Pesti Napló, 1874. szeptember (25. évfolyam, 199-223. szám)
1874-09-01 / 199. szám
199. szám. Szerkesztési iroda. Barátok-tere, Athenaeum-épitlet. A lap Szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kézi-átok nem adatnak vissza. Kiadó-avatal? Barátok- tere, Athenaeum-épillet A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendőkaeptember 1.1874 REGGELI KIADÁS Előfizetési feltételek Postán küldve, vagy Budapesten hához hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra . . . 6 frt — kr. 6 hónapra . . 12 »_— » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán »minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első ■apjától alámutatik. 25. évi folyam. ^vk* Hirdetésed szintúgy mint előfizetésesr a KIADÓ JÓ TATÁSRA, Barátok tere, Mienaeum-épek küldendők. Előfizetés „PESTI NA IT/1-ra. Előfizetés! árak: Egész évre...........................24 frt. Fél évre.................................12 frt. Negyed évre .... 6 frt. Egy hóra..............................2 frt. Trt§~ Az előfizetés Pestre, a »Pesti Napló* kiadó - hivatalának (Ferencziek - tere, Athenaeumépület) küldendő. A „P. Napló51 szerkesztő- és kinll-Mala. Budapest, aug. 31. Kifejezést adtunk már egy ízben azon aggodalomnak, hogy a sok mulhatlanul elintézendő törvényhozói feladat közepette bajosan fogja a képviselőház mindazon reformtörvényeket jókor megalkothatni,melyek az államháztartás rendezésének előfeltételeit képezik. És ha a nagy feladat természetes, belső nehézségeihez az ellenzék szélső árnyalatánál fel-feléledő agyonbeszélési hajlam is szegődik, akkor szinte bizonyos, hogy budget és adóreform létre nem jöhet a jövő év elejéig. Hogy pedig az ily akadályokat számításon kívül hagynunk nem szabad, arra épen a függetlenségi párt egyik vezértagja intett e napokban, midőn látatlanban elkárhoztatta az uj adótörvényeket, mint amelyek mértéken túli adófölemeléssel fenyegetik a szegény adózó népet. Adótörvények ellenzése, még pedig állítólagos adófölemelés ürügyéből, mindig hálás föladat a nép számos osztályai előtt, legkivált azonban új választás küszöbe . A szélsőbal ki fogja zsákmányolni az alkalmat és ismerve e töredék tactkáját jobban féltjük a szükséges törvények létrejöttét e töredék ellenszegülésétől mint akár az összes ellenzék érveitől. Az adójövedelem fokozását két irányban kell biztosítanunk, amelyeknek azonban egyike sem egyértelmű az adófölemeléssel. Javítanunk kell a kivetést és javítanunk a behajtást. Ha kiki valóságos jövedelme szerint rovatnék meg a jelenben érvényes kulcsosai, és ha kiki a reámért adót lelkiismeretesen le is róná, akkor pénzügyi bajainknak egyik legnagyobb sebe be volna azonnal hegesztve, mégpedig drastikus orvoslatok, adófölemelés nélkül. Az adók behajtásával nem foglalkozunk ezúttal, de a helyes kivetés módozatairól már érintettünk egy-egy eszmét és ennek további kifejtése folyamán oly részletet kívánunk most kiragadni, mely egyéb előnyei mellett az adófölemelés elleni izgatásnak is ellenszeréül alkalmazható. A földadóról szóló törvényjavaslat — úgy a mint az a felsőház által e részben szintén helybenhagyatott — nem határozza meg sem a földadó országos főösszegét, sem az adókulcsot, hanem szabályozza egyedül azon eljárást, mely szerint a földbirtok tiszta hozadéka kinyomozandó. Csak akkor, ha ezen tiszta hozadék az egész országról constatálva lesz, fogja majd a törvényhozás megállapítani a föld jövedelme után fizetendő adócontingenst és ehhez képest az adókulcsot. Ezek szükségesek arra, hogy e munka a földadóra nézve végrehajtassák, de az eredmény azután évtizedekre állandósíttatik. E módszernek két nagy előnye van. Azáltal, hogy az összes adózók egy meghatározandó adócontingenst tartoznak viselni, érdekelve van mindegyik, hogy a többi adózó minél többet, tehát legalább valóságos jövedelme szerint fizessen, amiben a helyes adómegrovásnak egyik nagy biztosítéka fekszik. A másik előny az, hogy miután a törvény egyelőre csak az adóalap kinyomozását szabályozza, az adóláb vagy a contingens nagyságáról pedig nem rendelkezik, lehetetlen az ily adóreform ellen az adófelemelés ürügye alatt izgatni; ellenkezőleg mindenki, aki az adó leszállítását követeli, köteles a végre, hogy az adókulcs kisebb lehessen, rászavazni minden indokoltan szigorú rendszabályra, mely a jövedelem lehető legteljesebb kinyomozását biztosítja. E két előny nagyobb időhaladék és költség nélkül érvényesíthető a tervezett három új adónemnél, t. i. a kereseti, a járadék- és az általános jövedelmi adónál is. Mindegyik törvényben csakis azon szabályokat kellene megállapítani, melyek szerint az említett adóforrások jövedelmének nagysága kimunkálandó. Ezen törvények aránylag kevés szakaszból állhatnak, mert néhány elvi kérdésen kívül, mint elsősorban a különböző jövedelmi alapok parificatiója, az eljárás részletes szabályozása a pénzügyminiszterre bízható. Ha ezen törvényjavaslatok azonnal a jövő ülésszak elején a képviselőház elé terjesztetnek , ha — min az előrebocsátottak után nem kétkedünk — rövid idő alatt szentesítés alá kerülhetnek és nyomban utána az adóalap kimunkálása megindíttatik, akkor a jövő év kezdetén a törvényhozásnak bejelenthetők a szóban levő három jövedelmi forrás adóalapjának főösszegei, s az országgyűlés a budget követelményeihez képest biztossággal megszabhatja akár az illető adócontingenst, mely az egyes adózókra repartitio útján rovatik ki, akár az adókulcsot, mely a kimutatott jövedelmi alapra alkalmazandó. Ez eljárást követi a többször említett osztrák adóreform munkálat, midőn a ház-, kereseti, járadék- és általános jövedelmi adóról szóló törvényjavaslataiban az adócontingens vagy kulcs nagyságát érintetlenül hagyja és a kereseti meg járadékadóra nézve a százalék, a jövedelmi adóra nézve pedig a contingens nagyságát utólag külön törvény által megállapíttatni rendeli. Ugyanez eljárást követhetne a magyar törvényhozás egyrészt az adókivetés alapossága, másrészt az adóreform könnyebb keresztülvitele s végre a ruganyosabb adóalap megalkotása érdekéből. A „Pesti Napló“ tárczája. Egy szív története. Regény két kötetben. Irta : Manteim Emil. Spanyolból: Beksics Gusztáv. ELSŐ KÖTET. XXV. FEJEZET. A férj levele: Carolinám ! Vettem leveledet, s vele a szivemet sújtó halálos csapást. Hisz, s nem mehetek; köztünk tudni e roppant tért, tudni, hogy szenvedsz, s nem mehetni segítségedre: szivem minden dobbanásával, akaratom parancsszavával, s lelkiismeretem szavával kibékíthetlen ellentétet képez. De gondold meg, hogy ha mindjárt ezt táviratoznád is : meghalt fiad, s én haldoklom; mielőtt meghalok látni és megáldani akarlak, jöjj azonnal — mégsem mehetnék; nem mennék, habár életembe kerülne is. Családunk iránt szigorú, s rám nézve,ki annyira szeretlek benneteket, édes kötelességeink vannak ; de nem szorítják háttérbe a társadalmi kötelességeket, melyek teljesítésétől függ számtalan család sorsa a jelenben, nemzedékek és a haza sorsa a jövőben. Társadalmunk a rabszolgaságra van alapítva, a rabszolgaság képezi sarkkövét. Mig a rabszolgaság létezene, társadalmunk gyarapodni, s azon kötelék is létezni fog, mely egyik államot a másikkal összeköti , s az Egyesült-Államok csodáját alkotja. — Azon napon midőn megszűnik a rabszolgaság, megszűnik hazánk is. S itt Észak-Amerikában vannak plebejusok, demagógok, kik nem képesek felfogni az igazságot, kik tönkre juttatni és elveszteni akarnak bennünket, kik, valódi arczátlansággal, a rabszolgaság megszüntetetését hirdetik. Mindenáron meg kell akadályoznunk ezen emberek uralomra vergődését, mi a világtörténelem legiszonyúbb háborújának kezdete, s az unió két részének végleges szétszakadása lenne. Levertük őket, nem kelhetnek fel, nem ; rajtuk tartjuk kezünket ; de csak úgy nyomhatjuk el őket, ha folytonosan őrködünk s egyetlen pillanatnyi alkalmat sem adunk nekik, hogy meglephessenek bennünket. Most őrállomásomon kell lennem, hogy megmentsem társadalmunkat az átkos üzelmektől, s ellenségeinket könyveik, hírlapjaik közé űzzem vissza, melyek soha sem lépendik át termékeny és boldog államaink határait. Hadd teljesítenem tehát kötelességemet, melyet atyáinktól örököltem, s amelynek teljesítésével szorosan összefügg utódaink sorsa is. Tudomást veszek az otthoni végbemenő rendkívüli események felől, s bámulok rajtuk, írtam az állami kormányzónak, hogy nyújtson erélyes segédkezet jószágigazgatónknak, miszerint a tettesek üldöztessenek , bűnös cselekményeik elkövetésében megakadályoztassanak, vagy megbüntettessenek. — Értem a szegény rabszolgák rémületét, s hogy természetfeletti dolgokban hisznek. Annál jobb. Meg kell tartani őket ezen üdvös tudatlanságban. — Nem tudják a boldogtalanok, mennyit vesztenének, ha a durva anyagiság álmából felébredve szabadságra vágyódnának, s e helyett, cserében, a mi gyötrelmes napjainkat, aggodalmas éjeinket, indoknélküli fájdalmainkat tárgy nélküli vágyainkat, jelenlegi polgáriasultságunk eszközei és czéljai közti aránytalanságot, s ezen gyászos kor minden baját kapnák. Hadd maradjanak ők tudatlanságuk paradicsomában. Mi azonban, kik megizleltük a bölcsészet, a tudás almáját, mi jól tudjuk, hogy az ördögök nem jöhetnek földünkre, s hogy a halottak csak szétszórt poraikat hagyják köztünk. S innét azt következtetjük, hogy a kísértetek nem mások, mint becsületünk, vagy pénzünk után leselkedő tolvajok. Mindenesetre le kell álcáznunk őket. A kormányzó gondosan őrizteti a lakásunkhoz vezető utakat, felügyeltet a ház környékére, s rendőrsége által meg fogja akadályoztatni, hogy bárki is — élő, vagy halott — házunk körül csavarogjon. S ha ez megtörtént, s a halottak mégis újólag megjelennek, ez annak jele lesz, hogy a halottak telepítvényünkön belől laknak, s ez esetben össze kell fogdosni, s újból a túlvilágra kell küldeni őket. Ne félj, tehát, ne félj. Innét is őrködöm feletted, szeretett Carolinám — amennyire a távolság megengedi — feletted, ki egész létem boldogsága, szerelmem szerelme vagy. Valami van leveledben, mi engem igazán aggaszt, s nagy bűnt követnék el kötelességem és bántadi szerelmem ellen, ha nem mondanám ki, hogy mi. Nem illik oly nemes lelkű születés, fajra nézve, oly előkelő egyéniekhez, mint mi, hogy egész leveleket szenteljünk rabszolgáink ügyei és érdekének, levelünk számára méltóbb tárgyat kell kiszemelnünk. Tudod, hogy a nemek és fajok természetrajzi tanulmányozása szenvedélyem. Leginkább tetszik nekem — noha sem én, mint tősgyökeres franczia, sem te, mint tősgyökeres spanyol nem tartozunk hozzá — az angolszász faj azon tulajdonsága miatt, hogy mélyen megveti az alantibb fajokat. Ne gondold, hogy egy angol is sajnálkozik az indián felett. Csak az üldözés és kiirtás által érintkezik vele. E példát tartva szemeid előtt hagy fel a demokrata, sőt plebejusi eszmékkel, melyek fajunk valóban borzasztó hibáját képezik, s gondold meg, miszerint sem származásod, sem társadalmi állásodhoz nem illik, hogy egy mulat, a szerecsenek ivadéka iránt ily nagy rokonszenvvel viseltessél. A fajok eredetét tárgyazó modern tudományokat végig tanultam. Nem ismerem el a fehér fajnak a feketével, vagy — hova a mulatok tartoznak — a középfajokkal való egyenlőségét. Hiszem, hogy mi fehérek az emberi nemek nem egy faját, hanem kizárólagos nemét képezzük, melybe nem tartoznak azon lények, kiket — a szóval való visszaélés és megrögzött szokás, miatt — foglalunk az emberi nem elnevezése alá. Ezért mélyen megvetem ezen embereknek nevezett állatokat, s úgy tekintem őket, mint melyek csak szolgaságra s a végből teremtvék, hogy vagy Afrika vadonaiban, vadak gyanánt kóboroljanak, vagy éghajlatunk alatt rabszolgáskodjanak; de soha sem ismerem el őket velünk egyenlőknek, vagy hozzánk hasonlóknak. Az evangélium lapjainak tanúskodása szerint s a modern utópisták tanai daczára mindig lesznek köztünk szegények, s az ószövetségi szentirás szavai s szerint mindig lesznek rabszolgák. Ezen szegénység, ezen rabszolgaság nem a társadalmi különbségeken alapszik; alapja sokkal mélyebben , alapja a természeti különbségeken van. Nem hiszek fajunk alapegységében. Ez mystikus, a tudománynyal ellentétben levő eszme; kegyes, emberbaráti illúzió, melyet a tények teljesen szétoszlatnak : a beteg szívből felemelkedő gőzök által megzavart agy szüleménye az. Nem hiszek, nem hiszek az emberi nem alapegységében. Hasonlítunk hozzájuk. Mért ne hasonlítanánk? Amint hasonlítunk a majmokhoz. Szőrös emlős állatoktól származunk, melyek lassanként megnemesültek azon természeti ösztönök által, miszerint magasabb és magasabb fokon álló lényekkel iparkodtak egyesülni a mindenséget átölelő szerelemben. Négykezűektől származunk, miként a négykezü az erszényesek fajától, az erszényes a hüllőtől, a hüllő a haltól származik, miként a gerinczesek a vizi állatokból származnak, melyekben a szív és agyvelő csak kifejletlen mag gyanánt,mig bennünk kifejlődési tökélyére emelkedve fordul elő.De valamint az emlősökkel, csúszó mászókkal, s halakkal való közeli atyafiságomnak elismerése nem akadályoz abban, hogy ökör testvéremet, sertés unokavéremet, tiszteletreméltó tőkehal ősanyámat fel ne faljam, úgy a szerecsennel való benső természetrajzi viszonyom nem hátráltat, hogy azt hasznomra ne fordítsam, eszköz gyanánt ne használjam, mint tápláló élelmiszer gyanánt használom vérszerinti rokonaimat: az ürut, pávát, disznót stb. Arra vagyunk kárhoztatva e földön, hogy minden fajnak valamennyi faj elleni létért vívott küzdelmében részt vegyünk. A mulat az a szerecsen és fehér, ami a majom, az emlősök és ember, ami az erszényes állat a csúszómászó és az emlős, ami a hüllő, a csúszómászó és hal közt. De a szerecsennel és mulattal szemben azért ép oly arisztokratikus büszkeség támad fel bennem, mint az emlős, erszényes, csúszómászó, szerincztelen állatokkal szemben, melyek szervezetük és életük által — szoros rokonságban állnak testi szervezetemmel és életemmel. Mulatunkkal — testi ereje, erélye, férfiassága, szépsége miatt — kétségkívül volt szándékom : arra szántam, mire a ménesekben a csődöröket használják, t. i. meg akartam nemesíteni általa a szerecsen fajt, szép typusokat akartam létrehozni, melyek ismét szaporító központokat képeztek volna. Ő azonban költészetnek, művészetnek, tudománynak, füvészetnek, mindmegannyi enerváló, s a nemzéssel ellentétben levő dolgoknak szentelte magát. Nem tudod elképzelni mennyi aggodalomba, munkámba ,és álmatlanul töltött élelembe került, míg e ficzkót Habanaból új-orleansi telepitvényemre hoztam. Roppant vagyonúnkat, melynek csak kisebb része van amerikai földbe fektetve, s nagyobb része a londoni bankban van, a legveszélyesebb kereskedésben, emberhús-kereskedésben szereztem. De tudod, mily balgatag a világ: támogatja az ökörhús, s eltiltja a szerecsenhús-kereskedést. Rabszolga-szállítmányt tettem a szigeteken partra, azonnal elkelt, s mindjárt rá kártyán elnyertem egyik barátom házi rabszolgáit. Ezen rabszolgák közt volt mulatunk is. Nem akartam Habanába vinni eladás végett, mivel derék ficzkó volt, sem rendes hajón, elismert lobogó alatt nem akartam haza szállítani, mivel szabadságát visszanyerte, s értékét vesztette volna. Azért csempész hajóra tettem a szerecsenek közé, s mint tiltott árut — az angol czirkáló hajók, s az észak-amerikai vámőrök miatt — felettébb veszélyes uton szállítottam Luisianába. Szerecseneimet és a mulatót most telepitvényünkre hoztam, s ott munkaerőnknek lényeges részét képezik. Most kérve kérdem tőled : váljon felszabadítva őt, megfoszthatom-e magamat tőle minden hason értékű kártalanítás nélkül ? Tedd kezedet szívedre, s válaszolj. Ez pazarlás lenne, s a pazarlástól, mint betegségtől kell óvakodnunk, mivel ha csak legkisebb részt ütünk is vagyonunkon, az egész hihetetlen gyorsasággal fog összeomolni. Abban megegyezem veled, hogy Antoniot nem tarthatjuk nem szabad megtartanunk házunknál. Ez tiszta lehetetlenség. Rajta az elmeháborodás jeleit veszem észre, s mindaz, mit mondasz, megerősít feltevésemben. Nagyon műveit nevelése, melyben szerencsétlenségére részesült, s boldogtalan rabszolgai állapota megzavarta agyvelejét. Már régen észrevettem, s attól tartottam, hogy nagyon is sokat foglalkozik és enyeleg Ricarditónkkal. De ott többé nem maradhat. Másik telepítvényünkön pedig, hol nem lakunk, hasznavehetetlen, teljesen hasznavehetetlen. Antonio, érdemei, felvilágosodottsága és ismeretei daczára sem válik be oly jó házi rabszolgának, minőről megemlékezel : görög eredetű római rabszolgának. Más telepítvényen, hol házi rabszolgai képességei mit sem érnének, megtörnék, teljesen megtörnék műveit természete a kézi munka durvasága alatt, így tehát, hogy megszabaduljunk Antoniotól, s eltávolitsuk házunktól, nem tehetünk egyebet, mint hogy eladjuk őt. Ma nem Budapest, aug. 31. (Az 1875-diki költségvetés.) A minisztériumokban az 1875-diki költségvetés összeállításával elkészültek, úgy hogy mihelyt a min. elnök és a többi távollevő miniszter a fővárosba visszaérkezik s min. tanács tartható, e költségvetések azonnal előterjesztetnek s az összes budget összeállittatik. — Mint halljuk, minden tárczánál megtakarítás fordul elő, a honvédelminél is. (Ghyczy adó javaslatai.) A »Hon« a minap azon óhajt nyilvánítá, hogy a pénzügyminiszter tenné közzé javaslatait előbb, mint azok az országgyűlésen előterjesztettek, hogy a nyilvánosság előtt meg lehessen már most s így kellő időben megvitatni azokat. E tárgyban arról értesülünk, hogy ama javaslatok még a min. tanács elé sem voltak terjesztve s nyilvánosságra hozataluk csak a min. tanácsnak való előterjesztetésük után várható. (A honvédségi ruharaktár dolgairól a tegnapi »Ellenőr«-ben hosszabb közlemény jelent meg, melyre vonatkozólag, mint halljuk, a holnapi hivatalos lap fog nyilatkozni s akkor „ez ügyre mi is visszatérünk. (A közös hadsereg tüzérsége.) A tüzérségi gyakorlatok eredményéről megjelent legújabb tudósításokat a következőkben reproducáljuk : A »Pester Lloyd« mai esti számában így ír : »Habár katonai tudósítónk előadása némely oldalról túlzottnak mondatik is, abban a pontban mégis összetalálkozik az összes józan lapok ítélete, hogy tüzérségünk a műszaki haladások mögött jelentékenyen elmaradt, és hogy ezen sürgősen segíteteni kell. Időközben hivatalosan constatáltatott, hogy a Krupp-féle ágyuk és a mi nyolc fontosaink között a találó lövések aránya nem 70: 1700, hanem 300: 1400. Vajjon ez a mi tüzérségünkra nézve lényegesen kedvezőbb arány-e, annak feszegetését bízvást elhagyhatjuk. Katonai tudósítónk nagyon pessimistikus nézetét a jelenlegi tüzérség becséről mi magunk azon hatalmas benyomásnak tulajdonítottuk, melyet a próbalövés a jelenvolt katonákra tett, és hogy e benyomást jellemezzük, elmondunk itt egy episodot, melyet kétségtelenül hitelt érdemlő oldalról hallottunk. A hadseregnek egy igen magas állású tagja, akinek befolyása elsősorban eszközölte, ahogy az ágyuk kérdése csak most nyert actuális jelentőséget, a lövési eredményekkel szemben a következő nyilatkozatra fakadt: »Itt nincs egyéb hátra, minthogy összes bronczanyagunkat eladjuk a zsibárusnak vagy a carlistáknak !« Ebben nyilvánult ez első leverő benyomás, melyet ugyan későbben a pontos számszerű adatok némileg enyhítettek. Mint mondok, most már majdnem valamennyi lap a tüzérség reformja mellett szólal fel, és e felfogásban csak a szükséges költség beszerzése tekintében mutatkozik eltérés, míg mi és az összes helybeli lapok a hadi budget felemelése eszméjét határozottan visszautasítjuk és az új anyagszer fokozatos beszerzését — feltéve, hogy csakugyan elkerülhetlenül szükségessé vált — csak annyiban találjuk helyénvalónak, amennyiben a költség az eddigi kiadási költségvetés keretén belül fedezhető volna, addig néhány bécsi lap megint a bőkezűség lojalitásában tetszeleg és a hajszál élességéig bebizonyítja, hogy a tényleges létszám leszállításáról egyáltalán szó sem lehet. E fölött egyelőre nem akarunk vitatkozni, a fejtegetésekre még elegendő alkalmunk lesz. Ezúttal még csak egész határozottsággal azon émelygős feltevés ellen akarunk óvást tenni, mintha e tárgynak első megbeszélése lapunkban »reclame«ra lenne visszavezetendő ; — az ilyen esztelen gyanúsítás ellen még többet felhozni felesleges dolog volna.« A »Neue Freie Presse« egyik katonai munkatársa, hivatalos adatok nyomán, a tüzérségi gyakorlatok eredményét így ismerteti: Az utolsó porosz-franczia háború eredményei után az összes európai hatalmak mélyreható reformokat eszközöltek tüzérségekben. E fegyvernem tacticáját a messze vivő, biztosan találó gyalogsági fegyverek alapjában megrendítették, úgy hogy azt újjá kell alakítani; a tactica lényegétől függő lőanyagot egy új csataszabályokhoz és az azokból származó növekedett igényekhez kell alkalmazni. Az osztrák-magyar tüzérség hosszas habozás után határozta el magát e reformra. Már 1866-ban számos hang a szerencsétlen háború tapasztalatai folytán oda nyilvánult, hogy csak a nyolcz fontos ágyuk feleltek volna meg, a négy fontosak igen könynyűek és az 1500 lépést meghaladó távolságokban hatásuk bizonytalan, nem elegendő. Az akkor egybehívott tüzérségi bizottmány nem nyilatkozott ugyan ily határozottan, de tagjai nem zárkózhattak el azon nézet elől, hogy az ágyuk hatását fokozni kell. Az eddigi kísérletek nem vezettek a kívánt sikerre, mely annál nehezebben látszott elérhetőnek, minél nagyobb igényeket formáltak a tüzérség lőtávolát illetőleg. Másrészt az idegen tüzérségek hátultöltő aczélágyúi kitűnő eredményeket mutattak fel ez irányban. Ez ágyuk tetemes fölénye az osztrák-magyar lövegek túlnyomó részét képező négyfontosak felett elkerülhetlenné tevék tüzérségünknek legalább részleges új felszerelését. Angol, franczia és német fegyvergyárosok az osztrák-magyar tüzérség e helyzetét látva, felajánlották gyártmányaikat. Az ajánlatok beható megvizsgálása folytán a műszaki és administratív katonai bizottság úgy határozott, hogy a hadügyminiszternek a Krupp által ajánlott, gyűrűs hátultöltő, 8.7 cent űrméretű aczélágyúit fogja javasolni nagyobbszerű gyakorlati próbatétekre. Ezen ágyú csöve 2, méter hosszúságú, van 1.21 milliméter mélységű 24 vonata, a kerek zárókkel együtt 487.5 kilogrammot nyom. A töltény egyenlőre 2 */2 caliberű, u. n. kettős falazatú üres lövet négy külső rézgyűrűvel. A belső falazat képezi a lövet magvát, melynek ürege felveszi a robbanó töltést (0.19 kilogramm lőpor). A mag úgy néz ki mint egy jegeszedett test, mely két centiméter hosszúságú kis pyramisokból áll, melyeknek alapját csak vékony bordák kapcsolják össze. Ezen kis pyramisok a külső lövetburok belső falának megfelelő mélyedéseibe illenek. Ezen berendezés folytán a löveg, mihelyt a földre esik szét robban és 50—60 darab 1—5 latnyi és 20 darab egy latnál könnyebb darabokra pattan. A kettős falzatu üres lövet 6.315 kilogramm. A lövettöltény 1.5 kilogramm lőport tartalmaz, a vetési töltény 0.4 kilogrammot, és pedig nagyszemü ágyulőport. A mozsártalap falai préselt aczéllemezből valók. A kerekek tengelyén a cső két oldalán két tüzér számára van ülés készítve. A szintén vasból készített böröczön (Protze) és a talapon 51 hüvelykes u. n. Thonet-kerekek vannak, vaságyakkal, olyformán, hogy a sérült küllők kicserélésekor a kerekeket nem kell szétszedni. A cső és a talap együttvéve 985 kilogrammot nyom. A teljesen felszerelt ágyú a böröczczel és a benne elrakott 34 lövettel együtt 1782,5 kilogrammot nyom; 54 kilogrammal többet, mint a nyolczfontos bronzágyú; ha tehát a talap két tengelyülésén és a böröcz-ládán 5 tüzér ül, a befogott hat ló mindegyikére 357 kilogramm teher jut, a 8 fontosnál 348. A múlt nyári és ez idei kísérletek bebizonyították, hogy a Krupp-féle 8-7 centimétert hátul töltők sok tekintetben többszörösen felülmúlják a 8 fontos elültöltőt. Lövéskor a lövet indulási sebessége a hátultöltőnél 473 méter, nyolczfontosnál 343 méter. A lövés által érintett tér 1 s méter magasságú czélnál kétszer oly magas, az elérhető lőtávolok egyforma emelkedési szögeknél majdnem egyharmadakkorák, mint a nyolczfontosnál. Az 50 százalékos szórat a Krupp-féle ágyúnál 1000—3000 lépésnyi távolságban 12—21 lépés hossza 0.3—2.1 méter széles és 0.22—1.86 méter magas, míg a nyolczfontosnál 40—57 lépés, illetőleg 1.5—5.8 méter és 1.33—9.5 méter. Az 1.8 méter magasságú czélba az aczélágyúból 1000 lépésre 100°/». 2000 lépésre 89°/o 3000 50 % talál, míg a nyolczfontosnál 66, 27 és 10%. A vetésnél, (magas ivű lövésnél) a két ágyunem között nincs nagy különbség. Hogy a 8,7 centiméter ágyukkal szélesebb alapon lehessen a kísérleteket folytatni, Kruppnál megrendeltek egy fél üteget, (négy ágyú) és azt teljesen felszerelték. Ezen félüteggel múlt szerdán kísérletet tettek, melynél ismét kiderült a Kruppféle hátultöltők nagy fölénye a bronzágyuk felett. A 8,7 centiméter félüteg most a brucki táborba szállíttatik és ott fel fog használtatni a nagyobb tüzérségi gyakorlatoknál és a czéllövészetben. Valószínű hogy a gyalogütegek fegyverzésére a 8,7 centiméterű aczél hátultöltőket fogják elfogadni. Ezen valószínűség bizonyossága vált volna, ha sikerül az új löveg számára egy, hatásának megfelelő repeszt készíteni. A változott taktikai viszonyokkal és a lövetek nagy indulási sebességével szemben ez kissé nehéz feladat, de annak kielégítő megoldását már a legközelebbi jövő alkalmasint meg fogja hozni. A magyarországi községi jegyzők közti mozgalom, L. A. A társulati téren mindegyre élénkülőbb mozgalom uralt. Egyletek, társulatok keletkeznek, hogy a »Segíts magadon« elvénél fogva a polgári élet egyes térein nagyobb fejlődést eszközöljenek. Ámde feltűnő volt előttünk azon mély álom, melyben egy évtized óta a községi jegyzők, adminisztrátió gépezetünknek ezen kiváló szervei, szenderedtek. Egy mozzanatot sem jegyezhettünk fel, hogy ők, kiknek soraiban sok, kiválóan képzett és mivelt férfiú áll, szellemi és anyagi érdekeik előmozdítására vajmi keveset tettek volna. Mi többször őszintén sajnálkoztunk ezen lethargián és örömmel láttuk volna, ha az alkotmányos szabadság szellemének országszerte való terjedésével a községi jegyzők is társulás által egy tekintélyes testületté a végből alakultak volna, hogy a kar szellemi és anyagi érdekeinek fejlődését előmozdítsák. Sajnálattal észleltük, ámbár nem vagyunk tagjai ezen tisztes karnak, miként erejük szétforgácsolásával egyesek esnek a legártatlanabbul sokszor a féktelen düh, a rosz akaratnak áldozatul csak is azért, mivel egyes hatalmas falukortes kegyét elnyerni képtelenek voltak; fájt látni, miként a municzipális törvény világos szabványa ellenére a becsületes törekvés és munka után sok évi szolgálatban elaggott jegyző minden alimentátió nélkül hivatalából kidobatott, anélkül, hogy az érdemekben dús aggember, annak családja még a legkisebb nyugdíjban is részesült volna; azt is láttuk már nem egyszer, hogy a derék jegyző halála után, annak özvegye és apró árvái azon falu koldusai lettek, melynek munkával és felelőséggel túlterhelt becsületes tisztviselője boldogult atyjuk volt. Ilyen viszonyok között emelt a községi jegyzők érdekében az országház május hó 15-iki ülésében szól Temes megye egyike orsz. képviselője, Onossy Mátyás úr, interpellációt intézvén a belügyérhez, ha vájjon van-e tudomása a jegyzők mostoha sorsáról, valamint van-e szándéka intézkedni az iránt, hogy ezen kar a hozott törvény világos értelme nyomán nyugdíjban részesittessék ? Onossy úr interpallatiója után rögtön élénk mozgalom keletkezett különösen a torontáli és temesmegyei jegyzők közt. Mohaupt Mihály, torontálmegyei osterni jegyző volt az, ki lelkes felhívásokban szólt kartársaihoz, felhiván őket arra, hogy egyesülés által erőiket concentrálva, buzgón működjenek szellemi és anyagi érdekeik előmozdítására. Kartársai a lelkes férfiú intő szavát megértvén, Temesvárit gyűltek össze tanácskozmányra, melyen élénk részvét mellett elhatároztatott, hogy úgy az országgyűléshez, valamint a kormányhoz kérvényt menesztenek az iránt, hogy a törvény szabványa értelmében a becsületes szolgálatban elaggott jegyzők, úgy azok özvegyei és árvái nyugdíjt nyerjenek; elhatározták továbbá azt is, hogy gyakoribb értekezések által a kar szellemi fejlődését is eszközölni és egyes hivatalos teendőkről értekezéseket tartani fognak. Ezen mozgalomhoz mindinkább többen csatlakoztak, és így már f. é. augustus havában létrejött a községi jegyzők második gyűlése Zsombolyán, Torontál megyében, Mohaupt Mihály elnöklete alatt. Ezen gyűlésen főleg arról folyt a vita, miként lehetne egy általános országos jegyzők gyűlését Budapesten és egy országos jegyzők-egyletét létesíteni. — Ismét Mohaupt Mihály, ki