Pesti Napló, esti kiadás, 1876. június (27. évfolyam, 126-148. szám)
1876-06-01 / 126. szám
126. szám. Szerkesztési iroda, Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Budapest, Csütörtök, junius 1876. ESTI KIADÁS. ______________27. évi folyam. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra 6 frt — kr. — 6 hónapra 12 frt — kr. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a Festi Napló kiadóhivatalába Budapest, Barátok tere, Athenaeum-épület küldendők. Budapest, június 1. A képviselőház mai ülésében Péchy közmunkaminiszter előterjeszt törvényjavaslatot a brassó-tömösi vasút kiépítése tárgyában. A törvényhatóságok kikerekítéséről szóló javaslat fölötti általános tárgyalásban részt vettek még és pedig a javaslat ellen b. Baldácsi és zárszóval élve b. Bánhidy, mellette Ugrón és végül a miniszterelnök. Szavazáskor nagy többség nyilatkozott a javaslat mellett. Ezután megkezdődött a részletes tárgyalás. Az 1. §. két első pontja elfogadtatott. A török kormányváltozásnak immár meg volt első nagyfontosságú következménye. Mint a hivatalos »Reichsanzeiger« jelenti, az öt nagyhatalom a berlini emlékirat átadását május 30-áról bizonytalan időre elhalasztotta. Ezzel az emlékirat sorsa, úgy látszik, végképen eldöntetett, csaknem bizonyosnak tekinthető, hogy jelen szövegezésében nem fog többé a porta elé kerülni. Hetek fognak elmúlni, míg az új szultán formaszerűen el lesz ismerve, mig kormánya megindítja actióját s mig az idegen kabinetek újra fölvehetik tevékenységök most megszakadt fonalát. Addig pedig a viszonyok anynyira megváltozhatnak s meg is fognak változni , hogy a Gorcsakoff-féle emlékiratot szükségképen át kellene dolgozni. A trónváltozást illetőleg ma hiteles részről jelentik, hogy Abdul Azizt nem a szufták, nem is a palotabeli emberek forradalma, hanem egyszerűen a minisztertanács buktatta meg, így még inkább valószínűnek mutatkozik azon föltevés, hogy a nagy tragoédiában az angol kormány keze működött s hogy az mindenek előtt az orosz befolyás ellen irányul. Hir szerint a dologból nem lett volna semmi, ha Gorcsakoff herczeg a török kormányférfiak kívánatának engedve, visszahívta volna Ignatiev tábornokot. De minthogy ezt nem bírták kieszközölni, olyan eszközhöz folyamodtak, mely Ignatiev urnák működési terét rendkívül megszorítja s fondorlatait hatástalanná teszi. Azt is beszélik, hogy az orosz nagykövet boszut forral, s a csőcseléket rendzavarásra, erőszakoskodásra akarja bírni. Elliot, az angol nagykövet azonban a legnagyobb erélylyel ellensúlyozza törekvéseit, s a török kormányférfiak oly okosan járnak el, hogy ilyen bajtól egyelőre nincs mit tartani. Azon hír, hogy Abdul-Aziz Ignatiev tábornokhoz menekült, olyan esetlen koholmány, melyet cáfolni sem érdemes. Másrészt igen előkelő diplomatiai körökben attól tartanak, hogy az ex-szultán, hacsak rendkívül gondosan nem őriztetik, könnyen igen sok bajt okozhat még a török kormánynak, mert orosz kézben veszélyes eszközül szolgálhat az új államrend megingatására. Egyébiránt még nem tudni, hogy az orosz kormány a váratlan fordulat után minő politikát fog követni. Meglehet, hogy tovább ápolja a lázadás tüzét, de még valószínűbb, hogy egyelőre tartózkodó állást fog követni. Mint Emsből jelentik, a ezért a konstantinápolyi hírek a legmélyebben meghatottak. Környezete óvatos volt s lassan kint készítette őt elő; a czár mégis tiz percznél tovább nem birt szóhoz jutni, midőn a történteket meghallotta. Ülve hallgatta Abdul-Aziz bukásának hirét, azután visszadőlt karszékébe, lehunyta szemét s rendkívül föl volt indulva. Arcza elhalványodott, végül nagyot sóhajtott s néhány szóval sajnálatát fejezte ki a »félrevezetett uralkodó« sorsa felett. Az orosz udvart a trónváltozás, úgy látszik, egészen készületlenül lepte meg. Jellemző az angol lapok magatartása. Kedvezően, de mégis tartózkodva szólanak a trónváltozásról s nem fűznek hozzá valami nagy várakozásokat. Különben békés eseménynek tekintik s azon nézetben vannak, hogy a hatalmak a porta erőfeszítéseit támogatni kötelesek. Egyebekben a kormány folytatja hadikészülődéseit. Száz tonna lőpor s egy millió töltény küldetett legújabban a wolwichi fegyvertárból Gibraltárba, Máltába s a középtengeri hajórajnak. Uj és kitűnő szerkezetű ágyuk helyeztettek el a máltai és gibraltári erődítményekbe, melyek nagyobbitásán is erélyesen dolgoznak. A hajógyárakban a hadihajók kijavításán is szokatlan gyorsasággal működnek s az angol kormány mindent megtesz, hogy a középtengeri hajóhad nemsokára harczkészen álljon. A londoni cabinet e magatartása, mint már említettük, igen érezhető visszahatást gyakorol a trailCanl politikára. Több oldalról jelentik, hogy Decazes herczeg állása meg van ingatva, s hogy pétervári nagykövetté fogna kineveztetni. Annyi tény, hogy a lapok most már nem igen kedvezően nyilatkoznak arról, hogy Decazesur föltétlenül csatlakozott az északi hatalmakhoz, s nem várta be Anglia elhatározását. Német félhivatalos körökben úgy látszik attól tartanak, hogy a párisi kormány utólag csatlakozni fog Angliához, mely fordulat egy berlini félhivatalos nyilatkozat szerint »sehogysem állana az európai béke érdekében.« A berlini lapok érdemlegesen még nem szólanak a konstantinápolyi eseményekről. Egyszerűen registrálják a tegnapelőtti táviratot, melyet a »Nordd. Alig. Ztg. »talán beláthatlan jelentőségűnek« mond. Különben a hír a berlini tőzsdén s kétségkívül az ottani politikai körökben is igen jó benyomást keltett. Az országos szabadelvű párt pénteken este 6 órakor értekezletet tart, tárgy: a törvényható hatóságok kikerekítéséről szóló törvényjavaslat feletti tanácskozások folytatása. A független szabadelvű párt holnap pénteken délután 5 órakor értekezletet tart. A „Pesti Napló“ tárczája. Raymonde. — Regény.— Irta THEORIET ANDRÉE. III. (Folyt.) Ötmin felszökött a székről, nagy szemeket meresztett és szakállát czibálta. — Jaj, ne siessen bennünket elitélni, folytató Clotilde asszony alázatos, hizelgő bangon. Ha megtudja, hogy a dolog mikép történt, akkor elnézőbb lesz. Aztán hevenyében elbeszélte, hogy fiatal leány korában egy nálánál sokkal öregebb férfiúhoz ment feleségül, de ez elhanyagolta, mindig politikával foglalkozott és forradalmi véleményeket nyilvánított, amiért sok bajba keveredett. Ekkor ismerkedtem meg — folytató a nő — Tremblaie úrral; fiatal valók, még nagyon keveset tapasztaltam; szerelmes lettem és megszöktem vele férjemtől. Raymonde Olaszországban született; a sardiniai anyakönyvben, mint Tremblaie úr törvényes gyermekét írattuk be. A világ tehát úgy tudja, hogy férj és nő vagyunk; minden renden van, Raymonde férjhez menetele nem fog akadályba ütközni. Tremblaie úr azonnal kifizeti a hozományt, mely kétszázezer frankot tesz ki, állampapírokban ; a vivey-i polgármester nem tehet ellenvetést, mert rendes kereszlevelet mutatunk fel, így hát nem kell félnünk semmi botránytól; csak azért mondtam el önnek e szomorú történetet, mert nagyra becsülöm és nem akarnám a világért sem rászedni. Mondanom nem kell, hogy szegény Raymondenek sejtelme sincs e dologról. Ormin még mindig czibálta szakállát. — Köszönöm, mondá felindult hangon, hanem vájjon el-e még az ön ... az az ember, a ki önt elhagyta ? — Fájdalom! ezt nem tudjuk. Épen e miatt nem szentesíthetjük húsz éves frigyünket, melyet isten is bizonyára valódi házasságnak számba vesz. Már most tiz éve, hogy hitét se hallottam azon embernek, ki egész életemet megrontotta. Tremblaie ur folyton kerestette, de hasztalanul. Clotilde asszony oly őszinte hangon mondotta el e dolgokat, hogy Préfontaine ur cseppet se kételkedett abban, hogy azok csakugyan igy történtek meg. A jószívű fiú lelke mélyéből sajnálta e nőt, ki most kénytelen volt egy idegen előtt megalázni magát és bevallani egy bűnt, melyet a világ nem szokott megbocsátani. Kivált Raymondot sajnálta, kit a társadalmi s az állami törvények arra kárhoztattak, hogy bűnhődjék oly ballépésért, melyet nem ő követett el. De minden sajnálkozás, minden gyöngédség mellett is nagyon meg volt akadva, súlyos teherként nehezedett lelkére ez a váratlan vallomás. Tremblaie asszony észrevette e habozást, de azon merészséggel, mely jelleme fővonását képezte, elhatározta, hogy döntő rohamot intéz és egy csapással elnémítja a becsületes fiú minden kifogását. Otmin felkelt, fel s alá járkált a salonban, melyet már az alkonyat árnyai kezdtek ellepni. Tremblaie aszszony hozzálépett. — Most kedves barátom tudja, hányat ütött az óra, (mondá és kezet nyújtott neki)... Nem akarrom önt rábeszélni. Raymonde a kertben van; ha úgy akarja, menjen hozzá , de előbb fontolja meg a dolgot és tegyen úgy, ahogy szíve súgja. E szavak közben elvezette a kert felé, honnét hódító illatok áradtak szét; mikor Préfontaine megfordult és felelni akart neki, már ő ismét a kertben volt. A fiú egy ideig ■ elgondolkozott, azután vállat vont, széles melléből mély sóhaj tört fel, sebes léptekkel megkerülte a pázsitot. De hasztalan bolyongott a berkenyék és csemeték titok lehellő sorai közt; elment a veteményes kertbe, a növényházba, a szőlő lugasokba, senkit se talált. Mikor a kert falához vezető szélső fasort is megjárta, észrevette, hogy a ligetre nyíló kis kertajtó nyitva maradt. — Lám, lám, gondolá magában, a kis hamis a mezőre ment. — Kinyitotta az ajtót és elindult a keskeny, meredek gyalogúton, mely barkócra és nyárfáktól szegélyezve húzódott fel a lejtőn. Szivarra gyújtott és lassan ballagott tova; épen nem haragudott, hogy egyedül maradt és kénye-kedve szerint töprenghet Clotilde asszony furcsa leleplezésein. A jó Ormin kissé nehézkes észjárású, és csak nagy nehezen bírja valami dolog bibéjét kiböngészni. Amit az imént hallott, az nagyon lehűtötte, visszatetszett neki. Pedig nem volt valami rátarti fiú. Egészen falusias nevelésben részesült. Anyját már igen korán vesztette el; atyja pedig olyan igazi falusi nemes, ki napestig egyebet se tett, mint vadászott, vagy kártyázott; a fiút egész tíz éves koráig a cselédekre bízta. A plébános csak ügygyel-bajjal verhetett beléje valamicske tudományt. Mikor a fiú tizenöt éves lett, épen úgy élte világát, mint a többi parasztok és vadászok, akikkel mindig együtt volt. Mesalliancetól épen nem riadt volna vissza, ha egy favágó, vagy egy szénégető leányába lett volna szerelmes, azt is minden habozás nélkül vette volna el; de paraszt létére ösztönszerű ellenszevvel viseltetett a törvénytelen házasságok iránt. Tremblaie kisasszony gyanús származásán megütközött. De mikor úgy tovább elmélkedett és lelki szemei előtt feltűnt a fiatal leány alakja, gazdag fürteivel, sugár termetével és a csábító karokkal, gyorsabban keringett a vér ereiben, szive elszorult, szenvedélyes vágy fogta el, bírni akarta e vakító szépségű virágot. — Utóvégre is, okoskodok, nem a családját veszem el... Ha Raymonde feleségem lesz, akkor nálam fogunk lakni és szüleit csak ritka ünnepnapon fogjuk látni. Senki se tudja, hogy hol szorul a kapuzánk. Olaszország messze van ide és Clotilde néni sokkal okosabb aszony, semhogy minderről előre ne gondoskodott volna. Igazán nevetséges ember vagyok. Még én nekem áll feljebb, mintha bizony Raymonde oly könnyen jönne hozzám! Oh, bel rettenetes együgyű vagy! gondold meg, hogy ő mily elegáns, szellemdús! Igazi herczegnő! El se megy tán ilyen magamszerű paraszthoz. Ennyire jutott elmélkedéseiben, midőn egyszerre belebotlott egy tuskóba. Feltekintett, észrevette, hogy egy széles legelőhöz jutott, köröskörül erdőség terült el, a rétet borókafenyő csoportok lepik el. — Manóba! már itt vagyok az erdő előtt és még nem látom Raymondot. Világos kék, csillagos az éjszaka, sötéten néznek feléje az erdő sűrű facsoportjai, balfelől csörgedező patakocska mormolása hangzik, a csevegő habok hosszú, ezüst szalagon futnak el a rezgő levelű nyírfák közt. Otmin szemei hasztalan fürkészik a virányos ugart. Egyszerre meghökkent, megállóit hátát hideg borzongatás futotta végig. Körülbelül kétszáz lépés távolságban, ott, hol a pázsit az erdő fái közé vész, valami vöröses fény lebegett ide s tova a fák közt, majd úgy látta, hogy egy sugár emberi alak mozgatja tündöklő csillagokkal övezett fejét. Otmin babonás ember volt, mindjárt a langresi hegyekben hivajkodó bolygó-szellemre gondolt, ösztönszerűleg összerezzent. De ez csak egy pillanatig tartott, azután visszanyerte szokott bátorságát, elszántan neki ment a rejtelmes tüneménynek. Alig, hogy fele után volt, eliugatást hallott, mely teljesen eloszlatta az ábrándot. A csillagos fejű alak is feléje jött. Megismerte Raymondot. A kaczér leány egy tuczat szentjánosbogarat tűzött hajába és ezek szikráztak a dús selyemfürtök közt. — Fogadjunk, hogy megijesztettem, kiáltott feléje nevetve. — Azt ugyan nem tette, viszonzó ez, hanem zavarba hozott. . . Ön szép, mint egy tündér. — Jöjjön csak, folytatá a leány, épen egy varázslóval beszéltem, aki elmondta jövendő sorsomat. — Mondja Préfontaine úr, hisz ön a varázslóknak ? Azután egy pásztortűzhöz vezette a bámuló ifjút; egy sovány, rongyos, paraszt állott ott; Otmin megismerte a vivey-i pásztort. — Hisz ez Trinquesse, mondá nevetve, jó estét öreg ! . . . Hát a langresi bíróság még nem verte ki fejedből a boszorkány mesterséget ? (Folyt. köv.) Budapest, junius 1. (Az osztrák de re g a tó) ma délben rövid ülést tartott, melyben minden vita nélkül elfogadta a pénzügyi bizottság javaslatait azon üzenetekre nézve, melyek a magyar delegációtól érkeztek. Ez üzenetek a közös pénzügyminiszter, a főszámszék és a hadtengerészet előirányzataira vonatkoznak, a bizottság javaslatait ma reggeli lapunkban közöltük. A magyar delegatió tegnap esti ülésében hozott határozatairól ma délre várta az osztrák delegatió az üzeneteket, de minthogy ezek nem érkeztek, de a déli órákra bizton várhatók, az elnök ma délutáni négy órára tűzte ki a legközelebbi ülést; a pénzügyi bizottság ezt megelőzőleg d. u. 3 órakor ülést tart és tárgyalni fogja az érkezendő üzeneteket. (Abdul-Aziz szultán megbuktatásához.) A »Pol. Corr.« konstantinápolyi levelezője, ki legközelebb a szufták programmját, s azon kívánságukat közölte, hogy a szultán adja ki 25 millió fontra becsült kincseit, tegnap táviratilag következőket jelentett: »A forradalom, mely itt két nap alatt végbement, sem népforradalom, sem palotaforradalom nem volt. Miniszterforradalom volt, mely Abdul-Azizt a tróntól megfosztotta. Az összeesküvés finomul volt tervezve és szerencsésen valósítva; mestermunka a maga nemében, amennyiben az öszszeesküvők azt is keresztül tudták vinni, hogy maga Abdul-Aziz hívta meg őket kormánytanácsába, hogy annál könnyebben elbánhassanak vele. Most már érthető, mit jelentett annyi tárcanélküli miniszter kinevezése, mint Midhat, Khalyl és Dervis pasáké, miután Hussein Avni pasa már a katonai hatalom birtokába helyezkedett. Mindemellett Abdul-Aziznak nem történt volna bántódása, ha még a legutóbbi válságos pillanatban is kimutatta volna, hogy egy szikrányi érzelme van birodalma sanyarú helyzete iránt. Abdul-Aziznak saját magánvagyonából pénzt kellett volna előlegeznie a kincstár számára, minthogy a portának a háborúhoz már nem volt pénze, s sehonnan sem bírt pénzt szerezni. De erről a szultán épenséggel nem akart hallani. Ez azután megbuktatására vezetett. Május 29-én az összes miniszterek, élükön a nagyvezírrel és Hekrulla effendivel, a seik ul-izlammal összegyűltek a Dolma-Bagdsai palotában, hol a szultánt jelenlétökről értesítették, s bementek hozzá. Más hírek szerint a padisah elnöklete alatt minisztertanácsot tartottak. Elég az hozzá, hogy Hekulla effendi egyszerre kijelentette a szultánnak, hogy a nép elégedetlen kormányzatával, s hogy a tróntól megfosztatik. Közvetlenül e megdöbbentő nyilatkozat után Abdul-Azizt és Yalida szultánét erőszakosan, készen tartott, kocsiba ültették, s Topkopa-palotába szállították, hol biztos őrizet alatt vannak. Tegnap délelőtt az összegyűlt főméltóságok, az ulemák jelenlétében, a körükbe hozott Murad effendinek kijelentették, hogy foglalja el a trónt, mire ez a közeli mecsetbe ment, ott Mohamed kardját átvette s visszament a palotába, hogy a jelenlevők hódolatát fogadja. A mohamedán lakosság körében a legkisebb mozgalom sem mutatkozik. A miniszterek összeesküvését és annak eredményét keleti egykedvűséggel, de azért kedvezően fogadták. Nagyobb volt a mozgalom a keresztény Pera és Gialata városrészekben. Tegnap este egész Konstantinápolyt kivilágították. A nyugalom sehol sem jön zavarva. Azt állítják, hogy a megbuktatott szultán kincseit lefoglalták s évi nyugdíjat fognak neki adni. Hir szerint Ázsia valamelyik városába, talán Bagdadba akarják internálni. (Az állami biztosítást élvező vasutak jövedelmezősége tekintetéből elkerülhetlenül szükséges beruházásokat tárgyaló 1875. évi XVI. t. ez. 2. és 3. §- ainak, úgyszintén az 1876. évi XI. t. ez. végrehajtása czéljából a vasút társulatok képviselőivel a közlekedési minisztériumban f. é. apr. 27-én értekezlet tartatott, mely értekezlet jegyzőkönyvét a mai hiv. lap közli. Az egyes vasut-társulatok szükséglete a következő összegekben állapíttatott meg: Az első erdélyi vasutat illetőleg .......................... 2,820.172 frt 80 kr. Az alföldi vasutat illetőleg 776.451 »81 » A pécs-barcai vasutat illetőleg ............................... 217.459 » 24 » A magyar keleti vasutat illetőleg......... 1,024.127 » 83 * A kassa-oderbergi vasutat illetőleg......... 1,433.750 » 52 » A m. északkeleti vasutat illetőleg......... 1,534.777 » 38 * A magyar nyugati vasutat illetőleg......... 397.176 » 53 » Az első mogácsországi vasutat illetőleg .... 258.505 » 87 » Az eperjes-bluchowi vasutat illetőleg .... 37.224 » 45 » A duna-drávai vasutat illetőleg . . . . . . 120.973 » 13 . Az összes fentnevezett vasutaknál tehát .... 8.620.619 frt 56 krban Tekintettel azonban arra, hogy a fentebb elősorolt összegekben az időközi kamatok csak 1875. év végéig vannak számba véve, hogy továbbá egyes, ugyancsak a fentebbi összegekben már számításba vett beruházások részint még befejezve, részint pedig felülvizsgálva nincseneek, s hogy végre az alapul vett számadások részben még a kormányközegek által érdemlegesen átvizsgálva nem lettek, hanem csakis az érdekelt társulatoknak felelősség terhe alatt tett bejelentéseik alapján vetettek fel a fenntebbi megállapításokba : mindezeknél fogva a fentebb részletesen elősorolt összegek netáni helyesbítése az illető műszaki felülvizsgálók s egyáltalában a kérdéses beruházásokra vonatkozó végleszámolás eredményéhez képest úgy a kormány, mint az érdekelt vasúttársulatok részéről is világosan fenntartatik. (A nagy-zorlenczi kerületben a lemondott Petrik Gyula helyére Szerb György kereskedelmi min. fogalmazó kiáltatott ki képviselőjelöltnek. ORSZÁGGYŰLÉS. A feépviselőház ülése június 1-jén. Elnök: Ghyczy Kálmán. Jegyzők: Beöthy Algernon, Molnár Aladár, Orbán Balázs. A kormány részéről jelen vannak : Tisza Kálmán, Wenkheim Béla báró, Simonyi Lajos báró, Perczel Béla, Péchy Tamás, Trefort Ágoston, Szende Béla. Az ülés kezdődik i. e. 10 órakor. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatván, észrevétel nélkül hitelesíttetik. Elnök bemutatja Versecz város feliratát a versecz-fehértemplomi egyesült bírósági területek székhelyének továbbra is Verseczen leendő meghagyása iránt. A kérvényi bizottsághoz utasíttatik. Brassó vidéken fekvő Hétfau községének 347 románajku polgára a nevezett községet Brassó megyéhez kéri csatoltatni. Le fog tétetni a ház irodájába. Sarnócz, Komorzán, Gacsély, Tisza-Berek, Rozsály és Atya községek az iránt folyamodnak, hogy Szatmár megye székhelye II.Károly mezővárosából Szatmár-Némethi városba tétessék át. Letétetnek a ház irodájába. Elnök bemutatja mindazon interpellációk, indítványok, határozati- és törvényjavaslatok, valamint miniszteri s egyéb előterjesztések kimutatását, melyek az országgyűlés kezdetétől mostanáig a képviselőház elé terjesztettek és elintézetlenül maradtak. A képviselőház irodájában tétetnek le. Péchy Tamás közmunka és közlekedési miniszter a Brassó-Tömös határszéli vasút kiépítésére szükséges póthitelről szóló törvényjavaslatot teszi le a ház asztalára. A törvényjavaslat a vasúti és pénzügyi bizottságokhoz utasíttatik. Következett a napirend, a némely törvényhatóságok területének szabályozásáról és az ezzel kapcsolatos intézkedésekről szóló törvényjavaslat általános tárgyalásának folytatása. Baldácsy Antal báró párhuzamot von a szőnyegen levő törvényjavaslat és Szapáry Gyula javaslta között, és miután úgy találja, hogy ez még emennél is roszabb, azt a részletes tárgyalás alapjául el nem fogadja., Ugron Ákos pártolja a törvényjavaslatot. Az ülés tovább foly. A magyar delegáció május 31-ki üléséből. , Wahrmann Mór. Mélyen tisztelt bizottság! Én részemről az előttünk fekvő költségvetést és a hadügyi albizottság jelentését részletes tárgyalás alapjául elfogadom. Nem szólaltam volna fel az általános tárgyalásnál, ha az előadó úr arra szorítkozott volna, hogy az albizottság jelentését elfogadásra ajánlja, de minthogy az. előadó úr oly elvek fejtegetésébe is bocsátkozott, amelyekhez én részemről hozzájárulni képes nem vagyok, kötelességemnek tartom azon indítványomat, mely azon általa kifejtett elvekkel határozott ellentétben van, daczára annak, hogy szándékom volt ezt csak a részleteknél megtenni, már most itt kifejteni. Indítványom egyszerűen oda irányul, hogy a 7-ik, 22. és 23-ik czímeknél, amelyek tulajdonképen az egész költségvetés lényegét képezik, t. i. a hadcsapatok, azok élelmezése és ellátására szükséges eledel költségeinek czimeiből átalánykép 2 milliónyi levonassék , amely összeg ezen három czimhez aránylag lenne felosztandó , éspedig úgy, hogy abból a 7-dik czimre 435,560 forint, a 22- dik czimre 613,850frt, és a 23-ikra 950,590 frt, essék, tehát összesen 2 millió lenne levonandó, és így a 7-ik czim alatt 21.667,217 frt, a 22-ik czimen 15.474,151 frt, a 23 ik czimen 11.061,515 frt fogna megszavaztatni. Jól tudom, 1. országos bizottság, hogy amint előbb is mondtam, ez nem az általános vitához, hanem a részletekhez tartozik, de minthogy én ezen indítványt egy czimhez sem sorozhattam volna be, minthogy 3 czimre szól, annak sorsát már itt eldöntendőnek véltem, nehogy ismételve mind a három czimnél legyek kénytelen felszólalni. Szerény nézetem szerint ezen megtakarítás igen könnyen eszközölhető azáltal, hogy ha az újonczok egy része, akik okt. elején szoktak behivatni, valamivel később hivatnának be. (Egy hang: Mikor?) és ha másrészt a szabadságolások a viszonyokhoz képest nagyobb mérvben eszközöltetnének, és a fegyver alatt levő katonaság azon része mely intelligensebb, edzettebb és előrehaladottabb elemekből áll, haza bocsáttatnék a három év letelte előtt is. Ezen indítványom egyátalában nem sérti a hadügyi szervezetet, mely jelenleg fenáll, egyátalában nem bántja a delegáció által is elfogadott három évre terjedő szolgálati időnek fenntartását, egyátalában nem zavarja a hadügyminiszter circulusait. Ezen indítvány csak azt eredményezné, hogy azon általános és sciablonszerű eljárás, mely jelenleg e tekintethez következik, megakasztatnék, és hogy inkább az individualitásra, a különböző viszonyokra, a népfajokra és előrehaladott egyéniségekre való tekintetből történnék rendelkezés. Szántszándékosan óvakodtam és óvakodom oly indítvány tételétől, mely szélesebb körben mozog, mely legkisebb mértékben is sértené a jelenlegi hadiszervezetet. Mert először nem szeretném azt a keserű és éles vitát, mely néhány évvel ezelőtt itt e teremben folytattatott, újra feléleszteni; nem szeretném a két ellentétes irányt, a pénzügyi és a hadügyi érdeket, az ország pénzügyeinek rendezését és az ország védképességének fejlesztését ezen két — megengedem — egyenjogosított irány ellentétét újra előidézni, mely ellentét, azt hiszem jelenlegi viszonyaink és körülményeink közt alig egyeztethető össze. Nem szeretnék újra azon érvényre utalni, mely felfogásom szerint ma már alig áthidalható. De már azért sem teszem, mert mint az előadó úr igen helyesen megjegyezte, azon időpont küszöbén állunk, midőn ezen kérdés illetékes helyen bővebben fog megvitattatni és eldöntésre juttatni. De ez ki nem zárja azt, hogy a jelenlegi szervezet keretében, az eddig vallott elvek alapján mégis oly megtakarítást indítványozzak és azt követeljem, hogy tekintettel legyünk a tényleges viszonyokra. Mert én egészen elfogadom, azon német politikai erő nézetét, aki azt mondja, hogy aki a tényleges viszonyoknak a politikában eleget akar tenni, az mindig csak két részközt választhat. Teljesen elfogadom ezt és azért magam is oly indítványt teszek, melyet a magam szempontjából kielégítőnek nem tartok. De szükségesnek tartom azt, hogy az orsz. bizottság jelen körülményeink és viszonyaink közt érzéket mutasson azon ínség, fagy, rozsda és vizár által okozott nyomor iránt, hogy érzéket mutasson azok iránt, kik évek óta keresetképtelenek, kik az utóbbi évek folyamában egész vagyonukat elvesztették és mindazok iránt, kik a közterheket viselik. Okvetlenül szükségesnek tartom felfogásom szerint, hogy ezen országos bizottság, mely a törvényhozás által ki lett küldve, itt is ugyanazon elveket elfogadja és alkalmazza, melyek ott a törvényhozásban oly élénken elfogadtattak; hogy azon önmegtagadás, mely ott uralkodik, és melyet saját budgetünkben annyiban gyakorlunk, hogy a legégetőbb szükségeseket is megvonjuk az országtól csak azért, mert hitel, mert pénzügyi viszonyaink nem engedik, itt is uralkodjék. Okvetlenül szükségesnek tartom azt, hogy ma, midőn az állam hitele annyira meg van rongálva, hogy Európa minden piaczának tőzsdelapjai naponkint anathemát mondanak a magyar papírokra, akkor, midőn mint gr. Zichy Nándor tagtársunk által támasztott interpellációja mutatja, hitelünk a világ legelőbbkelő nemzetének főintézete által stigmatizáltatott, érzékkel bírjunk az iránt, hogy e hitelt helyre kell állítanunk, és hogy e helyreállítás csak akkor lehetséges, ha kitűzzük az irányt, melyen e végből haladnunk kell; és ha csak kicsinyben, habár csak megközelítőleg is kimutatjuk,ha akár csak tüntetve, de mégis világosan utalva arra, hogy el akarjuk hagyni az ösvényt, amelyen eddig jártunk, és amely pénzügyi gazdálkodásunk következtében a mostani állapothoz eljuttatott. Szükségesnek tartom végtére azt is, 1. országos bizottság, hogy ne rendítsük meg a hitet a nemzetben az alkotmányosság iránt, hogy ne rendítsük meg a hitet a parlamentarizmusban, az alkotmányosságban és annak intézményei iránt. Ezt a hitet a nemzetben fenntartani akarom és ez csak akkor lehetséges, ha eljárásunk nem egyoldalú, ha magunk tartása nem lesz közönyös a nemzet jogos követelményeinek irányában. Ezek következtében én a mondottak alapján nem hadügyi, talán nem is pénzügyi szempontból, mert ami azon megtakarítandó összegből minket illet, szót sem érdemel azon deficithez képest, melylyel szemben állunk, de merném mondani, a parlamenti tapintatnál fogva teszem azon indítványt. És minthogy az nem a reflexiók eredménye, hanem, mint érintettem, inkább az érzés sugallata, nem is szándékom, hogy azt a 1. országos bizottság előtt bővebben indokoljam. Mert azon parliamentáris tapintat, mely keletkezik, az ember alig tudja, honnan, elenyészik, szétmállik anélkül, hogy az ember alig tudja, hogyan és hová, mert ez olyan, mint a virág, melyet analizálni és bonczolni nem szabad a nélkül.