Ernő beszédeiből a meg­rémült ostobaság elé kandikált. És mi volt ezen, a Parlamentarismus történetében páratlan eljárásnak a kö­vetkezménye ? Mi az eredménye azon öt év működésének, mely kezdetét vette Kossuth manifestumával, s mely tegnap­­­előtt Simonyi Ernőnek a forradalommal való fenyegetődzéseivel végződött? Mit bir fölmutatni a szélsőbal, oly erőfeszítés árán, mely annál kevésbé volt válogató eszközeihez, minél több oka volt valósá­gos végczéljait a világ szeme előtt rejtve tartani ? Mi nem felelünk e kérdésekre. Kér­dezzék magát a szélsőbalt és vezérférfiait. Kérdezzék önmagukat, mit értek el öt hosszú év alatt, hódítottak-e vagy vesztet­tek a nemzetben ? Feleljenek ők maguk a kérdésre; ki hisz ma már az ő politikájuk jövőjében, ki csatlakozott hozzájuk az utolsó öt év lefolyása alatt ? Kezdetben még itt ott akadtak hívőkre. Hivőkül szegődött a vak fölforgatási ösz­tön. Zászlójukat követte a társadalmi rend ellen áskálódó bűn. Jelszavaikat hangoz­tatta a lelketlen butaság. S nyomdokukat követte amaz ósdi visszamaradottság,mely a magyarság megmentését az európai mű­veltség gyűlöletében, a munkakerülésben, a borban és szitokban keresi. Ez volt terük az uj alkotmányos nera első évében. Az önmagához tért államhata­lom egy lehellete szétfújta az egész tábort Afflavit et dissipati sunt. Hová lettek a Wesselényiek, az Asztalosok, a Madarász Vik­ik. Hová lettek, ki lépett ürült nyo­mukba ? Nem urak, nem a kormány jogfosztása, erőszakoskodása, pressiója , corrumpáló ereje, nem a többség önkénykedése teszi azt, hogy önök még azt a csekély tért is elveszítették, melyet öt évvel ezelőtt leír­tak, hogy az önök jelszavai elvesztették a régi varázst, hogy önök még Kossuth Lajos nevét is ki­vetkeztették azon nim­­busból, mely azt környezte. Nem jó he­lyütt keresik önök gyászos sorsuk okait, ha a kormány, vagy a többség erőszakos­kodásait hangoztatják. Az önök politikájának egy félelmetes ellensége van, egy leküzdhetlen, megkö­­zelíthetlen, mindeneknél hatalmasabb el­lenség : az idő. Az idő, mely a szellemi vakság éjjelét iskolákkal töri át. Az idő, mely önálló ítéletet ad az ifjaknak, s meg­nyitja az öregek szemén terjengő hályo­got. Az idő, mely az állami és társadalmi rend áldásait napról-napra mind fénye­sebb példákban bizonyítgatja. Az idő, mely megnyitja a polgári tevékenység áldástosztó zsilipjeit, mely vasutakat épít, távol tengerekre hajókat küld, gyárakat emel, mely talpra állítja a társulati szel­lemet és fokozza az egyesek erejét és vál­lalkozási képességét. Küzdjenek önök az iskolákkal, a vas­utakkal, a társulatokkal, a gyárakkal; indítsanak irtó háborút a munka, a rend, a műveltség, a polgárosodás ellen; ezek az önök ellenségei, nem a kormány erő­szakoskodása, sem a többség önkényke­dése, mely csak­is az önök féket vesztett képzelődésében létezik. Egyébiránt, mi úgy hiszszük, hogy ma már magának a szélsőbalnak is észre kell vennie állapotának siralmasságát. A nemzet hideg közönynyel áll vele szem­közt. A komoly ellenzéki jellemet kereső balközép fanyar egykedvűséggel utasítot­ta vias­za a kissé tolakodólag feléje nyúj­tott jobbot. A nemzetiségek egy része el­fordult tőle, s új szövetségeket keres. A párt azon töredéke, mely európai czélok után tör, kebeléből már rég kivált. Ily körülmény között lehetetlen, hogy az úgynevezett negyvennyolczas párt ne lássa, hogy mindörökre lejárta magát! És csakugyan látja! Simonyi Ernőnek a forradalommal fenyegető felirati javas­lata és beszéde kiáltó bizonyságtétel a mellett, hogy a negyvennyolczas párt érzi arc­án a hypocratesi vonásokat, így nem tesz, így nem beszél párt, mely azt hiszi magáról, hogy még képes valamire. Ez végvonaglása azon betegségnek, me­lyet az orvosok úgy neveznek, hogy: delirium tremens!­ae a lapokban közlött azon hír, mely szerint a pénzügyminiszter a bankügyben legköze­lebb nyilatkoznék a házban. Arról azonban minket is biztosítanak , hogy remélhető , miszerint az ügy most már nem sokáig fog elhúzódni,s a kormány a házban még pdt­ hó­nap folyamában e dolgok állásáról felvilágosítást adhat. E közben nyugtalanító hírek célportáltatnak, s több lap a pénzváltság rémével ijeszt. Mi azonban azt tartjuk, hogy e hírek túlzáson ala­pulnak , sőt egy részben valótlanok. Az osz­trák bank a magyarországi filiálék dotatióját általában e pillanatig nem szorította meg, s bár kétségkívül­, hogy egyes pesti intézetek ellen legújabban tanúsított eljárása nagyon helytelen, nagyon indokolatlan, azt hiszszük, hogy ez el­jár­á­s ellenében a helybeli pénzpiaca saját erői­­­ben elegendő segélyt bír, a­mint az tényleg be is bizonyult. Fel kell ugyanis említenünk, hogy Pest vá­rosa csak az imént a városi kölcsönből a helybeli intézeteknél nagy összegeket helyezett el, hogy a kormány a kincstári utalványokból augustus­­ban és septemberben harmadfél milliót váltott be, hogy a franco-bank tetemesen fölemelte tő­kéjét, hogy ugyanazt teszik az anglobank és közelebb a hitelbank, s mindezen nevezetes tő­kék, melyek nem a helybeli pénzpiaciból sze­reztettek, a legnagyobb mértékben ennek vál­nak javára. Annyi kétségtelen, hogy allarm-hi­rek­kel nem segítünk a bajon, s különben meg vagyunk győződve, hogy ha a baj nagyobb arányokat öltene,m­inek föltevését azon­­ban semmi sem igazolja, ezt sem a kor­mány, sem az országgyűlés nem néznék tétle­nül s kötelességüknek fogják ismerni a közbelé­pést, ha a helyzet ezt parancsolná. Meg kell jegyeznünk azt is, hogy mi nem hiszszük azt, hogy a bank­ügy rendezése a helybeli pi­­ac­on válságot fog előidézni. Továbbá kétségtelennek tartjuk hogy — akár­mit declamáljon is a bécsi lapok egy része — Magyarország érdekei e kérdésben nincsenek ellentétben Austria érdekeivel, s bizton reméljük, hogy a bankügy minden részre nézve megnyugtatón fog meg­­oldatni. (A magyar delegáció­ hadügyi albi­zottságában, mint halljuk, két szavazatnyi többséggel ajánltatott meg a békelétszám eme­lésére szolgáló költség-többlet. Az albizottság e tétel megszavazása mellett a hadügyminisztertől azon fontos nyilatkozatot nyerte, hogy ezzel el­­őretart a normál budget, így tehát nem való a „N. Fr. Presse“ amaz állítása, hogy a békelétszám emelése további nagy mérvű költ­ségemelést tenne szükségessé a rendes hadügyi budgetben. Ezenkívül arról is értesülünk, hogy már az eddigi tárgyalásokból is kitűnt, hogy a budget egyéb tételeiben tetemes­ megtakarítá­sok válnak lehetségessé, úgy, hogy a közösügyi főösszegek nem lényegesen fogják túlhaladni az 1872-diki budget számait. (Az osztr. delegátió költség­­vetési bizottságának­ ma d. e. ülésén tárgyaltatott a közös külügyi miniszté­riumnak azon előterjesztése, mely 1372-re 47,000 frtnyi póthitelt kér, a­melyből a közös külügyi s pénzügyi, valamint legfelső számszéki Bécsben lakó hivatalnokok drágasági pótlékot kapjanak. P­­­p­i­t­z lovag ajánlja a póthitel megszavazását utalva az élelmiszerek és laká­soknak folytonos drágulására. Az előterjesztés némi iránymódosítással elfogadtatik. A tárgya­lás közben felmerült kérdésre, hogy mely hiva­talnokok tartoznak a külügyminisztériumhoz, elhatároztatott, hogy a külügyi hivatal előirány­zata fog mérvadóul tekintetni. Pipitz lovag referál a közös pénzügyminiszté­rium azon előterjesztéséről, melyben póthitel kéretik az arctére-testőrség kincstári pótlékára és a volt tábornok szárnysegédség nyugdíja­zására­ Ezen ellátási illetménynek, mely 41,229 frt 20 krra megy, átvétele a közös költségekbe, elő­adó szerint, teljesen indokolva van. Az előterjesztés elfogadtatik némi iránymódo­­sítással. Dr. Zyblikiewicz referál a kormány előter­jesztéséről a legfelső számvevőszék előirányza­tára vonatkozólag. A kormány indítványa, hogy e czímre 104 ezer 95 frt, fedezetül 836 frt szavaztassák meg, vita nélkül fogadtatott el. Előadó megemlít egy határozatot is, mely szerint Cislajthániában is állíttassék fel szám­vevőszék, mint az Magyarországban történt; e tekintetben azonban indítvány nem nyújta­­tott be. Herbst nem tartja szükségesnek, hogy Cis­lajt­ániában is állíttassák fel számvevőszék. Ezzel az ülés­­t egy negyed órakor befejez­­tik. A költségvetési bizottság jövő ülése holnap, October 1­én 10 órakor lesz; tárgya az osztrák­magyar monarchia közös államháztartásának zárszámadása 1870-re. Előadó dr. Breszl. Kilá­tásba van véve továbbá a Skene-féle szerződés feletti tanácskozás Schaup előadása alapján. Fest, sept. 30. (A bankügy s a pénzválság.) Néhány héttel ezelőtt alkalmunk volt értesíteni a tárgyalások állapotáról, melyek a bankügy­ben a magyar és osztrák kormány, valamint az az osztrák nemz. bank igazgatósága között foly­tak. Említettük akkor, hogy az osztrák pénz­ügyminiszter, a magyar pénzügyminiszter jegy­zékére, még nem küldött választ. Ez azóta, mint halljuk, megérkezett, s a magyar pénzügymi­niszternek e jegyzékre kadandó felelete most ál­­lapíttatik meg. Minthogy így az ügy még tár­gyalás alatt van, nem hiszszük, hogy alapos­­en­ ORSZÁGGYŰLÉS. 1. A képv.­ház mai ülésének kezdetén Tóth Vilmos belügyminiszter felelt Deg­­rének a miskolczi kiházasító-társulat ügyé­ben tett interpellátiójára, s e felelet hatá­sát legjobban jellemezheti az, hogy Degré semmivel sem tudta indokolni, hogy ab­ban nem nyugszik meg. A ház a választ tudomásul vette. Alig képzelhető furcsább dolog, mintha az ellenzék részéről ezt az ügyet is a vá­lasztással hozzák kapcsolatba. A miskol­czi kiházasító­ társulat főemberei ellenzé­kiek, s így ha csak azt nem akarják erő­nek erejével elhitetni, hogy­ ez ellenzéki­eknek a választás alatti „semlegesítését“ a kormánypárt ellenében kortes argumen­tumul kívánták volna fölhasználni, az említett feljajdulásnak semmi értelme sincs. Bevalljuk, hogy ilyesmit nem te­szünk fel az ellenzék részéről, s csak azért említjük fel, hogy megmutassuk, mily föltevésekre jogosíthat az sokszor, ha minden áron, minden dologban csak po­litikai indokokat keresnek. A kiháza­­sító­ társulattal történteknek indoka egé­szen másutt keresendő. Ez indokok egy részét igen helyesen sorolta elő a belügy­miniszter, s mi beszédében foglaltakhoz még csak egy szempontot akarunk fűzni. Nálunk ugyanis az ily társulatok s a kormány közötti viszony törvényileg nincs szabályozva, s minthogy épen el­lenzéki részről minduntalan a kormány állítólagos jogtalan beavatkozása és túlkapásai ellen panaszkodnak , nem lehet csodálkozni azon, hogy a kormány ott , hol — mint a miskolczi társu­latnál — tulajdonképen nincs panaszró fél, a legnagyobb tartózkodással jár el, s erélyest­ közbeszólásnak csak akkor látja helyét, ha erre kétségbevonhatlan tények szolgáltatnak támpontot. Még e tényeket hivatalos eljárás alapján consta­­tálják, rendszerint hosszabb idő telik el, s ezt zsákmányolták ki ezúttal Miskolczon is. Ha az ellenzék részéről ez ügyben nem gyanúsítanának, hanem elfogulatlanul, jó akarattal mérlegelnék a történteket, a miskolczi catastrópha sokkal gyümölcsö­zőbb tanulságokat nyújthatna, mint mi­lyenekre most kilátásunk van. A fölirati vitában a balközép részéről ma senki sem szólt. Ghyczy, s Tisza jelen voltak a házban, s az utóbbi Schvarcz Gyulának ellene intézett philippikája al­kalmával igen szorgalmasan jegyezgetett. Úgy látszik, hogy Tisza Kálmán zárbe­szédében a javaslatára felozottakra nem fog a válaszszal adós maradni. A jobboldal részéről Lukács Béla szólt. Első beszédét tartó, és szerencsés volt a már oly sokat vitatott közjogi kér­dések körül új szempontokat is érvényesí­teni. A közösügyi rendszer által alkotott állapotokat összehasonlította az észak-né­met szövetség állapotaival s érdekes kö­vetkeztetésekre jutott. Ezenkívül szóltak: Trifunácz Sándor, Schvarcz Gyula, és Irá­nyi Dániel. Trifunácz a Miletics-féle javaslatot a világpolgáriasság álláspontjából akarta indokolni, mit Irányi szenvedélyesen utasított vissza. Trifunácz beszéde külön­ben teljesen jelentéktelen. Schvarcz Gyula a ház által figyel­mesen hallgatott beszédben fejtette ki a reformpárt álláspontját. Különösen sike­rült volt előadásának azon része,melyben a közjogi harcz megszüntetésének szük­ségességére utalt. Közművelődési hátra­­maradottságunkat, az ezer és ezer bel­ügyi teendőt hangoztatá, s rá­mutatott ama lassan, de ellenállhatlanul működő, szétoszlató erőre, mely a nyugat civilisa­­tiójában fenyegeti nemzeti létünket. Tü­zetesen szólt a jelenlegi balközépi kétes álláspont tarthatlanságáról,és hangoztatá, hogy a balközép férfias nyíltsággal szól­jon a nemzethez. E fejtegetésnek számos pontja élénk helyesléssel fogadtatott. Irányi hosszas beszéde két részre oszlott. Az elsőben Tiszával polemizált, a másikban a szélsőbal javaslatát védte. Ez utóbbi részben szenvedélylyel szólt, a választások törvénytelenségét s a fejede­lemhez való apellatio correct alkotmá­nyos voltát bizonyítgatva. E­közben Ivá­nyi azt is bevalla, hogy a szélsőbal nem­csak az országgyűlés eloszlatását, hanem a kormány elbocsáttatását is kéri a ki­rálytól. Arról azonban nem szólt, hogy ki­nek ellenjegyzése mellett oszlassa fel a király az országgyűlést, s hívjon össze újat. Ez olyan avis au lecteur volt, s Irá­nyit bizonyára csak szerénysége, s tud­valevő dicsvágytalansága akadályozta abban, hogy meg ne nevezze­­ önma­gát. De várjon mit szólna ehhez Si­monyi ? II. A. képviselőház Ülése sept. 30. (Folytatás esti lapunkhoz.) Tóth Vilmos belügyminiszter. (Folytatás.) Ezen intézkedésem kibocsátása után közvetlenül Borsod megye alispánja a küldöttség vizsgálatá­nak eredményét az iratokkal együtt hozzám fölterj­esztette: ez iratok bővebb megvizsgálása után kitűnt, miszerint a küldöttség a borsod­­miskolczi kiházasító-egylet, vagyoni kezelését azért nem vizsgálhatta meg, mert még a mérleg nem készült el. Minthogy azonban minden to­vábbi kormányi­­ntézkedésnek és az egylet va­gyoni állásának megvizsgálása képezhette egye­düli alapját és e nélkül czészerűen tovább intézkedni nem lehetett, rögtön elhatároztam egy szakértő küldöttségnek részemről történen­dő kiküldését. Ez időre esett Hoffmann Pál képviselő úr­nak, valamint a kérdést tevő képviselő úrnak hozzám intézett interpellációja, és én tisztán emlékszem, hogy Hoffmann Pál képviselő úr interpellációjára ,azonnal megadtam a választ, mondván, hogy az ügy rögtön meg fog vizsgál­tatni, és márczius 10-én, tehát 3 nappal később a­mint a t. képviselő úr engem interpellált, már ki is lett bocsátva általam a rendelet, melyben egy belügyminiszteri számtanácsos és Lazánczky Antal egy biztosítótársulat főkönyvelője, ki so­kak által nekem, mint kiváló szakférfiú lett ajánlva, kiküldettek a vizsgálat teljesítésére. E küldöttségnek utasításul adtam először azt, hogy a borsod-miskolczi, úgy nemkülönben a Miskolczon székelő „Sajó-vidéki“ és „Hymen“ kiházasító­ egyletek alapszabályait újból vizs­gálja meg, s adjon nekem jelentést arról, hogy csakugyan életképesek-e azok, és hogy ha nem, mikép lehetne azokat átalakítani; másodszor utasítottam arra, hogy ezen egyletek egész mű­ködését, levelezéseit, könyveit és pénztárait, egy szóval az egész kezelést tüzetes vizsgálat alá vegye s egyszersmind terjeszszze ki figyelmét arra, vájjon e társulat az általam láttamozott alapszabályokat megtartotta e, vagy nem. La­­zánczky Antal az időben épen saját társulata évi mérlegének elkészítésével lévén elfoglalva, csak­is mártius második felében utazhatott Miskolcz­­ra és ott megkezdette vizsgálatát, mely hosszabb ideig szakadatlanul folyt, jelentését nekem a küldöttség április közepe táján, körülbelől 13-n adta be. E közben érkezett hozzám a 1. kereskedelmi miniszternek átirata, melyben kifejté azon né­zetét, hogy igen nehéz tulajdonképen a rész­vény­társulatok és kiházasító­ egyletek közt a határvonalat megvonni, s ennélfogva czélszerű­­nek tartaná, hogy a kiházasító egyletekre való felü­gyeleti jog is az ő hatáskörébe bocsáttassék át.Én ezen nézetet tökéletesen osztván, mártius hó 30-án az összes kiházasító­ egyletek iromá­nyait átküldette a­ collegámhoz, a kereskedelmi miniszter úrhoz, kivévén a három egylet alap­szabályait és irományait, melyek az egylet ügyeinek megvizsgálása végett a küldöttség kezei közt voltak. A küldöttség, mint mondom, ápril hó közepe táján megtette jelentését, és ebből kitűnt elő­ször, hogy a sajóvidéki kiházasító-egylet ügyei tökéletesen rendben találtattak, hogy a„Hymen“ kiházasító-egylet tulajdonképen működését még nem is kezdette meg, s hogy a borsod-miskolczi kiházasító-egylet az általam láttamozott alapsza­bályokat meg nem tartván, ügyei tökéletesen rendetlenségben vannak. Azon kérdésre azon­ban, hogy mikép lehet az egylet ügyeit rendbe­hozni, nem felelt, hanem egy szakértő enquette kiküldését véleményezte. Ezen vélemény megvizsgálása után azt saját hatáskörében való további intézkedés végett áttettem a t. kereskedelmi miniszter úrhoz ápril­is 22-én és ezen időtől köztem és a kiházasító­­egyletek közt minden összefüggés megszűnt. Ez rövid története a borsod-miskolczi kiháza­­sító-egyletnek, a mennyiben az közigazgatási intézkedéseimmel összefüggött. Midőn a katastropha, mely a borsod-miskol­czi egyletnek bukását és sok embernek károso­dását vonta maga után, bekövetkezett, a hírlap­irodalom egy része engemet tett a bukás és a kárért felelőssé, sok kemény, és méltatlan meg­­támadtatásoknak voltam kitéve, melyek egyál­talában nem mozdították elő a tengeri fürdő ha­tását, melyet épen az időben használtam. (Fel­kiáltások a szélső balról: az nem tartozik ide !) de megnyugodtam benne azért, mert hozzá va­gyunk szokva, hogy hazánkban minden jó csak­is a kedvező viszonyok és körülményeknek, és minden rész csakis a kormánynak tulajdonítta­­tik, megnyugodtam továbbá azért, miután ne­kem is eszembe jutott a német költőnek azon mondata, melyet múlt alkalommal Simonyi Er­nő képviselőtársam is felemlített: t. i. „Die schlechtesten Früchte sind es nicht, woran die Wespen wagen“­a végre megnyugodtam azért, mert tudtam, hogy alkalmam lesz itt a képvise­lőházban, a legilletékesebb fórum előtt, számolni és kimutatni azt, hogy az ellenem emelt vádak minden alapot nélkülöznek. E vádak kétféle természetűek voltak. Emeltettek t. i. ellenem principialis és administratív szempontból tett vádak. A principiális vád az volt, hogy miért látta­­moztam, miért erősítetten ki meg oly alapszabályo­kat, melyek alapján a borsod-miskolczi egylet bukása bekövetkezett. Mindenekelőtt meg kell jegyeznem, habár a tudomány a kölcsönös kiházasító egyleteket egy-

Next