Pesti Napló, 1876. június (27. évfolyam, 126-146. szám)

1876-06-01 / 126. szám

126. szftm,_______________ Szerkesztési iroda: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A­ lap szellemi részét illető minden közlemény a SKSrkesztés W’sz intézendő. Bérmente­tlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó­hivatal: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Budapest,­­ütörtök, Junius 11876. 27. évi folyami Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra 6 frt -t­­kr. — 6 hónapra 12 frt — kr. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint* Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető* de ennek bár­mely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a Pesti Napló kiadó­hivatalába Budapest, Barátok­ tere, Athenaeum-épület küldendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési árak : Előfizetési felhívás „PESTI NAPLÓ“-ra. (reggeli és esti kiadás, 11/, legnagyobb tv és közgazdaság melléklet) Egész évre......................................24 frt. Fél évre.......................................12 frt. Negyed évre ....... 6 frt. Egy hónapra............................ 2 frt. BSF* Az előfizetés Budapestre a »Pesti Napló« kiadó hivatalába (Barátok-tere 7. sz. Athenaeum-épület) intézendő. A »Pesti Napló« szerk. s kiadó­hivatala. BBBBSTM­.■ ......." " .'■■■111 ",111 ■" Budapest, május 31. Okos dolog és szerencsés esemény, hogy a törökök letették Abdul-Azizt s kikiáltot­ták V. Murád szultánt. Mert ez fordulat bizo­nyára, mely fölébreszti a bizodalmát Török­ország iránt s lelkesíti az elcsüggedt törökö­ket új erőfeszítésre, nagyobb kitartásra. Európa rokonszenve most ismét Török­ország részén van. Oroszország igazságtalan követelésekkel, leplezetlen áskálódásaival, a felkelés értelmi szerzőjeként elárulta magát s fenyegető magatartása, mely már Konstanti­nápolyt megszállni tervezte, felvette Európa gyanúját és féltékenységét. De mert Török­ország jövőjében már nem hitt senki, védel­mére kelni sem akart egyik hatalom se, és valamennyi nagyhatalmasság csak azon törte fejét, hogyan kerülje el a maga részére a ve­szedelmet, mint hárítsa el, vagy halaszsza el az európai háborút. Legfölebb oly új rende­zésen törték fejüket, mely a fellázadt tarto­mányok keresztény lakóit kielégítse, de vol­­taképen e tartományokat a török birodalom­tól függetlenítse. Törökország sorsával senki sem törődött, a beteg ember halálát várta mindenki s a körülállók esze csak az öröksé­gen forgott. De egy nemzet nem hal meg oly köny­­nyen. Életereje feltámad az elnyomásra, kitör és küzd a létért. S egy nyers nemzet, mint a török, nem végezhető ki diplomatiai okmá­nyok által. A trónválság Konstantinápolyban a nemzeti szellem kitörésének tekinthető. For­radalom az, a török állam ébresztő forradal­ma. Egy nagy kísérlet, nemcsak összefoglalni újból az erőket egy szívós háborúra délszlá­­vokkal és ha kell oroszokkal, de egyúttal be­vezetni Törökországot az európai népcsaládba a keleti absolutizmus megszüntetése, s a nyu­gati alkotmányosság behozatala által. A forradalom ezen jelentősége oly neve­zetes, hogy bizony alapjaiban átalakítani ké­pes a török birodalmat. A tapasztalás mutat­ja, hogy minden ily forradalom, mely az állam alaptörvényeit népies irányban változ­tatja meg, mely hatással van az államra és társadalomra s felszabadítja az erőket, melyek egy bukófélben levő államot megmenteni, s egy megbomlott társadalmat regenerálni ké­pesek. Az elv, hogy egy mahomedán egyházi állam és egy keleti birodalom valóságos al­kotmányt kap, és legyen az bár mérsékelt jogkörrel felruházva, s nem parl­amenti min­ták szerint fogalmazva, oly fontos és megle­pő, hogy az alkotmányos kormány­formákhoz szokott Nyugat-Európa, nem tagadhatja meg rokonszenvét a kísérlettől s nem mulaszthat­­ja el párhuzamot vonni a török alkotmányos­ság és az orosz absolutismus között. E forradalom Anglia érdeme. Nem Midhat pasa és társai csupán, nem segédei a sofiák és ulemák, nem az általános közhan­gulat Konstantinápolyban s az elégületlenség birodalomszerte. Anglia fellépése Oroszor­szág ellen eszközölhette csak, az angol diplo­­matia tudtával és beleegyezésével történhe­tett csak meg, hogy e szerencsés palotaforra­dalom keresztülvitessék. Igen, ha mentve van Törökország, mi korántsem bizonyos, úgy ez Anglia érdeme; ha Oroszország fegyveres erővel nem avat­kozik a keleti kérdésbe, úgy ez ismét Anglia érdeme; ha Európa e nagy háború veszélyé­től megszabadul, ez is Anglia érdeme. De ki áll jól, hogy a nagy háborúve­­szélynek vége szakadt? Abdul Aziz elűzetése a trónról erre még nem elég. Az uj török kormány harczi kormány, mely collectiv jegyzékektől meg nem ijed, s papiros beszéd által vissza nem riasztható, hogy be ne tör­jön Szerbiába Nisből, ha ez átlépi a Drinát s ne vonuljon be Montenegróba Podgoriczá­­nál, ha ez ostrom alá veszi Niksics várát. A háború a törökök és a délszlávok közt tehát elkerülhető már nem lesz, hisz voltaké­­pen folyik már régen, s az is bizonyos, hogy ezt a háborút voltaképen Oroszország viseli Törökország ellen. E háborút feltar­tóztatni korábban kellett volna, ha Anglia és a többi hatalmasság nyitott szemeikkel nem alusznak, és ha a török pasák hamarább el­teszik láb alól nagy urukat. De hát érni kell mindennek. Kormányok buktatását sem lehet idő előtt elkövetni. Hogy valamely bukás teljes legyen, az időpontnak tökéletesnek kell lennie. Anglián kívül tehát Törökország és Európa Abdul Aziz bukását Gorcsakoffnak köszönheti. A berlini találkozás első gyakor­­ati sikere ez. Nem remélt eredmény bizo­nyára. Olyan, mely Gorcsakoff memorandu­­mának követelései között elő nem fordul. Gorcsakoff memoranduma immár az ese­mények által meghaladott állásponttá vált, még mielőtt a portának hivatalosan kézbesít­hetett volna. Az új szultán Európa elismerése által fogadtatva, méltán időt kérhet magá­nak mindennemű reformkérdésekben, s udva­riasan visszautasíthatja a tolakodó hatalmak nem kért jó tanácsait. Gorcsakoff memo­randumának és a Berlinben megállapított »közös orosz politikának" értelme tehát most már csak az esetben van, ha Orosz­ország be nem éri a szerbek és mon­­tenegróiak hadüzenetével, a bolgárok és bosnyákok felkelésével , hanem maga is be akar vonulni seregeivel a Balkán félszigetre, hova generálisait és törzstisztjeit már elkül­­dötte előre kvártélyt csinálni. Lehet, hogy ez szándéka most is, s való­színű, hogy czélja volt még pár héttel, vagy pár nappal ezelőtt. De ma kérdés, ragaszko­­dik-e eredeti terveihez? Anglia hajóhada drukkolt s megőrzi a Bosporust, Midhat pa­sával pedig nem lehet összeszúrni a levet Ignatieffnek, mint tévé Mahmud nagyvezér­rel. A helyzet tehát igen lényegesen változott, még pedig nem Oroszország előnyére. Oroszország keleti politikája ma elszi­getelve áll, hacsak Bismarck herczeg nem támogatja. Ennek gondolat­át persze nem tudja senki, de van rá egy hévmérő, és ez Románia magatartása. És ez egy kissé gya­nús. Bukarestben Károly fejedelem elfogadta a vörösök cabinetjét s a bolgár fölkelés Ro­mániából is nyeri istápolását. De ha Német­ország semlegessége sem volna megbízható, akkor egyáltalán nem többé a keleti kérdés­sel, hanem a földrész kérdésével állanánk szemközt, azt pedig mégis bajos elhinni, hogy ekkora tűzvész a herczegovinai rájak viskói­ban gyújtassék fel. Ma,­nak­ hogy a keleti kérdés nem fog isoláltatni, ha­nem minden visszahatásával egyszerre ki fog megoldásra tűzetni úgy, hogy Európa száraz­földi hatalmasságainak lehetetlen legyen sem­legességüket megtartani. Mi kívánjuk a bé­két s tehát kivánjuk a semlegességet is a törökök és szerbek közt kitörő félben lévő háborúban. S kívánjuk, hogy Románia is a neki nemzetközi szerződések által biztosított és megrendelt neutralitást tartsa meg. A­mi Oroszországot illeti, ítélje meg maga, vál­jon időszerűnek és okosnak véli e a jelen megváltozott körülmények között is egy­magában háborút kezdeni Murad szultán­nal, kit „Isten kegyelme és a nép akarata” emelt a trónra, kit Anglia pártfogása vé­delmez, s kit mint alkotmányos szultánt Eu­rópa rokonszenve üdvözöl. És mindezen okokból a török trónvál­ság, melyet a harczias pasák csináltak, egy­úttal békebiztatás Európának, így fogták azt föl a börzék és áremelkedéssel üdvözölték a fiatal szultánt uralkodásának legelső napján. Adja Isten, hogy ne csalódjanak, és hogy V. Murad, ne harczias dicsőséggel, de hosszú békés uralkodás után, mint népének reformá­tora és birodalmának regenerátora lépjen visz­­sza a történetbe az Omar dynastia ősei közé. Budapest, május 31. (Egy merényletről,­ melyet felkelők egy osztrák-magyar gőzhajó fedélzetén elkövettek, táv­irati tudósítás érkezett ma reggel Budapestre. Busz­osoknál egy csapat fegyvertelen férfi szállott a ha­jóra s jegyeket váltott Rahova állomásig a bolgár parton. A fedélzeten egyszerre fegyvereiket előszed­ték, s a dunagőzhajózási társaság kapitányát körül­véve halálfenyegetések közt arra bírták, hogy egy, előre megjelölt ponton megálljon s őket partra szállítsa. Ez meg is történt. Az Oláhországból jövő felkelők ama ponton egy kis török őrszemet találtak s azt lekaszabolták. A hajóskapitány nem várva be a további eseményeket, a felkelők podgyászával együtt folytatta útját s a legközelebbi állomásról táv­irati feljelentést ten a közös kormánynak. Kiváncsi­ak vagyunk, ez hogyan fogja megítélni az osztrák-ma­gyar lobogó és hajófedél ilyetén megsértését? (Az osztrák delegatió pénzügyi bi­zottsága­ ma délután tárgyalta a magyar dele­­gatiótól érkezett nuntiumot. Előadóvá Demel vá­lasztatott. A közös pénzügyminisztériumra vonatko­zólag mindkét delegatió határozatai azonosak. A legfőbb számszéket illetőleg a magyar delegatió ha­tározata elfogadtatott; ez 3086 frtot törölt az elő­irányzatból. Másrészt a magyar delegatió hozzájárul az osztrák resolut­iójához a legfőbb számszék szerve­zete ügyében. A katonai tengerészeti budget 3. czi­­ménél elhatároztatik, hogy 460.000 frt s nem, mint a magyar delegatió akarja, 453.200 frt szavaztassék meg. A 4. czimnél az osztrákok hozzájárultak a ma­gyarok törléséhez. A 6. és 8. czimnél a bizottság az oszt. delegatió első határozatához ragaszkodik, míg a rendkívüli szükséglet 8. czíménél a magyarok indít­ványa elfogadtatott. A pénzügyi bizottság ide vágó jelentése holnap kerül az osztrák delegáció elé. (A területi rendezés ügyében) írják lapunknak Brassó vidékéről, hogy Hétfaluban a nép vénei gyűlést tartván, elhatározták hálás köszönetek nyilvánítását és távirati után tudatását Künte József háromszéki képviselő úrnak azon hazafias pártfogás­ért,melylyel a Brassó-vidéki törcsvári volt vár őrnépe érdekeit, a területi hovatartozóság kérdésében fölka­rolta és védelmezte. Wächter képviselőnek a május 18-ai bizottsági gyűlésen mondott minden érveit va­lótlanoknak és alaptalanoknak nyilvánítják, melyek ellen nem késnek Hétfalu tiltakozását kijelenteni és felterjeszteni. (Lásd alább.) (A megyék kikerekítéséről) szóló törvényjavaslat általános megvitatásában még csak báró Baldácsi Antal van a szólásra fölírva. Utána, hír szerint, Tisza Kálmán fog nagyobb beszédben a felhozott ellenvetésekre válaszolni. A diplomáim a keleten. Budapest, máj. 31. Bármint alakuljanak is keleten a dolgok Abdul Aziz bukása következtében, ha egyelőre meg is menekülnénk a keleti háború veszé­lyeitől, Gorcsakoff­ág memoranduma még ez esetben sem fog meg nem történtté válni. A történetíró a Berlinben körvonalazott, elha­tározott actiónak elnapolása esetében sem ig­­norálhatná azt, hogy 1876-ban a szent szö­vetség egykori tagjai a szultán fellázadt alattvalói érdekében conferentiáztak és inter­veniáltak. A történetíró, ha nem forradalmár, meg­­hökkenve fog e ténynyel szemben, illetőleg e tény folytán e tény természetszerű következé­seinek analysiséhez fogni. A dynastikus érdekek ellensége e tényre úgy fog hivatkozni, mint elismerésére, a for­radalom, a lázadás legitimitásának a legitim nagyhatalmak kormányai részéről, s Gor­csakoff­zy memorandumában a lázadás co­­dexének egyik fejezetét mutatandja fel Valóban meglepő jelenség, meglepő mo­mentum Európa történetében! Azon hatal­mak, melyek egymást segítve a legnemesebb nemzetek forradalmait leverték, még csak persz pinhej-élet elt­ő, idő fd­/ft.t is est időben már annyira megváltoztatták nézeteiket a né­pek jogai felől, hogy immár mint esjogok védői kötik meg Anglia kivételével az újabb szent szövetséget oly czélra, hogy az európai jog­nál, a békeszerződések erejénél fogva legitim joggal, (habár aristocratice) uralkodó szultán fellázadt alattvalói érdekében interveniáljanak. Én elismerem, hogy a keresztény nép sokat szenved a török iga alatt. Elismerem, hogy e szenvedésből támad a lázadás joga. Elismerem, hogy a szenvedő nép jogos kí­vánságainak a nagyhatalmak általi támoga­tása helyén van és dicséretes dolog. De a­mint igaz ez, úgy igaz az is, hogy a szenvedő népek jogos kívánságainak támogatására nem csak a nagyhatalmak kormányai, hanem a szabad nemzetek maguk is hivatva vannak. Igaz az is, hogy a fellázadt szenvedő nép jo­gos kívánságainak támogatása nem csupán egy Gorcsakoff, egy Bismarck, egy Andrássy joga lehet. És ha a lázadás megszüntetése a török birodalomban az európai béke érdeké­nél fogva vált a nagyhatalmak feladatává, akkor ez érdeknél fogva minden más bi­rodalom alattvalói fellázadásának megszün­tetése hasonló­­feladatává válik az oly nagy­hatalmaknak, melyeknek biztonsága veszé­lyeztetve van a közelben kiütött lázadás, for­radalom által. És a mint a legitim joggal uralkodó szultán keresztény alattvalóinak fellázadása megszüntetésére 1876-ban a nagy­hatalmak nem akként ajánlák fel »leurs bons offices, mint Oroszország 1849-ben, s Porosz­­ország 1862-ben, hanem mint a népek jogai­nak védői, mint keresztény hatalmakhoz illik, a közvetítő, a kibékítő becsületes szándéká­val, úgy a logika kérlelhetlenségénél fogva a jövőben sem tehetnek másként: minden alka­lommal a szenvedő és fellázadt nép jogos kí­vánságai mellett fognak fellépni mint közve­títők, mint békéltetők. A szenvedő és fellázadt népek elleni fegyveres interventiónak ideje tehát ime lejárt! Berlinben az európai államjog új codexé­­nek alapját vetette meg Gorcsakoff­áű memo­randuma. Ha bármely legitim uralkodó biro­dalmában fog is ezentúl kitörni a lázadás, ha e lázadást tüstént nem bírja leverni a hata­lom, a közvetlenül érdekelt szomszéd álla­moknak joga lesz (quod um­ justum, alteri aequum) interveniálni az európai béke érde­kében. Szegény szeles, hebehurgya Lengyelor­szág ! miért nem halasztottad el 1862-ki for­radalmadat 1876-ig? mily másként ütött volna ki vállalatod. Hisz te is keresztény or­szág vagy, habár nem óbitü, mint a török rajah, mely elnyomójától csak abban külön­bözik, hogy mig ez csak fejét vágja le az el­lennek, a rajah annak fülét is, orrát is. Hi­szen a lengyel is szenvedő nép, stb. Ha ma­sogtál volna fegyvert uralkodód ellen, és a forradalom zászlaját egy jó ideig győzelme­sen lobogtatnád, és akadna neked is Wesse­­itzkid, nem tarthatnál attól, hogy a szomszéd Kulturstaat, hogy a Lutherek, a Guttember­­pek hazája, hogy az alkotmányos Ausztria és Magyarország uralkodódnak oly czélból aján­­lná fel szolgálatát, hogy téged fegyverrel evezjen. Majd bizony. Itt a pre­cedens Gor­csakoff memorandumában. A lengyel alattvalók (tulajdonkép az európai béke) érdekében szövetkezett hatal­mak azon igénynyel léptek volna II. Sándor czár elé, hogy 1. két havi fegyverszünetet kössön a fellázadt lengyelekkel; 2. az orosz haderő vonuljon vissza a hatalmak által ki­jelölendő pontokig; 3. a lengyelek megtart­ják fegyvereiket; 4. az orosz kormány fel­építi az elpusztított lengyel városokat, falva­kat; 5. új harangokat öntet a kath. templo­mok részére; 6 a lengyelek egy évig adót nem fizetnek; 7. az ország lakosai magot kapnak a muszkától a jövő vetéshez stb.; 8 . Gorcsakoff memorandum. Tudjuk, hogy a diplomatiának az egy­szerű emberi ész logikájától eltérő észjárása van. Tudjuk, hogy ez elmefuttatásunknak nincs praktikus értéke. E sorok megírásának azonban nem lehetett az a czélja, hogy a diplomatákat jelen eljárásuk természetes kö­vetkezéseire figyelmeztesse. Tudjuk, hogy a diplomatának is az a jelszava, a­k­i a köny­­nyelmű XIV. Lajosé volt. De tán kifejezést adtunk ezer és ezer gondolkozó ember azon érzésének, mely önkénytelen támad bizonyo­san nemcsak az angol szigeteken annak látá­sánál, mit ez időben keleten a diplomatia mi­vett. —v — A konstantinápolyi forradalom. Május 31. Mai reggeli lapunkban csak tartózkodva re­­gistráltuk azon híreket, hogy Abdul Aziz szultán nemcsak trónját, hanem életét is elvesztette. Eddig a hírek valóban alaptalanoknak bizonyultak. Össze­állítottuk azon táviratokat, melyek legújabban a constantinápolyi trónváltozásról érkeztek ; mindnyá­jan n.z.t U­innfliAk. hol**7 ° mnnibabl­om­H criltAn­­­a űz­nap még élesben volt. A lapok újabb távirati tudósításai következők: Konstantinápoly, május 30. délelőtt 11 óra. Murad herczeget az egész lakosság nagy lelke­sedéssel szultánná kiáltotta ki. 101 ágyulövés hir­dette az eseményt, melyet a lakosság kedvező for­dulópontnak tekint. Teljes nyugalom uralkodik. Ko­nstantinápoly, május 30. este 6 óra 40 perc­. Délben ment végbe Murad beigtatása a dol­­ma-bagdsei palotában. Abdul-Aziz és családja az eski seraj-palotába vitetett. Holnapra a birodalom új kormányzatára vonatkozólag fontos császári rende­­leteket várnak. A rend és nyugalom zavartalan. Az öröm általános, a tőzsde emelkedő irányú. Konstantinápoly, május 30. esti 8 óra. Míg néhány órával ezelőtt a legjobban értesült körökben is azt beszélték, hogy Abdul Aziz már nem él s a hírt több követség táviratilag kormányával is tudatta, e pillanatban igen megbízható részről jelentik, hogy Abdul Aziz eddig csak trónját és nem életét is vesztette el. Tegnap este az állam főméltóságai, élükön a sheik-ul-izlámmal összegyűltek s ez utóbbi által tudtára adták Abdul Aziznak, hogy a nép elégedetlensége folytán trónjától megfosz­­tatik. Erre a megbuktatott szultán anyja kíséretében Top-Kopu palotába kisértetett, hol a legszigorúbb őri­zet alatt áll s lehetetlen a sorsáról elterjedt hirek hi­telességét ellenőrizni. Ma reggel az állam főméltó­ságai újra összegyűltek, az ulemák jelenlétében Mu­rad effendi trónörököst körükbe hívták s kijelentet­ték, hogy a lakosság óhajára azonnal trónra léphet. Murad effendi erre késznek nyilatkozott, nagy kísé­rettel a közeli mecsetbe ment s onnan a palotába tért vissza s a megjelentek hódolatát fogadta. A ka­tonaság is elismerte már Muradot szultánnak. A nyu­galom eddig zavartalan. A keresztény hitfelekezetek patriarchátusai is kifejezték hódolataikat. Bécs, május 31. Több bécsi lap közlése, hogy a külügyminisztérium azon hírt kapta, hogy a softák Abdul Azizt megfojtották, teljesen alaptalan; a legújabb konstantinápolyi tudósítások épen azt je­lentik, hogy a megbuktatott szultán még életben van. A keresztény hitfelekezetek már hódoltak az új szultánnak. Ezek az újabb részletek, melyek a nagyfontos­­ságú eseményről a mai este folyamában érkeztek. Természetes, hogy az ügyről még csak a bécsi lapok nyilatkoznak. Kiemelik, hogy a békés forradalom a bécsi és berlini diplomatiai világot egyaránt teljesen készületlenül találta s a legnagyobb mértékben meg­lepte. A bécsi lapok Anglia kezének működését lát­ják a trónváltozásban, mely a »legnagyobb fiasco a perfid moszkovita politikára.« A berlini értekezletek — mondják — az esemény folytán tárgytalanokká váltak , az új török kormánynak van joga legalább azt megkövetelni, hogy bevárják tetteit, mielőtt ta­nácsot akarnak neki adni. A szufták mozgalmát illetőleg több oldalról hangsúlyozzák, hogy azt nem szabad a muzulmán fanatismus fölébredésének tekinteni; ellenkezőleg a szó igaz értelmében alkotmányos mozgalom az. Velük egyesült az ifjú-török párt, mely régóta a re­formok életbeléptetésén fáradozik. Mehemed Busdi, Basid, Huszein Avni, Khalyl és Midhat pasa mind­ezen irány hívei. Mehemed Murad, az új szultán, m­ag­a i­s v­e­z­e­t­ő­j­e, úgyszólván megalapítója volt az alkotmányos pártnak. Murad mindig az elégedetlenek közé tartozott; termeiben gyűltek össze a megbuktatott mi­nisterek, igen élénk összeköttetésben állott az ulemák­kal, főleg mióta Abdul Aziz a trónörökösödési rend megváltoztatását czélozta. A külkövetek közül né­melyek szintén viszonyban állottak Murad effendi­­vel, ki 1867-ben Abdul Aziz társaságában Európát is beutazta. Hogy valóban a reformpárt emelte őt a trónra, bizonyítja az, hogy az államtanács az alkot­mányterv létesítéséhez fogott. A megbuktatott Abdul-Aziz uralkodásának jellemzésére szolgáljanak a következő tények. Trónra léptekor a török államadósság 375 millió francot ten; az évi kamat ISI/­, a törlesztés 872 millió évi összeget igényelt. Abdul-Aziz 1862-től 1873-ig, tehát tizenegy év alatt négy ezer hetvenegy mil­lió franknyi kölcsönt vett föl, úgy hogy az államadósság mintegy 5000 millióra nőtt, mely­nek évi kamatai olyan roppant összegeket vettek igénybe, hogy 1875. okt. 6-án meg kellett szüntetni a kamatfizetést. Abdul-Aziz magánvagyo­­nát újabb hírek száz millió aranyfo­rintra becsülik. E vagyont természetesen a régóta üres kincstár javára foglalták le. ORSZÁGGYŰLÉS: A képviselőház ülése május 31-én. (Folytatás esti lapunkhoz.) Hammersberg Jenő elfogadja a törvényja­vaslatot. Jobban szerette volna maga is, hogy ha az egész területi rendezés a legutolsó részletig a tör­vényben állapíttatott volna meg. E­miatt azonban nem tesz a kormánynak szemrehányást, mert tudja, hogy azon kérdésnek tisztábahozatala, hogy a hatá­ron fekvő egyes községek melyik megyéhez csatol­­tassanak, tetemes munkát, hosszas időt vesz igénybe, s ennélfogva ennek előzetes eszközlése mindenesetre nagyon késleltette volna az­rvjavaslat beterjeszté­sét, annyira, hogy a jelen nyári ülésszakban nem is kerülhetett volna az a ház elé. Már­pedig, ha valaki óhajtja, hogy a már elfogadott közigazgatási tör­vények életbeléptettessenek,­ pedig azt tartja, hogy a­kik azokat megszavazták, azoknak a mielőbbi élet­beléptetést óhajtaniok kell, mert különben akkori szavazatuknak nem volna semmi erkölcsi alapja,— an­nak nem szabad késleltetni azt sem, a­mi nélkülöz­­hetlen előfeltétele ezen meghozott törvények életbe­léptetésének, t. i. a legflagránsabb területi anomáliák megszüntetését. Ez okból nem habozik megadni a belügyminiszternek a törvényjavaslat 5. §-ában fog­lalt meghatalmazást, annál inkább, mert maga a miniszter is kijelentette, hogy a törvényhatóságok határainak törvényhozási megállapítására nézve még ezen év folyamában megteendi előterjesztését. Sokkal csekélyebb jelentőségű meghatalmazás ez, mint más meghatalmazások, melyeket szervezési munkálatok­nál a kormányoknak máskor is megadott a törvény­­hozás. Egyébként az élet gyakorlati követelményei­nek is megfelelőnek tartja a n tvjavaslatot s azért azt elfogadja, humoros előadásából azt következteti, hogy ha a tör­vényjavaslatot a ház, mint szóló reményű, nem fogja elfogadni, ez a miniszterelnököt nem fogja konfun­­dálni, hanem ő egy átidomított törvényjavaslatot fog a ház asztalára letenni. Tóth Vilmos azon vádjára, hogy a szabadelvű párt tagjai kijelentették, hogy a nemzetgzdasági kérdéseken kívül a kormányt minden egyéb kérdés­ben támogatni fogják, így nyilatkozik : Nyíltan kimondották e párt tagjai kilépésük indokát, s kimondották egyszersmind azt is, hogy függetlenül fenntartják a cselekvés szabad ágát s a szabadelvű párt által a jusiokot vallott eredeti pro­gramaihoz híven ragaszkodnak. S higyye meg a t. képviselő úr, hogy mi sem lesz reánk nézve kelle­­mebb, mintha e programm megvalósításán fáradozó kormányt ma is támogathatjuk, s ha ily eset áll elő, oly őszintén mindenesetre fogjuk azt tenni, mint teszi most t. képv. ur. (Élénk helyeslés.) Ezután így végzi beszédét. Tisztelt miniszter­­elnök úr első beszéde végén következőleg szólott: »Arra kérem a t. képviselőházat, hogy figyelmébe vévén azt, hogy mi mindennel áll ezen javaslat kap­csolatban, figyelmére méltatva azt, hogy eddig alko­tott törvényeink nem hajthatók végre ezen javaslat nélkül, vegyük akármelyiket, elsorolhatnám mind és talán még egyszer el is sorolom,méltóztassanak azok, a­kik helyeselték az előtt a közigazgatási bizottsá­gokra vonatkozó törv­­javaslatot, a­kik helyeselték a szász­föld és szász egyetem rendezéséről szóló törv. javaslatot, kik akarják, hogy a községi novella, hogy a fegyelmi eljárás módosítása életbe léphessen, kik akarják, hogy a tanügyi hatóságokról szóló, ép úgy, mint az adók kezeléséről és behajtásáról szóló törvé­nyek életbe léptethessenek, méltóztassanak ezen ja­vaslatot elfogadni.­ Annak megjegyzése mellett, hogy én általában nem tudom belátni, hogy miféle összefüggésben van a közigazgatási bizottságról szóló törvénynyel a je­len törvényjavaslat, pedig én is tanulmányoztam, de feltéve, hogy mégis úgy van, ebből azt következtetni, hogy miután azon törvényeket meghoztuk, hogy azok életbe léphessenek, azért egy szerintem hiányos tör­vényjavaslatot is el kell fogadnunk, ez nagyon veszé­lyes lenne. És azt hiszem, hogy ha az igen­t, minisz­terelnök úr méltóztatik ily argumentummal élni, igen könnyen meg fog történni egy komor őszi napon (Halljuk! Halljuk!), hogy ugyanezen argu­­mentatiót fogja használni a bécsi egyezményekre vonatkozólag is. Most ugyanis azt mondja az igen t. miniszterelnök úr, megszavaztátok a köz­­igazgatási bizottságról szóló törvényjavaslatot, sza­vazzátok meg annak corollariumát és a jelen tör­vényjavaslatot is; őszszel pedig azt mondhatja, hogy miután 1867-ben a képviselő urak megszavazták az általunk is egy ideig helyesnek el nem ismert kiegye­zést, most már szavazzák meg, mint annak természet­szerűen folyományát, ezen új kiegyezést is. A t. ház nagy része zajosan üdvözölte ez argumentátiót, nem tudom hasonló tetszésben részesülne-e majd őszszel, ha ugyan­így fogna argumentálni a t. miniszterelnök úr. Csak annyit jegyzek még meg, hogy nagyon saj­nálom, hogy nem tehetek szert olyan rózsaszínű szem­üvegre mint milyennek Várady Gábor­­,barátom nézi az ügyet. A törvényjavaslatot nem fogadom el. (He­lyeslések némely padokon.) Rády Endre nem fogadja el a törvényjavasla­tot s Bánhidy határozati javaslatát pártolja. Rend­szer nélküli eljárásnak tartja, hogy a kormány csak később akarja, külön törvényben szabályozni a házi­adót. Hogy a törvényjavaslatban a csonkütlási műtét

Next