Pesti Napló, 1874. július (25. évfolyam, 148-174. szám)

Barátok-tere, Athenaeura-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kézirátok nem adatnak vissza. Barátok­ tere, Athenaeum-épü­let alap anyagi részét illető közis­énvek (előfizetési pénz, kiadit köili panaszok, hirdetmények) k­iadó-hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételei:,, Postán küldve, vagy Budapesté» házhoz hordva reggeli és esti ki­­adás együtt: 3 hónapra . . . 6 frt — kr. 6 hónapra . . • 12 » — « Az eat! kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 /torint. Az előfizetés az év folytán** minden hónapban megkezdheti, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó elad napjától számittatik. Hirdetéseit szintúgy .Mint'előfizetések / * -' • 1 ■ '.y ■ i. t a * » . • \ k| 0*0 fijtAiTA lf.a. Baráto^^^^^ga&ui.k­­­épUn­ Előfizetés a PESTI NAPLÓ-ra. Előfizetési árak: Egész évre.........................24 frt. Kél évre..............................12 frt. Negyed évre .... 6 frt. Egy hóra...........................2 frt. Azon t. előfizetőinket, iknek megrendelése junius végén lejár, is kér­­jük annak minél előbbi megnyitására. Az előfizetés Pestre, a »Pesti Npló« kiadó­­­hivatalának (Ferencziek­­ tere, Atheneum­­épü­let) küldendő. A „p. Katli" szertezsi- és t­allata. Budapest, junius 30. A képv.­ház holnap kezdi meg az egyk legfontosabb alkotmányi reform, a választói törvényjavaslat tárgyalását. Nagy küzdelmei és hosszú időközbe került, míg eddig is jutot­tunk. Az ellentétek majdnem kiegyeztethetle­­neknek látszottak. A jobboldali kormánynak e kérdés megoldására vonatkozó törekvéseit egy ízben sikertelenekké tette az ellenzék, s most pillanatokra úgy látszott, hogy a saját táborában támadt ellenzék fogja azokat ér­vénytelenekké tenni. A kormányt arral vádo­­lák, hogy szerfelett nagy tekintettel volt az ellenzék óhajaira és sürgették a javaslat el­halasztását. A kormány, s a párt azo­n része, mely a javaslat tárgy­altatása mellett nyilat­kozott,, győzött. Óhajtjuk, hogy a vita minél rövidebb, minél szenvedélytelenebb legyen, s minél na­gyobb mérvben a közügy javára váljék. Az lesz, ha nem red­ominálnak egy párt részéről sem,ha mindenki tárgyilagos igyekszik lenni, és ha mindenki őszintén kimondja, a­mit gondol és érez. A­kiknek a census emelése vagy leszállítása képezi szívök titkos vágyát, azok ne kerülgessék a dolgot, hanem mond­ják ki minden utógondolat nélkül, hogy ez vagy az képezi törekvéseik czélját. Ez sokkal inkább egyszerűsíteni fogja a vitát, mint azon harczmodor, melyben mindenki máshová néz, mint a­hova üt. A­mint mi ismerjük a dolgokat, külö­nösen négy pont körül fog a vita folyni. Az egyik a városi házakra vonat­kozik, melyeknél a választási jog gyakorol­­hatására »házadó alá eső, legalább 3 lakrész kívántatik, habár az ideiglenesen adómentes is.« Az ellenzék megelégszik a 2 lakrészszel, a Deákpártot azonban oly fontos okok bírták a 3 lakrész megállapítására, hogy itt kiegye­zésnek alig lesz helye. A második az adófizetésnek a választási joggal való összekapcsolása. A javaslat sze­rint, a­mint azt a központi bizottság át­dolgozta, »azok, kik az összeírást, illető­leg a kiigazítást megelőző évre a választó­­kerületben fizetendő egyenes adójukat nem fizették«, — választói jogot nem gyakorol­hatnak, — míg az átmeneti intézkedések eg­yik pontja azt rendeli, hogy­­addig is, míg a vényhozás az adóhátralékok behajtása ,­ intézkedni fog, azok, a­kik az összeírást, főleg évi kiigazítást megelőző évnél hész­­bb időről tartoznak adójukkal, a névjegy­ibe felveendők, ha az összeírást, illetőleg a kiigazítást megelőző év első napjától az szeirás vagy kiigazítás megkezdéséig bátra­bban levő adójukból legalább annyit lefi­­­ttek, a­mennyit a megelőző év összes egy­­­es államadója tesz.­ Erre megjegyezzük, hogy a m­a­g­u­n­k­észéről e pontnál elfogadnék az oly módosítványt, mely a javaslatnak a múltra­onatkozó minden visszahatását eltörölné. A j­avaslat e pontjának visszaható ereje — né­­etünk szerint — igazságtalan és nem véd­hető. A harmadik vitás pont a curiá­­nak a képv. igazolásokra vonatkozó jogosult­ságát illeti. E pont így hangzik: „A kér­vénynyel megtámadott választások érvénye felett a curia ítél. Az anyagi és alaki szabá­lyokat, melyek szerint a curia ezen hatáskö­rében eljár, külön törvény határozza meg. Ezen törvény megalkotásáig a választások érvénye felett a képviselőház dönt.“ Mint ebből látszik, a javaslat csak azért mond ki egy elvet, hogy azt ne tartsa meg. Mi ezzel sehogy sem érthetünk egyet. Fontos okok hozhatók fel mind a curia által gyakor­­landó igazolások mellett és ellen, hogy ha azonban tekintetbe veszszük az állampénztár jelenlegi állapotát, és azt, hogy ha a curiára bízatnának az igazolások, a bírák szaporítá­sáról is kellene gondoskodni; helyesebbnek tartanók, ha a curiára vonatkozó pont kiha­gyatnék s a verificatio továbbra is a képv. háznál maradna. A saját tagjainak választása feletti itéletmondás a képv. ház egyik kiváló joga, s a mostani rendszer, melylyel a ház e jogát gyakorolja, kevés időbe kerül, nem tar­tóztatja fel a ház tanácskozásait s igen he­lyesnek bizonyult be. A negyedik pont a választások­nál elkövethető bűntényekre vonatkozik, s a közp.­bizottság által szövegezett szerkezetben a következő, általunk teljesen helyeselt hatá­rozatokat tartalmazza : »A­ki nyilvánosan, szóval vagy irat ter­jesztése által a tulajdon sérthetlensége, vala­mely nemzetiség, osztály, vagy hitfelekezet ellen törvénytelen fellépésre izgat, úgy­szin­tén a ki a törvények, vagy a törvényes felső­ség elleni engedetlenségre lázít, választói jo­gának 3 évre felfüggesztésével és 1500 írtig vagy egy évig terjedhető fogsággal bünte­tendő.« »A ki nyilvánosan, szóval vagy irat ter­jesztése által a király személyének sérthetlen­­ségét megtámadja, a ki az ország alkotmá­nyának törvénytelen módon való megváltoz­tatása, vagy a magyar állam egysége ellen izgat, választói jogának 3 évre való felfüg­gesztésén felül 1 évtől 5 évig terjedhető bör­tönnel büntetendő.« »A ki valótlan, vagy elferdített ténye­ket, tudva, hogy azok valótlanok vagy elfer­dítettek, nyilvánosan szóval, vagy irat terjesz­tése által oly czélzattal állít, vagy terjeszt, hogy az által az ország alkotmánya ellen gyűlöl­séget gerjeszszen, választói jogának 3 évre való felfüggesztésén felül 1500 forintig erjedhető bírsággal és 1 évig terjedhető fog­­ággal büntetendő.“ Íme a pontok, melyek körül hullámozni fér a discussió áradata, melyeket ostromol az elinzék, s védeni fog a jobboldal. Óhajtjuk, hog az általunk ajánlott módosításokkal ki­­zárón, és sikeresen védelmezze. A választási javslat oly fontos parliamenti­ ügy, hogy természetesen pártkérdést képez, s a Dákpárt bizonyára eredménynyel fogja megilani hely­ét. • Budapest, junius 30. ( szerbügyi kir. biztos), Hue­­ber ur városunkban időzik s tegnap hosszú érte­kezlete élt a miniszterelnök és cultusminiszterrel. (A Budapesten tartandó nem­zetközi gabnavásár) ellen megindítják Bécsben csatározást és nagy szóval, de silány ér­vekkel hilletik Bécsnek kereskedelmi fölényét. Va­lóságos esményként registrálja egy bécsi lap, hogy Zveiczi számára 8000 mázsa búza vétetett Bécsben és hogy az aznnal el is­ szállíttatott rendeltetési helyére. Hasonló nymatékkal kiemelik Bécs transitopiaczá­­nak jelentsége mellett, hogy a Bécsben tartandó nemzetközi falon a vásárra orosz és lengyel termelők és kereskedő már bejelentették megjelenésüket. Bécsre nézve — megengedjük — 8000 mázsa búzára terjed üzlet elég ok a dicsekvésre; Buda­pesten egyetln egy napi e­f­f­e c t­i­v üzlet 50— 60—80 ezer rúzsa, magának a helyi szükségletnek egy napi mérv — a malmok igényei folytán — 20— 25 ezer mázsa Bécsre nézve a lengyel és orosz ter­melő s gabi kereskedő mindenesetre nagy factor, Budapestet azoban eléggé ellátja készlettel a ma­gyar termelő­s­­ kereskedelmet is a tengeri kikötőig és az oceanon , maguk a magyar c­égek közvetí­tik. A lengyel keeskedő egyébiránt, ha kitűnő quali­­tást keres, szinte a magyar piac­okhoz fordul és az új vasúti összekötetés közelebb hozza a lengyel ke­reskedőt Budapethez mint Bécshez. De azért csak ne fáradjanak el Bécsben piaczukat nagy szóval gab­­nakereskedelmi exporiummá felfújni. Nemzetközi ásáruk napját, a­melylyel pedig a budapestit megellni szándékoznak, még mindig nem tette közzé a­écsi bizottság. (A polgári házasság kérdé­sére néz­v­e) a»Pester Lloyd« Bécsből közle­ményt vesz, melynél azonban maga is csak fenntar­tással ad tért. A kélemény szerint a magyar kor­mány vonakodása a plgári házasság mostani tárgya­lására nézve nagyrészt abban leli indokát, hogy azon szándék forog fenn, hogy e fontos téren a mo­narchia két törvényhozásának eljárása közt bizonyos egyöntetűség létesittesék. Azon különbségnek, mely a monarchia két felénet házassági törvényhozásában mutatkozik, 1867. óta mál is több helytelen s jelen­leg meg nem akadályoz­ott következménye volt. Az ebből származó bajokiak elejét veheti a polgári házasság, de csak úgy, ha reá vonatkozólag a Lajtán innen és túl a törvényhozás azonos elvek szerint járna el. Talán — mondja e hírre az idézett lap — a minisztereinek azon kifejezése, hogy a kérdést, előbb »tanulmányozni« akarja, a jelzett áramlatra vezethet vissza; csakhogy min­denesetre tiltakoznunk kel az ellen, — folytatja a »P. Lt.« — hogy a »közös ügyek« köre ily módon talán kibővíttessék vagy a »paritás« oda magyaráz­­tassék, hogy e fontos ügyet a két kormány egyfor­mán elnapolja ad calendas graecas. (A »brassói szászok gazdálko­dás­a.«) A következő sorokat vettük: A »Hon« f. évi junius 27. reggeli lapjában »A brassói szászok gazdálkodása« czim alatt kizört czikkben azon vád emeltetik az igazságügyminiszterium ellen, hogy ez az 1871. Lili. 1. czikk 82-ik§-a értelmében a Tal­­mács, Szelistye s Törcsvár, valamint az azokhoz tar­tozó községek birtokviszonyainak rendezése tárgyá­ban előterjesztendő törvényjavaslatot még most sem készítette el; továbbá, hogy Brassó város által a brassóvidéki magyar községek ellen indított s egy fel­merült biróküldési kérdés következtében az igazság­­ügyminisztériumhoz felterjesztett úrbéri per iratait tanulmányozás és előadás végett egy brassói szász tit­kárnak adta ki, a ki érdekelt fél, s ennek kezére és lelkiismeretére van bízva mind a kivonatozás, mind pedig a törvényjavaslat készítése. E közlemény a tényállással merőben ellen­kezik. Azon törvényjavaslat tervezete ugyanis, mely az 1871. LIII. t. czikk 82. §. értelmében az igazság­ügyminiszter által a törvényhozás elé terjesztetni fog — már kész s a volt törvényelőkészítő bizottság által is tárgy­altatott. Biztosíthatjuk a »Hon« czikk­­íróját, hogy e törvényjavaslat elkészítésébe az illető titkár, a­ki különben az igazságügyminisztérium legkitűnőbb tisztviselőinek egyike, a legkisebb rész­ben sem folyt be. Azon állítás pedig, hogy nevezett titkár egyúttal brassói felperes és brassói képviselő, hasonlólag alaptalan. A­mi pedig a hét falusiaknak Brassó város el­leni bíró küldési ügyét illeti, e felett érdemlegesen csak ezután fog az igazságügyminisztérium hatá­rozni. Erre nézve azonban az előadás és javaslat­­tétel szintén nem az említett titkárra bízatott. Eny­­nyit az igazság érdekében. Budapest, június 30. A temesvár-orsovai vasút engedélyezé­séről ismételve kifejtettük nézeteinket, elle­neztük e vonal engedélyezését és azt kíván­­tuk, hogy tartsa fönn magának az állam az orsovai kapcsolat létesítését, mégpedig Arad­nak vezetve a vonalat. Ma, mint látjuk, nincs remény e nézet érvényesítésére, de ennek daczára, nem menthetjük föl magunkat a kötelesség alól, hogy — elhagyva már most a mező negatív terét — néhány megjegy­zést tegyünk a törvényhozás elé terjesztett engedélyokmányra nézve. S itt is csak két szakaszra: a 23 és 24. §§-ra szorítjuk észre­vételeinket. A miniszteri indokolás fő érvül, hogy miért az osztrák államvasuttársulatnak ajánl­ja engedélyeztetni a kormány e vasutat, azt hozza fel, hogy e társulat­­az államnak min­den tényleges megterheltetése nélkül«, más szóval kamatgarantia nélkül építi ki. — Mindemellett a társulatnak a monarchia két fele által eddig biztosított 5.200.000 frtnyi kamat­átalányt az engedélyokmány 22. §-a a temesvár-orsovai vasút forgalomba tétele napjától kezdve további 1 millió írttal emeli föl tisztán a magyar állam terhére. A miniszteri előterjesztés teljes joggal mondja ugyan, hogy a társulat 1865—73. évi üzleteredményei, melyek szerint a tiszta jövedelem, kivált az utóbbi években, három­szorosan fölülmúlta a fölemelendő kamatbiz­­tosítéki átalányt, megnyugtathatják a tör­vényhozást arról, hogy ezen garancia nem fog igénybe vétetni. Nézzük azonban e dol­got kissé tüzetesebben. A törvényjavaslat indokolása azt mond­ja, hogy a társulatra nézve becses a kamat­­biztosítás ezen fölemelése az újonnan kibocsá­tandó részvények értékesítésénél. Ez, az állam szempontjából, aligha indokolná a garantiát, de mi azt véljük, hogy van más ok is, mely azonban nem jobb az említettnél. A valódi okot t. i. a 23. §. rejti el. A te­mesvár-orsovai vasútvonaltól, e szakasz sze­rint, a társulat sem jötz , sem más adót nem tartozik fizetni, a­míg tiszta jövedelme 1 millió frtot el nem ér. A kérdéses millió kamatbiztosításnak itt van reális, gyakorlati jelentősége. Kamatbiztosítékot — az valószí­­nűű — nem fogunk ezen vasút után fizetni, mert azon millió bennfoglaltatik a 6.200.000 írtban, mely az egész hálózat tiszta jövedel­meül biztosítva van ; azonban azon 1 millió újra kiválasztatik az összes társulati jövede­lemből a végre, hogy a társulat egy bizonyos évszámra adómentességet élvezzen a temes­vár-orsovai vonalba fektetett tőkék után; kü­­lönválasztatik e vonal jövedelme, mintha a forgalom, mely e vasutat megfutja,csak egye­dül ezen vonalnak hozna jövedelmet és nem hatna ki egyúttal a temesvár-bodenbachi vo­nalhosszra is. Az 1870. XVII. t. sz. 1-4. §§-ai ér­telmében az osztrák államvasuttársulat ál­tal fizetendő adó a két állam közt a mindegyiknek területén fekvő vonalak nyers jövedelme alapján osztatik föl.­­ Ebből következik, hogy azon nevezetes jövedelem­szaporulat, mely az Ausztriában haladó éj­sza­ki vonalon a temesvár-orsovai vasút megnyíl­ta következtében okvetlenül beálland, tisztán azon éjszaki vonalra esvén, kizárólag az osz­trák kincstár javára jut az ezen nagyobb jö­vedelemnek megfelelő magasabb adó. Ellen­ben a magyar területen haladó mostani dél­keleti vonal s a bécs-újszőnyi rész pótolni fogja jövedelméből a temesvár-orsovai vasút defi­citjét, tehát csökken ezen magyarországi vo­nalrészek jövedelméből er­edő adó s azon kí­vül a temesvár-orsovai vonalnak egy millión aluli tiszta jövedelme adómentes marad. Az osztrák kincstár nyer tehát minden körülmé­nyek közt ezen vasút megnyíltával és pedig koc­kázat nélkül, a magyar kincstár pedig koc­kázatot vállal és veszt is az őt méltán megillethető adójövedelemből. Az engedélyokmánynak másik lényeges rendelkezése a 24. §-ba van letéve. A minisz­teri indokolás szerint e szakaszban­­oly hatá­rozatoknak fölvétele köttetett ki, melyek ál­tal a külföldről jövő áruczikkeknek a honiak­kal szemben bármely kedvezményben való részesítése ki van zárva.« Szól pedig a 24. §-nak ide vonatkozó része ekként: »Az engedélyes társulat, mely egyszersmind Temesvártól az osztrák határszélig Magyar­­országot átszelő vasút birtokosa, kötelezi magát, hogy a hazai termények, ipar és ke­reskedés érdekében, a Magyarországon át­szállítandó áruk után ezen régi pálya hálóza­tához tartozó vonalon Orsovától magyaror­szági vonalának határszéli állomásáig soha sem fog csekélyebb vitelbért szedni, mint a minet magyar vonalának valamely állomá­sától ugyanazon határállomásig a hason szál­lítási áruk után szed.« Ezen rendelkezés, nézetünk szerint, tel­jesen illustrius , többet mondunk, igazságta­lan is volna, ha tényleg végrehajtatnék és a mellett nem sokat használna. Azonban e ren­delkezésnek alig létezik sanctiója. Ugyanis ha az osztr­ államvasúttársulat Galacztól vagy Bukaresttől Bécsig, Bodenbachig vagy a kö­­teléki tarifában Hamburgig bizonyos fix szál­lítási díjakat szab meg, a­melyeknek mind­egyike valamivel nagyobb az Orsovától Marcheggig a belforgalomban szedett dijnál, akkor máris eleget tesz az engedélyokmány rendelkezésének, miután annak nyomozása, hogy mennyi esik az oláhországi s a Lajthán túli útra az egész díjból, nem tartozik a ma­gyar kormány jogkörébe. De hozzátettük, hogy e megszorítást méltánytalannak is tart­juk, mert a forgalom helyes elveivel és a saját kivitelünk érdekével is ellenkeznék a differentiális tarifák oly alkalmazása, mely szerint a Galacztól Brémáig szállított áru az orsova-pozsonyi útért annyit fizessen, mint az Orsován föladott és Pozsonyban lerakott magyar termék. A 24. §. további pontja így szól: »Ha­sonlóképen nem szedhet az engedélyes Orso­vától valamely magyar állomásig csekélyebb vitelbért, mint a minél valamely magyar ál­lomástól ugyanazon rendeltetési állomásig egyenlő vagy csekélyebb szállítási távolság mellett ugyanazon áru után szed.« Ez a ren­delkezés könnyen kárára lehet Budapestnek, mert kizárja a kedvezést, a különbözeti tari­fák alkalmazását a főváros javára, holott oda kellene hatnunk, hogy Budapest piacza le­gyen Romániának és Szerbiának, Temesvár­nak és Szegednek pedig úgy sincs hátrányá­ra, ha a gabona innen azon díj mellett szállít­­tatik Budapestre (a kedvezményt természe­tesen csak a magyar fővárosnak követelhet­jük) mint a­mennyit az Oláhországból érkező az orsova-budapesti útért fizet. Az idézett pont szerint azonban ki van zárva a lehető­ség a forgalom összpontosítására Budapesten. Az előadottak után igen kevés mondani­valónk van. Azt hiszszük, hogy az ügy jelen stádiu­mában azoknak, kik a temesvár-orsovai vasút­vonal engedélyezését az osztr. államvasúttár­sulat r­észére — mint már bizonyosnak lát­szik — sikertelenül ellenezték, csak egy re­ményük marad fönn, és ez abban áll, hogy a társulat idővel tisztán érdekei által fogja ve­zéreltetni vasúti politikáját, és mert, kivált a temesvár-orsovai vasút megnyíltával, érdekei­nek zöme Magyarországon leli súlypontját, remélni lehet, hogy a társulat saját érdeké­ben hazánk közgazdasági igényei iránt éber figyelmet és gondot fog tanúsítani. A választási census és Erdély. — Két közlemény. — Erdélyből, jan. 20. n. Mindenekelőtt fel kell hoznom, hogy Erdély­ben a volt úrbéres földbirtok felmérve soha sem volt sem az állam-kormány rendelete folytán, melyet eb­beli gyakori szándékában az ország alkotmányos ha­tóságai lehetőleg mindig gátoltak, sem az egyes föl­desurak által, kik mindig gondosan kerülték, hogy az úrbéri birtok felmérése által az adó alapját ké­pező úrbéri birtoknak egész területének­­ megadózta­­tására eszközt nyújtsanak. Így vált a lángok martalékává a József csá­szár által megkezdett felmérési munkálat, s így tör­tént az, hogy az úrbéresek kezén levő birtok soha sem conscribáltatott terület szerint, hanem köböl és szénaszekér után. Czélja ennek az volt, hogy az adó­kivetéséhez az erdélyi országgyűlésnek szava nem lévén, azáltal kívánta és tudta a földesúri birtokos­ság úrbéreseit a túlságos terheltetéstől megvédeni, hogy miután a bécsi kormány az adó­kulcsot kénye szerint szabta meg, elvonta tőle az eszközt, hogy azt magasabbra emelhesse, mint az adózó nép elviselni bírná. A bécsi kormány ugyanis meghatározta, hogy kölcsönként, szekér szénánként stb. mennyi adó fizet­tessék, de az adót évről-évre a megye rectificáltatta és ez által kezében tartotta a hatalmat, hogy az adó­mennyiségét voltakép ő szabja meg. Hogy pedig a hatalmat úgy használta, hogy a voltakép adó alá tartozó úrbéres földnek csak nagyon cse­kély százaléka legyen megadóz­tatva, ez önként következett már az önvédelem és a volt úrbéresek megvédése tekintetéből is, mert csakugyan az adóláb a század elejének pénzviszo­nyaihoz képest oly magas volt, hogy annak hű és pontos kivetését az adózó nép egy éven át sem tudta volna elhordozni. Sikerült az akkori alkotmányos hatóságoknak kivinni azt, hogy az adóalap eltitkolása mint rendszer­ezessék, s mindenki csak csekély százalékával ravassák meg azon adónak, mely nem törvény, hanem a bécsi kormány egyoldalú rendeletei alapján nehezedett az adófizető népre. Azon állításból tehát, hogy 1848-ban a föld után magasabb adó fizettetett volna, mint jelenleg, csak annyi áll, hogy azon esetben, ha az adórendszer nemcsak papíron állott volna, hanem az életbe is át lett volna vive, ki 10 holdat bírt akkor és bár most, többet kellett volna fizetnie akkor, mint a­mennyit tényleg fizet m­a, de alap­talannak kell állítnunk azt, mintha tényleg többet fizetett volna, sőt jelentékenyen kevesebbet fizetett, mert az adó alá rendesen alig írták fel 10 % -át annak, mit valóban leirt. Könnyű volt ezt elérni, mert a köböl nem jel­zett semmi határozott területet, a valódi terület ki­tudására hiányzott úgy az akarat, mint az eszközök, s az adó rectificatiója voltakép nem a terület kitu­­dására, hanem az ugyanazon községi adózók közti adózási arány lehető kiigazítására c­élzott. S miként áll most az adózás ügye. A földadó alól egyetlen részlet föld sem vonható ki, s vége azon régi állapotnak, hogy egy-két köböl után fi­zessen csak az, ki 10, 20, 30 holdat bir. Áll az, hogy ha egy holdnak két köblöt veszünk, holdanként ke­vesebbet fizetnek, most mint 1848-ban két köbölért, de ki 10, 20, 30 holdat birt akkor, tényleg sokkal kevesebbet fizetett, mint mennyit fizet most,ki ugyan­annyit bir. Ha állana, mit a »Hon« írója felhoz, hogy ak­kor a 8 frt census mellett több volt úrbéres lehetett választó, mint most, akkor állani kellene annak is, hogy a volt úrbéresek egyenként és összesen több adót­ fizettek volna akkor, mint most, de alig hiszem , hogy pénzügyminiszterünk a két összeget szívesen kicserélné, és másfelől erős hi­tem, hogy a volt úrbéresek rendkívül nagy hálára lennének az­ »Észrevételek« írójának lekötelezve, ha sikerülne a dolgokat oda vezetnie, hogy egyenként és összesen csak annyi földadót fizessenek, mennyit 1848-ban ugyanannyi föld után fizettek. E hála sok­kal nagyobb lenne, mint az, melyre akkor számít­hatna, ha sikerülne, mint czélba véve, az erdélyi cen­­sust leszállítnia. Szabad legyen itt megjegyeznem, hogy egye­dül és legfeljebb a papíron álló, de az életben és gyakorlatban nem létező adatok alapján azt állítni, hogy a miniszteri javaslat százakat, ezreket foszt meg 1848-ban gyakorolt jogaiktól, oly túlmerész állí­tás, mely minden alap hiányában önmagától omlik össze, s legfeljebb az elmék zavarba hozatalára lehet alkalmas. Nem mellőzhetem még czikkiró azon állítását, hogy Erdélyben 1848-ban százakra,sőt ezrek ■'i trin-ni, volna azoknak száma, kik marha adóban f­iettek. Megengedem,hogy az adórendszer értelme­ lehetett volna nehány ily úrbéres, de kétségbe me­rem vonni, hogy tényleg bár egy is lett volna. — Az eltitkolási rendszer úgy űzetett itt, mint a földnél, és az osztrák kény­uralom csak igen csekély áldozatot hozott akkor midőn ez adónemet megszüntette akkor, midőn a földadó a régihez képest annyira megnehezíttetett, hogy a gazdasághoz tartozó beruházást külön meg­adóztatni méltán tartotta jogtalannak. A fennebbiekből azon eredményre kell jutnunk, hogy az 1848-beli törvényhozás a 8 ft p. p. censust a gyakorlatban levő eltitkolási rendszer tekintetbe vé­telével állapította meg, s így az akkori állapot a cen­sus elérhetése tekintetében a mostaninál sokkal ked­vezőtlenebb volt. A földadónak az idők során emel­kedése ugyanis azoknak, kik az 1848-ban birt terü­letet ma is bírják, könnyebbé tette, hogy census alapján választók legyenek, s a marhaadó helyét bő­ven pótolja a jövedelmi és házadó, s igy ha az 1848-ai arányokat akarnak visszaidézni, a 8 forint 40 kv censusnak nem leszállítására, hanem felemelésére jutnánk. A »Hon czikkeinek« bevezetésében ez áll: »hogy nem lehet eléggé helyeselni hogy a belügyminiszter a censusra nézve megtartotta az 1848.évi álla­potot, mindaddig mig az uj adóca­­taszter behozatala által az adó kirovásában történt anomáliák meg nem szűnnek.« Volt pedig az 1848. évi census 8 frt pp. egye­nes adó, mit a czikkiró annál bátrabban elfogadhat, mert a megváltozott adózási viszonyok a censust nem magasabbá, hanem alacsonyabbá tették, valamint elfogadja azt e sorok írója is, mert az 1848. évi vá­lasztási törvényt nemcsak az akkori viszonyokhoz és arányokhoz képest kívánja még ezúttal fenntartani, hanem fenn kívánja azt tartani úgy, a­mint az a ké­sőbbi választások gyakorlata folytán kifejlett. E törvényes gyakorlatnak a törvényjavaslat 6. §. csak annyiban nem ad helyes kifejezést, mennyi­ben a földadó tekintetében a földtehermentesítési já­­rulékon kívül 3 százalék pótlékadó levonása nem mondatott ki.E hiány az eddigi állapot változtatásá­ra vezet, és így csak helyeselni tudom J. K. képvi­selő úrnak ez iránt a Deákkörben tett felszóla­lását. A czikkíró rámutat az egyenlőtlenségre, mely a partium és az erdélyi megyék censusa közt fenn­fogna állni. Meg kell erre jegyeznem, hogy ezen egyenlőt­lenség fennállott eddig, és fennállhat még egy végle­ges választási törvény létrejöveteléig.­­ Megvan ez egyenlőtlenség a magyarországi negyedtelkesek közt is, kiknek némelyike 20, másika 3, 4 frt adót fizet, s e törvény czélja nem a nivellírozás, mi egy állam tör­ténelmileg külön fejlett részei közt még elvileg sem múlhatlanul szükséges, hanem czélja a választási el­járás rövidítése, és a curia bíráskodtatása szempont­jából a választási jogosultság meghatározása volt. A partiumi állapotokat különben sem tartom az 1848-beli törvények szerintinek ; kifejlett az a gyakorlat által s ha a belügyminiszter azt ezúttal törvénybe igtatja, nem a mostani állapotok kétségen felüli czélszerűségének kell tulajdonítni, hanem an­nak, hogy a kifejlett törvényes gyakorlaton változ­tatni nem kívánt. Ezek azok, miket, a »Hon« czikkét csak későre kapván meg, arra megjegyezni kívántam. G­y. ORSZÁGGYŰLÉS. A főrendiház ülése június 30-án. 1. A főrendiház ma több rendbeli törvény­­javaslatot vita nélkül fogadott el, a közjegy­zőkről szóló törvényjavaslaton azonban egy.

Next