Pesti Napló, 1873. november (24. évfolyam, 252-276. szám)

1873-11-01 / 252. szám

Szerkesztési irodai Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap Szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-h­ivatal: Barátok-tere, Athenaeum-épü­let. A lap anyagi részét illető közle­­mények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Budapest, Szombat, november 1.1873. 14. évi folyam* Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra . . . 6 frt — kr. 6 hónapra . . * 12 » — » Az esti kiadás postai különkü­ldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 f­orint. Az előfizetés az év folytán * minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számu­tatik.­­ Hirdetések szintúgy mint előfizetések a KIADÓHIVATALBA, Barátok­ tere, Athenaeum-épü­let küldendők. A­dófizetés „PESTI NAPLÓ“-ra. Előfizetési árak: Egész évre . 24 trt. Félévre . . . 12 n­e­gyedévre . . . „ Az előfizetés Pestre, é­s Pesti Napló“ kiadó­­­hivatalának (Athenaeum, fe­­rencziek tere 7. sz. a.) küldendő.­k „P. Kaplé“ szerkesztő- kiadóó­ hivatalt Budapest oct. 31 Mire a holnapi és holnaputáni ünnepek elmúlnak, a bécsi kiállítás kapui bezáratnak a közönség előtt, s egy korunk culturájának történetében gazdag és érdekes lapot az olva­sottak közé fordít a világ. Nehéz körülmények voltak azok,melyek félévvel ezelőtt, csakhamar megnyitása után, követték s darab ideig kisérték is a bécsi nemzetközi kiállítás életbeléptét. Ausztria és fővárosa,­­ bizonyos mérvig országunk is egy súlyos pénzügyi s nemzetgazdasági válság romboló betegségén ment át. A lappangó baj kitörése nem volt kár, ha egyszer a kór­anyag megvolt, kellett, hogy megtisztuljon az egészségtelen vér, s eltűnjenek az állam testé­ről a fekélyek, de hogy kitörése épen a ki­állítás megnyíltával esett össze, az a­mily természetes, époly végzetes következményű is lett. Sok jogos és jogtalan remény, mely a nemzetek nagy piaczához fűződött, lett ama válság által mindjárt kezdetben eltemetve, s a fényes ünnepélyei­nek sötét eldugott hát­terük is bőven volt. De ha ily kedvezőtlen auspiciumok közt, s ezenkívül alkalmatlan időjárás mellett in­dult is meg Bécsben a nemzetközi nagy ver­seny, az utolsó négy hónap annál fényesebb napokat hozott. Ennek folytán a kiállítás látogatottsága oly nagy volt, mely csakis a túlvérmes számításokban kalandozó várako­zást nem elégítette ki, s a népek békés talál­kozása oly politikai mozzanatokban is bővel­kedett, melyek nagy horderővel bírnak egész földrészünkre, különösebben pedig monar­chiánkra nézve. Magában véve azt az erkölcsi hasznot sem lehet eléggé nagyrabecsülni,mely abból leáramlott Ausztriára s közvetve hazánkra is, hogy a föld kerekségének­­központja egy fél­éven keresztül Bécs volt, hová a legtávolabb lakó népek, minden világrész emberei tódul­tak ismereteiket gyarapítani, s az ismeret­­gyarapító gyűjtemények tömegéhez culturá­­jok termékeivel járulni. Ausztria és Bécs a múltban sok egyéb olyanról volt híres, mely nevét nem a legjobban hangzóvá tette a nem­zetek családjában, ha ezen nagy közműve­­lődésügyi ténynyel, a­milyennek a világtár­lat tekinthető, múltjának némely pontjait fe­ledtetni, s a jövőre a külföld rokonszenvét és bizodalmát megnyernie sikerült, ezzel oly eredményt ért el, melynek örömében mi is osztozunk, valamint előnyeiben is részesü­lünk a fejedelmünk két államát összekötő kapocsnál fogva. Azon fejedelmi személyek pedig, kik a a kiállítást királyunk vendégeiképen meglá­togatták, az átalános kulturai érdekek mellett nagy politikai fontosságot is kölcsönöztek a kiállítás napjainak.Egész Európa ily jelentősé­get tulajdonított az orosz czár, az olasz király s a német császár látogatásának. Míg az 1867. párisi tárlat alkalmával a fejedelmi személyek megjelenéséhez az egész világ semmi kedvező vagy kedvezőtlen combinatiókat nem kötött s egészen más színben nézte s másképen ítélte meg a mostani találkozásokat; s bizonyosan nem is tévedt a közvélemény, a mikor ezeket azon békés irányra s a köznyugalom érde­keit megóvni törekvő szellemre vezette vissza, mely Európa leghatalmasabb államainak po­litikáját ma jellemzi. E tekintetben a bécsi közkiállításnak átalános nagy eredményeit jegyezheti föl a történelem. Van azonban ezen egyetemes szempon­tokon kívül más örvendetes eredménye is a most bezáruló nemzetközi kiállításnak, mely minket magyarokat közelebbről illet, s figyel­münket és gondolkozásunkat magára vonhatja. Magyarország ezen kiállításban lépett először a világ szemei elé, mint önjogú állam. A dicsőség, a­mit közreműködésünk által szereztünk, egészen a mienk , a hiány, a­mit versenybe lépésünk kimutatott, egészen a mi számlánkr­a iratik föl. S annyit mindenesetre kimondhatunk, hogy első kilépésünk nem volt sem siker, sem haszon nélkül való. A külföld helyesebb és méltányosabb fogalmat nyert rólunk; többet talált, mint a­mennyit gyaní­tott. Látta, hogy tanügyi törekvéseink oly mérvűek és irányúak, melyek a legszebb eredményekkel kecsegtetik hazánk kulturai fejlődését; látta, hogy máz ipari és gazdasági termelésünk azon az úton halad, mely orszá­gunk természeti gazdagságának sikerdús ki­aknázását biztosítani fogja; látta egy szóval, hogy itt a Duna-völgyben s a Kárpátok alján van egy nép, mely igényt formál arra, hogy szava és ereje nyomatékkal bírjon a nemze­tek tanácsában és küzdelmeiben. Még inkább megerősítette az idegeneket ezen előleges jó véleményükben a nemzetközi jury tagjainak fővárosunkba tett lerándulásuk, mely alkal­mat adott kedvező oldalról ismerni meg ha­zánkat s népünket olyanoknak is, kik azelőtt nevünket is alig ismerték. Hogy az idegenek ily tapasztalatot sze­reztek rólunk a bécsi nemzetközi kiállítás által, az nagy megelégedéssel tölthet el ben­nünket, de ha önteltséget hozna létre mi ma­gunkban a mások elismerése, s ha mi ma­gunk csak arra lettünk volna figyelemmel, a mi dicséretünkre válik, s nem arra is egyúttal, a­miben még elmaradottak vagyunk, úgy nem merítettük a kiállítás látogatásából azt a tanulságot, a­mit jövendőnk érdeke tőlünk sürgetőleg vár. Alkalom nyílt most előttünk, hogy ösz­­szehasonlítsuk magunkat a civilisatioban leg­­előhaladottabb nemzetekkel a szellemi s anyagi vívmányok terén, hogy áthatólag megismer­jük mindazt, quid virtus et quid sapientia possit. Külsőleg úgy látszik, hogy ez alkal­mat nem is akartuk elhalasztani. Magyarország váratlanul nagy contingenst szolgáltatott a kiállítás látogatóihoz, óhajtan­dó csak az, hogy e számmal arányban álljon valódi önismerésünk foka, s azon helyes tu­datra jutás, hogy tennünk még sokat, nagyon sokat kell, míg azon ponthoz jutunk, mely hazafias vágyaink és nemes ambitiónk czélját képezi; óhajtandó, hogy minél több magyar látta legyen be, hogy a­hol mi most állunk, az csak a sikernek kezdete, melynek csupán lankadatlan igyekezet, takarékos munkásság fogja folytatását biztosítni. Az önteltség a legelől álló népekre nézve is vészhozóvá lesz, mert a ki a művelődés versenyterén megáll, az még elért rangján sem marad meg, hanem viszszafelé megy; mellette pedig és fölötte tova rohan az idő és a lankadatlan serény pá­lyatársak. Nincs okunk azok útán, a­miket a vé­gére járó világtárlat nagyszerű gyűjteményei közt hazánkat illetőleg tapasztaltunk, sem opti­­mismussal telni el, sem pessimismusba merül­nünk. Bizodalmat erőnkhöz, ösztönt a mun­kához kellett ott szereznünk. E két szó : b­i­­rodalo­m és kitartó munka, legyen az az ige, melyet hirdessen mind az a sok ezer ma­gyar, ki a cultura ama nagyszerű színhelyét okulás végett megtekintette. Az a tanulság többet ér, mint minden kitüntetés, elismerés vagy dicsérő oklevél, mert ezek csak mind a múltra vonatkoznak, amaz pedig jövőnk szá­mára készít biztos utat. a „Pesti Napló“ tározója. A szoba zuga. — Apropos : költözködés. — Miféle zug az a zug ? Nem csodálkoznám, ha valaki ezt a kérdést intézné hozzám. Ifjú „tehetséges“ novellisták, ha a szobának téli vagy őszi képét rajzolják, mindig csak kandallóról emlékeznek meg. A hős és hősnő a kandalló előtt ü­l. X. ur belép s Y. asszony helyet mutat neki a kandalló pattogó tüze előtt. Kandalló előtt, kandalló körül, kandalló mellett .... lépten­­nyomon csak kandallóra akadunk. Mintha angolok vagy francziák volnánk, mintha egyátalán kandal­lónk és kandalló körüli életünk volna, mintha a kandalló nálunk is az otthoniasságnak jelképe volna! Ez visszaélés. A bizalmas, hivogató angol „fireside“, az elegáns franczia „cheminée“ úgy meg­ragadja íróinkat, hogy egyszerűen átültették magyar földre, ami kényelmes eljárás ugyan, a valóságtól azonban messzire marad. Az otthona az otthonában nálunk a szoba zuga. Egy-két salonnak zugára ugyan már nálunk is a kandalló vet fényt, de többnyire csak a kályha tüze világítja meg. Az a zug, melyet én értek, az a legmeghittebb otthona nálunk, ama szöglet legcsöndesebb szobánk­ban, melyet berendezünk a nyugalmas merengés szürkületi óráira, melyet barátságossá, marasztóvá, lakályossá varázsol az emberi kéz százféle apróság­gal. Egy félkörü pamlag a szögletben, háta mögött a virágtartó vagy egy kis fali­étagére mindenféle csecsebecsével,­­jobbról a kis asztalka, rajta néhány könyv. Előtte két-három alacsony támlaszék és zsá­moly. Itten akasztja föl a színésznő pályája legked­­vesb koszorúit, melyekhez föltekintve ismét átélheti a múltak szebb diadalait. Az özvegy itten akasztja föl a drága arczképet, melynek eredetijét immár csak a kegyelet élteti. Nesztelen szőnyeg fojtja el a hangos lépteket körülötte, nehéz függönyök tom­pítják az ajtó zaját és az utczai zsibajt. A természetben az utolsó lomb is lehullott s az avar közül ide menekülünk. A nap teendői mögöt­tünk vannak s ide telepszünk a nap-est azon vajúdó óráira, melyekben a kedély a méla szemlélésre oly fogékony. Mint a hód, mikor egy-egy patakhoz érve ösz­töne lakást építeni kényszeríti, először is töltést von a partról pár lábnyira, hogy a viz sebes folyását megtörve, csöndes medret teremtsen magának, mely­ben az ár nem söj­ti el otthonát, úgy vonja az ember ezt a kis töltést az élet patakában. Itt simul csöndes folyássá az ár, ezen törik meg a sodró élmény, ezen olvad tükörré a ragadó tapasztalat. Mikor egy lakásba lépsz, nézz utána látsz-e egy bizalmasan elrendezett szögletet. Férfinál több könyv és kevesb virág, nőnél több csecsebecse fog­ja díszíteni. Ahol ily otthont találtál, ott háziassági haj­lamot is fogsz lelni. Igaz ugyan, hogy a hód az embernél kedvezőbb helyzetbe jutott mert házias ösztönét nem hűti le a modern lakások térfogati szűkkörűsége, de egy talpalatnyi pallót és falat pihe­nőnek csak az nem talál, aki nem kereste. Kedvem volna egypár ily csöndes sarokba te­kinteni. Most úgy is a látogatások idejét éljük. Milyen nagyszerű igénytelen ez az egyik. Bizo­nyosan hajadoni kéz rendezte be. Az ablakot, melynek felső részét a fehér füg­göny elfödi, virágok álcrázzák, nem ugyan délszaki növények pompás vedrekben, etrusk-utánzatokban, a milyeneket kirakataink dicsekedve mutogatnak, hanem ízléses nédfonatú tartóban kerti növények. Úrnője maga ápolgatja, reggelenként sohasem feled­né el megöntözni kedves virágait. Az ablak mellett van a kis szöglet. A bútorzat egyszerű : két kar­szék, közöttük egy fiókos asztalka, fölötte rézsodro­nyos kalitkájában szökdelő kanári. Egyéb semmi ? Semmi, hisz ilyen otthonhoz nem sok kell, csak az a kevés jól legyen elrendezve. De van itt még sok egyéb, e csöndes saroknak titkai vannak. Nem azt a csókot értem, melyet a mi­nap egy fekete bajusz e szögletben elrabolt. (rabolta és még sem volt rablott) Amit én értek, az asztalka fiókjának tartalma az. Mennyi, de mennyi minden van ide begyűrve, ily keskeny helyen ennyi fontos, vajmi fontos okmány. Hajfürtök — még ugyan nem olyanok, melyek a fekete bajusz árnyalatához tar­toznának, hanem csak a növelde barátnői emlékei, jegyzőkönyvek rendkívüli ifjúkori rejtélyekkel, (az egyikben, mint hitelesen tudom, fel van jegyezve 14 éves korában hány jegeskávét fogyasztott el tulajdo­nosa) ; naplótöredékek, melyek egyike a barátság első csalódását örökíti meg; arczképek, emléklapok, szalagok meg sok egyéb kaczat. Csöndes vasárnapi délutánokon a kis leány aztán ide menekül és kihúzza a fiókot, motoz a holmi közt, el-elolvasgatja, rendbe rakosgatja és aztán soká elgondolkozik nagyon furcsa dolgokról. Nemsokára lesznek e fióknak másnemű tit­kai is. . . . Annak az öreg urnák szöglete egészen más képet mutat. Virágot nem tart, minek is tarta­na, hatvan éves embernek nem való virág. Az ab­lak mellett telepedett meg, mert ott legjobban olvas­gathat, s olvasásra elég ideje kínálkozik ilyen lucs­kos, locs-pocs időjárás mellett. Nappal egy hinta­székben, mely a nagy zsölyével legföltűnőbb bútor­darabját képezi e saroknak, szokott ebéd után szun­dikálni, aztán a zsölyébe temetkezik. Az ablak jól ki van bélelve vánkossal, szalmafentővel. Egy asz­talkán néhány könyv mellett a pápaszem, vizesüveg s orvosságos üvegcsék pompáznak, meg egy darab flanel, melylyel esténként (átkozott csuz­a) a lábát dörgöltetni szokta. A karszék valóságos otthona. Hosszúkás fejvánkos, fújtató párna teszik a rajt­­ütést még kényelmesebbé, könyvtartó, melyet igen czélszerűen a karfára kell csavarni, könnyíti az olvasást. A sarkot magát pipatornya emeli. Selmeczi és cseréppipák, csibukok, dohányzacskók, dobozok, szitálók s egy palac­k szilvórium, kupicza pohár­­kákkal foglalják el a pipa-állványt, melynek tartal­ma inkább arra van rendelve, hogy öreg barátokat szórakoztasson s üdítsen, kik dél felé vagy délután el-elnézegetnek az öreg úrhoz egy kis discursusra a régi jó időkről, politikáról, meg több efféléről. Esténként, mikor a félhomály beköszönt, az öreg úr lerakja a pápaszemet, már megunta a betüz­­getést, lámpát gyújtani még korai s akkor bejön a gazdasszony, (agglegénynyel van dolgunk) leül egy zsámolyra, s elmondogatja a ház újságait. A máso­dik emeleten a zsidó asszony az éjjel megszült. A házmester gyereke belement egy ládába s felhasi­­totta a kezét. A szatócstól odalenn elloptak két pint bort, de rajt érték a tettest egy házbeli tót ké­pében. Mikor az újdonságokból kifogynak, behozatik a lámpa (jó estét kivánok!), az öreg úr elhagyja csöndes szögletét s átmegy a másik szobába. Nemsokára tálalni fogják a vacsorát. ... Az öreg ur lakása fölött egy fiatal ember lakik. A diákos éveken már túl van, mikor az ember butorzott szobában tud ellakni. Ő is berendezett ma­gának egy kis szögletet. Vastag bársony­szőnyeggel leterített heverő nyújtózkodik el egy asztalka előtt, melyen a félig felcsavart lámpának reszkető fénye meglehetősen mutatja a tárgyakat. A pamlagos mel­lett egy újságtartó áll faragott fából, a fiatal­ember­nek rá-rá téved pillantása. Hogy is ne ? Hiszen női kézből kikerült virágok mosolyognak az újság­­tartón. A heverő felett fejtől egy arczkép .. . csak ne mutatna a lámpa oly homályosan, azt sem látni szép-e vagy sem. Az oldalfalon egy kis függő­könyv-áll­vány, a könyveken — ugyan mikér kerülhettek oda? — néhány apró, elhervadt virágbokréta, alól egy férfinak gyászkeretbe foglalt arczképe, hihetőleg a barátság emléke. Az a fiatal ember hogy elmélázott magában. Az ő szeglete nagyon rideg, üres, másokba me­nekül. Képzelete előtt el-elvonul egy egész panoráma. Csupa szoba sarka. Az első, melyre most gondol, egy kis bondoi­ legbelseje. Gyöngéd rózsaszín kárpitos fülkében se­lyem ottoman, fölötte csinos szobrocskák, és két pic­i tájkép franczia mestertől, mythologiai derült vidékek. Az ottomannal szemben egy kicsi — ah­­ de kicsi íróasztal, rajta illatos levélpapír, melyek egyikére néhány sor van írva. Selyemmel, persze rózsaszínnel bék­ést papírkosár, piczi zsámoly, az ottomán körül három kis ülőke . .. Nem akarok butorraktárt leírni s azért csakhamar meg kell említenem, hogy min­dennek tulajdonosa is van és — legalább az ifjú képzeletében — most az ottománon pihen .... Ki az? Rózsaszín bondok­nak csak kedves nő lehet birtokosa. S a fiatal ember belép, leül a nő mellé leül épen lábához (ő úgy szereti) és ölébe hajtja Aztán évek röpülnek el s egy másik­­ sokkal egyszerűbb zugot üt feltűnni. Most már munkaasztal áll a kis pamlag előtt, kevesb csecsebecse diszlik az étagére­ken, mert gazdálkodni kell ám ! Hanem az egyszerűbb falak, egyszerűbb bútorzat talán még otthonosabbá tette ezt a pihenő­helyet.­­ A szomszéd szobában gyerek kaczagása hallik a egy pajkos kis lény zajongva betör az ajtón s egyenesen a munkaasztalhoz fut, majd feldönti Há­látlan ! pedig számodra dolgozik a mama S évek múlva ezek a bútorok min­d kényelme­sebbek, nagyobbak lesznek. A kaczér ottomann, a kedves kis pamlag helyét terjeszkedő kanapé helyet­­tesiti az apró zsámolyokat mindennapi használatra alkalmasabbak; virágok többé nem illatoznak az ablakban, tán inkább néhány alma piroslik az üveg közt; az ablakhoz közel mátyás-madár borzolja tol­lát ,álltjában, mint afféle öregek mulattatására való madár térdén pedig a gazda , az egykori ifjú már ifjakat ringat kik gyermeki szilajságukban " -d­e­ húzzák a pamlagról — unokáit.­­ S amint ott ül a kanapén, egyszerre csak azt hallja : „öreg ! öreg!“ Azt hiszi, hogy a mátyás hijja, most Csalódott — a felesége lépett s az szólítja hangfogalmaS ég­ már mátyáséhoz hasonlít a Argus. Budapest, oct. 31. (A gödöllői értekezlet.) Tegnap Gödöllőn, ő Felsége elnöklete alatt, mint halljuk, nagy fontosságú értekezlet tartatott. Jelen voltak azon, ő Felsége távirati meghívása folytán, Szl­á­v­a min. elnök szerkapoly pénzügyminiszter, va­lamint az osztrák kormány részéről: dr. G­­­a­s­e­r igazságügyminiszter. Ha jól vagyunk értesülve, az értekezés tárgyát a két kormány által a pénzválság elhárítására teendő intézkedések képezték s az ezek feletti végleges határozat Bécsben a holnapután tar­tandó értekezleten fog történni. Ő Felsége ma este utazik Bécsbe, S­z­l­á­v­y mint elnök és K­e­r­k­a­­p­o­l­y pénzügyminiszter holnap reggel. (Államjegy vagy bankjegy?) Ha a folyton pusztító pénzválság enyhítése végett az államsegély immár elutasíthatlannak elfogadtatik, akkor gondoskodnia kell a kormánynak mindenek­­fölött a pénzforrás helyes megválasztó“» « a segély czélszerű alkalmazásáról. Más eszköz nem forogván még szóban, mint a pénzjegyek szaporítása, tulaj­donképen csak az állami vagy a bankjegyek közt lehet választanunk. E részben az elhatározás Magyarországra néz­ve fölötte könnyű. Magyarország nem fogadhat el semminemű oly rendelkezést, mely a bankügy tisztá­zását megnehezítheti. A magyar kormánynak pedig, vagy valamely viszonylatba kellene lépni egyenesen a nemzeti bankkal, vagy el kellene fogadnia azon bankjegyrészt, a­melyet az osztrák pénzügyminisz­ter, a­ki a bankkal szemben a magyar kormány kí­vánságait hivatalosan közvetítette mindeddig, kiesz­közölni képes vagy hajlandó lenne. Államjegyek kibocsátása esetében a magyar kincstár egyszerűen, közvetlenül átvenné az őt aránylag megillető részt- Az állam szabadon rendel­keznék ezen összeggel és a veszteség, a­mely a se­gélyezés útján netalán előállhatna, födöztetnék a kamat jövedelme által, holott ezen jövedelem nagy részben elenyésznék bankjegyek kibocsátása esetén az által, hogy a banknak a nyújtott hitel fejében az állam kamatot fizetni tartoznék.­­ Egyébiránt az állami s a bankjegyek közti ösz­­­szefü­ggés oly szoros, hogy a valuta majdani helyre-­­­állítása szempontjából közönyös,hogy akár az egyik, akár a másik nemű pénzjegy szaporíttatik, és­­ mert ez közönyös, Magyarország viszonya az osztrá­k nemz.­bankhoz, valamint a rendelkezésre jutandó­­ pénzösszeg minél előnyösebb hasznosítása egyaránt­­ azt követeli, hogy ne a bankra bízzuk a megkíván­­­tató pénzjegyek kibocsátását, hanem hogy az állam­­­­jegyek szaporítása útján szerezze meg a két államfél a pénzválság enyhítésére szükséges eszközöket. A szaporítás mérvét már kijelöltük azzal, hogy az államjegyek összege egészíttessék azon törvényes határig, a­mely az államjegyekre a sóbányai zálog­jegyekkel együtt ki van tűzve. E végből természe­tesen szükséges lenne az illető törvényes rendelkezés törvényhozói módosítása. Végül szükséges volna, hogy az így rendelke­zésre jutó pénzeszközök ne egyenesen a kormány által, hanem egy teljesen megbízható magyar hitel­­intézet útján vezettessenek az ipar és kereskedelem, egyátalában a hitelre szorult és hitelre méltó for­galmi körökbe. (Az igazságügyi szaktanácskor­­mány­ a fizetési rendeletekről szóló törvényjavaslat fölött befejezte tárgyalásait, s most a javaslat az általa megállapított módosítások figyelembe vételével újra fog szövegeztetni. E mó­dosítások között a lényegesebbek a következők : a rendeleti eljárás csak a 300 frtig terjedő világos kö­vetelésekre terjesztetik ki, az eljárás processuális joghatálya az érvényes ellenmondás után még 3 hó­napig kiterjesztetik s végre az ellenmondást, hogy érvényes legyen, a bíróság előtt kell tenni; ellenke­zőleg, mint a javaslatban terveztetett, mely szerint el­lenmondást a kézbesítés alkalmával is érvényesen lehetett volna tenni. A többi módosítás leginkább ezen elvek következménye. Az igazságügyminiszter úr második tárgyát a polgári perrendtartás revisiója tárgyában készült törvényjavaslatot tűzte ki tanács­kozásra. E törvényjavaslatot Babos Kálmán úr készíti. Főleg három tárgyra terjed ez ki, u. m. a sommás eljárásra, a fellebbvi­­telre és a hagyatéki eljárásra. Hogy a tanácskozások szabatos mederben folyjanak s lehető gyorsan befejeztethessenek, a miniszter úr bizonyos átalános kérdéseket tett fel, melyekre áta­­lában óhajtja meghallgatni a meghívott szak­férfiak véleményét. — Ilyen kérdések : váljon a szóbeliség és közvetlenség alapjára fektet­­tessék-e az eljárás ? — Továbbá: a felebbviteli jogorvoslatok miként állapíttassanak meg, s végre: szóbeliség és közvetlenség követelménye szerint a falí»V«beadas»is m­egengedtesndk-e olyan bizonyítékok használata, melyek a tárgyalásnál elő nem for­dultak ? A legközelebbi határnap a szaktanácskozmány összejövetelére november hó 6-re tűzetett ki az igaz­­ságügyminisztérium azon helyiségébe, hol a tanács­kozások eddig is tartottak. (A telepitvényesek ügye­ a pénz­ügyminisztérium kebelében folytonos előmunkálat alatt áll. A kincstári telepitvényesekkel, melyek 42 községet képeznek, a tárgyalások már megkezdet­tek s az illető jószágigazgatóságok már készen vannak ide vonatkozó részletes s a törvény minden kívánal­mának megfelelő kimutatásaikkal. Egy nehézség merült azonban föl, a­mennyiben a törvény az át­engedett telepitvényi telkeknek a telepitvényesek javára tehermentes telekkönyvi átíratását rendeli, azon kincstári birtokok nagy része pedig, melyeken telepitvényesek vannak, a dominialis á­l­­lamkölcsönnel jelzálogilag terhelvék s az ebből eredő nehézség most még el nem oszlattatott. Ez anyiban is hátráltatókig hat, a­mennyiben nehe­zíti a telepítvényesek részére valamely nagyobb hitelművelet keresztülvitelét. Megjegyezzük, hogy magán­birtokokról is sok telepítvényes község jelentkezett már a pénzügy­minisztériumnál azon kifejezett óhajtással, hogy ők az illető földes­urakkal meg nem egyezhetvén, a tör­­vény értelmében kincstári birtokokra szándékoznak átmenni. Egyelőre azonban elutasíttattak s azon elő­feltételek teljesítésére s illetőleg bekövetkeztére lettek figyelmeztetve, melyeket a törvény kötelező­­leg megszab arra nézve,­hogy kincstári birtokon ilyen jelentkezőket telepíteni lehessen. (Az állami bevételek és kia­dások,­ ma közzétett hivatalos kimutatása szerint a harmadik évnegyed bevételi eredménye — miként ez előrelátható volt — 8.429.000 írttal kedvezőbb az első évnegyedinél és 3.679,000 írttal a második év­negyedinél, de 5.208,000 írttal kedvezőtlenebb az előirányzattal szemben, sőt a tavalyi bevételekhez képest is 3.460,000 írttal csekélyebb. A fogyatkozás úgy az egyenes, mint a közvetett adóknál egyaránt mutatkozik, a­mi az év sanyarú viszonyai mellett előrelátható volt. Igen csekély vigasztalást nyújt természetesen ezen kedvezőtlen eredménynyel szem­ben azon adat, hogy a szóban levő negyedben az államnyomda, az államépületek, az ingó államva­gyon s az államvasutak és gyárak magasabb bevé­telt tüntetnek föl a múlt évihez, sőt részben az elő­irányzathoz képest is. A kiadások eredménye abban nyer jellemző kifejezést, hogy az előirányzathoz képest 191,000 frtnyi megtakarítás mutatkozik.­­ Valóságos és későbbi kiegyenlítés által hihetőleg el nem enyésző megtakarítást­­züntet föl a pénzügyi, az igazságügyi s a honvédelmi minisztérium.­­ A kiadásoknál az összehasonlítás helyes alapjául az előirányzat és nem a tavalyi eredmény veendő föl. Ezen szempontból a harmadik évnegyed számai megnyugtatók, mert azon körülmény, hogy az 1873. évi harmadik negyed a múlt évihez 9 millió­val kedvezőtlenebb elégséges magyarázatát találja amaz adatban, hogy míg tavaly 2.900,000 frtot adott ki a 3-ik évnegyedben a közmunkaminiszté­­rium, addig az idén 10-200,000 frt fizetést teljesí­tett. Ez összeg az előirányzat egy­negyedét megha­ladja ugyan 600,000 írttal, de ez a következő ne­gyedben bizonyára megtalálja kiegyenlítését. Egy szóval a bevételek eredménye nem mutat sötétebb képet, mint a­hogy előrelátható volt, a ki­adások számai pedig itt-ott némi megtakarítást tün­tetnek föl. A helyzet Horvátországban. (Zágrábi levelezőnktől.) A horvát országgyűlés befejezte tárgya­lásait két havi működés után. Az elmúlt ülés­szak Horvátországban korszakot alkotó volt, miután véget vetett a minden erőt és tehet­séget elzsibbasztó közjogi vitának és hozott az országnak a másfél évi interregnum után oly kormányt, mely tagadhatlan, hogy nagy népszerűséggel kezd bírni. Mi Mazuranicshoz, az uj­bánhoz, vér­­mesebb reményeket nem kötöttünk,­­ eddigi működése azonban kielégítő volt. ő neki si­került, azt lehetne mondani önkénytelenül, sajátságos modorával, minden pártnak, min­den egyesnek imponálni. A szélső­jobb visz­­szahúzódott, és bár egyik tagjának, mond­hatjuk egészen jogtalanul, választását meg­­semmisítő, ezen oldalról aligha lesz a Mazu­ranics kormány támadásnak kitéve . __ szavazás alkalmával a gyéren megjelenő ó-unionisták a kormánypárttal tartanak. A szélső­bal tör­edék nem tud ugyan kibontakozni túlzott ábrándos eszmejárásá­ból, de azért mégis kénytelen kijelenteni, hogy a mostani kormány mindenesetre biza­lomgerjesztő csak az a magyar ne volna háta mögött — akkor hát még inkább meg tudnának vele barátkozni. A rendkívüli interpellálási düh, mely a szélsőbal néhány­­tagjánál különösen az utol­só napokban kiütött, sarokba szoríthatott volna

Next