Pesti Napló, 1875. október (26. évfolyam, 224-250. szám)

1875-10-01 / 224. szám

224 máim Szerkesztési iroda: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. kiadó­hivatal: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a ki­adóhivatalhoz intézendők. Budapest, Péntek, October 1,1875. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Postán küldve , vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt,­ 3 hónapra . . . A frt — kr. 6 hónapra ... 12 » — » _ Az esti kiadás postai kü­lönkiödéseért felülfizetés tivnegyedek­kránt 1 forint. Az előfize­tés az év folytán minden hónapban megkezdheti, de ennek ha tm­úlv napján tü­rténik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. 28. évi folyam. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a KIAD­­Ó-HIT A T A LK A Barátok-tere, Arbstinellus-épület küldendők. gmmiiXvm&tmHKEtmemuamTaisa Előfizetési felhívás „PESTI SAPID“-ra. Oct. 1-jén belépő évnegyedes uj előfizetőinknek Feuillet Octáv regényének oct. 1-sejéig lapunkban megjelent részeit, h­a ez iránti óhajukat előfizetési megrendelésükben ki­jelentik, külön lenyomatban díjtalanul küldjük meg. Előfizetési árak : (reggeli és esti kiadás, 1­/2 legnagyobb év és közgazdasági melléklet .) Egész évre.........................24 frt. Fél évre .........................12 frt Negyed évre .... 6 frt. Egy hónapra .... 2 frt. psgr Az előfizetés Budapestre a » Pesti Napló« kiadó hivatalába (Barátok­ tere 7. sz. Athenaeum -épület) intézendő A »Pesti Napló« szerk. s kiadó­ hivatala. Budapest, sept. SO. Majdnem mindegyik angol lap gróf And­rá­ss­y s a berlini hivatalos lapnak a keleti viszonyokról szóló nyilatkozatait ma­gyarázva, czikkét azzal kezdi, hogy »mit mondott« , é­s azzal végezi, hogy »mennyi­ben lettünk okosabbak ?« Mindkét kérdésre a felelettel adós marad az angol sajtó szint­­úgy, a­mint e kérdésekre nem tudott felelni egyetlen európai lap sem. Meglehet, hogy a magyar delegativ kül­ügyi albizottságának jelentése alkalmával szintén ily megoldatlan kérdéseket vetnek föl. Ma is már azt látjuk, hogy a bizottság akart valamit mondani, de ez az akarat né­mileg módosult. Ellenben gr. Andrássy, a hallgatag diplomata, ki eddig csak a jegyzé­kek írását unta, de legújabban el kezdett szokni az élő szótól is, ezúttal sem akart semmit se mondani, de mégis mondott vala­mit, s ez a valami, a mi felől bécsi magán­­táviratainkból értesülünk, minden esetre ér­dekesebb, mint egy egész elhallgatott vörös könyv. A dolog, mint távirataink beszélik, a külügyi albizottság mai értekezletén történt. Falk előadó, ki a képr.­ház felirati bizottsá­gában is azt védte, hogy a felirati javaslat­nak bizonyos határozott szin adassék, ezút­tal azt ajánlá, hogy a külügyi költségvetésről szóló jelentésbe foglaltassák egy passus, mely­ben az albizottság a monarchia külügyeinek vezetéséről nyilatkozik Ezt elvileg elfogad­ták, az illető mondat fogalmazásával az elő­adót bízták meg, s ő munkálatát ma bemu­­tatá. A mondat szószerinti szövegét nem is­merjük ; távirataink azt állítják, hogy az helyeselte az eddigi külügyi politikát, s ugyanezt ajánlotta jövőre is. E felett két órai értekezés folyt. Gr. Andrássy ellenzé, hogy az eddigi politikai irányzat hangsúlyoz­­tassék zsinórmértékül jövőre is, s kiemelte a szabad kéz politikájának szükségét. Végre közvetítő indítvány fogadtatott el, mely va­lószínűleg szintén az előadótól származik, s a jelentés hitelesítése holnapra halasztatott, mi­dőn a jelentést be is mutatják a delegáció nyilvános ülésében. Ez a tényállás, melyről távirati úton értesülünk. Nem jelentéktelenek e kérdésben az egyes szavak, mert hisz ezek körül forgott a vita , de a főérdeket természetesen a dolog ényege képezi. Combinatiók és conjecturák­ra e történet nem alkalmatlan, s valószínű, hogy ezek özönével köszöntnek be. A­hol az emberek oly keveset tudnak, ott sokat sejt­hetnek, s a külügyi politika, mely rendes időkben is a kalandos conjecturák hálás tere, rendkívüli háborús időkben az ilyesmiknek nagyon gondozott melegágya. Megterem ott a legkényesb gyümölcs tél idejében is. Lehet, hogy nem fognak hiányozni a nyugtalanító magyarázatok sem. Azt a­­z Andrássyt, ki néhány év előtt azt nyilvá­­nítá, hogy az ő politikájának »kötött marsebe­­routája« van, szembeállíthatják a mai An­drássy­val, ki a »szabad kéz politikáját« pro­­clamálja, sikutathatják a monarchia külpoliti­kájának változandó irányát s az okokat, me­lyek e változásra ösztönözhették. Mi minket illet, mi ez alkalomkor is csak azt mondjuk el, a­mi valószínűnek látszik. Ha gr. Andrássy külügyminiszter a mai bizalmas értekezleten csakugyan lényegileg mindazt mondta, a­mit távirataink neki im­­putálnak, nyilatkozatai nagyon természetesen nem vonatkozhattak ama szövetségre, melyben monarchiánk az északi hatalmakkal áll.Rendü­letlen sarkköve ez összes külügyi politikánk­nak. Gr. Andrássy e szövetség létrehozásában hosszas éveken át lankadatlan buzgalommal s nem mindig hálás elismerés között fárado­zott ; — e szövetség létrehozása volt czélja mint magyar miniszterelnöknek, s midőn az Európát megrázkódtató háború igazat adott törekvéseinek, s ő vette át a monarchia kül­­ügyi politikájának vezetését, számos félreér­tés leküzdése után, e szövetséget oly sokra juttatható, hogy ma, a keleti bonyodalmak s az ezekkel járó látszólagos érdekösszeütkö­zések közepette, a fejedelem e szövetség bensőségét, mint »első­sorban« fennállót hangoztatta. E szövetség biztosítja Európá­nak s monarchiánknak a békét, s a külügy­miniszter alig ismerhet más czélt, mint hogy az érdekek megegyeztetése által e szövetséget még bensőbbé s még erőteljesebbé tegye. Ez nincs megírva semmiféle vöröskönyvben, de meg van írva hangosan szóló s kétségbevon­­hatlan tényekben, meg van írva a viszonyok­ban s meg van írva ama férfiú jellemében, ki ez időszerint külügyeinket vezeti. Gr. An­drássy, ki külügyi működését egykor a hit házőrző szerepéhez hasonlitá, ez államférfiú a béke embere, s a békét akarva, akarnia kell az ennek fenntartására szükséges eszkö­zöket is. Ez eszközöknek pedig nemcsak leg­főbb, hanem mondhatjuk, egyedüli ténye­zője ama szövetség, melynek létrehozásá­ban a külügyminiszter annyi évek fáradságos munkája árán törekedett. A nélkül is azonban, hogy ily nyugtala­­nító s a tények által c­áfolt combinatiókhoz folyamodnánk, adhatunk gr. Andrássy mai szavainak kellő értelmet és jelentőséget. Alig kell arra utalnunk, hogy mily különbség rej­lik a helyzetben, a között, midőn szélcsend uralkodik a politikai láthatáron, s fejedelmi bálok és vadászatok képezik a diplomatia eseményeit, — meg a között, midőn vihar közben csak a világitó tornyok látszanak, nagykövetek és consulok conferálnak s a há­ború zivatarai vonulhatnak az állam határai­hoz. Azt állítani, hogy nyugtalan időkben az utolsó jottáig azt fogjuk tenni, a­mit rendes időkben tettünk: olykor nem az erő, hanem a gyöngeség jele; nem okos következetesség, hanem balga makacsság. Épen a fő politikai irányhoz való következetesség követeli oly­kor a részletekben való eltérést;­­ a fődolog csak az, hogy minden út, Rómába vezessen. De van más ok is. Meglehet, hogy a magyar delegáció külügyi albizottsága, nem­csak a külügyi politikát bírálni, hanem azt — hogy egy műszóval éljünk — »csinálni« is akarta. Meglehet, hogy csak is erre vonat­kozott Andrássy gróf nyilatkozata. S ha így történt, teljesen igaza volt. A parl­amenti bizottság tarthat akadémiai értekezéseket a külügyi szövetségek hasznos vagy káros ol­dalairól , habár az ily értekezéseknek is rendesen több a kára, mint a haszna, ha e szövetségek aktuális érdekkel bírnak,­­ de alig van azon helyzetben, hogy bizonyos szövetségeket zsinórmértékül szabjon a kül­ügyminiszter elé. Sokkal több nyilvános és titkos tényező ismerete szükséges ehhez, mint a minővel a diplomatia körén kívül álló parl­amenti bizottságok rendelkezhetnek, s ha a külügyminiszter nyilatkozatai ilyes­mire vonatkoztak, ha a parl­amenti bizott­sággal szemben, az események és viszonyok szerint, »a szabad kezet« követelte,alig lesz elfogulatlan, a­ki neki e tárgyban ellent­mondhatna, a­mint, úgy látszik, ebben a bi­zottság is megnyugodott. Íme a benyomások, melyeket a delegá­ció albizottságában ma történt érdekes ese­mények bennünk felkeltettek. Az angol lapok föntebb idézett kérdéseit azonban csak akkor kérjük hangoztatni — midőn a külügyi albi­zottság jelentése előttünk lesz. A „Pesti Napló“ tárczája: úti levél Gráczból. (Radegund és Grácz. — Egy város »a zöldben«. — Bel a Schlossbergre ! — A rotunda szökőkutja. — A korcsolyázók tava. — A Jungfernsprunig. — Régi krónikákból) — Sept. 26. A ki Radegundon tiz hétig csatangolt mezít­láb, hajadon fővel, álmodott nyitott ablakok mellett s ivott »barmokkal köz italt,« a ki három próbás hydropatához illőleg úgyszólván kidőlt a hegymá­szásban, tanyázott csillagos éjen át a Schökl pyrami­­sának aljában, látta onnét a hajnalok­ leirkatlan szín­­változatainak pompájából előbukkanni a napot egész megragadó nagyszerűségében, látta közel 5000 láb­­nyi magasból a szép stájer földnek a Mura völgyé­ben festőileg elterülő fővárosát, megaranyozva a kelő nap vakító sugaraitól: az ellenállhatlan vágy rabjává lett önkénytelenül, azt e vonzó kép annyira lebilin­cselte, hogy lelke hevével vágyott közelébe s eleve e szép helyet szemelte ki nyugpontul vizi gyötrelmei­nek első kipihenésére. A radegundi vizivó kivétel nélkül Grác­ba ván­dorol vétkezni először ama szigorú paragraphusok el­len, melyeknek kényszere alá keserű önkénytességgel önmaga hajtotta fejét. Én hűségesen ragaszkodtam e paragraphusokhoz, sőt többször is felkerestem a fel­hők tanyáját,mint írva volt; nem csoda hát, ha foko­zott vágygyal siettem a helyre, melynek bájos fek­vése lelkemnek — onnét a magasból — annyi és annyi gyönyörteljes pillanatot szerzett. Nem a város magas, nem egyforma nagyságban emelkedő, újabb keletű utczáit jellemző, izletés épü­letei, nem azok gyakorolnak vonzerőt az idegenre, hisz mindezt fokozottabb tökélyben leli fel az ember itt is, ott is, hanem az a szeliden regényes kedves já­jék, mely a szép Stájerhon fővárosát messze körül­veszi, s az a sötét, árnyat nyújtó nagyszerű park, mely az egész várost befutja, azt mintegy pompás kert jellegével ruházva fel. Grácznak minden épülete úgyszólván egy-egy nyári lak. Felséges parkja azzá varázsolja mind. Csak a szorosan egymás szomszédságára utalt házak emlé­keztetnek bennünket, hogy nem a »zöldben« tévely­gőnk, hogy városba jutottunk, fővárosába azon kies földnek, melyet a természet lélekemelő szépségeivel oly gazdagul áldott meg. Lelkemből örvendettem, hogy a krónika itt nem emlékezik múzeumokról, képtárakról, gyűjte­ményekről, legalább nem olyanokról, melyeket a divatos utazónak a szó mai értelmében látatlanul nem szabad hagynia. A divatos utazó hírétől tehát, hála sorsom intézőjének, megmenekültem ez idő sze­rint. Óvtam magamat Baedeker vörös könyvétől is, ne­hogy kísértetbe hozzon netáni felfedezéseivel. Ma nem leszek divatos utazó, ma nem járom sorra a rendsze­rint évszázak hosszú sora előtt épült annyi és annyiféle stylü templomokat, ma nem lézengek műs­­értő arczokkal egyik teremből a másikba, mely mind megannyi hírneves gyűjteményeket tartalmaz, s nem bámulom meg mindazon épületeket, me­lyeken egy-egy ütött-kopott faragványra figyel­meztet minduntalan a szemfüles cicerone, beszélve arczának ismert fontoskodó tekintetével neveze­tességük, és voltak és műbecsük felől szakadat­lanul annyit és annyit, hogy jó­hiszemű szemlélő és hallgató csakhamar több bámulni valót talál e ficzkó betanultságán, mint fecsegésének felmagasztalt tár­gyain. Egyébként igazságot nekik ! Engem a beszé­des cicerone egy nemes vonása kibékít körmönfont hazudozásaival. Nyomát találtam bennük a lelkiis­meretnek. Kelepelésük teljes erejének kifejtésével napidijukat akarják kiérdemelni igazán. Isten veled hát, cicerone, mindig szolgálatkész mosolygó arczoddal ez alkalomra! Én a szabad ter­mészetet óhajtom élvezni itt is, nincs vágyam zárt helyekre, én nagyban kívánom látni azt a szelid ké­pet, melynek kis kiadásában annyiszor és annyiszor gyönyörködtem a felhők tanyájáról. Fel a Schlossbergre, a város gyönyörű park­ján, a város pompás kertjén át, melynek dús lombo­­zata árnyas fái alatt annyi apróság serdül fel ját­szadozva, annyi üdülő keres könnyebbülést és annyi élettől és munkától fáradt talál nyughelyét nehéz csontjai kipihentetésére. Itt-ott tisztás hely fogad, amott gonddal ápolt virágok élénk színe köszönt fe­lénk, tovább egy régi platánok sötét lombjával be­borított sétány kínálkozik, hova a napnak csak egy­­egy halvány sugara törhet utat magának. Ez a kép ismétlődik több és több élénk változatban, mig nem a parknak legtévesebb helyére jutunk s megpillant­juk egész nagyszerűségében a franczia művészetnek ama remekét, mely a bécsi közkiállitási rotunda helyé­­nek egyik legfőbb ékét képezé. Előttünk a rotunda hírneves medenczéje egész pompájában kiváncsiak raja által környezve, kik he­­tenkint kétszer élvezhetik e szép látványt, melynek az ünnepnap engem is véletlen részesévé tett. Nymphái öt napon át pihenőt tartanak, hogy utána mintegy újult erővel ömleszthessék üdítő sugaraikat, játszi változatokban. Valóban a legszebb látványok egyike és kétségtelenül legkiválóbb dísze a parknak! Tovább haladtam illatos fák árnyában s ön­kénytelenül emlékembe jutottak fővárosunk ilynemű ékességeket nélkülöző kopasz terei. Miért is nem gyönyörködhetünk mi e műremekben otthon ? És megvallom, nem fojthattam el egy bensőmben rejlő gonosz boszankodást Gráczváros alpolgármesteré­nek erélyes egyénisége iránt, ki gyors intézkedésével bennünket ugyancsak megelőzött. Melegen karolta fel az ügyet, s mint értesültem, a város főként neki köszönheti e fődíszét, honnét én egyenesen a Schloss­­bergre vettem utamat. Oly kényelmes és kellemes sétány vezet felfelé ezen a Mura balpartján mintegy négyszáz lábnyira emelkedő magaslatra, hogy alig telt el husz perez, s én már a gondozva parkírozott hegy fensíkjáról vethettem egy pillantást a legvonzóbb völgyek egyi­kére, melynek közepét a Mura vize szeli ketté sebes rohamával, egy pillantást e völgyet szegélyző hegyek hullámos alakzataira s a város közelében fekvő vil­lák festői szétszórtságu zajára. A messze távolban, észak-nyugat felé a stájer alpeseket látom elhúzódni eget verő s már itt ott fehérlő ormaikkal, közelebb északról a Schökl pil­­lantgat komoran felém, csúcsán örökös felhőkupo­lájával, alattam a Mura kanyargó vize által ketté­szelt város terül el jobboldalán feketén gomolygó füstfelhőkkel szétszórtan emelkedő gyárainak sűrű kéményeiből. Ez a város termelő része. A fogyasztó rész a folyam balpartján foglal helyet, hol a régi vá­ros a stylü házai mellett a modern ízlés nyer túl­súlyt az újabb építkezéseknél. Egyébként csendes minden, nincs semmi, a­mi nagy város zajára emlé­keztetne, pedig fellelhető minden, mit fővárosi igé­nyel. Mondják, hogy a saison beköszöntével itt is vi­­gabb élet váltja fel a mostani lethargikus nyugalmat. A »haute créme« még utazik, vagy közelben fekvő villáinak csendes magányában gyűjt rugékonyságot a tél élvezeteire. Üres minden, itt is alig jár valaki. Egy rokkant, ki néhányad magával a park-fel­ügyelői tisztet viseli, magyarázgatja nekem, hogy az a tó ott a város északkeleti részén, egy parkírozott erdő aljában szintén élénkebb napokat él, ha felszí­nét jég borítja. Ez az úgynevezett »Hilmerteich«, a korcsolyázók pályája. Déli részen a négy tornyu eggenbergi várkastélyra, Mária Teréziának valaha kedvencz tartózkodási helyére, figyelmeztet. Fölötte egy hidegviz-gyógyintézet emelkedik, melynek azon­ban Radegund közelsége miatt rövid létet jósol inva­lidásom. Megmutatta a gleichenbergi Kogelt is. Azu­tán figyelmessé tett egy szoborra, itt a hegynek ke­leti oldalán, melyet a város hálája emelt azon férfiú­nak kegyeletes emlékére, ki a Schlossbergnek denevé­rek és baglyok lakta romjait egy pompás kertté va­rázsolta. E szobor Weiden tábornok emlékszobra. Végül visszavezetett ismét a hegy északi oldalára, s biztositott, hogy délutánomat kellemesebben nem tölthetem, mintha azt ama meredek hegy magasá­ról ide tekintő romok, — Göstingvára romjainak — megszemlélésére szentelem. Igaza volt. Üdvözlöm érte szivesen. A kit a természet szépségei hidegen nem hagy­nak, a kit valamikor emelőbb érzet fogott el, midőn sűrü fák zöldjével benőtt, messze húzódó két hegy­­láncz sötét völgyében vándorolt, a ki e völgy mélyé­nek bűvös árnyékából gyönyörrel legeltette valaha szemeit a nap alkonysugaraitól bevont hegylán­­czok magaslatain, s kiben egy-egy pusztult rom­a hegy ormán mélyebb gondolatok szülője volt valaha, annak ajánlom, hogy ha valamikor a szép stájer föld fővárosa felé viszi útja, szenteljen egy kis időt azon vonzó, kedves völgynek, mely egy kis óra alatt a grá­­cziak legkedvenczebb Emausába, »Thal« nevű kies falucskába juttatja; és visszatértében ne feledjen egy pillantást Gösting várára, mely mintegy ezer lábnyi magasból­ romjaiban is büszkén tekint e kies völgy­be le ránk; és vándoroljon fel ama meredek szikla tetejére, mely ott a vár közvetlen aljában oly ijesztőn tekint a mélyben zubogó Mura folyamnak legvesze­delmesebb vízesésére. Alattunk a Mura hires »Wein­­zödl« hídja, melynek rohamos zuhatagja alatt anyai és annyi szerencsétlen vizjáró lelte vesztét; szemlé­lődésünk meredek pontja pedig a »Jungfernsprung.« Régi idők óta igy nevezik, egy szomorú törté­net óta még a tizenharmadik századból, a most rom­jaiban heverő lovagvárnak még virágkorából. Két ifjú versenyzett a vár széplelkű kisasszonyáért, Gös­ting Annáért. A hagyomány szerint nem szépsége bilincselte le őket. Lelkének szelid kék szemeiből kisugárzó nemes tulajdonai, szivének gazdagsága és tartózkodó büszkesége volt, miért a két ifjú bővült. Az egyiket szerette ő is, szerette lángoló szive első szerelmének szűzi hevével. A két ifjú párbajra kelt koruk szokásaként. A győztesé a lány­ hangzott a vár urának szava. S rövid néhány percz meggyil­kolta az ifjú leány szivét. A kit szeretett, lett az ál­dozat. Ám szív nélkül élni nem tudott és kedvese gyilkosának szerelmi üldözései elől kimenekült az ősi fészekből, ment, ment, mig nem egy ijesztőn meredek sziklára jutott, és ez mentette meg elviselhetlen fáj­dalmaitól örökre. Megölt lelkének hüvelyét a mélybe vetette, így maradt a késő utókorra a »Jungfernsprung« elnevezés. Búcsút vettem tőle, s még az éjjel a Semme­ring merész kanyarulatait tüntette elém futólag a hold szelid világa, most pedig hazám egy­­ik földjé­ről, egy örökké nyitott, vendégszerető falusi lak ba­rátságos födele alól emlékezem e szép napra. Sz. D. Budapest, sept. 30. (A pénzügyi bizottság) mai ülésé­ből esti lapunkban megjelent tudósítás befejezéséül megemlítjük még, hogy a bizottság végül a k­ő­­u­t­a­k előirányzatát tárgyalta, s azt — a nyitra-ta­­polcsányi út tévedésből felvett költségének törlése, s a »különleges építkezések« rovatának, valamint az előre nem látott, s »elemi károk helyreállítására« felvett kiadásoknak bővebb felvilágosítás kinyeréséig függőben hagyásával — meg is szavazta-A tárgyalás folyamában indítványoztatott a megyei utakon előforduló hidakra előirányzott 150.000 forint törlése, miután e csekély összeg a czélnak úgy sem felel meg, s csak arra való,hogy a miniszterek egyes vidékeknek kedvezményeket nyújtsanak. A miniszter szükségesnek nyilvánítá e tételt főleg azon megyék érdekében, melyek jó utakat s hidakat tar­tanak fenn, s segélyezés nélkül alig volnának ké­pesek kötelezettségeiknek eleget tenni.­­ A bizott­ság a tétel megtartását határozta el. (A szabályszerű őszi előlépte­té­s) a közös hadsereg körében az idén october 20-dikán fog közhírré tétetni,hogy az előléptetettek a megfelelő nagyobb fizetést a monarchia távolabbi ré­szeiben és már november l­sején élvezhessék. A tá­bornoki karban történő előléptetések közül különö­sen figyelemre méltó Catty K. vezérőrnagynak s a vezérkari főnök helyettesének előléptetése altábor­­nagygyá. Kívüle még Schmiger, Döpfner és Schönfeld vezérőrnagyok léptettetnek elő. — Különösen nagy lesz az előléptetés a gyalogság kö­rében, hol 28 százados őrnagygyá, 160 főhadnagy szá­zadossá, és 300 hadnagy főhadnagygyá fog előléptet­­tetni.­­ A tüzérség kebelében a tiszti iskolákból az idén kilépett valamennyi hadapród tisztté fog kine­veztetni. A vezérkar újjászervezésével összefüggő személyzeti változások csak dec­ember végén hozat­nak nyilvánosságra. (A magyar ipar érdekében.) A közlekedési minisztérium a vasutak igazgatóságait e napokban értekezletre hívta meg, melyben az elnöklő államtitkár, Hieronymi, az összegyűltekhez azon kér­dést intézte, nem óhajtanák-e, a hazai vas­ipar segé­lyezése czéljából sinszükségleteiket a rhonitzi vashá­morból fedezni. A válasz igenlő volt azon hozzáadás­sal, hogy a hazai és külföldi sinek árában különbség ne legyen. Ez nem lehet hátrány a kötendő üzlethez, vá­laszolt a miniszter helyettese, ki azonnal azon kér­dést téve hozzá, mily nagy az évi sínszükséglet az egyes vasutak részéről. Erre azonban a vasúttársu­­latok azon nyilatkozatot tevek, hogy jövőre meglehe­tősen sok aczél és annál kevesebb vassínt akarnak alkalmazásba venni. Rhonitz azonban aczélsíneket nem szállíthat, különben vassín szükségleteiket szíve­sen fedeznék Rhonitzból. Hieronymi államtitkár úr a szintén jelenlevő rhonitzi vashámor képviselőjétől meg akarta tudni, mily összegbe kerülne a rhonitzi vas­­hámor olyképeni berendezése, hogy ott aczélsinek is gyártathassanak. A felelet 150 ezer frtot jelzett e czélra elégsé­gesnek. Ezzel végződött ezen értekezlet, melynek tár­gya legközelebb a minisztertanács elé fog hozatni. (A consulok levelezése a herczego­­vinai lázadókkal.) Az idegen consulok és a herczegovinai lázadók vezetői, mint Ragusából jelen­tik, az ismeretes kiegyezési alkudozások alkalmával következő két okmányt váltottak. I. Ljubobratics Mihálynak, Petkovics Kukának, Vukalovics Trifkonak a sjemachoi táborban Bego­­visténél. Kormányaink parancsából találkozást ké­rünk a herczegovinai keresztyének helyzetének meg­beszélése czéljából. Ez értekezletre mint barátok jö­vünk minden memur (török meghatalmazás) és askers és zaptics (katonák és török rendőrök) nélkül. Fogadjátok üdvözletünket stb. Trebinje 1875. sept. 5-17. W­assies, Lichtenberg, Duran­do. (P. H.) II. E felhívásra a lázadók jegyzőkönyvvel vá­laszoltak, mely a bevezető szavak elhagyásával így szól : 1. A többi herczegovinai vezető nélkül Ljubo­­bratics Mihály, Petkovics Luka, Vukalovics Trifko a hatalmak consulaival értekezletbe nem bocsátkoz­hatnak, minthogy a jelen lázadás egész Herczegovi­­nának lázadása. 2. Hogy minden vezér összegyűlhes­sen, ahhoz idő kell; e végből néhány napi fegyverszü­net létesítendő. 3. Fegyverszünet esetén a török csa­patok ama hadállásokban maradjanak, a­melyekben a fegyverszünet megkötése napján vannak, s a törö­köknek Trebinjébe a mindennapi élelem beszállítása csak a lázadók őrségén át engedtetik meg. 4. Az értekezlet helyéül vagy a montenegrói, vagy az osztrák határ egy pontja választandó. 5. Az értekező bizottság európai biztosokból álljon bárminő török képviselő kizárásával. 6. A meghívások európai biz­tosok által eszközöltessenek. Brezenik 1875. Septem­ber 7/19. Aláírta : Lyubobratics, Petkovics és Vuka­­lovics nevében, a legfőbb meghatalmazott, dr. Kosta Gruica. A költségvetés s a reformok. —­­ sept. 30. Az 1876. évi államköltségvetés előirány­zatának tekintélyes számú apró és nagy fü­zeteiben ezúttal is gazdagon vannak a statis­­tikai és pénzügyi adatok fölhalmozva. Néhol megvilágítják a kormány előterjesztéseit és tervezeteit, de gyakran az áttekintést nehe­zítik s nem mindenütt bírják eloszlatni a két­séget az iránt, hogy a kormány az előirány­zat összeállításában csakugyan elment-e a takarékosság szélső határáig. Másrészt, úgy­­látszik, bizonyos félreértés uralt azon rész­ben, hogy mi értendő az igazi, az államnak valóban javára való takarékosság alatt? Pénzt időlegesen takarítani lehet igen egy­szerűn úgy, hogy például az állami vállala­toknál megakasztjuk a készletek beszerzését, felfüggesztjük a favágatást s javadalom nél­kül hagyunk bizonyos gazdasági és kultus­­izélokat. De ez­­ tulajdonképen nem meg­­takarítás, mert mindez rövid idő múlva meg­­boszidlja magát a bevételekben is. Az admi­nistrate egyszerűbbé s jobbá tételében keres­sük mi az igazi megtakarítást; ennek ma még nem sok a nyoma, mustrálja a tényt a földművelés-, ipar­és kereskedelmi, valamint a vallás- és köz­­oktatásügyi minisztériumok költségvetésének előirányzata. A kereskedelmi minisztérium budgetje 1874 óta már folytonos apadást mutat. Akkor 11,373.570 forint, 1875-re 10,804.450 frt jön megszavazva. Most az elő­irányzat csak 10,478.412 frt, így a miniszté­rium valami nagy hatást gazdasági viszo­nyaink javítására ismét nem lesz képes ki­fejteni. Egészben véve ez az előirányzat a jelen évi összegektől csak itt-ott tér el, s a különb­ség a kettő között a négyszázezer frtot alig haladja meg. A közoktatásügyi minisz­térium budgete szintén a jelen évi szükséglet alapjain nyugszik. A pénzviszonyok sanya­­rúsága folytán itten is sokféle nagy jelentő­ségű közművelődési czél és feladat ismét a jövőtől várja valósítását. Kiváló figyelmet érdemel az igazság­ügyi költségvetés ama nagy átalakulás következtében, mely tudvalevőleg bírósági szervezetünkön egyrészt már megtörtént, másrészt pedig kilátásba helyeztetett. Igaz­­ságü­gyi budgetünk a folyó évre 10,488.117 frt rendes szükségletet mutatott, az idei elő­irányzat 9,871.364 frt, s így az egész apadás 616.753 frt, míg viszont a nyugdíj-szükséglet 65.000 frtnyi többlettel van fúlvéve. A fenntebbi költségapadásból kerek számban csak 8.000 frt jut a központi igaz­gatásra; a felebbviteli bíróságok és főügyész­ségek czímén szintén igen kis összegek szere­pelnek megtakarítások fejében, s a költségve­tésből nem vehető ki, hogy az igazságügymi­­nisztérium felebbviteli bíróságaink reformjá­nak eszméjével foglalkoznék, s az e czimeken szereplő csaknem 1.200.000 frtnyi szükség­letben jelentékenyebb s igazságszolgáltatá­sunk érdekében is kívánatos javításokat ké­szítene elő. A fentebbi megtakarítás fő része az első­­folyamodású bíróságok czimeire esik. A kir. törvényszékek és járásbiróságok szükségleté­ben a minisztérium a már feloszlatott húsz s a még feloszlatandó törvényszékeknél 1876-ra 485.332 frtnyi költségapadást remél. E bíróságoknál az összes alkalmazottak száma Budapesten 420, a vidéken 5 373 egyén, kikhez a királyi ügyészségeknél a fő­városban még további 119, a vidéken 1993 egyén csatlakozik. Ez utóbbi czímen a mi­nisztérium 138.078 frt megtakarítást remél. Az elsőfolyamodású bíróságok leszállítása folytán azonban a nyugdíjak 32.821 írttal szaporodván, a reductió országos hatású rendszabályának pénzügyi eredményei egye­lőre elég csekélyre devalválódnak. Sőt igen valószínű, hogy még a jövő év folyamára előirányzott ezen megtakarításokat sem lehet egész terjedelmükben valósítani. Egészben véve sem itt, sem a többi mi­nisztériumokban nemigen látszik nyoma azon

Next