Pesti Napló, esti kiadás, 1876. május (27. évfolyam, 100-125. szám)

1876-05-01 / 100. szám

100. szám. Budapest Hétfő, május 1.1876. Szerkesztési iroda­­ Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap Mellem! részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Barátok­ tere, Athenaeum-épület. Alap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők. ESTI KIADÁS: ______________27. évi folyam. Előfizetési feltételen:: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra 6 frt — kr. — 6 hónapra 12 frt — kr. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bár ■ely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a Festi ISTapló kiadó­hivatalába Budapest, Barátok­ tere, Athenaeum-épület küldendők. Budapest, május 1. Az Ausztria és Magyarország közötti kiegyezés még nem létesült, de ennek megtörténte legközelebbre várható.Tre­­fort s Péchy miniszterek tegnap reggel Buda­pestre érkeztek; a többi miniszter még Bécs­­ben van s folytatja a tanácskozásokat. Trefort miniszter tegnap és ma a szabadelvű párt clubjában volt s tudósítá a párt tagjait a bécsi tárgyalások menete s várható eredményéről. A mint hírlik, a tárgyalások tegnapi stádiuma a következő volt. Az osztrák és a magyar kormány közötti értekezletek sikerteleneknek bizonyulván be s egyéb közvetítő javaslatok sem találván magyar részről elfogadtatásra, a magyar kor­mány lemondását nyujtá be, a mit azonban ő Felsége nem fogadott el. A magyar és az osztrák kormány kö­zötti tárgyalások utolsó stádiuma a követke­zőből állott : a) a vámtételekre nézve teljes egyetértés jött létre; a két még függőben levő pont is elintéztetek; b) a vámrestitutiók ügyé­ben az osztrák kormány elismerte a magyar követelések jogosultságát s kész ennek meg­­felelőleg újabb rendezkedésre ; c) a fogyasz­tási adók ügyében mindkét fél szigorún meg­tartó álláspontját s e tekintetben semmi újabb egyezmény sem várható. A bankügyben is hosszú ideig foly­tak a tárgyalások, s ha jól vagyunk érte­sülve, a magyar kormány végre a követke­zőkbe foglalta ultimátumát : a) a bank­jegy közös; b) a bank éretalapja a quóta arányában megosztatik. A Magyarországra eső rész Budapestre szállíttatik, s az ennek alapján kibocsátandó bankjegymennyiség (mintegy 80 millió) kizárólag Magyaror­szágban értékesítendő; c) a magyarországi igazgatótanácsnak nagyobb önállóság jut, mint ezt az osztrák kormány eredetileg ter­vezte ;d)a közös felügyelő tanácsot ő­felsége nevezi ki. Azt halljuk, hogy az eredeti közös bank­tervnek a magyar kormány által történt e módosítása megnyerte ő Felsége helyben­hagyását , de az osztrák kormány tegnap estig nem fogadta el. Tegnap estére volt kitűzve az osztrák min. tanács, melynek e terv felett kellett nyilatkoznia. A budapesti beavatottabb politikai kö­rökben azt hiszik, hogy azon esetben, ha a magyar kormány által módosított s a fön­­tebbiekben ismertetett bankterv elfogadásra talál (a­miben alig lehet kétkedni), az új ki­egyezés a föntebbi sorokban előadott módo­­­zatok szerint, a fogyasztási adók kérdésének ezúttali elejtése, illetőleg a quótatárgyalá­­sokig való elhalasztása mellett, a két kor­mány között megköttetik, a­mi azonban még nem történt meg, s valószínűleg ezért jelenti azt az alábbi sürgöny, hogy »a helyzet válto­zatlan.­­ Fontosak s — a béke érdekében — ör­vendetesek a hírek, melyeket a fölkelés szín­helyéről veszünk s melyek alább olvashatók. Mukhtár pasa fényes győzelmeket aratott a fölkelőkön s bevonult Niksics várába. Ez esemény bizonyára lényegesen hozzájárul a török pacificatió sikeréhez. A vasárnapi bécsi és budapesti lapok a tárgyalások menetéről semmi újabb részletet sem közöltek. Annak előtüntetésére, hogy a helyzetet kormánypárti körökben miként jel­lemezték, idézzük a »Hon« következő híreit: A Tisza-cabinet lemondása elfogadva nem jön. Mert legfelsőbb helyen határozottan ragaszkodnak azon elvhez, hogy egy többséggel bíró kabinetet el­bocsátani és úgy oly embert bízni meg kabinetalakí­­tással, kinek törpe minoritása lenne, nagyon nehéz dolog. A miniszterelnök még hétfőre sem helyezte kilátásba lejövetelét, a­mi arra enged következtetni, hogy az alkudozások mégis némi sikerrel kecsegtet­nek , mindenesetre többel, mint csütörtökön, mikor Tisza megnyita lemondását. Andrássy nagy súlyt fek­tet Tisza­­ maradására, de az ő lemondásáról nem volt szó. Más combinatiók Bécsben eddig elő sem fordultak, úgy, hogy irányadó körökben más név fel sem merült. Csupán magas katonai körökben emle­getik Sennyey nevét, de ezek csak egyéni sympathia­­képen és nem irányadásképen vehetők számba. A budapesti börzén szombaton este a bécsi hírekre általános hausse volt. A múlt héten is a keleti viszonyok alakulata foglalkoztatta Európa figyelmét. Aggasztó híreket terjesztettek az orosz kor­mány beavatkozási szándékairól, melyekre nézve az »Agence Gen. Russe« ápril 28-tól következő sürgönyt küldött szét: »Azon kül­földi táviratok ellenében, melyek azt állítják, hogy Oroszország a hatalmaknak Herczego­­vina autonómiáját indítványozta, mi azon helyzetben vagyunk, hogy azon biztosítást adhatjuk, hogy Oroszország ragaszkodik a status quo fentartásának programmjához, ha a török politika a keresztények helyzetének javítása ügyében komoly biztosítékokat ad; ettől Oroszország csak az öt nagyhatalommal egyetértésben fogna eltérni. De a porta viszont ragaszkodik hozzá, hogy Niksitzet minden áron csak fegyveres erővel lássa el élelmi­szerrel. Nikita fejede­lem a lázadókkal a vár élelmezése ügyében alkudozik; ez utóbbiak beleegyeznek azon feltétel alatt, hogy a porta az új fegyverszü­netet elfogadja s arra kötelezi magát, hogy a fegyverszünet idején csapatait nem szaporítja. A portától fog tehát a béke függeni.­ Ezek szerint az orosz kormány csak feltételesen ki­­vánja a statusquo fenntartását. Ha a porta e feltételeket nem teljesíti, úgy ő is más javas­latokkal készül előállani. Már pedig a porta e feltételek elsejét, mely Niksicsre vonatkozik, egyáltalán nem akarja teljesíteni. Oroszország ugyanis azt szeretné, hogy a montenegrói fejedelem útján nyerjen Niksics erőd élelmi­szereket, s így a porta a fejedelem lekötelezettjévé váljék. De Konstantinápolyban e baráti szolgálatot se­hogy sem akarják igénybe venni, hanem megparancsolták Mukhtar pasának, hogy minden áron utat törjön magának Niksicsig. Mukhtár ápril 28-án indult el igen nagy se­reggel az expeditióra. Hir szerint három na­pon át a Duga-szorosban ismét rendkívül vé­res harczok vivattak , s a távirat azt jelenti, hogy a török sereg ezúttal csakugyan elérte Niksicset. Ha e hir valónak bizonyul, a herczego­­vinai mozgalom súlyos csapást szenvedett s a porta, Montenegro minden támogatása nél­kül, igen nagy diadalt aratott. A héten a keleti eseményekre vonatkozó­lag sok mindenféle hír keringett. Azt írták, hogy Ausztria-Magyarország meg fogja szál­­lani Boszniát. A »Nordd. Alig. Ztg,« mely a hírt közölte, tiltakozik azon állítás ellen, mint ha Berlinből ajánlanák ez ad­ást a bé­csi kormánynak. A »Nordd. Alig. Ztg« — írja a lap — csak azt mondotta, hogy ha Ausztria kényszerítve látná ily lépésre magát, hogy az égés elterjedésének határt szabjon, ezt csak a hatalmakkal egyetértésben tenné.« Azt is beszélik, hogy a porta maga fordult a hatalmakhoz segélyért, mire nézve most azt jelentik, hogy nem fegyveres, hanem erkölcsi közreműködésre hívta fel a kak­abineteket. Végül fölemlítjük, hogy legújabban újra so­kat beszélnek a három császár személyes ta­lálkozásáról, mely május 11-én Berlinben fogna megtörténni. A német politika is élénk volt a héten. Delbrück miniszter visszalépése nagy zajt keltett, melyet a hivatalos világ minden meg­nyugtató nyilatkozata sem bírt egészen elné­mítani. Maga Bismarck herczeg is kijelentette, hogy a visszalépés kizárólag egészségi okok­ból történt s nem függ össze a politikával. Delbrück utóda Hoffm­ann hesseni miniszter lesz. A porosz képviselőház tavaszi mun­kálkodását a múlt hétfőn kezdette meg. 26 -án indult meg a sokat emlegetett vasúti törvény­­javaslat tárgyalása, mely igen heves vitákra adott alkalmat. Bismarck herczeg ismételve részt vett a tárgyalásban. A ház ápril 29 -én hat órai vita után 206 szóval 165 ellen má­sodik olvasásban is elfogadta a törvényja­vaslatot. Az angol nemzetnek a múlt hét nem igen kellemes ajándékot hozott. Az uj czim­­törvény elfogadtatván,azt formaszerüen kihir­dették s igy jövőre Victoria királyné India császárnője czímét is viselendő, a­mibe a ha­zai közvélemény nem igen akar belenyugod­ni. A királyné ez eseményt Windsorban, ápril 28-kan kelt proclamatióban közölte alatt­valóival. A franczia politika meglehetős csön­des volt. A megyebizottság ülésszaka min­den kiválóbb incidens nélkül indult meg. Az olasz kamra ápril 25-én, a román tör­vényhozás ápril 27-én kezdette meg műkö­dését. A „Pesti Napló“ tárczája. B e 11 a h. — Regény. — Irta : Feuillet Octáv. (Francziából.) XI. — Folyt. — De a katonák már elállották az ajtót, a két re­publicans tiszt hüvelybe tett karddal, fedetlen fővel a salonba lépett. ..Uraim, mondá Francis, a kastélyt körül­vettük. Önök foglyaim. Percznyi szünet követte e kijelentést. Andrée, midőn észrevette bátyját, felsikoltott; halálos sápadt fejét lehajtotta; az ártatlan áldozat összeesett, mint a virágszál, mit a sarló levágott. Hervé odasietett, hogy felemelje, de Bellah megelőzte. Alix segítségé­­gével az átétt testet egy karszékre emelte, és a szé­ket egy ablakhoz vitte, melyet kinyitott. Pelven a marquis felé fordult. — Uram, mondá, ez a szerencsétlenség nem az én művem; én nem láthattam előre, nem akadá­lyozhattam meg. Nem remélem, hogy méltányolni fogná az érzelmeket, melyek szembeállanom ösztö­nöztek a szörnyű megpróbáltatással, mely reám vá­rakozik. Csak azt akarom mondani, hogy itt hatalmam és jogom csak a könyörgésre van. Esedezem uram, de súlyosbitsa a csapást azzal, hogy ellentállást fejt ki, melynek úgy sem lehet sikere. Számítson e fiatal­­ tiszt szavára, ő a fővezér teljes bizalmát bírja. — Ön akar megnyugtatni ezen úr megbízható­sága iránt, de ki nyugtat meg az ön megbizhatósága iránt ? kérdé a marquis. — Szóljon, Francis úr, felelt Hervé, de tartsa szem előtt, hogy ez urak most nem védhetik magukat a bántalom ellen. — Pelven azután félreállott, moz­dulatlanul állott a fal mellett; úgy látszik arra tö­kélte el magát, hogy a történendőkben nem vesz részt. Francis intett a katonáknak, hogy távozzanak, azután szólni kezdett: — Uraim, magam is aligha vállalkoztam volna e feladatra, ha a fővezér nagy­lelkűsége nem tette volna oly könnyűvé. Ő, tudni­illik a követk­ző feltételek felajánlására hatalmazott fel: (itt a fiatal hadnagy azután elmondta a már em­lített feltételeket). A royalista vezérek meg voltak lepetve, hogy Hoche a foglyokkal ily kíméletesen akar bánni és a nők iránt oly udvarias bánásmódra utasította tiszteit. — De uraim, folytatá Francis, meg kell je­gyeznem, hogy tábornokunknak nincs hatalma a bu­kott királyi család egy tagjával saját kénye szerint rendelkezni; önök legtöbben fogják tudni, hogy van-e köztük valaki, kit ez a kivétel fenyeget. Midőn Francis elmondta ezeket, a marquis rö­vid tanácskozást folytatott vendégeivel. Liliom azu­tán így felelt a republicánus tisztnek: — Az, hogy az ön tábornoka ily nagylelkű, nem lep meg bennünket. Tudjuk, hogy ígéretei fel­érnek tettekkel. De fájdalom, tudjuk azt is, hogy van nálánál nagyobb hatalom is, mely minden ígéret el­lenére kiragadhatja kezéből a foglyokat. Pedig e le-­­hetőségnek nem akarjuk magunkat kitenni, sem ez­­ urak, sem én. Kado! álljon ide mellénk... A kerülő engedelmeskedett és gazdája mellé sietett. — Hogy értsem ezt uram, tán csak nem jutott eszükbe... — Magukat védelmezni ? De igen, uram. Tud­juk, hogy a harcz egyenlőtlen, de az önök katonái is pórul járnak ha nem lennének vezéreik. — Liliom e szavakkal hóna alá vette karját, pisztolyt rántott és megtöltötte.Társai követték a példát.E fenyegető moz­dulatra Kergant k. a. és a kerülő leánya térdre rogy­tak a karszék mellé, melyen Andrée még mindig al­­éltan hevert. Francis egy lépést hátrált és szintén pisztolyt rántott; azután egy nyugtalan tekintetet vetett Hervére; ez keresztbe font karokkal, nyugodt, szinte közönyös magatartással állott a fal mellett. A zajra a gránátosok, kik a szomszéd szobá­ban voltak, az ajtóhoz siettek. — Álljon félre hadnagy úr, kiáltott az egyik katona, mert úgy nem lehetünk. — Uraim, ismétlő Francis indulatosan, még egyszer kérem önöket, legyenek könyörülettel e sze­gény hölgyek iránt . . . — George, vágott közbe Liliom szörnyű indu­latossággal, feleljen ennek az urnak. — Azután Hervé elé állott: — Pelven parancsnok, védelmezze magát. Hervé megrázta fejét és nem mozdult. Liliom meglepetten hátralépett, ajkain sajátságos mosoly játszott, mely arczának majdnem vad kinézést adott; eltökélten felemelte a pisztolyt, de egyszerre, mintha a görcs jött volna karjába, elejtette a fegyvert. A halálos tusa vészt jelentő nesze közepette irtózatos, hosszú kaczaj hangzott fel, hogy valamennyi jelenlevő ereiben megfagyott a vér. Siri csend állott be. — A nővérem, suttogó Kergant úr és reszkető­­ kézzel az ablak felé mutatott. Minden szem oda irán­­­nyúlt; a chanoinesse ott állott Andrée mellett a nyitva hagyott ablaknál; szeme künn tévedezett; folyvást nevetett, de a kaczaj közbe-közbe zokogásba ment át. Egyszerre a jelenlevők felé fordult, lassú léptekkel fivére felé ment. — Miért nem nevetnek ? — szólalt meg. — Furcsa emberek... Hát sohse láttak lakodalmat ? Mihelyt a hegedűk itt lesznek, tánczolni fogunk . . . ők nem fognak késni... mert a vőlegény már elin­dult ; nincs messze és ő fiatal... Ez urak nyilván meg vannak hiva ? Tán rokonok ?... Sok rokonunk van Bretagneban... megmondom a királynak. Jean, adjon ide székeket... Uraim, nem akartam önöket megsérteni... Bele szép az éj... azt hiszem künn jobb lesz tánczolni... és itt nincs elég levegő... nem tudom... mi ez, szent Isten. Az öreg­asszony egyszerre irtózatos hörgést hallatott, feje hátra ha­nyatlott, egy éles sikoltással aléltan fivére karjaiba rogyott. Republicánusok és royalisták mintegy megme­­revedten nézték a borzasztó jelenetet, megfeledkeztek viszályról és veszélyről. George vad arcza is ingado­­dozást, levertséget mutatott. Liliom néhány szót sú­gott neki, azután vállat vont és resignált arczc­al az ifjú hadnagyhoz lépett. — Itt vannak fegyvereim, uram mondá. Elég volt a bajból egy éjjelre. Készen állunk önöket kö­vetni. Meg vagyok győződve, hogy Kergant úr nem hazudtol meg. — A marquis igenlőleg bólintott. Francis egészen udvariasan sajnálkozását fejezte ki, hogy ily családi szerencsétlenséget okozott; és hogy ezt még tetézni kell, a­mennyiben Kergant urat e helyről, hol most oly nagy teendője van, el fogja ve­­­zetni, mert nem halaszthatja az indulást egy perc­ig­­ sem; egyúttal kijelenté, hogy csak Liliom, George és J­a­marquis mennek vele; a többi lakók itt maradnak, pár óráig le lesznek tartóztatva, mert ő lebontatja a hidakat, nehogy valaki segítségért fusson. Francis rögtön ki is adta a parancsot, hogy a kerti hidat szét kell bontani. A chanoinesse e közben magához tért aléltsá­­gából, de bizarr, összefüggés nélküli feleletei arról tanúskodtak, hogy esze még nem jött meg, sőt attól lehetett tartani, hogy ez az őrültség, épen mert csen­des, tovább fog tartani. Andrée is magához tért már, Hervé nyakába borult és fivére keblén sza­bad folyást engedett csendes fájdalmának. Kergant úr észrevette, hogy Liliom és George a szomszéd szobában vannak, odafordult gyorsan Francishoz! szabad lesz családomat viszontlátnom uram ? — Kétségkívül, uram. — úgy hát nem is búcsúzom, felelt a marquis és kisietett a szobából. Pelven szó nélkül felemelte nővérét és lefek­tette a pamlagra, melyen Bellah helyet foglalt. Mi­előtt kiment, még egy tekintetet vetett Kergant kis­asszonyra, odamutatott Andréera és Francis után ment, ki a pitvarban összeszedte embereit. Rado nem akarta urát elhagyni és csatlakozott a foglyokhoz. Mikor a katonák a híd deszkáit az árokba szórták, Francis felszólította Liliomot, adná becsületszavát, hogy nem tesz szökési kísérletet. Li­liom nevetett és megadta becsületszavát, hogy el fog követni mindent, csakhogy elszabadulhasson. (Folyt, köv.) Budapest, május 1. (A földhitel részvény társulat) köz­gyűlése élénken foglalkoztatja még mindig a fővárosi üzleti köröket, azon nevezetes érdekek miatt, melyek a piaci és ama bankintézet közt fenforognak. Ugyan­is az újabb bankvállalatok közül a földhitelrészvény társulat volt az egyedüli, mely a válságot kiállotta s noha sok üzletek — a végvidéki adóüzlet és a gr. Festetich György jószágainak kibérlése által — te­temes veszteségeket szenvedett, ma ezen üzleteket lebonyolítván, a veszteségeket bírván s alaptőkéjét reducálván, nyolcz millió tiszta vagyonnal bír, melynek kisebb része földbirtokban és házában be­fektetve, másik túlnyomó része szolid kezeléssel a fővárosi kereskedés és a vidéki takarékpénztárak váltói escomtírozására szolgál. Az intézet hosszú vajúdások után, tehát most jutott abba a helyzetbe, hogy tisztázta magát, s pénzzel, hitellel s üzleti ösz­­szeköttetésekkel bírván szebb jövőnek nézett elé. Érdeme ez azon férfiaknak, kik nehéz viszo­nyok közt az intézet vezetése körül kitartottak, s kiknek becsületes hírneve és kezelése megmentette a fővárosnak a földhitelrészvénytársulatot akkor, mi­dőn hatalmasabb társai az anglo és francobank új befizetések árán sem bírtak megmenekedni s a mu­nicipals bank is nagy veszteségeket szenvedett. Annál kínosabban lepte meg piaczunkat a hir, hogy a földhitelrészvénytársulatot is veszély fenye­geti és pedig Bécsből, hol bizonyos üzleti körök, meg­szagolván, hogy itten készpénz van, az Erlanger ház­tól megvették a részvények nagy részét — 28.000 darabot — s ezek segélyével oly üzletekre, vagy épen »liquidatióra« akarják szorítani a budapesti intéze­tet, melyek által a pénzt innét el és Bécsbe felvinnék »maguknak.« Az ily hírek terjesztésére akadnak »vállalkozók« s az eredményt a múlt szombati botrá­nyos közgyűlésben láttuk. Hogy a botrányt mindenkor elitéljük, akkor is, ha a botránykeresőknek egyben másban igaza van, magától értetődik, mert tisztességes emberek, oly érdemes és közbecsülésben álló férfiakkal szemben, milyenek a földhitelrész­vény-társulat eddigi igazgató­ságát képezték, becsületérzésből sem folyamodnak a botránycsinálás rút fegyveréhez. Az urak közt, kik ama közgyűlésben mint ellenzék szerepeltek, vannak olyanok, kik — német nyelven szólva — »krakehle­reknek« ismeretesek, s minden közgyűlés alkalmával hasonló szerepléssel igyekeznek föltűnni. Ha a buda­pesti részvényeseknek, mint a magyar piacz érdekei képviselőinek van okuk félni a bécsi részvényesek túlhatalmas consortiumának eddig ismeretlen tervei­től; ha valóban meg akarják menteni a földhitelr­ész­­vény­társulatot és annak tőkéjét a budapesti üzletnek , annak nem az a módja, hogy botrányok által aláás­sák az intézet hitelét és lehetlenné tegyék jó hírnevű magyar embereknek az igazgatóságban való részvétel, ezért az ily eljárás következménye épen az ellenke­ző, az t. i. hogy az intézet rész kezekbe kerül, kiszi­­vattyúztatik és tőkéi a liquidatio útján elvándorol­nak Bécsbe. Ezt, mi a jelen hitelszű­k viszonyok közt csa­pásnak tartanók a magyar piaczra nézve s elkerülve szeretnék látni. Függ pedig ez az újon választott igazgató tanácstól, melynek éberségén áll, hogy a bé­csiekkel semmi oly üzletbe ne bocsátkozzék, melynek következtében a rájuk bízott intézet kárt szenvedne, vagy fennállásában veszélyeztetnék. Minthogy a ke­reskedelmi törvény értelmében az igazgató­tanács többsége magyarokból áll, rajtuk lesz gondoskodni, hogy a hiresztelt veszélyek be ne következzenek s ezt a magyar közönség tőlük, kikre e tekintetben első­sorban nehezedik a felelősség súlya, joggal meg is várja. Ismételjük, ezzel ők felelősek saját reputatió­­juknak, a részvényeseknek, a közjónak és a közvéle­ménynek. Ez oly nevekben, mint Horváth Boldizsár, Ho­­dossy Imre, Szarvasy Albert stb. méltán keresi és látja annak garantiáját, hogy semmi olyas nem fog történni — ha ugyan terveztetnék is , mi az inté­zet rendszeres kifosztására vezetne, melynek ők áll­nak élén. Mi tehát csak azon óhajunknak akarunk kife­jezést adni, hogy az új igazgatótanács és felügyelő tanács ne engedje magát feladatától visszariasztani a megtörtént botrány által, hanem igenis iparkodjék a földhitelrészvénytársulatot fenntartani és minden, bárkitől és bár honnét fenyegető veszély és minden­nemű rész és riskant üzlettől megóvni. (Találkozás a czár és a német csá­szár közt.) Berlinből írják a »Pol. Corr.«-nek . Az orosz czárt május 11-ikére és nem 9-re várják ide. Ez elhalasztás, mint biztos forrásból jelentik, azért történt, mert Sándor czár kiváló tekintettel volt Vilmos császárra. A császár ugyanis kissé később utazott Wiesbadenbe, mint ahogy eredetileg tervez­tetett, és a czár nem akarta császári nagybátyja Wiesbadenben időzését megrövidíttetni. Sándor czár u­tmulatása alkalmával az uralkodók, valamint a né­met, s orosz államférfiak előre láthatólag meg fogják beszélni a politikai helyzetet. Természetes, hogy Német, s Oroszországok benső viszonya, valamint a három császári hatalom érdekközössége ismét nyilvánulni fog és alapját képezendi a keleti kérdésről folytatandó tárgyalásoknak. A hatalmak további egyetértése, mint legutóbbi konstantinápolyi fellépésük bizonyító, továbbra is biztosítva lesz és hatalmasan elő fogja mozdítani a keleti zavarok bé­kés kiegyenlítését. A Mar­gt-híd megnyitása — máj. 1-én. A múlt hó első napjaiban, midőn a főváros több pontján az árvíz pusztított, adatott át a Margit-híd a forgalomnak. Minden ünnepélyesség nélkül ment végbe ama nagyfontosságú esemény, hogy új és nagy­szerű állandó híd épült a Dunán. A veszély, mely a fővárost fenyegette, nem hagyott időt az ünnepélyre. Az új hidat a közönség azonnal tömegesen használ­ni kezdette. Itt szállították át az élelmi­szert a víz alatt álló budai részekbe, itt sietett át mindenki, a­ki a veszélyben forgó lakosságnak segélyt akart nyúj­tani. Az új híd épen a veszély pillanataiban tett nagy szolgálatokat, közelebb hozta egymáshoz a vá­ros két részét, újabb szilárd köteléket alkotott az új Budapest jobb-, és balparti részei között. Azóta a híd tényleg át volt adva a közlekedés­nek,de ünnepélyes megnyitása csak tegnap ment végbe, és pedig oly fénynyel, mely méltó volt a fontos ese­ményhez. Egy órával a kitűzött idő előtt sok ezer­nyi közönség sietett ki fényes fogatokon, bérkocsi­kon, lóvasúton s gyalog, az ünnepély színhelyéhez. A Tüköry gáton innen és túl, a budai feljárókon sűrü csoportokban hullámzott a nép a hid felé, mely már a távolból gyönyörű látványt nyújtott. Mindkét hídfőnél óriási lobogók lengtek, babér övezte lapjaikon aranyos betűkkel ragyogott az »1876» ; a feljárati oszlopokon az ország és a fővá­ros czimerei diszlettek; a hídon és a híd alján álló hajókon temérdek zászlót lobogtatott a szél. A feljáróknál katonai díszőrségek voltak fel­állítva ; lovas rendőrök tartották fenn a rendet, úgy hogy a­­nagyszámú meghívott vendégsereg a legna­gyobb rendben vonulhatott a hídra. A híd közepe felé a rendőrök póznákkal élő korlátot képeztek, me­lyen belül csak a kitűnőségek, hivatalos személyisé­gek foglaltak helyet; rendőrök, városi képviselők díszruhában, Jekelfalussy miniszteri tanácsos (hon­védlovassági törzstiszti egyenruhában) gondoskodtak a rend fenntartásáról. Röviddel 12 óra előtt megérkezett József főherczeg szárnysegéde, Graef altábornagy és főud­varmestere , báró Nyáry ezredes kíséretében, utána Edelsheim Gyulay báró országos főparancsnok, több tábornok : Szapáry László gr., Schwertführer és mások kíséretében, majd utóbb király ő Felségének képviselője. Péchy Tamás közlekedési miniszter a kormány itt időző tagjaival, névszerint Per­cz­el Bélával és Trefort Ágosttal együtt. Vele volt még de Gouen Ernő úr, a franczia akadémia és tör­vényhozó testület tagja, az egyesült franczia kereske­delmi és iparkamarák elnöke, ki a hidat épí­tette. Azután megérkeztek M­a­i­l­á­t­h György országbíró és G­h­y­c­z­y Kálmán képviselőházi elnök vezetése mellett a törvényhozás mind­két házának számos tagjai. A Hieronimy közlekedési államtitkár­­a fővárosi hatóság élén R­á­t­h Károly főpolgármester, Kamermayer polgár­­mester ; a megyei küldöttség élén gróf Szapáry István főispán és Szilassy István alispán; a minisz­tériumok, a Budapesten székelő közlekedési intéze­tek, a kereskedelmi és iparkamara, a nevezetesebb bankok és pénzintézetek főbb képviselői és számos más kitűnősége közéletünknek. A híd közepén egy korlát előtt a kitűnőségek kört képeztek, mire R­á­t­b Károly főpolgármester a következő beszédet intézte a közlekedési minisz­terhez : Nagy méltóságú miniszter úr ! Kegyelmes uram! Budapest főváros törvényhatósága nevében és képviseletében legmélyebb alázattal s tisztelettel van szerencsém nagyméltóságodat üdvözölni, mint ő császári és apostoli királyi Felsége legkegyelmesebb urunk királyunk ez ünnepélyes alkalomra megbízott képviselőjét; — egyszersmind pedig legőszintébb örömérzetünknek vagyok bátor első­sorban kifeje­zést adni a fölött, hogy ő Felsége sokoldalú ország­­lási gondjai között, ezen új közlekedési mű megnyi­tását legmagasabb figyelmére méltatni, azonban akadályoztatása miatt legmagasabb személyének képviseletével nagyméltóságodat megbízni kegyeske­dett; ezen legfelsőbb elhatározás kétségtelen bizo­nyítékául, újabb jeléül szolgálván ő Felsége atyai gondoskodásának, s ama véghetetlen, és legmaga­sabb királyi kegyelmének, melylyel szeretett hazánk, s a főváros érdekei iránt mindenkoron viseltetni méltóztatik. A Margit-hidnak megnyitása, mely a főváros­nak a Duna folyam által elválasztott két részét is­mét egy új ponton örökre összeköti, rendkívüli fon­tossággal bír, nem egyedül csak közlekedési tekin­tetben, hanem különösen a fővárosi forgalom élénkí­tése, az ipar­i kereskedelem fejlesztése, a főváros jel­legének emelése, a főváros szépítése, s fekvőségeinek értékesítése szempontjából. Rendkívüli fontossággal bír annál is inkább, mert ezen utóbbi összeköttetése a fővárosi Dunapartoknak oly szerencsés ponton jön létesítve, mely a főváros eddigi terjeszkedési irányá­nak és a megállapított szabályozási tervnek leghe­lyesebben megfelel, és azon biztos reményre jogosít, hogy ezen újabb közlekedési mű, a forgalom előmoz­dítása mellett nemcsak a főváros szabályozási ter­veinek keresztülvitelét fogja elősegíteni s gyorsítani, hanem általában a főváros fejlődésének, szépítésének s felvirágozásának egyik hatalmas emeltyűjét ké­pezendi. De különös figyelmet s méltó bámulatot érde­mel maga azon díszes, azon monumentális mű, mely ő Felsége legkegyelmesebb urunk királyunk képvisele­tében amlsgod által ma a közhasználatnak s közfor­galomnak ünnepélyesen átadatik; kivételes figyelmet érdemel nem csak azért, mert az mint építészeti mű mind belső alkotására, mind kül alakjára s művészi kivitelére nézve műtanilag a tudomány magaslatán áll, és minden tekintetben a monumentális művek azon nagyszerű remekjei közzé sorozható, melyekre a ha­za, és a főváros mindenkor büszkén tekinthet; de más­részt azért is érdemel kiváló figyelmet, s bámu­latot, mivel tekintettel az építést nehezítő helyi vi-­­szonyokra, s visszaemlékezve a fennálló szintén re­mek, s gyönyörű lánczhíd építési körülményeire, és

Next