Pesti Napló, esti kiadás, 1876. június (27. évfolyam, 126-148. szám)

1876-06-01 / 126. szám

126. szám. Szerkesztési iroda,­­ Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó­hivatal: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Budapest, Csütörtök, junius­­ 1876. ESTI KIADÁS. ______________27. évi folyam. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra 6 frt — kr. — 6 hónapra 12 frt — kr. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bár­mely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a Festi Napló kiadó­hivatalába Budapest, Barátok­ tere, Ath­enaeum-épület küldendők. Budapest, június 1. A képviselőház mai ülésében Pé­­chy közmunkaminiszter előterjeszt törvény­­javaslatot a brassó-tömösi vasút kiépítése tár­gyában. A törvényhatóságok kikerekítéséről szóló javaslat fölötti általános tárgyalásban részt vettek még és pedig a javaslat ellen b. Baldácsi és zárszóval élve b. Bánhidy, mellette Ugrón és végül a minis­zt­er­el­nök. Szavazáskor nagy többség nyilatkozott a javaslat mellett. Ezután megkezdődött a részletes tár­gyalás. Az 1. §. két első pontja elfogadtatott. A török kormányváltozásnak immár meg volt első nagyfontosságú következmé­nye. Mint a hivatalos »Reichsanzeiger« jelen­ti, az öt nagyhatalom a berlini emlékirat át­adását május 30-áról bizonytalan időre el­halasztotta. Ezzel az emlékirat sorsa, úgy látszik, végképen eldöntetett, csaknem bizonyosnak tekinthető, hogy jelen szövege­zésében nem fog többé a porta elé kerülni. Hetek fognak elmúlni, míg az új szultán for­­maszerűen el lesz ismerve, mig kormánya megindítja actióját s mig az idegen kabinetek újra fölvehetik tevékenységök most megsza­kadt fonalát. Addig pedig a viszonyok any­­nyira megváltozhatnak s meg is fognak vál­tozni , hogy a Gorcsakoff-féle emlékiratot szükségképen át kellene dolgozni. A trónváltozást illetőleg ma hiteles rész­ről jelentik, hogy Abdul Azizt nem a szufták, nem is a palotabeli emberek forradalma, ha­nem egyszerűen a minisztertanács buk­tatta meg, így még inkább valószínűnek mutatkozik azon föltevés, hogy a nagy tra­­goédiában az angol kormány keze működött s hogy az mindenek előtt az orosz befolyás ellen irányul. Hir szerint a dologból nem lett volna semmi, ha Gorcsakoff herczeg a tö­rök kormányférfiak kívánatának engedve, visszahívta volna Ignatiev tábornokot. De minthogy ezt nem bírták kieszközölni, olyan eszközhöz folyamodtak, mely Ignatiev ur­nák működési terét rendkívül megszorítja s fondorlatait hatástalanná teszi. Azt is beszé­lik, hogy az orosz nagykövet boszut forral, s a csőcseléket rendzavarásra, erőszakoskodás­ra akarja bírni. Elliot, az angol nagykövet azonban a legnagyobb erélylyel ellensúlyozza törekvéseit, s a török kormányférfiak oly okosan járnak el, hogy ilyen bajtól egyelőre nincs mit tartani. Azon hír, hogy Abdul-Aziz Ignatiev tábornokhoz menekült, olyan esetlen koholmány, melyet c­áfolni sem érdemes. Másrészt igen előkelő diplomatiai körökben attól tartanak, hogy az ex-szultán, hacsak rendkívül gondosan nem őriztetik, könnyen igen sok bajt okozhat még a török kormány­nak, mert orosz kézben veszélyes eszközül szolgálhat az új államrend megingatására. Egyébiránt még nem tudni, hogy az orosz kormány a váratlan fordulat után minő politikát fog követni. Meglehet, hogy tovább ápolja a lázadás tüzét, de még va­lószínűbb, hogy egyelőre tartózkodó állást fog követni. Mint Emsből jelentik, a ez­ért a konstantinápolyi hírek a legmélyebben meghatottak. Környezete óvatos volt s las­­san kint készítette őt elő; a czár mégis tiz percznél tovább nem birt szóhoz jutni, midőn a történteket meghallotta. Ülve hallgatta Abdul-Aziz bukásának hirét, azután vissza­dőlt karszékébe, lehunyta szemét s rendkívül föl volt indulva. Arcza elhalványodott, végül nagyot sóhajtott s néhány szóval sajnálatát fejezte ki a »félrevezetett uralkodó« sorsa fe­lett. Az orosz udvart a trónváltozás, úgy lát­szik, egészen készületlenül lepte meg. Jellemző az angol lapok magatartása. Kedvezően, de mégis tartózkodva szólanak a trón­változásról s nem fűznek hozzá valami nagy várakozásokat. Különben békés ese­ménynek tekintik s azon nézetben vannak, hogy a hatalmak a porta erőfeszítéseit támo­gatni kötelesek. Egyebekben a kormány foly­tatja hadikészülődéseit. Száz tonna lőpor s egy millió töltény küldetett legújabban a wolwichi fegyvertárból Gibraltárba, Máltába s a középtengeri hajórajnak. Uj és kitűnő szerkezetű ágyuk helyeztettek el a máltai és gibraltári erődítményekbe, melyek nagyob­­bitásán is erélyesen dolgoznak. A hajógyá­rakban a hadihajók kijavításán is szokatlan gyorsasággal működnek s az angol kormány mindent megtesz, hogy a középtengeri hajó­had nemsokára harczkészen álljon. A londoni cabinet e magatartása, mint már említettük, igen érezhető visszahatást gyakorol a trailCan­l politikára. Több oldal­ról jelentik, hogy Decazes herczeg állása meg van ingatva, s hogy pétervári nagykö­vetté fogna kineveztetni. Annyi tény, hogy a lapok most már nem igen kedvezően nyilat­koznak arról, hogy Decazes­ur föltétlenül csatlakozott az északi hatalmakhoz, s nem várta be Anglia elhatározását. Német félhi­vatalos körökben úgy látszik attól tartanak, hogy a párisi kormány utólag csatlakozni fog Angliához, mely fordulat egy berlini félhiva­talos nyilatkozat szerint »sehogysem állana az európai béke érdekében.« A berlini lapok érdemlegesen még nem szólanak a konstantinápolyi eseményekről. Egyszerűen registrálják a tegnapelőtti távira­tot, melyet a »Nordd. Alig. Ztg. »talán be­­láthatlan jelentőségűnek« mond. Különben a hír a berlini tőzsdén s kétségkívül az ottani politikai körökben is igen jó benyomást keltett. Az országos szabadelvű párt pénteken este 6 órakor értekezletet tart, tárgy: a törvényható ha­­tóságok kikerekítéséről szóló tör­vényjavaslat fe­letti tanácskozások folytatása. A független szabadelvű párt holnap pénte­ken délután 5 órakor értekezletet tart. A „Pesti Napló“ tárczája. Raymonde. — Regény.— Irta THEORIET ANDRÉE. III. (Folyt.) Ötmin felszökött a székről, nagy szemeket me­resztett és szakállát czibálta. — Jaj, ne siessen bennünket elitélni, folytató Clotilde asszony alázatos, hizelgő bangon. Ha meg­tudja, hogy a dolog mikép történt, akkor elné­zőbb lesz. Aztán hevenyében elbeszélte, hogy fiatal leány korában egy nálánál sokkal öregebb férfiúhoz ment feleségül, de ez elhanyagolta, mindig politikával fog­lalkozott és forradalmi véleményeket nyilvánított, a­miért sok bajba keveredett. Ekkor ismerkedtem meg — folytató a nő — Tremblaie úrral; fiatal valók, még nagyon keveset tapasztaltam; szerelmes lettem és megszöktem vele férjemtől. Raymonde Olaszor­szágban született; a sardiniai anyakönyvben, mint Tremblaie úr törvényes gyermekét írattuk be. A vi­lág tehát úgy tudja, hogy férj és nő vagyunk; min­den renden van, Raymonde férjhez menetele nem fog akadályba ütközni. Tremblaie úr azonnal kifizeti a hozományt, mely kétszázezer frankot tesz ki, állam­papírokban ; a vivey-i polgármester nem tehet ellen­vetést, mert rendes kereszlevelet mutatunk fel, így hát nem kell félnünk semmi botránytól; csak azért mondtam el önnek e szomorú történetet, mert nagyra becsülöm és nem akarnám a világért sem rászedni. Mondanom nem kell, hogy szegény Raymondenek sejtelme sincs e dologról. Ormin még mindig czibálta szakállát. — Kö­szönöm, mondá felindult hangon, hanem vájjon el-e még az ön ... az az ember, a ki önt elhagyta ? — Fájdalom! ezt nem­ tudjuk. Épen e miatt nem szentesíthetjük húsz éves frigyünket, melyet isten is bizonyára valódi házasságnak számba vesz. Már most tiz éve, hogy hitét se hallottam azon embernek, ki egész életemet megrontotta. Tremblaie ur folyton kerestette, de hasztalanul. Clotilde asszony oly őszinte hangon mondotta el e dolgokat, hogy Préfontaine ur cseppet se kétel­kedett abban, hogy azok csakugyan igy történtek meg. A jószívű fiú lelke mélyéből sajnálta e nőt, ki most kénytelen volt egy idegen előtt megalázni magát és bevallani egy bűnt, melyet a világ nem szokott meg­bocsátani. Kivált Raymond­ot sajnálta, kit a társa­dalmi s az állami törvények arra kárhoztattak, hogy bűnhődjék oly ballépésért, melyet nem ő követett el. De minden sajnálkozás, minden gyöngédség mellett is nagyon meg volt akadva, súlyos teherként neheze­dett lelkére ez a váratlan vallomás. Tremblaie asszony észrevette e habozást, de azon merészséggel, mely jelleme fővonását képezte, elhatározta, hogy döntő rohamot intéz és egy csapás­sal elnémítja a becsületes fiú minden kifogását. Ot­min felkelt, fel s alá járkált a salonban, melyet már az alkonyat árnyai kezdtek ellepni. Tremblaie asz­­szony hozzálépett. — Most kedves barátom tudja, hányat ütött az óra, (mondá és kezet nyújtott neki)... Nem akar­­­rom önt rábeszélni. Raymonde a kertben van; ha úgy akarja, menjen hozzá , de előbb fontolja meg a dolgot és tegyen úgy, a­hogy szíve súgja. E szavak közben elvezette a kert felé, honnét hódító illatok áradtak szét; mikor Préfontaine meg­fordult és felelni akart neki, már ő ismét a kert­ben volt. A fiú egy ideig ■ elgondolkozott, azután vállat vont, széles melléből mély sóhaj tört fel, sebes lép­tekkel megkerülte a pázsitot. De hasztalan bolyon­gott a berkenyék és csemeték titok lehellő sorai közt; elment a veteményes kertbe, a növényházba, a szőlő lugasokba, senkit se talált. Mikor a kert falához ve­zető szélső fasort is megjárta, észrevette, hogy a li­getre nyíló kis kertajtó nyitva maradt. — Lám, lám, gondolá magában, a kis hamis a mezőre ment. — Ki­nyitotta az ajtót és elindult a keskeny, meredek gya­­logúton, mely barkócra és nyárfáktól szegélyezve hú­zódott fel a lejtőn. Szivarra gyújtott és lassan ballagott tova; épen nem haragudott, hogy egyedül maradt és kénye-kedve szerint töprenghet Clotilde asszony furcsa leleplezé­sein. A jó Ormin kissé nehézkes észjárású, és csak nagy nehezen bírja valami dolog bibéjét kiböngészni. Amit az imént hallott, az nagyon lehűtötte, vissza­­tetszett neki. Pedig nem volt valami rátarti fiú. Egé­szen falusias nevelésben részesült. Anyját már igen korán vesztette el; atyja pedig olyan igazi falusi ne­mes, ki napestig egyebet se tett, mint vadászott, vagy kártyázott; a fiút egész tíz éves koráig a cselédekre bízta. A plébános csak ügygyel-bajjal verhetett be­léje valamicske tudományt. Mikor a fiú tizenöt éves lett, épen úgy élte világát, mint a többi parasztok és vadászok, akikkel mindig együtt volt. Mesalliance­­tól épen nem riadt volna vissza, ha egy favágó, vagy egy szénégető leányába lett volna szerelmes, azt is minden habozás nélkül vette volna el; de paraszt lé­tére ösztönszerű ellenszevvel viseltetett a törvényte­len házasságok iránt. Tremblaie kisasszony gyanús származásán megütközött. De mikor úgy tovább el­mélkedett és lelki szemei előtt feltűnt a fiatal leány alakja, gazdag fürteivel, sugár termetével és a csá­bító karokkal, gyorsabban keringett a vér ereiben, szive elszorult, szenvedélyes vágy fogta el, bírni akarta e vakító szépségű virágot. — Utóvégre is, okoskodok, nem a családját veszem el... Ha Raymonde feleségem lesz, akkor nálam fogunk lakni és szüleit csak ritka ünnepnapon fogjuk látni. Senki se tudja, hogy hol szorul a kap­­uzánk. Olaszország messze van ide és Clotilde néni sokkal okosabb aszony, semhogy minderről előre ne gondoskodott volna. Igazán nevetséges ember va­gyok. Még én nekem áll feljebb, mintha bizony Ray­­monde oly könnyen jönne hozzám! Oh, bel rettene­tes együgyű vagy! gondold meg, hogy ő mily elegáns, szellemdús! Igazi herczegnő! El se megy tán ilyen magamszerű paraszthoz. Ennyire jutott elmélkedéseiben, midőn egy­szerre belebotlott egy tuskóba. Feltekintett, észrevet­te, hogy egy széles legelőhöz jutott, köröskörül er­dőség terült el, a rétet borókafenyő csoportok le­pik el. — Manóba! már itt vagyok az erdő előtt és még nem látom Raymond­ot. Világos kék, csillagos az éjszaka, sötéten néz­­nek feléje az erdő sűrű facsoportjai, balfelől csörge­­dező patakocska mormolása hangzik, a csevegő ha­­­bok hosszú, ezüst szalagon futnak el a rezgő levelű­­ nyírfák közt. Otmin szemei hasztalan fürkészik a virányos ugart. Egyszerre meghökkent, megállóit hátát hideg borzongatás futotta végig. Körülbelül kétszáz lépés távolságban, ott, hol a pázsit az erdő fái közé vész, valami vöröses fény lebegett ide s tova a fák közt, majd úgy látta, hogy egy sugár emberi alak mozgatja tündöklő csillagokkal övezett fejét. Otmin babonás ember volt, mindjárt a langresi he­gyekben hivajkodó bolygó-szellemre gondolt, ösztön­­szerűleg összerezzent. De ez csak egy pillanatig tar­tott, azután visszanyerte szokott bátorságát, elszán­tan neki ment a rejtelmes tüneménynek. Alig, hogy fele után volt, eliugatást hallott, mely teljesen elosz­latta az ábrándot. A csillagos fejű alak is feléje jött. Megismerte Raymond­ot. A kaczér leány egy tuczat szentjánosbogarat tűzött hajába és ezek szikráztak a dús selyemfürtök közt. — Fogadjunk, hogy megijesztettem, kiáltott feléje nevetve. — Azt ugyan nem tette, viszonzó ez, hanem zavarba hozott. . . Ön szép, mint egy tündér. — Jöjjön csak, folytatá a leány, épen egy va­rázslóval beszéltem, a­ki elmondta jövendő sor­somat. — Mondja Préfontaine úr, hisz ön a varázs­lóknak ? Azután egy pásztortűzhöz vezette a bámuló ifjút; egy sovány, rongyos, paraszt állott ott; Otmin megismerte a vivey-i pásztort. — Hisz ez Trinquesse, mondá nevetve, jó estét öreg ! . . . Hát a langresi bíróság még nem verte ki fejedből a boszorkány mes­terséget ? (Folyt. köv.) Budapest, junius 1. (Az osztrák d­e r­e g a t­­­ó) ma délben rö­vid ülést tartott, melyben minden vita nélkül elfo­gadta a pénzügyi bizottság javaslatait azon üzene­tekre nézve, melyek a magyar delegációtól érkeztek. Ez­ üzenetek­ a közös pénzügyminiszter, a főszám­szék és a hadtengerészet előirányzataira vonatkoznak, a bizottság javaslatait ma reggeli lapunkban közöltük. A magyar delegatió tegnap esti ülésében hozott ha­tározatairól ma délre várta az osztrák delegatió az üzeneteket, de minthogy ezek nem érkeztek, de a déli órákra bizton várhatók, az elnök ma délutáni négy órára tűzte ki a legközelebbi ülést; a pénzügyi bi­zottság ezt megelőzőleg d. u. 3 órakor ülést tart és tárgyalni fogja az érkezendő üzeneteket. (Abdu­l-Aziz szultán megbuktatá­sához.) A »Pol. Corr.« konstantinápolyi levelezője, ki legközelebb a szufták programmját, s azon kíván­ságukat közölte, hogy a szultán adja ki 25 millió fontra becsült kincseit, tegnap táviratilag következő­ket jelentett: »A forradalom, mely itt két nap alatt végbement, sem nép­forradalom, sem palotaforra­dalom nem volt. Miniszterforradalom volt, mely Abdul-Azizt a tróntól megfosztotta. Az összeeskü­vés finomul volt tervezve és szerencsésen valósítva; mestermunka a maga nemében, a­mennyiben az ösz­­szeesküvők azt is keresztül tudták vinni, hogy maga Abdul-Aziz hívta meg őket kormánytanácsába, hogy annál könnyebben elbánhassanak vele. Most már ért­hető, mit jelentett annyi tárc­anélküli miniszter kinevezése, mint Midhat, Khalyl és Dervis pasáké, miután Hussein Avni pasa már a katonai hatalom birtokába helyezkedett. Mindemellett Abdul-Aziz­nak nem történt volna bántódása, ha még a legutóbbi válságos pillanatban is kimutatta volna, hogy egy szikrányi érzelme van birodalma sanyarú helyzete iránt. Abdul-Aziznak saját magánvagyonából pénzt kellett volna előlegeznie a kincstár számára, mint­hogy a portának a háborúhoz már nem volt pénze, s sehonnan sem bírt pénzt szerezni. De erről a szultán épenséggel nem akart hal­lani. Ez azután megbuktatására vezetett. Május 29-én az összes miniszterek, élükön a nagyvezírrel és Hekrulla effendivel, a seik­ ul-izlammal összegyűl­tek a Dolma-Bagdsai palotában, hol a szultánt je­­lenlétökről értesítették, s bementek hozzá. Más hí­rek szerint a padisah elnöklete alatt minisztertaná­csot tartottak. Elég az hozzá, hogy Hek­ulla effendi egyszerre kijelentette a szultánnak, hogy a nép elé­gedetlen kormányzatával, s hogy a tróntól megfosz­­tatik. Közvetlenül e megdöbbentő nyilatkozat után Abdul-Azizt és Yalida szultánét erőszakosan, készen tartott, kocsiba ültették, s Topkopa-palotába szállí­tották, hol biztos őrizet alatt vannak. Tegnap délelőtt az összegyűlt főméltóságok, az ulemák jelenlétében, a körükbe hozott Murad effen­­dinek kijelentették, hogy foglalja el a trónt, mire ez a közeli mecsetbe ment, ott Mohamed kardját át­vette s visszament a palotába, hogy a jelenlevők hó­dolatát fogadja. A mohamedán lakosság körében a legkisebb mozgalom sem mutatkozik. A miniszterek összeesküvését és annak eredményét keleti egyked­vűséggel, de azért kedvezően fogadták. Nagyobb volt a mozgalom a keresztény Pera és Gialata vá­rosrészekben. Tegnap este egész Konstantinápolyt kivilágították. A nyugalom sehol sem jön zavarva. Azt állítják, hogy a megbuktatott szultán kincseit lefoglalták s évi nyugdíjat fognak neki adni. Hir szerint Ázsia valamelyik városába, talán Bagdad­ba akarják internálni. (Az állami biztosítást élvező vas­utak­ jövedelmezősége tekintetéből elkerülhetlenül szükséges beruházásokat tárgyaló 1875. évi XVI. t. ez. 2. és 3. §- ainak, úgyszintén az 1876. évi XI. t. ez. végrehajtása czéljából a vasút társulatok képvi­selőivel a közlekedési minisztériumban f. é. apr. 27-én értekezlet tartatott, mely értekezlet jegyzőkönyvét a mai hiv. lap közli. Az egyes vasut-társulatok szükséglete a követ­kező összegekben állapíttatott meg: Az első erdélyi vasutat il­letőleg .......................... 2,820.172 frt 80 kr. Az alföldi vasutat illetőleg 776.451 »81 » A pécs-barcai vasutat ille­tőleg ............................... 217.459 » 24 » A magyar keleti vasutat illetőleg......... 1,024.127 » 83 * A kassa-oderbergi vasutat illetőleg......... 1,433.750 » 52 » A m. északkeleti vasutat illetőleg......... 1,534.777 » 38 * A magyar nyugati vasutat illetőleg......... 397.176 » 53 » Az első mo­gácsországi vas­utat illetőleg .... 258.505 » 87 » Az eperjes-b­luchowi vas­utat illetőleg .... 37.224 » 45 » A duna-drávai vasutat il­letőleg . . . . . . 120.973 » 13 . Az összes fentnevezett vas­utaknál tehát .... 8.620.619 frt 56 krban Tekintettel azonban arra, hogy a fentebb elő­sorolt összegekben az időközi kamatok csak 1875. év végéig vannak számba véve, hogy továbbá egyes, ugyancsak a fentebbi összegekben már számításba vett beruházások részint még befejezve, részint pedig felülvizsgálva nincseneek, s hogy végre az alapul vett számadások részben még a kormányközegek által ér­demlegesen átvizsgálva nem lettek, hanem csakis az érdekelt társulatoknak felelősség te­rhe alatt tett be­jelentéseik alapján vetettek fel a fenntebbi megálla­pításokba : mindezeknél fogva a fentebb részletesen elősorolt összegek netáni helyesbítése az illető mű­szaki felülvizsgálók s egyáltalában a kérdéses beru­házásokra vonatkozó végleszámolás eredményéhez képest úgy a kormány, mint az érdekelt vasúttársu­­latok részéről is világosan fenntartatik. (A nagy-zorlenczi kerületben­ a le­mondott Petrik Gyula helyére Szerb György keres­kedelmi min. fogalmazó kiáltatott ki képviselője­löltnek. ORSZÁGGYŰLÉS. A feépviselőház ülése június 1-jén. Elnök: Ghyczy Kálmán. Jegyzők: Beöthy Algernon, Molnár Aladár, Orbán Balázs. A kormány részéről jelen vannak : Tisza Kál­mán, Wenkheim Béla báró, Simonyi Lajos báró, Perczel Béla, Péchy Tamás, Trefort Ágoston, Szende Béla. Az ülés kezdődik i. e. 10 órakor. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatván, ész­revétel nélkül hitelesíttetik. Elnök bemutatja Verse­cz város feliratát a versecz-fehértemplomi egyesült bírósági területek székhelyének továbbra is Verseczen leendő megha­gyása iránt. A kérvényi bizottsághoz utasíttatik. Brassó vidéken fekvő H­é­t­f­a­­­u községé­nek 347 románajku polgára a nevezett községet Brassó megyéhez kéri csatoltatni. Le fog tétetni a ház irodájába. Sarnócz, Komorzán, Gacsély, Tisza-Berek, Ro­­zsály és Atya községek az iránt folyamodnak, hogy Szatmár megye székhelye II.­Károly mezővárosából Szatmár-Némethi városba tétessék át. Letétetnek a ház irodájába. Elnök bemutatja mindazon interpellációk, in­dítványok, határozati- és törvényj­avaslatok, valamint miniszteri s egyéb előterjesztések kimutatását, melyek az országgyűlés kezdetétől mostanáig a képviselőház elé terjesztettek és elintézetlenül maradtak. A képviselőház irodájában tétetnek le. Péchy Tamás közmunka és közlekedési mi­niszter a Brassó-Tömös határszéli vasút kiépítésére szükséges póthitelről szóló törvényjavaslatot teszi le a ház asztalára. A törvényjavaslat a vasúti és pénzügyi bizott­ságokhoz utasíttatik. Következett a napirend, a némely törvényha­tóságok területének szabályozásáról és az ezzel kap­csolatos intézkedésekről szóló törvényjavaslat általá­nos tárgyalásának folytatása. Baldácsy Antal báró párhuzamot von a sző­nyegen levő törvényjavaslat és Szapáry Gyula javas­lta között, és miután úgy találja, hogy ez még emennél is roszabb, azt a részletes tárgyalás alapjául el nem fogadj­a., Ugron Ákos pártolja a törvényjavaslatot. Az ülés tovább foly. A magyar delegáció május 31-ki üléséből. , Wahrmann Mór. Mélyen tisztelt bizottság! Én részemről az előttünk fekvő költségvetést és a hadügyi albizottság jelentését részletes tárgyalás alapjául elfogadom. Nem szólaltam volna fel az ál­talános tárgyalásnál, ha az előadó úr arra szorítko­zott volna, hogy az albizottság jelentését elfogadásra ajánlja, de minthogy a­z. előadó úr oly elvek fejte­getésébe is bocsátkozott, a­melyekhez én részemről hozzájárulni képes nem vagyok, kötelességemnek tar­tom azon indítványomat, mely azon általa kifejtett elvekkel határozott ellentétben van, daczára annak, hogy szándékom volt ezt csak a részleteknél megten­ni, már most itt kifejteni. Indítványom egyszerűen oda irányul, hogy a 7-ik, 22. és 23-ik czímeknél, a­melyek tulajdonképen az egész költségvetés lényegét képezik, t. i. a hadcsa­patok, azok élelmezése és ellátására szükséges eledel költségeinek czimeiből átalánykép 2 milliónyi levo­­nassék , a­mely összeg ezen három czimhez aránylag lenne felosztandó , és­pedig úgy, hogy abból a 7-dik czimre 435,560 forint, a 22- dik czimre 613,850­­frt, és a 23-ikra 950,590 frt, essék, tehát összesen 2 millió lenne levonandó, és így a 7-ik czim alatt 21.667,217 frt, a 22-ik czimen 15.474,151 frt, a 23 ik czimen 11.061,515 frt fogna megszavaztatni. Jól tudom, 1. országos bizottság, hogy a­mint előbb is mondtam, ez nem az általános vitához, ha­nem a részletekhez tartozik, de minthogy én ezen in­dítványt egy czimhez sem sorozhattam volna be, minthogy 3 czimre szól, annak sorsát már itt eldön­tendőnek véltem, nehogy ismételve mind a három czimnél legyek kénytelen felszólalni. Szerény nézetem szerint ezen megtakarítás igen könnyen eszközölhető azáltal, hogy ha az újonczok egy része, a­kik okt. elején szoktak behivatni, vala­mivel később hivatnának be. (Egy hang: Mikor?) és ha másrészt a szabadságolások a viszonyokhoz ké­pest nagyobb mérvben eszközöltetnének, és a fegy­ver alatt levő katonaság azon része mely intelligen­sebb, edzettebb és előrehaladottabb elemekből áll, haza bocsáttatnék a három év letelte előtt is. Ezen indítványom egyátalában nem sérti a hadügyi szerve­zetet, mely jelenleg fenáll, egyátalában nem bántja a delegáció által is elfogadott három évre terjedő szol­gálati időnek fenntartását, egyátalában nem zavarja a hadügyminiszter circulusait. Ezen indítvány csak azt eredményezné, hogy­ azon általános és sciablon­szerű eljárás, mely jelenleg e tekintethez következik, megakasztatnék, és hogy inkább az individualitásra, a különböző viszonyokra, a népfajokra és előrehala­dott egyéniségekre való tekintetből történnék ren­delkezés. Szántszándékosan óvakodtam és óvakodom oly indítvány tételétől, mely szélesebb körben mozog, mely legkisebb mértékben is sértené a jelenlegi ha­diszervezetet. Mert először nem szeretném azt a ke­serű és éles vitát, mely néhány évvel ezelőtt itt e teremben folytattatott, újra feléleszteni; nem sze­retném a két ellentétes irányt, a pénzügyi és a hadügyi érdeket, az ország pénzügyeinek rende­zését és az ország védképességének fejlesztését ezen két — megengedem — egyenjogosított irány ellentétét újra előidézni, mely ellentét, azt hi­szem jelenlegi viszonyaink és körülményeink közt alig egyeztethető össze. Nem szeretnék újra azon érvényre utalni, mely felfogásom szerint ma már alig áthidalható. De már azért sem teszem, mert mint a­z­ előadó úr igen helyesen megjegyezte, azon időpont küszöbén állunk, midőn ezen kérdés illetékes helyen bővebben fog megvitattatni és eldöntésre juttatni. De ez ki nem zárja azt, hogy a jelenlegi szervezet keretében, az eddig vallott elvek alapján mégis oly megtakarítást indítványozzak és azt követeljem, hogy tekintettel legyünk a tényleges viszonyokra. Mert én egészen elfogadom, azon német politikai erő nézetét, a­ki azt mondja, hogy a­ki a tényleges viszonyoknak a politikában eleget akar tenni, az mindig csak két rész­közt választhat. Teljesen elfogadom ezt és azért magam is oly indítványt teszek, melyet a magam szempontjából kielégítőnek nem tartok. De szüksé­gesnek tartom azt, hogy az orsz. bizottság jelen kö­rülményeink és viszonyaink közt érzéket mutasson azon ínség, fagy, rozsda és vizár által okozott nyo­­­mor iránt, hogy érzéket mutasson azok iránt, kik évek óta keresetképtelenek, kik az utóbbi évek fo­lyamában egész vagyonukat elvesztették és mindazok iránt, kik a közterheket viselik. Okvetlenül szükségesnek tartom felfogásom szerint, hogy ezen országos bizottság, mely a tör­vényhozás által ki lett küldve, itt is ugyanazon elve­ket elfogadja és alkalmazza, melyek ott a törvényho­zásban oly élénken elfogadtattak; hogy azon önmeg­tagadás, mely ott uralkodik, és melyet saját budge­­tünkben annyiban gyakorlunk, hogy a legégetőbb szükségeseket is megvonjuk az országtól csak azért, mert hitel, mert pénzügyi viszonyaink nem engedik, itt is uralkodjék. Okvetlenül szükségesnek tartom azt, hogy ma, midőn az állam hitele annyira meg van rongálva, hogy Európa minden piaczának tőzsde­lapjai naponkint anathemát mondanak a magyar pa­­pírokra, akkor, midőn mint gr. Zichy Nándor tagtár­sunk által támasztott interpellációja mutatja, hite­lünk a világ legelőbbkelő nemzetének főintézete ál­tal stigmatizáltatott, érzékkel bírjunk az iránt, hogy e hitelt helyre kell állítanunk, és hogy e helyreállítás csak akkor lehetséges, ha kitűzzük az irányt, melyen e végből haladnunk kell; és ha csak kicsinyben, habár csak megközelítőleg is kimutatjuk,ha akár csak tüntet­ve, de mégis világosan utalva arra, hogy el akarjuk hagyni az ösvényt, a­melyen eddig jártunk, és a­mely pénzügyi gazdálkodásunk következtében a mostani állapothoz eljuttatott. Szükségesnek tartom végtére azt is, 1. országos bizottság, hogy ne rendítsük meg a hitet a nemzetben az alkotmányosság iránt, hogy ne rendítsük meg a hitet a parl­amentarizmusban, az alkotmányosságban és annak intézményei iránt. Ezt a hitet a nemzetben fenntartani akarom és ez csak akkor lehetséges, ha eljárásunk nem egyoldalú, ha ma­­gunk tartása nem lesz közönyös a nemzet jogos köve­telményeinek irányában. Ezek következtében én a mondottak alapján nem hadügyi, talán nem is pénzügyi szempontból, mert a­mi azon megtakarítandó összegből minket illet, szót sem érdemel azon deficithez képest, mely­­lyel szemben állunk, de merném mondani, a parla­menti tapintatnál fogva teszem azon indítványt. És minthogy az nem a reflexiók eredménye, hanem, mint érintettem, inkább az érzés sugallata, nem is szándé­kom, hogy azt a 1. országos bizottság előtt bővebben indokoljam. Mert azon parliamentáris tapintat, mely keletkezik, az ember alig tudja, honnan, elenyé­szik, szétmállik a­nélkül, hogy az ember alig tud­ja, hogyan és hová, mert ez olyan, mint a virág, me­lyet analizálni és bonczolni nem szabad a nélkül.

Next