Pesti Napló, 1874. szeptember (25. évfolyam, 199-223. szám)

1874-09-01 / 199. szám

199. szám. Szerkesztési iroda. Barátok-tere, Athenaeum-épitlet. A lap Szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kézi-átok nem adatnak vissza. Kiadó-avatal? Barátok- tere, Athenaeum-ép­illet A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendőka­eptember 1.1874 REGGELI KIADÁS Előfizetési feltételek Postán küldve, vagy Budapesten há­hoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra . . . 6 frt — kr. 6 hónapra . .­­ 12 »_— » Az esti kiadás postai különküldéséért felü­lfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán »min­den hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első ■apjától alámu­tatik. 25. évi folyam. ^vk* Hirdetésed szintúgy mint­ előfizetésesr a KIADÓ JÓ TATÁSRA, Barátok­ tere, Mienaeum-épek küldendők. Előfizetés „PESTI NA IT/1-ra. Előfizetés! árak: Egész évre...........................24 frt. Fél évre.................................12 frt. Negyed évre .... 6 frt. Egy hóra..............................2 frt. Trt§~ Az előfizetés Pestre, a »Pesti Napló* kiadó - hivatalának (Ferencziek - tere, Athenaeum­­épület) küldendő. A „P. Napló51 szerkesztő- és kinll-Mala. Budapest, aug. 31. Kifejezést adtunk már egy ízben azon aggodalomnak, hogy a sok mulhatlanul el­intézendő törvényhozói feladat közepette ba­josan fogja a képviselőház mindazon reform­­törvényeket jókor megalkothatni,melyek az ál­lamháztartás rendezésének előfeltételeit ké­pezik. És ha a nagy feladat természetes, bel­ső nehézségeihez az ellenzék szélső árnyala­tánál fel-feléledő agyonbeszélési hajlam is szegődik, akkor szinte bizonyos, hogy bud­get és adóreform létre nem jöhet a jövő év elejéig. Hogy pedig az ily akadályokat számítá­son kívül hagynunk nem szabad, arra épen a függetlenségi párt egyik vezértagja intett e napokban, midőn látatlanban elkárhoztatta az uj adótörvényeket, mint a­melyek mérté­ken túli adófölemeléssel fenyegetik a szegény adózó népet. Adótörvények ellenzése, még pedig állítólagos adófölemelés ürügyéből, mindig hálás föladat a nép számos osztályai előtt, legkivált azonban új választás küszö­be . A szélsőbal ki fogja zsákmányolni az alkalmat és ismerve e töredék tactk­áját jobban féltjük a szükséges törvények létrejöttét e tö­redék ellenszegülésétől mint akár az összes ellenzék érveitől. Az adójövedelem fokozását két irányban kell biztosítanunk, a­melyeknek azonban egyike sem egyértelmű az adófölemeléssel. Javítanunk kell a kivetést és javítanunk a behajtást. Ha kiki valóságos jövedelme sze­rint rovatnék meg a jelenben érvényes kulcs­osai, és ha kiki a reámért adót lelkiismerete­sen le is róná, akkor pénzügyi bajainknak egyik legnagyobb sebe be volna azonnal he­­gesztve, még­pedig drastikus orvoslatok, adó­fölemelés nélkül. Az adók behajtásával nem foglalkozunk ezúttal, de a helyes kivetés­ mó­dozatairól már érintettünk egy-egy eszmét és ennek további kifejtése folyamán oly részle­tet kívánunk most kiragadni, mely egyéb elő­nyei mellett az adófölemelés elleni izgatásnak is ellenszeréül alkalmazható. A földadóról szóló törvényjavaslat — úgy a mint az a felsőház által e részben szin­tén helybenhagyatott — nem határozza meg sem a földadó országos főösszegét, sem az adókulcsot, hanem szabályozza egyedül azon eljárást, mely szerint a földbirtok tiszta ho­­zadéka kinyomozandó. Csak akkor, ha ezen tiszta hozadék az egész országról constatálva lesz, fogja majd a törvényhozás megállapíta­ni a föld jövedelme után fizetendő adócontin­­genst és ehhez képest az adókulcsot. Ezek szükségesek arra, hogy e munka a földadóra nézve végrehajtassák, de az eredmény azután évtizedekre állandósíttatik. E módszernek két nagy előnye van. Az­által, hogy az összes adózók egy meghatá­rozandó adócontingenst tartoznak viselni, ér­dekelve van mindegyik, hogy a többi adózó minél többet, tehát legalább valóságos jöve­delme szerint fizessen, a­miben a helyes adó­megrovásnak egyik nagy biztosítéka fekszik. A másik előny az, hogy miután a törvény egyelőre csak az adóalap kinyomozását sza­bályozza, az adóláb vagy a contingens nagy­ságáról pedig nem rendelkezik, lehetetlen az ily adóreform ellen az adófelemelés ürügye alatt izgatni; ellenkezőleg mindenki, a­ki az adó leszállítását követeli, köteles a végre, hogy az adókulcs kisebb lehessen, rászavazni minden indokoltan szigorú rendszabályra, mely a jövedelem lehető legteljesebb kinyo­mozását biztosítja. E két előny nagyobb időhaladék és költség nélkül érvényesíthető a tervezett há­rom új adónemnél, t. i. a kereseti, a járadék- és az általános jövedelmi adónál is. Mind­egyik törvényben csakis azon szabályokat kellene megállapítani, melyek szerint az em­lített adóforrások jövedelmének nagysága kimunkálandó. Ezen törvények aránylag ke­vés szakaszból állhatnak, mert néhány elvi kérdésen kívül, mint első­sorban a különböző jövedelmi alapok parificatiója, az eljárás részletes szabályozása a pénzügyminiszterre bízható. Ha ezen törvényjavaslatok azonnal a jövő ülésszak elején a képviselőház elé ter­jesztetnek , ha — min az előrebocsátottak után nem kétkedünk — rövid idő alatt szen­tesítés alá kerülhetnek és nyomban utána az adóalap kimunkálása megindíttatik, akkor a jövő év kezdetén a törvényhozásnak bej­el­ent­­hetők a szóban levő három jövedelmi forrás adóalapjának főösszegei, s az országgyűlés a budget követelményeihez képest biztossággal megszabhatja akár az illető adócontingenst, mely az egyes adózókra repartitio útján rova­­tik ki, akár az adókulcsot, mely a kimutatott jövedelmi alapra alkalmazandó. Ez eljárást követi a többször említett osztrák adóreform munkálat, midőn a ház-, kereseti, járadék- és általános jövedelmi adó­ról szóló törvényjavaslataiban az adócontin­­gens vagy kulcs nagyságát érintetlenül hagy­ja és a kereseti meg járadékadóra nézve a százalék, a jövedelmi adóra nézve pedig a contingens nagyságát utólag külön törvény által megállapíttatni rendeli. Ugyanez eljárást követhetne a magyar törvényhozás egyrészt az adókivetés alapossága, más­részt az adóre­form könnyebb keresztülvitele s végre a ruganyosabb adóalap megalkotása érde­kéből. A „Pesti Napló“ tárczája. Egy szív története. Regény két kötetben. Irta : Manteim­ Emil. Spanyolból: Beksics Gusztáv. ELSŐ KÖTET. XXV. FEJEZET. A férj levele: Carolinám ! Vettem leveledet, s vele a szivemet sújtó halá­los csapást. Hisz, s nem mehetek; köztünk tudni e roppant tért, tudni, hogy szenvedsz, s nem mehetni segítségedre: szivem minden dobbanásával, akara­tom parancsszavával, s lelkiismeretem szavával ki­­békíthetlen ellentétet képez. De gondold meg, hogy ha mindjárt ezt táviratoznád is : meghalt fiad, s én haldoklom; mielőtt meghalok látni és megáldani akarlak, jöjj azonnal — mégsem mehetnék; nem mennék, habár életembe kerülne is. Családunk iránt szigorú, s rám nézve,ki annyira szeretlek benneteket, édes kötelességeink vannak ; de nem szorítják hát­térbe a társadalmi kötelességeket, melyek teljesíté­sétől függ számtalan család sorsa a jelenben, nemze­dékek és a haza sorsa a jövőben. Társadalmunk a rabszolgaságra van alapítva, a rabszolgaság képezi sarkkövét. Mig a rabszolgaság létezene, társadalmunk gyarapodni, s azon kötelék is létezni fog, mely egyik államot a másikkal összeköti , s az Egye­sült-Államok csodáját alkotja. — Azon napon midőn megszűnik a rabszolgaság, megszűnik hazánk is. S itt Észak-Amerikában vannak plebejusok, de­magógok, kik nem képesek felfogni az igazságot, kik tönkre juttatni és elveszteni akarnak bennünket, kik, valódi arczátlansággal, a rabszolgaság megszüntete­­tését hirdetik. Mindenáron meg kell akadályoznunk ezen emberek uralomra vergődését, mi a világtörté­nelem legiszonyúbb háborújának kezdete, s az unió két részének végleges szétszakadása lenne. Levertük őket, nem kelhetnek fel, nem ; rajtuk tartjuk kezün­ket ; de csak úgy nyomhatjuk el őket, ha folytonosan őrködünk s egyetlen pillanatnyi alkalmat sem adunk nekik, hogy meglephessenek bennünket. Most őrállo­másomon kell lennem, hogy megmentsem társadal­munkat az átkos üzelmektől, s ellenségeinket köny­veik, hírlapjaik közé űzzem vissza, melyek soha sem lépendik át termékeny és boldog államaink határait. Hadd teljesítenem tehát kötelességemet, melyet atyá­inktól örököltem, s amelynek teljesítésével szorosan összefügg utódaink sorsa is. Tudomást veszek az otthoni végbemenő rend­kívüli események felől, s bámulok rajtuk, írtam az állami kormányzónak, hogy nyújtson erélyes segéd­kezet jószágigazgatónknak, miszerint a tettesek ül­­döztessenek , bűnös cselekményeik elkövetésében megakadályoztassanak, vagy megbüntettessenek. — Értem a szegény rabszolgák rémületét, s hogy ter­mészetfeletti dolgokban hisznek. Annál jobb. Meg kell tartani őket ezen üdvös tudatlanságban. — Nem tudják a boldogtalanok, mennyit vesztenének, ha a durva anyagiság álmából felébredve szabadságra vá­gyódnának, s e helyett, cserében, a mi gyötrelmes napjainkat, aggodalmas éjeinket, indoknélküli fáj­dalmainkat tárgy nélküli vágyainkat, jelenlegi pol­gáriasultságunk eszközei és czéljai közti aránytalan­ságot, s ezen gyászos kor minden baját kapnák. Hadd maradjanak ők tudatlanságuk paradicsomában. Mi azonban, kik megizleltük a bölcsészet, a tu­dás almáját, mi jól tudjuk, hogy az ördögök nem jöhetnek földünkre, s hogy a halottak csak szétszórt poraikat hagyják köztünk. S innét azt következtet­jük, hogy a kísértetek nem mások, mint becsületünk, vagy pénzünk után leselkedő tolvajok. Mindenesetre le kell álc­áznunk őket. A kormányzó gondosan őrizteti a lakásunkhoz vezető utakat, felügyeltet a ház környékére, s rendőrsége által meg fogja aka­dályoztatni, hogy bárki is — élő, vagy halott — há­zunk körül csavarogjon. S ha ez megtörtént, s a ha­lottak mégis újólag megjelennek, ez annak jele lesz, hogy a halottak telepítvényünkön belől laknak, s ez esetben össze kell fogdosni, s újból a túlvilágra kell küldeni őket. Ne félj, tehát, ne félj. Innét is őrkö­döm feletted, szeretett Carolinám — a­mennyire a távolság megengedi — feletted, ki egész létem bol­dogsága, szerelmem szerelme vagy. Valami van leveledben, mi engem igazán ag­gaszt, s nagy bűnt követnék el kötelességem és b­ántadi szerelmem ellen, ha nem mondanám ki, hogy mi. Nem illik oly nemes lelkű születés, fajra nézve, oly előkelő egyéniekhez, mint mi, hogy egész leveleket szenteljünk rabszolgáink ügyei és érdekének, leve­lünk számára méltóbb tárgyat kell kiszemelnünk. Tudod, hogy a nemek és fajok természetrajzi tanul­mányozása szenvedélyem. Leginkább tetszik nekem — noha sem én, mint tősgyökeres franczia, sem te, mint tősgyökeres spanyol nem tartozunk hozzá — az angolszász faj azon tulajdonsága miatt, hogy mélyen megveti az alantibb fajokat. Ne gondold, hogy egy angol is sajnálkozik az indián felett. Csak az üldö­zés és kiirtás által érintkezik vele. E példát tartva szemeid előtt hagy fel a demokrata, sőt plebejusi esz­mékkel, melyek fajunk valóban borzasztó hibáját ké­pezik, s gondold meg, miszerint sem származásod, sem társadalmi állásodhoz nem illik, hogy egy mu­lat, a szerecsenek ivadéka iránt ily nagy rokonszenv­­vel viseltessél. A fajok eredetét tárgyazó modern tudomá­nyokat végig tanultam. Nem ismerem el a fehér faj­nak a feketével, vagy — hova a mulatok tartoznak — a középfajokkal való egyenlőségét. Hiszem, hogy mi fehérek az emberi nemek nem egy faját, hanem kizárólagos nemét képezzük, melybe nem tartoznak azon lények, kiket — a szóval való visszaélés és megrögzött szokás, miatt — foglalunk az emberi nem elnevezése alá. Ezért mélyen megvetem ezen embereknek nevezett állatokat, s úgy tekintem őket, mint melyek csak szolgaságra s a végből teremtvék, hogy vagy Afrika vadonaiban, vadak gyanánt kóbo­roljanak, vagy éghajlatunk alatt rabszolgáskodja­­nak; de soha sem ismerem el őket velünk egyenlők­nek, vagy hozzánk hasonlóknak. Az evangélium lap­jainak tanúskodása szerint s a modern utópisták tanai daczára mindig lesznek köztünk szegények, s az ó­szövetségi szentirás szavai s szerint mindig lesz­nek rabszolgák. Ezen szegénység, ezen rabszolga­ság nem a társadalmi különbségeken alapszik; alapja sokkal mélyebben , alapja a természeti kü­lönbségeken van. Nem hiszek fajunk alapegységében. Ez mystikus, a tudománynyal ellentétben levő esz­me; kegyes, emberbaráti illúzió, melyet a tények teljesen szétoszlatnak : a beteg szívből felemelkedő gőzök által megzavart agy szüleménye az. Nem hiszek, nem hiszek az emberi nem alapegységében. Hasonlítunk hozzájuk. Mért ne hasonlítanánk? Amint hasonlítunk a majmokhoz. Szőrös emlős álla­toktól származunk, melyek lassanként megnemesül­­tek azon természeti ösztönök által, miszerint maga­sabb és magasabb fokon álló lényekkel iparkodtak egyesülni a mindenséget átölelő szerelemben. Négy­­kezűektől származunk, miként a négykezü az erszé­nyesek fajától, az erszényes a hüllőtől, a hüllő a haltól származik, miként a gerinczesek a vizi álla­tokból származnak, melyekben a szív és agyvelő csak kifejletlen mag gyanánt,mig bennünk kifejlődési töké­lyére emelkedve fordul elő.De valamint az emlősökkel, csúszó mászókkal, s halakkal való közeli atyafiságom­­nak elismerése nem akadályoz abban, hogy ökör testvéremet, sertés unokavéremet, tiszteletreméltó tőkehal ősanyámat fel ne faljam, úgy a szerecsennel való benső természetrajzi viszonyom nem hátráltat, hogy azt hasznomra ne fordítsam, eszköz gyanánt ne használjam, mint tápláló élelmiszer gyanánt hasz­nálom vérszerinti rokonaimat: az ürut, pávát, disz­nót stb. Arra vagyunk kárhoztatva e földön, hogy minden fajnak valamennyi faj elleni létért vívott küz­delmében részt vegyünk. A mulat az a szerecsen és fehér, a­mi a majom, az emlősök és ember, ami az erszényes állat a csúszó­mászó és az emlős, ami a hüllő, a csúszómászó és hal közt. De a szerecsennel és mulattal szemben azért ép oly arisztokratikus büszkeség támad fel bennem, mint az emlős, erszényes, csúszómászó, s­zerincztelen állatokkal szemben, melyek­­­­ szervezetük és életük által — szoros rokonságban állnak testi szervezetem­mel és életemmel. Mulatunkkal — testi ereje, erélye, férfiassága, szépsége miatt — kétségkívül volt szán­dékom : arra szántam, mire a ménesekben a csődörö­­ket használják, t. i. meg akartam nemesíteni általa a szerecsen fajt, szép typusokat akartam létrehozni, melyek ismét szaporító központokat képeztek volna. Ő azonban költészetnek, művészetnek, tudománynak, füvészetnek, mindmegannyi enerváló, s a nemzéssel ellentétben levő dolgoknak szentelte magát. Nem tudod elképzelni mennyi aggodalomba, munkámba ,és álmatlanul töltött élelembe került, míg e ficzkót Habanaból új-orleansi telepitvényemre hoztam. Roppant vagyonúnkat, melynek csak kisebb része van amerikai földbe fektetve, s nagyobb része a londoni bankban van, a legveszélyesebb kereske­désben, emberhús-kereskedésben szereztem. De tudod, mily balgatag a világ: támogatja az ökörhús, s eltilt­ja a szerecsenhús-kereskedést. Rabszolga-szállít­mányt tettem a szigeteken partra, azonnal elkelt, s mindjárt rá kártyán elnyertem egyik barátom házi rabszolgáit. Ezen rabszolgák közt volt mulatunk is. Nem akartam Habanába vinni eladás végett, mivel derék ficzkó volt, sem rendes hajón, elismert lobogó alatt nem akartam haza szállítani, mivel szabadságát visszanyerte, s értékét vesztette volna. Azért csem­pész hajóra tettem a szerecsenek közé, s mint tiltott árut — az angol czirkáló hajók, s az észak-amerikai vámőrök miatt — felettébb veszélyes uton szállítot­tam Luisianába. Szerecseneimet és a mulatót most telepitvényünkre hoztam, s ott munka­erőnknek lé­nyeges részét képezik. Most kérve kérdem tőled : váljon felszabadítva őt, megfoszthatom-e magamat tőle minden hason értékű kártalanítás nélkül ? Tedd kezedet szívedre, s válaszolj. Ez pazarlás lenne, s a pazarlástól, mint betegségtől kell óvakodnunk, mivel ha csak legkisebb részt ütünk is vagyonunkon, az egész hihetetlen gyorsasággal fog összeomolni. Abban megegyezem veled, hogy Antoniot nem tart­hatjuk nem szabad megtartanunk házunknál. Ez tiszta lehetetlenség. Rajta az elmeháborodás jeleit veszem észre, s mindaz, mit mondasz, megerősít fel­tevésemben. Nagyon műveit nevelése, melyben sze­rencsétlenségére részesült, s boldogtalan rabszolgai állapota megzavarta agyvelejét. Már régen észrevettem, s attól tartottam, hogy nagyon is sokat foglalkozik és enyeleg Ricarditónk­­kal. De ott többé nem maradhat. Másik telepítvé­nyünkön pedig, hol nem lakunk, hasznavehetetlen, teljesen hasznavehetetlen. Antonio, érdemei, felvilá­­gosodottsága és ismeretei daczára sem válik be oly jó házi rabszolgának, minőről megemlékezel : görög eredetű római rabszolgának. Más telepítvényen, hol házi rabszolgai képességei mit sem érnének, megtör­nék, teljesen megtörnék műveit természete a kézi munka durva­sága alatt, így tehát, hogy megszaba­duljunk Antoniotól, s eltávolitsuk házunktól, nem tehetünk egyebet, mint hogy eladjuk őt. Ma nem Budapest, aug. 31. (A­z 1875-diki költségvetés.) A mi­nisztériumokban az 1875-diki költségvetés összeállí­tásával elkészültek, úgy hogy mihelyt a min. elnök és a többi távollevő miniszter a fővárosba visszaér­kezik s min. tanács tartható, e költségvetések azonnal előterjesztetnek s az összes budget összeállittatik. — Mint halljuk, minden tárczánál megtakarítás fordul elő, a honvédelminél is. (G­h­y­c­z­y a­d­ó­ j­a­v­a­s­l­a­t­a­i.) A »Hon« a minap azon óhajt nyilvánítá, hogy a pénzügymi­niszter tenné közzé javaslatait előbb, mint azok az országgyűlésen előterjesztettek, hogy a nyilvánosság előtt meg lehessen már most s így kellő időben meg­vitatni azokat. E tárgyban arról értesülünk, hogy ama javaslatok még a min. tanács elé sem voltak ter­jesztve s nyilvánosságra hozataluk csak a min. ta­nácsnak való előterjesztetésük után várható. (A honvédségi ruharaktár­ dol­gairól a tegnapi »Ellenőr«-ben hosszabb közlemény jelent meg, melyre von­atkozólag, mint halljuk, a hol­napi hivatalos lap fog nyilatkozni s akkor „ez ügyre mi is visszatérünk. (A közös hadsereg tüzérsége.) A tüzérségi gyakorlatok eredményéről megjelent legújabb tudósításokat a következőkben reprodu­­cáljuk : A »Pester Lloyd« mai esti számában így ír : »Habár katonai tudósítónk előadása némely oldalról túlzottnak mondatik is, abban a pontban mégis összetalálkozik az összes józan lapok ítélete, hogy tüzérségünk a műszaki haladások mögött je­lentékenyen elmaradt, és hogy ezen sürgősen segíte­­teni kell. Időközben hivatalosan constatáltatott, hogy a Krupp-féle ágyuk és a mi nyolc­ fontosaink kö­zött a találó lövések aránya nem 70: 1700, hanem 300: 1400. Vajjon ez a mi tüzérségünkra nézve lé­nyegesen kedvezőbb arány-e, annak feszegetését bíz­vást elhagyhatjuk. Katonai tudósítónk nagyon pessi­­mistikus nézetét a jelenlegi tüzérség becséről mi ma­gunk azon hatalmas benyomásnak tulajdonítottuk, melyet a próbalövés a jelenvolt katonákra tett, és hogy e benyomást­­ jellemezzük, elmondunk itt egy episodot, melyet kétségtelenül hitelt érdemlő oldalról hallottunk. A hadseregnek egy igen magas állású tagja, a­kinek befolyása első­sorban eszközölte, ah­ogy az ágyuk kérdése csak most nyert actuális jelentősé­get, a lövési eredményekkel szemben a következő nyi­latkozatra fakadt: »Itt nincs egyéb hátra, minthogy összes bronczanyagunkat eladjuk a zsibárusnak vagy a carlistáknak !« Ebben nyilvánult ez első le­verő benyomás, melyet ugyan későbben a pontos számszerű adatok némileg enyhítettek. Mint mondok, most már majdnem valamennyi lap a tüzérség reform­ja mellett szólal fel, és e felfogásban csak a szüksé­ges költség beszerzése tekintében mutatkozik eltérés, míg mi és az összes helybeli lapok a hadi budget fel­emelése eszméjét határozottan visszautasítjuk és az új anyagszer fokozatos beszerzését — feltéve, hogy csakugyan elkerülhetlenü­l szükségessé vált — csak annyiban találjuk helyén­valónak, a­mennyiben a költség az eddigi kiadási költségvetés keretén belül fedezhető volna, addig néhány bécsi lap megint a bőkezűség lojalitásában tetszeleg és a hajszál éles­ségéig bebizonyítja, hogy a tényleges létszám leszál­lításáról egyáltalán szó sem lehet. E fölött egyelőre nem akarunk vitatkozni, a fejtegetésekre még elegendő alkalmunk lesz. Ezúttal még csak egész határozottsággal azon émelygős feltevés ellen aka­runk óvást tenni, mintha e tárgynak első megbeszé­lése lapunkban »reclame«ra lenne visszavezetendő ; — az ilyen esztelen gyanúsítás ellen még többet felhozni felesleges dolog volna.« A »Neue Freie Presse« egyik kato­nai munkatársa, hivatalos adatok nyomán, a tüzér­ségi gyakorlatok eredményét így ismerteti: Az utolsó porosz-franczia háború eredményei után az összes európai hatalmak mélyreható refor­mokat eszközöltek tüzérségekben. E fegyvernem tacticáját a messze vivő, biztosan találó gyalogsági fegyverek alapjában megrendítették, úgy hogy azt újjá kell alakítani; a tactica lényegétől függő lő­­anyagot egy új csataszabályokhoz és az azokból szár­mazó növekedett igényekhez kell alkalmazni. Az osztrák-magyar tüzérség hosszas habozás után határozta el magát e reformra. Már 1866-ban számos hang a szerencsétlen háború tapasztalatai folytán oda nyilvánult, hogy csak a nyolcz fontos ágyuk feleltek volna meg, a négy fontosak igen köny­­nyűek és az 1500 lépést meghaladó távolságokban hatásuk bizonytalan, nem elegendő. Az akkor egybehívott tüzérségi bizottmány nem nyilatkozott ugyan ily határozottan, de tagjai nem zárkózhattak el azon nézet elől, hogy az ágyuk ha­tását fokozni kell. Az eddigi kísérletek nem vezettek a kívánt sikerre, mely annál nehezebben látszott el­érhetőnek, minél nagyobb igényeket formáltak a tüzérség lőtávolát illetőleg. Másrészt az idegen tü­zérségek hátultöltő aczélágyúi kitűnő eredményeket mutattak fel ez irányban. Ez ágyuk tetemes fölénye az osztrák-magyar lövegek túlnyomó részét képező négyfontosak felett elkerülhetlenné tevék tüzérsé­günknek legalább részleges új felszerelését. Angol, franczia és német fegyvergyárosok az osztrák-magyar tüzérség e helyzetét látva, felajánlot­ták gyártmányaikat. Az ajánlatok beható megvizs­gálása folytán a műszaki és administratív katonai bizottság úgy határozott, hogy a hadügyminiszternek a Krupp által ajánlott, gyűrűs hátultöltő, 8.7 cent­ űrméretű aczélágyúit fogja javasolni nagyobbszerű gyakorlati próbatétekre. Ezen ágyú csöve 2, méter hosszúságú, van 1.21 milliméter mélységű 24 vonata, a kerek zárókkel együtt 487.5 kilogrammot nyom. A töltény egyenlőre 2 */2 caliberű, u. n. kettős falazatú üres lövet négy külső rézgyűrűvel. A belső falazat képezi a lövet magvát, melynek ürege felveszi a robbanó töltést (0.19 kilogramm lőpor). A mag úgy néz ki mint egy jegeszedett test, mely két centiméter hosszúságú kis pyramisokból áll, melyeknek alapját csak vékony bordák kapcsolják össze. Ezen kis pyramisok a külső lövetburok belső falának megfelelő mélyedéseibe il­lenek. Ezen berendezés folytán a löveg, mihelyt a földre esik szét robban és 50—60 darab 1—5 latnyi és 20 darab egy latnál könnyebb darabokra pattan. A kettős falzatu üres lövet 6.315 kilogramm. A lö­­vettöltény 1.5 kilogramm lőport tartalmaz, a vetési töltény 0.4 kilogrammot, és pedig nagyszemü ágyu­­lőport. A mozsártalap falai préselt aczéllemezből v­a­­lók. A kerekek tengelyén a cső két oldalán két tüzér számára van ülés készítve. A szintén vasból készí­tett böröczön (Protze) és a talapon 51 hüvelykes u. n. Thonet-kerekek vannak, vaságyakkal, olyformán, hogy a sérült küllők kicserélésekor a kerekeket nem kell szétszedni. A cső és a talap együttvéve 985 ki­logrammot nyom. A teljesen felszerelt ágyú a böröcz­­czel és a benne elrakott 34 lövettel együtt 1782,5 kilogrammot nyom; 54 kilogrammal többet, mint a nyolczfontos bronz­ágyú; ha tehát a talap két tenge­lyülésén és a böröcz-ládán 5 tüzér ül, a befogott hat ló mindegyikére 357 kilogramm teher jut, a 8 fon­tosnál 348. A múlt nyári és ez idei kísérletek bebizonyí­tották, hogy a Krupp-féle 8-7 centimétert hátul töltők sok tekintetben többszörösen felülmúlják a 8 fontos elültöltőt. Lövéskor a lövet indulási sebes­sége a hátultöltőnél 473 méter, nyolczfontosnál 343 méter. A lövés által érintett tér 1­ s méter magasságú czélnál kétszer oly magas, az elérhető lőtávolok egy­forma emelkedési szögeknél majdnem egyharmadak­­korák, mint a nyolczfontosnál. Az 50 százalékos szórat a Krupp-féle ágyúnál 1000—3000 lépésnyi távolságban 12—21 lépés hossza 0.3—2.1 méter szé­les és 0.22—1.86 méter magas, míg a nyolczfontosnál 40—57 lépés, illetőleg 1.5­—5.8 méter és 1.33—9.5 méter. Az 1.8 méter magasságú czélba az aczélágyú­­ból 1000 lépésre 100°/». 2000 lépésre 89°/o 3000 50 % talál, míg a nyolczfontosnál 66, 27 és 10%. A vetésnél, (magas ivű­ lövésnél) a két ágyunem között nincs nagy különbség. Hogy a 8,7 centiméter­ ágyukkal szélesebb ala­pon lehessen a kísérleteket folytatni, Kruppnál meg­rendeltek egy fél üteget, (négy ágyú) és azt teljesen felszerelték. Ezen félüteggel múlt szerdán kísérletet tettek, melynél ismét kiderült a Kruppféle hátultöl­tők nagy fölénye a bronzágyuk felett. A 8,7 centimé­ter­ félüteg most a brucki táborba szállíttatik és ott fel fog használtatni a nagyobb tüzérségi gyakorla­toknál és a czéllövészetben. Valószínű hogy a gyalogütegek fegyverzésére a 8,7 centiméterű aczél hátultöltőket fogják elfogad­ni. Ezen valószínűség bizonyossága vált volna, ha sikerül az új löveg számára egy, hatásának megfelelő repeszt készíteni. A változott taktikai viszonyokkal és a lövetek nagy indulási sebességével szemben ez kissé nehéz feladat, de annak kielégítő megoldását már a legközelebbi jövő alkalmasint meg fogja hozni. A magyarországi községi jegyzők közti mozgalom, L. A. A társulati téren mindegyre élénkülőbb moz­galom uralt. Egyletek, társulatok keletkeznek, hogy a »Segíts magadon« elvénél fogva a polgári élet egyes térein nagyobb fejlődést eszközöljenek. Ámde feltűnő volt előttünk azon mély álom, melyben egy évtized óta a községi jegyzők, adminisz­­trátió gépezetünknek ezen kiváló szervei, szendered­­tek. Egy mozzanatot sem jegyezhettünk fel, hogy ők, kiknek soraiban sok, kiválóan képzett és mivelt fér­fiú áll, szellemi és anyagi érdekeik előmozdítására vajmi keveset tettek volna. Mi többször őszintén sajnálkoztunk ezen lethargián és örömmel láttuk volna, ha az alkotmányos szabadság szellemének or­szágszerte való terjedésével a községi jegyzők is társulás által egy tekintélyes testületté a végből alakultak volna, hogy a kar szellemi és anyagi érde­keinek fejlődését előmozdítsák. Sajnálattal észleltük, ámbár nem vagyunk tagjai ezen tisztes karnak, mi­ként erejük szétforgácsolásával egyesek esnek a leg­­ártatlanabbul sokszor a féktelen düh, a rosz akarat­nak áldozatul csak is azért, mivel egyes hatalmas falukortes kegyét elnyerni képtelenek voltak; fájt látni, miként a municzipális törvény világos szabvá­nya ellenére a becsületes törekvés és munka után sok évi szolgálatban elaggott jegyző minden alimen­­tátió nélkül hivatalából kidobatott, anélkül, hogy az érdemekben dús aggember, annak családja még a legkisebb nyugdíjban is részesült volna; azt is láttuk már nem egyszer, hogy a derék jegyző halála után, annak özvegye és apró árvái azon falu koldusai let­tek, melynek munkával és felelőséggel túlterhelt be­csületes tisztviselője boldogult atyjuk volt. Ilyen viszonyok között emelt a községi jegyzők érdekében az országház május hó 15-iki ülésében szól Temes megye egyike orsz. képviselője, O­n­o­s­­s­y Mátyás úr, interpellációt intézvén a belügyérhez, ha vájjon van-e tudomása a jegyzők mostoha sorsá­ról, valamint van-e szándéka intézkedni az iránt, hogy ezen kar a hozott törvény világos értelme nyomán nyugdíjban részesittessék ? Onossy úr interpallatiója után rögtön élénk mozgalom keletkezett különösen a torontáli és temes­­megyei jegyzők közt. Mohaupt Mihály, to­­rontálmegyei osterni jegyző volt az, ki lelkes felhívá­sokban szólt kartársaihoz, felhiván őket arra, hogy egyesülés által erőiket concentrálva, buzgón működ­jenek szellemi és anyagi érdekeik előmozdítására. Kartársai a lelkes férfiú intő szavát megértvén, Te­mesvárit gyűltek össze tanácskozmányra, melyen élénk részvét mellett elhatároztatott, hogy úgy az or­szággyűléshez, valamint a kormányhoz kérvényt me­­nesztenek az iránt, hogy a törvény szabványa értel­mében a becsületes szolgálatban elaggott jegyzők, úgy azok özvegyei és árvái nyugdíjt nyerjenek; elha­tározták továbbá azt is, hogy gyakoribb értekezések által a kar szellemi fejlődését is eszközölni és egyes hivatalos teendőkről értekezéseket tartani fognak. Ezen mozgalomhoz mindinkább többen csatla­koztak, és így már f. é. augustus havában létrejött a községi jegyzők második gyűlése Zsombolyán, Torontál megyében, Mohaupt Mihály el­nöklete alatt. Ezen gyűlésen főleg arról folyt a vita, miként lehetne egy általános országos jegyzők­ gyűlé­­sét Budapesten és egy országos jegyzők-egyletét lé­tesíteni. — Ismét Mohaupt Mihály, ki

Next