Pesti Napló, 1874. március (25. évfolyam, 50-74. szám)

1874-03-01 / 50. szám

50. szám. ____________ Budapest, Vasárnap, martius 1.1874.____________ 25. évi folyam, Szerkesztési irodai I Kiadó-hivatal:­­ Előfizetési feltételei! Hirdetések Barátok-tere, Athenaeum-épü­let. Barátok-tere, Ath­enaeum-épület OI fTl " A Tjj^^ 'TP" bá*tuts hordva’reggel Szintúgy mint előfizetések A táji Szellemi részét illető minden ------- « I I |j ■ V® I I 1 S Vk g B I I II , együtt: A Up Y* n. |V I I V U W* H||l .m3S KIAD0IHVAT.tr,KI, _____ mények pénz, kiadát H BB H ||i gl iS l§i 9 ra fi hm Jh B Az esti kiadás postai killenkü­ldéseért A . JJiKJ J- J- -k» J-8 Sara.K­.rn, kezektől fogadtatnak el. „ hónapban megkezdheti, de ennek bármely klil.k­n, y -rr -f 4 l napján történik is, mindenkor a ho első KLi-.lC I lu Oi\ Kéziratok nem adatnak vissza. kiadó­ hivatalhoz intézendők. Ifi 1T \ ~T K I A I K 1 A I 1 /\ JS napjától számíttatik. Előfizetés „PESTI lIÁPLÓ“-ra. Előfizetési árak: Egész évra .... 14 frt. Félévre................................12 frt. Negyedévre ... 6 frt. Egy hóra .... 2 frt. Az előfizetés Pestre, a »Pesti Napló» kiadó-hivatalának (ferencziek tere , Athenaeum­­épület) küldendő­­k „P. Napló“ szerkesztő- és kialló-in­gatala. Budapest, február 28. Újra vissza kell térnünk a vacsora­párt viselt dolgaira. Hiába­­, a coalitió a levegő­ben van. Erről beszél minden ember Ettől r­s terhes a politikai i­tmosphaera. És a­mi most fődolog előttünk, ezt tette tanácskozásainak tárgyává a vacsorapárt. Igaz, hogy ma még senki sem tudja, hogy ki által készíttetik, ki­vel készül, mi alapon, mi czélra és minő föl­tételek mellett készül a coalitio , hanem hát épen azért nagyon természetes, hogy vannak neki szenvedélyes barátai, és szenvedélyes el­lenségei. Ha a jó barátok és a tiszteletreméltó ellenségek színről-szinte látnák a coalitiot , valószínűleg a jóindulat és makacs ellen­zés szenvedélyes ostromával azonnal felhagy­nának. A vacsorapárt egy nagy princípiumot lát maga előtt: a közjogi kiegyezés princípiumát. Követeli ennek nemcsak elismerését, hanem megvédelmezését, is. — Mi azt hiszszü­k, hogyha csak erre volna szükségünk és semmi másra , akkor nekünk csakugyan nem volna szükségünk sem Ghyczyre, sem Tiszára, sőt még arra sem , hogy a vacsorapárttal készítsük meg a coa­­litiót, mert akkor a vacsorapártnak hite-ham­­va sem volna már régen, vagy meg sem szü­letett volna soha is. Sőt többet mondunk. Mi azt hiszszük, hogyha valamennyien azon tör­­nék is fejünket, hogy miként pactáljunk a közjogi alap rovására, az valószínű­leg csak oly erősen állna, mint különben. Mivelhogy ahhoz rajtunk kívül még másnak is van egy­két szava. Még egy megjegyzésünk van a keddi vacsorára s előre kijelentjük, hogy több az­után nem lesz. Ki volt itt mondva, hogy a Deákpártnak nem új elvekre van szüksége, hanem új politikára. Az igaz, hogy a vacso­rapárt új elvet nem hozott felszínre, hanem felmelegített egy régit, de az is igaz, hogy ha csak a töredékekre bomlást nem tekintjük új politikának, a vacsorapárt sem maga nem követsem a Deákpártnak nem tanácsol új poli­tikát.Sőt ha a Deákpárt a coalitió által új poli­tikát kezdene, ezt megakadályozni épen a va­csorapárt készül elismerésre méltó buzgalom­mal. Ellenmondás ez ? Mindenesetre annak látszik, és mi mégis azt hiszszük, hogy nem az. A vacsorapárt tudja, mire c­éloz és mi ismerjük a helyzetet és bátrak leszünk rámu­tatni annak legközelebbi esélyeire. A kapocs, mely egykor a Deák-párt tag­jait fűzi össze, ma nem szok­t oly erősen, mint egykor. Ennek sok oka van, de az, hogy a közjogi kiegyezés iránt a Deák-párt tagjai megváltoztatták volna nézetüket, egyáltalán nem oka. Ilyen nézet­változásról sem mi nem tudunk semmit, sem a vacsorapárt, sem sen­ki. Oka igenis az, hogy a közjogi programra már teljesítve van, erős kézzel tartott s sza­batosan formulázott új programút pedig még nincs előttünk. Tompa a politikai érzék, szer­teszáguldoznak az elmék s határozott irány­ban nem találkoznak a törekvések. Oka ezen kivü­l a pénzügyi helyzet, oka a kormánynak szenvedőlegessége, oka sok minden egyéb, de oka jelentékeny részben az előtérbe lépett személyi tekintetek követelő természete. És itt álljunk meg egy pillanatra. Mi a nemes személyi ambitiókat a politikai életben jogosultaknak tekintjük, és épen azért értjük azon indokokat, melyek a vacsorapártot kü­lönállásra, külön organikus alakulásra vezé­relték. De megjegyezzük, hogy a­mint a sze­mélyi ambitiók egy bizonyos magasságra feljutottak , ott sokkal nagyobb érdekekben felolvadniok kell. Ha tovább is nőnek, ha odáig jutnak, a­hol a parlamenti pártok ben­s­ő egységét keresztültörik s új, egészséges formációkat létrehozni nem bírnak , lehetnek még akkor is nemesek, de a parlamentaris­­zmusnak már akkor veszélyes ellenségei. És mi nagy súlyt fektetünk a parlamentaris­­musra. Mert mi azt hiszszük, az ország veze­tése csak addig lesz a mi kezünkben, míg azt a Parlamentarismus adja nekünk. Ha ezt egyik vagy másik párttöredék lehetetlenné teszi , azt a vigasztalást megszerezheti ma­gának, hogy az ország kormányzata nincs a másik párt kezében, de azt az örömet, hogy ő vegye kezébe, alig nyerheti meg. A helyzet elég világos. Azt mondá a vacsorapárt egyik szónoka, hogy a Deákpárt kössön coalitiót önmagával. Azt hiszszük, ezt megkísérteni első tár­gya lesz a napi­rendnek. És ha sikerül, ennek őszintének kell lenni, nehogy már akkor, midőn még az egyezségen meg sem száradt a tinta, azon törjük fejünket, mi­ként lehessen azt megszegni, kijátszani. Ha pedig nem sikerül, vagy nem őszinte lesz az, akkor előáll a helyzetnek azon kényszere, melynek többé nem ura sem a Deákpárt, sem Sennyey, sem Tisza. De a vacsorapárt sem. Előáll a helyzet, melyben a nemzet legjobb fiai karonfogva egymást, nem azt kérdik, mit tettünk a múltban, hanem azt, hogy miként segítsünk a jövendőn. Nem a pártok, hanem a haza jövendőjén. Nekünk kell, hogy erős kormányunk legyen. És lesz. Vagy általunk, vagy nálunk nélkül. Ne feledje ezt a vacsora­párt. A „Pesti Napló“ tárczája A fővárosból. Egy apa nem adja leányát Valakinek, mert Valakinek nincs társadalmi positiója; a másik oda adja egy harmadiknak, mert a lány szereti? — nem, mert társadalmi positiója van. N. N. asszonyság semmiképen sem akar férjének a »krachból« merí­tett súlyos érvein okulni s azt hiszi, hogy néhány estélylyel a tél folyamában társadalmi positiójuknak tartoznak, mig egy barátnéja fényes öltözékekkel iparkodik társadalmi állását fenntartani. Van aki lovakat tart, fogatot, istállót — társadalmi tekinte­tekből ; a másik — ez a másik persze nő — elmegy bálba, noha egészségi állapota s az orvos tanácsa honmaradást ajánl, de ő elmegy, mert a háziasszony — egy grófné vagy báróné — maga hívta meg s a bálban meg fogja szóllitani, e megszóllitás pedig az ő társadalmi positióját csak emelheti. Találkozik fö­lötte takarékos hajlamokkal bíró egyéniség, ki egy­szerre jótékony szellemével, mely minden egylet iránt egyaránt érdeklődik, meglepi összes ismeret­ségét, e réven sok salonba s elegáns társaságba jut, a­mi természetesen társadalmi positiójának nem cse­kély előnyére válik. Ezek és mások azon emberek, akik nem a ma­guk kedvéért vannak a világon. A társadalmi önzés, viszavonultság, magába való elzárkózottság egyeseknél menthető, mint álta­lános tünemény, barbár állapot. A társaságba állott ember tartozik valamivel a társaságnak. Ennek a kezdetleges állapotnak ellentéte az az ember, ki csak a világért él, csak másokért, csak azzal tö­rődik, mit mondanak róla mások; csak arra igyek­­zik, hogy mások róla ezt vagy azt mondják. Érzi képtelenségét, hogy belértéke által figyelmet kelt­sön, el akarja hát érni más eszközökkel. A ló után majd eszében tartja a világ a gazda nevét is; a szép ruháról a kérdezősködés áttér arra is, aki viseli. Ez az X. ur például valóságos rabja a társada­lomnak. Egész életét berendezte a mások kényelmére. Hogy a világ el ne felejtse, a világ szeme előtt kell lennie folyton. Azért jár-kel az utczán, azért mutatja magát sétányon, azért a színházban, hang­versenyben, bálban. Nem mulat­ott legkevésbé sem; a classicus zene untatja, de ott kell lennie. A szín­ház határozottan nem tartozik kedves mulatságai közé, de csak nem maradhat el »onnan.« Nincs napja egy féltuc­at látogatás nélkül, de legalább elmond­hatja az egyik helyen, hogy a másikra megy s a má­siknál, hogy az elsőn volt. Ah! mert ő igénybe van véve rendkívüli módon. Már azt sem tudja, hány részre szakadjon. Az a sok egylet (ő természetesen tag, ahol csak lehet), az a sok kör, az a sok mulat­ság, az a sok ismeretség. Ha vele találkozol, igen boldoggá fogod tenni, ha észreveszed valamelyik új öltözékdarabját, kér­dezősködjél: hol vetted és halálig lekötelezted. Csak az a sajnálatos, hogy önzetlenségével magát kínozza. Egy társaságba lép, hol véletlenül olyan is akad, akivel igen jól mulatna, de ő világért sem fog ezzel jól mulatni, mert ez talán épen egy obscurus, sze­rény egyéniség, kinek semmiféle társadalmi fontos­sága nincsen, hanem fog lelkéből unatkozni egy má­sikkal, aki társadalmi tekintély nélkül nem szűköl­ködik — mert hát ezzel a maga positiójának tar­tozik. Mikor aztán 8—10 évet így össze-vissza ro­hant, sietett, járt-kelt a társadalomban, egyszerre megházasodik szintén társadalmi tekintetből. Kike­res valami »jó családot « Jó szerencse, ha olyan kis­lányhoz vezérli a kora, kinél hasonló hajlamokra talál. Ez a kis lány még alig cseperedett föl, már válogat a férfiban. Igényei nehezen elégíthetők ki. Nem éri be, mint más, akármilyen jogászszal, csak jó tánczos és víg gyerek legyen, hanem azt keresi, mi­lyen hangzású neve van. Valami hangzatos név. Akinek összeköttetései vannak ebben vagy abban a megyében, ősi család, lehet aztán tőle egyszerűbb szellemi képességgel bíró ember, ő nem bánja. — Tánczolni másféle ember fiával nem szeret, lefőzi ha közeledik. Az ilyen kis­lányból idővel olyan asszony lesz, kinos, egész háza csak a világ kedvéért létezik. Azt a középrendet, melyből eredt, megunta, ki­csinyít »Ezekkel« nem találja jól magát. Keres más kört. Állapota kissé kinos, törni a régivel nem köny­­nyű munka és újat találni még bajosabb. Mennyi kellemetlenségbe kerül, amig a régi barátoktól, ba­rátnőktől, ismerősöktől megszabadul; hányszor nem veszi észre az utczán, hányszor kell hangversenyben elfordulnia, nehogy szóba álljon velük ; hányszor ta­gadni meg honlétét, míg lassanként elmarad az előbbi kör .... Csakugyan terhes munka, de végre is mit tegyen? A­kinek oly vagyona van, mint neki, an­nak emelkedni kell, ez igen természetes. S ha a régi ismeretségektől megszabadult, ha már előbbi körének csak némely közel rokonság vagy más szoros kötelék miatt el nem téphető fosz­lánya csügg a házon, kezdődik a további munka, az új körnek megalapítása.Mily tapintat szükséges ahhoz, hogy tolakodás nélkül, észrevétlenül, inkább keres­tetve, mint keresve közeledjék az uj körhöz. Mily önmegtagadás, mily süket fül, hogy hegyesb nyelvek észrevételeit ne hallja ; mily szívélyesség, hogy elbájolja azokat, akik a jövevénytől elbájoltatni legkevésbé sem akarnak ; mily előzékenység, hogy lekötelezhesse azokat, a­kik különben megközelit­­hetetlenek ; mily önuralom, hogy a törekvés hevében a méltóság ne koc­káztassék ; s hány alkalomnak szándéktalan kilesése; hány emelet föl- s hány eme­let le a viziteléssel; hány névjegy, hány öltözék s hány — forint. E küzdelemben nem egyszer állott azon a pon­ton, hogy tökéletesen visszavonul, a kivivhatlant abban hagyja és nem törődik többé a világgal. — Nem lesz köze sem egyik,­­sem a másik, mert az egyiknek ő nem kell, a másik nem kell neki. De a kitartás mégis győzött. Kilátás van, hogy egy szép mulatságot össze lehet hozni. A meghívók szétmennek. Nr. 1. Meg kellett hívni, nem fogja ugyan a társaság díszét emelni, de közel rokon. Megnehez­telne, ha mellőztetnék. Nr. 2. Már ez ismert egyéniség. Nincs rajta semmi nevezetes tulajdonság, csakhogy »ismert« név. — Ha kimondják a nevét s az fog hallatsza­ni, hogy ő is jelen volt, a háznak előnyére fog szol­gálni. Nr. 3. Mágnás. Csak eljöjjön. Jaj ha elmarad. Nr. 4. Kellemetlen ember, de Nr. 2. szereti és Nr. 2. kedvéért meghivatik a Nr. 4. is. Nr. 5. Főrangú hölgy, ugyan nem mágnás, de főrangú összeköttetései vannak. Hogy megjelenése biztosítva legyen, a háziasszony már régóta fára­dozik. Nr. 6. Képviselő. Nr. 7. Bankár. Nr. 8. író vagy művészféle. Ez is emeli a tár­saságot s azok a scriblerek oly indiaéretek, még ki találja irni a mulatságot. Hallja maga! ha maga ki­írja, hát én magát kiszidom. »Maga« kiírja, s »Ma­gát« nem szidják ki. Nro 9. »szép« asszony. Nro 10. Magas­ rangú hivatalnok. Nem akarom az egész lajstromot végig be­tűzni. A mulatság csakugyan végbemegy. A numerusok megnézik egymást s egy óra múlva titkon ásítozni kezdenek. Két-két, numerus el-elbeszélget egymással, hanem összeadódni nem akarnak. Mindegyik szeretné magát kivonni. Egy indiscrét numerus már a mulatság alatt kritizálgatja a hozzá nem való numerusokat, a többi megteszi holnap. Malheur is történik. A divatos Nro 2. nem jelenik meg, egy excu­­sáló jegye érkezett a nap folytában. És Nro 3. hirtelen közbejött akadály miatt szintén elmarad. A hangulat bágyadt A csillár világossága a hi­­székony. A társalgás le-lecsillapszik, néha meg­­ akad. A háziasszony mindent elkövet, hogy fa­­­éleszsze. A numerusok végre eltávoznak. S a háziasszony lefekszik kifáradtan, kimerül­ten, kuszáltan, siváran, de mégis egy vigaszt­a­lás­sal, hogy e mulatsággal társadalmi positióját némileg megjavította. A­r­g­u a, Budapest, február 28. (A miniszterelnök), — mint hírlik — holnap reggel Bécsbe utazik, s ő Felségének a hely­zetről s parliamentáris pártjaink állásáról jelentést tevén, egyszersmind átnyújtja az összes kormány le­mondását. (A 9-e­s albizottság­ eddigelé 14 mil­lió megtakarítás lehetőségét mutatá ki részletesen. Ebből 5 millió az összes állami közigazgatás reform­jára esik, az igazságügyet is ide értve, 2 millió a delegációknál fogna bekövetkezni, több mint 3 mil­lió az államvasutak czélszerű üzemvitele s a tariffa felemelése által, végre körülbelül ugyanannyi a vas­úti személyjegyekre vetendő adó által éretnék el. Ez adó Francziaországban különösen gyakorlatinak s kevéssé terhelőnek bizonyult. A vitelbérnek kö­rülbelül 10 perczentjére terjedne ki. (A király s­z­e­n­t-p­é­t­e­r­v­á­r­i uta­zás­á­r­ó­l) egy orosz lapban, a »Ruski Mir«-ben egy érdekes czikket olvasunk melyben e lap kimu­tatni törekszik azon nézetek és remények helytelen­(A bécsi török követség) a bos­­nyák menekülteknek febr. 17-dikén adta ki a szabad visszatérésre vonatkozó igazolványokat, melyeket a menekültek nevében Vidovics Vazul bosnyák meg­bízott vett át. (Kossuth La­josnak) Madarászhoz irt újabb levelét közlik a »Szombati Lapok«, mely le­vél febr. 20-ról kelt. E levélben Kossuth »merény­letnek« nevezi a megyék kikerekitésének tervét s kilátásba helyezi, hogy tüzetesen fog felszólalni ez ellen. E felszólalás, mint a »Hunnia« közli, nagyobb munkálat lesz és több évre terjed. A pártalakulások­ról Kossuth így ír: »Nagy előlépésnek tartanám, ha az árnyalatok háttérbe szorításával oda lehetne vinni a dolgot, hogy csakis két tábor álljon szemben egymással az or­szágban. Egyik az, mely a közös ügyek kapcsaihoz ragaszkodik. Másik az, mely miként önmagát kife­jezi, a közös ügyeket megszüntetni, s a haza önállá­sát kivívni kívánja. Ezt véve föl a pártok demarca­­tionális vonalának, úgy hiszem, a helyzet nagyon tisztáztatnék. S én sem múlt tévelygés, sem szemé­lyes tekintet miatt senkit sem illetnék ostracismussal, ki a haza teljes önállásának zászlója alá kész állani.« — A hitelválság ügyében pedig Kossuth, Madarász­hoz szólva, igy ír: »úgy látom, ön már interpellatiót intézett a kormányhoz a nép hitel­szükséglete tár­gyában. — S amint irja, Somssich-al is szólott e felől, ki, ha nem csalatkozom, a »Hitel­int­zet« igaz­gatóinak egyike (kérem, alkalmilag adja át neki üd­vözletemet.) Csalatkozom-e, hogy a »Hitelintézet« nem pénzben adja kölcsöneit, hanem csak hitelleve­lekben, melyeket azután a kölcsönvevő értékesít el­adás által ? Ha ez így van, akkor természetes, hogy nem födözheti a földbirtok hitelszükségletét, mert ha igen so­k hitellevél dobatnék a piac­ra, áruk na­gyon leszállana. Mit mondanak önök hozzá, ha (föltéve, hogy mint mondom, nem csalódom) utóbbi levelemmel kapcsolatban azt javaslanám, hogy azok­ból a konsortionális bankjegyekből a hitelintézet mindig annyit kapjon kölcsönadásul, a­mennyit teljes biztonságú adóslevelekkel födöz, — s hogy ezen intézet, országos hatás végett, a vidéki takarékpénztárakat egy kis bizományi díj mellett fiókokul — vagy ha tetszik — ügynökökül hasz­nálja. Nagy dolgot lehetne ez eszméből kifaragni.E­ségét, melyek a császár-király pétervári látogatá­sára vonatkozólag az ultramontán és lengyel lapok­ban terjesztetnek. Czikkiró szerint azon jelentőség, melyet az ultramontán körök az említett fejedelmi találkozásnak tulajdonítanak, világosan bizonyítja azt, hogy most a reactio táborában másképen néznek Oroszországra, mint pár évvel ezelőtt. Mindebből látható, hogy a pápaság új szövetségest akart sze­rezni, s e tekintetben reményeit Oroszországba he­lyezte. A legújabb időben a római udvar több kísér­letet tett, hogy magának a pétervári kormány barát­ságát biztosítsa, de minden törekvése keserű csalat­­kozással végződött. A vallott kudarcz okait Bis­marckra hárítják s őt szemelték ki mérges támadásaik czéljául, de nem kisebb boszankodással gr. Andrássy ellen is intézik támadásaikat azért, minthogy ő hű maradt programmjához. Az osztrák ultramontánok Ferencz József Ő Felsége pétervári időzésének jelle­mét, czélját és jelentőségét illetőleg csupán boszú­­ból, s hogy Európát felzavarják, azon álhireket ter­jesztik, hogy az utazás czélját a keleti kérdés képe­zi, s hogy gróf Andrássy azért utazott Pétervárra, mert ott már régóta van szó G­ermánia és Oroszország együttes uralmának az Al-Dunán leendő meghonosítá­sáról. Hasonló alaptalan hirek terjesztésével foglalkoz­nak a lengyel propaganda férfiai is, azt állítva,­hogy Névánál az orosz és osztro-magyar külügyminiszterek között tárgyalások folytak Törökország ellen irá­nyult különféle terveknek valósításáról. A lengyelek a török államférfiak hiszékenységére s a németek és a magyarok a déli szláv birodalom eszméje iránti ellenszenvére számítanak s mindenek előtt a törökö­ket akarják megriasztani. De a porta hiteles s önálló uton szerezhet ma­gának teljes meggyőződést arról, hogy a szó­­ban levő találkozás épen ellen­kező természetű s következmé­nyei hivatva lesznek a törökor­szági bel­ügyek előmenetelének és az ott tervezett államrefor­moknak biztosítására. Ezen következmények nem sokára fognak mutatkozni, s akkor lesz majd látható, hogy a feudálok, ultramontánok s lengyel szövetségeseiknek fogásai nem találtak czélba. Budapest, február 28. A szász lapok minduntalan ismétlik kü­lönféle változatokban, a királyföldi törvény­­hatóságokban egyre foly az izgatás egy ha­mis jelszóval, még itt benn a központban, magában a parlamentben is akadnak köny­­nyen hívők, vagy túlliberálisok, a­kik mond­ják, vagy a szászok megátalkodott, folytonos lármájára készek elhinni, hogy Magyarorszá­gon a kérelmezési jog a belügyminiszternek az egyetemhez intézett kibocsátványa által veszélyben van. Ez oly nagyjelentőségű kérdés — mond­ják sokan — parlamentáris kormánynyal bíró alkotmányos országban, mely a szabad­ság értékét ismerő és becsülő minden hon­polgár figyelmét megérdemli. És a journalis­­tikának a felett szigorúan őrködni köte­lessége, hogy a kérelmezési jogtól a legutol­só szabad polgár is el ne rekesztessék, el ne rekesztessenek pedig kivált a népgyű­lések és alkotmányos testületek. Hát Angliában a meetingek nem tanácskozásaik körébe von­ják-e az országot illető akármelyik nagy ügyet ? És az angol kormány­ még­sem aka­dályozza meg soha. Megváltjuk egyenesen, hogy e kérdés ily felállítása, a fogalmak és dolgok össze­zavarására való világos czélzás által vagy maja fides-t árul el, vagy az alkot­mányos intézmények és különösen a parla­mentáris kormányrendszer, valamint az egyé­ni és testületi jogok határai szabatos nem is­merését bizonyítja. A­mikor nem volt parlamentünk, vagy ha volt, nem volt népképviseletünk s felelős kormányunk, természetes, hogy nemcsak a jus petition and­i, hanem a j­u­s repraesentandi is alkotmányunk fő­­védelméül, a polgári jogok sarkalatos elvéül tekintetett s az utolsót annyira felhasználtuk, hogy néha az országgyűlést egy egész évre elfoglaltuk volna feldolgozni való tárgygyal, orvoslást igénylő gravamenekkel. És ez azért volt, mert az országgyűlést a nemesség alkotta, és az, a­mi a név alá még beértetett, a törvényjavaslatok tárgyait és anyagát a kormány jelölte ki, az a kormány, melyet az uralkodó tetszése szerint állított az ország élére, annak szinte legkisebb részvéte nélkül, a­mely a felsőbb és legfelsőbb inten­­ziók, olykor titkos kabineti politika szerint, de nem egészen az ország érdekeit követte, ritkán az alkotmány értelmében, és az összes népérdekekre való tekintettel soha sem. A fe­lelősségre vonatást ugyan némely törvények rendelték, de az soha teljesítve nem volt. A kormányról pedig ha szólott vagy itt valaki, őt becsukták, könyvét eltiltották, kiadóját megbüntették. A censura erős várában tehe­tett a kormány a­mit tetszett megrovatla­­nul, büntetlenül. Ekkor volt értelme, szüksége, haszna és jogultsága a kérvényezési és előterjesztési jog­nak. Éltünk is vele hatalmasan és olykor si­kerrel. Sőt többet tettünk. A legjobb alakban megjelent felsőbb rendeletet is, ha sérelmes­nek láttuk, egyszerűen ad adt a tettük.— Ezért neveztettek törvényhatóságaink az al­kotmány védbástyáinak. És nem alaptalanul. A kormányi mindent tehetéssel szemben ez a morális resistentia volt egyedüli biztosíté­kunk. De ma nem úgy van. Az ország összes egyenjogú honpolgárainak szabadon választott képviselői többségéből kiválasztja a korona az ország kormányát; a képviselők háza több­sége állapítja meg a hozandó törvények so­rát és irányát; ez ad irányt a kebeléből való kormánynak ; rászorítja, hogy erről meg amarról törvényt terjeszszen elő, azt megros­tálja az egész ház, elfogadja úgy, a­mint van, vagy módosítja, vagy épen elveti; interpel­lálhatja a nép minden képviselője, akármely időben, akár az egyes minisztert, akár az ösz­­szes minisztériumot; a sajtó szabad, írhatni belátás, jó és rosz értesülés, akármily sze­szély szerint, megbírálhatni a kormányt egyenként és összesen a hírlapokban, a par­lamentben stb. És a mi legfőbb, felelőssé lehet tenni egyes tényekért, úgy mint a kor­mányzás összes eredményeiért, az ország köz­dolgai jó vagy rész folyásáért, tán csak épen a terméketlenséget és jégesőt kivéve. Apellálunk kinek-kinek logalitására s higgadt értelmére: képzelhető-e a polgári szabadságnak és egyéni jognak, úgy, mint a hatósági, vidéki, nép-és testületi alkotmányos jogoknak többoldalú s nagyobb biztositéka, mint a­mennyit intézményeink biztositnak ? Nem képzelhető­­ ez a mi meggyőző­désünk. Van-e minisztérium a világon, mely annyiféle ellenőrzésnek, bírálatnak, interpel­­látiónak, fenyegetésnek, tanácsadásnak és felelősség alá vonatásnak legyen kitéve, mint a miénk? Úgy tetszik nekünk, a­mint szinte semmi befolyásunk nem volt régen az effek­­tív kormányzásra, úgy most inkább mi­­ a parlament, tehát a népakarat kormányoz in­kább, mint maga a kormány. Bizottságokat nevezünk ki, napi­rendet állapítunk meg, ön­álló indítványokkal tetszésünk szerint módo­sítjuk a hozandó törvények sorrendjét, ezt a törvényt készítse el a kormány ma, amazt miért mulasztotta el, jöjjön ide, térjen amar­ra.­­ Szüntelen és mindenben tanácsol­juk, olykor útjába állunk, intenzióit megbuk­tatjuk, szándékait gyanúsítjuk, önállóan ha­ladni nem engedjük, mi akarunk helyette, mi cselekszünk, s még­is felelőssé őt teszszük. Nehezebb feladata embernek nincs, mint egy magyar miniszternek ; ország, mely bajosab­ban kormányozható legyen, mint Magyaror­szág, a földgömbön nem létezik. Nincsen egyéb hátra, mint visszaállíta­nunk a képviselőknek az utasításadást, a tör­vényhatóságoknak a representandi just, a székelyeknek, kunoknak, szepesi szászoknak stb. autonómiai törvények és törvénytervek felküldési jogát, tudós elaborátumok készíté­sére nyissunk tért az egyeseknek; engedjünk népgyűlést vallásos és nemzeti ügyek külön tárgyalására, azok jegyzőkönyvei és projec­­tumai elveit s esetleg törvényjavaslatát a mi­niszterekre erőszakoljuk rá, de azért az ország jóllétéért, a közszabadságért, a jogegyenlő­ségért és jó kormányzásért tegyük még­is őket felelősekké..........S ekkor önérzetes férfi első nekünk miniszternek, ekkor alkotmányos szabadságunkat jól kifejtettük, Magyarország jövőjét jól megalapítottuk. Ne cseréljük fel a szerepeket, ne confun­­dáljuk a competentiákat,, az alkotmány nagy változásait bevégzett tényekül fogadjuk el, s következményeit ne játszuk ki. Kérelmezni lehet kétféleképen: 1. A con­­stituált szerves törvényhatóságok kérjenek olyan ügyekben, és úgy, a­mint hatóságuk szabályozva van az alkotmányban, különben nincs joguk, s a miniszternek nem szabad megengednie; 2. Privát testületek és népgyű­­lések kérjenek olyat, a­mi jogukban áll, úgy, a­mi a köznemzeti érzületet nem provokálja, tanácskozzanak az alkotmányos intézmények és kormány iránt köteles tisztelettel; a ma­gános pedig, ha államügyekről tan­ácsot akar.

Next